Nógrád, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-15 / 164. szám
Kereskedelmi etika a " ÚJ ÁRUHÁZI CSEREKAPCSOLATOK - KORSZERŰ ÉRDEKELTSÉG - JAVULÓ ÉRTÉKESÍTÉSI FELTÉTELEK A BELKERESKEDELMI Mi MISZTÉRIUM az elmúlt év áprilisában jelentette meg etikai akcióprogramját. A fogyasztói érdekek védelmén túl az érintett kereskedelmi vállalatok figyelmébe ajánlotta ebben az áruellátás javítását» az érdekeltségi viszonyok korszerűsítését, az értékesítés alaposabb megszervezését, az értékesítési feltételek javítását, s a belső ellenőrzés hatékonyságának fokozását — mint a kereskedelmi etika fontos alkotóelemeit. A Nógrád Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat a minisztériumi program nyomán külön intézkedési terv nélkül is az etikai helyzet javításának szellemében állította össze idei üzletpolitikai elképzeléseit. S hogy a végrehajtásban sem tétlenkedik, annak már az első fél évben is nyomai vannak. A bővülő áruellátást igazolja, hogy a vállalati áruforgalom a tavalyi, kiemelkedő évhez kénest is 9.5 százalékkal növekedett. Ehhez persze gyarapodó áruválaszték szükséges, s evégett a vállalat árubeszerzői folyamatosan járják az országot. Tavaly csaknem 90 új szállítópartnerre! vették fel a kapcsolatot, számukat az idén újabb negyvennel toldották meg. Az új partnerek sorában találjuk a Hungária Műanyag-feldolgozó Vállalatot, a Zala Bútorgyárat, az Alkotás Háziipari Szövetkezeiét. Kisiparosokkal, gmk-kal is szerződik a vállalat: igaz, a kis partnerek apróbb tételekkel járulhatnak hozzá a kínálat gazdagításához, ám az esetek zömében hiánypótló termékeket adnak. A külkereskedelmi vállalatoktól való közvetlen beszerzések ugyancsak az üzletek bővülő választékában jelennek meg. A kínálat érdekes színfoltja az áruházi cserekapcsolatok útján vásárolt iparcikkek választéka. A már meglevő román cserekapcsolaton túl most a lengyel Bydgoszt áruházzal egyezett meg a vállalat, a megállapodás révén olcsó férfiöltönyöket, kempingkerékpárokat, híradás- technikai cikkeket, bébilábbelit és felnőttházicipöt bocsátanak a vásárlók rendelkezésére. Még augusztusban sor kerül a csehszlovákiai Martyn áruházával a kapcsolat kiépítésére, az előzetes megbeszélések alapján elsősorban a házépítőknek szolgáló árualap bővítése céljából. A közvetlen beszerzés arányának emelésével a vállalat mára elérte, hogy a hosszú éveken át oly sok gondot okozó radiátorellátásban menvnyiségileg kielégítő a kínálat, folyamatosan kaphatók a bátonyterenyei Bóra' és a balassagyarmati Romantik fűtőtestek, s jelentősen bővült a kazánok választéka. Az érdekeltségi viszonyok korszerűsítésével az iparcikkkiskereskedelmi vállalat sem várt az etikai akcióprogram megjelenésére, hiszen gazdálkodási biztonságának egyik garanciája éppen ez. Üzleteinek hatvan százaléka már tavaly az új üzemeltetési formákban működött, számuk idén újabb három bolttal bővült, s év végére arányuk eléri a nyolcvan százalékot. De a körön egyelőre kívüleső boltvezetők és az áruforgalmi apparátus prémiumrendszerét is az új követelményekhez igazították — hatásos ösztönzőt adva ezúton a vállalkozási kockázat elfogadására, a kulturált kiszolgálásra, a vevőcentrikus magatartás erősödésére. Az értékesítés szervezésének folyamatát a lakásberendezési cikkek minta utáni árusítása, az előjegyzés felvételének szélesítése, s a Munkád mellé add a neved! mozgalom idei bevezetése jelzi — utóbbi érezhetően erősítve a vevő bizalmát és az eladó felelősségét. Az etikai helyzethez kapcsolódik az értékesítési feltételek javítása is. A vállalat ez Irányú, sikeres törekvései jegyében Bátonvterenve kis- terenyei körzetében házépítők boltja épül, a Taurus Gumiipari Vállalattal pedig előzetes megállapodás született egy salgótarjáni mintabolt létesítésére. Az árjelzések esetenkénti hiánya hivatkozási alapjának megszüntetésére a vállalat valamennyi üzletét árazógéppel látta el. A szerződéses és jövedelemérdekeltségi boltvezetőknek pedig önálló ármunkájuk megkönnyítésére idén tanfolyamot _rendezett. A BELSŐ ELLENŐRZÉS hatékonysága a legtöbb kereskedelmi vállalat és szövetkezet gyenge pontja. A megelőző jellegű, okfeltáró vizsgálatok hatásosságának egyik kulcskérdése az ellenőrök felkészültsége. A Nógrád Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat nyolc belső ellenőre közül négyen felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. egy szakember most vizsgázik, további kettőt pedig beiskoláznak. Az idei év első felében a társadalmi ellenőrök segítségével, 84 próbavásárlást bonyolítottak le, s az üzleteket összesen 1230 alkalommal ellenőrizték — többek között az esetleges áru visszatartás tettenérése, illetve az előjegvzéses vásárlás szabályainak betartása céljából. Hol üdülnek a bányászok ? INTERJÚ BERECZ LÁSZLÓVAL, A NÓGRÁDI SZÉNBÁNYÁK SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGA POLITIKAI MUNKATÁRSÁVAL Legyen rossz, vagy jó az idő, a nyár az üdülés időszaka. Ki egyénileg, mások szervezett utakkal járják hazánk, vagy a külhon szebbnél szebb tájait. Egy hatezer fős vállalatnak nem kis gondot jelent dolgozói aktív pihenésének a biztosítása. A szakszervezeti bizpHs^g. meanyire k?-.. pes enyhíteni azr üdülési gondokon ? —; A Nógrádi Szénbányák mindig is nagy gondot fordított arra, hogy dolgozóit minél nagyobb szómban, kultúrán körülmények között üdül- tesse. Az is természetes, hogy az erre fordítható összeg nem korlátlan, de kooperációs megoldásokkal próbáljuk a lehetőségeinket bővíteni. Gondolok arra, hogy több bányavállalat közösen üzemeltet egy üdülőt, vagy külföldi cég dolgozóival csereüdültetést szervezünk. Vállalatunknál egyébként közel 2fi00-an veszik igénybe a szakszervezeti beutalót. — Mely helyeken üdülhetnek a beutaltak, illetve hol van a Nógrádi Szénbányáknak üdültetési érdekeltsége? — Elsők között említeném a bükkszék! gyógyfürdőt, ahol turnusonként 110 férőhely áll rendelkezésünkre. Itt elsősorban a beutaltak gyógykezelése történik, de főszezonban családos üdülést is biztosítunk.. Rajiunk kívül az OKGT. a Mátraaljai Szénbányák és a Borsodi Szénbányák tartja fenn ezt az üdülőt. Ba- latonfenyvesen — a Dorogi Szénbányák gondozásában — modern vízparti üdülő várja az odalátogatókat. Májustól szeptemberig turnusonként negyven férőhelyet biztosítunk. A fenntartás költségeit itt is több bányavállalat viseli. Közismert gyógyüdülő a hévízi, melyet tizenkét vállalat hozott létre, beteg Bányászainknak a rehabilitációjára, elsősorban reumatikus betegségek gyógyítására. A légúti megbetegedésben szenvedők — köztudott, hogy a mélyművelési bányáknál ez igen gyakori. — a jósva fői Béke barlangba igényelhetnek beutalót. Gyógyüdülőinkben a kezelés három hétig tart és 45—50 fő részére tudunk helyet garantálni. — A gyermekek számára milyen lehetőséget tudnak ajánlani? — Keszthelyen ragyogóan felszerelt üdülő várja az apróságokat:, egyszerre akár háromszázat is. Szezon előtt és ulán egyébként családos üdülésre is van lehetőség. Csehszlovák testvérvállalatunk évente 70 gyermek részére nyújt csereüdülési lehetőséget Prievidzán. Kedvelt hely Leányfalu, melyet a BDSZ tart fenn és ahol turnusonként 72, valamint Tóalmás, ahol .30 gyermek elhelyezésére van lehetőség. — Említette az elején a külföldi vállalatokkal . történő csereüdültetést. Gondolom nemcsak az apróságok örülhetnek a határon túli vakációnak? — így van. Vállalatunk kis- terenvei üzemének igen jó kapcsolata van a drezdai ELMO céggel, mellyel — egvezménv keretén belül — hét család csereüdültetését biztosítjuk. Ezen kívül a már említett csehszlovák csereüdültetés sem korlátozódik csupán a gyermekekre, a felnőttek is szívesen igénybe veszik — főleg a téli szezon- 'ban. SZOT-beutalóval több szovjet városba is eljutnak dolgozóink, így Szocsiba, Moszkvába, Leningrádba, vagy Tallinnba. — Milyen programlehetőségeket kínálnak a szakszervezeti üdülőkben pihenni vágyóknak? — Az ismerkedés és búcsúest mindig nagyszerű fénypontja az eltöltött két-három hétnek. Az üdülők többségében sportszerek. könyvtárak segítik a felüdülést. Bükkszéken minden szobában színes televízió, illetve videoműsor egészíti ki a szórakozást. Vízparton kitűnő lehetőséget kínálunk a vízisportok kedvelőinek. A tijbbi már a kul- turfelelősök és természetesen a pihenni vágyó dolgozók leleményességén múlik. . . — Köszönöm a beszélgetést. T. Németh László Kehelygyártó automata Korszerűsítette a különféle kelyhek gyártását a salgótarjáni öblösüveggyár. Az e célra üzembe helyezett új automata gépsor jól vizsgázott, naponta akár húszezer likő- rjös-, konyakos-, boros-, sörös- kelvhet is előállít, mégpedig olyan kivitelben, amely megközelíti a kézi gyártású fúvóit kelyhek minőségét. Ez lehetővé teszi, hogy a magasan kvalifikált üvegfúvókat a nagy értékű termékek előállításával foglalkoztassák. Nem kisebb jelentőségű az sem, hogy az automata gépsoron készülő olcsóbb termékekkel a korábbinál magasabb színvonalon elégíthetik ki a ha- eai vendéglátóipar igényeit. Az új technológia emellett megnyitotta az öblösüveggyá- ri „automatakelyhek” előtt az exportpiacot is: NSZK megrendelésre már augusztusban mintegy nyolcszázezer darabot szállítanak. Figyelembe véve az igen nagy hazai igényeket és az exportlehetőségeket, a gyár terveiben szerepel egy másik, a mostanihoz hasonló automata kehelygyártó gépsor vásárlása is. Sütőipari gyártmányfejlesztés TÍZFÉLE KENYÉR. HARMINCFÉLE PÉKSÜTEMÉNY — SZENDVTCSRÜD. KOHÁSZ- KIFLI A DIÉTÁZÓKNAK — ÜJDONSÁG A MÉZESSÜTE MENY ÉS A MÉZESLAP Eredményes fél évet zárt a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat az elmúlt esztendő első feléhez mért termelési eredményei dinamikus fejlődést igazolnak. A kenyér és péksütemény előállítása egykét százalékkal, az egyéb termékek gyártása 20—30 százalékkal szárnyalta túl a tavaly ilyenkori teljesítményt. Idén hat hónap alatt több mint 7200 tonna kenyeret és 27 millió darab péksüteményt sütött a vállalat, az összesen 97 millió forintos termelési értéke csaknem 5 millió forinttal haladja meg a tavalyi első hat hónapét. A termelékenység emelkedését jelzi, hogy az egy dolgozó egy munkanapjára jutó teljes termelési érték ebben az évben 7 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor. Nemcsak a mennyiségi mutatókat tekintve bizonyult eredményesnek a vállalat első fél éve: siker koronázta azt az elképzelését is, miszerint, tei mékszerkezetét a fogyasztók . igényeinek megfelelően alakítsa. Ez nem csupán a szándékon múlott, biztosítékot nyújtott hozzá a korábban elkezdett kapacitásnövelő műszaki beruházások befejezése. Napjainkban tízféle kenyeret és több mint harmincféle péksüteményt kínál a boltokban a vállalat. Az egészséges táplálkozási szokások kialakítására magasabb rozstartalmű kenyereket hozott forgalomba, többek között a diabetikus tartós kenyeret, a fűszeres, köményes rozscipót és a víkendkenyeret. A péksüteménytermelésen belül megnőtt a dúsított, töltelékes finom sütemények aránya. Megjelentek a boltokban a diétás termékek, mint á szendvics- rúd és a búzakorpás kohászkifli. Változatlan népszerűségnek örvendnek a Salgó torta- család tagjai. A gyártmányfejlesztő munka eredményeként pedig hamarosan megvásárolhatók a különféle ízesítésű mézessütemények, mé- zesiapok és az új teasütemények is. Jól példázza a sütőipari gyártmányfejlesztők kísérletező kedvének sikerét, hogy az idei OMÉK termék- parádéján a vállalat 12-féle, jórészt új gyártmánnyal mutatkozik be. Az új sütőipari termékek fogyasztói sikeréhez természetesen a hatásos propaganda is hozzátartozik. A gyártó az él el miszei-kiskereskedel mi vállalattal karöltve e célból a megyeszékhelyen, Balassagyarmaton és Bátonyterenyén árubemutatókat rendezett a nagyobb üzletekben. Az idei jó eredményekhez a fő profilt kiegészítő tevékenységek bővülése is hozzájárult. A sütőipari háztájihoz építőipari. belkereskedelmi tevékenység, többfajta ipari szolgáltatás, energetikai bemérés és külső cégeknek vállalt szállítás tartozik. Közülük az ipari szolgáltatás termelési értéke gyarapodik a leglátványosabban — idén több mint negyven százalékkal —, s árbevétele már eléri az 1 millió 230 ezer forintot. Szállítani — felkészülten A személy- és teherforgalom zavartalan és biztonságos lebonyolításához kifogástalan műszaki állapotú járműpark szükséges. E feladat a műszaki igazgatóságra hárul, akik 170 autóbusz, 224 tehergépkocsi és 24 rakodógép javítását és karbantartását végzik. Ötezer kilométerenként kerül sor az I. számú, évente II. számú, valamint félévenként a megbontásos szemlére, a Volán 2. sz. Vállalatnál Salgótarjánban. A II. szemléről kikerült buszok, új színekben pompáznak. A karosszériajavítás kollektív munka Eltörpül az ember a Tátra teherautó motorja mellett. Indulás előtti műszeres ellenőrzés. ' — Bencze — NÓGRÁD — 1985. július 15., hétfő 3