Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-22 / 145. szám

u. :.ü.Vyy VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ' XLI ÉVF., 145. SZÁM ÁRA: 2,20 FORINT 1985. JÚNIUS 22., SZOMBAT Ölest tartott az európai kulturális fórum magyar nemzeti előkészítő bizottsága Az európai kulturális fó­rum magyar nemzeti előkészí­tő bizottsága pénteken a Par­lamentben ülést tartott. Az ülésen részt vett Horn Gyu­la külügyminisztériumi ál­lamtitkár. Az értekezleten Kö- peczi Béla művelődési minisz­ter, a bizottság elnöke tájékoz­tatást adott a fórumra való felkészülés helyzetéről, s azok­nak a munkabizottságoknak a tevékenységéről, amelyek — kulturális és szellemi életünk kiemelkedő személyiségeinek közreműködésével — javas­latokat dolgoznak ki a kultu­rális fórumon részt vevő ma­gyar delegáció számára. A miniszter hangsúlyozta: a magyar nemzeti bizottság egyetértett abban, hogy a fó­rum a helsinki záróokmány szellemében jól szolgálhatja az európai együttműködést. A magyar vendéglátók mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez az elképzelés valóra váljék. A kulturális fórumot októ­ber 15. és november 25. között Budapesten rendezik meg. Az előkészítő bizottság ülésén Nádor György, a testület tit­kára ismertette a rendezvény kísérőprogramjait, és beszá­molt a részt vevő 35 ország meghívásával tervezett nem­zetközi kulturális események előkészületeiről is. (MTI) tó fiz ismétlés felelőssége | inden a törvény előírásai szerint történt. Az ország- gyűlési képviselők és tanácstagok választásáról szóló 1983. évi III. törvény IX. fejezete pontosan megszabja a pótválasztás — és az időközi választás — feltételeit, ke­reteit, szabályait. Az alapelvet a 69. paragrafus (1) bekez­dése így rögzíti: „Ha valamelyik választókerületben nem szavazott az összes választópolgárnak több mint a fele, vagy egyik jelölt sem kapott az érvényes szavazatok felé­nei több szavazatot, az illetékes választási elnökség pót­választást tűz ki, amelyet az első választástól számított ti­zenöt napon belül kell megtartani.” A június nyolcadikán lezajlott, a jogosultak 94 száza­lékát részvéteire ösztönző választáskor egyetlen olyan or­szággyűlési, tanácsi választókerület sem akadt, ahol rész­vétlenség, azaz az állampolgárok több mint a felének távol­léte miatt eredménytelen lett volna a voksolás. A magas részvételi arány, a jelöltek szinte azónos vonzereje némely helyen azonban azzal járt, hogy a szavazólapon szereplők egyike sem kapta, kaphatta meg a minimális 50,1 százalé­kot. Az országos összesítéskor azután kiderült — amint az az Országos Választási Elnökségnek a lapok, így lapunk június 10-i számában megjelent közleményéből közismertté vált —, hogy negyvenkét országgyűlési: Nógrádban egy —• és 849 tanácstagi: a megyében 11 választókerületben pót­választásokat kell tartani. Ma erre kerül sor. Ne gondoljunk lokális ügyre! Kerekítve, egymillió válasz­tópolgárt várnak ma az érintett szavazókörökbe a szava­zatszedő bizottságok, s természetesen várják a társak voksát a jelöltek is, hiszen számukra két héttel meghosszabbodott az igen vagy nem eldöntésének izgalmas időszaka. Az érdeklődés magas foka — több választókerületben a pótjelölő gyűléseken többen vettek részt, mint az eredeti jelöléskor! —, a kiválasztottak ismételt mérlegelése, némely esetben új személyek elfogadása egyaránt azt bizonyította, hogy az 1983. évi III. törvény jó, beváltotta az előzetes re­ményeket, valóban a demokrácia nemes iskoláját járatja ki egv-egy lakóhelyi közösséggel. Tapasztaltak, tanultak, okultak a szervezők, a rendezők is az időpontok megválasztásában, a helyiségek kijelölésé­ben, a megjelentek és szavazataik megszámlálásának gyor­sabb és pontosabb módjában is. A friss, a június nyolcadika előtt szerzett tapasztalatok hasznosításának fontos szere­pe volt abban, hogy a pótjelölő gyűlések jó hangulatban zajlottak le, s így a pótválasztás színe semmivel sem lett fakóbb, mint az eredeti voksolás sokféle színe. Jó közérzetet, környezetet teremtett mindaz a mai sza­vazáshoz. amelyben mindenképpen elbillen valamerre a mér­leg nyelve. Elbillen, hiszen a választójogi törvénynek a már említett IX. fejezete 69. paragrafusa (3) bekezdése úgy hang­zik, hogy a „pótválasztáson az lesz a megválasztott képvi­selő, illetőleg tanácstag, aki a legtöbb szavazatot kapta”. Ma tehát már nincsen szükség az ötven százalék feletti ösz- szesített voksokra a tisztség elnyeréséhez, ám nagyon is szükséges éppen ezért a választópolgár aktivitása, felelős mérlegelés utáni döntése. A maga és a jelöltek érdeke egy­aránt azt sugallja, hogy meglegyen, váljék érzékelhetővé a bizalom, tehát minden fél, a választó is, a választott is érez­ze, tudja, a döntés aktusa semmivel sem kisebb súlyú most, mint két héttel korábban. Az országos listán megválasztott képviselők megbízóleve­lének átadásakor Kádár János, a Magyar Szocialista Mun­káspárt főtitkára, a bizalmat megköszönve mutatott rá: a választás, a személyek közötti döntéssel párhuzamosan a szocialista építés céljaival való azonosulás kifejezése volt, egyszerre elismerése a megtett útnak és megfogalmazása a magasabb igényeknek, követelményeknek. Csupán az em­lékezet felfrissítéseként említjük; a most befejeződött meg­bízatási ciklusban az országgyűlés olyan tárgykörökben ho­zott törvényeket — illetve módosított és foglalt egységes ke­retbe korábbi, hasonló jogszabályokat —, mint az állam- igazgatási eljárás általános szabályai, az alkotmány módo­sítása. az alkotmányjogi tanács felállítása, az országgyű­lési képviselők és a tanácstagok választása, a tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalma, a népgazdasági tervezés kor­szerűsítése. .. A korántsem teljes felsorolásból is sejthető, hogy a most ötesztendei munkához látó országgyűlésnek, tanácsoknak sem kínálkozik kevesebb teendője, hiszen for­málódik már a hetedik ötéves terv^ — mint középtávú prog­ramjaink mindegyikének, ennek is törvény alakját kell öl­tenie, — s mennyi minden másnak szükséges még a helyi, az országos testületek elé kerülnie...! M a, a választók akarata szerint a hiányzó helyek is be­töltésre kerülnek tanácsokban, az országgyűlésben. Teljes lesz a gárda, ahogy azt mondani szokták. Mi mást kívánhatnánk a felelős és nagyszerű munkához, ami e teljes gárdára vár, mint a legegyszerűbbet: erőt, egészsé­get, Gondjaink,, teendőink ismeretében, szükségük lesz rá. Ülésezett a KISZ-KB Pénteken Hámori Csaba el­ső titkár elnökletével ülést tartott a KISZ Központi Bi­zottsága. Az ülésen jelen volt Csehák Judit, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. Pet- rovszki István, az MSZMP KB osztályvezetője, s részt vett és felszólalt Radios Kata­lin, az MSZMP KB osztály­vezetője. A Központi Bizottságot Há­mori Csaba tájékoztatta az MSZMP XIII. kongresszusá­nak munkájáról. A továbbiakban a testület Köpf Lászlóménak, a KB tit­kárának előterjesztésében megvitatta és elfogadta az if­júsági' szövetség állásfoglalá­sát a fiatalok szabadidő-eltöl­tési lehetőségeinek fejleszté­séről és meghatározta a KISZ tennivalóit e területen. Ezt követően a testület meghallgatta Ernőd Péternek, a KB titkárának tájékoztató­ját a XII. Világifjúsági és Di­áktalálkozó nemzetközi előké­születeiről, és jelentését a fesztivál hazai előkészítésé­nek helyzetéről. Megállapítot­ta. hogy a nemzetközi előké­születek eddigi tapasztalatai a fesztiválmozgalom töretlen népszerűségét, mozgósító ere­jét bizonyítják. A Központi Bizottság elis­merését fejezi ki azoknak a KISZ-szervezeteknek. ifjúsági kollektíváknak, melyek társa­dalmi munkaakcióik, rendez­vényeik bevételével hozzájá­rultak a VIT-alap gyarapítá­sához. Támogatja a Budapes­ti Közlekedési Vállalat, a Bé­késcsabai Állami Gazdaság és a Tungsram Rt KlSZ-szerve- zetének javaslatát, hogy júni­us 29-én a Szovjetunióban zajló országos fesztiválmű­szakkal párhuzamosan — ha­zánkban is minél több helyen kerüljön sor olyan munka­akciókra. melyeknek bevételei hozzájárulnak a VIT-alanhoz. (MTI) '■ÍÍSói^ Emelkedő export A Váci Kötöttárugyár kazári gyáregysége 1985. első fél évében az előző esztendő azo­nos időszakához viszonyítva — a bérmunkakapcsolatok bővítése révén — mintegy 4(1 százalékkal növelte termelését. 50 százalékkal emelkedett a kiszállított tőkésexport­áru darabszáma, az Adidas cég számára több mint 170 ezer terméket küldtek a ka­záriak. — kulcsár — 'aszta, Palotőshalom II város és vonzáskörzete a kemerovói delegáció programjában A kemerovói tanácsi delegáció nógrádi programja pénte­ken Pásztón folytatódott. A Kvak Grigorij lvanovics, Ke­merovo város tanácselnöke vezette küldöttséget elkísérte Havas Ferenc, a Nógrád Megyei Tanács elnökhelyettese. A vendégeket a városi tanács épületében Fekete Attila tanács­elnök fogadta, jelen volt Szilágyi Albert, a városi pártbi­zottság titkára. . A beszélgetés bevezetése­ként Fekete Attila felidézte a város történelmi múltját, a jelenről szólva pedig a te­lepülés kereskedelmi központ szerepét említette. A mező- gazdaság jellemzőinek ismer­tetése után a tizenöt ipari üzem és telephely közül ki­emelte az Üvegipari Művek Pásztói Szerszám- és Készü­lékgyárát, valamint a Senior Váci Kötöttárugyár helyi gyáregységét. A tájékoztató­ban szó esett a kereskede- lemben meghatározó szerepet betöltő helyi áfészről, majd a városi tanács elnöke az egészségügyi létesítményekről, a kulturális életről és az ok­tatásról szólt. Hosszú és élénk eszmecsere következett ezután, Kvak Gri­gorij lvanovics mindenekelőtt azt tudakolta: hogyan nő a város lakossága, milyen a szü­letések aránya? Fekete Attila a válaszban többek között ki­tért a családokat segítő in­tézkedésekre, a gyermekintéz­ményekre, Szilágyi Albert pe­dig hozzátette: — Nemcsak a városra, ha­nem a vonzáskörzetre is gon­dolnunk kell. A hatvanas években az elvándorlás kö­vetkeztében csökkent a közsé­gek lélekszáma. Az életfelté­telek javításával egyidőben azonban mérséklődött az el­vándorlás. A munkaalkalmak teremtésével, a kereskedelem és a szolgáltatások javításá­val még további erőfeszítése­ket kell tenni a népesség- megtartó képesség fokozásáért. A beszélgetés kitért a párt­élet részleteire, majd a ke­reskedelmi ellátásról, a pász­tói áfészről esett alaposabban Is szó. Mezővári József áfész- elnöknek a többi között ilyen kérdésekre kellett válaszolni: a kereskedelmen túl milyen az áfész szerepe a város éle­tében; hogyan foglalkoznak az ipari kiegészítő tevékenység­gel és a mezőgazdasági ter­mékek felvásárlásával, feldol­gozásával. Koptyenkov Mihail Alekszejevics, a tanski kerti« leti tanács elnöke a kereske­delmi beruházásokhoz szük­séges anyagi javak forrásairól kért felvilágosítást. A tagság fejlesztést szolgáló anyagi segítsége, a városépítés támo­gatása után pedig egy kérdés így hangzott: „Mi az, amiért szidják az áfészt?” A helyi ellátásról a gya­korlatban is képet kaphattak a kemerovói vendégek. A Pásztó történelmi városköz­pontjának megtekintése után ellátogattak az áfész áruhá­zába. A delegáció tagjai a kü­lönböző osztályok megtekinté­se után kedvező tapasztalatai­kat rögzítették a kötöttáru­osztály Tyereskova Szocialista Brigádjának naplójában. A pásztói program a Seni­or Váci Kötöttárugyár helyi gyáregységében folytatódott, ahol tájékoztatást kaphattak a vendégek a termelésről, az .élet- és munkakörülmények­ről, a szocialista és nem szo­cialista országokba irányuló jelentős exportról. A delegá­ció délután a Palotáshalmi Május 1. termelőszövetkezet­be látogatott, ahol Csató Sán­dor termelőszövetkezeti elnök ismertette a gazdaság helyze­tét. lUIIEDOSZ-tanöcskozős Salgótarjánban Előkészületek a szakszervezeti választásra Mind az új tisztségviselők kiválasztásával, mind az el­telt öt év munkájának szak­szerű mérlegretételével ki kell elégíteni a tagság igénye­it — hangzott el tegnap a MEDOSZ Nógrád Megyei Bi­zottságának ülésén. A testület — melynek Salgótarjánban megtartott értekezletén Med­ved Károly, az SZMT vezető titkára is részt vett — meg­tárgyalta a megyei bizottság választási intézkedési tervét, illetve az Ipolyvidéki EFAG érdekeltségi rendszeréről ké­szült jelentést. Az idei őszi szakszervezeti választások politikai célkitű­zései között az előterjesztés kiemeli, hogy a SZOT, a ME­DOSZ határozatai, valamint a párt XIII. kongresszusának határozata a szakszervezeti munka megújulását, tovább­fejlesztését igényli a jövőben is. A választások sikeres vég­rehajtása a szakszervezeti de­mokrácia kiszélesítését, társa­dalompolitikai feladatok meg­oldását szolgálja. Mint Kiss János politikai munkatárs, az előterjesztés készítője az ülé­sen hangsúlyozta: a többes je­lölés lehetőségét figyelembe véve biztosítani kell a tiszt­ségviselők minőségi cseréjét, a többséget képező választók akaratának érvényre jutását. Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a többes jelölés módsze­rét az, alapszervezeti választá­sokon, valamint a megyei kül­döttértekezleten egyaránt al­kalmazni kívánják, ha a tag­ság ezt igényli. A jelöléssel kapcsolatban az előterjesztés részletezte, hogy csak példamutató, új iránt fo­gékony, érdekütköztetésre fel­készült, a tagság bizalmát él­vező tagok jussanak válasz­tásra. Ajánlotta az előterjesz­tés a lebonyolításra vonatko­zólag, hogy csak minimális munkaidő-kieséssel járjanak a választások. Az idén megyénkben sorra kerülő szakszervezeti válasz­tásokon 1760 különböző rangú MEDOSZ-tisztségviselőt kell megválasztani, mintegy száz­zal többet, mint az öt évvel ezelőtti alkalommal — mond­ta Kanyó Béla megyei ME- DOSZ-titkár. Az előkészítés­ben — az 51 alapszervezetben összesen — több mint kétezer aktivista vett, . illetve vesz részt. Ez jól szervezett, üte­mes politikai . munkát követel — hangsúlyozta a tisztségvi­selő, és emlékeztetett —, emellett a napi munka sem szorulhat háttérbe. A szep­temberben, októberben lezaj­ló választásokig még néhány szervezeti kérdést is tisztázni kell. A MEDOSZ-ülés második napirendi pontjaként az Ipolyvidéki Erdő és Fafel­dolgozó Gazdaság igazgatója, Makóv Oszkár arról számolt be, hogy üzemük kedvezőtlen adottságok közt dolgozik, így a feladatok megoldása, a dol­gozói létszám megőrzése az át­lagostól jóval nagyobb erőfe­szítéseket követel, _ j »

Next

/
Thumbnails
Contents