Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-14 / 111. szám

\ fi Béke és Szocializmus legújabb számáról Harmincéves a Varsói Szerződés A folyóirat közzéteszi azt a gviszjelentést, amelyet a Szov­jetunió Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége és a Szov­jetunió Minisztertanácsa adott ki Konsztantyin Cser- nvenkónak. az SZKP főtit­kárának elhunvta alkalmából. Andrej Gromiko. az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisz­tere a szovjet külpolitika le­nini irányvonalát elemzi. Kállai Gyula. az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának elnöke ha­zánk felszabadulásának 40. évfordulóját méltatja. Salvadorban már négy éve fo'.vik a háború. Az Egyesült Ál'ámok bevonta az országot geopolitikai sémájába és „lét­További vízművek telepíté­sével az év végéig 108-ra nö­vekszik Zala megyében a ve­zetékes vízellátó rendszerek száma. Idén összesen nyolc községi vízmű készül el, s ezzel az összlakosság több mint 80, a falun élőknek pe­dig a 65 százaléka élvezheti a vezetékes vizet. A vízügyi és környezetvé­delmi szakemberek a vízháló­zat bővítése mellett a legfon­tosabb tennivalónak a szenny­Szilvás, Medves, Takácshá­za. Szakadás, Utas, Hagymás­völgy, Petikháza — sorakoz­nak a dűlőnevek, amelyeken a cererii tsz állatai legelész­nek. Mintegy félezer tehén, több száz üsző. csaknem há­romezer anyajuh harapja a gyepet a dombos, szabdalt területen, illetve az abrakot, szálas takarmányt az istállók­ban. Negyedik éve tenyészt hús- marhákat a Ceredvölg,ye Ter­melőszövetkezet, azóta- egy­folytában javítják e, munka módszereit, s még mindig rendelkeznek tartalékokkal a továbbfejlesztéshez. Tavalyi nyolcvanhat százalékos sza­porulatuk az előző évhez ké­pest mérhető előrelépés volt, s biztató kilátás van arra, hogy a jövőben még nagyobb arányban tudnak borjúkat le­választani. az anyaállatról. A szövetkezet 2300 hektáros gyepterülete kínálja magát az állattenyésztésre. Pár éve még rendszertelenül ..estek neki” a fűnek a szarvasmar­hák; mára már magótói ér­tetődő módszer, hogy — vil­lanypásztorok segítségével — szakaszosan adagolva legel­tetnek az üzemben. Így ősszel meghatározott területeket mű* trágyjznak. s a tavaszi sza­badtartással „letisztított” ré­teket májusban szórják meg műtrágyával, hogy a Medárd környéki esők alaposan be­moshassák a talajba. Bérhizlalással is foglalkoz­nak a cerediek: lengyel bi­kák sorakoznak a betonistál­lóban , ezeknek nagy részét a gyöngyösi vágóhíd dolgozza fontosságú érdekszférájának” nyilvánította. Shafik Jorge Hándal, a Salvadori Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának főtitkára áttekintést ad a forradalmi erők stratégiá­járól. törekvéseiről és ered­ményeiről. A Kolumbiai Kommunista Párt 1984 novemberében új helyzetben tartotta meg XIV. kongresszusát. Edgar Caieedo. a Kolumbiai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja áttekintést ad a belpo­litikai helyzetről. A szerkesztőség sorozatot indít azokról a tapasztalatok­ról, amelyeket a kommunisták a tőkésországok törvényhozó és végrehajtó szerveiben való részvétel során szereztek. Taufik Tubi, az Izraeli Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának főtitkárhelyettese, vizek elvezetését és tisztítá­sát tartják. E feladatot legsür­gősebben a Balaton-parti és a Zala folyó vízgyűjtő terüle­tén lévő településeken kell megoldani. A lehetőségek­hez mérten meg is gyorsítják ezt a munkát. Zalaegerszegen befejezés előtt áll egy, napi tízezer köbméter szennyvíz fogadására alkalmas tisztítómű építése. Keszthelyen a meglévő- tisztító kapacitását növelik, s társulati alapon megoldják Bérhizlalt bikák * Sajt juhtejből * Szecskázó technika fel. Ötszáz-ötszázötven kilós vágásérett állatokat visznek el tőlük; ez a fajta körülbe­lül ennyit tud „magára szed­ni”; így Cereden — az ide- érkezés után — körülbelül egy hónapot töltenek. Napi öt kiló kukoricával és „tetszés szerinti” szálas takarmánnyal négy hét alatt érik el a kel­lő súlyt. Nagy sikerrel foglalkoznak a „határ menti határban” a juhászattal. Nyolc kitűnő pásztor jelenleg 2900 anyaál­lattal és 700 jerkével dolgo­zik. Tavaly nem kevesebb, mint 160 százalékos szaporu­latot értek el. Kedvező volt a gyapjúhozam is: a közel­múltban megközelítőleg ti­zenhárom tonna gyapjút érté­kesítettek. A „bundáért” 123 forintot kaptak kilónként. Azaz. többet, mint tavaly, s ez részben az ármozgásnak, másrészt viszont a jobb mi­nőségnek is köszönhető. a knesszet tagja beszámol a kommunista képviselők par­lamenti küzdelméről. Ä testvéri országokban sok vita folyt és folyik a szocia­lizmusban kialakuló ellent­mondások problematikájáról. Alfred Kosing, az NDK Tu­dományos Akadémiájának tagja, a Filozófiai Társaságok Nemzetközi Szövetségének al- elnöke tájékoztátást ad ha­zája társadalomtudósainak a téma kutatásában elért ered­ményeiről. A béke- és a demokratikus mozgalmak kérdéseivel fog­lalkozó szerkesztőségi bizott­ság nemzetközi kutatócso­portja megtárgyalta a nemzeti felszabadító mozgalom és a békeharc helyzetét. A Béke és Szocializmus összegezte és közreadja a vitában elhang­zott gondolatokat. Vonyarcvashegy—Gyenes- diás térségének szennyvíz-el­vezetési gondját is. Az élővizek, ezen, belül a Balaton vízvédelmét számot­tevően javítja a kialakítás alatt lévő kis-balatoni táro­zó. amelynek első, a Velencei- tóéval azonos nagyságú me­dencéjében máris csaknem 25 millió köbméter Zala-víz van. Jelenleg ez az ország legna­gyobb természetes szűrő-, üle­pít őr endszere. Terveik vannak a juhászat jövedelmezőségének további fokozására: hamarosan kez­dődik az elletés. Eiképzeié- sük, hogy nekilátnak a juh- fejésnek. Ehhez a megfelelő gépet már beszerezték. Úgy számolnak, hogy a 100 napos ciklusban 25 ezer litert fej­nek le az anyaállatoktól, ezért literenként 20 forintot kap­nak. (Majd sajtot készítenek a tejből a feldolgozók.) Így a már most is eredményes juhászat gazdaságosságát to­vább fokozzák. A gyapjas állatokkal kap­csolatban kikristályosodó el­képzelés, hogy etetésükben az abraktakarékos módszereket igyekeznek előtérbe helyez­ni. Jelenleg a máshonnan vá­sárolt kukorica — az ará­nyokat tekintve — túl költsé­ges. Helyette a szálas takar­mány hányadát kívánják megnövelni. Tavaly 158 ezer forint nye­reséget . ért el tisztán a cere­di állattenyésztési ágazat. Sok helyen irigyelnék ezt a lát­szólag csekély eredményt is. Itt a kellő optimizmussal nö­velni kívánják a hasznot. Jel­lemző az állattenyésztők át­tekintő szándékára, hogy el­sősorban a növénytermesztés­beli munkákat — a szecská- zást, a takarmánybetakarítást — kívánják gépesítési lehe­tőséghez juttatni. Az ott el­ért fejlődés ugyanis közvetve az állattenyésztésben is job­bítaná a hozamokat. A szocialista közösség, a haladó erők, a békéért és biztonságért küzdő népek éle­tében 1955. május 14-e törté­nelmi dátum. Harminc esz­tendővel ezelőtt a világibéke megőrzésében és az európai biztonság megteremtéseben. a szocialista társadalom ered­ményeinek megóvásában és a szocialista építőmunka felté­teleinek megszi iá rdí tásaban érdekelt európai szocialista or­szágok — köztük hazámic — történelmi lépésre határozták el magukat. Megkötötték a barátsági, .együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szer­ződést, létrehozták a Varsói Szerződést és katonai szerve­zetét, az Egyesített Fegyveres Erőket. A szocialista országoknak ez a lépése több volt egysze­rű jogi aktusnál. A történe­lem első olyan államok kö­zötti többoldalú szerződése, amely egyeztetett külpolitika alapján, egyetemes emberi ér­dekeket, szigorú védelmi cé­lúikat szolgál. Nem irányul egyetlen más állam vagy ál- lamcsoport ellen, nem törek­szik »egyoldalú előnyökre, erő- fölénj're. Ugyanakkor nem engedi meg a két világrend­szer között történelmileg ki­alakult erőegyensúly megbon­tását. Mindent megtesz azért, hogy aizt a fegyverzetek le­hető legalacsonyabb szintjén valósítsák meg. Ez a szövet­ség a résztvevő országok ösz- szefogásával, külpolitikájának egyeztetésével hivatott meg­védeni a szocialista országok vívmányait, függetlenségét, az európai biztonságot, a világ­békét. A Varsói Szerződés lét­rehozása óta eltelt 30 év ese­ményei bizonyították megala­kításának történelmi szüksé­gességét, Három évtizedes fennállása alatt tovább fejlő­dött a benne résztvevő álla­mok eszmei, ideológiai és ka­tonai ereje, a tagországok kö­zös érdeken alapuló együtt­működése. Ez a szövetség összhangban van a nemzer- kö'zi munkásosztály alapvető érdekeivel, a haladás ügyéve., A szerződésben kifejezésre jut a Szovjetunióval és a többi szocialista állammal való testvéri barátság, a szocializ­mus, a béke és a barátság ügye iránti elkötelezettség, fe­lelősségérzet. Békeakciók kezdeményezői­ként A Varsói Szerződés kezdet­től fogva hozzájárult a kato­nai egyensúly fenntartásához a NATO-áliamokkal szemben, s alapvető stabilizációs ténye­ző a világpolitikában. A szer­ződésben tömörült szocialista országok jelentős eredménye­ket értek el a nemzetközi po­litikai enyhülés elősegítésé­ben, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egy­más mellett élésének biztosi iá- sáfoan, a világ békéjének fenn­tartásában. A szocialista közösség ál­lamai és kommunista pártjai a jelenlegi feszültségektől ter­hes nemzetközi helyzetben is mindent megtesznek a nézet- eltérések tárgyalások útján történő megoldásáért, az egész emberiség alapvető lét­érdekét jelentő béke fenntar­tásáért. Ugyanakkor — a fegyverkezési vgrseny korláto­zására való törekvés mellett — a növekvő imperialista fe­nyegetés miatt nagy gondot fordítanak a fegyveres erők megfelelő színvonalára is, mert ez elengedhetetlen a két világrendszer közötti erő- egyensúly fenntartásához. A Varsói Szerződés jellegét, célját, tartalmát és történel­mi útját leginkább az mutat­ja, hogy tagállamai mindig a békeakciók kezdeményezői­ként lépték fel. Következete­sen tonekedtek a béke es a nemzetközi biztonság megszi­lárdítására, az emberiség lé­tét fenyegető fegyverkezési verseny megfékezésére. A Varsói Szerződés tagor­szágainak minden fontosabb értekezletén, így a politikai tanácskozó testület 1989-es budapesti, a hét európai szo­cialista állam párt- és álla­mi vezetőinek 1983-as moszk­vai értekezletén, a külügymi­niszteri bizottság rendszeres ülésein kinyilvánították kész­ségüket, hogy hozzájárulnak a béke megőrzéséhez, az eny­hülési politika folytatásához, a konfliktusok tárgyalások útján történő rendezéséhez. Sajnos ezek és sok más konk­rét bizalomerősítő kezdemé­nyezések éppúgy érdemi és konstruktív válasz nélkül ma­radtak. mint, a Varsói Szer­ződés által előterjesztett le­szerelési javaslatok, vagv az erőszakról való lemondásra tett indítványok. Egyértelmű állásfoglalás A Varsói Szerződés meg­bízható tényezője a szocialis­ta építésnek. A Magyar Nép- köztársaság a Varsói Szerző­dés egyik alapító tagja. Rész­vételünk a szervezetben meg­felel alapvető érdekeinknek. Hazánk az elmúlt 30 év alatt hű maradt — és marad — ehhez a szövetségihez, amply egyrészt a szocialista közös­ség kollektív védelmét szol­gálja,, másrészt a magyar nem­zeti érdekek legjobb kifejező­je is. Szilárd marxista—leni­nista elveink, a proletár in­ternacionalizmus mellett nem­zeti történelmünk tanulságai is azt .diktálják, hogy legyünk következetesen hűek ehhez a szövetséghez. Pártunk és kor­mányunk azt vallja — és en­nek mégfelelően cselekszik —, hogy országunk biztonsága, függetlensége, társadalmi rendszerünk és a béke meg­őrzése csak akkor biztosítha­tó, ha az imperializmus kato­nai erejével a szocialista Kö­zösség nagyobb és hatéko­nyabb katonai erejét állítjuk szembe. Ennek szellemében pártunk kongresszusai, a Központi Bi­zottság határozatai, az or­szággyűlés által hozott törvé­nyek és a kormány döntései egyértelműen állást foglalnak a szocializmus védelme, a Varsói Szerződés és. annak katonai szervezete, az Egyesí­tett Fegyveres Erők fejleszté­se és erősítése mellett. A kol- lektíy védelem rendszere nem­csak biztonságot nyújt szá­munkra. hanem azzal a köte­lezettséggel is jár, hogy az ország erejének és a népgaz­daság teherbíró képességének megfelelően teljesítsük a szer­ződésben vállalt kötelezettsé­geinket. Sajnos azok a tényezőik, amelyek a Varsói Szerződés létrehozását 30 évvel ezelőtt szükségessé tették, továbbra is jelen vannak a nemzetközi politikai életben. Az imperia­lizmus szándékait illetően nincs okunk illúziókat táplál­ni. Ezért joggal állapította meg a Központi Bizottság áp­rilis 29-i ülésén kiadott köz­lemény, hogy a Varsói .Szer­ződés hatályának meghosz- szalbfoítását a nemzetközi hely­zet alakulása, a NATO léte és tevékenysége, a békét fe­nyegető veszélyek tették szük­ségessé. 1985. április 26-án a hét szocialista ország legmagasabb rangú vezetői aláírták azt a jegyzőkönyvet, amely további húsz évvel meghosszabbítja az 1955. május 14-én kötőit Var­sói Szerződést. A mai világ realitásából indultak ki a szö­vetséges államok, amikor a további együttműködés és a kapcsolatok bővítése mellett foglaltok állást, egységesen helyeselték a Varsói Szerző­dés meghosszabbítását. A tagállamok legfetsöb'S szintű párt-, és állami veze­tőinek találkozójáról kia-ctotl közlemény hangsúlyozza, hogy, a résztvevő országok, erősítve védelmi szövetségüket, fokoz-, zák a harcot a békéért, a ; el­szerelésért, egy biztonságok sabb Európáért, a szemben á 1-4 ló katonai tömbök felszámo-, iásáért. \ Újra megerősítettél^ hogy nem törekszenek katonai, fölényre, csak az erőegyen­súly megtartására, a lehetői legalacsonyabb szinten. Ki-' nyilvánították a tagáilamolB készségét a két tömb agyideg jű felszámolására. A Varsói Szerződés lénye«* gét, törekvéseit világosan, egy­értelműen fogalmazta meg a közlemény, amikor kimondja« ,,A Varsói Szerződés tagoré szagainak kommunista és munkáspártjai, parlamentjei és kormányai a jövőben iá azért küzdenek, hogy elhárít*) sóik a nukleáris háború vészéi lyeiit. megállítsák a földön a fegyverkezési hajszát, minde­nekelőtt nukleáris téren, meg­akadályozzák a nukleáris fegyá verkezési versenyt a világűrJ ben, áttérjenek a leszerelés­re, felújítsák az enyhülés es együttműködés folyamatát a nemzetközi kapcsolatokban. B célok érdekében a találkozón képviselt szocialista országok készek továbbfejleszteni a béé kés párbeszédet más állami.«k- kal a jóakarat és a bizalom« szellemében, készek a békéé és a biztonságot szolgáló szé­les körű nemzetközi együtt működésre.” A megye lakossága az szag közvéleményével egyezőn) en egyetért azzal, hogy a tag- államok a Varsói Szerződé® meghosszabbítása meiletJÄ döntöttek. Azonosulnak a* eddigi működésről kialakítót* értékeléssel, indokoltnak é® szükségesnek tartják a szerző,’ dés hatályainak meg hosszabb»- fását. Elfogadják, hogy a NATO fennállása, agresszív törekvései, a világ és Surópa- béké.jét fenyegető veszélyt szükségessé teszi a szocialista államok védelmi erejének szövetségének erősítését, erő­feszítéseik fokozását a leszeJ relésért és a békéért, a kato­nai tömbök felszámolásáért. Közös erőnk tudatában Helyeslik, hogy a tagorszá­gok ez alkalommal is megérő** sítették készségüket a békej az enyhülés védelmére. Véle­ményüket is tükrözi a Köz­ponti Bizottság április 29-1 közleménye, amikor kimondja* hogy: „A Varsói Szerződ«# szervezete megbízhatóan ga­rantálja a tagállamok bizton­ságát és függetlenségét, iól szolgálja békeszerető külpoli­tikai tevékenységük összehan­golását, a béke védelmét Eu­rópában és az egész világon.” Az állampolgárok nagyra ér­tékelik pártunk következe, es bel- és külpolitikáját, a b<--*e megőrzéséért, szocialista vív­mányaink védelméért táti ‘ erőfeszítéseiket. Kifejezésre juttatták ezt a íélsza ba du iá í u nls 40. évfordulójának ünnep-le­gein, a kongresszusi és fal- szabadulási munkaverseny ent napjainkban pedig az ország- gyűlési képviselő- és tanács­tagválasztásokat előkészítő rendezvényeken. A Varsói Szerződés 30. év­fordulóján közös erőnk tuda­tában, magabiztosan nézünk a jövő felé. Meggyőződésű üt, hogy a mi erőfeszítéseink is hozzájárulnak ahhoz, hogy To­vább folytatódjék a nemzet­közi enyhülés, a nemzetközi tárgyalásokon a józan reali­tások kerekedjenek felül. Kovács József, a Nógrád megyei pártbizottság osztályvezetője | NÓGRÁD - 1985. május 14., kedd Ceredi állattenyésztők Határ menti határban Újabb uizmuuek Szakavatott juhászok ügyéinek a birkákra Cereden (kép: Beneze)

Next

/
Thumbnails
Contents