Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-08 / 106. szám

\ Mi van a szabályok mögött ? Eiöbb részletesen ismertet­tük azokat a városi tanácsi rendelkezéseket, amelyek a fiatál házasok és a többgyer­mekesek lakáshoz jutását hi­vatottak elősegíteni. A taná­csi határozat megszületésének indokairól, hátteréről és a rendelkezések gyakorlati al­kalmazásáról dr. Szabó Már­tától. a városi tanács vb. igaz­gatási osztályának helyettes vezetőjétől kértünk tájékozta­tást. Nagyösszegű befizetés kellett Központi jogszabályok ren­delkezése alapján a tanácsi értékesítései lakásellátási for­ma ez év december át -eve! megszűnik, de Salgótarjánban már nem épül jelenleg sem ilyen lakás. Ez volt az egyik ok, hogy mielőbb ki kellett alakítani városunkban azokat a támogatási formákat, ame­lyek a fiatal házasok és több- gyermekes családok lakáshoz jutását lehetővé teszik,, kony- nyítik. A másik ok a lakás­árak nagyarányú emelkedése volt, hiszen a szociálpolitikai kedvezménnyel és az OTP- kölcsönnel csökkentett lakás- vételárból a fiataloknak vagy a többgyermekeseknek még így is átlagosan négyszáz-öt­százezer forintot kellett, avagy kellett volna befizetniük ah­hoz, hogy meg tudják vásá­rolni a részükre kiutalt la­kást. Ezt a pénzösszeget vi­szont egyedül, nagymértékű családi támogatás nélkül elő­teremteni szinte lehetetlen­nek tűnt. Szükségessé tette a helyi, tanácsi intézkedést az is. hogy tanácsi bérlakások az idén sem épülnek Salgótar- jánbam. Pedig a lakásigény- lök többsége éppen ilyen la­kásra lenne jogosult családi jövedelmi és vagyoni viszo­nyai alapján. S a közeljövő­ben építendő tanácsi bérla­kások is elsősorban a még meglévő, de felszámolandó kolóniaéoületek pótlását szol­gának. így a nem kolónia,la­kásokban élők, ám tanácsi bérlakásra 'iőáos'ülfák ía’.-ás- P’-obl^máiának megoldását eiőrejáfbstósn is OTP-laltasok megvásárlásával, illetve a la­kásvásárlás tanácsi támogatá­sával lehet segíteni. Megnőtt az érdeklődés A helyi tanácsi támogatás rendszeréről szóló tanácsren­delet az elmúlt év novembe­rében lépett életbe. Már ta­valy öt család kapott tanácsi támogatást — átlagosan nyolc­vanezer forintot — lakásvá­sárláshoz. 1985. április 30-ig összesen 35 kérelem érkezett a városi tanács vb igazgatá- n si osztályához a Lakásvásár­lás tanácsi támogatását ige- nyelve. Az érdeklődés legin­kább a rendelet márciusi mó­dosítása után növekedett meg, amikor is lehetővé vált, hogy a két- vagy többgyermekes családok a tanács által nyúj­tott anyagi támogatást vissza nem térítendő támogatásként is megkaphatták. A márciusi módosítás adott arra is lehe­tőséget, hogy az igénylők a lakásvásárláshoz 3 százalékos kamatozású kölcsönt is kap­hattak. Az említett módosítá­sok visszamenőleg a múlt év novemberétől nyújtott tanácsi támogatásokra is vonatkoz­nak. Az eddig elbírált kérelmek alapján a városi tanács egy- egy családnak 90—100 ezer fo­rint támogatást nyújtóit, 14 esetben visszatérítendő lutra- tásként, amit azonban két gyermek megszületése után nem kell visszatéríteni. Négy család a támogatás mellett még kedvezményes, három- százalékos kamatozású taná­csi kölcsönt is igényelt és kapott Ez — a lakásszerző­dés megkötéséhez még hiány­zó pénzösszeg — 45—100 ezer forint közötti kölcsön volt. se esetében, hogy a kérelme­zőt munkáltatói kölcsönnel munkahelye is támogassa, hí szén a munkáltatói támogatás az egyik feltétele annak, hogy a lakásigénylő tanácsi támo­gatást kaphasson. Igazodik ehhez a támogatás mértéke is: a tanácsi juttatás maxi­málisan kétszerese lehet a munkáltatói kölcsön összegé­nek. Erre azért van szükség, mert ma a lakásgondok meg­oldása össztársadalmi fel­adat. amelyben együtt kell működnie a tanácsnak, a munkahelynek és a lakás­igénylő dolgozónak egyaránt, vállalva a nem is csekély anyagi hozzájárulás mértékét. Az eltelt néhány hónap gyakorlatát ismerve tanácsi szempontból az állapítható meg, hogy a vállalatok közül a Nógrádi Szénbányák és a Salgótarjáni Kohászati Ü ze- mek rendelkezik tekintélyes összegű lakástámogatási alap­pal, s itt a munkahelyi veze­tők érzik a felelősséget abban a kérdésben, hogy dolgozóik­nak lakásuk legyen, hiszen a nagyobb követelmények ki­egyensúlyozott családi, anya­gi hátteret, biztonságot is igé­nyelnek. A kisebb és kevésbé ..tőkeerős” vállalatoknál a !a- káskérdés megoldásában ne­hezebb a dolgozók helyzete, de a munkáltatói támogatás rendszerében mégis jó példa­ként említhető még a Salgó­tarjáni Vasöntöde és Tűzhely­gyár is. sőt a BRG és a VE- GYÉPSZER salgótarjáni gyár­egységei is. A munkáltatói támogatás esetében inkább az figyelhető meg, hogy a fiatalok ódzkod­nak attól, hogy a kölcsön mi­att több évig lekössék magu­kat egy-egy vállalatnál. Pedig a tanácsi támogatási alap erre és a jövő evre nem kevés: harminckétmillió fo­rint áll a városi tanács ren­delkezésére a fiatal házasok és többgyermekes családok la­káshoz juttatásának támoga­tására. Pillanatnyilag a Gor- kij-lakótelep új lakásaiba költözők részesültek és része­sülnék támogatásban, ám en­nek csupán az az oka, hogy mostanában ott voltak lakás­átadások. Ezek a támogatások, köl­csönök gyakorlatilag lehetővé teszik, hogy egy fiatal hazas vagy többgyermekes család is meg tudja vásárolni például azt a Gorkij-telepi lakást, amelynek vételára 927 ezer forint. Hogyan? Lássunk egy példát! Két gyermek vállalása esetén 80 ezer forint szociál­politikai támogatást kap a házaspár, munkahelyük 100 ezer forint munkáltatói köl­csönt ad részükre, igénylésük alapján 117 ezer forint támo­gatást kapnak a városi ta­nácstól. amelyet két gyermek megszületése esetén nem kell visszatéríteni, emellett szin­tén a tanács 100 ezer forint 3 százalékos kamatozású köl­csönt is nyújt 10 évre. amely­nek visszafizetését csak a fel­vételtől számított három év múlva keli megkezdeni, s ezentúl az OTP a maximális, 360 ezer forint kölcsönt ad számukra. A fentiek szerint a lakásvásárlási szerződés meg­kötésekor 170 ezer forint kész­pénzzel kell rendelkezniük. Családi házra még nem TanőcsFatarozaf a fat(ásgon3of enyíTiteseert Fedél a fej fölött... Középpontban a többgyermekesek és a fiatalok — Kedvezmények, támogatások, kölcsönök Érvényesíteni az igazságosság elvét! A lakáshelyzet megoldatlansága ma is feszítő gondja tár­sadalmunknak, s jól lehet a salgótarjáni lakásproblémák enyhébbek az országosnál, mégis kiemelt kérdésként szere­pel a tanácsi politikában. Az általános lakáshelyzeten be­lül különös súllyal vetődik fel a többgyermekes családok és a fiatal házasok problémája. Ezen rétegek, jövedelmi és vagyoni helyzetük, szociális gondjaik miatt évek óta nagyobb figyelmet kapnak Salgótarján város Tanácsától. Mind a múlt év novemberi, mind az idei márciusi tanácsülés újabb, konkrét intézkedéseket hozott a lakáshelyzet jobbí­tásáról. A lakosság tájékoztatására az alábbiakban e hatá­rozatok főbb megállapításairól szólunk! Támogasson a munkahely is Igen lényeges akár a vis.s/.a- tévíténdő, akár a vissza nem térítendő támogatás igenyié­Feltúnőnek tekinthető azon­ban, hogy családi ház vagy társasház építéséhez ez idáig még senki nem igényelte a tanácsi támogatást. Ugyanez vonatkozik a tetőtér-beep’té- sekre is. Ennek oka egyrészt az lehet, hogy a családi há­zak építéséhez nyújtható tá­mogatás lehetőségét csas a márciusi módosítás vezette be. De oka lehet az is. hogy a tanács által kialakított telkek jelenleg a peremkerületekben —• Zagyvapálfalván, Baglyas- alján és Somoskőújfaluban — találhatók. Mindenesetre a tanácsi támogatások nagy elő­nye, hogy ésszerű takarékos­kodás mellett megfizethetővé teszi az egyre emelkedő la­kásara kát. SÜRGETŐ IGÉNYEK Városunkban az önálló la­kással nem rendelkezők mint­egy húsz százaléka többgyer­mekes család, köze] negyven százaléka pedig egygyerme­kes, vagy gyermekkelen fiatal házas. Lakáshoz jutásat meg­gyorsítása a tanácsi munka kiemelt célja. Ennek megt'e-; leiően á lakáspolitikai kon­cepcióban és programban ed­dig is megkülönböztetett fi­gyelmet kaptak, ezt fejlesztet­te tovább az 1984—86-os esztendőkre szóló hároméves külön program. Az állami lakásépítés lehe­tőségeinek beszűkülése, to­vábbá a magánerős forma előtérbe kerülése — különös tekintettel az egyre növekvő lakásárakra — szükségszerűen fölvetette a kérdést: milyen formában lehet anyagilag is támogatni az arra rászoru'ók lakásvásárlását, építését? Az e célra rendelkezésre álló összeg elosztásának feltételeit dolgozta ki és fogadta el a tanács, a 25/1984. számú hatá­rozatában, amelyet ez év márciusában néhány kérdésben módosított. Ennek ~ néháriy passzusát adjuk közre. KI KAPHAT TÁMOGATÁST ? 1. Támogatás adható: a. Új lakás, tanácsi kije­lölés alapján történő vásár,ás- hoz. b. Társasház- és családiház­építéshez, ’ eméte '.ráépítéshez, tetőtér-beépítéshez, nem lakás céljára szolgáló helyiség la­kássá történő átalakításához. 2. A felsorolt formákban az önálló lakással nem rendelke­ző, Salgótarjánban lakó fiatal házasok és többgyermekes családok közül támogatás ad­ható: a. tanácsi bérlakásra jo­gosult igénylőknek; b. tanácsi értékesítési! la­kásra jogosult igénylőknek. 3. Támogatás annak az igénylőnek nyújtható, aki an­nak legalább 50 százalékát elérő, munkáltatói támogatást is kap. Ennek megállapításá­nál a házastársak által ka­póit munkáltatói támogatások együttev összegét kell figyelem­be vepni. 4. A támogatásra irányuló kérelmek elbírálásánál az alábbi sorolási rendet kell al­kalmazni: — többgyermekes családok, — egygyermekes családok. — gyermek születését vál­laló családok, ■ Azonos feltételek fennállá­sa esetén előnyben kell része­síteni a lakásjuttatási név­jegyzéken jóváhagyottakat, a város egészének ellátása szem­pontjából fontos szakembere­ket, így különösen az orvoso­kat és pedagógusokat. 5. Kivételesen indokolt eset­ben, a tanács elnökének egyetértésével a társadalmi bizottság méltányosságot gya­korolhat nem a városban lakó olyan szakemberek esetében, akik a város életében alapve­tően fontos tevékenységet vé­geznek, — különösen orvo­sok, pedagógusok —, s lete­lepedésük közérdekből kívá­natos. 6. Az egy főre jutó átlagos havi jövedelem kiszámításánál legfeljebb 2 gyermekig, a fia­tal házasok által vállalt gyer­meket is figyelembe kell ven­ni. . 7. A támogatásra jogosult­ság szempontjából önálló la­kással nem rendelkezőnek kell tekinteni a tanács által kiutalt átmeneti lakás, vagy a szobabérlők házában lévő lakóegység használóját is. KINEK NEM JÁR . . . 8. Nem adható támogatás azoknak az igénylőknek: , a. akiknek foglalkozása, tevékenysége, életvitele, csalá­di háttere folytán védelmez­hető, hogy lakásgondjukat tá­mogatás nélkül is képesek megoldani; b. akik a támogatást a lakásigény mértékének felső határát meghaladó szobaszá­mú lakás vásárlásához, építé­séhez kérik; (Ennek megállapí­tásánál legfeljebb keltő, szü­letendő gyermeket figyelembe lehet venni.) c. akik egy alkalommal már részesül'es .iiven támo­gatásban; d. akik, illetve együttélő munkaképes családtagjaik sa­ját hibájukból nem folytat­nak rendszeres kereső tevé­kenységet, életmódjuk ellenté­tes a szocialista erkölcs nor­máival. vagy a társadalmi együttélés szabályait súlyosan sértő magatartást tanúsítanak; e. aki előző lakását 10 éven belül elidegenítette, vagy bérlakásának bérleti jog­viszonyáról lemondott; f. aki a támogatásra irá­nyuló kérelmében olyan va­lótlan adatokat közöl, amely számára jogosulatlan előnyt jelent.. A TÁMOGATÁS MÉRTÉKÉRŐL 9. a. Tanácsi bérlakásra jogosultaknál lakásvásárlás esetén: — egygyecnjeke'- (egy gyermeket vália'ó) csa.ád ese­tén a szociálpolitikai kedvez­ménnyel csökkentett vételár 9 százaléka, de legfeljebb 80 ezer forint: — kétgyermekes (két gyermeket vállaló) család esetében a szociálpolitikai ked­vezménnyel csökkentett vételár 11 százaléka, de legfeljebb 100 ezer forint; — három­vagy többgyermekes család esetében a szociálpolitikai kedvezménnyel csökkentett vé­telár 13 százaléka, de legfel­jebb 120 ezer forint. b. Tanácsi értékesítésű la­kásra jogosultaknál, lakásvá­sárlás esetén: — egygyermekes (eg- gyermeket vállaló) család esetiben a szociálpolitikai kedvezménnyel csökkentett vé­telár 7 százaléka, de legfel­jebb 60 ezer forint: — két­gyermekes (két gyermeket vállaló) család esetében a szo­ciálpolitikai kedvezménnyel csökkkentett vételár !) száza­léka, de legfeljebb S0 ezer forint; — három- vagy több­gyermekes család esetében a szociálpolitikai kedvezmény­nyel csökkentett vételár 11 százaléka, de legfeljebb 100 ezer forint. c. Lakásépítésnél, az OTP .által jóváhagyott költségve­tés szerinti összeg alapján adható állami támogatások (hitelek), mellett szükséges készpénz 20 százalékáig terjed­het a támogatás, de nem ha­ladhatja meg az a.—b. pont­ban felsorolt összegeket. d. A támogatás egyéni el­bírálás alapján az a.—b.—c. pontban meghatározottól elté­rő összegben is megállapítható, ha — a család vagyonának ér­téke, — az eltartott nagykorú­ak száma —, egyéb mérlege­lendő körülmény azt indokol­ja. A támogatás összege álta­lában ez esetben sem halad­hatja meg az egyébként nyújt­ható támogatás 25 százalékkal emelt összegét. 10. Támogatás — az e célra rendelkezésre álló keret halá­ráig — általában visszatérí­tendő kamatmentes kölcsön formájában nyújtható, 10 éves időtartamra. VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ ... Vissza nem térítendő támo­gatás adható: Nyugati városrész néven említjük SalgóCarj án új lakónegyedét, ahol a korszerű épüle­tek emelkednek. a. A támogatás teljes egá4 szére szociális bérlakásra jo­gosult 2 és többgyermekes igénylőknek; ezt a rendelke­zést az 1984. november 26-tói támogatásban részesített igény­lők esetén is alkalmazni kelL . b. A támogatás teljes egé­szére a tanácsi értékesítésű lakásra jogosult 3 és több- gyermekes igénylőknek; c. A támogatás 50 százalé­kára a tanácsi értékesítésű la­kásokra jogosult 2 gyermekes igénylőknek; d. Amennyiben a máso­dik és harmadik gyermek ké­sőbb születik meg, a még fennálló kölcsöntartozás vo­natkozásában az a.—c. pon­tok rendelkezéseit kell alkal­mazni. Az említett támogatáson túl­menően a tanács legfeljebb 100 ezer forint erejéig 3 szá­zalékos kamattal visszatérí­tendő támogatást nyújthat új tanácsi kijelölésű OTP-lakás vásárlása esetén, a tanácsi bérlakásra és tanácsi értéke­sítésű lakásra jogosult 2 és többgyermekes ’ és legfeljebb 2 gyermek születését vállaló fiatal házas családok részé­re. A kölcsön 10 éves időtar­tamra nyújtható. A 9., 10. és 11. Donfokban megfogalmazott támoga'ás csak abban az esetben nyújt­ható. ha az építendő vagy vá­sárolandó lakás nem haladja meg a jogszabályban megha­tározott jogos lakásigény mértékének felső határát. Ebi­nek számításánál a születen­dő 2 gyermeket figyelembe lehet venni. AMIT A KÉRELEMRŐL' T. TUDNI KELL A támogatásra irányuló ké­relmet az e célra rendszere­sített nyomtatvány felhaszná­lásával az igazgatási osztályhoz kell benyújtani. A kérelmek­hez mellékelni kell: Az igény­lő és házastársa munkahelyi javaslatát és igazolást arról, hogy az megfelelő támogatást nyújt. Három hónapnál nem régebbi igazolást az igénylő­nek és házastársának, vala­mint az együtt költöző hozzá­tartozóknak a kérelem be­nyújtását megelőző 12 teljes hónapban élvezett jövedelmé­ről. Vagyon esetén forgalmi értékbecslést a költözők tulaj­donában álló vagyonról. La­kásépítés esetén az építési en­gedély másolatát és az OTP által elfogadott költségvetés főösszesítőjét, a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy mun­káltatói és egyéb hitelek fo­lyósítását az OTP még nem kezdte meg. Ha az igazgatási osztály a rendelkezésre álló iratok alapján azt állapítja meg, hogy a támogatás nyújtásának jogi akadálya van, a kérelmet elutasítja. A jogi feltételek fennállása esetén a kérelem elbírálásá­nak rendje a következő: a kérelem tekintetében az e célra létrehozott társadalmi bizottság dönt. A társadalmi bizottság tag­jai: a lakásügyi társadalmi bizottság elnöke, az MSZMP városi bizottsága, a KISZ városi bizottsága, a Hazafias Népfront, a Vöröskereszt vá­rosi vezetősége, az SZMT te­rületileg illetékes szakmaközi bizottsága által a lakásügyi társadalmi bizottságba dele­gált tag. A kérelmek elbírá­lása havonta történik, s ezeket a társadalmi bizottság elé tör­ténő előterjesztést megelőzően 15 napra közszemlére kell tenni. A társadalmi bizottság döntéséről az igazgatási osz­tály 8 napon belül értesíti a támogatást kérőt és vele megállapodást köt. * Eddig a tanácshatározat főbb megállapításai. Termé­szetesen foglalkozik még a rendelkezés egyéb tuirMm- lókkal is, amelyekről a tanács illetékes szervei készségesen nyújtanak felvilágosítást. Ab­ban bízva, hogy e határozat helyes alkalmazásával miha­marabb jelentősen enyhüljön a fiatalok, s többgyermekesek lakásgondjai. 1

Next

/
Thumbnails
Contents