Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-04 / 52. szám
Közős felhívást fogadtak el Véget ért az európai biztonsági fórum Korunk igen égető kérdéseiről folytattak három napig tanácskozást a közvélemény széles rétegeit kifejező és képviselő küldöttek a belgiumi Houthalenben. Az európai biztonság és együttműködés nemzetközi bizottsága és a belga pártok, szakszervezetek, tudományos intézmények, egy- hjázak és békemozgalmi szervezetek közös szervező bizottsága kezdeményezésére rendezett tanácskozáson 27 országból vettek részt különböző társadalmi szervezetek képviselői, kiemelkedő személyiségek, köztük az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságának héttagú küldöttsége. A vasárnap véget ért tanácskozáson közös felhívást fogadtak el a március 12-én Gén fben kezdődő szovjet— amerikai fegyverzetkorlátozási tárgyalások résztvevőihez: folytassák komolyan és kitartóan munkájukat a leszerelés érdekében, s azért, hogy a január 9-i genfi közös nyilatkozatukban foglalt célkitűzések (atomleszerelés és az űrfegyverkezés megelőzése) maradéktalanul megvalósuljanak. Az európai béke és biztonság fórumának résztvevői mind olyan országból érkeztek, amelyek kormányai 1975- ben aláírták a helsinki záróokmányt. A résztvevők hitet tettek a különböző társadalmi rendszerek, eltérő nézeteket valló politikai és társadalmi erők párbeszéde és építő együttműködése mellett. Kifejezték reményüket, hogy a stockholmi biztonsági értekezleten, a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon és a genfi leszerelési bizottságban érdemi és kézzelfogható eredmények születnek, mert — hangoztatták — „Európa és a világ népeinek joguk van ahhoz, hogy békében és biztonságban éljenek, és eloszoljanak fejük fölül az állandó fenyegetés árnyai”. Fokozott érdeklődés kísérte a tanácskozáson a szovjet és az amerikai küldött felszólalását. A szovjet küldöttséget Sztyepan Salajev, a szovjet szakszervezetek központi tanácsának elnöke vezette, az amerikai közvéleményt John Fried ismert nemzetközi jogász, az amerikai békemozgalom egyik vezetője képviselte. Befejeződött a brit bányászsztráik A brit Országos Bányász Szakszervezet (NUM) küldött- közgyűlése vasárnap Londonban úgy határozott, hogy kedd toll feltétel nélkül beszünteti a sztrájkot. A döntés három nappal a sztrájk egyéves évfordulója előtt született meg, háromórás vitáiban, rendkívül kis többséggel. 98-ain szavaztak a munkába való, feltételhez nem kötött visszatérésre, 91-en ellene, utóbbiak java részének azzal r George Shultz amerikai külügyminiszter szombaton Mom- tevideóban találkozott Dániel Ortega micarag/uiai államfővel. A találkozón Shultz ismertette a Reagiain-lkormányzat Nicaraguával szemben támasztott, ultimátumszerű követeléseit. Közölte: Nicaragua csökkentse katonai erejét olyan szintre,' amelyet Washington „általában szokásosnak” tart egy közép-amerikai ország védelmének biztosításálhoz; Nicaragua távolítsa el területéről annak „bizonyítékait”, amit Shultz „szovjet— kubai jelenlétnek” nevezett: vessen véget annak, hogy területét a szomszédos országokban folytatott „félfoirgató tevékenység bázisául” használják; végül változtassa meg társadalmi rendszerét úgy, ahogy azt az Egvesült Államok kormánya „demokratikusnak” tekintené. kapcsolatban volt fenntartása, hogy a határozat nem követeli — ellenszolgáltatás gyanánt — a sztrájk idején, különféle fegyelmezetlenségek miatt végleg elbocsátott bányászok (700 fő) visszavételét. Ezeknek a NUM eredetileg teljes amnesztiát követelt. Most ügyüket az országos szénhivatal körzeti igazgatóságaival próbálják rendezni, egyéni alapon. Javadalmazásukról addig is külön alapítvány gondoskodik. A két politikus tavaly június óta most találkozott először, ezúttal az uruguayi fővárosban, Sanguinetti elnök beiktatása, alkalmából. A megbeszélés után Shultz sajtóértekezletet tartott. A Somozia-dilktatúra meg-, döntése óta végbement nica- raguai haladó, demokratikus változások eltörlésére irányuló amerikai követeléseken és a „felforgaitásról” szóló rágalmak ismétlésén kívül Shultz semmi másról nem tett említést, így a nicaragiuai vezetésnek arról az engedményéről sem, hogy a feszültség csökkentése érdekében ténylegesen hajlandók csökkenteni az ország védelmi készültségét az Egyesült Államokból támogatott eldenforradaiimárok támadásaival szemben (kérik száz kubai tanácsadó távozását és egyelőre felfüeeesztik a vadászgépvásárlásokat). Magyar kulturális napok Lengyel- országban Magyar kulturális napok kezdődnek hétfőn Lengyelországban hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából. A kulturális napok eseménysorozatát nagy érdeklődés előzi meg. A LEMP központi lapja, a Trybuna Ludu már előre ismertette a program fontosabb pontjait. Ezek közé tartozik a miskolci Nemzeti Színház vendég- szereplése: Varsóban Madách „Az ember tragédiája” című színművét mutatják be, Katowicében pedig Örkény István „Tóthék” című tragikomédiáját. Már nem lehet jegyet kapni a Magyar Állami Népi Együttes jövő heti fellépésére. Szerepel majd a kulturális napokon a budapesti vonószenekar, sor kerül egy Illyés Gyula-emlékestre is. Hazánk 40 éves fejlődését fotókiállítás mutatja majd be a varsóiaknak, de a kulturális napok eseményeinek 5 vidéki lengyel város lakosai is szemtanúi lehetnek. A nemzeti ünnepünk alkalmából sorra kerülő lengyelországi eseményeken hazánk kulturális életének vezetőit magas szintű küldöttség képviseli, élén Köpeczi Béla kulturális miniszterrel. Jelen lesznek az írószövetség, a fotó- és grafikai, a zeneművészeti és a filmművészszövetség delegációi is. Szovjet parlamenti delegáció utazott az USA-ba Vlagyimir Scserbickij vezetésével magas rangú szovjet parlamenti delegáció utazott vasárnap az Egyesült Álla-. mokba. Mint a TASZSZ szovjet hírügynökség vasárnap közölte, elutazott az Egyesült Államokba a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége, amelyet Vlagyimir Scserbickij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének tagja, az Ukrán Kommunista Párt első titkára vezet. A küldöttséget az amerikai képviselőház hívta meg hivatalos látogatásra. Kínai képviselők a Szovjetunióban A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának meghívására vasárnap kínai parlamenti küldöttség érkezett baráti látogatásra Moszkvába. A kínai parlament, az országos népi gyűlés delegációját Csang Cseng-ihszien, az ONGV állandó bizottságának tagja vezeti. Az MTI pekingi tudósítójának -értékelése szerint a kínai < parlamenti küldöttség szovjetunióbeli útja új fejlemény a kínai—szovjet kapcsolatok normalizálódásában. E folyamat keretében az utóbbi időben erősödtek a gazdasági kaipcsol átok, élénkülőben vannak a kulturális és sport- cseréik, felújították az együttműködést a két ország baráti társaságai. Az egyiptomi kiiliigyminiszter Iratban Eszmat Abdel-Megid egyiptomi külügyminisztert szombaton megbeszélésen fogadta Szaddaim Husszein iraki államfő — jelenti a Reuter hírügynökség Bagdadiból. Részleteket nem közöltek. Abdel- Megid pénteken előzetes bejelentés nélkül érkezett Bagdadba és már tárgyalt Tárik Aziz miniszterelnök-helyettessé: és külügyminiszterrel. Ultimátumszerű követelések Shultz és Ortega találkozóján Tavaszi szél Mintha a korábbi jeges áramlatok helyét átvenné a tavaszi szél. Félreértés ne essék, nem csupán a meteorológiai tavaszról van szó, hiszen azóta, hogy Andrej Gromiko az ősszel Washingtonban járt és Reagan elnökkel, valamint Shultz külügyminiszterre] tárgyait, sok minden megváltozott a világpolitikai elemzések hangvételében. Most. a tél végén megállapíthatjuk, a lehetőség megvan arra. hogy enyhüljön a túlfeszített nemzetközi helyzet. Jó szolgálatot tett Gromiko és Shultz újabb találkozója a Gorbacsov vezette küldöttség angliai utazása, a szovjet külügv- miniszter múlt heti olaszországi, spanyolországi látogatása. Statisztikailag is megszaporodtak a kelet—nyugati, ezen belül is a szovjet—amerikai tárgyalások. Erre szolgált példával a nemrégiben Becsben közel-keleti ügyekről folytatott megbeszélés is, amelyhez hasonlóra már nagyon régen nem került sor. A március 12-én kezdődő genfi tárgyalások előtt egy héttel újabb magas szintű szovjet—amerikai találkozóra kerül sor. Vlagyimir Scserbickij, az SZKP KB Politika: Bizottságának tagja parlamenti küldöttség élén Washingtonban tesz látogatást Az amerikai fővárosban a törvényhozókon kívül a szovjet politikus Reagan elnökkel és Shultz külügyminiszterrel is találkozik, s a négynapos út során amerikai közéleti személyiséggel lesz alkalma véleményt cseréiül. A közismerten békeszerető, kompromisszumos megoldásokra mindig kész szovjet politika álláspontja most sem 'e- het kétséges: az ilyen találkozók erősítik a kölcsönös bizalmat. hozzájárulnak a jobb megértéshez. Nem a szovjet vezetőkön múlott, hogy Reagan három és fél évig nem folytatott személyes eszmecserét magas rangú szovjet államférfival. Annál örvendetesebb, hogy most mintha megfordulni látszana ez a helyzet. Az eddig megtett lépések ezért még nem adnak okot a felhőtlen optimizmusra. Ahogy az első tavaszi napsütés után jöhet még fagy úgy a mostani, melegedő politikai légkör is lehűlhet még. Más kérdés, hogy a télből — az igaziból és a világpolitikaiból is — már mindenkinek elege van. A március új esélyeket, új tárgyalásokat hoz. Reméljük, a lehetőségek nem maradnak kihasználatlanok. (Horváth Gábor) Gondhi az esélyes Választások Indiában Indiában szombaton válasz- megfigyelők arra számítanak, tások kezdődtek 11 szövetségi hogy a legtöbb álltamban állam és Pondichéry szövet- megnyeri a választásokat. ség,i terület törvényhozásai- \ szombati szavazást több nak megújítására. A válasz- helyen erőszakos kilengések tások második fontolóját ked- kísérték. A PTI indiai harden tartják. Himácsal Prades, ügynökség jelentése szerint az Rádzsasztán Prades, Gudzsa- indiai Kongresszus Párt (I) rát, Uttar Prades, Madhja két aktivistáját ismeretlen me- Prades, Bihar, Karnátalka, rénylők agyonlőtték Bihar Ándhra Prades, Orisza, Szik- államban, a Patna melletti kim és Mahárástra államok Patiigunj szavazó helyisége parlamentjeiben a képviselők ejdtt. Dán apuiban egy sze- öt évre szóló mandátuma jú- mély meghalt, amikor egy n tusban jár le. összetűzés során a rendőrök A Radzsiv Gandhi vezette fegyvereiket használták. Indiai Nemzeti Kongresszus (I) az egyetlen országos párt, Az új-delhi központi vá- amely valamennyi választó- lasztásn bizottság közlése sze- kerületben jelölteket állított, rint a végeredményeket leg- Gandhi pártja kormányoz a később szerdán este hozzák 11 állam köziül .kilencben, s nyilvánosságra. Északír merénylet Finnország Ünnepek és hétköznapok Akár így mondjuk-halljuk, Finnország, akár úgy, Suomi, ujjunk már indul is a képzeletbeli térképen, s magabiztosan áll meg azon a helyen, ahol ez a távoli, észak-európai, számunkra mégis oly’ közeli ország fekszik. Messzi múltba gyökerező rokonságunk és mai szerteágazó, mély kapcsolataink magyarázzák ezt a magabiztosságot. Számon tartjuk egymást, sőt mi több, ragaszkodunk egymáshoz. Hogy mennyire így van ez, azt Finnországban és idehaza egyaránt tapasztalhattam magam is. Sokat gondoltunk mostanában a finnekre — a Kalevala napja, a finn nemzeti eposz kiadásának 150. évfordulója számunkra is ünnep volt. Bizonyság erne az a sok rendezvény, amelyeket ebből az alkalomból hazánkban tartottak. És ahogy lenni szokott, ezek a bensőséges ünnepségek valószínűleg azok érdeklődését is felkeltették, akik eddig kevésbé figyeltek Finnországra, finn nevén: Suomira. Ugyanakkor e két név nemcsak számunkra jelent sokat. Másutt is. Fővárosának, Helsinkinek a neve jelkép lett sok európai szemében. A nemzetközi enyhülés jelképe. Idén nyáron lesz tíz esztendeje, hogy a finn fővárosban lezajlott az európai biztonsági és együttműködési konferencia, amelyen földrészünkről 33 prszág, valamint az Egyesült Államok és Kanada vezetői aláírásukkal szentesítették a helsinki záróokmányt. A finnek a mai fagyos nemzetközi helyzet ellenére tiszteletre méltó szorgalommal készülnek erre az évfordulóra, azt szeretnék elérni, hogy az ünnepséget minél magasabb szinten tarthassák meg. Változatlanul mélyen hisznek abban, hogy a kis országok is sokat tehetnek a feszültség feloldásáért. Jó példával szolgáltak 1983 őszén, amikor a nyugat- európai rakétatelepítések fenyegető árnyékában sikeresen egyengették a stockholmi konferenciához vezető utat. Finnország a semleges külpolitika elkötelezett híve, aktív békepolitikát folytat. Ennek elismerése volt annak idején, hogy rábízták az- európai biztonsági és együttműködési értekezlet megtartását. Elszánt híve az északeurópai atomfegyvermentes övezet megteremtésének, a fegyverkezési hajsza megállításának, a leszerelésnek, példamutató kapcsolatokat épített kj a más társadalmi berendezésű államokkal. Gondoljunk csak arra a viszonyra, amely a Szovjetunióhoz fűzi. Finnország és hatalmas szomszédja 1948- ban barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötött, s ezt 1983-ban 2003-ig meghosszabbították. Jellemző viszonyukra, hogy az országot hosszú időn át vezető Urho Kekkonen elnök utódja, Mauno Koivisto 1982 januári hivatalba lépése óta hétszer látogatott el a Szovjetunióba. De más tények is igazolják e kapcsolatok mélységét. A Szovjetunió Finnország legnagyobb gazdasági partnere. A külföldön eladott finn termékek 26 százalékát vásárolja meg, s cserébe Suomi olajszükségletének 85 százalékát fedezi. Sokan úgy vélik, hogy a finn gazdaság stabilitásának, sőt az ínséges világgazdasági körülmények dacára megfigyelhető dinamizmusának egyik fő magyarázata éppen a szovjet kapcsolatban rejlik. Mert amiért ma szintén sokan tisztelik Finnországot, az éppen a gazdasági teljesítménye. A skandináv körökben egykor csak szegény rokonnak titulált államot mármár Európa Japánjaként emlegetik. Gazdasági növekedése az elmúlt években felülmúlta a nyugat-európai országokét, tavaly pedig — még Japánt is túlszárnyalva — elérte az 5 százalékot. Sikerrel szálltak szembe a magas, kétszámjegyű — 1981 - ben 12 százalékos — inflációval, az áremelkedés éves üteme 1984-ben már 7 százalékos volt. Ami gond, és a finnek szemében nagyon nagy gond, az az 5 százalékos munkanélküliség. Pedig nyugat-európai mércével egyáltalán nem mondható magasnak ez a szám. a finnek számára mégis idegesítő tényező. Sokan és sokszor feltették már a kérdést: mi a finnek sikereinek a titka? A válasz egyszerű: a következetesség, a szorgalom és a rugalmasság. Külpolitikájuk évtizedek óta változatlan. Kekkonen volt elnök még az ötvenes évek elején ezt mondta: I „Amennyire meg tudjuk ítélni a háború utáni világot, alapunk van annak kijelentésére, hogy bár a finn nép elvesztette a háborút, megnyerte a békét.” E megnyert békét azóta is óvják. Mindeközben a finnek szorgalmasan munkálkodtak elmaradottságuk felszámolásán, nem ijedtek meg a nehézségektől, s ha a körülmények úgy kívánták, még a lehetetlenre is vállalkoztak. Kocsi Margit EGYIPTOM - SZENEGÁL Abdou Diouf szenegáli köz- társasági elnök szombaton este Egyiptomba érkezett, ahol három napot tölt az államfő, Hoszni Mubarak elnök meghívására. IRAN - HADIFOGLYOK Irán szombaton bejelentette, hogy szabadon bocsátott és Ankarába küld 31 iraki hadifoglyot. A teheráni rádió jelentése szerint a fog- lyog egészségi állapotát már korábban ellenőrizte egy török orvosokból álló csoport. BANGLADES - ELLENZÉKI VEZETŐK Szombaton rendőrkordonnal vették körül Banglades két ellenzéki vezetője — Begum Haled Zia, illetve Hasina Wazed lakását, nem sokkal azután, hogy Mohammad Ersad tábornok, bangladesi államfő megszigorította a rendkívüli állapot intézkedéseit és betiltott mindenféle politikai tevékenységet. PAN AM A Pan Am amerikai légi- társaság közölte, hogy az alkalmazottak egy részének három napja tartó sztrájkja ellenére szombaton a társaság 400 menetrendszerű járatának egy negyedét sikerült elindítania. Ezek mind nemzetközi járatok. A Pan Am közölte továbbá, hogy megállapodott több más légitársasággal, ame. lyek gondoskodnak a törölt járatokra jegyet váltott utasok kiszolgálásáról. FÖLDRENGÉS INDONÉZIÁBAN Erős földrengés rázta meg szombaton az Indonéziához tartozó Sulawesi (régi nevén Celebeszl-sziget nyugati partvidékét — jelentette az Antara indonéz hírügynökség. A földmozgás ereje elérte a Richter-skála szerinti 6,5 fokot. SANGUINETTI AZ USA-BA Jűlio Sanguinetti Uruguay új államfője elfogadta Reagan amerikai elnök meghívását, s az év közepén ez Egyesült Államokba utazik — jelentette be szombaton Montevi- deófoan George Shultz amerikai külügyminiszter. Shultz azt is közölte, hogy az Egyesült Államok szeretné fejleszteni gazdasági kapcsolatait a dél-amerikai országgal. 2 NÓGRAD — 1985. március 4., hétfő Családja szeme láttára lőttek agyon egy rendőr őrmestert Észak-írországban ismeretlen merénylők. A rendőrt Enj-iiskilleriben, Fermanagh grófságban gyilkolták meg a katolikus templom előtt, ahová feleségével, lányával és fiával éppen a misére igyekezett. Négy napon belül ő volt a tizedik rendőr, akit meggyilkoltak Észak-lrországban. A rendőrség feltételezi, hogy a merényletet az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) tagja) hajtották végre.