Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-05 / 29. szám

A szovjet képviselő nyilatkozata Ma felújítja munkáját a genfi leszerelési j jrum Amerikai költségvetés Rekordösszeg fegyverre — megnyirbált szociális kiadások Kopeczí Béla Kubába utazott Köpeczi Béla művelődési miniszter vezetésével hétfőn ms’var küldöttség utazott Hav-nnába; a delegáció részt vesz a Kubában február 5. és 12. között megrendezendő magyar kulturális napokon. .. (MTI) Szovjet küldöttség utazott az FKP kongresszusára Ä Francia Kommunista Párt vezetőségének meghívá­sára Párizsba utazott az EZKP küldöttsége, hogy részt ! vegyen az FKP XXV. kong­resszusán. A delegációt Mi­hail Szolomencev, az SZKP KB PB tagja, az SZKP KB mellett működő Pártellenőr- tési Bizottság elnöke vezeti. Tagjai Vagyim Zaglagyin, az EZKP KB tagja, az SZKP KB nemzetközi osztálya ve­zetőjének első helyettese és T. I. Zsdanova, a leningrádi városi pártbizottság titkára. Moszkvában a kubai külügyminiszter ' Ä szovjet kormány meghí­vására hétfőn este hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett Isidoro Malmierca Peoli, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a Kubai Köztársaság külügyminisztere. Malmiercát a repülőtéren Georgij Kornyijenko, a Szov­jetunió külügyminiszterének első helyettese fogadta. Újra ülésezik a japán parlament r Nakaszone Jaszuhiro mi­niszterelnök némelyest enge­dett az ellenzék nyomásának, i ennek következtében hétfőn — négynapos szünet után — felújította munkáját a japán parliament. A kormányfő ugyanis reményét fejezte ki, hogy a szigetországi katonai kiadásokat sikerül a brutto nemzeti termék 1 százaléka alatt tartani. A parlament munkájának hétfői felújítása kapcsán a miniszterelnök még mindig nem tett nyilvános ígéretet az 1 százalékos katonai kiadási korlát tiszteletben tartására, de most már nem a korláto­zás érvénytelenítésének, ha­nem betartásának híveként mutatkozott. Az USA elutasította Fidel Castro javaslatait Az Egyesült Államok hét­főn elutasította azokat a ja­vaslatokat, amelyeket Fidel Castro tett a két ország kap­csolatainak megjavítására. A Fehér Ház szóvivője •nőst azt mondotta, hogy Castro kijelentései „csupán szavak és az Egyesült Álla­mok tetteket vár Kubától”. Mint a szóvivő állásfoglalá­sából kiderült, az amerikai ■kormány változatlanul fenn­tartja azt a vádat — ame­lyet egyébként Castro ismét a leghatározottabban elutasí­tott, — hogy Kuba támoga­tást nyújt Latin-Amerikában ez Egyesült Államokkal szö­vetséges országok ellenállási mozgalmainak, felszabadító evőinek. Ugyancsak követeli Washington, hogy Kuba von­ja vissza a két ország közöt­ti megállapodás értelmében Angolában állomásozó alaku­latait és „vessen véget a szovjet alárendeltségnek”, vagyis az együttműködésnek a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Az ame­rikai kormány csak ennek fejében lenne hajlandó a kapcsolatok rendezésére. Fazekas László, az MTI tu­dósítója jelenti: A genfi leszerelési konfe­rencia munkájáról nyilatko­zott a Moszkovszkije Novosz- tyi című, több nyelven meg­jelenő hetilápnak Viktor Isz- raeljan, a tanácskozáson részt­vevő szovjet küldöttség veze­tője. A negyven állam rész­vételével tevékenykedő nem­zetközi fórum újabb üléssza­ka kedden kezdődik Genfben. Viktor Iszraeljan szerint a leszerelési konferencia mű­ködésének eddigi legsikere­sebb időszaka a hatvanas és a hetvenes években volt. A tanácskozás akkor igen hasz­nos munkát végzett olyan fon­tos nemzetközi dokumentu­mok előkészítésében, mint az államok űrkutatási tevékeny­ségének és a világűr haszno­sításának elveit rögzítő szer­ződés, az atomsorompó-szer- ződés, a tengerek és óceánok mélyének fégyvermentesitésé- re vonatkozó megállapodás, a Ezen a hét végén is — csak­úgy mint három éve minden szombaton és vasárnap — békeharcos nők tüntettek az angliai Greenham Common-i támaszpontnál az amerikai robotrepülőgépek telepítése ellen. Vasárnap a támaszpont területére behatolt ötvenhat tüntető nőt vettek őrizetbe, majd egy kivételével rövide­sen szabadon engedték őket. A letartóztatott nőt — mint a brit hadügyminisztérium kö­zölte — „vandalizmus” vád­jával február 15-én bíróság elé állítják. * David Lange új-zéJandi kormányfő hétfői sajtóérte­kezletén megerősítette kor­mányának azt az álláspont­ját, hogy nem engedi meg nukleáris fegyverrel felsze­relt amerikai hadihajók ki­kötését az új-zélandi kikötők­ben. Lange egyúttal cáfolta, hogy ez a politika veszélyez­teti az Egyesült Államok, Ausztrália és Űj-Zéland ka­tonai szerződését, az AN- ZUS-t. Lange azért tartotta szük­ségesnek megismételni kor­Orlega-interjú amerikai lapba A Reagan-kormányzat azt fontolgatja, hogy katonai úton oldja meg a közép-amerikai konfliktust — jelentette ki Daniel Ortega nicaraguai ál­lamfő a The New York Times című amerikai lapnak adott interjújában. Ortega hangsúlyozta: is­mét növekedett az a veszély, hogy az Egyesült Államok közvetlenül, katonailag avat­kozik be Nicaraguában, a sandinista kormány megdön­tése érdekében. Egyebek kö­zött ezt támasztja alá az a tény, hogy a közeljövőben nagyszabású amerikai—hondu- rasi hadgyakorlatok kezdőd­nék a nicaraguai határ köz­vetlen közelében. Washington ugyanakkor félbeszakította tárgyalásait a managuai kormány képvi­selőivel Mexikóban, a Fehér Ház pedig megpróbálja rábír­ni a kongresszust: újítsák fel a Honduras területén gyüle­kező ‘ ellenforradalmároknak nyújtott katonai segítséget. A támogatás felújítása súlyos következményekkel járna a közép-amerikai tárgyalások szempontjából, és megnövel­né az agresszió veszélyét — mutatott rá Daniel Ortega. természeti környezet katonai célú befolyásolását megtiltó egyezmény. A sokoldalú gen­fi tárgyalások egyik legfon­tosabb eredménye lett, hogy kialakult az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveinek tiszteletben tartása mellett folytatott leszerelési tárgyalá­sok mechanizmusa. A hetvenes évek végén meg torpanás következett be a le­szerelési konferencia munká­jában — mutatott rá a szov­jet küldöttségvezető. — Az Egyesült Államok és NATO- szövetségesei 1978. óta a leg­csekélyebb hajlandóságot sem mutatják arra, hogy komoly tárgyalásokat folytassanak a tanácskozás napirendjén sze­replő kérdésekről. Viktor Iszraeljan szerint Andrej Gromiko és George Shultz genfi találkozója re­ménykeltő eredményeket ho­zott a leszerelési konferencia szempontjából is. Az a tény, hogy a külügyminiszteri ta­lálkozóról kiadott közös nyi­mánya álláspontját, mert Washington a múlt héten az­zal fenyegetőzött, hogy felül­vizsgálja katonai együttműjtö- dését az új-zélandi kormány­nyal, ha Wellington ragaszko­dik álláspontjához. Az Egye­sült Államok korábban kér­te, hogy az amerikai hadi­flotta egyik hajója Űj-Zé- landra látogathasson a már­ciusra tervezett Tasman-ten- geri amerikai—ausztráliai kö­zös hadgyakorlat után. A hadvezetés nem hajlandó kö­zölni, hogy a hajón van-e nukleáris fegyver. * Hirosimában hétfőn nem­zetközi tanácskozás kezdő­dött tizenegy ország tudósai A különböző társadalmi rendszerű országok jó együtt­működésének iskolapéldáját látják Berlinben a Német De­mokratikus Köztársaság és Japán gazdasági és tudomá­nyos-műszaki kapcsolatainak fejlődésében. A két ország tíz esztende­je, 1975 februárjában kötötte meg első kormányszintű ke­reskedelmi egyezményét. Az­óta — 1983-ig bezárólag — tizenegyszeresére növekedett a kétoldalú árucsere-forga­lom, és értékben elérte az évi 2,5 milliárd valutamárkát. Ezen belül az NDK Japánba irányuló kivitele megnyolc- szorozódott. E tíz esztendő folyamán, kivált a nyolcvanas évek ele­jén mindkét irányban erősen Hétfőn Bonnban megkezdő­dött a nyugatnémet—kínai gazdasági vegyes bizottság három napig tartó, 4. üléssza­ka. A nyugatnémet küldött­séget Martin Bangemann gaz­dasági miniszter, a kínai de­legációt Csen Mu-hua kül­kereskedelmi miniszter ve­zeti. A két ország kereskedelme 1984-ben igen jelentősen fej­lődött és elérte az 5 milliárd nyugatnémet márkát. A kí­nai export 22 százalékkal, a nyugatnémet 4 százalékkal nőtt egyetlen esztendő alatt. iatkozatban a két legnagyobb nukleáris hatalom most első ízben nyilvánította közösen egyik legfőbb céljává a nuk­leáris fegyverzetek felszámo­lását, kedvező légkört teremt a tanácskozás számára. Azt persze, ma még senki nem ál­líthatja biztosan, hogy a lesze­relési konferencián folytatott tárgyalásokat Washington nem próbálja meg ismét a ka­tonai fölény megszerzésére tett kísérleteinek fedezésére felhasználni. A Szovjetunió a maga ré­széről a szocialista közösség más országaival együtt — és szorosan együttműködve az el nem kötelezett államokkal — továbbra is a fegyverzetek korlátozását, a leszerelést szol­gáló gyakorlati intézkedések mielőbbi kidolgozásán mun­kálkodik. A genfi leszerelési konferencia napirendién nem szerepel ma egyetlen olyan kérdés sem. amelynek meg­oldására a Szovjetunió ne tett volna építő javaslatot. részvételével. A Tudósok Vi­lágszövetsége kezdeményezé­sére tartott szeminárium té­mája: az atomháború ka­tasztrofális következményei az emberiségre és a környe­zetre. * Dimitrlsz Marudasz görög kormányszóvivő vasárnap megerősítette: országa nem tágít attól a szándékától, hogy elérje az amerikai nuk­leáris fegyverek eltávolítását Görögországból. A görög kor­mány szándéka összefügg a Balkán-térség atomfegyver­mentesítésének tervével, de — tette hozzá — akkor is megvalósítják, ha ez a terv- nem valósul meg. (MTI) megváltozott az áruk összeté­tele. Japán mindenekelőtt nagy mennyiségben vásárolt vegyipari termékeket az NDK-tól, az NDK pedig vegyipari berendezéseket Ja­pántól. Emellett jelentős a speciális elektronikai, elekt­rotechnikai termékek és mű­szerek cseréje, élénk a li- censzkereskedelem, és sok­oldalú a műszaki-tudományos együttműködés. Mindkét fél kívánatosnak ítéli meg a kö­zös fellépést harmadik piaco­kon. A tudományos-műszaki együttműködés serkentésére 1977 novemberében kormány­közi egyezményt kötöttek. Egy másik — 1981-ben kötött egyezmény — a közös mező- gazdasági kutatásra vonatko­zik. (MTI) 1984-ben a nyugatnémet ipar két nagy üzletet is kö­tött Kínával: megrendelést kapott egy Sanghaj melletti, 1,3 milliárd márka értékű, meleg hengermű felépítésére és megállapodás született a Volkswagen cég Santana már­kájú gépkocsijának Kínában történő gyártására is. Csen Mu-hua az ülésszak befejeződése után Hamburg­ba utazik, ahol részt vesz Kína „európai külkereskedel­mi központjának”, megnyitá­sán. Kiss Csaba, az MTI tudósí­tója jelenti: Reagan elnök hétfőn a kongresszus elé terjesztette az 198fl-os pénzügyi évre szó­ló költségvetés-tervezetet. A költségvetés „szelektív, egy­éves befagyasztást” rendelne ei a legtöbb szociális jellegű kiadásra. — ezek egy részét jelentősen csökkentené,, vágy teljesen meg is szüntetné, — de ugyanakkor az ideihez ké­pest tovább emelné a kato­nai kiadásokat, amelyek újabb rekordmagasságba kerülné­nek. A katonai kiadások nö­velését Reagan egyebek kö­zött. azzal indokolja, hogy „a tiszteletreméltó erő helyze­téből” kell részt venni az el­jövendő fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon. „Nem lehet a költségvetés minden tételét egyenlő mértékben csökken­teni” — írja az elnök üzene­te. A tervbe vett „takarékos- sági intézkedések” ellenére az új előirányzat csak kis mér­tékben csökkentené a hatal­mas költségvetési hiányt: míg a jelenlegi pénzügyi év­ben ez várhatóan 220 rjnilliárd lesz, addig az újban 180 mil­liárd s az elnök, aki annak idején a kiegyensúlyozott költségvetés megteremtését ígérte a választóknak. még hivatali ideje utolsó pénzügyi évére is elmarad attól: 1988- ra 144 milliárdos deficitet lát. Ennek oka egyebek között az, hogy a katonai kiadások az elkövetkező években is gyor­san nőnek: a kormányzat je­lenlegi tervei szerint 1990-iig újabb kétezermilliárd dollárt fordítanának a fegyverkezés­re. A katonai beszerzések lis­táján egyebek között 48 új- MX-rakéta szerepel. A kong­resszus korábban 21 ilyen ra­kéta építését zárolta, — a Dobsa János, a* MTI tudó­sítója jelenti: Hétfőn több francia lap — a Newsday című amerikai na­pilap cikke alapján — hírt ad arról, hogy 1978-ban tit­kos megállapodás jött létre az Egyesült Államok és Francia- ország között. E megállapo­dást még Jimmy Carter és Giscard d’Estaing elnökök kö­tötték az amerikai elnök pá­rizsi látogatásakor. De az csak 1982 augúsztásban lépett ha­tályba. E titkos megállapodás lényeve az volt, hogy az Egyé­sült Államok rendkívül fej­lett számítógépeket bocsát Franciaország rendelkezésére a francia nukleáris erők fej­lesztésére, Franc iaország pe­dig szorosabban együttműkö­dik a NATO-val. Az amerikai számítógépe­ket azonban csak 1982 augusz­tusában szállították le Fran­ciaországnak, mer t Reagan el­A nemzetközi közvélemény várható tiltakozásától tartva és a legszorosabb szövetséges­nek számító Egyesült Államok nyomásának engedve, a szöuli kormány hétfőn hivatalosan megerősítette, hogy a Wa­shingtonból hazatérő dél-ko­reai ellenzéki vezetőt, Kim De Dzsungot — legalábbis egyelőre — nem fogja bebör­tönözni. A Csőn Tu Hvan- rezsim korábban azzal fenye­getőzött, hogy Kim De Dzsungra azonnali börtön vár. A kormány szóvivője most közölte: a több, mint két év után Dél-Koreába visszaér­kező ellenzéki politikus szá­mára engedélyezi, hogy szöu­li otthonában — úgymond — orvosi kezelésben részesüljön. Egyben utalt rá, hogy a Kim De Dzsungra korábban kisza­költségvetés a zárlat feloldá­sát is előiránvozza. Az úgy­nevezett hadászati védelmi kezdeményezés céljaira a je­lenleginek mintegy három­szorosát. 3.7 milliárdot kér a Pentagon, amely 48 új B—1 hadászati bombázót, egy új Trident tengeralattjárót és sok más egvéb feswert akar az új pénzügyi évben hozzáadni az amerikai fegyvertárhoz. A szociális kiadások meg- nvirbálásá kiterjed az isko­lai étkeztetési nrogramra. a főiskolai ösztönd fiákra — bár a kormány mindkét terö'°- ten csak a közenps kereset al­só határát meghaladó csalá­doktól akaria megvonni a. kedvezményeket Tcökkent-'k az oktatás; előirányzatokat, megszüntetik az állami szak­mai átképzés rendszerét,’ csökkentik a szegények, in­gyenes orvosi kezelésére for­dított összegét, az öregkori betegségbiztosításnál pedig az orvosoknak, kórházaknak fizetendő összeget, növelik a betegek részesedését egyes költségek fedezéséből. Csupán ez az egyetlen intézkedés öt-' venmillió idős ember helyze­tét nehezítheti meg. A farme­reknek nvúitott ártámogatást kétmilliárddal akarják csök­kentem' lövőre. A külföld? segélyprogramJ ban folytatták a katonái se-' gélvek folyósítását az EaveJ sült Államok számos partne­rének. Az új tervezet a kiadáso­kat ■ 973.7 milliárd dollárban szabja meg. ez másfél száza­lékos emelkedés, kisebb nv'nf az inflációs ráta. A bevételek 793.7 milliárdot tennének ki; a deficit 180 milliárd. A ka­tonai kiadásóiéra előirányzót^ összeg 313.7 milliárd, az jnfJ lációt leszámítva Ä.9 százalék­kal több mint Jelenleg. 1 2 NÓGRÁD - 1985. február 5., kedd Titkos francia—amerikai megállapodás Kim De Dzsung hazatér Szöulba nők hivataliba lépése után el­halasztotta azok szállítását mindaddig, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy Fran­ciaország szilárdan támogat­ja-e a Pershing rakéták nyu­gat-európai telepítését. Mi­után Mitterrand elnök teljesí­tette ezt az amerikai elvárást, Reagan engedélyezte a számí­tógépek leszállítását. A francia televízió katonai szakértője szerint az ameri­kai számítógépek lehetővé te­szik a francia nukleáris ten­geralattjárók korszerűsítését, így azt, hogy új típusú, 96 robbanófejjel rendelkező raké­tákkal cseréljék ,ki a nukleá­ris tengeralattjárók rakétáit. Az Egyesült Államok továbbá olyan elektronikus' rendszert bocsát Franciaország rendelke­zésére, amely biztosítja a nuk­leáris tengeralattjárók és a katonai repülőgépek közötti rádiókapcsolatot. bott húszéves börtönbüntetés még érvényben van, letöltése bármikor ‘folyatatható. Kim De Dzsungot előbb ha­lálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték, de nem sok­kal később az életfogytiglani börtönbüntetést húsz évre „mérsékelték”. Az ellenzéki politikust 1982. végéig tartot­ták börtönben, ahonnan az Egyesült Államokba toloncol- ták. A Csőn Tu Hvan-rend- szert rendkívül kellemetlenül érinti hazatérése, különös te­kintettel arra, hogy négy nappal a február 12-re kiírt parlamenti választások előtt érkezik Szöulba. Az esemény várhatóan újabb ösztönzőt nyújt a rezsimmel szemben­álló ellenzéki pártok további aktivizálódásához. (MTI) j London - Wellington — Tokió - Athén Béketüntetések, tiltakozások NDK—lapén Iskolapélda a jó együttműködésre Bővülő kínai—NSZK gazdasági kapcsolatok

Next

/
Thumbnails
Contents