Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)
1984-12-19 / 297. szám
í SALGöTnninn A V A R S u N K A NÓGRÁD SALGÓTARJANI MELLÉKLETE Hutinumi ■»HtHHiiMHWHUiwimwiHtiwtnMittiuiiittwiHutiHLiiitiuuitiimiiiiitiUnutuiMilUMumtuiiHiliHiiiJiMmiuiuiiiiiuiMiLiilijM Munkáshagyományainkhoz méltóan Irta : Dr. Szilágyi Tibor, az MSZMP Salgótarján városi Bizottságának titkára SALGÓTARJÁN FELSZABADULASANAK közelgő 40. évfordulóját ünnepeljük. Arra a történelmi eseményre tekintünk vissza, amely a gyökeres változások lehetőségét nyújtotta a város munkásságának, lakosságának, az itt élő embereknek. A december utolsó napjaiban bekövetkezett történelmi fordulat lehetővé tette városunkban is a munkásosztály hatalmának megteremtését, az új élet elkezdését, a dolgozókat békés építésre hívó és az embert szolgáló társadalom építését. Az eltelt 40 év igazolta, hogy a salgótarjáni munkások élni tudtak a felszabadulás adta történelmi lehetőséggel. Az itt élő emberek munkájukkal olyan új várost alkottak, amely ma már történelmi mércével mérve is értékelhető. Korszerű ipar jött létre, alapvetően megváltoztak a társadalmi-politikai viszonyok, ugrásszerűen megnőtt a lakosság műveltsége, jelentősen megváltozott életmódja. Odaadó, szorgalmas munkával, dolgozóink, a salgótarjáni bányászok, kohászok, üvegesek, értelmiségiek 40 év alatt évszázados el- t maradást pótoltak, maradandót alkottak. Salgótarján felszabadulásáro emlékezve soha nem feledjük, hogy abban a világméretű küzdelemben, amelyben az ember ' leküzdötte az embertelenséget, a humanizmus a barbárságot, a 1 békevágy a háborút, a legnagyobb áldozatot viselő Szovjetunióé volt a döntő szerep. Ezért mély hálával gondolunk a Szovjetunió népeire, azokra a hősökre, akik életüket és vérüket áldozva számunkra is elhozták a szabadságot. A salgótarjáni emberek gondolatait és érzéseit is kifejezve őszinte megbecsüléssel tisztelgünk azon kommunisták, munkások, parasztok, szakszervezeti vezetők, értelmiségiek előtt, akik az illegalitás éveiben harcoltak a jobb emberi életért, szervezték az újjá- 1 építést, az életet adó termelőmunka elindítását, fegyveresen védték a munkáshatalmat, akik aktívan vettek részt a konszolidáció megteremtésében, a szocializmus építésében. Közülük sokan nem élhették meg a munkóshatalom megszületését, nem élvezhették a szocialista építés eredményeit. Ma koszorúk, virágok borítják sírjaikat, intézmények, utcák őrzik nevüket. A felszabadulás, a szabadság erős, tettrekész, nagy tapasztalaté munkásmozgalmi tradíciókkal rendelkező dolgozóknak odott cselekvési lehetőséget, a kapitalizmus minden nyomorát magánviselő városunkban. Salgótarjánban is a kommunista párt mutatta meg a háborús pusztítással súlyosbított helyzetből o kivezető utat, amelynek helyességéről fokozatosan az egész lakosság meggyőződött. Ez volt az alapja és mozgató rugója annak, hogy széles körű társadalmi összefogással, nagy lendülettel indult meg a munkások, a dolgozó tömegek harca a város újjáépítéséért, az új élet kialakításáért. A kommunista párt és a munkástömegek kapcsolatának megszilárdulása, vezető szerepének és társadalmi befolyásának növekedése a lenini normák alapján történelmi sikerekhez vezetett. Salgótarján szocialista építésében, átalakításában az eltelt 40 évben — különösen az utóbbi közel negyedszázadban, — születtek a legszámottevőbb eredmények. Gyarapodott a város gazdasága, nagymúltú üzemeink korszerűsödtek, új iparágak, modern technikák és technológiák honosodtak meg. Nagymértékben javultak a dolgozók munkakörülményei. Az új technikai igényeknek megfelelően nőtt a dolgozók szakmai felkészültsége, emelkedett általános műveltsége. Jelentős eredménynek tekintjük, hogy a város üzemeinek munkásai, vezetői a mai nehezebb körülmények, a magasabb követelmények között is alapvetően sikeresen oldották meg feladataikat. A salgótarjáni dolgozók értékteremtő munkája eredményeként jelentősen megváltoztak az életkörülmények. A falusias, sivár település helyén új, korszerű, építészetileg egységes város- központ jött létre, kialakultak az új városrészek, megépültek a megyei feladatokat is ellátó egészségügyi és kulturális intézmények, lebontásra került az egészségtelen kolónialakások döntő hányoda. A városban élő családok több mint kétharmada a felszabadulás után épült korszerű lakásokban él. A társadalmi, gazdasági fejlődés szüklégletei, az ipar szerepének növekedése, a megyeszékhelyi funkció, az urbanizáció követelményei és lehetőségei értelmiségiek százait vonzották a városba. Az utóbbi 20 évben háromszorosára emelkedett a felsőfokú végzettségűek arányo. Ma közel 3000 értelmiségi dolgozik városunkban. Tevékenységükkel értékes feladatokat oldanak meg a termelőmunka szervezésében, korszerűsítésében, a város lakosságának egészségügyi ellátásában, az ifjúság felelősségteljes nevelésében, a város kulturális és művészeti életében. Az 1964-ben meghirdetett „Ezer szakembert Salgótarjánba” mozgalom megvalósítása biztosította, hogy ma alapvetően minden területen elegendő szakember dolgozik a városban. Elmondhatjuk, hogy ilyen értelemben is utolérte önmagát Salgótarján. Az itt dolgozó értelmiségiek közreműködésével elért kulturális felemelkedésünket nagyra becsüljük, mert örökségünk éppen e területen volt a legnyomasztóbb. A jó politikai légkör, a városépítő munka eredményeinek hatására Salgótarjánban is fejlődött a szocialista közgondolkodás, magatartás és életforma. A város munkásainak élenjáró szerepe és példamutatása összefogásra, cselekvésre ösztönzi az értelmiséget a munkahelyi és lakóterületi közösségeket. Mindennapjaiban jól érzékelhető, hogy egyre többen elítélik a felelőtlenséget, hanyagságot, a pazarlást, a jogtalan haszon- szerzést, igénylik a becsületesen, fegyelmezetten végzett munka elismerését, a felelősség fokozott vállalását. Mind többen ismerik fel a hiányosságokat, készek tenni azok megszüntetéséért. Társadalmi rendszerünk lényegi vonása a szocialista demokrácia, a nyílt várospolitikában is tükröződik. A lakosság véleménynyilvánításával, javaslataival fokozódó mértékben vesz részt a közéletben, a tervek kidolgozásában, megvalósításában, amely megváltoztatta a város és a lakosság kapcsolatát is. Ma elmondhatjuk, hogy az itt élő emberek ragaszkodnak a városhoz, magukénak vallják, készek tenni további fejlődéséért, értékeinek megvédéséért. A kommunista műszakok, az „50 000 munkanapot Salgótarjánért" mozgalom jelentős mértékben járulnak hozzá a város fejlesztéséhez. E munka eredményességét mutatja, hogy az elmúlt négy évben négy alkalommal nyerte el Salgótarján lakossága a Nemzeti Zászló kitüntetést. A megújult várossal — joggal mondhatjuk el - új típusú lakóközösség is formálódott. A ragaszkodásnak, a kötődésnek, az egészséges lokálpatriotizmusnak, a közéletiségnek olyan rekonstrukciója ez, a-mi túlhaladja a nagy építkezések jelentőségét. Salgótarján felszabadulásának negyvenedik évfordulójára, eredményeink számbavételére olyan időszakban kerül sor, amikor pártunk XIII. kongresszusára készülünk. A kettős eseményre munkaverseny-vállalásaik teljesítésével készülnek a város dolgozó kollektívái is. A város párttagsága, egész lakossága e napokban beszéli meg közös tennivalóinkat. Ehhez a széles körű párbeszédhez ad jó alapot az MSZMP Központi Bizottságának elmúlt hetekben nyilvánosságra hozott dokumentuma: a XIII. kongresszus irányelvei. Azt tapasztaljuk, hogy a közvélemény megismerve az irányelveket, — nagy várakozással, reális bizakodással tekint a XIII. kongresszus elé és azt várja, hogy e tanácskozás újabb lendületet adjon a gondok megoldásához, a fejlődéshez. EZT A FELEMELŐ BIZALMAT, várakozást kell szolgálnunk úgy, hogy az elfogadott határozatok megvalósításával, anyagiakban és szellemiekben még gazdagabbá váljon jövőnk, Salgótarján fejlődése, az itt élő emberek boldogulása. E gy késő őszi emlék: ülünk a pádon, még nyoma sincs az arcot kipirosító hideg szélnek, ar. cunkra mégis pír rajzolódik. Mintha két generáció kézfogása lenne a beszélgetés. Az ifjúságé, amelynek jelenlevő tagja itt születeti, s az időseké, mert. a beszélgetőpartnert ide köti minden, ehhez a városhoz. Nem kíváncsi arra. ki-miféle vagyok. A nyugdíjas ráér, örül, hogy mondatai előtt a zsilipek kinyíltak és figyelő fülekre találtak. — Tudja, sohasem gondoltam volna, hogy egykor itt ülhetek, nyugodtan nézhetem a sakkozókat, jókat sétálhatok, mint akinek a világon semmi dolga! Dolgoztam én acélgyárban, beálltam bányásznak a több fizetés reményében. Felneveltem három. gyereket, mindegyiknek szakmát adtam a kezébe. Otthont alapítottak. unokák vannak, rendesen élnek. Mást nem is akartam én ettől az élettől — mondja, miközben tekintete elkalandozik oly- ltor-olykor a járdán közlekedőkre. Mintha azt fürkészné, kiben mi. rejtőzik, vagy talán hirtelen saját ifjúsága tűnik elébe, amikor nagy becsben volt a zsíros kenyér, örült, ha az erdőn vágott fenyőfa alá apróságot tudott csempészni csemetéinek. Régi, idegen hangzású neveket sorol, kinek hol milyen üzlete volt, meddig tartott a salgótarjáni munkás hitelkepessége, mire volt elég a kereset, miért nem. gondolhatott szórako. zásra. Aztán dicséri a várost. Az ö szemében a tízemeletes ház is felhőkarcoló. a kétsávos út is autó- sztrádának tűnik. Nem szokta meg ezeket a méreteket. legfeljebb az utóbbi két évtizedben, amikor elkezdték a Karaites Szálloda építését, utána a tömbházakat. Mondja, néha meg- megállt, elfigyelte az építő- munkásokat, a betont szállító gépmonstrumokat, s azon morfondírozott: megéri-e egyszer, hogy a maga teljesen újjá varázsolt pompájában gyönyörködhessen Salgótarjánban. — Megértem — jegyzi meg tömören, s melengető tekintetével kíséri az óvodások kis csoportját, akik az óvó nénik felügyelete alatt levegöznek. A múlt és a jövő is találkozott tehát. Meséli, két kicsi unokája is ilyen korú, csak messze laknak. A legkisebb fia a Dunántúlon katonáskodott és ott maradt szíve választottjával. Mint a mesében, neki is a legkisebb gyerek a legkedvesebb. Nem panaszkodik arról, hogy kevés a nyugdíja. Úgy fogalmaz: amennyi van, az mindig elég. sőt jut néha az unokáknak is édességre, a nagyobbaknak zsebpénzre a nagyapától. Az egészsége? Nem akar dicsekedni sem, de hetven felé tisztességesen tartja magát, a vérnyomásával bajlódott a tavasz- szal, de a doktor rendes gyógyszert írt fel neki, most jobb. Most jobb! Érti ezt az egész életre. Mondja, nem tartozott sohasem a bátor emberek közé. Egy dologgal igyekezett törődeni az egész életben, a munkával. Hogy amit rábíztak, azt becsülettel elvégezze, a családnak, megteremtse azt, ami a legszükségesebb. Álmai? Nem válaszol, de nem is gondolkodik. Nem voltak, nem azok közé tartozott, akik a valóságból akár néhány órára vagy percre is utazásra indultak volna a vágyak világába. S ajnálja, hogy a beszélgetőpartner búcsúzásra készül. Ráér! — szólna, de aztán visszaszívja a szót. Hiszen tudja, akinek dolga van, az sohasem érhet rá. — Jó egészséget! — mondja, aztán tekintete ismét a sakkozókon reked. (—ó) Találkozások
