Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)

1984-12-15 / 294. szám

Farkas András: Itatás. Együtt a nemzetiségekkel A JELSZÓNAK is életké­pes mondatat egy a közel­múltban megjelent könyv címlapjáról kölcsönöztük. A hozzáértő szerkesztők ezút­tal egy olyan könyvnek ad­ták ezt a címet, melyben az MSZMP nemzetiségi politiká­jának célkitűzéseit, a ma­gyarországi nemzetiségi la­kosság életének mindennapi valóságát — úgy is mint a politika adott gyakorlatát — foglalták össze. A vállalkozás fontosságá­nak megértéséhez hozzásegít bennünket, ha történelmi ta­pasztalatainkra emlékezve vé­giggondoljuk, hogy az egy hazában élő nemzetiségek vállalása egyáltalán nem volt mindenhol és minden idő­ben ilyen jelszófényességű (és tegyük hozzá: hány he­lyen nem az napjainkban sem). Különösen így van ez Kelet-Európának e zaklatott történelmű térségében, ahol' a hatalmi-politikai harcok népkufárai e században nem­egyszer adták-vették, alkud­ták a népeket, népcsoporto­kat, határokat és országré­szeket anélkül, hogy a létük­ben érintetteknek egyáltalán beleszólásuk lett volna sor­suk intézésébe. így érlhető, ha a „nagypolitika” cinizmu­sától megesömörlött itt élő népek és nemzetek legfeljebb dogmává merevedő előítélete­ket, nemzedékek génjé­ben lappangó félelmet es Az agyagtáblákfól a könyvminiatűrig A Szovjetunió állami Lenin- könyvtárában található könyv­múzeum, több mint 31 millió könyvet és más sajtótermé­ket, kéziratot tartalmaz, a világ népeinek összesen 247 nyelvén. A múzeumot Taty- jana Kondakova igazgató mu­tatja be. A könyvek előfutárai az agyagtáblák és az ékírás vol­tak. A sumér és az asszír- babilon kultúrák hagyomá­nyoztak ránk ilyen emlékeket az időszámításunk előtti IV— II. évezredből. Ilyen agyag- táblákkal kezdődik a moszk­vai könyvmúzeum kiállítása is. Ugyanitt található egy le­gyező alakú könyv, Buddha Szentbeszéde, amelyet pálma­levelekre írtak. Hasonló köny­veket állítottak elő Indiában lés Ceylonban is. A rizsma, a könyvtekercs, a harmonika- módra hajtogatott könyv, a papirusz, a pergamen, a nyír­fakéreg, a selyem és végül a papír voltak azok az anya­gok, amelyekre a könyveket írták, aszerint, hogy milyen korban, a nemzeti kultúra milyen fejlettségi fokán ké­szültek. A tárlókban India, Kína, Korea, Japán és az ősi Oroszország írásbeliségének emlékei. Nagyítóüvegen ‘ át tanulmányozhatunk egy XIV. századi novgorodi levelet, amelyet nyírfakéregre karcol­tak. És Végül itt láthatók a modern könyvforma első pél­dányai, a kódexek. A múze­um látogatói megcsodálhat­ják a félember-magasságú könyvóriást ugyanúgy, mint a könyvminiatűröket. A gyűjte­mény legkisebb darabja, Ivan Krilov, a nagy állatmeseíró kötete, amit a XIX. század közepén nyomtattak Oroszor­szágban. Ebben a múzeumban őrzik az egyik legkorábbi kéziratos könyvet, az 1092-ből szárma­zó Arhangelszki Evengéliu- mot. A gyűjtemény büszke­ségei az ősnyomtatványok, a XV. századból származó első könyvek. Közöttük van az 1496-ban, pergamenre nyo­mott Shafner-szertartáskönyv, az Idősb Plinius Természet- történetének gyönyörű ki­adása, amelyet 1469-ben Ve­lencében nyomtattak. Külö­nösen nagy érdeklődést vált ki a múzeum látogatóiból az első orosz nyomtatott könyv: Az apostolok cselekedetei és levelei, Iván Fjodorov és Pjotr Msztyiszlavec moszk­vai kiadásában. Ennek köze­lében látható az 1702-ben I. Péter cár által alapított, első orosz újság, a Közlöny. gyanakvást örököltek a na­cionalizmus mérgező hatásá­tól roncsolt évtizedektől. E történelmi háttér felvil­lantásával csupán érzékeltet­ni szerettem volna annak az eseménynek különös jelentő­ségét, hogy végre megjelent egy olyan összefoglaló igény­nyel szerkesztett kiadvány, mely tartalmazza az elmúlt negyed évszázad magyarorszá­gi nemzetiségi viszonyainak legfontosabb jellemzőit. E jel­legzetességek kialakításához mindenekelőtt kellő alapot biztosított a század első fe­lének keserves történelmi eseménysorozata, illetve meg­valósulásukhoz ritka kedve­ző feltételrendszert adott a szocialista világrendszer lét­rejötte, melyben elvileg a társadalmi fejlődés és a nem­zet-nemzetiségi kérdés felvál­lalása egymást feltételező és erősítő folyamatokként hat­nak. A KÖNYV ELSŐ felében összeválogatott dokumentu­mok jól érzékeltetik, hogy az MSZMP élt a tapasztalatok hasznosításával és az adott politikai helyzet eredményes kihasználásával. Érdemes ezeket a dokumentumokat újra átolvasni és értelmezni, hiszen napjaink sokszor ke­délyborzoló konfliktusoktól sem mentes hangulatában ezek változatlanul eligazító érvényűek. A párt neníizeti- ségi politikájának elméid.’ alapvetései — mint állam­polgári jogegyenlőség, szabad, anyanyelvhasználat és — Ta­nulás, a nemzetiségi kérdés társadalmi kérdésként való kezelése, a nemzetiségek és az „anyanemzetek” kapcso- lattartasának szélesítése és szabadsága st)o. — szinte min­den dokumentumban megfo­galmazódnak, ha más-más hangsúlyt kapnak is az egyes célkitűzések. A könyv következő fejeze­tében a nemzetiségi szövet­ségek 1983-ban megtartott kongresszusairól kapunk tá­jékoztatást, Részleteket ol­vashatunk a főtitkárok be­számolóiból, ihetve a- küldöt­tek és a meghívott vendégek hozzászólásaiból. Az egyönte­tűség és azonosság számtalan megnyilatkozása mellett a leg­nagyobb örötnmel és figyelem­mel azokat a hozzászólásokat olvastam, melyben a küldöt­tek hangot adtak azoknak a gondoknak és problémáknak, melyek elevenen élnek és hat­nak a mindennapi életben, és világos, föltárásuk a köze­li jövő nélkülözhetetlen fela­data. Gondoljunk csak a for­mális elemek esetenkénti túl­burjánzására, a nemzetiségi nyelvoktatás személyi & tár­gyi — elsősorban „értelmes” tankönyvek, segédanyagok, iskolántúli formákat segítő lehetőségek stb. — feltételei­nek helyenként tapasztalható fogyatékosságaira, a nemzeti­ségi kérdésnek nemegyszer „kulturális mederbe terelé­sére”, hogy egyéb jelensé­geket most ne is soroljunk. E problémakör lényegét abban látom, hogy a központi kez­deményezések és politika'' feladatmeghatározások nem minden esetben találkoznak a helyi öntevékenység és ak­tivitás korábban esetleg el­várt mértékével. Ennek az esetenként tapasztalható pasz- szivitásnak rendkívül össze­tett háttere van, aminek meg­ismerése csak nagyon komoly, felkészült tudományos kuta­tómunka feladata lehet. Vé­leményem szerint a helyi autonómia megerősödése és ezzel együtt a közélet fel­frissülése és szerkezeti átala­kulása egészen biztos,, hogy a nemzetiségi lakosság jelen­tős tömegeit mozgósítja majd, és avathatja a célmeghatáro­zások aktív partnerévé alakí­tó, formáló megvalósítójává. A KÖNYV ŰJABB fejezete elsősorban az elméleti szak­emberek számára nyújt némi bepillantást a magyarországi nemzetiségi kutatásokkal fog­lalkozó kutatók műhelymun­kájába. A jól ismert szerzők — Joó Rudolf, Kővágó László — alapvető tanul­mányai mellett nagyon fontosnak tartom Budzsáklia Mátyás jogtörténeti és el­méleti írásának újraköz­lését, még akkor is, ha a ta­nulmány bevezetőjének né­hány sommás ítéletével szí­vesen vitázna is az ember. Publicisztikai írásokat ol­vashatunk a kötet záróré­szében. A témák sokszínűsé­gé — a nyelvoktatástól a nemzetiségi érdekképvisele­tig — és a választott anyag változó színvonala jellemzi e gyűjteményt. Ugyanakkor nem­igen találunk ezek között az írások között sem a megle­vő problémákat vitázva föl­táró megnyilatkozásokat, sok­kal inkább a „jólfésültség”, és a tartalmi, szemléleti egy­ség jellemzi a válogatást. Gyanítom, hogy ez a „hiány” szinten nem a szerkesztők hibájából adódik, hanem köz­életi publicisztikánk általános hiátusa köszön vissza e kér­déskörben is. A gyakorlati szakember igazán örömmel1 forgatja majd a könyv füg­gelékében közölt címjegyzék két, mely a gazdag nemze-i tisegi intézményhálózat rendJ szerezése mellett, a kapcso­latteremtés praktikus formá­it is segíteni képes. A magyarországi nemzeti­ségi politikáit bemutató haszJ nos kézikönyvet sikerült ősz-' szeállítani a szerkesztőknek — Fodor Péter, Kővágó Lász­ló, Stark Ferenc, Versegni György —, a nemzeztiségi kérdés kiváló hazai szakem­bereinek. Olyan kötetet vek hét kézbe az olvasó, melyre a további munkálatok során valószínű, hogy többször fo­gunk forrásként hivatkozni. Persze a hivatkozás melleit — és helyett — a gyakorla­ti munkában is haszonn ü forgathatjuk majd e könyvet. Az MSZMP nemzetiségi politikájával kapcsolatban el­maradhatatlan hivatkozási alap Leninnek a nemzetiségi kérdésben kifejtett véleme-1 nye. Ez önmagában terme-1 szetes, a probléma csak akk kor jelentkezik, ha a hivat-' kozások rutinszerűségében el­kopik a mögöttes tartalom,' és a lenini elvekről valójá­ban csak a közhelyeket őrzi meg az emlékezet. Pedig szükséges e megfontolásokat újra és újra végiggondolni. BEFEJEZÉSÜL egy funda-' mentális „lenini elvre” hívk nám föl a figyelmet, melyét ritkábban szoktunk hangoztat­ni, noha a nemzetiségi kér­dés társadalmi ..beágyak zottságát” és • perspektíváját nagyszerűen foglalja összeg és a tárgyalt könyv légiont tosabb üzeneteként is fölfogj hatjuk: „A nemzeti el nyo-j más megszüntetéséhez félté M lenül szükséges a szocialista termelés mint álláp, de ezen az alapon demokratikus ál­lamszervezetre is szükség van. Amikor a proletariálus a kapitalizmus helyén felJ építi a szocializmust, ezzel megteremti a nemzeti elnyoJ más teljes megszüntetéséé nek a lehetőségét. De ez sl lehetőség „csak” akkor lesz valósággá, amikor már minj den téren megvalósult a de­mokrácia”. Németh János István VILÁGAINK „Bonyolult dolgok ezek...!" Hányszor változik egy em­ber? Nem a hétévenként tel­jes biológiai sejtcserére gon­dolok, sokkal inkább az embe­ri habitusjellemre, a „lelki alkatra”, ami jó talaja lehet annak a filozófiai tételnek, miszerint haladás az, ha megszüntetve őrziink dolgo­kat. Ez így persze nyilván máris túlontúl „bonyolult”. Ezért egy egyszerű példával folytatom. Valaki elmesél egy törté­netet. A történetben, miként az eleiben* egy férfi és egy nő jútsza a főszerepet, egy­másra kiosztott szerepeket játszanak — a szeretők sze­repét, és mint ahogy ez min­dig is lenni szokott, kezdet­ben minden rendben megy a maga kétségesen lelki, de egészen bizonyosan biológiai útján. A szerelem legyőzi az akadályokat (szándékosan mondom ilyen sematikusan, a lényeg, hogy a példa min­denki számára érthető legyen, de aztán lehet-e mindenki számára egyként érthetően írni-beszélni és akkor az, amit így ír vagy mond az embgr még ér-e valamit?). A szere­lem nem ismer még távolsá­gokat sem. Azokat is legyő­zi. A nő megosztott albérle­te ebben a korai vetületben maga a paradicsom, a nő eb­ben a megosztott (társnőjével közösen bérelt) paradicsom­ban maga az Éva a szent könyvekből és persze Ma­dáchtól is... A nő, akit a fér­fi gyakran felkeres száz kilo­métereket autózva és ily mó­don legyőzve a távolságokat, amelyet a szerelem tudvalé­vőén egymaga is képes lenne legyőzni, (de azért jól jön a segítség is). A harmónia tel­jes. A nő ugyan tesz célzá­sokat arra, mi lesz majd, amikor a sajátjában lakik stb. De ez fel sem tűnik a férfinak. Az új lakás aztán egyszeriben kifordítja a pa­radicsomot a sarkaiból. A szerelem helyére a birtoklás gyönyöre lép, a férfi átkerül a kettes számú tudati kam­rába (egyelőre); az elsőt, a legnagyobbat, a lakás foglal­ja el, később átkerül a har­madikba, mer! a másodikat a berendezés foglalja el, a„- kerül a negyedikbe, a har­madikat az új barát foglal­ja el, kikerül vaknennyi tu­dati, érzelmi és minden más kamrából, kiakasztják őt ma­gát nemcsak a szűrit... A változás kétségtelen. Hány­szor változik az ember ilyen „lényegretörően”? A lakás után akkor is változhat, amikor a kocsit megszerzi és akkor is, amikor a víkend- házat telekkel, de aztán?! Aztán mi lesz? Hogyan vál­tozik tovább? És ki változik? fis miért? Erre mondja va­laki, hogy a változások es cserék a személyeket illető­en törvényszerüek az embe­rek életében. Hogy ez folya­matosan így megy. Így ter­i mészetes. Más körökbe kerül­ve, más anyagi potenciával rendelkezve más minden az ember körül, ez a jó, a ter­mészetesnek megfelelő! Hogy aztán ebbe nem férnek be-' le negyvenéves barátságok? Hogy ebben nem férhet el sok minden más sem? De ami a legkevesebb benne — az éppen a megőrzés értéke. Bizony bonyolult. Ebben a kétségtelenül fontos elemeket magába foglaló életmodellbe azonban nincs semmi, ami állandó értéket képviselhet. Nincsenek ben­ne könyvek, nincs költészet, történelem és hiányzik úgy­szólván mindaz, ami a vi­lágban tájékozódást tartal­masán segíthetné. A lakás­szerzés gyötrelmeitől űzött embertől nem is lehet szá­mon kérni egyebet, mint a célt, de aztán le is lehet szokni mindenről, ami nem tárgyi valóság; le lehet szok­ni ily módon akár a gondol­kodásról is. Elszomorítóan sok ebben a mai küzdelem­ben az irni-olvasni tudó analfalbéta. Világviszonylat­ban is gyarapszik rohamosan a valóságos analfabéták száma. Engem a potenciák zavarnak (és nyilván másokat is), azok az erők, amelyek szűkített skálán csak az anyagi olda­lakat és azok valamennyi összefüggését képesek érté­kelni. Ami nem arról szól, hogy mit lehet kapni és mi­be kerül — az már „bonyo­lult”. Ami nem arról szói, hogy mi a percenként válto­zó divat a ruházkodásban, a hajviseletben, a könnyűzené­ben, a silányabb értékű szó­rakoztatás mezején lévők kö­rében — az már elérhetet­lennek tűnő szellemi és ép­pen azért elvetendő magas­latokban száguldó igazán „bonyolult valami...” A vi­lág ilyképpen bonyolult és megismerésére semmi re­mény. Megismerni csak azt érdemes, aminek mondjuk fedele van, vagy ajtaja, vagy gurul, vagy meg lehet enni, vagy műbőrből készül újab­ban, vagy... Sem időm, sem kedvem folytatni ezt a sort. „Bonyolult dolgok ezek...!'1 A jobb és gazdagabb tár­gyi valóságra törekvés igaz­ság szerint nem nyomhatná el azt a másik valóságot, ha a társadalmi igénykeltes „elő­írná” a mindenféle bonyolult dolgokban eligazodás termé­szetes követelményét. Ha nem a műveletlenség lenne a di­vat (amiként ma a „külső okokra”1 hivatkozva az lehet), hanem ennek az ellenkezője és ezt a tudást a társadalom megfelelően honorálni is tud­na. néha nem elsősorban anyagiakkal. Amikor mond­juk kimegy a divatból — ahogy a költő írja egy he­lyütt — a vers és vele az ember alig kifejezhető ré­sze; amikor elfelejteni ítélhe­ti a szélesedő közfelfogás mindazt, tamit meg sem ta­nult rendesen; amikor tisz­tán anyagi javak oldaláról értve az egyik ember átnéz­het a másikon, miként az üvegen, akkor új időszerűsé­get nyer a költői felszólítás „őrzök vigyázzatok...” a stra- zsán, a kultúrpontokon. Ahol a világ bonyolultsága csomó­sodik és arra vár, hogy meg­oldjuk a gordiusi csomókat. Ahol madarak énekét maga­san jegyzik, ahol értik a sort, ami arról szól, talán nem túlzottan bonyolultan, hogy nem térkép a hazai táj... Otthon lenni azonban bárhol is, ,bárki is csak akkor es úgy tudhat, ha mindenben eligazodni képes, ami az ott­honi tájat jelenti és valaha jelentette „nem elég birtok­ba venni a földet — önma­gunk ismerete ennél is fon­tosabb” írja valahol Sütő András, Erdély szülötte, aki a változva megmaradás alatt nyilvánvalóan nem elsősor­ban az anyagiakat értette sohasem. Zavarjon mást ás, ha a primitívség számon ké­ri az írástudóktól azt a faj­ta közérthetőséget, ami nem is tűrhet saját öntörvénj e szerint semmi mást, mint a minden emberien nemes tar­talmából kifosztott „kétszer­kettő józanságát” és azonnal idegessé válik, ha a számok­kal kifejezhető valóságon tú­li dolgok szóba kerülnek.' Vagy azokért tenni széle­sebb régiókban is akar vala­ki. Fersze legyen minden „érthetően bonyolult” — ezt vallom magam is. De az ért­hetőség két oldala közül az egyik a befogadónál él, len tezik, izmosodik, differencia-* lódik és válik maga egyra bonyolultabbá a szerencséit eseteidben. Így is változik aa ember. Változhat. Sokáig gondolkodtam TriJ las András hadapród őrmes­ter esetén. Ha az ember több figyelmet szentel békeidőben mondjuk az irodalomnak, ha könyvet is forgat nemes« lg fegyvert, ha adnak erre le-j hetőséget a számára — aké kor nem tartja bonyolultnak^ megismerheitetlennek a fel*j fordult világot negyven év-4 vei ezelőtt Abda környékén* Ha tudja (!) ki az a legyenJ gült ember előtte, nem fogé ja rá a Parabéllumot. És akW kor Radnóti... „Bonyolult dolgok ezek...” — mondhatta Tálas András. „Nagyon bo*j nyolultak...” T. Pataki László NÓGRAD - 1984. december IS- szombat 7 i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents