Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)
1984-11-11 / 265. szám
T ASZSZ-kommentár „Titkos háború" helyett a leplezetlen agresszió útján Tények bizonyítják, hogy a washingtoni kormányzat a nicaraguai néppel szemben i,titkos háborúról” a leplezetlen agresszió útjára tér át — írja Nyikolaj Csigir, a TASZSZ politikai szemleírója. A szovjet hírügynökség munkatársa felhívja a figyelmet arra, hogy az amerikai hadihajók nicaraguai területi vizekre való behatolása, a nicaraguai légtér sorozatos megsértése, valamint a tavalyi grenadai intervencióban részt vett 82. légide- szant-had osztály Közép-Ame- rikába irányításának előkészületei erre utalnak. Az Egyesült Államok Nicaragua körüli lázas katonai aktivitását a sandinista forradalommal való leszámolást kilátásba helyező leplezetlen fenyegetések kísérik. Az amerikai hivatalos propaganda a legképtelenebb Nicara- gua-ellenes rágalmakat terjeszti, nem átallva azzal a teljesen alaptalan váddal illetni Nicaraguát, hogy úgymond „veszélyezteti” szomszédai, sőt az Egyesült Államok biztonságát. A nicaraguai vezetés leleplezve a hazug washingtoni állításokat, rámutatott, hogy azok valódi célja a Nicaragua elleni amerikai intervenció előkészítése. Ugyanakkor világosan leszögezte, hogy Nicaraguának joga van az önvédelemre, ezen belül arra. hogy az amerikai agresz- szió növekvő veszélyének körülményéi között az ország védelmére bármilyen fegyvert beszerezzen. Ez a nicaraguai álláspont teljesen megalapozott, teljes összhangban van a nemzetközi jog normáival, az ENSZ alapokmányának elveivel. A közvetlen amerikai katonai intervenció fenyegető veszélye miatt a nicaraguai kormány felszólította az ország népét arra. hogy álljon készen a védelemre. A nicaraguai nép maga mellett tudja a békeszerető emberiség szolidaritását és támogatását — mulat rá a TASZSZ kommentátora. Chile Szakszervezeti vezetők letartóztatása A chilei rendőrség pénteken Santiagóban őrizetbe vett tizennyolc szakszervezeti vezetőt — jelentették be szak- szervezeti források. A hírt a santiagói püspökség rádióadója is megerősítette. A letartóztatottak között van Juan Antinao, a bányászok szakszervezetének egyik vezetője és Enrique Avenda- zo, a mezőgazdasági dolgozók szakszervezete egyik vezetője. Az ostromállapot bevezetése óta összesen harminchét szakszervezeti vezetőt vettek őrizetbe. Francisco Cuadra, a kormány miniszteri rangú főtitkára pénteken ismét megerősítette, hogy a kormány nem szándékozik a közeljövőben feloldani az ostromállapotot. A hét elején bevezetett rendkívüli intézkedéseket Pinochet azzal indokolta, hogy így akar véget vetni az utóbbi időben egyre erősödő kormányellenes megmozdulásoknak. Szombaton reggel a chilei légierő katonái helikopterek fedezete alatt, behatoltak a Santiago külterületén levő, Silva Henriquez bíboros nevét viselő nyomortelepre. Átkutatták a földfoglalók viskóit. majd több száz embert autóbuszokon és teherautókon elhurcoltak. A letartóztatottak számáról nincs pontos adat. Csádból Befejeződött a francia és líbiai erők kivonása A francia külügyminisztérium szombaton délben közleményben adta hírül, hogy befejeződött a francia és líbiai erők kivonása Csádból. „A francia haderők és a csádi ideiglenes nemzeti egységkormányt (GUNT) támogató líbiai elemek kivonulása, mint abban 1984. szeptember 17-én Tripoliban megállapodtak, szombaton beíe- jeződött — hangzik a közlemény. A kivonulást a két ország közötti megállapodásban előirányzott vegyes megfigyelő csoportok ellenőriztek.” A Le Matin szombaton a csádi helyzettel foglalkozó kommentárjában hangsúlyozza: a francia és líbiai erők kivonása még nem jelenti azt, hogy Csádban most már helyreáll a béke. Nem lehet kizárni, hogy ismét fellobban a polgárháború. Nagyon feszült a helyzet az ország déli részén is, ahol augusztus óta harcok folynak Hisszén Habré csapatai es a felkelők között. Ezt az országrészt a hosszú ideje tartó szárazság miatt éhínség sújtja, ezrével halnak éhen az emberek, sokan pedig a fővárosba és a környező országokba menekülnek. Így Szudánba 94 000, a Közép-afrikai Köztársaságba pedig 20 000 csádi menekült az elmúlt hónapokban. A hét 3 kérdése Milyen volt a világvisszhangja Reagan győzelmének? Míg Ronald Reagan közvetlen környezete és a befolyása alatt álló amerikai sajtó az elnök kétségtelen jelentős választási győzelmét az egész reagani kül- és belpolitika általános helyesléseként igyekezett feltüntetni, addig mind az USA határain belül, mind pedig az Egyesült Államok nyugati szövetségesei körében számosán arra figyelmeztettek, hogy a választási eredmény korántsem jelenthet „biankó csekket” vagy „teljes felhatalmazást a reaganizmus folytatására”. Jelzésként értékelték, hogy a kongresszusban nem sikerült a republikánusoknak olyan többségre szert tenniük, ami az elnök abszolút támogatását lehetővé tenné. A világvisszhangban hangsúlyt kaptak a választási kampány második felében az elnök-elnökjelölt béküléke- nyebb szólamai, az atomfegy- verkezés korlátozására tett ígéretei. Az első szovjet reagálásokban is az áll, hogy ezeket a szólamokat tetteknek kellene követniük. De másutt is. Párizstól Madridig, Bonntól Rómáig azt hangoztatják hivatalos helyéken és a sajtóban, hogy most már meg kell kezdődnie a párbeszédnek, egy új leszerelési tárgyalássorozatnak. Vannak persze, kétkedő hangok is: a párizsi Le Monde például arra utalt, hogy az USA-ban még mindig óriási a befolyása a hadiiparnak, általában a katonai- ipari komplexumnak, s így a leszerelési tárgyalások még jó ideig aligha hozhatnak eredményt. Az USA és Japán, illetve az USA és Nyugat-Európa közötti gazdasági ellentétek felszínre kerülését várja számos kommentátor, mivél eddig az amerikai választási kampány miatt azokat szándékosan háttérbe szorították. Jellemző a párizsi kormány szóvivőjének megfogalmazása: gazdasági és kereskedelmi téren a két korÄ" ■’arca»»* «romiban (7.) széles körű politikád munka folyt. Sok partizánt, elsősorban a törzsállományt repülőgépen szállították a hátorGyorsan terjed a hír szagba és kezdték meg a harcot. Ehhez azonban tömegekre volt szükség. Nógrádi Sándor elvtárs már Kijevben megfogalmazta a partizáneskü szövegét, nemcsak az ott lévő magyar harcosok számára, hanem magával hozta Magyarországra is. A partizán- eskü hiteles és pontos szövege: „Én, aki szabad elhatározásomból, önként léptem be a magyar szabadságharcosok soraiba, esküszöm, hogy minden erőmmel és tudásommal harcolni fogok a magyar nép felszabadulásáért, ősi ellenségünk: a németek és a hazaáruló Horthy és követői ellen. Mint a nemzeti függetlenség katonája, hűségesküt teszek a szabad, független és demokratikus Magyarországra — történelmünk nagy szabadságharcosainak e szent eszméjére. E cél elérése érdekében kész vagyok a harccal járó minden viszontagságot és veszélyt fegyelmezetten vállalná, és ha kell életemet is feláldozni. Fogadom, hogy a szabadságharcosok csoportjában ingadozás nélkül végrehajtom feljebbvalóim parancsait, hogy társaim mellett a végsőkig kitartok és szigorúan megőrzőm a szabadságharcosok népmozgalom minden titkát. Ha netán mégis, bármilyen oknál fogva árulóvá vetemednék szent ügyünkkel és bajtársaimmal szemben, úgy kérlelhetetlenül sújtson le rám a szabadságharcos népmozgalom szigorú törvénye.” Az eskü szövege alatt a következő megjegyzést olvastam: Ezzel az esküvel indultak útba a Szovjetunióból hazajövő ejtőernyős partizánok (Úszta Gyula, Szőnyi Márton, Dékán István, Riszdorfer Miklós, Nógrádi Sándor stb.) csoportjai. A szöveg szerzője: Nógrádi Sándor partizán- egység-parancsnok, kelte: 1944. július hó. Miután Nógrádi Sándor eleget tett a megbízatásnak és továbbította a feladatokat, üzeneteket a kommunistáknak Rimaszombaton és környékén, törzsével együtt elindult délnek. Átkeltek az Ipolyon (ekkor már 28 főből állt a csoport) és a sötétség védelme alatt húzódtak le Karamcsbe- rénybe. A felderítés eredményeként választották maguknak az erdőben, a magányos Légrádv-ikastélyt. Nemcsak kedvező elhelyezést biztosított az egyemeletes épület, de védelmét is könnyen megszervezhették. Más előnye is volt. A karancsberényi, a ka- rancsaljai erdőkben ekkor már csoportosan jártak a fegyveres, vagy fegyver nélkül bujkáló katonaszökevények, az üldözés elől menekülő bányászok. Két ember NÓGRAD r 1984. november 11., vasárnap összefutott az erdőben már összebarátkozott, ha többen voltak megfogadták, hogy nem hagyják el egymást. Ha csoportba verődtek, már akciók végrehajtásán gondolkodtak. Ebben az időben — 1944-ben novemberének elején — már több csoport tevékenykedett Salgótarján környékén. Zaklatták a németeket, megfélemlítették a csendőröket, A lakosság nem ismerte pontosan az erdőben bujkálok létszámát és az ismeretlenség mindig felnagyítja a valóságot. Több ezerre tették a bujikálók, a szökött katonák számát és a csendőrök nem merészkedtek az erdő közelébe. Ma is mesélik, hogy az egyik karancsberényi csendőr más faluba udvarolt. Ráesteledett és a sötétben nem mert hazamenni. Inkább szállást kért a lányos háznál és vállalta a szolgálatmulasztással járó következményeket, mint hogy a partizánok kezére jusson. Nógrádi Sándor és törzse azonnal felvette a kapcsolatot a már összeverődött csoportokkal. Így került a Légrády- kastélyba Bandur Gyula és csoportja. Vele volt a fia, Bandur Árpád és György Béla, s több fiatal, alig 17— 18—19 éves legény, akiket Gyula bácsi szervezett a mozgalomba, de akik különben sem maradhattak volna otthon, hiszen annyi volt már a „rovásukon'’ a német és a magyar katonai hatóság szemében. A két Bandur fiú — Árpád és Gyula — már korábban bekapcsolódott az illegális mozgalomba. Árpád bányában dolgozott, onnan gyűjtötte a híreket és idősebb elvtársaknak. Gyula szabó volt és így került kapcsolatba azokkal, akik szívesen vállalták az ügy érdekében a kockázatot is. A Bandur család Kis- tarcsáról hozta a forradalmi eszméket, ahol Rajk Lászlóval. Ruszlák Bélával, Háy Mihállyal ültek együtt a szülők. Amit Rajk László, a tanárember az illegális szemináriumokon elmondott, hazahozták, továbbadták gyerekeiknek. Az illegális mozgalomban résztvevőket állandóan zaklatták a csendőrök. Vasárnapon, ünnepen Somoskőújfalun kellett jelentkezniük délelőtt tíz órakor. Sokszor pirkadatkor indultak el, hegyeken, erdőn át, hogy időre megérkezzenek a csendőrlaktanyába. Az állandó zaklatás kergette őket a herényi erdőkbe, György Bélától egyszer azt kérdezi Bandur Gyula: — Megvannak-e még a puskák? — A jegyzőségen? — A lengyel puskák, lehet vagy negyven, amit a múltkor láttuk. .. — Meg! — El kellene hozni! Mert fegyvert szerezni abban az időben csakis így lehetett. Furfanggal, vagy erőszakkal. És az egyre erősödő ellenállóknak volt fegyverük. mánynak „bőven van mondanivalója egymás számára”. De Tokióban is tártainak attól, hogy a túl nagy amerikai kereskedelmi mérleghiány megszüntetésére az új washingtoni vezetés kemény és kíméletlen kísérleteket tesz. Mi váltotta ki a Nicaragua körüli feszültséget? Az amerikai sajtó szenzációs tálalásban kezdte közölni a hét elején, hogy a CIA szerint egy szovjet teherhajó MÍG repülőgépek részeit szállította konténerekben egy nicaraguai kikötőbe. A washingtoni kormány szóvivői különböző nyilatkozatokban „az USA elleni fenyegetésnek” minősítették, hogy Nicaragua harci repülőgépekhez juthat. A mamaguai kormány éppúgy cáfolt, mint a szovjet kormány, de jó darabig az amerikai propagandagépezet erről alig akart tudomást venni. Az Egyesült Államok hadigépeze- te pedig már mozgásba is jött: két amerikai fregatt 12 tengeri mérföldre megközelítette a nicaraguai partokat, katonai repülőgépek pedig felderítő repüléseket végeztek az ország légterébe behatolva. Ez ellen a managuai kormány hevesen tiltakozott, panaszával pedig az ENSZ Biztonsági Tanácshoz fordult. A nicaraguai fegyeveres erőket riadókészültségbe helyezték, 20 000 diákot pedig, akik a kávészüretre indultak volna, honvédelmi feladatokkal bíztak meg. A managuai kormány ugyanis — külügyminiszterének, Miguel d’Es- cotonak nyilatkozata szerint — a fregattok és a harci repülőgépek megjelenését az USA katonai beavatkozásának nyitányaként értékelte. Érdemes emlékeztetni arra, hogy a nicaraguai intervenció lehetőségét az amerikai sajtó és a washingtoni politikai körök már régóta latolgatják. Az U. S. News and World Report hasábjain október 22-én Reagan, még mint elnökjelölt, úgy nyilatkozott, hogy „nem lenne rosszab dolog a világon, mint egy beavatkozás Nicaraguában...” viszont sok borúlátó hírmagyarázó azt jósolgatta, hogy az intervencióra mégis sor kerül, viszonylag hamar, hogy aztán a világ rövid idő múlva el (Folytatjuk) G. Gy. is felejthesse. S jellemző bizonyos amerikai körökre, hogy a hírhedt Barry Goldwater szenátor nyíltan követelt Reagan elnöktől radikális intézkedéseket a „nicaraguai fenyegetés” ellen. Mi várható az izraeli—libanoni katonai tárgyalásoktól? Nakurában, az UNIFIL, vagy-! is az ENSZ libanoni nemzetközi erői főparancsnokságán több napos halasztás után összeült Izrael és Libanon katonai küldöttsége. Tárgyalásuk célja az lenne, hogy meghatározzák az izraeli csapatók kivonásának feltételeit. A feladat meghatározásában a feltételes mód használata azért látszik jogosnak, mert Tel Aviv már többször hangsúlyozta, hogy csak Izrael északi határainak biztonságával kapcsolatos maximális elkötelezettség láttán hajlandó visszavonni egységeit. Ami annyit jelent, hogy az izraeli küldöttség állandóan fölfelé srófolhatja igényeit. A libanoni tárgyaló fél mozgásterét beszűkítik nyilvánvaló arab igények (Szíria és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet .igényei), azon kívül, hogy természetesen maga Libanon sem mehet bele túl nagy engedmények megtételébe. Mindenesetre a helyzet alapos változására mutat, hogy szemben a tavaly május 17-1 izraeli—libanoni megállapodás megkötése idején tapasztalt, majdnem barátságos hangulattal, most fagyos és szinte ellenséges légkörben kezdődtek el a tárgyalások. A jelen volt megfigyelők megjegyezték, hogy a küldöttségek tagjai még kezet sem fogtak. Az izraeli kivonulás egyik kulcskérdése, hogy mi lesz a dél-libanoni Izrael-barát egységekkel, néhai Haddad őr-i nagy csapataival? Ezeket Tét Aviv szerelte fel, képezte ki igazán. Jelentőségüket mutatja, hogy Simon Peresz izraeli miniszterelnök a nakurai tárgyalások másnapján látványos módon felkereste ezeket az egységeket. Végeredményben azonban valószínű, hogy Izrael magatartására rányomja majd bé-' lyegét az új amerikai kormányzat közel-keleti koncepciója. Pálfi József Heves harcok Salvadorban Rendkívül heves harcok robbantak ki pénteken a Salvadort Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) fegyveresei és a kormányerők között az ország középső részén, Cuscatlan tartományban. A hazafiak titkos rádióadója. a ..Radio Farabundo Marti” közleménye szerint az FMLN három zászlóalja pénteken hajnalban elfoglalta a salvadori fővárostól mintegy 50 kilométerre, északkeletre fekvő Suchitoto várost. Az akció hírére a légierő bombázni kezdte a 43 ezer lakosú várost. A gerillák három UH—1H típusú helikoptert lelőttek. Találatot kapott további négy helikopter és egy A—37 típusú repülőgép is. A lassan ötödik éve tartó salvadori polgárháborúban a légierő bevetés közben ilyen súlyos veszteségeket még nem szenvedett el. A Suchitotoban és a város környékén folyó harcokban eddig 68 katona elesett, illetve megsebesült — közölte a „Radio Farabundo Marti’, Tollhegyen A nyugati világban a hadgyakorlatoknak különböző fedőneveket szoktak adni, de talán helyesebb azt mondani, hogy — fantázianeveket. Elfedni ugyanis vajmi keveset tudnak, viszont jókora képzelőerőről tanúskodnak az elnevezések kiagyalói. A hét elején amerikai— egyiptomi hadgyakorlatokat tartottak „Tengeri fuvallat” néven. A tenger stimmel, amennyiben a két ország flottacsoportosításai vettek rész elsősorban a manőverekben. Például az Independent repülőgép-anyahajó is, amelynek fedélzetén 70 harci gép van. Ezenkívül más légikötelékek szintén bekapcsolódtak a légi és tengeri hadműveletekbe, amelyek során vissza kellett verjenek egy felótelezett Egyiptom elleni támadást. Ez pedig már nem minősíthető egyszerű „fuvallatának. Ha arra gondol az ember, hogy Líbiában tüntetésekkel, diplomáciai tiltakozásokkal válaszoltak a határaik előtt lezajlott erőfitogtatásra, akkor a „tengeri fuvallat” nyo. mán a közmondás is idézhető: „Aki szelet vet, vihart arat.” p. j.
