Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)
1984-11-07 / 262. szám
CSANÄDY JÁNOSA MARADANDÓSÁG Hétköznapi maradandóság készteti nyílni a rózsát, s az ökörkórót is, a gazot,' — ne tartsd meg, csak az igazat — forgat a szüntelen áram a Nap körül, és forgat a gömbön, mely síkságnak látszik, a jó öröm, amely visszatér álmaidban — Hétköznapi maradandóság vet fényt rád az árnyoldalon, — hegyek, erdők árnyán, s feldereng északról a szivárvány — terád vár a sokadalom, napraforgó-erdő a domboldalon, — kering a föld, nyílik a rózsa, pirosra sárga rímel — a rózsa a napraforgóra! PELEMIR HLEBNY1KOV: A SZABADSÁG ELÉ Majd eljön a pőre szabadság, virágba borít szíveket. Követve szilaj hadimarsát, tegezzük a tiszta eget. Lépünk, szigorúan, dübörögve, pajzs kondul az öklök alatt. A nép legyen úr ma örökre, hatalmas, végre szabad! Most, lányok, nyíljon az ablak, zengjen hidakról az ének, szövetségéről a Napnak, prszáglásáról a népnek! Rab Zsuzsa fordítása IGOR GRUGYEV: REGGELI Kanál-nyelvecskét lóbálva ✓ csésze-csengettyűt verek, majd torkomon lepereg napos tea muzsikája. Szokolay Károly fordítása MÁTYÁS FERENCI A NEVA PARTJÁN Megyek a Niva partján, miként ha valakit keresnék, a hegyes Izsák-templom harangkondulása hozza az estét, a. felszáradó könnyzáporok párája ködük az angol kerten át, alatta névtelen civilek, elesett katonák csontjait ropogtatja az idő. A téren tulipánok vereslenek, olyanok, mint a levágott gyerekfejek, Leningrád mégse temető. Százezrek reménye porlad lábad alatt, amerre jársz, s amerre ismét állnak a Nagy Péter építette paloták, s hol a fölkelés hősei annyoszor végigjárták a Golgotát. Ezerkűencszáznegyvenkettőben sem adta az idő alább, mégis legyőzték a halálfí A sétányon a költő szobra áll, e bronzba öntött hideg jelkép cseréli versről versre lelkét nemzedéken át. Ö volt a hó alatt alvó szabadság, a hatalom, erkölcs, s derűs ég, akit nem teríthetett le a golyó, se a sortüzekkel felgyújtott keserűség. Mennék tovább a Néva partján, de a. kőszobor rámkiált: Lábujjhegyen járj, itt hősök alszanak, e kőtáblákról szemek néznek reád, névtelen nevek aránylanak. Lábujjhegyen járj, — súgja a Néva is, mint halk imát a balladába vonult nyolcéves karabélyos kislány tetteiről a legendát, az ellenállást, és az éhhalált... miközben németek fényképezik az Ermitázsban Vang Gogh napraforgó csendéletét, és Cézanne-t, SZEMÉLYES TÖRTÉNELEM A tarjám „ „Viszi « ködöt az idő — és az időt mi hoztuk magunkkal” (József Attila) — Huszár Lajos vagyok, Tarjánban születtem 1932-ben, egy végtelenül egyszerű munkáscsaládban, édesapám az acélgyárban dolgozott, mondhatnám — az egész életemet itt töltöttem le Salgótarjánban. Édesapám nagyon sokat volt katona, abból éltünk, amit hadisegélyként utána kaptunk, ő aztán elég korán, meghalt. Jómagam az iskolába járva, a régi acélgyáriba kerültem egy érdekes, de amúgy meg azt gondolom, mindent meghatározó helyzetbe, persze a történet csak akkor érthető, ha a negyvenötös kort és mindent, ami ahhoz tartozott ismerjük. — Talán a legközvetlenebb rokonaim közül is csak néhányan ismerik azt, amit most elmondok, amiért kitettem ide az asztalra a párttagsági könyvemet. A háború, ugye, megszakította nekünk az iskolai munkánkat az úgynevezett nyolc osztályt. Mi aztán negyvenötben folytattuk, illetve befejeztük a nyolc osztályt, hát ugye akikor még sokáig évekig kötelezően volt hittiantan.ulás is. A mi baráti körünkhöz tartozott szegény Kos Karcsi is, aki már meghalt, az ő apja párttikár volt, tőle kaptunk egy Lenin-ké- pet kerettel együtt ajándékba. Mi aztán az iskolában a tanári asztal fölötti keresztet kicseréltük ezzel a képpel, mert talán elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy az legyen ott. A ferences paptanár aztán éktelen lármát vert ezért, lekapta a csomózott kötélből levő övét és azzal vert bennünket. Folytatása is lett a dolognak. Ami ösztönösen indult. Mert mi aztán nem hagytuk magunkat verni, mire bevittek bennünket a rendőrségre, ott akkor az öreg „puklis” Sulyok bácsi volt a kapitány, kihallgattak bennünket és azon melegében átirányítottak a Kós bácsihoz. Tessék megnézni, tizenhárom éves korom óta vagyok tagja a pártnak, azóta az eset óta. „Ilyen gyerekekből kell lenni a kommunistáknak” ezt mondta a Kós bácsi, de fegyelmezetlenségem a h osz- szú évtizedek alatt egy sem volt aztán. Mindezt csak az érti igazán, aki maga is átélte azt a kort. Gépkovácsnak tanultam ki az acélgyárban, de hamar .félfüggetlení- tett ifjúsági vezetőként dolgoztam, aztán a MINSZ-ben és később a SZIT-ben, MADISZ- ban. Kijártam a politikai iskolákat magam is, a balassagyarmati pártisfcolát is és így az úton továbbhaladva függetlenített lettem, tagja voltam a DISZ alakulását előkészítő farfcéZiö bizottságnak, dolgoztam a járásokban Pásztén, Gyarmaton, Rétságón. Pesten a Karolina úti pártisfkolán tanultam, kértek aztán miniket, hallgatókat, különböző munkásikörnyezeti helyekre előadásokat tartani. Ott történt," hogy én voltam a „legkapósabb”, egyszerre három-négy helyre is hívtak, mondta is a vezetőnk „nem értem ezt Lajos, nem is te vagy a legképzettebb, mégis mindenki téged akar...” úgy derült aztán ki, hogy az ízes palóc beszéd miatt volt a nagy népszerűség. — Amikor aztán behívták katonának Lipták Jóskát, én tettem a DISZ-tttkár, de amikor meg nekem is eljött az időm, egyenesen a BM-től kaptam a behívót. Ötvenkettő nyarán neveztek ki, először a fővárosban szolgáltam, majd Tarjánban, ötvenhatig itt, közben a sok iskola, az előrelépések, különböző beosztásokban. Ötvenhat Pesten ért a tiszti képzésen, decemberben jöttem ide vissza, de már kaptam is a parancsot, hogy irány Miskolc, tavasszal újra vissza, mindig politikai vonalon, ötvenh étben kaptam a számomra legbecsesebb kitüntetést a Munkás-paraszt hatalomért emlékérmet, dolgoztam így a nyugdíjig, a végén mint rendőr- őrnagy, de nem szakadtaim el, a fiatalokkal most is kapcsolatban állunk mi idősebbek. Nagyon jó tapasztalataim vannak velük. A munkámat mindig megbecsülték. Szerettem a történelmet, tana tani is szerettem volna, sokat olvasok, belekerültem aztán kezdetben megbízás alapján különféle lezárt ügyek feldolgozásával a négykötetes megye- történet munkájába, az adatszolgáltatás oldaláról, minden egyéb kötelezettséget egy időre félretetetett velem akkori vezetőm, a mai főkapitány elvtárs. Lényegében ezzel kezdődött számomra a ma is tartó kutatás, az a szenvedélyes érdeklődés, ami a kevéssé vagy nem pontosan ismert dolgainkat, történelmünket igazi úgynevezett aprómunkával előrehaladva kiegészíti. Mert, ha valahol hiányt érzek a történelmi leírásokban szűkebb pátriánk dolgairól olvasva — mindjárt „elkap a láz”, ahogy ezt mondani szokás. Így bukkantam a tarjáni vörösőrök, úgymond, ügyére is. Januártól október utolsó napjáig folytattam a kutatást, és most, ahogy hivatalos nyelven mondanák, lezártam a „vörösőr-aktát”. — A megye történetét tárgyaló naigy munka második kötetében van egy rész, amit szerettem volna jobban körüljárni, kiegészíteni. Az a rész arról szól, hogy Tarjánban is megalakult a vörösőrség 1919 áprilisában, és tagjai közé átvették a régi politikai detek- tíveket, a volt csendőrség tagjait is. Es vagy húsz-harmincra teszi a könyv az őrség létszámát. Cáfolná cáfolom ugyan, ezt a megállapítást, de kifejezetten a kiegészítés szándékával. Hát persze az az ösztön, amivel annak idején a képet kitettük a katedra fölé, mm mm ff I a tf vorosor-akra az most is munkálhatott bennem. Hogy tón sikerült-e módosítani azt a képet a vörösőrségről? Azt gondolom sikerült, De ez nem csak az én érdemem, bennem megvolt ehhez a sajátos „nyomozásihoz” sok minden, ami kellett; a testvérek, rokonok, barátok, az érintett egykori vörösőrök leszármazottai segítsége nélkül nem jutottam volna ennyi idő alatt előre. Erre egy példa, ahogy egv Bódi nevű vörösőr eeredi nyomát kutattam és ott kint helyben senki sem tudott már segíteni, a végén egy közeli szomszédom, itt Tarjánban, adta a kezembe Bódi fényképét 1924-ből, ami a Szovjetunióból került ide, rajta a felírás „Édes öcsém, itt küldöm néked az én nagybátyámat, a feleségét, a kis-’ fiát, középen Bódi István. ..” A régi spanyolosokról olvasva is azt látom, hogy ezen a környéken voltak, de ami ugyancsak kevéssé tárgyalt, hogy az egykori vörösörökből is volt nem egy a spanyolosok közötti Engem aztán az érdekelt legfőképpen, kik voltak, hányán voltak, milyen vád alapján ítélték el őket tíz-tizenöt évre, hogyan cserélték ki őket a szovjetek, mi lett a további sorsuk a fasizmus évtizedeiben vagy a személyi kultusz idején, hol élnek leszármazottaik. A kutatás nyomán felbecsülhetetlen értékű eredeti fényképek és levelek kerültek a kezembe, némelyiknek az eredetijét is megtarthattam, csatolva 'a munkához, de érdekelt az is, milyen utakon jutott, juthatott a Horthy-Magyarország idején ide, Tarján,baj sőt, olyan , kÍ6 helyekre is, mint Somlyó- bánvatelep a Szovjetunióból levél és fénykép az egykori vörösökről, szovjet köv- nyezetükről? Az is izgatott, hogy milyert állápon nevezhette „gyilkosoknak” őket a huszonegyes, huszonkettes évbeni tárgyalás-! kor az ügyész, nyilvánvaló os-ztályszemlé-) lettől áthatva egy valóban megtörtént Tisza*» parti cselekményt ellenük fordítva. Bebizo-* nyosodott először is, hogy 19—22 éves egvJ szerű munkásgyerekek voltak a tarjáni vöJ röisőrök, vagy az SZDP, vagy a KMP ifjú*4 sági szervezetének tagjai valamennyien, vagy hát nagyobbrészt. Vezetőjük Kominek Lajo^ volt. A munkáshatalom megdöntésével őket a csendörség letartóztatta, először Gyarmatra vitték őket, később pedig Miskolcra, ét vörösőrség politikai csoportjának egyik iráá nyitója volt Endreiter József, aki a legmegJ bízhatóbb szívbéli embereit vette maga rnel-4 lé, és ha a vörösőrségnek nagyobb »keid miatt emberekre volt szüksége, akkor min^ dig a Vörös Hadsereg Tisza-mentén állóé másozó ezredétől kértek segítséget, szárny beli kiegészítést, de mindig csak tőlük, veJ zetőjüktől, Szalvay Mihálytól. Annak az egyjj ségnek amelyik harc közben Mezőcsáton. felszámolt egy ellenforadalmi bandát, szintért ő volt a vezetője. Ezt állította be dr. V.iryj a magyar királyi koronaügyész-helyettesj úgy, mint gyilkosságot az 1921/22-es két tár» gyaláson. Huszonkettőben kiadott egy könyJ vet is erről, amit megszereztem és állítását cáfolom. Ezt jó néhányan megerősítik, aiki fc* rését vettek a tárgyaláson és elmondták ne-j kém, hogy a bátyjuk, apjuk, testvérük, ro-* konuik mit mondott „mi nem voltunk gyilJ kosok, először ők lőttek ránk,..!” Hát ke-i nyeret visszadobáJni nem harc közben szoktak. Közülük egyet kivégeztek az ítélet után,' a többieket tíz és azon felüli évekre ítélték! huszonkettőben kicserélték aztán valameny»1 nyűiket, de gyilkosokat nem cserélt volna 4 szovjet. Harcosokat cseréltek. — Itt van ez a kép például. A saigótaN jáni vörösőrség parancsai okát ábrázolja. Ko-' minek Lajos, internálták és Kesaiben volt falusi kovács, 1940 novemberében Gyarmaton' halt meg, akkor már nagy beteg volt; Endreiter Józsi bácsi anyagának feltárása külön élmény, a Korvin Ottó kórházban ta.-( lólkoztunfc, a lázlapomról valahogy rájöttj hogy én is tarjáni vagyok, aikkoc sokat be-' szélgettünik, jegyezgettem is, de honnan tud-) hattam volna, hogy azok a jegyzetek jóval) később felbecsülhetetlen értéket jelentenek?! Ő sokáig a hajógyár váci gyáregységének; volt a vezetője. Ötvenegyben tért vissza Szalvay elvtárssa.1 együtt a Szovjetunióból! Jó tíz éve halt meg Budapesten. Két fiai közül az egyik követség! alkalmazott, a máj site Budapesten ■ mérnök. Köizöttük volt » nagybátyám is Huszár István, a VöröskH reszt értesítése arra enged következtetni,' hogy több féle variáció közül az a valós, ami' szerint a félsz,abadításd harcokban Kárpát-) Ukrajnában esett el, együtt harcolt az idő-) sebeik fiával, aki viszont Kisteremyénél szenvedett hősi halált. Maász József egykori vörösőr is a felszabadítási harcokban halt meg, a lánya a moszkvai Nagyszállónak a a igazgatója, itt is járt nálunk. Vagy itt van Gyurcsilk András, acélgyári munkás volt, 5 is Moszkvából küldött képet, ide a rokonoknak. A bátyjának küldött levele Somlyóra,’ itt olvasható. Ezek a képek és levelek polgári légijárattal például elkerültek a húszas-' harmincas években először Párizsba és onnan jöttek ide, ugyanígy a Gyurcsiik-féle képek-'levelek Németországból érkeztek, tehát közvetítéssel, nagy kerülőkkel. Harminc-1 öt után azonban találtam egyenesen a Szovjetunióból érkezett leveleket is, ami külön érdekesség. Illés Sándor banyakolóniabeli vörösőr len-’ gyei felesége tört magyarsággal írt ide levelet férje anyjának, amiben kéri, hogy tekintse lányának... Itt vannak mind a tar»' jáni vQi'ösőrök, most már velünk. % 9 *
