Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)

1984-11-07 / 262. szám

ÉGI LOVAS ■ ■■ r Nevei Schottner Árpád fszakmai berkekben: AZ ÁR­PI). Születési ideje: 1953. április 11. Születési helye: Budapest. Végzettsége: gépész üzem­mérnök. Foglalkozása: Helikopter­vezető. (I. osztályú). Magassága: 175 centiméter. Testsúlya: 84 kilogramm. Különleges ismertetőjele: Minden talpalatnyi földet úgy ismer a megyében, mint a tenyerét. Előfordulási helye: a föld­től 2—50 méter között, a le­vegőben. Kivéve télen, ami­kor kondicionálótermek, to­vábbképzési intézmények kör­nyékén várható felbukkanása és helikopter híján a kisasz­tal mellett ülve mutatja, hogy kell irányítani a sárga szita­kötőt. Mint például most... I mérce Mint minden repülő, ő is Vitorlázógépen kezdett még középiskolás korában a MÁV- klubban. Innen egyenes út ve­zetett Nyíregyházára a főis­kolára, 1974-ben szerezte dip­lomáját és még ebben az év­ben öcsényben jelentkezett 'átképzésre a merev szárnyú repülőgépről helikopterre. Ez is sikerült — miért ne sike­rült volna a tehetséges fia­talembernek — s 1977 óta rö­pül Nógrádban, a szécsényi Agrokémiai Közös Vállalat­nál, mint a MÉM Repülőgé­pes Szolgálat dolgozója. Mint afféle „földhöz ra­gadt” gondolkodású ember, arról faggatom, milyen élmény volt az első repülés. — Csodálatos. Mikor le­szálltam, csak úgy remegett a lábam. Nem a félelemtől, az Izgalomtól, attól a semmi máshoz nem hasonlítható ér­zéstől, amit a repülés jelent. A motoros gép már más volt. Ott inkább felszabadultnak éreztem magam, mikor először repültem önállóan. Nagyon jő kollektíva volt, kiváló okta­tók, igazi társak. Most tartot­tuk tízéves találkozónkat és » tizennyolcból tizenhatan össze is jöttünk. Ketten igazoltan maradtak távol, de mindnyájan éltünk. Erre egyébként büszkék is voltak oktatóink; Zsiga Miklós, Pethő Károly. — Az, hogy mindnyájan él- bek, az valami mérce? — Az mérce. Itt nem lehet tévedni... Olyan akadt, aki összetörte magát, de újra re­pült, mert ezt nem lehet ab­bahagyni. Évfolyamtársaim közül többen a MALÉV-nál kapitányok. S ez is mérce. Meg az is, hogy csak egyetlen egy fordított hátat a repülés­nek. .. Schottner Árpád szemléle­tesebben bemutatja, hogyan jön le a helikopter, h® leáll a hajtóműve, és mit tesz ilyenkor a merev szárnyú re­pülőgép. Hogy honnan tudja? Bizonyára megtanulta annak idején a könyvekből, mert ő még soha nem szállt így le. Ahogy mondani szokták: még nem volt légi eseménye. — Egy ilyennek a vizsgála­ta több napig is eltarthat és fönnáll a veszély, hogy a pi­lóta „kispadra” ül egy időre. Ez egyrészt szenvedés, más­részt keresetkiesés, harmad- szpr pedig lehet, hogy késnek a növényvédelmi munkák, mert csúcsidényben nincs min­dig helyettes. Schottner Árpád még egyet­len vezetéket sem szakított el, éppen úgy, mint ahogy más légi eseménye sem volt a nyolc év alatt. Sőt a mező- gazdasági nagyüzemektől sem érkezett kifogás munkája el­len. Kiss Istvánnak, a szécsényi Agrokémiai Közös Vállalat igazgatójának véleménye sze­rint Árpi húsz perc múlva is pontosan tudja, hogy az imént melyik napraforgószár­nál jött ki a tábla fölül. Há­rom évre visszamenően em­lékszik arra, hogy ebben, vagy abban a táblában mit termesztettek. Akadt olyan fő- agronómus, aki a permetezés megkezdése előtt átadott rajz szerint a szomszédos termelő- szövetkezet földjét akarta vegyszereztetni. Árpi mondta, az a terület nem is az övék. Jó, majd utánanéznek, volt a válasz. Tényleg nem az övé­ké volt... n laüdaügy — Ami a mezőgazdasági szakmai munkát illeti, az alapállás az, hogy én nemér­tek hozzá. Azt és olyan meny- nyiségben szórom, vagy per­metezem ki, ahogy a megren­delő nagyüzem kívánja. Egyet­len feltétel, hogy olyan szer legyen, amelynek légi kijut­tatása engedélyezett. — De azért növényvédelmi szakembernek elmehetne nagyüzembe? — El merném vállalni. — Egy-egy nap mennyit repül ? — Hat órát lehetünk a le­vegőben, ez azt jelenti 10—12 órát dolgozunk naponta. A másik szabály az 55 felszál­lás, így vagy a hat légiórát, vagv ezt érjük el először, s ezzel be is fejeződik a nap. Igaz ennyi idő alatt 3—600 hektáron lehet elvégezni a lé­gi munkákat. — És mennyit lehet ezzel keresni? — Napi ezer forint volt a legtöbb, de ezt nem lehet harminccal szorozni, mert még a legkedvezőbb esetben sem jön össze havonta húsz napra való repülésre alkal­mas idő. Egy-egy esztendő­ben 120—140 ezer forint jön össze, ami ugyan nem kis pénz, de meg is dolgozunk érte. Nem annyira fizikailag — a KA—26-os két ujjal is irányítható — sokkal inkább szellemileg. — Ezek után gondolom nem mindegy, hogyan és mivel töl­ti szabad idejét. Van valami hobbija? — A szabad idő a családé. Feleségemé és a két kislányé. Hobbi a zenehallgatás, a va­dászat és időnként az autó­vezetés. Bár eddig egyetlen társaság sem akadt, amely felvett volna tagjai közé... — Ez úgy hangzik, mint egy rossz vicc. Tényleg, mesélne valami humorosat. Gondolom történt ilyen az elmúlt évek­ben. — Múltkoriban a berceli termelőszövetkezetben dolgoz­tunk, amikor odajött hozzánk két fiatalember, hogy egy szí­vességre kérnének. Nekem ilyenkor már égnek áll a há­tamon a szőr, de meghallgat­tam őket. Mondják, nagy ki­tüntetés érte a helyi sport­kört, jön az STC focizni ve­lük. Szeretnék, ha helikopter­rel hoznánk a labdát a kezdő­körbe. .. — És? — Nem láttuk ugyan a meccset, de azt hiszem kény­telen volt a játékvezető ci­pelni a labdát. — Figyelem, hogy mindig többes számot használ. Kik azok a mi? — A szerelőim. Hartmann Gábor főszerelő és László Ist­ván a jelenlegi segédszere­lőm. így együtt vagyunk a brigád. — Ebben a kapcsolatban mi a legfontosabb? — Az, hogy barátok le­gyünk, és bízzunk egymás­ban. Ha Gábor azt mondja, a gép jó, akkor biztos, hogy jó. Igaz, néha azt is mondja, hogy zöld szamár és normális pilóta nincs, de erre legfeljebb akkor kerül sor, amikor öt- percenként letörültetem vele a plexit, mert különben nem látok ki a szélvédőn a boga­raktól, meg a ráhulló vegy­szertől. .. Az első „fecske" Schottner Árpád eddig 4500 órát repült, több mint 35 ezer 500 alkalommal szállt fel és pontosan ennyiszer tet­te le épségben, biztos kézzel a több milliót érő gépet. Több százezer hektárnyi területre szórta ki a műtrágyát, juttat­ta ki a vegyszereket, perme­tezte a növényeket, hiba nél­kül. Megérdemelten vehette át a napokban — november 7-e alkalmából — a „Kiváló ter­melőszövetkezeti munkáért” kitüntetést, a MÉM Repülőgé­pes Szolgálat pilótái közül az országban elsőként. Zilahy Tamás // Áz ember kíváncsi onmagara // Szeretem a találkozásokat Erki Dénessel. A Senior Váci Kötöttárugyár pásztói gyárá­nak igazgatójával jó leülni időnként egy-egy félórára, jegyzetblökk nélkül is. A vi­lág dolgai, gyári örömök épp úgy szóba kerülnek ilyenkor, mint a látszólag jelentékte­len helyi kérdések. A halk és megfontolt szavú fiatal igazgató pedig rendszerint így búcsúzik: — Gyere máskor is... A mondat pedig rendre így folytatódik: írj erről, meg erről. Emlékezetem szerint soha nem indítványozott va­lamiféle hírverő gyári ripor­tot. Annál többször javal­lottá emberek megkeresését, ki­váltképpen olyan fiatalok meg­szólaltatását. akik munkájuk­kal érdemelték kd a figyel­met. Erki Dénes ezúttal izzad egy sort. A mindig másokra ügye­lő vezető azonban sorsát el nem kerülheti: a riportot oly segítőkészen egyengető szerve­ző helyett most ő maga az alany. A kérdés ugyanis ré­gen motoszkál bennem: ki az a jó svádájú ifjú ember, aki a viliág távoli pontjain is ki­váló h írnék örvendő fiatal gyár élén áll. A pásztói születésű, a hat­vani Bajza gimnáziumban érettségizett fiatalember an­nak idején gépkocsivezető­ként dolgozott, úgy pályázta meg az egyetemet. A folyta­tás pedig... — Az agrártudományi egye­tem gépészmérnöki karán végeztem, az első munkahe­lyem pedig a Mátraaljai Ál­lami Gazdaság volt. Szép emlékeim ezek az évék, af­féle mindenesként nagy fel­adatokat is kaptam... Erid Dénes a precíz embe­rek magabiztosságával emlí­ti: összesen hét évet, három hónapot és tizenöt napot töl­tött a MÁG-nál. A hét éV, három hónap, tizenöt nap pe­dig éppen szilveszterkor te­lik le mostani munkahelyén, a „váciban”. — Szóltak, hívtak, feladták a leckét. Én meg szívesen vállaltam, mert az ember alapvetően kíváncsi önmagá­ra is. Szereti kipróbálni: mit tud produkálni más, addig még szokatlan területen. Aliig négyéves gyár élére került az akkor még kivált­képpen fiatal igazgató, nem sokkal később pedig eljött egy sikersorozat. Elnyerték a ki­váló gyáregység címet, elis­merésit vívtak ki a környezeti kultúra ápolásáért, a fiata­lok kollektívája kiérdemelte a KISZ KB zászlaját és ok­levelét, tavaly a vállalaton belül a második helyre került a gyár, és az idén is jók a „helyezési pontjaik”. A talló­zással a sokoldalú munkát kívánom érzékeltetni, Erki Dénes pedig mindehhez hoz­záteszi: — Viszonylag kedvezőtlen helyzetben indultunk. Az eredményeket a naponta együtt dolgozó kollektíva ér­te el, az örvendetes változás­hoz pedig az is hozzájárult, hogy megváltozott a gyáregy­ség kapcsolatrendszere. — Ezek után milyen a pász­tói gyáregység híre? — Szerintem jó — fogal­maz szolidan az igazgató. — Ehhez pedig hozzájárulnak azok a vácis fiatalok is, akik a város különböző rendezvé­nyein kiválóan képviselik az üzemet. Hallom, akad rá példa, hogy valaki betoppan Pécsről: „Ne­kem az itt gyártott termék­ből kell..Pásztó Pécsett és a világban. A gyáregység termékei az idén már nagy tömegben megtalálhatók az USA-ban és új piacnak szá­mít Japán is. A 430 benti dolgozó és a 170 bedolgozó 233 millió forintos termelé­si értéket produkál. A nye­reség 25.3 millió,, a tőfcésex- port pedig 50,5 millió forint értékű. — A számok igen kemény munkát, következetes techno­lógiát és fegyelmet takarnak. Magam elé képzelem, amint a gyárigazgató kollégáival együtt milliókat fialó döntést hoz, néhány órával később pedig nevetségesen kicsiny­nek tűnő ügy a gondja: né­H iába, megy az idő, fogy­nak a régiek. Ezelőtt negyven évvel ott, az Iskola utca rejtekében, ami­kor meghúzódni kényszerül­tek, a kommunista sejtből még heten-nyolcan szorongtak a ház alatti bunkerban. In­kább rejtekül szolgált az, mint védelmet adott. Az ut­ca jelentéktelen volt Salgó­tarjánban, a bunker alkal­mas a rejtőzésre. Tóth Gyulá­nak, a szabónak a háza alatt volt. Azt mondta Kádasi Pál, hogy akárhogyan is volt, azért az októberi forradalom év­fordulójáról mindig megem­lékeztek, és hozzátette: — Abban az évben ott a rejteken reményekkel tele emlékeztünk... ' Valahol1 az Alföldön dübö- gött a front, és közeledett a (hegyek felé. Salgótarjánt pe­dig felszántották az áthaladó harci járművek. Szirénák ri­koltottak, repülők kavarták az eget. Feje tetejére állott á világ. Bent az üzemekben ka­tonai parancsnokoké volt a szó. Vitték az ellenállókat, közülük sokat azóta sem lát­tak a hozzátartozói. Kádasi Pál azt mondta: — Nálunk a földalatt folyt a küzdelem... Elővett egy megsárgult. 40 esztendő alatt megszakadozott rendőri jelentést. A felszaba­dulás ulán jutott hozzá, ami­Emberek az Iskola utcából kor jómagg is rendőr lett. Ez áll benne: Kádasi Pál üveg­csiszoló, Tóth János üveggyá­ri ács. Almási Antal és Su­lyok Sándor üvegfúvók zár­kózott életet élnek, politiká­val nem foglalkoznak. Kádasi Pált 1942-ben ille­gális kommunista tevékeny­ségért a Markó utcában el­ítélték. A többieket is, mint kommunistákat tartották nyil­ván és megfigyelés alatt állot­tak. Ez az üldözött ember ide­geibe vésődő óvatosságra késztette őket. A helyzetük megnehezedett, mert meg­szakadt kapcsolatuk a köz­ponttal. Eddig kerülővel, fel­váltva. hol az élénk természe­tű Koszfin.yi József hozta Fü­lekről az üzenetet, hol meg Losoncról az örökkön gya­nakvó Keleti Ferenc. Kádasi Pál élénken emlékezik még erre az időre. — Sajnos, az összekötőkkel nem találkoztunk többé... A csoport erejét meghala­dó feladatnak tűnt. megsem­misíteni az utánpótlás vona­lát. De azért az előkészülete­ket megtették. Fent a lakta- nva alatti hidat készültek fel­robbantani De akkor, két­ségek között gyötrődve mére­gették. hogy milyen ellencsa­pást fog. mérni a városra a NŰGRÁD -• 1984. november 7., szerda német hadvezetőség. A Hor- thy-kapituláció akasztotta meg az előkészületeket. Azt mond­ta Kádasi Pál, hogy otthon a rádióból értesült erről. Egyéb­ként az a készülék volt az egyedüli hírforrásuk. Ebből ismerték — a moszkvai, és a londoni adáson' keresztül — a front állását. Kádasi Pálnak volt egy térképe, azon vezet­te a frontvonal alakulását. Azt mondta, még ma is meg­könnyebbült tekintettel: — A rádió hírére az Iskola utca megélénkült, összefutot­tunk és úgy örvendeztünk... Napos idő volt. és az eddig néptelen városi főutca meg­élénkült. Az emberek arcát a remény megszínezte. Csak pár óráig tartott az öröm. A vá­ros megtelt erősen fel fegy­verzett német SS-katonákkal. A Jankovich-kúria tetejét ki­bontották és géppuskát sze­geztek az utcára. Az emele­tes házak kapuiban gránátok­kal teletűzdelt, áilig felfegv- verzett katonák álltak. A rá­dió este már hirdette: a há­borút folytatják és a nyilas­párt vette át a hatalmat. — Másnap már nem men­tem be a gyárba Azon tana­kodtunk. hoev mit tegyünk... Megkezdődött a városban is a pokoljárás. A nyilasok a város környékén szervezked­tek. De az igazi erőt itt a németek és a csendőrök je­lentették. Ez a város veszé­lyes volt a számukra. Meg is indult a gépezetük, hogy fé­lelmet keltsenek. Pusztulás járt a nyomukban. Nyilváno­san kivégeztek ártatlan em­bereket. Egy bolyongó ma­gyar katonát a főtéri villany- oszlopra húztak fel, még szót sem engedve neki. Az üzletek­re éhes hiénaként csaptak le a csoportok. Az Iskola utca sem maradt már csendes. Az egyik este Kádasi Pálék háza ajtaján dörömböltek. Alacsony épiiletecske volt, szinte a főidbe süppedt. Csend­őrök, rendőrök rontottak be ajtaján. Túrtak, dobáltak mindent, ami útjukban állott és közben ordítottak. A fel­ügyelő kirántotta az asztalfió­kot. A térkép volt benne. Ki­terítette az asztalra, belepil­lantott. felfedezte a frontot jelző vonalakat rajta. Fel­egyenesedett, és Kádasi Pál­ra nézett. Kemény volt a tekintete. — Néztem hát én is. de ben­ne volt a tekintetemben, hogy már csak kilométerekre van innen a front... Mintha megrebbent volna a rendőrfelügyelő szeme. A fénye is tompult. Újra a tér­képre nézptt hosszan, gondol­kodóan. aztán el ki ál tóttá ma­gát. hogv az emberei is ért­senek belőle: — Végeztünk! Kádasi felé fordult: — Holnap a munkahelyén akarom látni. Aztán mentek, és az Iskola utcába újra csend lett. De ebben a csendben már ott volt a feszültség, készen az elszánt ellenállásra. A cso­port tagjai az éjszaka sötét­jében keresték egymást és megszületett a döntés. Mivel nem tudnak kapcsolatot te­remteni a központtal, maguk cselekednek. Háborúellenes feliratokat festettek, felvilá­gosító beszélgetéseket folytat­tak a munkahelyeken. Hogy eltereljék a hatóság figyelmét magukról, mindenki vissza­ment a munkahelyére. Káda­si Pált, a csiszolót, a generá­torhoz osztotta be a műveze­tő. Büntetés volt ez, mert el­maradt a munkából. Szokat­lan volt a hely számára, de hasznos, mert ott szem előtt volt és a katonai parancs­nokság nem sejtette, hogy közben az Iskola utcában ké­szülnek a felszabadulásra. Va­lamelyik más ellenálló cso­port, egyesülve a partizánok­kal, végül a vasutat is meg­rongálta. Még a kitérő rárósi sínpárt is felrobbantották, a vagonokkal együtt. A ztán véaet ért a háború. Negyven esztendő múl­tán már csak" néhányan maradtak a csoportból. S ilyenkor ünneo alkalmával emlékeznek azokra, akik éle­tüket adták. Csendes, szívet szorongató ez az emlőkerés. Bobál Gyula hány méternyi vizesé rob, vaigy egy tönkrement utcai világítótest ad neki munkát. Különös helyzet, de így igaz. Erki Dénes munkaideje ugyan­is — hasonlóan a sokat vál­laló emberekhez — nem ér véget a gyári portáinál. Ta­nácstag, beválásatották a vá­rosi tanács végrehajtó bizott­ságába is, egyéb megbízatá­sait ezúttal nem is emlí­tem. Szavaiból pedig az derül ki, hogy egyformán nehéz feladatra vállalkozik korunk embere akkor is, ha gyárat igazgat, meg akkor is, ha a köz szolgálatára vállalkozik. — Nehéz feladat, mert a kis ügyék csak látszólag kis ügyek. Akinek gondja és ba­ja van belőle, annak az a bizonyos pár méternyi, árok, az egyetlen villanyégő, vagy a pár méternyi. járda is a leg­fontosabbak köziül való. So­kan pedig ezeken az „apró­ságokon mérik” az ember meg a testület munkáját. Bár különös Lény az ember. A változást szó nélkül tudomá­sul veszi az is, aki a legva- dabbul sürgette, az elégedett hangra azonban mintha ne­hezebben nyílnának az ajkaik. Helyette inkább ezt mondja: még ezt vagy azt sem csinál­ták meg... Erki Dénes a választókör­zetében lakik, s ez szerinte is kiváló dolog. Jobban látja az ember így a teendőit, meg a családtagok is átadhatják az ügyes-bajos teendőkkel kapcsolatos üzeneteket. — Nagyon sok múlik azon, hogy mennyire figyelünk az emberek szavára. Ne mondjon semmit fölöslegesen, érezze, hogy az ő véleménye is ben­ne van még a nagy hordere­jű koncepciókban is. Ha pe­dig ez sikerül, akkor sóikkal nagyobb az esély arra is, hogy a megvalósításihoz is megnyerjük őket. Nem tudom megállni, hogy a városatyát ne kérdezzem a város egészéről. Nem el­hallgatva az itt-ott tapasztalt véleményt sem: a városiasí- tás fölöttébb könnyű dolog —• oklevelek kiállításával! és pe- csételésével. — Azt hiszem, hogy jogos az emberekben a türelmetlen­ség, okkal szeretnék a na- gyobb léptékű változást. A városi cím erre kötelez, bár azt is be kell Látni, hogy a szűkös anyagi lehetőségek miatt nem elkerülhető teen­dőik meghatározásakor az ésszerű sorrend felállítása. Itt egy apró visszakanva- rodás — 1 a közvéleményhez. A gyárigazgató és társadalmi munkás azt mondja: várost fejleszteni sem lehet a lakói akarata ellenére. Alapigazság ez. Miiként az is, hogy az oly sokszor sürgetett változás — az ok levélben deklarált cím­nek való megfelelés — nem megy egyik percről a másik­ra és nem kötődhet egy vagy néhány személyhez. Ez az egész város ügye és munká ja. — Végül is, milyen városnak szeretné látni Pásztóit Erki Dénes? — Olyannak, amelynek ka­raktere, jellege és sajátossá­ga van. Hogy semmi mással ne lehessen összetéveszteni. Ha valaki átutazik ezen a vá­roson, a lekor maradjon meg benne a látnivalókból valami szép, jusson eszébe: en Pásztón voltam. Természetes, pátosz nélküli Erki Dénestöl a vágyott pers­pektíva. Nem a gyárigazgató és tanácstagi rang tisztség okán, hanem mert mine-rj ehhez a városhoz köti a negyvenegy éves embert. A csa'ád. a két gyerek, a tanuló- éveket nem számítva az itt leélt eddigi élet. Itt érte s éri öröm; itt birkózik gon­dokkal. Ráadásul még valami: Ér­ki Dénes értékrendjében Pász­tó egy valamiben semmivel sem összemérhető. Születésé­nek helye ez a város Kelemen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents