Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)
1984-10-07 / 236. szám
Megyénk egyik legnagyobb ipari özemében, a salgótarjáni öblösüveggyárban közel harminc éve folyik üvegcsiszoló szakmunkásképzés. Évente közel tucatnyian szabadulnak fel, mely dolgozók közel fele leány. Képünkön Hegedűs Bertalan oktató Ancsán Tamara elsőéves tanulónak segít a feladat megoldásában. — Gyurkó-felv. — Érdekes statisztika a kereskedelemről Hagy eltérések a megyék között A napokban jelent meg a Belkereskedelmi Statisztikai Évkönyv, 1983 A kötet az áruforgalmi adataikat különféle bontásokbág, is ismerteti, így például szektorok, vevők, fizetési módoik, árufőcsoportok szerint és regionális felosztásban. Ez utóbbi módot nyújt arra, hogy a megyék egymástól meglehetősen eltérő adatait is megismerjük. Az egy lakosra jutó kiskereskedelmi eladási forgalom tavaly országos átlagban 41 287 forint volt; ezen belül a budapesti átlag 56 886, a megyék átlaga pedig 37 555 forint. A meglehetősen nagy eltérések természetesen nem csupán a fizetőképes kereslet különbségeivel magyarázhatók; a fővárosiban a nem helyi lakosok — vidékiek és külföldiek — nagyobb arányban vásárolnak, mint másutt. A megyék közül tavaly és tavaly előtt egyaránt Győr- Sopron megyében volt a legnagyobb az egy lakosra jutó eladási forgalom: 40 333, illetve 43 635 forint, amibe feltehetőleg sutéra erősein belejátszik enfiek a tájnak közismerten élénk idegenforgalma. Ruházati cikkekre a magyar állampolgár tavaly mindössze 5073 forintot fordított, ami meglehetősen alacsony ahhoz képest, hogy egyéb iparcikkekre 18 776, élelmiszerekre 12 578, vendéglői szolgáltatásokra pedig 4860 forintot költött. A megyei bontás a ruházati cikkek esetében csak kisebb eltérést mutat; Győr-Sopron áll az első helyen 5251 forinttal, de Békésben, Bács-Kiskunban, Borsodban, Csongrádiban, Fejér megyében, Hajdú-Bibar- ban, Hevesben, Komáromiban, Somogybán, Tolnában, Vasban és Szolnok megyében is meghaladta az egy lakosra jutó ruházati forgalom a négyezer forintot. Ennél kisebbet csak Pest és Szafoolcs- Szatmár megyében mértek. A vegyesiparcikkek egy lakosra jutó forgalma a megyék közül Bács-Kislkunban volt a legmagasabb: 21 344 forint. Ezt követte Csongrád, Győr-Sopron és Borsod húszezer forint feletti összeggel, utánuk Zala, Veszprém, Somogy és Tolna következett. A legkisebb forgalmat ebben az árufőcsoportban Sza- bolcs-Szatmárban (13 390) és Nógrádban (13 517) mérték. A budapesti értékesítés ennek majdnem kétszerese, 25 151 forint volt. A vendéglátóhelyek forgalma is a fővárosban volt a legnagyobb: az országos 4860 forintot, és a megyei 4546 forintos -forgalommal szemben 6171 forint, ami feltehetőleg szintén részben a nagy idegenforgalommal magyarázható. A megyék közül a vendéglátóhelyek — egy lakosra számítva — Somogybán és Veszprémben tettek szert a legmagasabb árbevételre. A statisztikai kimutatások az egyes megyék áruforgalmának fejlődéséről is felvilágosítást nyújtanák. Az előző évhez képest tavaly a legnagyobb arányiban, 8,8 százalékkal Fejér megyében nőtt a kiskereskedelem értékesítése, ezt követte 8,2 százalékos fejlődéssel Győr-Sopron megye. Hajdúban 7,9, Vasiban 7,8, Bács-Kiskunban 7,6, Veszprémben 7.4 százalékkal adtaik el több árut 1983-ban, mint az azt megelőző esztendőben. A leg'szeréinyébb fejlődést Komárom mutatta 5,5 százalékkal, illetve Tolna 6,3 százalékkal. Az egyes megyék forgalmának növekedésében minden bizonnyal szerepet játszik az is, hogy hol, mekkora új áruházat nyitottak. Bár a helyi forgalmat az említetteken kívül számos más tényező is befolyásolja, az adatok aizért —, ha nem is hűségesen, és nagyjából — tükrözik egy-egy megye lakosságának fogyasztási szerkezetét, életszínvonalának alakulását. Gál Zsuzsa „Nem célunk, kegy sokan legyünk" i Új cégtábla a 21-es út mentén Aki nem hallott semmit, az is láthatta, változások szelei fújtak errefelé. Kisöpörték az udvart, eltakarították a dül- ledező fabódékat, s rendezett, vonzó külsőt hagytak maguk után, itt a telepen. Mindez azok után történt, hogy új cégtáblát erősítettek fel a bejárathoz, s azon már ez áll: Salgótarjáni Faipari és Szolgáltató Kisszövetkezet. A telepen dolgozók is megértek már egyet, s mást. Előbb az általános nagy fúziós hullám kapta hátára munkaadójukat, s meg sem állt vele a Karancs-völgyi nagy szövetkezetig, mely befogadta őket. De már, mint annyiszor, ezúttal is beigazolódott: a mindenáron való egyesítési törekvések ritkán hoznak egészséges gyümölcsöt. A salgótarjáni telepen csökkenésnek indult a termelés, jó szakemberek köszöntek el. Az elmúlt év áprilisában azután kiválással kisszövetkezetként kezdett új életet a kollektíva. Elnöknek azt választották meg, akit az anyaszövetkezet főkönyvelőiéként már amúgy is ismertek és elfogadtak, Szalai Tibornét. Az elnökasszony azon melegiben a dolog sűrűjébe vágott, miután nagyon is jól tudta, jó néhány intézkedés itt már nem tűr halasztást. — Legelőször is az évek óta vajúdó porelszívó berendezés ügyére tettünk pontot — mondja Szalainé. — Műszak végén úgy festettek az emberek, mint a molnárok, hullt rájuk a fűrészpor, a gyallás. Még tavaly üzembe helyeztük az elszívót, ami aztán lélektanilag is megtette a magáét: az emberek úgy vették, hogy fontosak a szövetkezet számára. Ami egyébként így is van. Kis kollektívában kiváltképp. Dirigálhatna, pattoghatna itt az elnök szakadásig, vajmi keveset érnek el vele. Sokkal többre jut közvetlenséggel. A kisszövetkezet valamennyi embere tudja, hogy itt bizony, mindenki együtt sír, együtt nevet. Ha bejön az üzlet, élvezik hasznát, ha kudarccal végződik egy-egy vállalkozásuk, saját pénzük bánja. Így aztán elég megmagyarázni, mi fontos, miért sürgős, a többit nyugodtan rájuk lehet bízni. Már csak azért is, mert itt az igényes munka már megszokott dolog. Ezzel szerzett nevet a piacon a kisszövetkezet, s ennek köszönheti, hogy míg a megyében a faipari szakmában szinte egymásba érnek a munkát keresők, a kisszövetkezet már a jövő évi kapacitásának is túlnyomó részét lekötötte. — A belső építészetre specializálódtunk, s ez jó döntésnek bizonyult — közli az elnökasszony. — Tömegmunkával ma nehezen boldogulnánk a piacon, igényes kivitelezésű belső építészetre viszont van vevő. Egyelőre megyehatárokon belül is az iparművészeti vállalat alvállalkozójaként már a fővárosban is sikerrel miitatkoz- tunk be. A fővárosi piac „bevételét” most éppen az ország első házával, a Parlamenttel folytatja a kisszövetkezet: falburkolatot készít a Duna-par- ti gyöngyszemnek. A Lenin körúti házakhoz viszont az épület stílusához illeszkedő, míves portálokat, kapukat csinál, letéve névjegyét újabb és újabb helyekre. De elég körülnézni akár a vadonatúj bátonyterenyei Bányász Művelődési Házban is, hogy érzékelje az ember: a kisszövetkezet szakembereinek kezében több van, mint az átlagasztaloséban. A mérce magas, de ehhez is szoktak hozzá hosszú éveken át. Be már eleve csak az juthat, aki felér hozzá. — Megmondom őszintén, minden jelentkezőt nem veszünk föl — ismeri be Szalainé. — Nem célunk, hogy sokan legyűrik. Azt akarjuk, hogy, aki itt van, az tudjon is, szeressen is, akarjon is dolgozni. A munkánk jó előre biztosított, most már a munkakörülmények is elfogadhatóak, sőt, a tervezett öt százaléktól nagyobb mérvű bérfejlesztésért is megdolgozunk az idén. így hát, ha szükség lesz rá, bármikor vehetünk fel szakmunkásokat. De pusztán a létszámért — azt nem! Szalai Tiborné azok közé a vezetők közé tartozik, akik nem csupán a mában gondolkodnak —, noha minden nap meghozza a maga gondját-ba- ját —, hanem hosszú távra látnak előre. Jó tizenöt éve nem volt ennél a szövetkezetnél szakmunkásképzés — a régebbi törekvések elkoptak, elfogytak. Az idősödő mesterek helyébe azonban pár év múltán ügyes, képzett fiatalt kell állítani, s ez legkönnyebben saját nevelésű szakmunkásokkal megy. Ahogyan az elnökasszony mondja: a huszonnegyedik órában kapcsoltak, és hosszú kihagyás után ismét beindították az ipari tanulóki foglalkoztatását. A több lábon állás biztonságáért az ésszerűség haté*“*! ig rizikót is vállal a kisszc-' vetkezet: termékbővítés gyanánt nyugati importot helyettesítő egyéni munkavédelmi eszköz, a Griff zuhanásgátló készülék gyártását vette gondjaiba. Felkészültek rá, s úgy tűnik, keletje lesz a Grifí- nek. Ahol csak lehet, bemutatják, ajánlják, s maga a tény, hogy fele áron adják, mint külhoni megfelelőjét, eleve jó ajánlólevél. Határozottan, energikusan, igazgatja ötvenöt fős csapatát az elnökasszony. Ezen a telepen mindig férfi volt a főnök, az elnöknő ellen mégsem ágál egyetlen férfi sem. Miért is tenné, amikor látja, hogy jövője biztos, jövedelmét nem kell féltenie, s a kisszövetkezet korrekt, kifogástalan munkával, megbízható együttműködéssel egyre nagyobb részt hasít ki a hazai piacból?! Igaz, kevesen vannak. A kisszövetkezeti forrna nem is enged jóval terjedelmesebb létszámot. De, amit csinálnak, azt nem csak megfizeti, hanem ráadásként meg is köszöni a vevő. S az az elismerés, amit egy gazdálkodó szervezet kap, nem csupán udvariassági formula... Szendi Mártái Komputer az archeológusok számára A jövőben egy új rendszerrel, egy videolkészüiék és egy komputer kombinációjával igen rövid idő alatt lehet felmérni, automatikusam lerajzolni, címkével ellátni és tárolni az ásatásoknál talált kerámialeleteket. A regens- burgi Fraunhofer iníormációés adatfeldolgozó intézet által kifejlesztett berendezést a német Volkswagen Művek Alapítvány finanszírozta, (átszámítva) több mint 6 millió sohlliraggel. Ez az „archeológus komputerrendszer” (ARCOS) lehetővé teszi, hogy az ásatások leleteit mindjárt a helyszínen tudományosan dokumentál jáik és kiértékeljék. Az erre irányuló kísérletek az Egyesült Álliamnolklban és Angliában eddig nem jártak eredménnyel. A nyugatnémet berendezés ára darabonként 350 000 és 700 060 schilling között van. D z egészséges éhség egyik legkéjesebb érzése van bennem, amikor hajnali órákban pékség mellett elhaladva megcsap a friss kenyér illata. Az első harapások után nem is gondolok rá, mi minden van a kenyérben... Ilyen illatemlékkel indultam most is a megyei sütőipari vállalat salgótarjáni, 2. számú üzeméhez. Gépeitől megfosztott, felvágott padlójú helyiséget láttam, és vezetékek fedetlen gödreit léptem át; folyik a sütőüzem felújítása., Hradczki Istvánt mégis mindjárt megismertem: a csarnoknyi teremben csak neki volt a fején csákó formájú, fehér péksapka. — Most szerelik le az üzemet, s aztán jönnek majd az új kemencék — mondja. — Én itt maradtam, mert néhány eszköz, berendezés leszerelésénél, raktározásánál segédkezni kell. Ám lehet, hogy nemcsak ezért tartózkodik Hradczki István művezető a „szétdúlt” helyiségben. Beszélgetésünk vége felé mondta azt, hogy ma már nem elég csak péknek lenni, hanem a kemencére is figyelni kell: nem biztos, hogy minden tészta egyformán viselkedik. S a műszaki feltételek összehangolása a minőséggel egyre nagyobb feladatot ró a szakmunkásra és a veMunkásportré nyugdíj előtt „Semmi sincs a háznál, ha kenyér nincsen... igényel ilyenkor a kenyér, és ha jól van csinálva, nem lehet észrevenni, hogy új lisztből van vagy régóta pihente- tettből. A kenyeret nap nap után sütni kell, mert ha kenyér nincsen, semmi sincs a házzetésre. Ekként mondta, pedig legyinthetett volna is, hiszen tizenhárom hónap múlva nyugdíjjogosult lesz. És, hogy valóban nyugdíjba megy-e? — Nemrégiben az igazga- is kérdezte, mennyi van még a nyugdíjig. Hogy dolgozom-e utána? Majd meglátjuk, hogyan alakul a helyzet. Markáns arcán nyugalom és derű. Azt mondták róla, irigylésre méltó a „tűrőképessége”. — Pék volt az apám is. Salgótarjánban, a Fürdő utcában volt péksége — kezdi el mesélni. — Én 1941-ben mentem péktanulónak és két év múlva lettem segéd. Már gyerekkoromban bejárogattam apám pékségébe, szép volt az — és szép ma is —, amikor az ember látja az eredményt, és örül, hogy szépen sült a kenyér. 1949-ig dolgoztam a szüíői pékségben, aztán megnősültem, függetleníteni akartam magam, így kerültem el a bányai pékséghez, ami a megye legnagyobb üzeme volt akkor. Aztán egy év megszakítással —, amikor a megyei tanácson voltam sütőipari előadó 1956—ó7-ben — a mai napig a pékszakmában dolgoztam. Az 1-es üzemben 1959- től 1964-ig voltam üzemvezető, utána a 2-es üzem megindulásától tíz évig itt vezettem az üzemet. Majd két évig ismét az 1-es üzem vezetője voltam. Ma művezető itt Hradczki István. Csak „szamárlétrás” szempontból érthetetlenkéd- hetnék, de szemérmességből nem teszem. Ő mégis megadja erre a választ. — Nincs bennem sértődés. Négy polgári iskolám van nekem. Tudomásul kellett venni, hogy elérkezett az az idő, amikor a nagy gyakorlati tapasztalat már nem elég a vezetéshez, hanem komoly iskolai végzettség is szükségeltetik. Nyugodt arccal mondja, a magabiztos ember figyelmével, aki tudja helyét a világban. — A szakmaszeretet minden (nehézség ellenére is megtartott a pékmunkában. Annyira bennem van ez a szakma, hogy változtatni soha nem akartam. Művezetői beosztásomban ma közel vagyok a termeléshez és az emberekhez. Egy művezető helyzete pedig nem könnyű. Voltak itt olyan fiatalabb művezetők is, akik „visszakérték” magukat pékmunkásnak, mert ott többet tudtak keresni, egy másik művezető pedig maszekhoz ment dolgozni. Ám, valaki mindig állja a sarat... A pályakezdő fiatalokról mondja a művezető: — Látja azt az ember hamar, hogyan nyúl a tésztához a kezdő. Jó pék lesz belőle, ha megnézi azt is, mit is termeltünk: formás-e, szép színe van-e a kenyérnek... Mert mindennapos kis siker az — és szüksége van erre az embernek —, ha reggel jó ízű kenyeret, péksüteményt ad át a szállítóknak. A szakma rendje változik, a kenyérgyártás is módosul, csak marad az alkotás, a munka, s a mindennapi szükséglet követelte kenyér... — A pékmumfca is sokkal könnyebb ma: azelőtt lapáttal kellett a kemencénél dolgozni, ma a szalagos kemencénél már nincs olyan erős fizikai munka. Már !64-ben a 2-es üzem bölcsős rendszerű kemencével indult, nem kellett „lapátolni”. Sokkal nehezebb munkával — sokkal kevesebbet tudtunk régebben termelni. Az élő és éltető tészta születésének menetét azonban nem lehet megváltoztatni: dagasztás — kelés — vetés. A jó kenyér pihentetett tisztet kíván. Ismerni kell a lisztet is ahhoz, hogy úgy süthessen a pék, hogy büszke legyen a kenyér ízére. — Ünnep-e a péknek az új kenyér ünnepe? — kérdezem a tapasztalt szakembert a laikus ember ötletével. — Az új kenyér feladja a leckét — válaszolja. — A frissen őrölt lisztből nehezebb jóminőségű kenyeret sütni: az új lisztből készült tészta visszalágjáii, melegebb víz, több só, rövideb'b tésztavezetés kell: majd feleannyi időt pihen csak a tészta a dagasztás utón, a vetés előtt. Szakmailag nagyobb figyelmet NÓGRÁD - 1984. < nál. És ezért jönni kell délután, éjszaka és sütni addig,' amíg mindenki asztalára jut..; Talán ennek a nélkülözhetetlen szükségletnek az igényé — mondatja Hradczki Istvánnal. — Megmaradtam nyugodt embernek, nem idegeskedtem, megfontoltan dolgozom. Párt- feladatom művezetőként az, hogy az emberekkel való kapcsolatom közvetlen legyen, igyekezzék megértetni az új, vagy sürgős feladatok fontosságát is velük, és együtt dolgozzunk azon. Mindig is tudtam, hogy a kiabálással nem megyünk semmire... a z ember élete során mégis sérül, karcolódik; különösen egy állandóan formálódó társadalom útkereséseiben. Ő erről azt mondja: — Véradó voltam sokáig, de ma már — lehet, hogy a visszafogott idegesség miatt is, vércukorszintem változott, nem adhatok vért. .. Zsély András 7., vasárnap
