Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

/

Baráti kapcs

'A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének vendége volt néhány napon át Vladimir Minács, aki a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja. Számos közéleti funkciója sokoldalú érdeklődésre utal, hiszen országgyűlési képviselőként az állami életben képviseli választói érdekeit, de a Matica Siovenska (a Szlovákok Világszövetsége) elnökeként az ország határain kívül élő szlovákság sorsát is figyelemmel kíséri. Funkciói mellett is jut ideje „szenvedélyére”, az írásra. Másfél tucat könyvét fordították magyarra. A szlovákok és a magyarok kapcsolatáról beszélgettünk.

— Az írószövetség alelnöke vagyok. Jelen voltam annak a megállapodásnak a megkötésénél, amelyik a szlovák írószövetség és a magyar között köttetett kilenc esztendővel ezelőtt. Dobozy Imre írta alá az önök részéről. Vele is. de Veres Péterrel, Szabó Pállal is személyes ismerősök voltunk... Magam három esztendővel ezelőtt az írószövetség vendégeként itt nyaraltam. És hát a munkáimat magyarra fordították.

Személyes kapcsolataim révén tehát ismerkedem Magyarországgal. ..

— Hogyan ítéli meg a magyar irodalom jelenlétét hazája irodalmában?

— Figyelemmel kísérjük a

mai magyar irodalmat. Írószövetségünk magyar szekció- ának vezetője, Oliver Rácz jeles hungarista, akiinek itt Magyarországon, miként

Csehszlovákiában tekintélye van. Neki is köszönhető az élő kapcsolat. Mindazonáltal az irodalmi alkotások lefordításának a művek minősége a legfőbb meghatározója. Évente öt-hat újabb művet kaphat kezébe a Szlovákiában élő olvasó. Galgóczi Erzsébet, Jókai Anna jól ismertek nálunk, de Örkény István és mások könyvei is kaphatók boltjainkban. Természetesen a Szlovákiában élő magyar anyanyelvű írók könyveit is kinyomtatják magyar és szlovák nyelvein egyaránt. Duba Gyula, Dobos László neve nyilván a magyar olvasók előtt is ismerősen cseng, miként Tőzsér Árpád költőé, aki egyébként az összefüggéseik című esszékötetem fordításában jeleskedett. Oliver Ráczról még annyit, hogy kiegyensúlyozottsága, alapossága garancia. Ha nem lenne, ki kellene találni!

— Rövid látogatása alatt milyennek látja a magyarországi szlovákság életét?

— Figyelemre méltó eredmények születtek Magyarországon, kivált az oktatás területén, s ebben sokat tét a szlovákok magyar szövetsége. Amit örömmel látok, hogy erősödik a szlovák értelmiség jelenléte, érzik felelősségüket a tennivalókban. Ők is jó partnerekre találnak a szövetségben. Mindez örvendetes és hasznos. De vannak tennivalóink! Mai gondjaink nem a régiek. Azt mondhatom, hogy sokkal magasabb szintűek, mint korábban voltak! Itt van mindjárt a kétnyelvű oktatás. Mik ebben a legjobb módszerek? Hogyan lehetne azokat átültetni? Avagy a szlovák nyelvű pedagógusok felelőssége! Ma sokkal nagyobb, mint volt. De mondhatnám az információk áramlását, amit talán rendszeresebbé tehetnénk.| Aráit viszont itt önöknél tapasztaltam, az az információknak megfelel, őszinte, valóságos.

h. z.

— Három és fél éves koromtól, tehát több mint tizenhat éve kerültem állami gondozásba. Ha jól emlékszem az indoklásban apám italozó életmódja, s a veszélyeztetett családi körülmény szerepelt. Felnőtt koromig állami gondozásban éltem, szinte megfordultam valamennyi megyei intézményben, voltam Felső- és Alsópetényben, Salgóbá- nyán, Kisterenyén, aztán egy időre Szabolcs-Szatmárban... lehet, hogy furán hangzik, de én mindenhol jól éreztem magam. Pontosabban: mindig jobban, mintha otthon lettem volna.

nevelőotthonokban töltött. Hiába mondtam anyuéknak, ezt nem lehet, nem szabad csinálni... mit sem ért. Meg aztán különféle ügyletekbe is belebonyolódtam, mondták nincs pénzük, kérjek 6000 forint személyi kölcsönt, hogy a bátyám esküvőjére vegyenek belőle valamit. Végül is semmit nem vettek,, a pénzt pedig nekem kellett visszafizetni. .. Aztán a kölcsönzőből béreltem nekik egy tévét, nem adták vissza... Na, nem is folytatom, beszélni is keserűség róla.

hattam szobát a Fiatalok

Házában, ezt elsősorban neki

köszönhetem. Bebútorozták nekem a szobát, s 20 ezer

forint segélyt is kaptam.

De segítenek a gyáriak is, gyakran be-benéznek hozzám, megkérdik, mire van szükséged Éva? Segítenek pénzzel, biztatással, igazán nagyon rendesek hozzám, őszintén szólva, most már anyagi

gondjaim nincsenek.

— Hogy mit kezdek a szabad időmmel? Imádok varrni,’ erre rengeteg idő elmegy. Az40 éve történ!

A DUKLAI CSATA

Negyven évvel ezelőtt, 1944. kora őszén ért tetőpontjára a Vörös Hadsereg duklai hadművelete, amelynek során a Kárpátokban a szovjetek oldalán csehszlovák katonák is harcoltak. A hadművelet az 1944. augusztus 29-én kitört szlovák nemzeti felkelés támogatása volt.

Az eredeti támadási terv szerint Szlovákiát széles átkaroló hadműveletekkel kellett volna felszabadítani: az 1., 2.,

3. ukrán front hadseregeinek északról, Lengyelország felőli és délről, Magyarország felőli támadásával. A szlovák nemzeti felkelés fellángolása után azonban a szovjet kormány, annak érdekében, hogy a felkelőknek gyors segítséget nyújthasson, szeptember 2-án úgy határozott, hogy a Kárpátok felől indít frontális támadást.

szépítették az ellenséget az erdőségekbe.

Szeptember 20-án a szovjet és csehszlovák egységek elfoglalták Dukla várost, s ez kiindulópontot jelentett a Kárpátok fő gerince elleni döntő támadáshoz. További nagy sikereket értek el az ezt követő napokban a Hyrowa- hegy bevételével, amelyen a fasiszták az erődítmények egész labirintusát építették ki.

1944. október (Mm a csehszlovák katonák sok éves távoliét után, nehéz harcok és nélkülözések árán, először léptek újra hazai földre. A Duk- la-szoros elfoglalásával megnyílt az út Csehszlovákia egész területének felszabadításához. Ebben az időben egyesült a hazai és külföldi antifasiszta ellenállás a Szovjetunióban megalakult csehszlovák egységekkel és a hazai partizáncsapatokkal, s megkezdődött a csehszlovák néphadsereg alapjainak kiépítése. A duklai győzelem napját, október 6- át azóta a csehszlovák néphadsereg napjaként ünnepük meg.

Dr. Vojtech Biodig

— Felém sem néztek hosszú éveken át a szüleim. Azt se tudtam sokáig, kik ők, hogy néznek ki, merre élnek, mit csinálnak? Néha azért honvágyam volt, szerettem volna én is egy rendes családba hazamenni, játszani a testvéreimmel, segíteni ezt-azt az anyunak, szóval, mint ahogyan egy igazi családban van. Dehát, mit tehettem mást...

Egyszer aztán, olyan 16—17 éves lehettem, vagyis épp keresőkorba léptem, megjelent apám a nevelőotthonban. Mondta, nehéz körülmények között élnek, szükség lertne rám, menjek haza néha segíteni. Mentem többször is, eleinte nagy kedvvel, de később nagyon elkeseredve. Sajnos, semmit sem változott a helyzet. A hét testvérem rövi- debb-hosszabb időt szintén a

— Két embernek nagyon sokat köszönhetek, hogy sikerült mindig talpra állnom, hogy becsületesen élhetek, s biztos fedél van a fejem fölött. Az egyiket Csőri Ferenc- nének hívják, Szécsényfelfa- lun lakik, ő a nagynéném. De ettől jóval több: anyám helyett anyám. Mindig segített rajtam, ha kellett pénzzel, szép szóval, kedvességgel. .. mikor mire volt szükségem. Nézze, itt ezt a térítőt is tőle kaptam, s most egy műszakban dolgozom vele a síküveggyár húzóüzemében.

A másik segítőmet Ponyi Bélának hívják, a gyermek- és ifjúságvédő intézet igazgatója, aki nekem mindig Béla bácsi volt és marad is, akihez bármilyen problémámmal bármikor fordulhattam. Olykor megdorgált, jogosan, de mindig éreztem a segíteni akarást. Hogy most itt kapAz 1. ukrán hadtest parancsnoka, Konyev, a hadműveletek végrehajtásával a Mosz- kalenko tábornok vezénylete alatt álló 38. hadsereget bízta meg. E hadsereghez osztották be azután a Szovjetunióban megalakult 1. csehszlovák hadtestet is. A támadás fő irányvonalaként a Krosno—Dukla- szoros—Presov (Eperjes) vonalat jelölték ki. Itt a német hadakon kívül az ún. szlovák állam két hadosztálya is védelmi állást foglalt el. A szlovák egységek —, ahogyan azt az antifasiszta felkelés előkészítése során parancsnokaik ígérték — átálltak volna a felkelőkhöz. A szlovák hadosztályok parancsnokainak tétovázása azonban azt eredményezte, hogy a német hadsereg néhány napon belül lefegyverezte ezeket az egységeket és megerősíthette védelmi pozícióját a Kárpátokban. Ezzel a hegysávon át tervezett gyors átvonulás hosszan tartó, ádáz harccá vált.

A Kárpátokért folyó harcot 1944. szeptember 8-án indította meg a szovjet és a csehszlovák katonaság. Kétórás kemény tüzérségi harc után áttörte az ellenség első védővezetőt. A második védősáv előtt azonban a német egységeknek sikerült a támadó egységek előrevonulását lelassítani, megállítani. A Kárpátok gerincének eléréséért folytatott harcok minden egyes csúcsért, minden darabka erdőért, minden méternyi területért folyó ádáz küzdelemmé váltak

S bár az ellenség egyre újabb erősítést szállított a harctérre — a harckocsik terén kétszeres túlerőt ért el a támadó hadsereg felett —, a szovjet és csehszlovák harcosok egyre mélyebbre kény;

Kié a mazsola ?

E

gymást érték az elmúlt hetekben és hónapokban a vizsgálatok, igen sok településen áttekintették az alapellátás helyzetét. Az összefoglalókban rendszerint visszaköszönt a kenyér, a tapasztalatok alapján a NÖGRÁD- ban is hírt adtunk arról, hogy számos településen nem irigylésre méltó az ott élők helyzete. Mert nincs mindig zárásig .tenyér, mert lesni kell a mindennapival érkező autót. Az okok rendkívül összetettek, de az ingázókat csaknem minden esetben felemlegették. Mondván: nincs olyan falu, amelyből néhány aútóbusznyian, ne járnának el valahová dolgozni, s ha alkalmuk nyílik rá, megveszik a kenyériét másutt. Azért, mert nem biztosak abban, hogy a munkából hazajövet még hozzájutnak a helybéli üzletben is. De éppen ezzel érvel a kereskedő is! Az ingázó akkor akar helyben kenyeret vásárolni, ha útközben nem vette meg, így meg gyakorlatilag kiszámíthatatlan a rendelés, nincs olyan boltos, aki megközelítő pontossággal felmérhetné az igényeket.

A bizonytalanságra szemléletes példát hallottunk a minap a pásztói áfész küldöttgyűlésén is, amikor dr. Kovács Sándor, a SZÖVOSZ elnökhelyettese a maszek pékeket, illetve megbízottaikat emlegette. A házi sütésű kenyeret árusító autók bizony odaállnak a boltok ajtaja elé — és ez nem is baj. Csakhogy a kisiparos a maga embere és saját ura, a kenyeret szállító autójának nemigen csinál megtervezett útvonalat. S, ha egyik-másik nap elmarad a faluból, a bolt ajtajából, akkor a helybéli nem tehet mást, mint megy a szövetkezet boltjába. Ha pedig a maszekkínálat miatt természetes módon csökkentett készletből már nem jut, akkor veri az asztalt. A SZÖVOSZ elnökhelyettesének szavai szerint egyenlőtlen a verseny, a hátrányokat jóformán csakis a szövetkezeti kereskedelem viseli. A valóság ugyanis úgy fest, hogy a maszek akkor és ott árusít, amikor és ahol neki tetszik. Csak az állami és szövetkezeti bolttól követelik meg, hogy zárásig kenyeret kell tartania. Az olyan versenynek pedig, amelyben az egyik fél csakis jogosítványokkal rendelkezik, a lakosság, azaz a vásárló issza meg a levét. Józan ésszel ugyanis könnyen belátható: egyetlen boltvezető sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy több mázsa biztonsági tartalékot rendeljen kenyérből. Árra az esetre, hogy hátha bal lábbal kelt fel a pékmester, vagy az ízletes terméket árusító alkalmazott (megbízott) és elmarad a kenyeret szállító maszekautó. S, ha már a luxust emlegetjük, azt nem csak a bolt, vagy a

szövetkezet, hanem a népgazdaság sem viselheti el. A rap- szódikus maszekkenyérre való tekintettel nem lehet biztonsági tartalékot sütni — jobb híján az állatoknak.

A korántsem illendő versenyre, a jogok és kötelezettségek egyenlőtlen elosztására nemcsak a kenyér az egyetlen példa. Ugyancsak az említett küldöttgyűlésen került szóba a zöldség és gyümölcs manapság sokat emlegetett esete. A primőrszezont igyekszik meglovagolni a maszek kereskedő, a darabra mért paprikával megkeresi autója még a legkisebb települést is. A mozgó árusítás egészen addig tart, amíg kellőképpen nagy az árrés a gyarapodáshoz, amíg kemény forintokat lehet keresni egyetlen darab paprikán, egy árva csomó retken, vagy néhány szem paradicsomon.

Mindezt teheti a kereskedő, végső soron jó is, hogy teheti. Az már talán kevésbé jó, hogy akkor húzza le a nem létező rolóját, amikor neki tetszik. Azaz: amikor a forintok helyett esetleg már csak filléreket lehetne keresni. Az olcsó tömegcikkek kínálatára ugyanis már csak a szövetkezeti kereskedelem kötelezett. Tényleg, hány maszek kereskedőt panaszoltak már be a tanácsnál, hogy nem gondoskodott a rendszerint csak ráfizetéssel forgalmazható téli fogyasztású tömegcikkekről? .Ez a kötelezettség megint csak egyoldalú. El kell menni egy olyan falugyűlésre, ahol az esetleges burgonyahiányt panaszolják. A magánzót ilyenkor senki sem emlegeti, annál inkább leszedik a keresztvizet az állami ■ és a szövetkezeti kereskedelemről, a helyi boltosokról, meg az áfész vezetéséről.

Az egyenlőtlen versenyt idéző példák sorolásakor senki sem jnondta, hogy nem kellenek a maszekok, hogy ki velük az üzleti életből. Csak azt tették szóvá: nincs rendjén, hogy míg az egyik árus kimazsolázza a kalácsot, addig a másiknak nem jut csak vakaró. Ebben pedig lehet valami. A verseny egyenlő, vagy megközelítően egyenlő esélyekkel sportszerű, különben kár is összemérni a futókat. Mi lehet az összevetés végeredménye akkor, amikor az egyik félnek marad a primőr joga, a másiknak pedig a tárolási költségektől terhes krumpli és vöröshagyma kötelezettsége.

E

rről van ugyanis szó, az idézett két példa egyértelműen ezt bizonyítja. S, amikor a visszás helyzet ellen háborognak, teljes joggal jegyzik meg: arányosabbá kellene tenni a teherviselést. Az egyenlőtlen esélyekkel és feltételekkel vívott versenynek ugyanis a szövetkezeti kereskedelem csak az egyik kiszolgáltatottja. A másik a falusi lakosság. Azoknak az embereknek a sokasága, akik viselik az igaztalanul mért jogok és kötelességek teremtette hiányok terheit.

Kelemen Gábor

tán korábban beiratkoztam az egészségügyi szakiskolába, aztán ekkor jött a szüleimmel az a kálvária, ami idegileg megviselt, kénytelen voltam otthagyni a sulit. Tudom, rossz lépés volt, de úgy érzem, akkor nem tehettem mást. Titkos álmaimban azért ápolónőként dolgozom a kórházban... nem adtam föl!

Ritkán járok szórakozni^ valahogy nem vágyódom rá. Azt hiszem, annyi mindenen keresztülmentem, hogy túlontúl érzékennyé váltam. Ha például megyek az utcán, s valamelyik fiú megjegyzést tesz rám, nem bírom ki, hogy vissza ne vágjak, ki ne kérjem magamnak, tfem tudom,’ mért van ez így, de megfigyeltem, hogy a nevelőotthonokból kikerülők nagyon nehezen tudnak uralkodni az érzéseiken. Hamar bepipul- nak, dühöngenek, ordítoznak,’ de ugyanilyen rövid időn belül képesek megnyugodni, bocsánatot kérni, sőt megalázkodni is. Kevés közösség tudja elviselni ezeket a szélsőségeket. Talán ezért is ritka az én esetem, az úgynevezett zökkenőmentes beilleszkedés. Sajnos, vagy szerencsére (?), a munkahelyeken el sem tudják képzelni, milyen érzelmi megrázkódtatáson mennek keresztül ezek a gyerekek, Persze, megvan tulajdonképpen mindenük, tiszta szoba, színestévé, játékok könyvek, dehát a legfontosabb: a család hiányzik.

— Jövő. Milyen szép szó. Húszéves vagyok, nem nagyon szeretek tervezgetni, talán mert, sohasem volt egyetlen biztos pont az életemben. Most már azért néha tervezgetek.

Havonta ezer forintot takarékba teszek, ez itt a Fiatalok Házában kötelező előta- karékosság, s azt jelenti,’ hogy öt év múlva lakást kapunk. .. Ja, a többes szám..: Igen, járok egy fiúval, nem tudom, mi lesz ebből a kapcsolatból. Akárkivel jártam idáig mindegyik jobban állt anyagilag, mint én. Nekem soha semmim nem volt a legszükségesebb dolgokon kívül,' de most már, hogy keresek és gyűjtök, megvan az esélyem, hogy majd „valamim’’ legyen. Enélkül, azt hiszem,’ mindig is kiszolgáltatott maradok. És ebből már egy életre elég volt.

Elmondta: Ozsvárt Sva

Lejegyezte: Tanka László