Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)
1984-10-27 / 253. szám
A Volán 2. sz. Vállalat salgótarjáni autóbuszállomásán már gyakorlattá vált, hogy az autóbuszok tankolását a helyszínen végzik, így havonta közel háromezer liter gázolajat tudnak megtakarítani. Vasárnap kivételével naponta mintegy félszáz gépjármű iizemanyag-feltöltését végzik — Gyurkó felv, — Mutatós stratégiák Pászfáről a békekonferenciára A legszebb munka Sokak szerint könnyebb felvázolni egy vállalat 10—20 évre szóló jövőjét, mint kitalálni, hogy mit is kell tenni a következő negyedévben. Valószínű ezért fogadják némi kétkedéssel jó néhányan, hogy mind több válailatoník készít hosszú távú, vagyis stratégiai tervéket. Pedig szükség van arra, hogy a vállalatok 10—20 évre is előre tekintsenek, 'gondosan mérlegeljék a várható fejleményéket. Ezért hasznos, sőt nélkülözhetetlen a jó stratégiai terv. Vannak is már ilyen terveink, csak az a feltűnő, hogy túlságosain mutatósak. Szembeötlő például, hogy e munkákból mindig optimizmus árad: a vállalat fejleszt, bővül, új termékeket vesz fel a gyártmányai közé, azoknak ■természetesen kitűnő a külpiaci fogadtatása, mindez újabb lendületet ad a válMBitoaik, amelynek eredményeiként még tovább fejleszt stb. Igaz, azt is beírják —, mert így kívántatik —, hogy mely termék, vagy termékcsoport előállítását szüntetik meg eközben, de hogy ez milyen következményekkel jár, azt már nem részletezik, elemzik. Azt pedig, hogy a vállalat alapvető termékét is megkérdőjelezné a jövő, még csak nem is feltételezik. lömösebb fejlesztés nélkül. Mekkora hányadban kell megtartani ezen gyártmányokat, hogy az ezekből keletkező viszonylag nagy jövedelemből finanszírozható legyen a holnapután „profiiübányója”. Hányszor hallottuk: a fejlesztés eredményeként „kisöpörjük” a régi, elavult termékeket, amelyek noha ma még eladhatók, sőt nyereséget hoznak, de holnapra már szégyen lenne őket a technikai megújhodás korában gyártani. Nos, mikor a szép, nagyívű, sőt nagyratörő tervet végrehajtják és hajók mutatkoznak a vállalat mérlegében, máris megfogalmazódik a következő érv: túlfeszítettünk, mert az árrendszer, vagy általában a szabályozóik nem „honorálják” a műszaki előrelépést. Anélkül, hogy felmentő ítéletet adnánk szabályozóink hibáira, tudomásul kéll venni: ez a KRESZ, ezt kell betartani, ezzel lehet részt venni a gazdaság „forgalmában”. A külföldi példák azt mutatják (pedig ott az árfolyam, a Iramait, az ár s egyéb „szabályozók” a honinál lényegesen gyorsabban, Olykor najtonta is változnak), hogy a cégek kínosan ügyelnek a kiegyensúlyozott előrehaladásra, már ami a termékszerkezet összetételét illeti. Ami profit kipréselhető a már futó termékből, azt kipréselik, és ebből finanszírozzák a felfelé ívelő szakaszban lévő áruk előállításának költségeit, amelynél a nyereség — éppen a tetemes kutatási-fejlesztési, beruházási kiadások miatt — még minimális. így őrzi meg a vállalat a fizetőképességét, divatossá vált szakszóval: a likviditását. A fizetőképesség „fetisizálá- sa” azonban visszafelé is elsülhet, mert a túlzottan fizetőképes vállalatnál nagy a valószínűsége, hogy elhanyagolták a jövőt. Egyensúly, arányosság, ésszerűség, óvatosság, nem pedig' határtalan optimizmus, és elbizakodottság — nos ezeknek kell jellemeznie a stratégiai, hosszabb távra szóló tervezést. Az évek során sok mindent megtanultunk: nincs minden piacon eladható termék, aminőség nem műszáki, hanem piaci kategória, és egyáltalán: nekünk kelil alkalmazkodni, mert nem a világ alkalmazkodik hozzánk. Akármilyen mutatós is egyik-másik vállalati stratégiai terve... b. m. Rosszkor zavarom Gáspár Gabriellát. A Senior Váci Kötöttárugyár pásztói gyárának 18 éves varrónője nem tartozik az időmilliomosok közé, ezekben a napokban kiváltképpen nem. Negyedéves beszámolójára készül a szakmunkások szakközépiskolájában, bőven akad tennivalója a KISZ-vezietőség 'tagjaiként, találkozásunkkor pedig éppen á Nógrádból is induló békestafétával kapcsolatos feladatokat beszélte meg kolléganőivel. E sorok megjelenésekor pedig a fiatal varrónő már Budapesten tartózkodik, hogy küldöttként részt vegyen az országos békekonferencia, ezen belül is a Fiatalok a békéért szekció munkájában. S hogy mi ösztönözte az újabb megbízatás készséges vállalására? A kérdésre így válaszol Gáspár Gabriella: — A fiatalokat, az ifjúságot képviselem ezen a nagy fontosságú tanácskozáson^ A korosztályom pedig egyértelműen áat szeretné, hogy béke legyen. Sok szó esik erről a KlSZ-ben és a különböző vitakörökön is. A lehetőség is megvan arra, hogy nyugodt körülmények között éljünk, különösen akkor, ha még többen lesznek, akik ezért küzdenek. Megálltatok, emberek! A fiatel munlkáslámy maga utol rá, hogy huszonegy esztendővel a második világháború után született. De tanult történelmet, megismert nemzeti és családi tragédiákat. És nyitott szemmel él, figyel a jelen világ nemegyszer figyelmeztető és elgondolkod- totó tényétre. — Egy folyóiratban olvastam arról tudós emberek vélekedését, hogy milyen következményekkel járhatna az esetleges harmadik világháború... Mi más lehetne Ilyenkor az ember első gondolata: nem lehet, nem szabad... ezt meg kell akadályozni. Láttam többször is a Hirosimáról készült filmet, de az újságok még ma is, annyi év után is, hoznak híreket a már oly réginek tűnő pusztítás borzalmas következményeiről. Kell az ilyen film! Nem azért csupán, hogy elborzadjunk, hanem azért, hogy egyre többen döbbenjenek rá: megálljaink emberek! „Helye volna ezernyi is” A ma is kísértő múlt idézése után ismét a jelennél vagyunk. Gáspár Gabriella azt az élményét idézi: hogyan vélekedtek az óceánom túl, az USA-ban élő fiatotok a világ dolgairól. — Elgondolkodtatott, hogy mennyire a pénz volt a beszélgetés főszereplője. Igaz, arról is szóltak, mi mindenre lehetne fordítani az esztelen fegyverkezésre szánt egyre nagyobb összegeket. Helye volna ezernyi is. Sokan élnek még a világban, akik az élet legelemibb dolgaiban is szükséget szenvednek. A barátnőm bátyja a közelmúltban jött haza az Amerikai Egyesült Államokból. Tőle is hallottam: ott sern él mindenki jól, a fegyver árának helye volna ott is. Mert a verseny haszna csak keveseké. Azoké, akiknek üzlet a háborúra való készülődés. Az üzlet pedig nem tűri az érzelmeket sem. Az országos békékonferemoia fiatal nógrádi küldötte ismét egy televíziós élményét idézi: — Láttam nyilatkozni azt az urat, a nevére már nem emlékszem, aki kidolgozott egy félelmetes tömegpusztító fegyvert. Beszólt a „művéről” és elképedve láttam, hogy egyáltalán nem érdeklik az emberek, akiket pillanatok alatt semmivé tehet az iszonyatos fegyver. Sehogyan sem fér ez a rémisztő érzéketlenség a fejembe ... Gáspár Gabriella azt mondja, minderről beszélni kélil, az eddiginél is többször és alaposan. Hirosimáról is, a fegyvergyárosok szenvtelen közönyéről is. — Igen, beszélgetni; mert a fiatalok azt jobban szeretik, mint a hosszú előadásokat. És hajlanak is az ilyen párbeszédre, mert a fiatalok békében akarnak élni. S ahogy tudunk, a magunk módján segíteni is kell nyugalmunk megőrzésében. Gyakran mondogatják, hogy nekünk mindent megteremtettek már, csak folytatni kell szüléink munkáját. Igen, de ehhez Olyan fiatalokra van szükség, akik tudják, hogy miit alkarnak. A munkában, a magánéletben egyaránt. Meg kell becsülni azt, ami van — inkább az idősebbek szájából megszokott alapigazság ez. Kiváltképpen igaz ez a nyugodt élet feltételére, a békére. Talán nem is véletlen, hogy Gáspár Gabriella így Vélekedik a békemozgalmi munkáról: — Vannak jelentősebb akciók, de a békeharc nem kötődhet hetekhez vagy hónapokhoz. A békemozgalomnak mindennap hallatnia kell magáról, s ennek a folyamatos munkának jelentős állomása az országos békekonferencia. A legutóbbi idején csak tizenkét esztendős voltam, az az igazság, hogy asz akkori fórumról semmilyen élményem nincs.. Abban azonban biztos vagyok, hogy a békekonferencia olyan ese- rpén.y, amire figyelni kell. Elgondolkodhatunk rajta itthon és érthetnek szándékainkból mások is. Családi hagyomány Családjáról kérdezem, Gás-J pár Gabriella mondja, hogy huszonnyolc éves bátyja gépkocsivezető, édesanyja bedolgozó, édesapja pedig bányász. Aztán hallom,_ hogy Ecsegen él a család, s amint minden összejön már emlékszem: öt vagy hat évvel ezelőtt intern Gáspár János bányászról, közösséget szolgáló közéleti munkássága ürügyén. — Valóban, sokait fogttalkoJ Bik mozgalmi munkával. De szóba került már az is, hogy én e tekintetben is az apám fajtája vagyok. Miért ne lehetne ebben is családi hagyomány — ötlák fel bennem, miikor újra sorra veszem a fiatal lány sokoldalú munkájának megbízatásait. Gabi erre csak ennyit manid: — Azt hiszem, hogy a kői zösségi munka legszebb terü-J letét választottam, amitooff bekapcsolódhattam a békemozgalomba. Mindenkinek vágyai, elképzelései vannak a* élettel!. .. A békéről pedig legelsőként az juthat az ember eszébe, hogy nyugodtan tervezhet. Holnapra, hotoap- utánra, meg azutánira is. Kelemen Gábor ' Munkában a pártcsoportvezető Visszakérdeztünk például a nagyvállalatainknál —, mert elsősorban ott készítenek stratégiai terveket — szerepel-e vajon valahol, hogy az iparágon belüli tevékenységet hosszabb távon fel kelll számolni, mert Magyarország külpiaci illeszkedési programjában ezen a ponton nem ígér semmi jót a jövő. Ilyenre — tudomásunk szerint — nincs példa, erre szóló késztetés legfeljebb „fentről” érkezik, az iparpolitikai koncepció valóra váltását szorgalmazó határozat formájában. Ennek a helyzetnek tulajdonítható, hogy még ma sem ült el teljesen a vita a hazai traktor- gyártásról. Ha akkoriban a Vörös Csillag Traktorgyár stratégiai terhet készít, legfeljebb más, nagyob — '(vagy kisebb) teljesítményű, korszerűbb traktor előállításáról ké- szíf-tervet, de hogy ne gyártson traktort?... Egy nemrégiben megjelent könyv szellemes metaforájával: nem az számít, mekkora a „hal”, hanem hogy hányadik a rangsorban abban a tóban, amelyben úszik. A „tó” pedig a világpiac, ahol nagyon jó dolog ríagy „halinak” lenni, sőt az sem tagadható, hogy a „kis halak” is megélhetnek, de úszni kell tudniuk. Baj akkor támad, ha még a „halnak” is mentőövet kell dobni. dotáció, szanálási segélyek, hitelátütemeaés stb. — formájában. De menjünk tovább: a legtöbb stratégiai terv többnyire a műszáki álmok tárháza. Ahelyett, hogy észrevennék a tervezők, milyen termékekhez nem kell hozzányúlni, mert biztos pénzt hoznak, küS űrűsödinek a tennivalók ezekben a napokban a Volánnál is a párttagok számára. A mindennapi munka kifogástalan elvégzése mellett a pártfeladatok sokasodtak igazán, A közelmúltban Mátrai József a pártbizottság titkára hívta össze a pártcsoportvezetőket a feladatok megbeszélésére. Megegyeztek abban, hogy megkezdik a párttagokkal az egyéni beszélgetést. Ez olyan nagy jelentőségű a pártalap- szervezetek életében, hogy mindenki odafigyel. Nem is szólva, arról, hogy a legbensőbb dolgaikat beszélik meg a párttagok a vezetőséggel. Erre valóban nagyon fel kell készülni mindkét oldalról, Van a Volánnak egy ipari csoportja. így nevezik magukat azok az iparosok, többségében esztergályosok, akik a fékdobokat készítik az ország minden Volán-vállalatának. Korszerű technológiával felszerelt műhelyben tevékenykednek itt az emberek. Többségükben harminc éven innen az életkoruk. Nagyon fontos szerepet töltenek be a vállalat életében, mert évente több • millió forint értékű munkát végeznek el. Ilyen helyen nem mindegy, hogy milyen az emberek gondolkodása. És ezt tartják szintén a párttagok is. akik egy pártcsoportot képeznek kilencen-tízen Cser Gyula pártcsoportvezető. minőségi ellenőr irányításával. Azt mondta a pártcsoport vezetője magyarázatként: — Én is szakmabeli vagyok ám... Igaz, több évtizede, hogy az iparosok között dolgozik a pártcsoportvezető. Ott volt tanuló, maga is esztergályos lett, korán a pártba lépett és megválasztották pártcsoportvezetőnek. Pártbizottsági tisztséget is visel. Azt mondta, ez nálunk semmi egyéb, mint elkötelezettség, a mindennapi munka legjobb elvégzésére, és annak a bizonyos többletnek a végrehajtása iránt, amely a párttagokra jut az önkéntes vállalásból. Azt mondta Cser Gyula, a már sokat próbált pártcsoportvezető hangján: — Pártmunkára az vállalkozzon, aki a reá bízott feladatokat képes elvégezni és ehhez akarat is van benne, de legfőképpen lelkesedés. Ezt a feladatot nem lehet másképpen végezni — aztán hozzátette: — A mindennapi munkával sem maradhat adós. .. Az emberei^ ha nem is feltűnően, és többségükben, a párttagok minden mozdulatát úgyszólván figyelemmel kísérik. Megnézik hogyan végezte el 'a reá bízott feladatot, segítiik-e azokat, akik arra rászorulnak. Véleményt mondanak-e, ha vitatkoznak és legfőképpen kiállnak-e az igazság mellett, még akkor Is, ha az nem népszerű. Cser Gyula a pártcsoportvezető sem mint párttisztségviselő, sem mint minőségi ellenőr nincs könnyű helyzetben, csak nyíltan és egyértelműen beszélhet az emberekkel, mert a munkásemberek nem szeretik, ha mellébeszélnek a dolgoknak. Volt valamikor egy rossz szokás a vállalatnál. A kommunista műszakokat pénzzel lehetett megváltani. Ez, ennek a munkások által kezdeményezett mozgalomnak tompította a fényét. Értéktelenné vált az a pénz, amit így fizettek be. A jobbérzésű emberek szóvá is tették. Cser Gyula pedig ezek támogatásával az egész kollektíva elé állott és határozottan fellépett a kommunista műszakok pénzzel történő megváltása ellen. Azt mondta emlékezésként: — Az emberek megértették ezt. Azóta természetes, hogy mindenki jelen van, ha kommunista műszakot hirdetünk. .. Ahol emberek dolgoznak, ott elkerülhetetlen a vita. Jó is az, mert vitával tisztázható, amit tisztázni kell. Aki pedig érti a szakmáját, tisztelet övezi, különösen, ha úgy is cselekszik, ahogyan beszél. Cser Gyula belenőtte magát már a kollektívába. Ott nőtt fel, ma már ő az idősebb „szaki”, aki nem egy esetben —, ha kifogása van az elkészített munkadarabról —, akkor, ha kell, odaáll a gép mellé és megmutatja, hogyan kellett volna azt a minőségi követelmény szerint elvégezni. A pártcsoportvezető természete, hogy nem várja meg amíg elkövetkezik a jóvátehetetlen hiba, hanem időben figyelmezteti a munkatársát: ne csinálja amit hibásan tesz. Erről most az egyéni beszélgetés során sokat beszélgetnek. — Az eddigi ismereteink alapján készülünk most az egyéni beszélgetésre. .. Ezt úgy tervezték, hogy az nyílt, őszinte legyen. Az emberek minden gátlás nélkül mondhassák el véleményükee a pártvezetőség munkájáról, a párttitkáréról, a pártcsoportvezetőéről. De ezen a beszélgetésen módjuk van arra is, hogy a vállalaton belül tapasztalt dolgokról is beszéljenek. A vezetés színvonaláról, a kereseti lehetőségekről, a munkaszervezésről, a párttagok és pártonkí- vüliek kapcsolatáról. Ahogyan mondta a pártcsoport vezetője. y — Mindenről, ami az életünkkel összefügg... Nem kell biztatni azokat az embereket, akik ott az ipari csoportban dolgoznak. Rendszeres az oktatásuk, ahová mindnyájan elmennek, mert a pártcsoportvezetőt követik. Nemcsak a párttagok, még a pártonkívüliek is színesen hallgatják az okos beszédet. A felvilágosult emberrel aztán könnyebb megértetni a gondokat is. Azt mondta Cser Gyula, náluk olyan élénk vita szokott kibontakozni, hogy nem marad tisztázatlan kérdés. Az ipari csoportnál kemény munkát végző, három műszakban dolgozó emberek vannak. És ezek az emberek valahogyan magabiztosabbak is. De leginkább a kapcsolat az, amely nyílttá teszi az embereket. A pártcsoportvezető is már hosz- szú ideje dolgozik azon a helyen, és jói ismerik őt idősebbek és fiatalabbak egy-] aránt. — Előttem nincs titkuk az embereknek... Most aztán, amikor befejeződik az egyéni beszélgetés, készülnek az év végi „zárszámadó” taggyűlésre. Azon a tanácskozáson, amelyen Mát-* rai József volt az előadó, megegyeztek, hogy elkészítik a taggyűlési beszámolót időben, aztán odaadják a párttagoknak, hogy tanulmányozzák. Az sem lesz baj, — mondják, —■ ha pártonkívüliekkel is koné zultalnak a beszámolóról. Elvégre együtt élnek, dolgoznak: és csak a több kötelezettségvállalás különbözteti meg a párttagot a pártonkívülitől. S űrűn követik egymást most az események a pártban, de arra na-j gyón vigyáznak Cser Gyuláék; hogy a mindennapi kenyérkereső munkát pontosan elvégezzék. Ahogy mondta is: a pártmunka akkor teljes, ha a mindennapi termelőfeladatot szolgálja. Bobál Gyula j NÓGRÁD - 1984. október 27., szombat 3
