Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)
1984-10-21 / 248. szám
rrr A 14-596! Sem cumit sem cumisüveget, sem pótcumit nem lehet kapni Salgótarján egyik boltjában sem - telefonált Zabari Józsefné az Ybl M. út 102. szám alól. Akart már venni a Pécsköben, a Centrumban, a gyógyszertárban, a háztartási boltban, de hónapok óta sehol sem kap, azt mondják hiánycikk, pedig rendelnek az üzletek. Egyéves gyermekének szüksége lenne cumira, de úgy véli, több kismama gondja is hasonló cumiügyben. Babakocsival is fel lehet vinni lifttel a rendelő- intézetben a megfelelő szintre a kisgyermekeket, csecsemőket a kísérők kívánságára, közli a pénteken e rovatban megjelent észrevételre dr. Fábián Zoltán, főigazgató-helyettes főorvos, a liftszolgálat erre utasítást kapott. Megjegyzi, hogy azokon az emeleti szinteken, ahová a csecsemőket, kisgyermekeket általában szakrendelésre kell vinni, igen nagy a zsúfoltság, és a gyermekkocsival való közlekedés, a gyermekkocsi elhelyezése nehézkes lesz. Válaszolt b TIGÁZ Szolnoki Üzemigazgatóság Nógrád megyei kirendeltsége a Májusban kezdték címmel szeptember 11-én megjelent panaszra, miszerint a Yasvári Pál úton a gázvezetéket a házakig kiépítették, de a házakba nem vezették be. A TIGAZ alapvető feladata a megépült gázvezetékek és gázberendezések műszaki felülvizsgálata, gáz alá helyezése, majd ezt kővetően a vezeték karbantartása és a gázkészülékek javítása. Nem feladata a TIGAZ-nak a gázvezeték építése és a lakások beiső gázberendezéseinek szerelése. Ezt a tevékenységet az erie jogosult építőipari vállalatok, kisiparosok és a TIGÁZ gazdasági munkaközössége végzi, velük kell a kivitelezésre a megállapodást megkötni. A vezetékes földgázszolgáltatási igény esetén kell a TIGÁZ-t megkeresni az előzetes fogyasztói tájékoztatás kiadása céljából. És ezután rendelhető meg a tervezés, majd a kivitelezés. A tervezést és kivitelezést ebben az esetben rs egyénenként kell bonyolítani. Mindezt azért tartotta Szükségesnek elmondani a TIGÁZ, mert a kirendeltséget gyakorta keresik meg gázvezetékek építésével kapcsolatban, holott ez nem feladatuk. Ugyanakkor „gázos" ügyekben a kirendeltség dolgozói mindig készséggel állnak az igénylők rendelkezésére. ÓVÓNŐJELÖLTEK SZEGEDEN Az elmúlt hét végén rendezték meg Szegeden az óvónői szakközépiskolák országos ének-zene találkozóját. Az országból hat iskola képviseltette magát, köztük a balassagyarmati Szántó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskola óvónői tagozata. A kétnapos rendezvény lehetőséget adott a kórusok, mesemondók, énekes és hangszeres szólisták - bemutatkozására. A balassagyarmatiak közül sikeresen szerepelt Fábián Orsolya mesemondó. Molnár •Judit hegedűn, Barna Katalin, Hajdara Ildikó és Mar- schalkó Mónika fuvolán. Nagy sikert aratott az „év kórusa” címet több ízben elnyert énekkar, Kalocsay Frigyes vezényletével és Gedőczy Ildikó zongorakíséretével. — Műszaki értekezleten értékelték az ötéves terv időarányos teljesítését a hét végén a közúti igazgatóság megyei szervezeténél, és megvitatták a jövő évi terveket. Az útpályaszerkezet erősítésére a jövő évben kétszer annyi emulziós aszfaltot kívánnak felhasználni, mint az idén, s a hídfenntartásban is nagyobb arányú munkát végeznek. NÓGRÁD Népesedéspolitikai intézkedések Az Országos Tervhivatal irányításával munkaközösség készíti elő a nemrég közzétett népesedéspolitikai célok elérését segítő jogszabályokat, intézkedéseket. Ezek bevezetése a következő évektől várható. Az egyik intézkedés: a korábbinál négy héttel tovább folyósítják a terhességi és gyermekágyi segélyt. Ez a négy hét csak a szülés előtt vehető igénybe, ily módon kívánják általánossá tenni, hogy a kismamák a szülés előtti időszakban otthon maradjanak, fokozottabban óvják egészségüket. rendszeresen megjelenjenek a terhesgondozáson, megfelelően felkészüljenek gyermekük fogadására. Ez ideig sok terhes nő csaknem a szülés időpontjáig dolgozott, veszélyeztette terhességét, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy voltak, akik idő előtt hozták világra gyermeküket. Kedvező változás az is, hogy a szülési segély ösz- szege — amely jelenleg 2500 forint — emelkedik. A másik jelentős intézkedést azt szolgálja, hogy a gyermekgondozási segélyt fokozatosan felváltja az úgynevezett gyermekgondozási díj. A tervek szerint az anyák, amíg otthon gondozzák gyermekeiket, az őket járóbetegként megillető táppénz összegével azonos díjat kapnak gyermekük egyéves koráig. Jelenleg a gyermek gondozását vállaló szülő fizetés nélküli szabadságot, továbbá mintegy ezer forint havi gyermekgondozási segélyt kap. Ez az összeg azonban jóval kevesebb, mint amennyi a havi jövedelme volt. A bevezetendő gondozási díj összege a gyermekek számával arányosan növekszik majd, a kicsik korának emelkedésével azonban csökken. Ebben a juttatásban a továbbiakban is csak a dolgozók részesülhetnek, de gondoskodnak arról, hogy az egyetemi és a főiskolai hallgatók se szenvedjenek anyagi hátrányt azért, mert nincs munkaviszonyuk. Az elképzelések szerint a távolabbi jövőben gyermekgondozási díjban részesülhet mindén szülő nő, akár van munkaviszonya, akár nincs. Kedvezőbbek lesznek a gyermekápolási táppénz folyósításának feltételei is. A szülők gyermekeik 10 éves koráig vehetik igénybe ezt a juttatást, jelenleg 6 év a korhatár. A gyermeknevelés családi költségeihez ugyancsak nagyobb mértékben járul hozzá az állam. Azt tervezik, hogy a három- és a többgyermekesek családi pótlékát már a következő évtől növelik. Nemcsak az egészségügyi, hanem a többi tárca is hozzájárul a népesedéspolitikai célok eléréséhez. A várható rendeletek, intézkedések végrehajtásának feltételeit az anyagi lehetőségek arányában fokozatosan teremtik meg. Nevelés az ,',Indokolt és indokolatlan orvoshoz fordulás” címmel dr. Csonka Mária bátonyterenyei körzeti orvos is előadást tart a XIII. országos egészségnevelési tudományos konferencián. Az október 24—25—26-án sorra kerülő rendezvény fő témája: „Az egészségnevelés szerepe az alapellátásban”. Két KÖJÁL-szakember, két körzeti és egy gyermekorvos egészségre utazik Nógrádból a rangos szakmai eseményre. Szakmán kívüli érdeklődésre is számot tart a konferencia idejében megnyíló kiállítás, amely „Az egészségnevelés a bőr- és ne- mibeteg-gondozó intézetben” címet viseli. E bemutató anyagának egy jellegzetes részét a nógrádiak állították össze és viszik magukkal. 1984. október 21., vasárnap. Orsolya napja. A Nap kel 6.12 — nyugszik 16.45 órakor. A Hold kel 1.38 — nyugszik 15.47 órakor. Í984. október 22., hétfő. Előd napja. A Nap kel 6.13 — nyugszik 16.43 órakor. A Hold kel 3.03 — nyugszik 16.08 órakor. Kétszázhúsz évvel ezelőtt, 1764. október 21-én született Nagyabonyban, és 63 éves korában, 1827-ben halt meg Pesten Bihari János zeneszerző és hegedűművész. Százhetven évvel ezelőtt, 1814. október 22-én született Kömlődön, és 41 éves korában, 1855-ben halt meg Pesten Öbernyik Károly író, a magyar társadalmi dráma egyik úttörője. Növekvő felhőzet Várható időjárás az ország területére ma estig: nyugat felől időnként erősen megnövekszik a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor, egy-két helyen zivatar is kialakulhat. Gyakran megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik a délnyugati, majd északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. A 42. lottójátékhéten öttalála- tos szelvény nem volt. Négytalá- latos 23 darab van, a nyereménye 430 584 forint. Az 5326 darab háromtalálatos 930 forintot fizet. Kétfcalálatos 211 118 szelvény, a nyeremény 29 forint. — A társadalmi élet minden színterén való együttműködésre hívja fel a lakótársakat a Beszterce-lakótelepen a helyi HNF szervezete elnökének, titkárának és a lakótelepi népművelőnek a felhívása, amelyet minden lakóhoz eljuttattak. Elsősorban a lakótelep kerttervének véleményezésére és a környék elszeme- tesedésének megakadályozására hívja fel a figyelmet. — Befejezték szombaton a múlt hét végén megkezdett játszótér építését a salgótarjáni Petőfalvi Lajos Általános Iskolában. Tegnap a Hazafias Népfront Nógrád megyei bizottságának dolgozói végeztek itt társadalmi munkát. Horváth Endre-emléknap Balassagyarmaton Emléknapot rendeztek szombaton Balassagyarmaton Horváth Endre grafikusművész halálának harmincadik évfordulója alkalmából. A Bazinban született művész 1914-ben érettségizett Balassagyarmaton. Miután végigharcolta az I. világháborút és a Tanácsköztársaság hadszíntereit, Helbing Ferenc tanítványa volt az iparművészeti főiskolán. 1926-tól a Pénzjegynyomdában osztrák mestertől tanulta meg a réz- és acélmetszést, aminek később nemzetközileg is elismert művelője lett. Közel harminc megvalósított pénzterve önmagában is nagy teljesítmény. Ezen túl azonban jelentős volt rézmetszésű kisgrafikai munkássága, melyért 1942- ben elnyerte az állami ipar- művészeti aranyérmet. Híres Petőfi-béiyegével elindította a réznyomatú magyar bélyegek nagyszerű sorozatát. A Pénzjegynyomda művészeti igazgatójaként halt meg. Balassagyarmaton utcát és galériát neveztek el róla. Halálának harmincadik évfordulóján a művész nővére a városnak ajándékozta öccse bútorait és művészeti hagyatékát, melyből tegnap emlékszoba és emlékkiállítás nyílt a helytörténeti gyűjtemény tár épületében. A Balassi Bálint Gimnáziumban emléktáblát lepleztek !e, melyet Szederkényi Attila szobrászművész készített. Az iskolagalériában kiállítást rendeztek a művész munkáiból és fotóiból. Az emléknap folyamán megkoszorúzták Horváth Endre sírját a balassagyarmati temetőben. Nyolc gyermek névadó .ünnep ségét tartották tegnap Bátony terenyén, a Bányász Művelődési Házban, ahol a külfejtési bányaüzem dolgozóinak gyermekei kaptak nevet. — BP — E HETI LELET őszintén bevallom, nekem még soha nem volt akkora szerencsém, hogy földmunka végzése közben római kori kincsre bukkanjak. Lehet, hogy azért, mert nem nagyon ástam olyan mélyre, ahol ilyen leledzik, de az is lehet, hogy a rómaiak másfele jártak, mint amerre én a földet forgattam. Olyan viszont már előfordult, hogy kerti munkák közepette kiesett egy százas az ingem zsebéből. Mondanom sem kell a mai napig sincs meg, pedig rögvest, mihelyst észrevettem, nagyszabású feltáró munkába kezdtem, hogy jogos tulajdonomat visszaszerezzem. Annál is inkább, mert abban az időben egy piroshasú hozzávetőlegesen egynapi béremnek felelt meg, s mint ilyen, valóságos kincs volt. Szerencsétlenségemre nemzeti kincsünk a föld éppen olyan színű volt, mint saját kincsem és feltehetően minden igyekezetem dacára még mélyebbre ástam. Erről az a közmondás jutott az eszembe, miszerint: elásott kincsben kicsi a haszon, ami valóban igaz is volt, mert ilyen haszontalan munkát még soha nem végeztem. Mindez azért jutott az eszembe, mert a minap olvastam, hogy valakik jóval szerencsésebbek voltak nálam. Legalábbis rövid ideig úgy gondolták. No nem az elveszett százasomat találták meg, hanem egy egész római kori települést forgatott ki szemük láttára a munkagép. A környékbeli lakosok — feltehetően burgonyaszedés ürügyén tartózkodtak a közelben — tisztességesen felpakolva távoztak a leletekkel a határból. Állítólag még a krumpliszsákokat is otthagyták. Amin ugyan semmi csodálkoznivaló nincs, hiszen mindenki a kinccsel volt elfoglalva, így biztos volt, hogy senki nem ér rá krumplit lopni. Azért mégis elgondolkodtató, hogy a munka- gépkezelők, akiknek többnyire fogalmuk sincs, hogy villamos vezetéket, vagy vízvezetéket forgatnak-e ki a földből, most pontosan tudták, hogy ami napvilágra került, az kincs. Vajon honnan? Múltkorában fél napig arról beszéltek a fővárosban, hogy a Kerepesi úton gázmezőre bukkantak, mire kiderült, hogy csak az elektromos vezetékek szigetelése égett úgy mint a gáz. A kincsből pedig csak annyi igaz, hogy egy vagyonba került a helyre- állítása, ami azért mégsem ugyanaz... Visszatérve a magukról megfeledkezett kincskeresőkre, akik nem feledkeztek meg a kincset hazavinni, az is eszembe jutott, hogy azért vitték haza ezeket, mert a közelben lévő boltokban — ismerjük az aprófalvak ellátását — az utóbbi hónapokban egyáltalán nem lehetett római kori kincseket kapni. Ami nélkül pedig nem élet az élet. Igaz a négyezer éves leletekből az illegális gyűjtőknek annyi hasznuk sem származott, mint a négynapos parízerből, mert állítólag még aznap visszaadatták velük, hiába mondták, hogy már lejárt a szavatosságuk. Ez viszonylag elég simán ment, mert az akcióba bevonták a rendőröket is, akiknél ugyanúgy volt karperec, mint a karpereceket széthor dóknál, ez azonban mégis más volt, így hamar megegyeztek, hogy ami visszajár, az visszajár. Az eset azért is furcsa, mert azt hazánkban minden gyermek tudja, hogy az ilyen kincsek megtalálóinak, ha bejelentik jutalom jár. Bevallom őszintén, fogalmam sincs, hogy ez a jutalom mennyi lehet, de ismerve múzeumaink anyagi helyzetét, bizonyára nem egy vagyon. Azért biztos vagyok benne, ha én annak idején a százasom keresése közben római kori temetőre bukkanok, habozás nélkül bejelentem. Nem kellett volna annyit feleslegesen ásnom, némi pénzt is kaptam volna és ráadásul lehet, hogy a régészek az eltűnt százasomat is a napvilágra hozzák. Még magyarázni sem kellett volna, hogy az az enyém, mert egészen nyilvánvaló, hogy aznapi lelet. Zilahy Tamás Öregek napja Mizserfán A hagyományoknak megfelelően a hét végén, pénteken délután megrendezték a mi- zserfai szociális otthonban az öregek napját. Az ünnepélyes megnyitás után Sári Béláné, igazgató köszöntötte az időseket és az ünnepi műsor vendégeit. Szólt arról, hogy éves költségvetésük igen szerény mértékű, s az otthon vezetősége és lakói nevében köszönetét mondott azoknak a szocialista brigádoknak, amelyek jelentős munkával, segítséggel patronálják az otthont. Az otthon életében, munkájában aktív tevékenységet kifejtő huszonegy lakónak az ÉVI ABC-áruház Április 4. Szocialista Brigádja által készített ajándékcsomagot adták át. Az otthon lakói nevében Ferenc Ferenc bácsi köszönte meg a róluk való gondoskodást. A K'azári Általános Iskola úttörői szavalattal kedveskedtek, majd a kazári kul- túrcsoport népdalokat énekelt, aztán népi fonójátékot mutattak be. A műsorban az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat KISZ-titkára verssel és zongorajátékkal szórakoztatta a jelenlevőket. Aztán a kazári táncosok táncba vitték az idős lakókat, a színvonalas kulturális műsort a vizslási citerazenekar fellépése fejezte be. Sós vízzel A közép-ázsiai köztársaság, Türkménia földművesei sós vízzel öntözött földről takarítják be a termést. .A szikes talajok problémájával foglalkozó tudósok javasolták ezt nekik. A kísérletek öt éven keresztül folytak a kísérleti gyapotcserje-, lucerna-, kukorica- és padlizsánföldeken, s a terméshozamok nem voltak rosszabbak a szokásosnál. Sok mezőgazdasági növényt lehet sás vízzel öntözni, ha a vízben a só töménysége öntöznek nem haladja meg a literenkénti 5—6 grammot. A gyapotcserje a 3 gramm töménységű sós vizet elviseli. Éppen ilyen töménységű sós víz folyik le Türkménia öntözött földjeiről, ahol időszakosan átmossák a talajt. Az új módszer széles körű alkalmazást nyer a Kara-Kum- csatorna övezetében, amelynek az építését 1954-ben kezdték meg, s azóta évente körülbelül 40 kilométert halad előre a Kaszpi-tenger felé. NOGRAD, a Magvaí Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága ás a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztőt GOTYAr GYULA. Szerkesztőség? Salgótarján, Palócz Imre lér 4. Telefon? 10-977. Főszerkesztő! 11-504. Sportrovat! 14-598. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a. Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 189. Irányitószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évro 801 forint. Előállítja! a Nőgrád megyei Nyomdaipari Vállalat, SIÓI Salgótarján, Palócz Imre tér 8. pt.; 98. Felelős vezető,; KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám; 25 012 HU ISSN 1122-1552