Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)
1984-09-13 / 215. szám
I / Reagan és a szakszervezetek Az elnök évente egyszer forró üdvözleteivel halmozza el a dolgozó embereket, a többi 364 napon azonban ránk sem hederit — kesergett a minap Lane Kirkland, az AFL—CIO amerikai szakszervezeti szövetség elnöke a „Labor Day”, a hivatalos amerikai munkaünnep alkalmából elhangzott nyilatkozatában. A 13,7 millió tagot szám- ?á ló. jobboldali vezetésű szakszervezeti szövetség elnökének véleménye szerint a jelenlegi kormányzat a szak- szervezeti és munkajogi törvényeket a maga javára, a munkások és a szakszervezetek ellen használja fel. A gazdasági helyzet pedig —a fellendülés kétségtelen jelei ellenére — egyelőre nem mutat kiutat a válságban lévő szakszervezeti mozgalom számára. Reagan elnökségének négy esztendeje nem sok jót ho- eott a szervezett dolgozóknak. A nyolcvanas évek elején érte el történelmi csúcspontját a munkanélküliség, s az azóta bekövetkezett gazdasági fellendülés új jelenségei: az ipar szerkezetváltása és súlypontjainak áttelepítése az ország konzervatívabb — a szakszervezetek számára egyelőre „bevehetetlennek” bizonyuló — déli és délkeleti részeibe és a kulcsiparágak, elsősorban az acélgyártás és az autóipar tovább tartó nehézségei — a szakszervezetek hagyományos keleti parti „fellegváraiban” — valósággal kiütötte a keményebb harctól egyébként is tartózkodó szakszervezeteket. A dollár erősödése is nehéz helyzetbe sodorta a hagyomá- hyos iparágakat: a külföldi gyártók most nagyobb konkurenciát jelentenek az amerikai piacon, s a vállalatokat ez is leépítésekre készteti. f Washingtonban folytat tárgyalásokat Lord Carrington, a NATO új főtitkára. A poli- itikust fogadta Reagan elnök, megbeszélést folytatott vele Bhultz külügyminiszter és találkozik a Pentagon vezetőivel is. Lord Carrington a kongresszus illetékes tagjaival is tárgyal a NATO helyzetéA dolgozók állásaikat féltve engedményekre kényszerültek az utóbbi években, elfogadták a munkaidő, és bércsökkentéseket is. A gazdasági helyzetet kihasználva a Reagan-kormány politikailag is hadat üzent a szakszervezeteknek a szakmai szövetségek „munkaerő-piaci monopóliumát” megnyirbálandó, megszüntette azt a számos iparágban, illetve vállalatnál korábban nehezen kivívott jogof, hogy csak szervezett munkások alkalmazhatók. Az új gyakorlatra maga az elnök mutatott példát, amikor 1981-ben rendeleti úton elbocsátott 11 ezer sztrájkoló légiirányítót az ország repülőtereiről. Mivel a munkáltatók természetesen előnyben részesítik a nem szervezett munkásokat, a nehéz gazdasági helyzetre tekintettel sokan inkább kiléptek szakmai szervezetükből. Az elektronikai ipar fejlődése és ennek velejárója: a bedolgozói rendszer szélesedése ugyancsak csökkentette a szakszervezet befolyását. A második világháború óta egyébként is 35-ről 20 százalékra csökkent a szervezett dolgozók aránya, s ez a folyamat az utóbbi négy évben felgyorsult. Ma már csak minden ötödik amerikai munkavállaló — mintegy 20 millió ember szervezett dolgozó. A válságágazatokban a legnagyobb a lemorzsolódás: az acélipari munkások korábban egymilliós szakszervezete például tagjainak egynegyedét veszítette el 1980 és 1984 között. De a maradék tagság is „felhígul” a gazdaság hosszú távú átszerveződé- sével összefüggésben is. 1950- ben az aktív lakosság 59 százaléka dolgozott a „harmadik”, azaz a szolgáltató szektorban, ma 72 százaléka. Az ő harcosságuk nem hasonfől. A megbeszélések témája elsősorban az atlanti szövetség katonai kiadásainak megnövelése, az az amerikai követelés, hogy az európai tagállamok fokozzák hozzájárulásukat a katonai erő növeléséhez, mindenekelőtt a hagyományos fegyverzet korszerűsítéséhez. lítható a nagyipari munkások harcosságához. A „Labor Day” kitűnő alkalmat adott a szakszervezeti vezetőknek, hogy megpróbálják lejáratni Reagan politikáját és ismételten messzemenő támogatásukról biztosítsák a demokraták elnök- jelöltjél, Walter Monda!e-t. „Nem állítjuk, hogy a politikai fordulat (a demokrata párti kormányzás) önmagában meg tudná oldani valamennyi problémánkat. de nem érhetünk el sikereket egy politikailag ellenséges' közegben, bármilyen keményen dolgoznánk is” — hangsúlyozta az AFL—- CIO elnöke, utalva a Reagan-kor- mányzat szakszervezet-ellenes akcióira. Az utóbbi években deffen- zívába szorult szakszervezetek számára szinte már létkérdés, hogy novemberben az Egyesült Államokban demokrata elnököt válasszanak. Tőle várják nem csak a megtépázott szakszervezeti jogok, hanem a szakszervezetek — s nem utolsósorban a tényleges osztályharcot elvető szakszervezeti vezetők — bázisául szolgáló gazdasági ágazatok és földrajzi területek „rehabilitálását” is. Ezért a politikai támogatás mellett a pénzt sem sajnálják Mondale kampányára: a szakszervezeti kasszából, illetve magánszemélyek átutalásaiból dollármilliókat juttatnak a demokrata párt választási számlájára. A szakszervezeti vezetők kiállása a demokraták mellett azonban nem jelenti egyben az egésiz tagság feltétlen támogatását. Noha a szervezett dolgozók többsége hagyományosan a demokratákra szavaz, nem tudni, mekkora lesz novemberben a „szökevények” aránya. Négy esztendeje például éppen az AFL— CIO szakszervezeti szövetség több mint 13 milliós tagságának 44 százaléka Ronald Reaganra szavazott, a vezetők támogatta Jimmy Carter helyett. Most, 1984 novemberében a szervezett dolgozók jó része valódi alternatíva hiányában, valószínűleg ismét a republikánus jelöltre adja le szavazatát: a csökkenő kamatlábak és a viszonylag csökkenő munkanélküliség erősíteni látszik Reagant Mondale és az amerikai szakszervezeti vezetők egyezkedésével szemben. Carrington Washingtonban [Reagan—Gromiko faiálko^óról Világszerte nagy érdeklődést keltett Érdeklődéssel, de’ visszafogottan kezelték az amerikai rádió- és televíziós állomások a kedden bejelentett Reagan é1’ Andrej Gromiko találkozót. George" Shultz amerikai külügyminiszter szerdán reggeli televíziós nyilatkozatában üdvözölte azt a tényt, hogy Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter találkozik Reagan amerikai elnökkel. A miniszter azonban nem válaszolt arra a kérdésre, miért nem került sor ilyen találkozókra a Reagan-kormányzat működésének eddigi szakaszában, bár hangoztatta, hogy a kormány érdekelt a Szovjetunióval kialakítandó együttműködés fejlesztésében. Nyilatkozatában azt mondotta, hogy a két ország megállapodásai mindkét fél javát szolgálják, de azokat úgy kell alakítani, hogy az eddigieknél könnyebben ellenőrizhetők légyenek. Az amerikai sajtó szerdán első oldalas jelentésekbe^ számol be a Gromiko—Re. gan tárgyalás ügyében létrejött megállapodásról, de csak igen óvatosan ír arról, milyen eredményekhez vezethet az első magas szintű találkozó. Az ismert amerikai publicista. James Reston a The New York Times című lapban azt' írja, kevés esély van arra, hogy bejelentés bármilyen kérdésben kompromisszumos megoldás szülessék a találkozón, de önmagában is a haladás jele az, hogy ,.a két nukleáris szuperhatalom egyetértésre jutóit nézeteltéréseik megvitatásáról.” A nyugat-európai sajtó nem táplál reményt * A Reagan—Gromiko találkozótól a nyugati sajtó nem vár „áttörést”, de kisebb eredményeket elképzelhetőnek tart. A liberális brit napilap, a The Guardian kiemeli: ha Reagan — mint ahogy azt szüntelenül állítja — valóban érdemi kapcsolatokat kíván fenntartani a Szovjetunióval, akkor a Gromikóval folytatandó megbeszélései kétségtelenül hasznosak lehetnek. Az amerikai kormánynak a kelet—nyugati kapcsolatokat érintő politikai megnyilatkozásai azonban sokkal. inkább tűnnek belpolitikai manővereknek — állapítja meg a lap, majd emlékeztet: nem Reagan volt az, aki az összejövetelt javasolta, hanem Gromiko. A Reuter és az AP hírügynökség elsősorban a találkozónak az amerikai belpolitikát érintő vonatkozásait emeli ki. Reagan elnök kiszámított kockázatot vállal azzal, hogy öt héttel a választások előtt hajlandó találkozni Gromikóval, a diplomásai élet egyik legtapasztaltabb veteránjával — írja a Reuter. Az olasz Corriere della Sera szerint pillanatnyilag az a legfontosabb, hogy a két ország vezetői ismét tárgyalnak. A lap kiemeli, hogy miután a genfi tái^yalások folytatására egyelőre nincs lehetőség, a leszerelés témájában a világűr fegyvermentesítéséről való eszmecsere látszik célszerűnek. A La Stampa szerint Washington és Moszkva álláspontja oly távol áll egymástól, hogy azokat egyetlen találkozóval nem lehet lényegesen közelíteni egymáshoz. A megbeszélés azonban feltételezi a folytatást. A La Repubblica című napilap fontosnak tartja leszögezni, hogy Reagan a szovjet külügyminiszter személyében azzal a politikussal találkozik, aki az utóbbi ne- gvedszázad. valamennyi amerikai elnökével tárgyalt. Kínai és indiai párbeszéd kezdődik Dacolnak a békeharcosok Az angol legfelsőbb bíróság szerdán táborhelyük elhagyására kötelezte a Green- ham Common-i békeharcos asszonyukat, akik az amerikai szárnyasrakéta-támaszpont főbejáratával szemben — egy alacsonyabb fokú bíróság végzésével dacolva — újból tábort vertek. Az eredetileg „senkiföldjének” számító területet áprilisban a readingi körzeti bíróság a közlekedésügyi minisztériumnak ítélte, és a végrehajtók annak idején likvidálták a tüntető asszonyok állandó táborhelyét. A tüntetők azonban idővel visszaszivárogtak, és a minisztérium a legfelsőbb bírósághoz nyújtott be. újabb keresetet. Ennek adott helyt szerdán McPherson bíró. Hétfőn 1981 decembere óta ötödször találkoznak Kína és India képviselői, hogy folytassák megbeszéléseiket, ezúttal Pekingben, a két ország határvitájáról, jelentette be szerdán a. kínai fővárosban a külügyminisztérium szóvivője." A hatnaposra tervezett megbeszélésen a határkérdés mellett-''szóba kerülnek' majd a kulturális, a műszaki-tudományos csere kérdései, valamint egyéb kétoldalú kérdések. Közös érdekű nemzetközi kérdésekről is véleményt fognak cserélni. A két ország között 125 ezer négyzetkilométer terület hovatartozása vitatott. A gyarmati időkből visszamaradt határvita 1962 őszén rövid, de véres háborúba torkollott Kína és India között. Viszonyuk annyira megromlott, hogy diplomáciai kapcsolataikat nagyköveti szinten csak 1976- ban állították helyre. Peking és Delhi Huang Hua akkori kínai külügyminiszter 1931 nyarán tett indiai látogatásakor állapodott meg abban, hogy párbeszéd kezdődik közöttük. Az első fordulót 1981- ben tartották Pekingben. Vietnam: élelmiszer-önellátás rösére növelték a felvásárlóGránátok és barikádok 1983-ban, nyolc évvel az ország újraegyesítése után, Vietnamnak első ízben sikerült önerőből fedeznie minimális élelmiszer-szükségletét. A tavalyi, 17 millió tonnás élelmiszer-termelést eddigi legnagyobb gazdasági eredményeként könyvelheti el. 'Az 1984. évi gazdasági terv ennél egymillió tonnával még több rizs és más élelmiszernövény termelését tűzte ki célul. Az idei aratás eddigi eredményei reményt adnak az újabb rekordra és igazolják azt, hogy az elmaradott indokínai ország az utóbbi években helyes utat választott legégetőbb gondjainak orvoslására. Vietnam élelmiszer-termelésének növekedése — az egész gazdaság fellendüléséhez hasonlóan — a reméltnél sokkal később és lassabban kezdődött meg. Az 1976- ban tartott negyedik pártkongresszus is a mostaninál jóval egyszerűbbnek vélte a gazdasági nehézségek leküzdését. a szocialista építés feladatainak megoldását. Egyszerre kellett volna az élelmiszer-ellátást, az iparosítást és a nemzetvédelmet biztosítani egy olyan országban, amelynek hosszú ideig tartó megosztottsága kétféle életmódot teremtett meg, kétféle gazdasági rendszert alakított ki. Ilyen feltételek mellett az élelmiszer-termelést nem sikerült a szükséges mértékben növelni, sőt az 1977-ben még csökkent is, majd a következő évben özén a szinten maradt, miközben a lakosság évente körülbelül egymillióval növekedett. Az állami élelmiszer-begyűjtés ősz. szeomlott, délen nem jártak a várt sikerrel a koilektivi- zálási kísérletek (elsősorban a lenini normák megsértése miatt), 1979-ben a vietnami csapatok kambodzsai szerep- vállalása, és az ezt követően tartóssá váló kínai fenyegetés újabb terheket jelentett a nemzetgazdaság számára. Kína és a nyugati országok beszüntették Vietnam segélyezését, illetve a kölcsönnyújtást. 1979 szeptemberében a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának 6. ülése, miközben megerősítette az alapvető stratégiai cél helyességét, a szocializmus fokozatos erősítését az ország északi része felől dél felé, új utat jelölt ki: a jövőben jobban figyelembe kell venni a gazdasági törvényeket, elsősorban a piacét, és támaszkodni keli! az egyéni kezdeményezésre. a dolgozók anyagi érdekeltségére. Szerződéses rendszert vezettek be a mezőgazdaságban, s így érdekeltté tették a parasztokat a többlettermelésben és abban, hogy terményeiket elsi árakat is. Az élelmiszertermelés már 1979 végén egymillió tonnával, 14 millióra nőtt. Az 1982 márciusában tartott V. kongresszus önkritikusan állapította meg, hogy korábban voluntarista hibákat követtek el, alábecsülték annak a ténynek a következményeit, hogy a gazdaság alapvetően a kistermelésre épül. A kongresszus állást foglalt amellett, hogy folytatni kell a gazdaság és a közigazgatás decentralizálási folyamatát. A mezőgazdasági termelést nevezte „első frontvonalnak”, vagyis egyelőre az élelmiszer- ellátás biztosítására kell elsődlegesen összpontosítani. A nyolcvanas évek elején a vietnami gazdaság legsikeresebb területe a mezőgazdaság volt — állapította meg ez év elején az állami tervbizottság jelentése. Az állami élelmiszer-begyűjtés tavaly 3,75 millió tonnát ért el, 800 000 tonnával növekedett az 1982-es rekordévhez képest. Alapvető gondot okoz azonban a magas nép- szaporulat, s emiatt csak kis mértékben növekszik az egy főre eső rizs mennyisége. Ezért alapvető stratégiai feladat az, hogy az állami célkitűzésnek megfelelően 1.7 százalékra szorítsák le 1985- re a jelenlegi 2,5 százalékos demográfiai növekedést. Nincs egyelőre alapvetően kedvező változás a bérből és fizetésből . élők helyzetében azért sem, mert a magánkereskedők — egyes felmérések szerint — 50 százalékos részaránnyal rendelkeznek az élelmiszerek, a mezőgazdasági termékek piacán, s a szabadpiacon állandóan emelkednek az árak. Az állam még nem tudja ellenőrizni a piacot, és így a magánszektor — mindenekelőtt délen — aránytalanul nagy előnyökhöz juthat. Az állam adminisztratív korlátozások helyett különböző szövetkezeti formák létrehozását ösztönzi. Ma Vietnamban a megművelt területeken átlagosan másfélszer aratnak. A cél az, hogy mindenütt kétszer takarítsák be a termést. Az idei tavaszi időszakot az eddigi legjobb eredménnyel. 5.5 millió tonna betakarításával zárták. Ez reményt ad arra, hogy a második aratási időszak befejeztével teljesítsék a 18 milliós tervcélt. A VKP KB legutóbbi júliusban tartott VI. ülése is megerősítette az új gazdaság- politikai elgondolások helyességét. Ezzel együtt is nyilvánvaló: a mezőgazdaság nagyarányú fejlesztésére, ■ az élelmiszer-ellátás megnyugtató megoldására csak az egész gazdaság átfogó fejlődésével, az iparosítás megkezdése után lesz lehetőség. Addig Vietnamban, ahol fejletlen az ipar, kevés a művelés alá vont földterület, nagyszámú a lakosság, magas a népszaporulat — az elegendő élelem, biztosítása továbbra is forró kérdés marad. Símárdi Tamás A dél-afrikai rezsim hű maradt magához: Louis le Grange rendőrségi és börtönügyi miniszter elrendelte, hogy szerda éjféltől a helyi hatóságok tiltsanak be minden kormányellenes politikai megmozdulást. Mint várható volt, a pretoriai kabinetnek nem volt és most sincs más receptje a kétségbeesés és keserűség megnyilvánulásai ellen, amelyek több mint egy teljes héten keresztül ismét végigsepertek az országon. Soweto johannesburgi külvárosban és más ismert néger gettókban ez a nem akármilyen hét harminckét halálos és legalább háromszáz sebesült áldozatot követelt. A kopott viskók között az immár jól ismert kép fogadta a szemlélődőket: rendőrségi könnygázgránátok pukkanása, emberölésre is alkalmas gumilövedékek surranása, gumiabroncsokból emelt barikádok látványa. Ez lett a nagy csinnadrattával beharangozottt pretóriai „nyitányból”, amely azt lett volna hivatva elősegíteni, hogy a Dél-afrikai Köztársaság legalább valamelyest szalonképes legyen a nemzetek családjában. A forgatókönyv néhány „liberálisabb” kormányfői beszéddel kezdődött (Botha jelenlegi kormányfő egy gyűlésen bírálta pártja szélső jobboldali ellenzékét, az „őrjöngőket”, akik a legcsekélyebb változást is ellenzik) és a hírhedt „alkotmányreformmal” folytatódott. Mint , ismeretes, az alkotmánymódosítás csak arra volt ió, hogy még jobban felháborítsa a nemzetközi közvéleményt, hiszen csupán a t'ái- véreknek és az ázsiai szár- tnuzásúaknak biztosított iá t - szatképviseletei, de tovább:» is teljesen kirekesztette a hatalom gyakorlásában a fekete többséget. A forgatókon v számolt a Reagan-kormány létével és jellegével. Waslrng- ton valóban mindent megtelt. hogy a tragikomikus porhintést, nyitánynak fogják fel és rávette néhány szövetségesét, fogadják Bothát országukban. Mára beb!- zonyosodott, hogy az Egyesült Államok egyedül maradt pretóriai barátaival. Ahogy közeledett a sowetói vérengzés, és Steve Biko polgárjogi vezető halálra kínzásának évfordulója (szeptember 12.), valamint Botha kormányíő államfővé „koronázásának” napja (szeptember 14.), úgy törtek ki egymás után a harag vulkánjai. A börtönügyi miniszter tilalmával egyidőben újra messzehangzóan elítélte a rezsimet az ENSZ apartheidellenes bizottsága. Ez újabb bizonysága annak, hogy nemcsak a Dél-afrikai Köztársaságban, hanem világszerte egyértelmű a felismerés: apartheidországban semmiféle nyitány nincs, folytatás annál inkább. Az embertelenségén az el* nyomásé. Harmat Endre adjak az allamnak. Több&zö- 2 NÓGRÁD - 1984. szeptember 13., csütörtök |
