Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)

1984-09-18 / 219. szám

KARATE Kiiűrő rendezés, látványos verseny, telt ház Magyar siker a salgótarjáni nemzetközi Viadalon Ha a sporttevékenység te­rén nem is, de a sportdiplo­máciában igen komoly ered­ményeket ért el az utóbbi időben Nógrád megye. Több jelentős nemzetközi sportese­mény színhelye lehetett me- gvénk, többek között a Béke Barátság Kupába számító Sal- gó MOGÜRT Rally autós ver­senynek, a labdarúgó IBV- nek. Az elmúlt hét végén négy ország öt csapatának részvételével lebonyolított, nemzetközi karateverseny is azt bizonyította: a^ rendezést fejlődéshez és talán hozzájá­és a lelkes közönséget illető­en az élen járunk. rult ahhoz is, hogy a még meglévő előítéleteket csök­gós helyezésekről. A közönség soraiban többen idegesen néz­tek órájukra, a formagyakor­latok gyors befejezése lát­tán. „Ez az egész még egy óráig sem fog tartani’’, mond­ta az egyik néző. Aki min­den bizonnyal első alkalom­mal vett részt karateverse­nyen. A vetélkedés java ugyanis még hátra volt. A csapat ku- mite-összecsapásai már láz­ba hozta a lelátón helyet fog­laló karateszakértőket, és a kíváncsiskodókat. Idősebbek és fiatalabbak együtt tapsol­tak egy-egy látványos akció A karate magyarországi útr kentse... Hogy ez mennyire után. Igaz, ezúttal kicsit több ja során szinte páratlan kar­riert futott be a többi sport­ághoz képest. E fiatal sport­igaz, bizonyítja az a tény is, hogy a szombati versenynap- ra„szinte zsúfolásig megtelt a volt a döntetlen, mint az ál­talában ebben a sportágban lenni szokott. Mégis minden­ás, amelyet hosszú ideig in- salgótarjáni városi sportcsar- ki elégedetten szemlélte az kébb , tiltottak, mint támogat- nők lelátója. Pontosan 15 óra - tak, képes volt fennmaradni; kor hivatalosan is megnyitot- bizonyítva, hogy többről van ták a versenyt. A vendégeket szó, mint divathullámról! Az és a sportolókat Szúnyog Ti- pedig olykor félelmetesnek tű- ország más területeihez ha­eseményeket. A végig igen sportszerű találkozók során komolyabb sérülés nem volt, sonlóan Nógrád megyét sem sporthivatalának vezetője kö- kerülte el az új idők szele. S szöntötte bor, a Nógrád megyei Tanács nő dolgok is történtek a küz­dőtéren. . Végül is a kitűnő rendezés karatezők népes, tábora rö- Ezt követően a versenyzők és a számítógépek segítségé- vid idő alatt olyan szintre kapták meg a „szót”. Először vei megoldott, gyors tájékoz- emelte e sportág művelését, hogy a helybelieket már or­szágosan is - „jegyzik”. ott vannak a legjobbak között, vnyos bemutatók értékelésénél négyórás viadal után hazaié a katagyakorlatokat mutatták tatás, a remek, élvezetes, nagy be a résztvevő országok há­romtagú csapatai. A látvá­csatá-k sora hozzájárult ahhoz, hogy a késő esti órákban, a rő nézők és maguk a sporto­lók is elégedetten távozza­Az első nógrádi nemzetközi nem volt könnyű helyzetben karateverseriy, minden bi- a nemzetközi bírói gárda, ti- zonnyal újabb lendületet ad a zedpontok döntöttek a dobo- nak és kellemes gondolato­dat idézve emlékezzenek visz- sza erre a versenyre. Amely­nek, mint azt Szúnyog Tibor a találkozót követő fogadásán mondotta, jövőre folytatása lesz. Eredmények: kata: I. Belg­rad (Drágán, Srecko, Nikola,) II. Budapest (Molnár T., Ma­rosvölgyi I., Hecker B.), III. Bécs (Hinterleitner, Rochker, Orchan). IV. München, v. Szkop.ia. Kumite: I. Budapest (Ma­rosvölgyi I., Hecker B., Nagy V., Bige Cs., Molnár T.). Szkopje, III. Bécs, IV. Belg- rád, V. München. A legtech­nikásabb versenyzőnek járó díjat Orce Stojcevski (Szkop­je) vehette át. . (Rig) SAKK Jerzynszky még nem veszített pontot Változatos küzdelmet hozott a Kubinyl—Istvanoszki döntetlen. 5. hét vegén a mihálygergei Észak- forduló: Jerzynszky—Oravecz magyarországi Regionális Vízmű 1 — 0: Fenes—Kassai, Istvanoszki— Kupa nemzetközi sakkverseny Demian, Sztremi—Gordos, Nagy— 4—5. fordulója. Szombaton Kassai Abri döntetlen, Janusch—Kubin nyert állásban durván elnézte függő, mérkőzését, és ezért veszített. Ezen a napon három, vasárnap Az 5. forduló ulán 1. Jerzynsz- négy döntetlen utalt a küzdelem ky 5, 2. Janusch 5 (1), 3. Kubin hevességére. Andrej Jerzynszky 3,5 (1), 4. Istvanoszki 3,5, 5—fi. lengyel mesterjelölt mindkét for- Fenes cs Nagy 2,5—2,5, 7—8. Kas dulóban győzött és így 5 ponttal s$ü és Sztremi 2—2 ponttal. Ived ve/eti a mezőnyt. den az alábbi párosításban ját; Eredmények. 4. forduló: Demi- szanak a résztvevők: Demian— au—Jerzynszky 0—1, Oravecz— Ábri. Gordos—Oraveez, Kassai— Nagy 0—1, Kassai—Janusch 0—1; Jerzynszky. Kubin—Nagy, Istva- Abri—Sztremi, Gordos—Fenes, moszki—Sztremi, Janus—Fenes. RÖPLABDA Késmárk külön klasszist képviselt Női nemzetközi Barátság Kupa A salgótarjáni Beszterce-la- utolsó mérkőzésen volt biz- kótelep tornatermében ren-' taté. ' dezte a városi tanács vb test- Eredmények: RSZR—Jász­nevelési és sportosztálya és a berény 2—0 (9, 9), Ferroglo- városi röplabdaszövetség az bus—RSZR 2—0 (8, 8), Kés­ötödik nemzetközi Barátság márk—Hnusta 2—0 (4, 2), Kupa versenysorozatát. A ran- Hnusta—Jászberény 2—1 (—5, gos mezőnyben a Késmárk 9, 5), Késmárk—Ferroglobus csapata külön klasszist képvi- 2—0 (9, 3), Ferroglobus— seit, a tornát nagy fölénnyel. Hnustp 2—0 (10, 8), Kés­játszmaveszteség. nélkül ve- márk—RSZR 2—0 (8, 5), Fer- retlenül nyerte. A szlovák roglobus—Jászberény 2—0 (6, nemzeti liga első osztályában 7), RSZR—Jászberény 2—0 játszó, kitűnő ifjúsági együt- (6, 7). RSZR—Hnusta 2—0 (1, tes elsősorban ütéskombiná- 8). Késmárk—Jászberény 2—0 dóival és kitűnő mezőnyjáté- (6, 0). kával aratta győzelmeit. A a verseny végeredménye 1. Késmárk magyar csapatok közül a Ferroglobus az IRSZR legyő­zésével érte el jó helyezését. Az RSZR Szkiba, Boros, Né­meth, -Szép. Nagy, Győriné, 2. Ferroglobus 3. RSZR 4. Hnusta 5. Jászberény 4 4 - 8-0 8 4316-27 4224-46 4132-75 4-41-84 A legsportszerűbb csapat cí­Schuyer, Zsugva. Szárnyasi, mét a Jászberényi Lehel meg- Pócos. Percze I. összeállítás- fiatalított együttese nyerte, a ban Hnusta legyőzésével (az legjobb mezőnyjátékosokét e’múlt heti hnustai vereségért Heinchova (Késmárk) és Nagy visszavágva) került a harma- E. (RSZR). d’k helyre. Játéka csupán az m. 1. ŐSZI ÉLELMISZER-KERES­KEDELMI NAPOK Meghívjuk vásárlóinkat Bá- tonyterenyén a Honvéd úti és a R-évay úti élelmiszerboltba, ahol szeptember 18—22-ig a Karäncs Húsipari Szövetkezeti Közös Vállalat húsáruit mutatjuk be. Kóstolóra várjuk vevőin­ket 18-án 14 órakor a Révav úti élelmiszerboltban. \TV 5*£dcijo' labdarúciő NB II. „Hengerelt" a Bányász a Kohász-stadionban SBTC-Szekszárdi Dózsa 4-1 (2-0) Salgótarján, 300 néző: v.: Pádár (Lója, Varga), gást, és a pontos labdát Ju- SBTC•: László — Nagy, Juhász, Zimonyi, Babosán — Lip- hász az ötösön kívülről be- , ták, Földi (Úrbányi, 80. p.). Balga — Oláh, Kovács, Gyón- vetődve, a levegőben úszva, gyösi. Edző: Haász Sándor. Szekszárd: Horváth — Szabó, védhetetlenül fejelte a kapu Hahn. (Lauer, 54. p.). Weitner 11., Somodi — Varga, Die- bal oldalába. 4—0. Szépseg- nes, Weitner II. (Kniesz, 63. p.) — Megyeri, Kovács, Tóth. díjas gól volt! Edző: Kovács István. Egy ellentámadás során létszámfölénybe került a ven­Már az 5. percben gólnak helyzetből lőtte kapura, Hor- dégek támadósora, de Megye­örülhetett a — kitűnő szí- váth bravúrral tolta a „pety- rí lövését László hárította. A mattal, az esős-, borús időben tyest” a bal kapufára: a visz- másik oldalon- Liptá-K 25 mé- is jócskán összesereglő — szapattanó labdát Oláh újra térről mellé talált. A 79. salgótarjáni szurkolótábor, középre játszotta, Lipták két- percben ismét Kovács labdá- Balga szerzett labdát a játék, szer is ismételhetett, de a ját lőhette Földi kapásból — tér közepén. Kovácshoz jgt- tömörülő védelem hárított. Az- alig valamivel a kapu melle, szott, ő nagyszerűen tálalt a tán Gyöngyösi, majd ismét a dózsások Kovács Béla 20 kiugró Földi elé, aki remek Varga veszélyeztetett, _aztá-n méteres szabadrúgásával vé- ütemben kilépve a védők kö- megint a hazai balszélső két- tették észre magukat a zül, a kifutó kapus mellett, szer, a vendégek válogatott labda fölé szállt —, Babosán 15 méterről a bal alsó sarok- csodakapitánya egyszer került pedig meglepően pontosan ta- ba talált. 1—0. helyzetbe, de a félidő ered- iáit egy alkalommal a szek­ménye már nem változott. szárdi kapuba, csak előzőleg Szünet után a szekszárdiak lest ítélt a játékvezető. A 84. vezették az első említésre mél- percben a lilák azonban sza- tó támadást; László ezúttal Die- bályos gólt értek el: Megyeri nes elől tisztázott. A salgótar" pontos kényszerítő átadással jani exválogatott Kovács az indította az elal-vó védők kö- 54. percben a jobb szélen tá- züi kilépő Lauert, aki 15 mé- madásfoa lendülő Nagyot ug- térről a kifutó László mel­A másik oldalon az _MTK- VM-ből, illetve az Ű. Dó­zsából jól ismert, volt válo­gatott Kovács Béla 40 mé­terről meglőtt labdáját László, az ellentámadásnál Gyöngyösi 20 méteres bom­báját Horváth yédte. A 8. k; hátvéd bátran jett a bal alsó sarokba ta­SHúíS. “ÍS húzott, de közeJi lö­vését most is hárította H-or­szögletrúgása után Kovács kapura fejelt, Szabó a gól­vonalról fejelte vissza a mezőnybe a labdát! (A kapus ., .... . „ Ezen a vasárnapon a Ko­vat-h; igaz, csupán szögletre, ^ész-stadion gyepszőnyegén a A Gyöngyösi áltál beívelt g,jnvósz-fiáíc „hengereltek”. A i már verve volt...) A bátran sokszor látványos, nyíltszin kitámadó vendégek egyik akciója végén Varga éles, jól ,ra ^efJÍelí,<?:7ÍV?’ tapsokat arató, sikeres meg- lyezkedo Földi az ötösön all- ” - ­..... v a, nagy nyugalommal továb­Egy percre rá ismét Ko­oldások, a gördülékeny, pon­tos, ötletes hazai támadások és különösen az első perctől csaknem végig állandó hajtás, eltalált jobbról jövő labdáját bi’m a halóha, 3_0. László hárította. A 14. perc­ben növelte előnyét az SBTC. Juhász szöktette az ezúttal Is _ középpályás labdáját .10 ütemben kiugró Földit, aki . má-ods7orra megfogta elől a kivetődő kapus még Aztán Oláhra szólt ismerésben nem volt hiaru. —-- - Horváth. Aztán Olahia szolt . l 6 vercekre ki_ Vá“ hÄÄtbe Ä ^Zárked^r^t a szurkolóknak: biztatásban, el_ Magyar Hírlap Kupa Ezüstérem a kispályán Vasárnap Balatonfüreden befejeződött a kispályás lab­darúgó Magyar Hírlap Kupa országos döntője. A népszerű sportág fináléjában a Nógrád megyei Tanács csapata szép sikert ért el: a tizenkét együt­tes részvételével megrende­zett mérkőzéssorozaton a má­sodik helyen végzett. Az ezüstérem: különösen szépen csillog annak fényében, hogy a kupa nyolcéves történetében most először sikerült Nógrád megyei csapatnak a legjobbak közé jutnia. A siker kivívói: Lopatovzsky, Szabó, Garami, Novák, Szűcs, Fekete, Erdős, 1 anqa, Baráthy. A kupát a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság csapata nyerte el. tisztázott, de a labda Gyón- . •_=„ m„„t „ csa. «««* «-*- .—------­g vösi elé pattant, és a bal- a iáhát engedő tar jani védelemnek i, szélsőt Horváth már csak ‘ J*» úgy tudta elválasztani a lab­dától, hogy elhúzta a lábát. 11-es! A büntetőből a sértett élesen a bal alsó sarokba lőtt. 2—0. gólt a nézők. Ha a múlt hé­ten és most mutatott itthoni formát gólerősséget megőrzik, fekete-fehérek a most kö­. a fekete-feherek a most ko­, percben Kovács István 25 - idegenbeli mér­s'/ahiinnißasa TIVO- , „ , ^ ... kozesre, esetleg átmentik a Szolnok, a Volán és DVTK el­leni találkozókra is — a je­lenlegi negyedik helyezésből talán nem lesz lecsúszás a tabella kevésbé előkelő he­a tarjáni 7-es a fejéhez kap­va „kommentálta”, így sárga lapot is kapott még hozzá. A 65. méteres szabadrúgása nyo- A 21. percben ismét Varga mán Horváth a jobb alsó sa- veszélyes jobb oldali beadá- rok elől szedte föl a labdát, sánál kellett résen lennie a Aztán Lipták célozta meg 40 hazai védelemnek: Kovács méterről a kaput, amikor őr- elől Zimonyi tisztázott. Két zője messze kint állt — a perccel később Hahn kímélet- labda a fölső lécről a vonalon lenül beletalpalt hátulról Ko% túlra pattant. A kitűnő hely- yet,;e' vácsba a 16-os bal sarkánál zetfelismerés megérdemelte a Nagy, Juhasz, Ztmo­— villant a sárga lap! öt tapsot! V,y\, Balga, Földi* Gyöngyösi, perccel később Gyöngyösi A 69. percben Gyöngyösi iK.f Megyén, Lauer, labdáját Földi balról, jó jobbról végzett el szögletrú- Vórkonyi Ferenc Már negyedik az SBTC Eredmények, iáblázafok NB I.: Ű. Dózsa—Tatabánya 1— 0 (0—0), MTK-VM—Video­ton 0—0, Békéscsaba—PMSC 2— 1 (2—0), Haladás VSE— DMVSC 1—0 (0—0), SZEOL AK—Eger 0—0, Rába ETO— Bp Honvéd 1—0 (0—0), Va­sas—Csepel 3—0 (3—0), Zala­egerszeg—FTC 3—1 (2—0). az nb i. Állasa 5. Pécsi MSC 6. Rába ETO 7. Debrecen Tatabánya ZTalaegerszeg 10. Eger 11. Békéscsaba 12. MTK-VM 13. Vasas 14. Ü. Dózsa 15. Haladás 16. SZEOL AK 42114- 25 42115- 55 42-25-44 41215-44 41215-44 41212-44 42-24-74 41125-43 41124-53 41-3 3-5 2 4 1 - 3 2-4 2 4-131-81 nyász—Vác 1—3 (1—0), DVTK —Baja 3—0 (3—0), Özd—22. sz. Volán 2—2 (2—1), Nyír­egyháza—Sopron 3—1 (1—0), Hódgép Metripond—Debrece­ni Kinizsi 0—1 (0—1). az nb II. Állasa 1. Csepel 2. Ferencváros 3. Bp. Honvéd i. Videoton 43-17-36 43-18-56 43-14-26 42117-55 NB II.; Szolnok—Bakony Vegyész 6—0 (4—0), Volán SC—Kazincbarcika 4—1 (2—0), Nagykanizsa—Keszt­hely 3—1 (1—0), T. Bauxitbá­nai, Drahos. Ld.: Juhász 49, Jugovics 20. Gsőszerelő— Atomerőmű 73—64 (41—31), V.: Babják, Petró. Ld.: Lu­kács 17, Lakics 18. Orosz­KOSARLABDA Szert Sándor férfi-női emléktorna A Salgótarjáni Kohász csapata megvédte előző évi Petró. Ld.: Jugovics 12. ‘ ill. Sportegylet szeptember 15-én, kupagyőztesi címét: veretle- Sebestyén 20. SKSE—Orosz- a pénzügyi és számviteli fő- nül nyerte a tornát. Tudásá- lány 93—70 (43—32), v.: Tol- iskola tornatermében, 16-án val a mezőny fölé nőtt. pedig a sportcsarnokban ren­dezte a Szert Sándor férfi- Eredmények; nők: SKSE— női kosárlabda-emlékversenyt. Eger SE 64—47 (40—18), v. A férfiaknál a verseny magas Petró, Tolnai. Kandó—Tipog színvonalát biztosította, hogy ráfia 63—44 (27—25), v.: Dra- lány—Atomerőmű 91—75 a résztvevők az NB Il-es cső- hős, Babják. Kandó—Eger SE (52—34), v.: Babják, Tolnai portjukban valamennyien az 84—36 (35—17), v.: Petró, Ld.: Sebestyén 24, Lakics 18 élmezőnyhöz tartoznak. A szó- Tolnai. SKSE—Tipográfia Csőszerelő—SKSE 96—90 ros küzdelmekben, nagy csa- 50—42 (28—22), v.: Drahos, (45—44), v.: Petró, Drahos. tarozások közepette, a kosár- Babják. Kandó—SKSE 82—35 Ld.: Lakics 22, Juhász 49. labda sok szépségét vonultat- (41—12), v.: Tolnai, Petró. ták fel a résztvevők. A ver­sengésre jellemző, hogy a végelszámolásnál az első és harmadik helyen végző mind­három együttes öt-öt pontot szerzett, az SKSE csupán leg- Különdíjak: a legeredmé­jobb pontarányával nyerte a nygsebb dobó 42 ponttal Üj- tornát. Az emlékvetseny el- váriné (Tipográfia),, a legtech- érte célkitűzését, a kosárlabda- nikásabb versenyző: Gálné sportág népszerűsítését és jól (Kandó). A torna végeredménye A torna végeredménye 1. Kandó 3 3 _ fi 1. SKSE 3 2 1 2. SKSE 3 2 1 5 2. Csőszerelő 3 2 1 3. Tipográfia 3 1 2 4 3. Oroszlány 3 2 1 4. Eger SE 3 ­3 3 4. Atomerőmű 3­3 Férfiak: SKSE—Paks biztosította a hónap utolsó napján induló bajnokságra a 58 (42—31), v.: Tolnai, felkészülést. A női mezőnyben a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola 80— Dra­hos. Ld.: Juhász 26, 111. Kirr 17. Oroszlány—Csőszerelő 63—65 (33—31), v.: Babják, Különdíjak: a legeredmé­nyesebb dobó .Juhász (SKSE), 124 ponttal, a legtechnikásabb versenyző: Sebestyén (Orosz­lány). — mátyus 1. Vác 2. Volán SC 3. Szolnok 4. Salgótarján 5. Debr. Kinizsi 6. Hódgép. Metr. 7. Ózd 8. Siófok 9. Nyíregyháza* 10. Keszthely 11. Nagykanizsa 12. Dunaújváros 13. Kazincbarcika 14. Bakony V. 15. Diósgyőr* ifi. Sopron 17. Szekszárd ­18. Raja .19. 22. sz. Volán 20. Tapolca • Négy-négy vonva. 8 7 - 1 22- 5 14 8 fi 1 1 19- 9 13 8 5 1 3 19- 9 11 8341 10- 5 10 8422 15-12 10 8332 8- fi 8332 14-14 8413 11-14 8 6 - 2 18- 9 8 4 - 4 14- 9 8233 13-15 8233 6-10 8224 9-14 8224 5-15 8413 17-1? 8134 8-13 8215 9-18 8 12 5 fi-15 8125 l?-23 8-26 6-14 büntetőpont 1 Területi ‘ bajnokság. Ma<ra- csoport: Hatvan—Bél apáti­vá 4—1 (2—0), Rersk—Ma­kóid VSC 1— 0 n—0), BKV Flore—B. Én. Volán 2—2 (2—0). Saióbábony—Borsod­nádasd 2—0 (1—0). Edelény— Gyöngyös 1—3 (0—1). A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Nagybátony 5 4 1 . 9- 1 , 9 2. Ganz-MAVAG 5 4­1 14- 3 8 3. Hatvan 5 3 1 1 14- 4 7 4. Gyöngyös 5 3 1 1 11- fi 10 5. RKV Előre 5 1 4­6- 5 fi 6. St. Síküveg. 5 2 2 1 5- 7 6 7. Füzesabony 5 i 3 1 fi- .9 5 8. Reesk 5 2 1 2 3- fi 5 9. H. Papp J. SE 5 2 r 2 5-12 5 in. Sajóbábony 5 2 _ 3 5- 5 4 11. R. Ep. Volán 5 _ 4 1 2- 3 4 12. Bélapátfalva 5 1 2 2 4- 7 4 13. Romtjány 5 1 I 3 9-11 3 14. MVSC 5 1 1 3 2- 4 3 ifi. Borsodnádasd 5 1 1 3 ‘ 3- 8 3 16. Edelény 5­1 4 3-10 l NÓGRÁD — 1984. szeptember 18., kedd

Next

/
Thumbnails
Contents