Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)

1984-09-18 / 219. szám

MTESZ-ülés Tarjádban f Száz rertzvéf amíszf Végrehajtó bizottsági ülést tartott tegnap Salgótarjánban a MTESZ Nógrád megyei szervezete. A tanácskozáson a közeli nógrádi műszaki hó­nap rendezvényeiről és a jö­vő évi programról hoztak fontos döntéséket a műszaki szakemberek. „A minőségfej­lesztés kérdései Nógrádban” összefoglaló oímet viseli a — .hagyományosan — október I- től 31-ig tartó műszaki hónap! Három szerv: a MTESZ, a .TIT és a Magyar Közgazda- sági Társaság megyénkbeli szervezete rendezi az ese­ménysort. Csaknem száz je­lentősebb rendezvény: több mint hatvan előadás, amellett számos bemutató, filmvetítés, könyvkiállí’fás, üzemlátoga­tás kerül sorra a jeles alka­lommal. Kutatóintézeti, mi­nisztériumi, gyakorlati szak­emberek neve olvasható az előadók listáján. Külföldiek is bekapcsolódnak a rendez­vénybe: többek közt két an­gol szakember jön az SZVT .vendégeként Salgótarjánba. Jellegzetes színfolt lesz a Fi­gyelő fóruma: dr. Varga György főszerkesztő-helyettes képviseli a gazdasági hetila­pot Négy évszak — négy túra A KISZ Salgótarján városi bizottsága szervezésében az elmúlt hét végén került sor a Négy évszak — négy túra elnevezésű mozgalom második rendezvényére. A résztvevő csapatok c városi KlSZ-bi- zottság elől startoltak, s a Pipis hegygerincen át veze­tett útjuk a Kercseg-laposra. Itt találkoztak a 43. számú tpítőipari Vállalat KlSZ-esa- vel, s közős szabadidős-prog­ramon vettek részt. Volt MHSZ-bemutató, számos ügyességi feladvány, , játék, sport, a Somoskőújfalui ha­tárőrök pedig lovasbemutaió- ral szórakoztatták a jelenlé­vőket. A túra akadályverse­nyét a Karancskeszi és az SVT közös csapata nyerte, második helyen a síküveggyá­riak, harmadikon a karanes- alji KISZ-esek végeztek. NOGRAD Fórum a miskolci rádióban Pedagógusokról van szó A Magyar Rádió Miskolc körzeti szerkesztősége szeptem­ber 24-én, hétfőn délután 17 óra 10 perctől Fórum műsort sugároz „Pedagógusokról van szó” címmel. . Az 50 perces élő adásban szó lesz a pedagógusok anyagi, erkölcsi megbecsüléséről, a béremeléssel összefüggő kérdé­sekről, az oktató-nevelő munka helyzetéről, a szaktárgyi versenyekről, a kistelepüléseken élő pedagógusok minden­napjairól, a szülői munkaközösségek és az ifjúsági szerve­zetek helyéről, szerepéről az iskolákban, a képesítés nél­küli nevelőkről, a napközis nevelőkről, valamint a pedagó­gus-diák kapcsolatról és az ezzel összefüggő kérdésekről. Az imént felsorolt témákkal összefüggésben várják a hallgatók kérdéseit, illetve leveleit szeptember 21-ig. Cím: Magyar Rádió körzeti stúdiója, Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15., 3527. Az adós alatt ezúttal is telefonügyeletet tartanak. Mis­kolcon a 35-510-es. Egerben a 12-946-os, Salgótarjánban pedig a ll-191_es telefonon várják a hallgatók hívásait. Mind levélben, mind pedig a telefonon érkezett kérdésekre Borsod, Heves és Nógrád megye oktatási szakemberei vá­laszolnak. Azokra a. kérdésekre, amelyekre az adásidőben nem kap­nak választ a hallgatók, az Észak-Magyarországban, a Déli Hírlapban, a NÖGRÁD-bán és a Heves megyei Népújságban válaszolnak a vendégek. Kérdezzen, az illetékesek válaszolnak! indul az Úttörősarok Nógrád megye úttörőihez! A Magyar Úttörők Szövet­sége Nógrád megyei elnöksé­ge és a NÓGRÁD KISZ- alapszervezete Barátunk az újság elnevezéssel, ismét megindítja akcióját, melynek célja, hogy az úttörők közül minél többen legyenek az új­ság tudósítói, külső munkatár­sai, értő olvasói. Mit várunk tőletek? Olyan írásokat, rövid tudósításokat, amelyekben közösségetek, min­dennapi életéről, eseményei­ről, munkájáról számoltok be. És természetesen egyéb érdekességekről is, amelyek­ről úgy vélitek, hogy érde­mes tájékoztatni úttörőtársa­itokat, a lap olvasóit. A szer» Több eső kellene... Nagy feladat vár a megye mezőgazdasági üzemeire a hátralevő hónapokban. Több mint 20 ezer hektáron kell be­takarítani a mintegy 9 ezer hektárnyi napraforgót, 8 ezer hektárnyi silókukoricát és több rríint ezer hektárról a szemes kukoricát. A több mint 800 hektárnyi burgonyá­nak eddig a feiét takarítot­ták be és a silókukoricának is egyharmadánál tartanak, míg a napraforgóval mintegy 10 százalékra állnak. Ameny- nyiben továbbra sem esik ele­gendő eső, nehézségek lesznek a később kezdődő cukorrépa­betakarításban, miként ez a már most is zajló talajmun­káknál tapasztalható. Ez pe­dig azért is gondot jelent, mert az ősszel csaknem 30 ezer hek­táron kell elvetni a kalászo­sokat. kesztőségünk címére beküldött írásokból kéthetente rendsze­resen közlünk az Üttörősa- rok rovatban. Címünk: Űttö- rősarok, NÓGRÁD szerkesz­tősége 3100 Salgótarján, Pa- lócz Imre tér 4. A legjobb és a legszorgal- masab pajtásokat, harminc tudósítót, a tanév végén is­mét meghívunk a salgóbányai nemzetközi úttörő- és sajtó­táborba, ahol a pihenés és szórakozás melleit az újság- készítéssel, a sajtóműfajok­kal is megismerkedhetnek a pajtások. Várjuk az, írásokat! Nógrád megyei úttörőelnökség NÖGRÁD KISZ-alapszervezete Naptár 1984. szeptember 18., kedd. Diána napja. A Nap kel 6.25 — nyug­szik 18.50 órakor. A Hold I kel 22.52 — nyugszik 14.48 | órakor. Kétszázhetvenöt évvel ez­előtt, 1709. szeptember 18-án született, és 75 éves korában, 1784-ben halt meg Samuel Johnson angol író, kritikus, kora irodalmi életének közis­mert tekintélye. Időjárás szerdától szombatig Várható időjárás ma estig. Párás, többfelé tartósan ködös, változóan felhős idő várható, fő­ként ma szórványosan esővel, né­hány helyen zivatarra!. Gyenge lesz a légmozgás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között, a tartósan ködös helyeken 15 fok körűi. Távolabbi kilátások szerdától szombatig. Eleinte még változóan felhős lesz az idő, majd a hét második felében erősen megnövekszik a felhőzet és országszerte lesznek esők. Legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet 10, 15 fok között várható legmagasabb nappali hőmérsék­let az időszak elején 20, 24 fok között, majd 15, 20 fok között lesz. Jelentps mennyiségű (leg­alább 5 mm napi) csapadék az ország területének 80 százalékán várható. — Olvasóink figyelmébe! A szerkesztőség jogi tanácsadója e hét péntekén, 21-én ismét várja olvasóinkat a délelőtti órákban. A heti fogadóóra to­vábbra is változatlan időpont­ban lesz. A TOTO 37. HETI EREDMÉNYEI Hírzárlatot. Kezdeményező fiatalok VIT ifjúsági brigád alakult az ELZETT-ben Az ELZETT Művek szécsé- nyi gyárában — a kongresz- szusi felajánlás jegyében — tovább szélesedik, és a gaz­dasági-mozgalmi feladatoknak megfelelően „szakosodik” a b r igádrnoz gaiom. A gyár KISZ-fiataljai a közelmúlt­ban védnökséget vállaltak a cilinderes lakatok gyártásá­nak telepítése és a termelő munka honosítása felett. Vál­lalásuknak megfelelően a fi­atalok már szerelik is a tü­körfényesre polírozott sárga­rézből készült termékeket. Hétfőn elhatározták, hogy ifjúsági brigádot alakítanak, és a tíztagú kollektíva a KISZÖV KUPA Ä KISZÖV sportbizottsága sz.eptember 15-én négy csapat részvételével rendezte meg az ipari szövetkezetek dol­gozói részére a korhatár nél­küli férfi kispályás labdarúgás megyei döntőjét a salgótarjá­ni sportcentrumban. A megyei döntő győztese a Balassagyar­mati Szolgáltató Szövetkezet j csapata lett, ez képviseli a nógrádi színeket a Szeptem­ber 22-én Miskolcon sorra ke- j rülő OKISZ Kupa területi i döntőn. * „VIT” nevet választotta. Moz­galmi munkájuk során a jö­vő évi XII. Világif júsági Talál­kozó előkészítésével összefüg­gő feladatokat vállalnak. Megszervezik a „VIT-hír- adót”, és a gyár fiataljait ezen tájékoztatják a VIT-el kapcsolatos üzemi és orszá­gos eseményekről. Hozzáfogtak részletes fel­ajánlásaik összeállításához is. Ebben segíti őket a termelési osztályon működő Kossuth nevet viselő — a vállalat ki­váló brigádja címet is megpá­lyázó — szocialista .brigád, amely vállalta a „VIT-brigád” patronálását. Hamburg—Leverkusen 1-1 x Frankfurt—Kaiserslautern 1-1 x Düsseldorf—Braun. 4-1 1 Mannheim—Bielefeld 0-0 x Vfb Stuttgart—Bremen 1-3 2 FC Köln—Uerdingen 1-5 2 Bayern M.—Dortmund 1-0 1 Münchengladbach—Bochum 4-3 Schalke 04—Karlsruhe Atalanta—Inter. Avellino—Roma Verona—Napoli Lazio—Fiorentina I 1 3-1 1 1-1 x 0-0 x 3-1 1 Ü-1 2 +1 Milan—Udinese 2-2 X Totónyeremények rÄ Sportfogadási é<s Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 37. heti végleges adatai a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyen­ként 753 883 forint. 13 találatos szelvény 10 darab, nyereményük egyen­ként 308 407 forint. 12 találatos szelvény 208 darab, nyereményük egyen­ként 12 850 forint. 11 találatos szelvény 3070 darab, nyereményük egyen­ként 871 forint. 10 találatos szelvény 27 915 darab, nyereményük egyenként 144 forint. Kifizetés időpontja: 10 000 forint alatt' szeptember 22- től, 10 000 forint felett szep­tember 27-től. ,.:senki sem rendelt el Ecse- gen és Kozárdon, e két tele­pülés lakói vasárnap mégsem jutottak újsághoz. Ezen a napon hiányoztak az utcákról a postások. az előfizetők egyetlen sajtótermékhez sem jutottak hozzá. A szokatlan esemény kapcsán hétfőn reg­gel beszéltünk a posta me­gyei hivatalvezetőjével és az eesegi postahivatal vezetőjé­vel is. Az információ szerint megérkezett ugyan vasárnap reggel Ecsegre a postakocsi, de néhány táviratküldeményen és a NÖGRÄD példányain ki­vid mást nem hozott. A kéz­besítés elmaradásának ez az oka — szidni tehát nem az eesegi postásokat kell. Mel­lesleg, az előfizetők vasárnapi keltezésű országos lapjai még hétfőn sem érkeztek meg Ecsegre. Az ígéret szerint meg­kapják majd az olvasók eze­ket is, amint megérkezik. So­vány vigasz, a többnapos új­ság jó lesz majd csomagoló­papírnak, elvégre nincs ré­gebbi egy tegnapi (vagy há­romnapos) hírnél. A hiba valahol a postai ter­jesztésben, a hatvani elosztó háza táján lehet. Jó lenne vá­laszt és magyarázatot kapni, hiszen a hiányos lapérkezésre többször is akad példa. Az el­múlt hét keddjén is ezzel szolgálhatott a kézbesítő Ma­gyar Hírlap helyett: „Nem jött, esetleg majd hozom hol­nap.” Az ilyen apró bosszú­ság persze, a nyomába sem érhet a vasárnapi esetnek, amikor a helyi hivatalnál messzebb keresendő ok miatt egyszerűen szünetelt a postai szolgáltatás. — k — — Lakásfelújítás. A Salgó­tarjáni Ingatlankezelő Válla­lat elkészítette a jövő évi la­kóház-felújítási tervét. Esze­rint, 144 lakás időszerű 1 és 78 lakás részleges felújítására ke­rül sor, továbbá nyolc lakás­nál az elmaradt felújítást pó­tolják. BAJNOKOK BALASSAGYARMATRÓL Az idei serdülő összetett „A” bajnokságon nagy siker­rel szerepeltek a balassagyar­mati SE atlétalányai. Női hét­próbában az egyesület neves atlétája. Deák Katalin új or­szágos csúccsal nyerte az ösz- szetett egyéni bajnokságot. A fiatal bajnoknő 5883 pontot gyűjtött a verseny során. Ugyancsak szép sikert mondnatnak magukénak csa­patversenyben is a balassa­gyarmatiak, hiszen a Deák Katalin, Keresztúri Ildikó, Bognár Ildikó összetételű „gárda” 15 262 ponttal utasí­totta maga mögé az NYVSSC és a DMVSC atlétáit. A balas­sagyarmati lányok egyébként már négyre gyarapították a hét végi versenyen megszer­zett két országos bajnoksággal a város egyesületének idei aranyérem-gyűjteményét az országos bajnokságokon. TIT-IIlREK Háromnapos továbbképzési konferencia kezdődött tegnap a TIT országos központjának szervezésében Salgótarjánban, dr. Rottler Ferencnek a TIT nemrégiben' megválasztott fő­titkárának vezetésével. Témá­ja: a TIT helyzete és felada­tai a változó gazdasági és társadalmi körülmények kö­zött. A hallgatók a társulat apparátusának vezető beosz­tású dolgozói. Belterületi patakrendezést végeznek a felsőtoldi Szuha-patak mentén. A több mint egymillió forint értékű munkálatokat a Közép-Zagyvai Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat dolgozói végzik. A rövidesen befejeződő munkálatok után újabb egymillió fo­rint értékű patakrendezéshez látnak hozzá a Szuha mentén. — Bp — Vásárnaptár A rövidítések jelentése: or­szágos á«lat- és kirakodóvá­sár — oák, országos kirakodó- vásár — ok, autóvásár — av. Szeptember 18: Felsőnyárád, Hatvan —oák. Szeptember 19: Alsónémedi, Barcs, Hajdú- had'ház, Karcsa, Kápolna, Polgár, Rudabánya —oák. Szeptember 20: Bércéi, Drá­vátok, Edelény —oák. Szep­tember 21: Csenger, Csoko- nyavisonta, Nagykálló —oák, Makó, Siótok av. Szeptember 23: Erdőtelek, Kalocsa, Szi- rák —oák. Pécs —ok. Deb­recen, Hatvan, Kalocsa, Ko­márom, Miskolc, Nyíregyhá­za, Pécs. Siklós, Szeged av. Az NSZK népfőiskolájának négytagú küldöttsége érkezett tegnap egynapos nógrádi láto­gatásra megyénkbe. Eszme­cserét folytattak dr. Dianovsz- ki Gyulával, a TIT megyei szervezetének elnökhelyette­sével és Horváth Józseffel a megyei titkárral a két társ- szervezet munkájáról. Ezt kö­vetően megismerkedtek Holló­kő, Szécsény és Balassagyar­mat nevezetességeivel és ez utóbbi város TIT-szervezeté­nek munkájával. IFJÚSÁGI PARLAMENT A BRG-BEN A BRG salgótarjáni gyárá­ban hétfőn délután rendezték meg az ifjúsági parlamentet, amelyen — a munkahelyi fó­rumokon megválasztott — .nyolcvanöt küldött képviselte a gyári fiatalokat. A közel ezer dolgozó közül 560-a:i harminc­öt éven aluliak, helyzetükről, az, ifjúsági törvény helyi vég­rehajtásáról szólt Klug Nán­dor igazgató. Részletesen is­mertette a fiatalok érdekében tett intézkedésekéi, majd hoz­zászólások következtek. A fia­talok, többek között megem­lítették a helyi tapasztalato­kat, szóltak az anyagi és er­kölcsi ösztönzés fontosságáról, s javaslatokat tettek áz elkö­vetkező évek ifjúságpolitikai teendőire.' A tanácskozás to­vábbi részében intézkedési tervet fogadtak el. majd jóvá­hagyták az ifjúságpolitikai pénzeszközök fölhasználásáról adott tájékoztatást, végül 34' küldöttet választottak, akik a vállalati parlamenten képvi­selik a salgótarjániakat. A Belügyminisztérium vizs­gálati szervei nyomozást foly­tattak Bognár Éva táncosnő, budapesti lakos és társai bűn­ügyében. Az eddigi eljárás adatai szerint Bognár Éva és külföldi társai — Heivmanus van Bemmel kamionvezető, holland állampolgár, Josef •Fleischer és Josef Dittrich NSZK állampolgárok — Ma­gyarországon keresztül román és csehszlovák állampolgáro­kat kamionba rejtve, szemé­lyenként 8—10 ezer nyugatné­met márkáért Nyugat-Német- országba szöktettek. A nyuga­ti állampolgárok beutazásaik alkalmával árucikkeket és lo­pásból eredő tárgyakat csem­pésztek Magyarországra, ame­lyeket további négy társuk segítségével értékesítettek. A Belügyminisztérium vizsgála­ti szervei a nyomozást be­fejezték, és az ügyet vádeme­lési javaslattal átadták az ügyészségnek. VALUTA­(BANKJEGY- Es CSEKK-) Árfolyamok Érvényben : 1981. szeptember 18-tól Pénznem vételi eladási árt. KÖZLEMÉNY! A Salgótarjáni Ingatlanke­zelő Vállalat értesíti a T. fo­gyasztóit, hogy a Pécskő út és az Arany J. út közötti táv­fűtési vezeték átkötése végeit (üzembe helyezése) 1984. szep­tember 19-én és 20-án üzem­szünetet tart. Fenti időpontban a hasz­nálati meleg víz szolgáltatása szünetel. Kérjük fogyasztóink szíves megértését. 100 egys. Ft-ban. Angol font 6220,28 6605,04 Ausztrál tí 4050,88 4301,44 Belga frank 80,23 85,19 Dán korona 445,74 473,32 Finn márka 780.81 829,11 Francia frank 526,02 ,».X.56 Görög drachma a) 39,58 42,02 Holland forint 1432,37 1520,97 Japán yen (1000) 198,28 210,54 Jugoszláv dinár b) 25,33 28,89 Kanadai dollár 3716,78 3946,68 Kuvaiti dinár 16390.91 17404,79 Norvég korona 571,24 606.58 NSZK márka 1614,36 1714,22 Olasz líra (1000) 26,20 27,82 Osztrák schilling 229,84 244.06 Portugál e. 31,15 33.07 Spanyol peseta 28,84 30,62 Svájci frank 1954,99 2075,91 Svéd korona 572,33 607,73 USA dollár 4889,41 5191,83 a) Vásárolható legmagasabb bank jegy címlet *5fHJ-as. b) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet teo-as. (MTI) 4ÍP^l 4-5! 96 NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága él a Nógrád megyei Tanács lapja. Pószerkesztó: GBTVAR GYULA. Szerkesztőségi Salgótarján, Palóca Imre tér t. Telelőn: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 11-59«. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó; BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóc* Imre tér «. Telefon: 13-542. Telez: 339 189. Irányltószám: SI01. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a hely) postahivatalokban és a kézbesílőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint egy évet UU tortát. Előállítja) • Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalati SIÓI Salgótarján, Palóca Imre tér L Pl.) 00. Felelős vezetői KELEMEN GABOR igazgató. Indexszám: 25 072 HU ISSN «133-155«

Next

/
Thumbnails
Contents