Nógrád. 1984. augusztus (40. évfolyam. 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

Sport — mindenkinek! Százezren érdekeltek Nógrád megyében — a ver­senysport mellett — jelentős hagyománya van a tömegek sportjának is. Az állami, táj Stadttlmi és a sport-szervek irányításával folyó különböze sp< .-Rendezvényeken évente közel százezren vesznek részt. Vagyis: minden harmadik la­kos — ha időlegesen is — sportol... Ezért is érdemes és szükséges a megye tömegsport­jának néhány kérdését — az igény teljessége nélkül szem­revételezni. Rövid összeállítá­siunknak — amelynek alapját Spaleis Jánossal, a megyei ta­nács testnevelési és spőrtbsztá- nas főelőadójával, Tözsér Ist­vánnal, az SZMT sportbizott­ságának vezetőjével, Csákvá- ri. Józseffel, a Pásztói városi Tanács sportfelügyelőjével és .Pilinyi Lászlóval, a Salgótar­jáni Síküveggyár ügyvezető el­nökével történt beszélgetések képezik — csők ez lehet az el­sődleges célja... SZERVEZŐK, RÉSZTVEVŐK ÉS ŰJ LEHETŐSÉGEK... A megyében több szerv és szervezet foglalkozik a tö­megsport irányításával, szer­vezésével. A tanácsok, a sport- szervek és az -egyesületek, a KISZ, a szakszervezetek, az MHSZ, a Hazafias Népfronc, a KISZÖV, a MÉSZÖV és a TESZÖV. Az irányító szervek hatékony munkája révén minden sportot szerető és mű­velni akaró közösség és egyén számára adódik sajátos lehe­tőség. Közkedvelt a munka­helyi olimpia, a falusi spar- takiád, a lakóterületi sport- versenyek, az üzemek és a szakmák sportnapjai. Sok résztvevője van a futó-koco- gc rendezvényeknek, az „Ed­zett ifjúságért” mozgalomnak (amelynek része az olimpiai ötprobaakció), a természetjá­ró-túráknak és a különböző viliámtomáknak. A fentieken évről évre többen indulnak, és megfelelő eredménnyel... A tömegsport-tevékenység szervezésénél a rendezők fi­gyelembe veszik az új igé­nyeket is. A sportszervek, a szakszervezetekkel egyetem­ben „Munka- és művelődési mozgalom’’ elnevezéssel ver­senyeket írtak ki a szocialista brigádok részére. A kezdemé­nyezés sikeres volt: a salgó- tfcarjá ni és balassagyarmati ví­zi parádén, a tömegsportnapo­kon és a túrákon a brigádok a családtagokkal együtt ver­senyeztek, szórakoztak, és ez­zel pluszpontokat szereztek kollektívájuk teljesítményé­nek értékeléséhez. A sparta- kiádok új versenyszámokka! bővültek, így, a nyári vetél­kedők hét sportágot ölelnek át. Újdonság a lövészet, a te­nisz és a női labdarúgás. Egy­re nagyobb érdeklődés nyil­vánul meg a téli sportágak iránt is. Az ereszfcvónyi sípá­lyán megrendezésre kerülő téli tömegsportnapon több ez­ren szánkóznak, síznek. Az utóbbi három évben — Ba­lassagyarmaton és Salgótar­jánban — lakótelepi sport­egyesületek alakultak. Tevé­kenységük pozitív, szükséges viszont a profilbővítés; erre már volt is precedens: a gyer­mektorna, az úszó- és a sítan­folyamok. ­FIATALOKNAK: „EDZETT IFJÚSÁGÉRT” MOZGALOM A mozgalom évente 20—30 ezer, 6—26 éves korú fiatal­nak biztosít sportolási lehető­seget. A megfelelő kezdes után a sportakció — főleg a nehézkes adminisztráció mi­att — kissé elszűkült. Főként az üzemekben jelentett prob­lémát a dokumentálás. A moz­galomra szükség van, a jelen­legi körülményekhez igazítva, továbbfejlesztve! Bizonyítja ezt az olimpiai ötpróba sike­re. Sok százan vállalkoztak a nagy igénybevétellel járó tá­vok leküzdésére. A jövő év január 1-től meghirdetésre ke­rülő újabb akció kétéves idő­tartamra szól! A tömegsport egyik fontos területe a természetjárás. Nógrádban a tárázási, kirán­dulási lehetőségek átlagon fe­lüliek. Sajátos probléma, hogy amíg az öntevékeny családi, baráti, munkahelyi rendezvé­nyekről pozitív az értékelés, addig évek óta stagnál a ter­mészetjárók létszáma: még mindig ezer alatt van. A 14 természetbarát-szakosztály és a 13 országjáró diákkör önál­ló túraterv szerint tevékeny­kedik. A megyei szövetség nagy erőfeszítésekkel és alap­jaiban sikerrel szervezi a kü­lönböző túrákat, jelenleg a már hagyományos megyei ter­mészetbarát-találkozót készíti elő, amelyre szeptember 7-től kerül sor Nagymezőn. MIT TETTEK A SZAKSZERVEZETEK? A szakszervezeti szervek évek óta fokozott figyelmet fordítottak a testedzésre irá­nyuló érdekvédelmi felada­tokra. Nevelő és szervező munkájuk eredményeképpen rendszeresebb és sokoldalúbb lett a sporttevékenység, amely egyre jobban kielégítette a tömegek növekvő sportolási igényét. A munkahelyi olim­pia keretén belül nőtt a ren­dezvények száma, az elmúlt évhez viszonyítva mintegy 6 ezerrel többen versenyeztek. A hagyományos sportágakban való részvétel erősödött, érző­dött a rendszerességre való törekvés. Újabb sportágak ho­nosodtak meg: cselgáncs, aero­bic, kondícionálótoma, sí, karate és tenisz. Ezek egy része kiváló lehetőséget biz­tosított a dolgozó nők sporto­lási igényének kielégítésére is. Az elmúlt időszakban több kezdeményezés történt a szakmunkástanulók verseny- és tömegsportjának fejleszté­sére. Minden évben megren­dezésre került a szakmunkás­tanulók olimpiája, ezeken több százan vetélkedtek. A külön­böző szakmák területi, me­gyék egymás közötti és or­szágos bajnokságokat is ren­deztek. Újszerű és szép él­ményt, vetélkedést nyújtott a tanulók és a pedagógusok kö­zötti bajnokság — több sport­ágban. Sajátos és hasznos, hogy az iparitanulo-intgzetek a patronáló üzemekkel közö­sen rendeztek szakmai sport- versenyeket. A szaikmai megyei bizottsá­gok arra törekedtek, hogy te­rületükön minél nagyobb tö­megeket 'vonjanak be a spor­tolásba. A különböző sport­ágakban összesen 6627 fő vett részt, ebből rendszeresen 4000 fő sportolt. Az alapszervi ver­senyeken közel 4000, a vil­lámtornákon több mint 1000, a körzeti és a megyei rendez­vényeken 1736-an indultak. Javuló tendenciát mutatott a szakmaközi bizottságok sport- tevékenysége. A megye terü­letén működő 8 bizottság, amellett, hogy megrendezte saját háziversenyét, részt vett a tmegyei vetélkedőn is. ÚJ HELYZET: PASZTÓN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN A közigazgatás év eleji át­szervezésével új körülmények alakultak a tömegsportban is. Ennek egyik legfontosabb mutatója, hogy a községek sporttal foglalkozó szervei, szervezetei önállóbbá váltak. A volt járási székhely von­záskörzetében elhelyezkedő községek tömegsport-tevékeny­ségét a tömegsportbizottsá­gok, a sportegyesületek és a különböző társadalmi szervek szervezik. Jó néhány község­ben kiemelkedő az asztalite­nisz és a sakk iránti érdeklő­dés, vonzalom. Ezt bizonyítja a téli spartakiádokon valósi­keres szereplés, a pontver­seny megnyerése. Hasonló ér­tékelést lehet adni a sparta- kiád nyári „menetéről.” Pásztó (pontosabban: a volt pásztói járás) évek óta az élen végzett. A városban — és néhány községben — nagy hagyomá­nyokkal rendelkezik a kispá­lyás labdarúgás. Pásztón 1968-tól bajnoki rendszerben folyik az üzemek közötti küz­delem. Szurdokpüspökiben 10 esztendeje már, hogy megren­dezik a Mátra Imre-emlék- kupát, a Cserhát községeinek labdarúgókupájá is jelentős, és jelenleg kívánják megho­nosítani a kispályás labdarú­gást Kálién és Palotáshalmon is. A különböző szervek gyü­mölcsöző együttműködése ré­vén kiemelkedő sikerek szü­lettek az Edzett ifjúságért mozgalom versenyein is. Itt elsősorban az erdőlarcsaiak és a pásztói készülékgyáriak remekeltek. TIZENHAT éve KEZDŐDÖTT Salgótarján legnépszerűbb tömegsportversenye a kispá­lyás labdarúgás. Á verseny- sorozat több mint másfél év­tizede kezdődött, és éppen öt esztendeje, hogy, évenként, 22 héten át 5—600 ember lép pá­lyára az összecsapásokon. Az első bajnok az SBTC-öregji- úk csapata volt; olyan egyé­niségek szerepeltek mint Szojka és Taliga. A bajnok­ság 1972-ig tulajdonképpen „gyermekcipőben” járt, azóta a városi labdarúgó-szövetség lett a gazdája. Ettől kezdve 36 csapat küzdött a kieséses- fel jutási rendszerűén folyó bajnokságban. Jelenleg 55 együttes, 5 csoportban mérkő­zik a csoporthelyezésekért, amelyekből az első három csapat, valamint a rájátszás alapján a legjobb negyedik mérkőzhet az újabb bajnoki címért. Tóth István Fotó: Bábel—Bencze Új fiúk az SBTC-ben (5.) Visszatért Salgótarjánba: Juhász István Pár hónappal ezelőtt vég­zett a nyíregyházi tanárkép­ző főiskolán. Testnevelés— földrajz szakos diplomát ka­pott és egy ajánlatot, hogy ismét Salgótarjánban futbal­lozzon. Igennel válaszolt és az utóbbi hetekben már az SBTC-nél készült... („Örömmel jöttem vissza a szülőföldemre. Mint karancs- berényinek, sokkal jobb Nóg­rádban. És a tarjáni együttes­ben is. Ezt nemcsak azért mondom, mert az NB II-ben játszik, én pedig eddig csak «kis« csapatban kaptam lehe­tőséget. Az igazsághoz tarto­zik, hogy Tiszavasvári legu­tóbb kiesett a területi bajnok­ságból, pedig azt megelőzően két idényben is az élmezőny­ben végzett.”) Tizenhárom éves korában — ekkor 1975-öt írtak — kez­dett futballozni Karancsla­pujtőn. Fél évvel később már Csincsik Sándor edző kezei alatt játszott az SBTC serdü­lőcsapatában, középpályást. Az ifjúsági gárdában Patkó Józsefnél már a jobbhátvéd, majd a beállós posztján sze­repelt. Több alkalommal meg­hívást kapott a megyei serdü­lő- és ifjúsági válogatottba. Akkori legnagyobb sikerének ezt tartotta, valamint: 17 éve­sen már bekerült a tartalé­kok csapatába. („Mint a salgótarjáni Ma­dách Imre Gimnázium tanuló­ja szerepeltem az iskolai vá­logatottakban is. Ezt «hiva­talból"-' kellett csinálnom, hi­szen testnevelés tagozatra jár­tam. Tanárom és mesterem Szarvas József volt. Az érett­ségi után Nyíregyházára ke­rültem. Rövid ideig a helyi SZÁÉV megyei I. osztályú csapatában játszottam, majd LaKéleirúgó NB II: # Uj arcok a A magyar labdarúgás má­sodik vonala a rajtra kész. Verejtékes hetek, majd a csa­patépítést szolgáló edző mér­kőzések után alakultak ki a rajtoló csapatok. A-szakveze­tőknek elég idő állt rendel­kezésükre, hogy az új fiúkat beépítsék, kialakítsák takti­kai elképzelésüket, és csi­szolják a technikát. A salgó­tarjáni szurkolótábort is csa­pata felkészültségi foka, és az első ellenfél háza táján történtek érdekli... A Dunaújvárossal leját­szott utolsó bajnoki mérkő­zés, az NB I-ben, sokáig em­lékezetes marad. Azon búcsú­zott az STC az NB I—tői, az elszenvedett vereség miatt! Legutoljára az idén MNK küzdelemsorozatában talál­kozott a két együttes, akkor Dunaújvárosban a Tarján döntetlent játszott, és tizen­egyesrúgásokkal ugyan, de to­vábbjutott. Hol van már az a dunaújvárosi tizenegy? Az NB II. újonca felfrissítette já­tékosállományát. A csapattól nyolc játékos vett búcsút. A Ráckevéról és Győrből szer­ződtetett játékosokon kívül, nagyobb többségében az ifjú­sági csapat kiöregedettjei és nyitányon a leszerelt katonák adják az új összetételű gárda zömét. Célkitűzésük, az SBTC-hez hasonlóan, a középmezőny! A főpróbán 0—1-es félidő után, 4—2-re verték a területi baj­nokságban játszó Fűzfőt. Az SBTC felkészülése kez­detben gondmentes volt. A' problémát jelenleg sérülések okozzák. Mint ismeretes Ta- lapa bokáját a Ganz-MÁVAG elleni találkozón szerzett sé­rülése miatt tették gipszbe. Babosán térdsérülése sem ja­vult. Mákos hasonlóan térd­sérüléssel küszködött, de já­tékára vasárnap sor kerülhet. Az SBTC vezetői, átérezve a bajnokság nyitómérkőzésének fontosságát, pénteken, a vé­delem erősítésére, leigazolták az MTK-VM védőjátékosát. Nagy Jánost. Ő és Lipták már együtt végezte az edzéseket a csapattal. Jónás, az Ifjúsági válogatottban sikeresen sze­replő csatár, a szövetségi ka­pitánytól egyhetes pihenőt kapott. Haász Sándor rajtoló kerete: László, Rédei — Nagy, Juhász I., Zimonyi. Mákos — Gyimesi. Balga, Oláh, Lip­ták — Bartus, Kovács. Gyön- gyösi. A cserepadon 'ürbányi és Csernák. — mátyus — Tizenhárom atlétikai döntővel Megkezdődtek a moszkvai versenyek Sok tízezer néző, több szám­ban világszínvonalú ered­mény, és ami nem mellékes, magyar rekordok: ez a moszkvai nagyszabású nem­zetközi atlétikai verseny el­ső napjának vázlatos mérlege. Tizenhárom versenyszámot rendeztek pénteken a Luzs- nyiki stadionban, és a leg­nagyobb figyelem előzetesen az ugrók és a dobók küzdel­mére irányult. A kezdet, a 'kalapácsvetés, jó versenyt ho­zott, a világcsúcstartó szov­jet Szedik 85 méter 60 cen­timéteres dobással nyert. A magyar Szitás 77,32 méterrel új magyar csúcsot ért el. A gerelyhajításban Uwe Hohn győzött, igaz az NDK-s spor­toló jóval elmaradt rekordjá­tól. A diszkoszvetésben a vi­lágcsúcstartó Dumcsed 66,70 méteres teljesítménnyel győ­zött, míg a súlylökésben a szovjet Kasznauszkasz meg­előzte a világrekorder Be- yert (NDK). A rúdugrásban lényegében véve szovjet há­ziverseny volt: Volkov nyert 580 centiméterrel. A távoiug- rásban Szalma és Pálóczi ré­vén a magyarok is érdekel­tek voltak. Szalma 815 centi­méterrel végül a negyedik helyet szerezte meg. A ver­senyt a szovjet Szemikin nyerte. A futóversenyek közül a legjobb eredményeket a 100 és a 400 méter hozta. Az előbbit a kubai Osvaído nyerte, Kovács Attila, remek új magyar csúccsal a máso­dik. Eredménye: 10,18 másod­perc. Négyszázon a szovjet Markin 44,78 másodperces ki­tűnő idővel győzött. A többi futószámban alapjaiban a pa­pírforma érvényesült: a 3080 méteres akadályfutást a len­gyel Maminski, a 10 000 mé­teres síkfutást a szovjet Áb­rámon nyerte. A 4x100 mé­teres váltóban a szovjet csa­pat diadalmaskodott, a ma­gyar kvartett az ötödik. Salgó '84 sakkverseny X11 ■■■■■*■ fi Tömörülés az elen A hetedik forduló a mesterje- löltek sikerét hozta. Eredménye­ként az élen nagy a tömörülés. Mayer továbbra is az élen van, de Meleghegyi még beérheti. Az „A” csoport eredményei: Létay—Gál 1—0, Král—Istva- novszky 0—1, Györkös—Egyed 0—1, Szarvas—Mayer 0.5—0.5. A Kas­sai—Meleghegyi és a Tóth—Mor- vay játszmák függőben maradtak. A csoport élmezőnye: 1. Mayer 5.5, 2—3. Meleghegyi és Létay 4.5—4.5 pont. A „B” csoport eredményei: Sze- pessy—Tóth 1—0, Abri—Győri 1—0, Gararnszegi—Szabó 0.5—0.5. Romhányi—Máth 1—0. Szepesi- Lengyel 0.5—0.5, Patai—Szabó 1—0 (1). Az élmezőny állása: 1. Abri 6, 2—3. Patai és . Gararnszegi 5—5 ponttal. A versenyek további játéknap­jai: vasárnap és hétfő (15 óra), illetve kedd és szerda (9 óra). — H. J. — két évvel később leigazolt a Tiszavasvári Lombik.”) Kezdettől fogva részt vett a tarjániak alapozásán. Az első hetekben akadt némi gondja: szokatlannak bizo­nyult a napi kétszeri edzés, különösen azok intenzív jel­lege. Szenvedett is néha, de hajtott, akart. A végered­mény pedig: augusztus 1-től szerződtették! Mondta is ne­ki édesapja, a- ' régebben szin­tén labdarúgó volt: „Lám, megérte!” („Ettől függetlenül, úgy érzem, egyelőre csak kispa­dos vagyok a keretben. Nem keseredtem el. Bízom ma­gamban, aztán egy kis sze­rencse is adódhat. Zagyva- pálfalván, ahová tanítani ké­szültem, például nem volt: hívtak, aztán nem adtak ha­tározott választ... Ettől füg­getlenül néhány év múltán szeretnék heti néhány órában tanítani. A csapat edzőmér­kőzéseinek legtöbb mérkőzé­sén szóhoz jutottam, jobb- hátvédiként. A bajnokságban? Ez döntően a mester dolga... Hadd jegyezzem meg, hogy aránylag gyors vagyok, 100 m-en 12,3-at futok.”) Juhász István a napokban töltötte be 22. életévét, nőt­len, a szüleivel lakik Ka- rancsberényben. Öccsével együtt jár a tóstrandi pályá­ra. Csak Károly az ifjúságiak közé tartozik... Tóth

Next

/
Thumbnails
Contents