Nógrád. 1984. augusztus (40. évfolyam. 179-204. szám)

1984-08-17 / 193. szám

Sztárok nyáron Brigitte Fossey Maja Komorowska KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, bará­toknak, szomszédoknak, is­merősöknek, a Stromfeld Aurél Gépipari Iskola tanári karának és dolgozóinak, va­lamint a Hazafias Népfront salgótarjáni vezetőségének, akik szeretett halottunk, RAKITTA TIBOR temetésen részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. GYÁSZOLÓ CSALÄD f * Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett ha­lottunk, NOVAK VINCE temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek, mély fájdalmunkban osz­toztak. Külön köszönetét mondunk a munkatársainak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD , Korszerűbb tatai hűtők Magas fokon gépesített üzemcsarnok építését fejezték be a Tatai Hűtőtechnika Ipari Szövetkezetben. Az új beru­házáshoz a Komplex Külke­reskedelmi Vállalat is hozzá­járult, a Beruházási Bank pe­dig exportnövelő hitelt adott a tatai üzemnek, miután az a külkereskedelmi vállalattal együtt vállalta, hogy rövid időn belül számottevő mér­tékben fokozza az ipari hűtő- berendezések exportját A több mint 40 millió fo­rintos költséggel létrehozott új üzemcsarnokban a szövet­kezet műszaki gárdája által kifejlesztett gyártó gépsort szerelték ,fel. E korszerű, ke­vés munkáskezet igénylő gyár­tóvonalról már becsomagolva kerülnek le a kész, komplett ipari hűtőegységek. A terme­lékeny gépek, berendezések, az előnyösen megváltozott munkakörülmények lehetővé teszik, hogy rövidesen soro­zatban is gyártsák az úgyne­vezett alumínium lamellás lég­hűtőt, a szövetkezet legújabb terméket. E berendezések bordáinak készítésénél az ed­digi nehéz horganyzott acélt alumíniummal váltják fel. Az ilyen alumínium lamellás ipa­ri léghűtők súlya a régebbi­eknél 30 százalékkal kisebb, teljesítménye pedig jóval na­gyobb. Az új termékre a Szovjetunióból jelentkezett az első vevő: idei szállításra 1500 ilyen hűtőberendezést rendelt a tatai üzemtől. 1985-ben pe­dig már 400 millió forint ér­tékű hűtőegységet vásárolnak. A SALGOTARJÄNI SÍKÜVEGGYÁR felvételt hirdet NÉPMŰVELŐ— KÖNYVTÁR szakos felsőfokú végzettségű pá­lyakezdő fiatalnak általá­nos könyvtárosi munkakör betöltésére, valamint pénzügyi előadói munka­körbe szakirányú felsőfokú végzettséggel és ezen a területen megszerzett, lega­lább 3 éves szakmai gya­korlattal rendelkezőnek Bérezés az 5/1983. (X. 12.) ME sz, rendelet értelmé­ben. Jelentkezés személye­sen a gyár személyzeti és oktatási osztályán naponta 7.00—14.00-ig Vannak filmcsillagok, aki­ket szinte az egész világ is­mer és szeret. És vannak olyanok is, akik hazájuk nép­szerűségi listájának az élén állnak, csak a világhír várat még magára. Ezen a nyáron mindkét sztáríajtából válo­gathatunk a moziműsorban, amely igencsak változatos mind „születési helyek”, mind műfajok tekintetében. Bata Zivojinovic jogoszláv színész például két produk­cióban is látható: az Egy szerzetes szerelme és az Itá­lia bukása főszereplői között. Az 51 éves színész Újvidé­ken és Belgrádban tanult, aztán a belgrádi Drámai szín­ház tagja lett. Többször tün­tették ki Arany Aréna-díj­jal. Pulában, a jugoszláviai filmek fesztiválján. Néhány filmjének címére emlékezte­tünk: Találkoztam boldog cigányokkal is, Kozara, A dervis és a halál, Csoport­kép hölggyel (NSZK), A ne- retvai csata. Brigitte Fossey gyermek­ként kezdett filmezni. A Ma­gyar Televízió a közeli he­tekben sugározta a Tiltott játékok című francia filmet, amelynek kislányfőszerepét Fossey játszotta. A szerep­lésnek nem lett folytatása egészen 1966-ig, amikor Je- an-Gabriel Albicocco újra megnézte a Tiltott játékokat. Azonnal ajánlatot küldött Genfbe, ahol a 19 éves Bri­gitte tolmácsiskolába járt. Párizsba utazott, szerződést kapott r— és ma már világ­sztár. Játszott Claude Le- louch (A jók és a gonoszok), Francois Truffaut (A férfi, aki szerette a nőket), H. W. Geissendorfer NSZK-beli rendező (Az üvegcella) film­jeiben. Most a Rossz fiú­ban láthatjuk majd. Franco Nero ugyancsak a nemzetközi sztárválogatott él­vonalába tartozik. Franco Sparanero néven született 1941-ben. Könyvelőként dol­gozott, majd az olasz film­városba, a Cineclttóba ke­rült, ahol felfedezte John Huston amerikai rendező, és szerepet adott neki A bibliá­ban. Az első években főleg kommersz filmekben lehetett látni, aztán az elkötelezett, társadalombíráló produkciók felé fordult. Nemrég láthat­tuk a Mexikó lángokban cí­mű filmben, John Reed meg- személyesítőjeként. Néhány cím még: A neretvai csata, KOCSIKÍSÉRŐT, FÉRFI RAKTÁRI DOLGOZÓT felvesz a PIÉRT Kereskedelmi Vállalat. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet: szemé­lyesen, Salgótarján, Csókás­telep. Egy rendőrfelügyelő vallo­mása az államügyésznek, A Kobra napja. A nyári műsor­ban A Szalamandra című filmje szerepel. A lengyel Maja Komorows­ka kitűnő és érdekes jelen­ség, Varsóban született, Krak­kóban járt színiiskolába, az­tán az opolei, majd a wroc- lawi színházba került. 1972- ben került Varsóba, a Kor­társ színházhoz. Még abban az évben Cybulski-díjjal tün­tették ki, mint a legjobb utánpótlás-színésznőt.- Emlé­kezetes alakítást nyújtott a többi között A látogatás, a Budapesti mesék és A wil- kói kiasszonyok című film­ben. Most a Szerződésben láthatjuk. Robert de Ni re 41 éve szü­letett New Yorkban. Stella Adler és Lee Strassberg nö­vendéke volt, aztán különbö­ző New York-i színpadokon lépett fel. Első filmszerepét az ott forgató francia ren­dezőtől, Marcel Carnétól kapta,, aztán már sorra jöt­tek a jobbnál jobb szerep- lehetőségek: A huszadik szá­zad, a Keresztapa II.. amely­nek Vito Corieone alakításá­ért megkapta a legjobb epi­zódszínész Oscar-diját. 1980- ban ismét Oscart kapott, ez­úttal a Dühöngő bika fősze­repéért. Most a Gyónás gyil­kosság után című filmjét játszák nálunk. Nasstasia Kinski 23 éves, és ma az egyik legdivatosabb ifjú filmsztár. A híres szí­nész, Klaus Kinski leánya, aki 13 éves korában tűnt fel egy tévéjátékban. 15 éves, amikor felfigyel rá Roman Polanski, és világkarriert ígér neki. A tanulmányait is 6 finanszírozza Lee Strass- bergnél, New Yorkban. Aztán Polanski elhagyta az USA-t, így a hollywoodi kar­rierből akkor nem lett sem­mi. Nasstasia 1978-ban Ró­mában forgatott Lattuada, Maradj, amilyen vagy című produkciójában, Mastroianni partnereként. Jött újra Po­lanski, elkészült a Tess, amit Egy tiszta nő címmel látha­tunk a mozikban. A Can- nes-ban fődíjjal kitüntetett Párizs, Texasnak is 5 az egyik főszereplője. Az NDK egyik legnépsze­rűbb színésze Jaecki Schwarz. 1946-ban született Berlinben. Először fotóvegyészeti szak­munkás volt, aztán Babels- bergben tanult a színház- és filmművészeti főiskolán. Mag- deburgban lépett először szín­padra, majd a Berliner En­semble tagja lett. Még fő­iskolásként kapta meg Kon­rad Wolftól a Tizenkilenc éves voltam főszerepét. Lát­hattuk a többi között még a Te és én, a Kis Párizs és A harmadik című filmben, A nyári műsorban a Kezes­ség egy évre című filmje sze­repel. Néhány éve robbant be a filmhírességek sorába Jessi­ca Lange. Olyannyira rövid ideje, hogy a filmlexikonok­ban sem szerepel. Igaz. hogy 1976-ban ő volt Dwan, akit King Kong annyi veszélyes helyzetből mentett meg. Eb­ben a szerepben láthatjuk most a moziban. És láthat­tuk A postás mindig kétszer csenget főszerepében Jack Nicholsonnal. Tavaly a Toot- sie-ban nyújtott alakításával elnyerte a legjobb epizódszí­nésznő Oscar-diját. Donald Sutherland mosta­nában szinte „törzsvendég” a magyar mozikban. A kana­dai színész — július 17-én 50 éves — a torontói egyetemen mérnöknek készült. Nyári szünetben szerencsét próbált a kanadai Nyári színháznál — sikerrel. 1959-ben London következett, a Drámai Mű­vészetek Királyi Akadémiáját látogatta. Az angol főváros több színházában játszott. Filmezni 1964-ben kezdett, 1970-ben a M. A. S. H. hoz­ta meg számára a nemzetkö­zi hírnevet. Láthattuk A hu­szadik század, a Casanova, a Klute, legújabban a Tű a szénakazalban, A piszkos ti­zenkettő és a Kelly hősei cí­mű produkcióban. Ewa Szykulska a varsói Stúdió színházban kezdte pályáját. 23 éves korában dip­lomázott, filmezni még hall­gatóként kezdett, kisebb sze­repekben. Ma, hazája talán legnépszerűbb tévészínész­nője. Néhány filmje: Egy férfi kétszobás lakással. Özön­víz, Legendák lovagja, A sze­relmi vallomás. A nyár fo­lyamán a Sztárok bűvöleté­ben című lengyel és az Egész nap esik című bolgár film­ben találkozhatunk vele. Erdős Márta NÓGRÁD - 1984. augusztus 17., péntek A Pásztó és Vidéke Afész ipari, szállítási és felvásárlási főosztálya szállítási szakcsoportot szervez jelenlegi gépjárműkapacitással. Bővebb tájékoztatást a főosztály vezetője. Illetve az áfész főkönyvelője ad. íM’liOlIUlDlüTIsSlü K ZB-S Zsiguli Com­bi eladó. Irányár: 55 000 Ft. Kisterenye Madách út 59/D. IP-S Zsiguli friss műszakival eladó. Te­lefon: f Salgótarján 15-158, 16 órától. IY-OS, 1200-as Zsi­guli friss műszakival, felújított állapotban eladó, irányár: 53 000 Ft. Salgótarján, Do­bó Katica út 56 (Forgács). ZUK zárt, 7 éves eladó. Ka'zár, Liget út 41. 1200-AS Lada Com­bi friss műszakival, vonóhoroggal és 500 kg teherbírású után­futóval, igényesnek eladó. Cim: Zabar Kossuth út 2. UI-S Trabant Hy- comat nem igényjo­gosultnak is eladó. Karancsal.ia. Szabad­ság út 24. IÖ állapotban levő UAZ platóst és egy gyári használt 220-as betonkeverőt ven­nék. Cím: S.-tarián 10-977 telefonon. ÖSSZK EKÉK HAJ­TÁSÚ Diesel kerti traktor ekével. ko­csival, vizsgáztatva eladó. Molnár. Ma- gyarnándor Mik­száth út. 4 éves Trabant Li­mousin Speciál el­adó. Balassagyar­mat Veres Pálné n 13. 1 éves Wartburg Limousine eladó üzembentartói jog­gal. Telefon: 10-500 Salgótarján. ZU-S Trabant el­adó. Érdeklődni: Tar. Ságvári út 1. TRABANT Combi 1 vennék 5 évesig Cím: Tóth Lászlóné Ipolyszög, Fő u 12. PF-ES 1500-as La­da ió állapotban el­adó. Salgótarján Báthori út 10. IV/4. Girtl. Telefon: !5-34fi 17 óra után. PB-S 1200/S L.ada 1987. júliusig vizsgá­zott sürgősen eladó Kisterenye. Bem út 2/B. MZ TS 250 (Couper) eladó. Salgótarján Csizmadia-telep 85 15 órától, Csatlós. JÖ állapotban levő 5 és fél éves Wart­burg Limousin (eset­leg vadonatúj is) el­adó. Érdeklődni: Salgótarján, Gorkij krt. A/14 X. 14. TV/2. ELADÓ S 100-as Skoda. Salgótarján. Malinovszkij u. 7 Lorkó. SKODA 105-ös, 6 éves eladó. Megte­kinthető : Salgótar­ján, Kercseg út 3 17 órától. JÓ állapotban le­vő Skoda 120-ast vennék. Ajánlato­kat: Balassagyar­mat, takarékszövet­kezetbe kérek. KÉTSZOBÁS szö­vetkezeti lakás eladó a városközpontban. Érdeklődni lehet: mindennap, 18 óra után, Arany János u. 25. VII. 1. BALASSAGYAR­MATON, a Mártírok útja 1. sz. alatt 300 négyszögöles telken fekvő, 3 szobás csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni: a Szontágh P. u. 16/7. sz. alatt 17 órától. BALATONTÓL 12 km-re, Veszprém megyében, 90 m2-es, kertes, családi ház eladó. Érdeklődni: Nagyoroszi, Kertész út, Novotni. SOMOSKÖN 300 négyszögöles, gyö­nyörű telken, beköl­tözhető, téglából épült, alápincézett, egy szoba, mellékhe­lyiséges lakóház el­adó. Érdeklődni: Sal­gótarján, 15-921 te­lefonon. HÉTVÉGI gyümöl­csös telek, alápincé­zett faházzal eladó a Pécskő-dombon. Sal­gótarján, Pécskő u. 9. 18 órától. BALASSAGYAR­MATON, a Révész Gábor utca 3. sz. alatt 1 szoba, kony­ha, fürdőszoba házrész - eladó. Meg­tekinthető: minden­nap 8—19 óráig. SALGÓTARJÁN­BAN, Vöröshadsereg út 30. háromszobás, hallos, padlásszobás, 50 m2 pincével, csa­ládi ház beköltözhe­tően eladó, a benne levő bútorokkal együtt, ebédlő, háló és egyéb lakberende­zési tárgyakkal. Ér­deklődni lehet: Sal­gótarján Vöröshad­sereg út 61. ELADÓ beszterce- telepi. egyszintes ga­rázs. Érdeklődni: Papp József, Salgó­tarján, Kilián krt. 82 11/9., 18 órától. KÉTSZOBÁS, für­dőszobás. családi ház eladó. Zagyvapál- falva. Esze Tamás út 8. SALGÓTARJÁN, Beszterce-lakótele. pen kétszobás, loggi- ás, szövetkezeti la­kás 460 000 Ft kp + 80 000 Ft OTP-átvál- lalással, azonnal be­költözhetően eladó Érdeklődni: 17 órá­tól. Ybl Miklós úi 43. rv/i8. ELADÓ Salgótarján központjában egy szoba-konyhás. für­dőszobás családi ház. Érdeklődni lehet: délelőtt 8—12 óra kö­zött. a 12-89? telefo­non. NAGYMÉRETŰ ga rázs eladó. Salgótar­ján. régi szülészei mellett. Telefon: M-328. KÖZMŰVESÍTETT hétvégi ház eladó a somoskői elágazó­ban. Telefon: 11-328 Salgótarján. NÉGYLAKÄSOS társasházban egy 64 m*2-es, kettő és fél szobás komfortos lakás 94 négyszögöles kerttel és garázzsal elaelp. Budapest, Ha­tár úti metróhoz 20 percre. Érdeklődni: Gulyás Márta. Gyál, Déryné út 2. Azonnal beköltözhető. SALGÓTARJÁN­BAN vagy környékén kisebb családi házat vásárolnék. Ajánla­tokat a 10-977 tele­fonra leérem. BALASSAGYAR­MATON a Hunyadi utcában, most át­adott új társasház­ban még beköltöz­hetően 3 szobás, komfortos OTP-la- kás eladó. Érdek­lődni: Balassagyar­mat, fényképész­szövetkezet. Irány­ár: 550 000 + 300 000 OTP. BATONYTERENYÉN kertes, családi ház eladó. Nagybátony. Végvári út 2. BALASS AGYAR. MATON, a város köz­pontjában 2 szoba összkomfortos OTP- öröklakás beköltözhe­tően eladó Érdek­lődni lehet: „SZIL­VIA” gyermekdivat (A kórházzal szem­ben.) JASZAROKSZAL­LÁS ON tartós hasz­nálatban levő telek alappal. szerszám­mal, kamrával és építési engedéllyel el­adó. Cím: 10-977 te­lefonon. OTP-ÖRÖKLAKAS (53 m2) eladó. Salgó­tarján. Kemerovo krt. 90. Telefon: 14-459, 18 óra után. 58 m2-es szövetke­zeti lakás -f garázs eladó. Salgótarján, Arany János út 21. V/8. Telefon: 10-948. 17 órától KÉTSZOBÁS, ker­tes, családi ház el­adó. Kishartyán. Tu- gár út 44. SALGÓTARJÁN Idegérben 544 négy­szögöl gyümölcsös 288 négyszögöl erdő­résszel eladó. Ér­deklődni: Salgótar­ján. Arany J. út 15. I. em. 9. 18 óra után. Telefon: 12-655. SALGÓTARJÁN, baglyasl, új, kétszin­tes, kertes családi ház (külön bejárattal, ga­rázzsal, mellékhelyi­ségekkel) eladó. Cím: Petőfi út 57. . Bárki* nek megfelel. SALGÓTARJÁN, tóstrandnál saját te­lek eladó. Cím: a 10-977-es telefonon. SALGÓTARJÁN, Beszterce-lakóíele- pen garázs eladó. Ér­deklődni: 17—19 óráig, 13-655-ös telefonon. Kilián György út 68. TARNAMÉRAI me­leg vizű strand köz­vetlen közelében el­adó egy 500 négy­szögöles zártkert. Ér­deklődni*. Csány, Gyöngyösi út 13. Te­lefon: 1 670 m-< közművesí­tett telek Kistere- nyén, a József Attila úton eladó. Érdek­lődni: Orosz Gyula, Kisterenye, Május 1. út 1., vagy .Álmási Gyula. Salgótarján. Kilián krt. 39. TI/4. ELADÓ: SALGÓBÁ- NYA üdülőtelepen kettő szoba, komfortos fa ház kerti és gyü­mölcsös} műveléssel, 930 m2 területtel. Sal­gótarjánban , három szoba, konyha kam­ra. előszoba, fürdő­szoba, kertes családi ház öblösüveg- és tűzhelygyár közelé­ben, 807 m2 terület­tel 500 000 Ft-érl. Szu­dán üdülőtelepen, tó mellett, közműve­sített, hétvégi telek befejezetlen házzal, jutányos áron. .Sal­gótarjánban a Kő­vár u. 36. számú két­szer szoba-konyhás családi ház 550 000 Ft-ért. Érdeklődni: l-es Ügyvédi Munka- közösség, Salgótar­ján, Karancs u. 6.. emeleten és 10-335-ög telefonon munka­napokon BALASSAGYAR- MATON húsz négy­zetméter alapterületű üzlethelyiség bármi­lyen célra alkalmas, szeptemberben átadó. Érdeklődni: „SZIL­VIA” gyermekdivat. (A kórházzal szem­ben.) ELADÓ ajtó ol­csón, hidrofor és fehér, zománcozott fürdőkád Zagyva- pálíalva. Egressy B. út 2. VENNÉK drótsző­rű foxikutyát (szu­kát). Herczeg István, Pásztó, Kinizsi úl 7. BENCZÚRÉALVÁN vágni való csirke kapható korlátlan mennyiségben, amíg a készlet tart. 4íl Ft/kg. Katona József út 9. NAGY teherbírású könnyű gumis lovas kocsi, 1 db döntő­szerkezet eladó. Cím? Nagy Mihály Ba­lassagyarmat. Hontí u. 29. ELLES előtt álló üsző eladó. Zagyva- pálfalva, Makarenko út 57. MÉH sürgősen el­adó. 30 db NB 24 keretes, és 34 db ra­kodókaptár, 20 ke­retes. Deák József, Alsótold 35 db 60/100 BH- elem eladó. Ludány- halászi. Szent István út 7. 180 cm magas, 27 éves, barna, józan életű szakmunkás legényember megis­merkedne házasság céljából, hozzáillő lánnyal, vagy elvált asszonnyal. Egy gyer­mek nem akadály. Fényképes levelek előnyben, Leveleket: „Együtt könnyebb” jeligére a kiadóba kérem. SALGÓTARJÁN­BAN külön bejára­tú, bútorozott szo­ba kiadó. Cím: a 10-977-es telefonon. SZOBA kiadó für­dőszoba-használat­tal. Somoskőújfalu, Bánki D. út 1. PÓTVIZSGÁRA fel­készítek matematl­kából, fizikából. ké­miából. Cím: a 10-977-es telefonon SALGÓTARJÁN­BAN külön bejáratú szoba, fürdőszoba, bútorozottan, házas­pár részére kiadó, Salgótarján, Pécskí út 11. fszt./2. Godé Józsefné.

Next

/
Thumbnails
Contents