Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)

1984-07-18 / 167. szám

Labdarúgás Mérlegen a második vonal 4. Büntetők, játékosrangsorok A mai modern labdarúgás­ban nehezebb feladat gólt el­érni, mint a megelőző idők­ben. A legbiztosabb helyzet­nek és a legkönnyebb gólszer­zési lehetőségnek a büntető- rúgást vallják a szakembe­rek. A gyakorlat azonban nem mindenkor igazolja ezt az el­méletet. A bajnoki évadban 150 alkalommal ítéltek bünte­tőt a játékvezetők, tehát más­fél száz lehetősége volt gólt szerezni ebből a szituációból a játékosoknak, 32 esetben azon­ban nem éltek ezzel a lehető­séggel, s elmaradt a gól örö­me. Az 1983/84. évi bajnokság­ban valamennyi csapatnak le­hetősége volt büntetőből nö­velnie góljainak számát. A mezőnyben mindössze öt együttes található, amely minden esetben élt a góliö- vésnek ezen lehetőségével, s maximálisan kihasználta a megítélt büntetőket. Ebben a versenyben a negatív csúcsot a Debreceni Kinizsi tartja. Tíz alkalommal nyílott lehető­ség 11-esböl gólt elérni, ez­zel szemben összesen három gólt ért el, tehát büntetőinek több mint kétharmadát ki­hagyta. Szemléltetésül közöljük ll­es rangsorátt az egyesület ne­ve után a részére megítélt bünetők száma, zárójelben az értékesített 11-esek száma): Baja 14 (12), Bakony. Vegyész 12 (12), Békéscsaba 11 (8), Debreceni K. 10 (3). DMVSC 5 (5), Eger 10 (7), Ganz-MÁ- VAG 5 (3). Hódmezővásárhely 1 (—), H. Szabó SE 8 (7), Ka­zincbarcika 9 (7), Keszthely fi (6), Kecskemét 9 (8), Olaj­bányász 6 (6), Ózd 5 (3). Sió­fok 5 (4), Sopron 3 (3), Salgó­tarján 9 (7), Szekszárd 7 (6), Szolnok 6 (4), 22. sz. Volán 9 (7). A Salgótarján tehát kilenc büntetőből hetet kihasznált. Földi Özdon, Gyöngyösi ha­zai pályán a Baja ellen hi­bázott tizenegyest. A legtöbb büntetőt a Baja javára ítélték a játékvezetők. A legkevesebb lehetősége ll­es góllal növelni eredményes­ségét a Hódmezővásárhelynek volt, mindössze egy alkalom­mal épp az STC ellen, azon­ban László hárította Stark büntetőjét. JÁTÉKOSOK A PÁLYÁN Az 1983'84. évi bajnoki idényben 483 labdarúgó lépett pályára. Közülük mindössze tíz játékos akad, akik az el­ső perctől az utolsóig végig- jatszották az évad 34 200 já­tékpercét. (Rövidítések: k= kapus. jh=jobbhátvéd, kh= középhátvéd, b=beállós, bh— balhátvéd, jfc=jobb oldali kö­zéppályás, kk—középső kö­zéppályás, bfc=bal oldali kö­zéppályás, jsz=jobbszélső, kcs—középcsatár, bss=bal- szélsőü Farkas—k (Baja), Morvái—kk (Baja), Paróczai— jh (DMVSC), Stark—kcs (HM SE) Fodor—bh (KVSE), Né­meth Gy.—k (Keszthely), Pri­bék—bh (ózd), Juhász—kh (S.-tarján), Varga F.—b (Szek­szárd), Boros—k (Szolnok). A mezőnyben további nyolc labdarúgó található, akik minden mérkőzésen pályára léptek ugyan, de egy vagy több mérkőzésen lecserélték őket, illetve cserejátékosként szerepeltek. Érdemes ez utób­biak névsorát is közreadni: Evanics—jk (Baja), Jugo- vics—kh (Bakony Vegyész), Királyvári—jh (Békéscsaba), Melis—kcs (Békéscsaba), Si­mon—kk (Eger), Petrovics— jk (K.-barcika), Olajos—bk (Siófok), Megyeri—jsz (Szek­szárd). Ez utóbbiak közül Olajos csak azért szerepel ebben a kategóriában, mert az Eger elleni találkozón a játékveze­tő kiállította, s ezért nem játszotta végig a találkozót (az érdekesség kedvéért: az MLSZ fegyelmi bizottsága nem tiltotta el, ezért a követ­kező mérkőzésen szerepelhe­tett!). Az előzőekben tehát kiemel­tük azokat a játékosokat, akik húzóemberei voltak csa­patuknak, akik a legtöbbet tehettek egyesületük sikeres szerepléséért. A továbbiakban álljon itt azoknak a listája, akik viszont egy vagy több mérkőzésén még egy félidő- nyi játéklehetőséget sem kap­tak tudásuk bizonyítására: Bottka (Ganz-MÁVAG) 5, Pethő (Ózd) 6, Kiss A. (Szol­nok) 6, Babis (22. sz. Volán) 10. Rácz (Szekszárd) 14, Sim- kó (ózd) 14. Knotz (H. Szabó SE) 16, Varga II. (KSC) 16, Plank (Baja) 17, Cseh (Békés­csaba) 18, Kéki (Békéscsaba) 19, Németh (Ganz-MÁVAG) 20, Rácz II. (Keszthely) 20, Kanyar (HMSE) 22, (két mér­kőzésen). Fábián (HMSE) 22, Szabó (KSC) 22, Kecskés (KSC) 23, (két mérkőzésen), Ligeti (Ózd) 23, Tóth (HMSE) 26, Németh K. (Keszthely) 28, Aranyos (Eger) 29, Furkó (Sopron) 29, Soós (KSC) 30, Rácz (22. sz. Volán) 37, (4 mérkőzésen), Ruppert (Siófok) 39, (3 mérkőzésen), Horváth P. (Szekszárd) 39, (3 mérkőzé­sen), Békefi (Keszthely) 40, Nagy L. (H. Szabó SE) 45, Vígh (Békéscsaba) 45 perc (4 mérkőzésen). RANGSOROK POSZTONKÉNT A Népsport tudósítói min­den mérkőzésen kiemelték a szerintük jó teljesítményt nyújtó játékosokat, egyes mérkőzéseken a mezőny leg­jobbját külön jelezve. Ezeket a tudósításokat fi­gyelembe véve összeállítottuk a posztonként 15-ös rangsort, amelyet az alábbiakban köz­readunk. A rangsor alapja: jó teljesítményért 1, mezőny legjobbja teljesítményért 2 pontot írtunk jóvá a játéko­soknak. Azonos teljesítmény­nél az döntött, hogy melyik labdarúgó hány mérkőzésen érte el az eredményt (záró­jelben a játszott mérkőzések száma). KAPUSOK 1. Eller (Sopron) — 17 (37), 2. Ulbert (HMSE) — 16 (37), 3. Erdélyi (Ganz-MÁVAG) — 16 (37), 4. Németh Gy. (Keszt­hely) — 16 (38), 5. Kun (Deb­receni Kinizsi) — 15 (33), 6. Farkas (Baja) — 15 (38), 7. Erdei (KSC) — 14 (29), 8. Palla (Bakony Vegyész) — 13 (28) , 9. Bodolai (Eger) — 13 (29) , 10. Müllner (Olajbá­nyász) — 13 (30), 11. Hujber (Szekszárd) — 12 (26), 12. Fe­kete (Ózd) — 19 (29), 13. Bo­ros (Szolnok) — 11 (38), 14. Mayer (KVSE) — 8 (26), 15. Kertész (22. sz. Volán) — 8 (29). A tavalyi bajnokságban, csakúgy mint az őszi szezon­ban a debreceni Kun Gyula vezette a rangsort. Idén a szezon végére lecsúszott az ötödik helyre. Érdekes, hogy a bajnokságban gyengébben szerepelt csapatoknak jó ka­pusaik vannak. A ranglista­vezető Eller az őszi szezon végén még csak 7. volt. (Folytatjuk) — pilinyi —■ Régen látott nagy labdarú­gó-esemény házigazdája lehet namarosan Balassagyarmat. Az IBV keretén belül városunk­ban is sor kerül három mér­kőzésre: július 20-án, 24-én és 28-án. A rendezést a Bgy. SE és a városi tanács közösen végzi. Az előkészületekről kér­deztük Zagyvái Sándort, a vá­ros sportfelügyelőjét, aki ak­tívan részt vesz a szervezés­ben és az irányításban egy­aránt. — Különfeladat volt a dolgozók mozgósítása a város üzemeiben, sőt vezetői szin­ten is. Elnöki körlevél hívta fel a vállalati vezetők figyel­mét az aktivizálásra. A város forgalmasabb helyein plakáto­kat helyeztünk el és küldtünk a környező települések SE-el- mökeinek, jelezve ezzel is, A NÓGRÁD totótippjei, 29. hét I. Zürich—Ferencváros x X Z. Videoton—Linzer ASK 1 3. Lyngby—St. Gallen 1 4. Bánik Ostrava—Aarhus 1 5. Bröndby—Roda Kerkrade 1 x * 6. Deventer—Standard Liege 2 7. Odense—Braunschweig x 2 8. Magdeburg—AIK Stockholm 1x2 9. Malmö—Karl-Marx-Stadt 1 x 10. Wettingen—Beitar Jerusalem 1 II. Admira—Maccabi Nathanya 1 12. Spartak Trnava—Klagenfurt 1 13. Innsbruck—Katowice x Í 14. Desters1—Valerengen 1 x 15. Gornik Zabrze—Nürnberg x 2 16. Lilleström—Wismut Aue 1 Góltotópályázat Múlt heti pályázatunkra 274 darab szelvény érkezett, a ké< kiemelt mérkőzés végeredménye: St, Gallen—Mönchen- ghdbach 1—3, Nürnberg—Gornik Zabrze 2—1. Egytalálatos sze.vény 43 volt. két találatot éppen hárman értek el. Így 10—10 darab totószelvényt küldünk postán: Rajnai Lajosné, Salgótarján, Csokonai út 59., Tolmácsi Zoltán, Salgótarján, Kemerovo krt. 19., Zámbó István, Balassagyarmat, Nógrádi S.-lkt. 4. Labdarúgó NB II. Újoncok ellen kezd az SBTC Elkészült az 1984/85. évi labdarúgó NB II sorsolása. A bajnokság augusztus 19-én kezdődik és 1985. június 16- án ér majd véget. Az őszi idényben a 19 for­dulót 16 vasárnapi és 3 szer­dai játéknapon bonyolítják le. A szerdai fordulók ideje: au­gusztus 22., szeptember 5., szeptember 12. Az előző idényben még az NB I-ben szerepelt csapatok közül először a Nyíregyháza és a Volán küzd meg egy­mással, október 21-én a 13. fordulóban, a Diósgyőr—Nyír­egyháza találkozót október 28-án, míg a Diósgyőr—Vo­lán mérkőzést november 11- én rendezik meg. Az augusz­tus 19—i nyitóforduló már rangadókat hoz: Hódgép- Metripond—Volán, Siófok—Di­ósgyőr. Az 1984—85. évi NB II. őszi idényének sorsolása: 1. forduló, aug. 19 vas., 17 ó.: Kazincbarcika—Keszthely. Baja— Bakony Vegyész, 22. sz. Volán— Sopron, Vác—Szekszárd, Dunaúj­város—Salgótarján, Debr. Kinizsi —Nyíregyháza. Nagykanizsa—Szol­nok, Hódgép-Metripond—Volán, Siófok—Diósgyőr, Tapolca—Ózd. 2. ford., aug., 22. szerda 17 ó.: Keszthely—Tapolca, Ózd—Siófok, Diósgyőr—Hódgép-Metripond, Vo­lán—Nagykanizsa, Szolnok—Debr. Kinizsi, Nyíregyháza—Dunaújvá­ros, Salgótarján—Vác, Szekszárd —22. sz. Volán, Sopron—Baja, Ba­kony Vegyész—Kazincbarcika, 3. ford., aug. 26., vas., 17 ó.: Keszthely—Bakony Vegyész, Ka­zincbarcika—Sopron, Baja—Szek­szárd, 22. sz. Volán—Salgótarján, Vác—Nyiregyháza, Dunaújváros— Szolnok, Debr. __K;r.izsi-~Vo!an, N agykanizsa—Diósgyőr, Hódgép- Metripond—Ózd, Siófok—Tapolca. _ 4. ford., szeptember 2., vas. 16 6.: Siófok—Keszthely, Tapolca—Hód" gép-Metripond, Ózd—Nagykanizsa, Diósgyőr—Debr. Kinizsi, Volán— Dunaújváros. Szolnok—Vác, Nyír­egyháza—22. sz. Volán. Salgótar­ján—Baja, Szekszárd—Kazincbar­cika, Sopron—Bakony Vegyész. győr—Vác, Volán—22. sz. Volán, Szolnok—Baja, Nyiregyháza—Ka­zincbarcika, Salgótarján—Bakony Vegyész, Szekszárd—Sopron. 7. ford., szept. 12., szerda, 16 ö.: Keszthely—Szekszárd, Sopron—Sál" gótarján, Bakony Vegyész—Nyír­egyháza, Kazincbarcika—Szolnok, Baja—Volán, 22- sz. Volán—Diós­győr, Vác—Ózd, Dunaújváros— Tapolca. Debr. Kinizsi—Siófok, Nagykanizsa—Hódgép-Metripond. 8. ford., szept. 16., vas., 16 ó.: Nagykanizsa—Keszthely. Hcdgép" Metripond—Debr. Kinizsi, Siófok —Dunaújváros, Tapolca—Vác, Űzd —22. sz. Volán. Diósgyőr—Baja, Volán—Kazincbarcika. Szolnok— Bakony Vegyész, Nyíregyháza— Sopron, Salgótarján—Szekszárd. 9. ford., szept. 23., vas., 16 6.: Keszthely—Salgótarján, Szekszárd —Nyiregyháza. Sopron—Szolnok. Bakony Vegyész—Volán, Kazinc­barcika—Diósgyőr, Baja—Ózd, 22. sz. Volán—Tapolca. Vác—Siófok, Dunaújváros—Hódgép-Metripond, Debr. kinizsi—Nagykanizsa. 10. ford., szept. 30., vas., 15 6.! Debr. Kinizsi—Keszthely, Nagy­kanizsa—Dunaújváros, Hódgép- Metripond—Vác, Siófok—22. sz. Volán, Tapolca—Baja. Űzd—Ka­zincbarcika. Diósgyőr—Bakony Vegyész. Volán—Sopron, Szolnok —Szekszárd, Nyiregyháza—Salgó" tarján. 11. ford., okt. 7.. vas., 14 ó.: Keszthe'v—Nyíregyháza. Salgó­tarján—Szolnok. Szekszárd—Vo­lán, Sopron—Diósgyőr, Bakony Vegyész—Ózd, Kazincbarcika— Tapolca. Baja—Siófok. 22. sz. Vo­lán—Hódgép-Metripond. Vác— Nagykanizsa, Dunaújváros— Debr. Kinizsi. 12. ford., okt. 14.. vas.. 14 ó.: Dunaúiváros—Keszthely, Dehr. Ki­nizsi—Vác. Nagykanizsa—22. sz. Volán, Hődeéo-Metripond—Baia. Siófok—Kazincbarcika. Tapolca— Bakony Vegyész, ózd—Sopron. Uiőssvőr—Szekszárd. Volár.—Sal­gótarján, Szolnok—Nyiregyháza. 13. ford., okt. 21., vas. 13.30 ó.t Keszthely—Szolnok, Nyíregyháza— Volán. Salgótarján—D*Osgvör, Szekszárd—Ózd. Sopron—Tapolca, Gyurmánczy: Haladás, Kökény: 5. ford., szept. 5., szerda, 16 ó.: Keszthely—Sopron, Bakony Ve­gyész—Szekszárd, Kazincbarcika— Salgótarján, Baja—Nyíregyháza, 22. sz. Volán—Szolnok, Vác—Vo­lán, Dunaújváros—Diósgyőr, Debr. Kinizsi—Ózd, Nagykanizsa—Tapol­ca, Hódgép-Metripond—Siófok. 6. ford., szept. vas., 16 ó.: Hódgép-Metripond—Keszthely, sió­fok—Nagykanizsa, Tapolca—Debr. Kinizsi, Ózd—Dunaújváros, Diós­Nyíregyháza Az MLSZ átigazolási bizott­sága újabb kérdésekben ha­tározott. Ezek szerint Gyur­mánczy Attila a Békéscsa­bából a Haladáshoz kerül, Kökény Miklós (Tatabánya) pedig a Nyíregyháza játékosa lesz. (MTI) Bakony Vegyész—Siófok, Kazinc­barcika—Hódgép-Metripond, Baja —Nagykanizsa, 22. sz. Volán— Debr. Kinizsi. Vác—Dunaújváros. 14. ford., okt. 28., vas., 13.39 ó.t Vác—Keszthely, Dunaújváros—22. sz. Volán, Debr. Kinizsi—Baja, Nagykanizsa—Kazincbarcika, Hód­gép-Metripond—Bakony Vegyész- Siófok—Sopron, Tapolca—Szek­szárd, Özd—Salgótarján, Diós­győr—Nyíregyháza, Volán—Szol­nok. 15. ford., nov. 4., vas., 13 ó.: Keszthely—Volán, Szolnok—Diós­győr, Nyiregyháza—Ózd, Salgótar­ján—Tapolca, Szekszárd—Siófok, Sopron—Hódgép-Metripond. Ba­kony Vegyész—Nagykanizsa. Ka­zincbarcika—Debr. Kinizsi, Baja— Dunaújváros, 22. sz. Volán—Vác. 16. ford., nov. 11., vas., 13 ó.: 22. sz. Volán—Keszthely. Vác— Baja, Dunaújváros—Kazincbarcika, Debr. Kinizsi—Bakony Vegyész. Nagykanizsa—Sopron, Hódgép­Metripond—Szekszárd. Siófok—Sal­gótarján, Tapolca—Nyíregyháza, Ózd—Szolnok, Diósgyőr—Volán. 17. ford., nov. 18., vas., 13 ó.l Keszthely—Diósgyőr, Volán—Ózd, Szolnok—Tapolca, Nyíregyháza- Siófok, Salgótarján—Hódgép-Met­ripond, Szekszárd—Nagykanizsa. Sopron—Debr. Kinizsi, Bakony Vegvész—Dunaújváros, Kazinc­barcika—Vác, Baja—22. sz. Volán. 18. ford., nov. 25., vas., 13 6.: Baja—Keszthely, 22. sz. Volán— Kazincbarcika, Vác—Bakony 37e- gvész, Dunaújváros—Sopron, Debr. Kinizsi—Szekszárd, Nagykanizsa— Salgótarján, Hódgép-Metripond— Nyíregyháza, Siófok—Szolnok, Ta­polca—Volán, Ózd—Diósgyőr. 19. ford., dec. 2., vas., 13 ó.t Keszthely—Ózd, Diósgyőr—Tapol­ca, Volán—Siófok, Szolnok—Hód­gép-Metripond, Nyíregyháza— Nagvkanizsa, Salgótarján—Debr. Kinizsi, Szekszárd—Dunaújváros. Sopron—Vác, Bakony Vegyész— 22. sz. Volán, Kazincbarcika—Ba­ja. A. tavaszi idény 1995. március 3-án kezdődik. (MTH Súlyemelő­randevú Leninvárosban A hagyományos Tisza Kupa súlyemelő-viadalt augusztus 18-án és 19-én rendezik meg Leninvárosban. Az eseményen a teljes magyar élgárda is rajthoz áll, s indulnak a szep­temberi, várnai nemzetközi viadalon szereplő válogatottak is. (MTI) Várják a vendégeket Balassagyarmat és Pásztó is vizsgázik hogy mindenkit szeretettel várunk. A rendezvény lebo­nyolításánál a rendet a ren­dezőség a BM dolgozóival kö­zösen tartja fenn. — Szeretnénk ajándékokkal kedveskedni a vendégcsapa­toknak. Közönségszavazat alapján különdíjjal kívánjuk megjutalmazni a mérkőzése­ken a legjobb teljesítményt nyújtó játékosokat. Az aján­dékok előteremtésében segít­ségünkre sietett a Salgótarjá­ni Ruhagyár balassagyarmati gyáregysége, valamint a vá­rosi fafaragó-szakkör. — A sportpályán felújítást hajtottunk végre, hogy méltó környezetben tudjuk fogadni a vendégegyütteseket. A munkák folyamán, a helyen­ként megkopott gyepszőnyeget újítottuk fel, valamint a han­gosítás módosítását és a ke­rítés festését végeztük el. — A mérkőzések előtt egy­két nappal jegyelővételt biz­tosítunk a Köztársaság téren felállított ideiglenes pavilon­ban. A találkozók után a ma­gyaros ételekről, a kitűnő vendéglátásról és cigányzené­ről az Ipoly étterem gondos­kodik. Az egész város és a rendezőség szeretne jól vizs­gázni, bizonyítva, hogy e ran­gos sportrendezvénynek mél­tó házigazdái tudnak lenni. — kopcsányi — * Pásztón is rendeznek majd két mérkőzést a labdarúgó IBV keretében. Ebből az al­kalomból kérdeztem meg Il­lés Sándort, a sportegyesület elnökét: — Milyen körülmények vár­ják a csapatokat a PSE sport­telepén? — Azt hiszem az elvárá­soknak megfelelő körülménye­ket teremtünk, amely méltó lesz a jelentős sportesemény­hez. — Milyen előkészületeket tettek az eredményes lebonyo­lítás érdekében? — Február elején pontos ütemtervet készítettünk a vá­rosi sportfelügyelőséggel a sportlétesítmény felújítási munkálatairól. Itt kijelöltük a felelősöket, a végrehajtás ha­táridejét és a kivitelező szer­veket. A munkálatok köpött szerepel a villanyhálózat fel­újítása, a zuhanyozók szigete­lése, a pálya külső és belső kerítésének, ülőhelyeinek, * füves labdarúgópályának a felújítása. Ezért csapataink a hazai meccseiket április köze­pétől Hasznoson játszották. — Hogy állnak a munkála­tokkal? — Készen vagyunk min­dennel. A felújításnál az üze­mek és vállalatok mintegy 300 ezer forintos társadalmi munkát végeztek, melyet ez­úton is köszönünk nekik. — Milyen az érdeklődés a mérkőzések iránt? — Pásztó város várja a mérkőzéseket. A sportszerető közönség körében nagy az ér­deklődés. Elővételben is áru­sítjuk a jegyeket a rendez­vényre a sportegyesület iro­dáján. Reméljük, jó mérkő­zéseket láthatunk — fejezte be nyilatkozatát az elnök. Horváth István NŰGRAD - 1984. július 18., szerda — 6

Next

/
Thumbnails
Contents