Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)

1984-06-30 / 152. szám

Hosszú út A portoricótól a karosaiéig Kávézgatunk. Közben szinte esűíondárosan néz rám: ugyan mikor kérdezem már meg, hogy ebben a hőségben nem esne-e jól egy kis sör — a pohár oldalán gyöngyözve hirdetné hűvösségét a keser­nyés ital — vagy egy „laza liöccs”, csilingelő jégkockák­kal. Hídvári Gyula kérdezet- lenül is válaszol (anélkül, hogy győzködne a kóla bubo- ' rákjainak vagy a limonádé üdítő, savanykás , ízének az előbbieket felülmúló értéké­től. ..) — Talán nem hiszi el. de egyáltalán nem hiányzik az alkohol. Igaz, „megittam mar a magamét’, ahogy mondani szokták. A kérésére ültünk le be­szélgetni egy nemrég lezaj­lott több napos esemény kap­csán. Alsóörsön járt többed- magával a megyéből, ahol az alkoholizmusellenes klubok vezetőképző konferenciája zajlott. Mielőtt ennek tapasz­talatairól kérdezősködnék, egy másik kérdés kívánkozik elő­re: hogyan vezettet az út idá­ig? Miként lett a korábban vad italozásairól ismert fia­talemberből az alkoholizmus elleni küzdelem egyik részt­vevője? Röstellkeöés nélkül szól a múltról — úgy érzi, az őszin­tesége hasznára lehet mások­nak, rádöbbentheti a hasonló útra tévedőket: a folyamatos aikoholmámorban élés ön­pusztítás. .. — Ismerős bizonyára a kép-, let: családi problémák miatt kezdtem a pohárhoz nyúlni, aztán a válás után volt olyan időszak, hogy egy hétig se tudtam kijózanodni, munkába állni... Egy-egy éjszaka tu­catnyi féldeci portoricót le­csorgattunk a torkunkon a haverokkal, természetesen sorrel elkísérve... Tíz év erős italozás — bizony, nem sokan voltak az ismerősök között, akik nem mondtak le rólam. Valahogy ez ezért el­gondolkodtatott: pár évvel léptem át a harmadik X-et, és „leírnak” az emberek, ön­ként jelentkeztem elvonókú­rára, hogy újra normális em­ber legyen belőlem. Hogy sikerült kigyógyulnom az al­koholbetegségből, azt a ba­lassagyarmati kórház alkoho- lógiai osztálya főorvosnőjének, dr. Kadosa Ildikónak és a salgótarjáni ideggondozó fő­orvosnőjének, dr. Kocsis Edit­nek köszönhetem. Mert bíztak bennem... Hiszem és értem, amit mond. Ám felmerül a kétely is: — Voltak már azóta igazi erőpróbák? Amikor minden­ki iszik, mert a társaság szinte ezt követeli?!? __ Mosoly og — számított a kérdésre, biztosan sokan fel­tették már. — Sok kisebb alkalom mel­leit jött a 36. születésnapom, aztán meg a baráti köröm is „kipróbált”. De most a ka- rottalé a kedvencem. .. Azt mondták, hogy aki átlépte a „szociális ivók” határmezs­gyéjét, annak veszélyes egy grammot is innia, nem való­színű. hogy meg tudna állni a lejtőn. Ehhez tartom ma­gam és nem is olyan nehéz. Segített ebben az is, hogy a doktornők az elvonókúrán megkérdeztek nem vállalnám- e, hogy részt veszek az alko­holizmusellenes ■ bizottság munkájában, jó szervező- képességűnek látnak. Sze- renék segíteni a betegtár­saknak, hogy minél többnek sikerüljön kikerülni a kátyú­ból. A személyes példamuta­tás már csak ezért is fontos, — Milyeii haszna volt az alsóörsi tanfolyamnak? — A megyében még csak Balassagyarmaton van vala­melyes hagyománya ennek a mozgalomnak, Salgótarjánban az öblösüveggyári klub 1982- től működik, kevesen tudnak róla. Alsóörsön a hazai klub­vezetők, bizottsági tagok mel­lett csehszlovákok, jugoszlávok és franciák is voltak. A me­gyéből hatan mentünk: Szol­noki Csaba megyei klubtitkár, Balassagyarmatról Szolnoki Csabáné, Tóbik Pál, az öblös­üveggyári klub titkára, Ne­meth István bizottsági tag, Tóth Lászlóné Bátonyterenyé- röl és jómagam. Hogy „kiírhat­ja-e a nevüket? Beszélgettünk erről már sokszor: mi nem szégyelljük, hogy korábban al­koholbetegek voltunk, inkább azt érezzük, büszkék lehetünk a gyógyulásra... A tovább­képzésen sok hasznos mód­szertani tudnivalóval meg ismerkedtünk, ami segít ab ban, hogy tovább szélesítsük a klubtagok táborát. — Mit adhat ez a közösség a tagjainak? — A kérdésben kicsit már ott a felelet: közösséget, egy olyan helyet, ahol kibeszélhe­ti magát az ember, elmond­hatja munkahelyi sérelmeit is, vitatkozhat, lehet szószóló, hangadó, játszhat rexen, sak­kozhat, részt vehet közös programokban. Végül hason-' ló „szolgáltatásokat” talál kocsmában is az ember, csak hát ott alkohollal, nálunk pedig üdítővel... Jöhetnek (és örömünkre időnként jön­nek is) az öblösüveggyári kéthetenként, csütörtökön megtartott összejövetelekre „pártoló tagok” is, akik nem absztinensek, de itt nem isznak. Ezen túllépve: a klub­bizottság tagjai segítséget nyújtanak a betegtársaknak és volt betegtársaknak a mun­kahelyi, családi problémák rendezésében, amennyiben erre lehetőségünk van. Szeret­nénk, ha minél többen for­dulnának vissza arról a rossz útról, melyen alkoholosüve­gek a jelzőtáblák! G. Kiss Magdolna A szaxofon csillaga Zenélő csalad. Mar­garita Saposnyi ko­va, férje Borisz Kar­pov, a zeneiskola klarinét tanszaká­nak pedagógusa, fiuk Alekszandr Karpov, a Gnyeszini zenei középiskola tanuló­ja­Margarita megmutatja fran- majd a moszkvai cia „Celmer” gyártmányú főiskolán folytatta, arany altszaxofonját. A gyár legújabb típusú hangszerét mindig a szaxofonosok „csil­lagának” ajándékozza. Nos, a tavalyi nürnbergi nemzetközi kongresszuson egyhangúlag a szovjet szaxofonistát, Marga­rita Saposnyikovát választot­ták meg csillagnak. A verse­nyen 500-an indultak. Margarita Saposnyikova szerette a matematikát, az irodalmat, a földrajzot, de vé­gül is világszerte ismert szaxofonista lett. Zenei tanul­mányait a szaratovi zeneisko- ! la klarinét szakán kezdte, Egyedül tanult meg szaxo­fonozni : sokat olvasta a szak- irodalmat, hallgatta ismert zenészek lemezeit, napokon keresztül játszott és elérte, hogy ez a férfias hangszer en­gedelmeskedett neki. Sapos­nyikova sokat szerepel hang­versenyeken, hanglemez­felvételeket készít: a zene­szerzők számára írnak mü­veket. — A közönség számomra kedvesebb, mint a stúdió mikrofonjai •— mondja Sa­posnyikova. — A koncerten a hallgatók együtt lélegzenekaz előadóval. Fellépek ifjú hall­gatóság előtt a gyermék- zenéiskolákban, játszom if­júsági hangversenyeken, ahol mint mesélő is szerepelek. De hangversenyezem, persze nagy hangversenytermekben is. Margarita Saposnyikova pe­dagógiai munkát is folytat. A Gnyeszini főiskolán szaxo­fonosztályt vezet... Tíz ta­nulója van a Baltikumból, Ukrajnából, Belorussziából. Gnyeszini Tanítványai közül többen or­szágos versenyeket nyertek. Képes levelezőlapok a főszezonban A javában tartó nyári ide­genforgalmi és üdülési fő­szezon nemcsak a közvetlenül érintett idegenforgalmi, szál­loda- és vendéglátóipari vál­lalatoktól, üdülővezetőktől igényel lelkiismeretes és gon­dos felkészültséget, hanem a különböző kulturális-művé­szeti vállalatoktól és intéz­ményektől is. A Képzőművészeti Kiadó például — a PIÉRT Kereske­delmi Vállalat közreműködé­sével — mindenekelőtt a szí­nes képes levelezőlapokból igyekszik a várható nagy igényt kielégíteni, az üdvöz­lő lapok széles választékát kí­nálni. Arra törekszik, hogy a hazánkat felkereső sok millió külföldi, valamint az egyre növekvő számú hazai turista és üdülő hiánytalanul megta­lálja az igényeinek megfelelő üdvözlő lapokat, hogy mara­dandó emlékként is vihesse magával az utazási emlékeket felidéző képeslapokat, albu­mokat, leporellókat. A nyári idegenforgalmi fő­idényre több mint nyolc­millió olcsó képeslap készült. A 750-féle üdvözlő lapból mintegy 400 először kerül for­galomba. Ebből a mennyiség­ből — várható igényeknek megfelelően — Budapest ke­reken másfél millióval, a Ba­laton kétmillióval, hazánk más városait, üdülő- és für­dőhelyei pedig 4,5 millióval részesednek. Az igényesebb vásárlók ré­szére mintegy 15 millió áli rendelkezésre az idegenfor­galmi főidény végéig az úgy­nevezett magas fényű színes képes levelezőlapokból. A köz­kedvelt üdvözlő lapok ugyan­csak 750-féle témában készül­tek, melyből 270 új felvétel. Igen sokan keresik a szép felvételeket tartalmazó nyolc képből álló leporellókat. A főidényben vásárolható ezek bői nyolcféle a fővárosról, továbbá Keszthely, Tokaj, Sá­rospatak, Visegrád műemlé­keiről. Képeslevelezőlap-albu- mok is megjelentek Budapest­ről, Esztergomról, s egy négy­nyelvű ételreceptes tömb. Kedveltek a külföldre utazók körében a 12 képes levelező­lapot és szöveges nézőképet tartalmazó tömbök is. Délelőtti sétán a drégely palán ki óvodások. A neve: Egyed Johanna Hat és fél éves, szőke, cser- fes. Látszatra olyan, mint a többi gyerek. Látszatra. Egyed Johanna ugyanis két évvel ezelőtt már részt vett az in­diai Shankar gyermekrajz­pályázaton, ahol sok szép persze, logikai készségével, ton. A negyedik emeleten Azt mondta: síp betű, róka mondták, hogy előtte jár a magyar sikernek' örülhettünk gondolkodásmódjával, a ben- nem volt jó az élet. betű és így tovább. Amikor korosztályának. Hogy ezzel már. Johanna ezüstérmet ka- ne levő tudás alkalmazásának — Kedvenc színeid? kértem, hogy mondja egybe mire jut, nem tudjuk. Mi min­képességével. — Lila, világoskék és ró- ezeket a betűket, kis gondol- denesetre mindent megte­Egyszóval Egyed Johanna zsaszín — sorolja gondolkodás kodás után kimondta a nagy- szünk, hogy haladhasson, a tesztek szerint tízéves, az anyakönyvi kivonat szerint még alig múlt hat. Hogy van ? pott. A családban már korábban föltűnt, hogy a kislány rend- i kívül fogékony. Gyorsan és minden különösebb erőlkö­dés nélkül fölfogott, megjegy- ez? zett bonyolult dolgokat, de — Már hároméves korom­ami ennél is izgalmasabb, ban olyan királylányt rajzol- hogy azokat a „dolgokat” al- tam — mondja a kislány ko- kalmazni is tudta. Szinte molyán —, hogy szép hosszú, nyomban. Nem vitás — vél- fonott volt a haja, tudtam, ték a büszke szülők —, ez milyen a cipője, ruhája. De a gyerek nem akármilyen gye- rajzoltam akkor már fiút is! nélkül. apja nevét. Nem tanítottuk, — Szeptembertől iskolás le- tehát különféle trükkös fog­szel. Készülsz rá? lalatosságokat nem találtunk — Jaj, nagyon. Balassa- ki számára, csak azt csinálta, gyarmatra, a Dózsa iskolába amit maga is jónak látott. Bi­rek. Vállalták az utazgatásokat, kerestek pszichológust, peda­gógust és tudóst, akik aztán megmérték az aprócska lányt. E pillanatban ott tart a do­— Sokat rajzolsz? — Nem sokat. Inkább ját­szom. Csesztvón, ahol most már lakunk, mert nem ott laktunk, hanem Balassagyar­maton, a negyedik emeleten, log, hogy Johanna a hat és sokat játszunk a gyerekekkel. fél évével már nagyjából tíz­éves. Tudom, hölgyek eseté­ben nem illik, mi több, nem szokás korosabbnak mondani a valóságosnál a beszélgető- partnert, de hát mit tegyünk? Kertes házunk van, bújócs­kázunk, eprezünk, cseresznyét mezőn? megyek majd. Mondok egy találós kérdést, jó? Hat tü­csöklyuk van a mezőn, az el­ső tücsöklyukban három tü­csök lakik, a többiben mindig kettővel több. Hány tücsök él a mezőn? Ezt én találtam ki. Most kimegyek a játszó­térre. — Még azt mondd meg, mi szeretnél lenni? — Övó néni, cirkuszos, meg űrhajós akartam lenni kicsi koromban. Most nem tudom. Szóval hány tücsök él a zonyos jelek után aztán szak­embereket kerestem, mert nem tudtuk, mitévők legyünk. Végül is tehetséges a gyerek, de vajon mi az igazán jó számára? A sárospataki Har- sányi Istvánhoz fordultunk, ségei, kivált rajz- és testne­ezért is vállaltuk, hogy ősztől Csesztvéről mindennap be­hozzuk az iskolába. Majd meg­látjuk. A Dózsa György Általános Iskola igazgatója, Pólyák Fe­renc már közelebbről is meg­ismerkedett Egyed Johanná­val. — Különösen jók a képes­szedünk. Szóval, mindenfélét csinálunk. Apukám, ha szed csalánt a kacsáknak, elvisz magával. Azt nagyon szere­A tények makacs dolgok, s a tem. Mert van ám kacsánk, tények szerint Johanna előtte csirkénk! Macskánk is van!, jár korosztályának. Különfé- Az az igazság, hogy én sokkal le tesztek megoldásával bizo- jobban szeretek Csesztvén nyitotta mindezt, no, meg, lakni, mint Balassagyarma­— Ha itt lenne a számoló­gépem, akkor megmonda­nám. Na, megyek. Azzal otthagy. Édesanyja, Egyedné Ricsei Anna a balassagyarmati hely- történeti gyűjtemény könyv­tárosa. — Húszhónapos lehetett, aki már a harmincas évek­ben foglalatoskodott a tehet­ségek gondozásával, ö azt válaszolta nekünk, hogy sem­mi dresszúra, semmi túlhaj- tás. Legyen gyerek! Johanna megjelenik az aj­tóban, egy Romhányi-verses- kötet a kezében. — Ezt fölolvasom, szeretem, olyan jópofa! És már olvas is valamit a bolháról. Nevet, aztán megint eltűnik az udvaron. — Verseket ír. Nyomtatott betűkkel, mert magától azo­kat tanulta meg. Meséket ta­NOGRÁD - 1984. június 30., szombat amikor azzal döbbentett meg Iái ki, én azokat magnóra ve bennünket, hogy a nagyapja szem, vagy lejegyzőm, hogy velés, a testi ügyesség terén. Osztályában szakosok taníta­nak majd, ez mindenképpen előhaladását szolgálja az egész osztálynak. Az igazán tehetségesekre jobban odafi­gyelünk, de semmi különle­ges segítséget adni nem tu­dunk, hiszen egy osztálykö- mert zösségne'£ kell haladnia, s nem egyetlen gyermeknek. Külön foglalkozásra, külön speciális korrepetálásra nincs módunk. Volt olyan hónapunk, amikor ötvenezer forint túl­órát kellett kifizetnünk a kollégáknak a sok helyettesí­tés miatt. Ilyen körülmények között az igazán tehetséges gyerekek külön foglalkozta­az igazi pedagógus azért ta­lál módot ró, s nálunk né­hány kiemelkedő képességű gyerekkel már szép sikereket értek el. Jelenleg az a meg­oldás mutatkozik, hogy az is­kola és a szülők összefogva tegyenek meg mindent a te­hetséges gyerekért, mert az is­kola egyedül egyelőre erre nem képes. Gondolkodunk azon, hogy, ha valamelyik kolléga egy-két kiemelkedő képességű gyereket külön fog- Talkoztat, azért szakköri „el­bírálást” kapjon erkölcsileg, anyagilag egyaránt. Nos, Egyed Johanna jó ke­zekbe kerül, úgy tűnik. Az is tény viszont, hogy valószínű­leg ennél a lehetőségnél jóval többre volna szüksége ahhoz, hogy képességeit a lehetséges határáig fejlessze. Egyed Jo­hanna csak egy a pár tucat szeptemberi elsős közül, akik az átlagosnál sokkal többre képesek — vagy minden való­színűség szerint képesek lesz­nek. Minden lehetőséget meg kell nekik adni ahhoz, hogy ők is teljes embernek érez­hessék majd magukat né­hány esztendő múlva, mint mi, a hétköznapi, egyszerű, szokványos képességekkel meg­áldottak. Mert ez a lényeg? teljes emberek lehessenek.' Rajtunk és nekünk is segít­hetnek. névtábláját elkezdte betűzni, megmaradjanak. Nekünk aat tájára nincs lehetőségünk. De Hortobágyi Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents