Nógrád. 1984. június (40. évfolyam. 127-152. szám)
1984-06-20 / 143. szám
NOGRAD Nógrád megye népművészete Varsóban Nemzetiségi napok Terényben Országon döntőben X balassagyarmati Bajcsy- Zsilinszky úti Általános Iskola hatodik osztályának tanulója, Tatár K\s Péter tehetséges és szerencsés ember. Tagja a „Kis matematikusok baráti körének”, résztvevője a különböző szintű helyi és megyei versenyeknek, melyeken rendszerint elismerésre méltón szerepel. A minap kaptuk a hírt: Tatár Kis Péter eredménye alapján bejutott a kis matematikusok országos döntőjébe. Ez azt jelenti, hogy az ország legkiválóbb ifjú matematikusai között mérheti ösz- sze tudását Zánkán, a Balaton melletti úttörő-paradicsomban június 24—28-a között. A kiváló matematikus felkészítő tanára Kovácsné Kői Julianna. Szécsény és a közlekedés Szécsényt naponta 284 távolsági autóbuszjárat érinti, az autóbusz-pályaudvar azonban ideiglenes jellegű és közismerten korszerűtlen, túlzsúfolt. A vasúti személyforgalom nagyon minimális a településen, a teherfuvarozás szempontjából azonban Szécsény a körzet legfontosabb központja. A közlekedéshez hozzátartozik az útstatisztika ás. Eszerint: a nagyközségben 33.1 kilométernyi az úthálózat, ebből 9,4 kilométer van a KM kezelésében. A szécsé- nyi utaknak egyébként 86,5 százaléka pormentes, a minőséget tekintve kielégítik az igényeket. r MIT FIZET A TOTÓ?' 13 plusz 1 találatos szelvény 919 db, nyereményük egyenként 1888 forint. 13 találatos szelvény 4227 db, nyereményük egyenként 659 forint. 12 találatos szelvény 60 492 étb, nyereményük egyenként 37 forint. 11 találatos szelvény 306 479 db, nyereményük egyenként 23 forint. A 10 találatos szelvények nyereménye nem érte el a 10 forintot^ ezért a részvételi szabályzat értelmében nyereményalapjuk a 11 találatos szelvények között került felosztásra. A tárgyalóteremből Eltűnt egy ' Bizony eltűnt, s végül is e filléres eszköz vitt két embert a bíróságra. A hetvenkilenc éves Válóczi Istvánná — kozárdi lakos — kereste hiába a tulajdonát, s akkor talán még maga sem gondolta volna, hogy megropogtatják a csontjait. Január végén éppen az udvaron takarította a havat az idős asszony, amikor belépett a portára a szomszéd, a hatvanéves, büntetlen előéletű Kabács István Lajos. Mellesle?. baltával a kezében. Felszólította a koros szomszéd- asszonyt, hogy ne terjessze róla a kályhacső eltulajdonítását a faluban. Ezt követően a 120 kilogrammot nyomó férfi megragadta az idős a.N„zony ruházatát és jól megrázta a kályhacső után nyomozó Válóczinét. A következmény: eltört a szegycsontja. Sérülése nyolc napon túl gyógyulónak minősült. A megtámadott asszony a férje után sikoltozott és lehajolt a földre is, erről a körülményről pedig így nyilatkozott a vizsgálat során Kabács István Lajos: — Amikor lehajolt, azt hittem. a felmosófát akarja felvenni, hogy megüssön. Erélyesen rá is szóltam: nehogy megüssön, mert beledobom a sa.iat kútjába! A szomszéd- asszonyra 1983 óta neheztelek, mert a kályhacső ellopását terjesztette rólam. Azért A Művelődési Minisztérium nemzetközi propaganda- és szervezési főosztálya fölkérésére a balassagyarmati Palóc Múzeum gazdag néprajzi anyagából kiállítás nyílik Varsóban június 28-án. A magyar intézetben rendezett tárlaton csaknem négyszáz tárgyat mutatnak be, áttekintést adva Nógrád megye népművészetéről. A kiállításon látható lesz egy-egy vizslási kályhacső mentem az udvarra és azért ráztam meg, hogy fejezze be a rágalmazást. A balta a kezemben volt, mert éppen indultam egy fát kivágni, de azzal meg nem ütöttem, nem használtam. A Pásztói Városi Bíróságon a vádlott a bűncselekmény elkövetését tagadta, illetve csak részben ismerte be. Védekezése szerint a súlyos sérülést nem ő okozta, a törés egy-két hónappal ezelőtt történhetett, amikor a szomszédok felborultak a szama- ras kocsival. A védekezés nem álta meg a helyét, ellentmondott ennek a tanúvallomás és az orvosszakértői vélemény is. A tárgyalás végén a Pásztói Városi Bíróság dr. Hegedűs Jáhos tanácsa bűnösnek mondotta ki Kabács István Lajost gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében. Ezért a bíróság öt- vennapi tétel pénzbüntetésre ítélte, egynapi tétel összegét 100 forintban állapította meg. Az így kiszabott 5000 forint pénzbüntetést meg nem fizetés esetén ötvennapi, fogházban letöltendő, szabadság- vesztésre kell átváltoztatni. Köteles a vádlott a 650 forintra rúgó bűnügyi költséget is megfizetni. Az eltűnt kályhacső miatt kirobbant, s-a bíróságon folytatódott vita ügyében hozott ítélet jogerős. és őrhalmi menyecskeöltözet. viseleti textíliák, faragott népi bútorok, szövéssel, hímzéssel díszített lepedők, párnák és dunnahuzatok, a Nógrádban használt kerámiák legszebb darabjai, a pásztorművészet tárgyai. A . kiállítást Presits Antal és Zólyomi József rendezi, akik június 25-én utaznak Varsóba. Naptár 1984. június 20., szerda. Rafael napja. A Nap kel 4.46 — nyugszik 20.45 órakor. A Hold kel — — nyugszik 11.28 órakor. Hatvanöt évvel ezelőtt, 1919. június 20-án hunyt el — 66 éves korában — Csontváry Kosztka Tivadar festőművész. Derült idő, gomolvfelhő Várható időjárás ma estig: Általában derült idő lesz, nappali gomoíyfelhö-képződésscl, egy-két helyen futó záporral. Mérsékelt marad a változó irányú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül. — Minden gépkocsiba beszerelhető biztonsági kézifék, zár gyártását kezdte meg a Spirál Autójavító Vállalat. A kézifékkarra erősített szerkezet a tulajdonosa által választott és ismert számjelkombi- náció alapján zárja, illetve nyitja a kéziféket. Minden szerkezet 999 kombinációra ad lehetőséget, s ilyen nagyszámú variáció mellett már kevés a valószínűsége annak, hogy bárki is rájön a „nyitjára”. Addig pedig az autó elmozdíthatatlan. — A TÖMEGKÖZLEKEDÉS KULTURÁLTSÁGÁRÓL végez vizsgálatot a Rétsági Népi Ellenőrzési Bizottság. A MÁV és a Volán utasainak érdekeit szolgáló, megyei program alapján most folyó vizsgálat Rétság környékén számos tanácsot és vállalatot, illetve itt található várótermet érint. Nézsa— Budapest A nézsai Május 1. Termelőszövetkezet már korábban is próbálkozott a melléküzemági tevékenységgel: lakatos- és faüzemük jól és megfelelő nyereséggel dolgozott. Két építőbrigádjuk sem maradt el mögöttük. Az elmúlt év második felében a szövetkezet új egységeket hozott létre Budapesten — a nagyobb haszon reményében. Átalánydíjas szerződést kötöttek építő, lakatos, fém- megmunkáló, üvegező, műköves és tetőfedő szakemberekkel, akiknek a daru- és gumiüzemmel együtt néhány rövid hónap alatt sikerült 4 millió 600 ezer forintos árbevételt produkálniuk. Az idei „egész” esztendő alatt minden bizonnyal enné! jóval tetemesebb árbevételt mutathatnak föl, ami annál is fontosabb, mert tavaly 700 ezer forinttal járultak hozzá a termelőszövetkezet nyereségéhez. Hagyományosan — részben a bánki országos nemzetiségi találkozó előzeteseként — az idén is megrendezik Terényben a nemzetiségi napok kulturális sorozatát. A programokat ezúttal a Szanda községi közös Tanács, a megyei tanács művelődési osztálya, a Balassagyarmat városi Tanács művelődési osztálya, a salgótarjáni megyei és a balassagyarmati városi művelődési központ, a terényi és a szandai művelődési ház, illetve a megyei moziüzemi vállalat ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Az eseménysorozat vasárnap a helyi és egy csehszlovákiai labdarúgócsapat mérkőzésével vette kezdetét. Hétfőn néprajzi kiállítást nyitottak, kedden könyvbemutató és -vásár várta az érdeklődőket. Csütörtökön Kusnyár Já— A természetjáró úttörők országos találkozóját június 23—27. között rendezik meg a fonyódligeti úttörő- és ifjúsági üdülőtáborban. A turizmus, a természetjárás népszerűsítését szolgáló négynapos találkozóra gazdag, változatos programot állított ösz- sze a házigazda tisztét betöltő Somogy megyei úttörőelnökség. — Űj mederbe terelték kedden Győrnél a mosoni Dunát. Az esemény egy éve tartó, 125 millió forintos vízügyi beruházás befejező állomása. A folyó Győr fölötti szakaszán hajtották végre a nagyarányú beavatkozást, amelynek során több tízezer köbméter földet mozgattak meg. Szakmai megbeszélés a gmk-ról A gazdasági munkaközösségek társasági szerződéseinek jóváhagyási gyakorlatát vizsgálta a közelmúltban a megyei főügyészség. Megállapította, hogy a szerződésekben több olyan megállapodás is szerepel, amely ellentétben áll a vonatkozó jogszabályokkal. A Nógrád megyei Tanács VB ipari osztálya az ügyészi vizsgálat tapasztalatait a tanácsi szervekkel és a cégbírósággal megvitatta. Ennek alapján úgy látta, hogy szükséges annak eredményét és a jóváhagyásnál követendő gyakorlatot a társasági szerződéseket ellenjegyző ügyvédekkel és jogtanácsosokkal megismertetni. Dr. Fekete Mihály, a megyei tanács ipari osztályvezető-helyettese erről tartott tegnap délelőtt szakmai megbeszélést a jelenlévő jogászoknak a tanács épületében. (A részletesebb megállapításokra lapunk későbbi számában visszatérünk.) Elemi erejű kitörés Olajeső Sávolyon A Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat sávolyi kutatási területének zalai részén, Za- lakomár és Balatonmagyaród között kútkitörés történt. Az itt kiképzés alatt levő, 18. számú kúton hétfőn csőbeépítés közben elemi erővel tört ki a gáz és az olaj, magasba emelve a fúrócsövet. A helyszínre érkezett fúrási és kitörésvédelmi szakemberek azonnal munkához láttak: eltávolították a fúróasztalról és környékéről a szerszámokat és fúrási eszközöket, hogy új kitörésgátlót helyezhessenek el a csővégen: Az előkészületekkel kedden reggel végeztek, közben a helyszínre érkeztek a súlyos eszköz beemeléséhez szükséges daruk és csörlős traktorok. A kút elzárás! munkái délelőtt kezdődtek. A kitörés következtében körülbelül egy kilométeres körzetben finom harmatként hull alá a magasból az olajeső. Szerencsére a kitörő gáz nem gyűlt lángra. nos tart előadást nemzetiségi politikánk időszerű kérdéseiről, majd Hol a haza? címmel író-olvasó találkozón vehetnek .részt a lakók Stefka Istvánnal. Pénteken a Cicák és titkárnők című szlovák filmvígjátékot mutatják be ünnepi külsőségek között. A nemzetiségi napok sorozata vasárnap a hagyomány* őrző együttesek bemutatkozásában csúcsosodik. A csopor-l tok felvonulnak a falu főutcáján, majd bemutatják műsorukat a szabadtéri színpadon. A közönség LucfalvaJ Erdőkürt, Vanyarc, Csesztvej Terény, Nézsa és Berkenye együtteseinek tapsolhat, de vendégcsoportok lépnek fel * szlovákiai Nagykürtösről is. A színpompás programot szabadtéri bál és éjfélig tartó diszkó zárja. Művészeti naptárak — 1985-re A Képzőművészeti Kiadó gondozásában 34-íéle olyan 1985. évi művészeti naptár készül, amely a kereskedelemben is megvásárolható lesz. A nyomdagépek már javában nyomják a jövő évi naptárakat. Az egyik asztalinaptár » Bakony címet viseli. Az azoi nos című könyvet Rómmeó Flóris régész, művészettörténész, a műemlékvédelem úttörője írta, s az ebből válogatott szemelvények olvashatók a naptár oldalain. A Bakony könyv útirajz formája szerencsésen adja vissza a táj sajátos jellemzőjét, a természeti szépség és a történeti hagyomány egységét, E vidéket —, melyet Hortobágyi Tibor fotóinak tanulsága szerint felfedezni ma is érdemes — méltón reprezentálja a Képzőművészeti Kiadó Bakony naptára, mely 40 000 példányban látott napvilágot. A naptárt díszítő felvételekből —, melyeket Hortobágyi Tibor készített — mintegy negyvenet (40x40 centiméteres nagyításban) láthatnak *a érdeklődők. Az 1985. évi naptár újdeo# Ságokból és a Bakony naptár fotóanyagából készült kiállítást, amelyet csütörtökön nyit meg Geröly Tibor, a Képzőművészeti Kiadó propagandavezetője az ajkai Nagy László Művelődési Köz. pontban, a későbbiekben Ajkán kívül több Bakony környéki városban is bemutatják. 0 MERKUR jelenti Autosorszámok: 1984. június 19. Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 711 Trabant Hyc. Combi (Bp.) .53 Trabant Limousin (Bp.) 24 #08 Trabant Lim. (Debr.) 15 266 Trabant Lim. (Győr) 19 "31 Trabant Combi (Bp.) 8209 Trabant Combi (Győr) 3879 Wartburg Lim. (Bp.) 13 384 Wartburg Lim. (Győr) 7084 Wartburg de Lux (Bp.) 15 988 Wartburg de Lux (Győr) 9443 Wartb. de Lux tolót. (Bp.) 334* Wartburg Tourist (Bp.) «829 Wartburg Tourist (Győr) 253 5 Skoda 105 S (Bp.) 8«"S Skoda 105 S (Debr.) (inti Skoda. 105 S (Győr) «525 Skoda 120 L (Bp.) 15 7“T Skoda 120 L (Debr.) 99«* Skoda 120 L (Győr) 1149« Skoda 120 OLS (Bp.) 891 Lada 1200 (Bp.) 29 88« Lada 1200 (Debr.) 18 399 Lada 1200 (Győr) 10 292 Lada 1300 S (Bp.) 11 847 Lada 1300 S (Debr.) 909.»' Lada 1300 S (Győr) 4481 Lada 1500 (Bp.) 11 «70 Lada 1500 (Debr.) 811« Lada 1500 (Győr) 3937 Lada Combi (Bp.) 5718 Lada Combi (Debr.) 31 «« Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski FIAT 12ß P (Bp.) 18 158 Polski FIAT 12« P (Győr) 570« Polski FIAT 1500 (—) 4 5>« Dácia (Rn.) 20 984 Dácia (Debr.) 1? 035 Zasztava (Bp.) 5571 4-596 Szövetkezetpolitikai tanácskozás zásra a fogyasztási szövetkezetek állami törvényességi felügyeletével kapcsolatos jogszabályi kérdésekről, valamint a szövetségi és szövetkezeti feladatokról állított össze tájékoztatót. A továbbképzésen előadást tartott dr. Szabó Lajos, a SZÖVOSZ főosztályvezető-helyettese, aki a fogyasztási szövetkezetek időszerű jogi kérdéseiről és az aktuális feladatokról beszélt. Nógrádi Művelődés A Nógrád megyei Tanács VB művelődési osztályának időszakos kiadványa, a Nógrádi Művelődés megjelentette idei első számát. A kiadvány megújuló tartalommal és szerkezetben jelenik meg, azzal a céllal, hogy „a megyében dolgozó pedagógusok, közművelődési szakemberek és a megye kulturális élete iránt érdeklődők tájékoztatását” javítsák, fórumot teremtsenek a tapasztalatok közreadására, ösztönözzék a publikációs tevékenységet. A megyei kiadvány tartalma igen változatos. Egy munka- közösség a veszélyeztetettség korai felismerésének lehetőségeiről és szükségességéről szól. Szenográdi Ferenc az iskolán kívüli nevelés tennivalóival, Valecsik Árpád a tudományos munka helyzetével foglalkozik. Szilasi András a tavalyi Madách-emlék- év eseményeit foglalja össze. A pedagógusok szakszervezete megyei bizottságának életébe Pálinkás József enged bepillantást. A MÉSZÖV és a megyei tanács kereskedelmi osztálya közös rendezésében szakmai tanácskozást tartottak kedden Ráróspusztán a szövetkezet- politikai vezetőknek és az áfészek jogtanácsosainak. A rendezvényen ott voltak a városi tanácsok és a városi jogú nagyközségi tanácsok azon munkatársai is, akik a szövetkezetek törvényességi felügyeletében részt vesznek. A MÉSZÖV a szákmai tanácskoSok óvodás Balassagyarmaton öt, a pat- varci és az ipolyszögi városrészben egy-egy óvoda fogadja a kicsiket. Hamarosan megkezdődik mindegyikben a nyári fölújítási szünet, éppen ezért a napokban tekintettek vissza az elmúlt esztendőre. Az óvodákban 975 férőhelyre 1069 gyereket vettek föl, ami korántsem jelent túlterheltséget, hiszen a kicsik egyi- ke-másika megfázás, gyomor- rontás és egyéb könnyebb betegségek miatt gyakran hiányzott. Tavaly az étkeztetés régi gondjait is sikerült megoldani, hiszen 1983-ban ezerkétszáz adagos, korszerű konyhát sikerült kialakítani a Hétvezér utcai egykori fiú- kollégiumban, ahonnan aztán már megfelelő minőségben tudják biztosítani az óvodások étkeztetését. tvOGRAD * Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és e Nógrád megyei Tanács lapla Főszerként«) OBTT^R GYULA. ■eerkesetósCgs Salgótarján, Palóc* Unr* tér «. Isleren; tc-ttí. Főszerkesztő: 11-3(14. Sportrrrvat: 14-59«. Kiad]» a Nógrád megyei Lgpkjadó Vállalat. Peleiős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóc* Imre tér «, Peleien: 12-S42. Telex: 239 1*9. Irányitőszám: Jón Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 44 forint, negyedévre l«í forint, egy óvta U* (urlnt, Előállítja! a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, UM Salgótarján, Palóca Imre tár i. pia #6. Peleiül vezetői KELEMEN GÁBOR igazgató, indexszám! IS 031 HU ISSN 0133-un