Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)
1984-05-12 / 110. szám
t OLVASÓNAPLÓ Egy állampolgár Közép-Európában T 'Az emberiség történetének gyarországon, Benamy Sán- púnkban, amellyel köszönünk tanulmányozása nem tartozik dor. Most 85 éves. Egy évvel és fenntartjuk kapcsolatunkat az üdítő foglalatosságok közé, öregebb á századnál, tehát mégsem nélkülözhető. Úgy mindent tud róla. Mindem, látszik, túlságosan is kiemel- amit Közép-Európában ma is kedő szerepet játszott benne tudni érdemes. Több nemzet mind a mai napig a kard, és még több nemzetiség közös amely napjainkban már csak hazája ez. Az erdélyi szárma- tielképes értelemben említendő, zású, haladó szellemű, elkó- Nem mintha valóra vált vol- telezett író és újságíró gaz- na Jesája prófétának, a vi- dag munkásságának egyik ía* lágirodalom egyik legnagyobb nulsága éppen e tény tudaTAVASZI TARLAT Hiányzó létrafokok költőjének csaknem háromezer év előtti óhajtása: „És összetörik kardjaikat sarlókká, fegyverüket vincellérke- sekké, és nem tanítanak többé háborúskodást." Nem, erről szó sincs. Ezek a sorok, tosítása, annak érdekében, nyek és tanúk hogy az együttműködés törté- 1933-ban adta nelmi szükségszerűségét fölismertesse. Tette mindezt olyan időkben is, amikor a „hivatalos eszmék” és a politikai áramlatok éppen enamelyeket például New York- nek ellenkezőjét hirdették, ban éppen az ENSZ-székhá- zánál olvashat a világ, még mindig időszerűek az emberiség fejlődésének legnagyobb dicsőségére. Persze, fejlődés növekvő hangerővel uszítva — és kijátszva — egymás ellen a népeket, nemetisége- ket, vallási csoportokat. Kora ifjúságától fogva hatényleg van, a kard fegyver- ladó körökben járt, a húszas rendszerekké alakult át, s úton van azfelé, hogy kiköltözik a kozmoszba, a csillagos égbe, onnan fenyegessen, valóra váltván az apokalipszis látomásait is, ha csak nem történik addig valami. Igaz, van egy másik hatalmas fegyvere is az embernek, az írás. A történelemben vannak példák arra, hogy éppen ez képes akár s népeket is megőrizni az évezredek futásában. S, mert ilyen ereje van, aki népeket akar megsemmisíteni, az először az írás, a -zcllern megsemmisítésével kezdi. Nem dicsősége a mi századunknak, hogy pár évtizede szintén könyvmáglyákat gyújtottak, hogy aztán krematóriumokkal szórják tele Európát, közös hazánkat. embertársainkkal és a társa• dalommal, — a másik: alatta, a fejünkben, amellyel tetszésszerintit gondolunk. E regényes korrajz tárgyai harc a fej és a kalap között." A kalandosság — neveazük így, jobb szó híján — egynémely könyvére is jellemző. A Magvető Könyvkiadó Té- sorozatában ki Benamy Sándor Állampolgár voltam Közép-Európában című müvét, amely az „Anschluss” első heteiben, 1938 tavaszán játszódik Bécsben. A szerző akkor tudósítói minőségben tartózkodott a városban. Tapasztalatait a napi tudósítások után azonnal megírta könyvben is. Az akkori kötelező cenzúra 1940. március 6-i pecséttel csak az első rész L‘ években erdélyi magyar lapo- kinyomtatását engedélyezte, kát tudósított Párizsból, ahol Henri Barbusse körében forgolódott. De bármerre járt is a világban, közép-európaisága, miként törhetetlen életkedve és következtés meggyőződéséből fakadó „öntudatlan” bátorsága mindenüvé elkísérte, hogy sokoldalú műamely a romániai prefasiz- musról szólt, a második részt nem. A kettévágott könyv második részét jelentette meg 1983-ban a Magvető. Hogyan látta Benamy Sándor? íme: „Mint víz alól felbukkanó, még sosem látott teremtvény veltscge és élettapasztalata úszott fel a messzelátó üve- birtokában egyszerre jelen- gén Hitler... Egyszer egészen ien meg szellemes publiciszti- elugrott.de rögtön utána oly kájában, színes útirajzaiban, közel jött, hogy önkéntelenül, tanulmányaiban és szépiro- gyorsan megint hátravittem. dalmi műveiben a dolgok végül sikerült rendes ember színe és fonákja. nagyságúra beigazítanom. Vissza a háborúba? cím- a kíséret odalenn lassított, mel 1933-ban (fontos a dá- a vezérautó a szálloda elé a ért... Hitler kiszállt. Lába ugyantűm!) darabját mutatják be Kolozsváron. Solohov Csendes Donját fordítja és adja olyan önállóan élt< mint a ki, az EPOCHA-kiadványok karja. Határozottan lépett le, , - - - ,. . sorozata üdítően friss széllé- és sarkán rögtön megfordult... A deportálások megkezdésé- mi táplálékért jelent, többek Az Imperial üvegrésze alatt nek 40. évfordulóján éPP*n között, Solohov, Upton Sine- állt meg egy percig, majd nem éraektelen erre is enne- !air> Arnold Zweig, Nagy An- minden eddiginél erősebb He- Keztetni. Azokat is, akik ,jor> Dosztojevszkij, Flaubert, il-zengés közben főtisztjeivel ugyan nem égettek könyvet, ^ term6szetesen Benamy Sán- nem gyilkoltak, „csak éppen dor művei látnak napviiágot becsukták az ablakot és elebben a sorozatban, a mind húzták a függönyt, nehogy nyornasztóbbá váló politikai sanak . Sokak ai- és szenemi provincializmus „látva lássanak” tál kedvelt magatartás ez szá- idején. vadunkban Amíg van ablak |és van függöny! Vége felé közelgő, tragédiákkal terhes századunk egyszersmind groteszkségében is egyedülálló. Sokszor talán bevonult az előcsarnokba. Megérkezett! Heil, Sieg Heil, Heil, Sieg Heil! Kint a tö meg összecsapódott, az úttest eltűnt.” Nemzedékek nőttek fel azóta, akik számára mindez Kalandos élet jutott Béna' my Sándornak, időnként úgy már történelem. .Kérdés, hogy látszott, már-már túlélhetet- manapság, amikor a húszas, len. Ö azonban úgy járta be harmincas, negyvenes, sőt est a kontinenst és a száza- újabban már az ötvenes és a dot, hogy végül sikerült a le- hatvanas évek nosztalgiadi- csäk ezért viselhető el. Chap- hetetlen, életben maradt. S, vatjait éljük, dalainak egy lln nem egy van. A Chaplin- ami még talán ennél is fon- részét énekeljük, mit tudunk ség életet menthet, ha egy- tosabb, törhetetlen. mindarról, ami a „slágerek szer az élet olyanná válhat, Egyik kitűnő regényes kor- mögött” történt. Forduljunk hogy csak kinevetve élhető rajza, a K. L. mérnök napló- Benamy Sándorhoz, a tudótól. Ez persze nem komolyta- ja hasonmás kiadásban pár sítóhoz és a kitűnő íróhoz, lanság, adott helyezetekben éve jelent meg ismét (Epocha, aki már akkor állampolgár és történelmi szituációkban Budapest, 1982.). A mű, ame- volt Közép-Európában, s vív- nagyon is komoly. iyet Gaál Gábor lektorált ta „kalandos” harcait „a fej Él egy vidám és meghök- először Válságok évei címmel és a kalap között”, kentően korszerű, bölcs és látott napvilágot. Ebben írja Győzött. Most 85 éves. örökifjú író Közép-Európá- Benamy Sándor: „Két éleban, történetesen éppeB Ma- tünk van: az egyik a kala- E. apozgatom az előző évek kiállítási katalógusait. Lapozgatom, mert bizonyos körülmények erre késztetnek. Ugyanis lépten-nyo- mon azt hallom, -hogy ez az idei tárlat jobb, mint a tava- i Emlékezetem azonban nyugtalanná tesz: hiszen ezt mondtuk már a múlt évben is! Mi több: mintha tizennégy éve önmagunkat ismételnénk minden tavaszon. Az évszakoknak szerencsés természetük, hogy megbízhatóan követik egymást, visszatérően, évről évre. Véleményünk, ítéleteink, elemzéseink mégsem alakulhatnak ilyen mechanikusan. Nem megrovóan mondom, pusztán kérdezem: nem lehetnénk végre magabiztosabb helyi tudatúak? Mire gondolok? Egy kínálkozó felismerésre. Arra tudniillik, hogy mielőtt megtekintjük a soron következő tavaszi tárlatot, mondjuk meg magunknak, nem gügyögő helyi ügyletet szeretnénk szemügyre venni, hanem egy szakmailag megalapozott, a színvonalat eleve biztosító országos szintű vállalkozást. Ha ez a vélekedés mindannyiunk közös tudatává alakulna, talán jobban becsülnénk, amit a tavaszi tárlat évről évre kínál. Miben válogathatunk? Jóformán mindenben, amit a mai magyar képzőművészet kínál. Egyik alkalommal többet, másik alkalommal kevesebbet. Attól függően, mire telik a zsűri pillanatnyi tűrőképességéből. De ez másutt sincs másként. Azaz egyáltalán nem vagyunk alábbvalóak más vidéki tárlatoknál. Kijelentésemet tapasztalatom alapozza. Szeged, Debrecen, Miskolc, Pécs vagy a közeli Eger — sorolhatnám még — hasonló rendezvényei mögött egyáltalán nem maradunk el. Alkalmasint kuncoghatnánk is másokon. Ez Is elkelne már. Mindezek után természetesen megértem a szakember óvatos érdeklődését, amellyel azt tudakolta, hogy láttam-e az országos tárlatot. Azóta láttam. Gondolom mások is. A méretekkel nyilván nem versenyezhetünk. Viszont ott is azok a művészek jók akikre itt figyelünk. Gyakorta még egymás mellé is azok kerültek, akiket mi itt egymáshoz tartozónak vélünk. Gondolom, már várja a T. Olvasó, hogy mikor írom le a bűvös de szócskát. Természetesen le kell írni! A de azonban nem miránk vonatkozik, hanem a mai magyar képzőművészet egészére. Mármint arra, ami az ilyen áttekintő tárlatokon megjelenik. N/ugodt bölcs lennék, ha tudnám, mi hiányzik képző- művészetünkből. Mivel az nem vagyok, így csak azt tudom, hogy nyugtalanul rohantam be többször is a művek közé. Bölcsebb mára sem lettem. Legfeljebb a teremőr nénik némelyikének határozott rokonszenvét nyertem meg. Ami nem kevés. Mi több: kijelentem, hogy én is teremőr szeretnék lenni! Hogy rosszul fizetik őket? Igen. De hovatovább ők a legfőbb közvetítők mű és befogadó között. Gyakran értőbbek is, mint a sznob értők. Tessék elbeszélgetni velük! Ennyi belefér a jegy árába. Szóval milyen is az idei tárlat? Hát... Pedig nem a magasztosságot keresem. Köznapi ember lévén, viszonyaink ismeretében bemegyek, hogy magam fölé emeljenek. Jórészt — mint tavaly is — most is csak arra kényszerítenek, hogy kulturált és kifinomult legyek. Ne tűnjék dicsekvésnek, de ennyit azért győztem. Aztán volt egy kérdésem. És...? Komoly válasz alig. Rég gyanakszom, hogy művészeink tömegei sem tudnak többet arról a közegről, amelyben mindannyian élünk. Amit persze nagy távlatok, elvont szempontok szerint is szeretnénk megítélni. Magamat is ijeszteném, ha azt mondanám, válságban van — már hosz- szabb ideje — a magyar képzőművészet. Mert mi nincs válságban? És miért nincsenek egyesek valójában? Személyükben igen, de érvényes műveket raknak elénk. Hiába — több a művész, mint a tehetség. Túltermelés van. Csakhogy rég tudjuk: a művészetben a túltermelés nem a válság jele, hanem a lehetőségé. A nagy művek sorozatos elkészüléséé. Ezért nagyvonalú a tavaszi tárlat, mert már tudja biztosítani ezt a türelmet. Csányi János V mm A mm mm * I * * különös palyaja ' Prózai színész és filmsztár, tévésorozatok népszerű figurája, operettbonviván, Wag- ner-hős — két évtizede így ismeri Csányi Jánost a közönség országszerte. Rendhagyó a karrierje is! — Énekesi pályára lépésem előtt autószerelőként dolgoztam Szenvedélyesen sportolX., Gábor diák, Szu-Csong herceg, a koldusdiák szólamait énekelhettem a kaposvári közönség előtt. — Életem kiemelkedő szakasza volt a vidéki portyázás. Nemsokára a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződtem, ahol prózai és ezzel párhuzamosan operafőszerepeket kaptam, első osztályú tornász, tam. Egyik este Bánk bánként, ökölvívó, hosszútávúszó voldálatos színpadi Jelenség, amilyet Bayreuth is megirigyelhetne, hanem egész egyéniségéből az a fajta atmoszféra árad, amit a zene nyomán Siegfriedhez képzelünk. Nem tudom megítélni, hogy menynyire képezhető még a hangja, hogy mit és milyen mértékben tanulhat meg, de így, ahogy van, tulajdonképpen az ismeretlenségből előlépve, minden magyar Siegfriedhez fűzött várakozásunkat felülmúlja...” — Mintha pályafutásom Walhallájába érkeztem volna... tam, de minden sportágat szerettem. Lábtörésem miatt azonban eltiltottak a versenyektől. A műhelyben gyakran énekeltem. Egyszer Tóth Aladár, az Operaház akkori igazgatója a kocsiját nálunk javíttatta. Hallotta, amikor kollégámat szórakoztattam. Behívott másnap az Operába. Biztatott, és felvillantotta, milyen jövő várhat rám, ha komolyan foglalkozom énekbeli képességeim kifejlesztésével. Megfogadtam a tanácsát. Mint statiszta,’ mindennap végigélvezhettem az Operában az előadásokat, és sokat tanultam. Rövid idő múlva elfogadtam a kaposvári Csiky Gergely Színház ajánlatát. 8 testestől, lelkestől Siegfrieddé masnap Pinkertonkent leptem váUam Megkivántam Wagner többi tenorfőszerepeit, Siegmund erejét, Parsifal balgaságát, állhatatosságát, s talán e drámai iskolának köszönhetem azt a bennem forrongó belső tüzet, amit —különös módon Otellóként adhattam ki magamból. Beugrással énekelhettem el Sass Szilviával, Verdi remekművét. Akkor döbbentem rá, mióta él bennem a ciprusi mór, mennyire vártam rá. Csányi János emlékezetes alakításai között foglal helyet a Borisz Godunqv ál Dimitri- ja a Szegedi Ünnepi Játékokon. „Igazi színpadi ereje volt — jegyezte fel kritikájában Pályi András nemcsak mert kiművelt tenorja a hatalmas szabadtéri színpadot is be tudta tölteni, hanem azért is, mert olyan értékekkel rendelkezik, amelyek nem túl gyakoriak operáinkban. A figurát Borisz drámailag mélszínpadra. Izgalmas próbatétel volt! — A fővárosba 1966-ban hívtak vissza, az Operettszínházhoz, tenorfőszerepekre, és végre 1969-ben teljesült régi vágyam, magánénekese lehettem az Operának. Nagyszabású vállalkozásba kezdett az Operaház, évtizedes szünet után Wagner Ringjé- nek valamennyi zenedrámáját színpadra állította. Siegfried címszerepét Csányi Jánosra osztották. Soha ennél találóbb választás! Csaknem tíz esztendőn át élvezte a közönség ezt a művet — Csányi játékán, hiteles alakításán keresztül. ....illúziót keltő, a figura b onviván szerepkörre. Az lényegét megjelenítő Siegfried operettműfaj híres alakjait írta róla kritikájában személyesíthettem meg, Mr. Kroó György. Nemcsak csoNÓGRAD - 1984, május 12., szombat tó ellenfelévé tudta emelni.” Az előadás végén lelkes, hangos ovációval ünnepelték a művészt. ,„És, aki a mozi-, a tévéfilmeket kedveli, mostanában gyakrabban találkozhat Csányi János nevével. Az „Egy óra múlva itt vagyok” sorozatból, Katica úrként úton-út- félen leszólították, a bűnügyi filmekben is népszerű. Az operaház felújítása miatt kevesebb az elfoglaltsága, mivel tölti szabad idejét? — Gyakran utazom vidékre önálló estemmel. A zeneirodalom gyöngyszemeit mutatom be, de, ha a közönség kéri, szívesen nótázom, a Hej cigány után a Tavaszi dalt a Walkürből, a Kovácsdalt a Siegfriedből is elénekelem... Erdősi Mária * géretek és művek min- I dig fel is bukkannak. I Most is. A grafikában? Ott is. Legfeljebb mára már nem igaz a szajkózott ítéletünk, hogy a magyar grafika mindig jó. Néhány éve már csak a szakmai tudást dicsérhetjük. Hogyan? Képzeljenek el egy remek megmunkálású patkót, amit nem lehet felvasalni. Tudjuk, a lovaknak is van véleménye. Lesántulnak. így távolodunk el mi is lassan a mai magyar grafikától. A töredékesség és fátyolosság mind intellektuálisan, mind érzelmileg roppant mozgósító, de mindenkitől már unalmas. Különösen, ha olyan magas szinten is művelik né- hányan, mint Kéri Imre, De- csi Ilona és Muzsnay Ákos. Szabados Árpád gyermekfirkának álcázott munkái már valósággal üdítően hatnak. Czinke Ferenc (tavalyi nagydíjas) kamaratárlata elüt az átlagtól. Már-már hiányérzetünk lesz lassan, amiért remek technikai felkészültségét nem hasznosítja és csak az egyedi rajzot tekinti érvényesnek — pillanatnyilag — önmaga számára. Tapasztalt művésznek is elkel a külső jótanács, most azonban erre nincs szükség. Azt hiszem, Czinke Ferenc is tudja: váltás, közben alkot. Olyan láe- tékben növekszik munkáiban a csönd, ami csak ígéretes belső átalakulás következménye lehet. Dramatikus mozzanatok is dolgoznak még, de az ontológiai csönd fog győzni. A festészeti anyagban nem kétséges, hogy Földi Péterre irányul a legnagyobb figyelem. Ellenszenvek is, persze. Ami természetes. Ilyen hatásfokú képalkotás esetében nem is lehet másként. A fontosabb mégis az, hogy itt a szemünk láttára formálódott egy valódi művészi tehetség. Büszkék lehetünk rá, hogy ilyen nagyságrendű kiteljesedéshez van már tápláló talajunk. Földi Péter felismerése kínálkozó egyetértelműség: közös kincsünk a népművészet szimbólumrendszere, amelyben adott a lehetőség, hogy kifejezzük — vagy legalábbis utaljunk rá — az organikus totalitást. Annyi semmi részlet után a teljességet. Három képe, mint egy profán oltár triptihonja, olyan sugárzó életörömről beszél, amelyre ritkán találunk példát. A kiállítás külön szárnyát és fontos hangsúlyát jelenthetné Lóránt János két kéne. Szerencsétlen elhelyezésük folytán szinte megszürkülnek. Pedig az Asszony kenyérrel jelentős munkája Lórántnak. Ha már a rendezésnél tartunk, le kell szögeznünk, bármennyire is hajiunk ebben a vonatkozásban a közömbösségre, hogy végül is nélkülözhetetlennek tartjuk. Persze rendezni e kis hazában mindenki tud, ahogyan a focihoz is ért mindenki. Most azonban az a benyomásunk, mintha ennyire magánszempontot érvényesítő rendezés még soha nem lett volna. Ilyen tárlaton a rendezésnek kalauzolni kell, nem sokkolnia. Ahol ennyien jelen vannak, ott már irányok, tendenciák is kijelölhetők. Korántsem úgy, hogy mintha kártyáznék, akárkivel összekeverve bárkit. Igaz, ugyan, hogy Lóránt és Földi között lényegi egyezés van, de Földi mellett nem lehet elmélyülten szemlélni Lórántot. Az pedig teljesen érthetetlen, hogy Nádler foltfestészetének, Jovián konceptes, találttárgyas fáradt próbálkozásának mi köze Földihez. Ezek után szinte véletlennek kell tekintenünk — vagy felmentésnek — Szabó Tamás műegyüttesét, amely szabályos kamaratárlattá fejlődött. Leírtam már, mekkora tehetség Szabó Tamás. Tudnunk kell azt Is, hogy már évek óta müvei is vannak. Nem kétséges, ő a legjobb a szobrászati anyagban. Két grafikája nagyvonalú ajándék. Ne feledjük: ő is a mi gyermekünk. Pesten élő tarjám, akiről ne mi tudjuk meg utoljára, ki is valójában. Mint ahogy jó lenne mar Fábián Gyöngyvért is itthon látni teljes kollekcióval. M1 1 ilyen az idei tavaszi tárlat? És milyen lesz a következő évi? Ha tájékozódni tudunk, akkor jó. A műveket kihordja az idő. Laczkó Pál Köves István: Törések — a Végtisztesség töredékei — Kapcsolatok. Csontok. Végtagok. Végtelenbe lobbantott önzések. Merev csukló rebbenő ujjai egy koncerttermi karfán. Meglendülő bicegő láb a pattogó játszótéri labda előtt. Talán még felbukkan egy-egy telefonszám egy mozdulat egy hajszín egy sárga szálka Van Gogh Krisztusáról. Aztán már csak a göbős forradások rönigenrajzolatai és befejeződik az előkészület. Minden bizonnyal kifogástalan lesz a tetem cs zavartalan a temetet, „ , i
