Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)
1984-05-12 / 110. szám
A kárpáf-ukrajnai magyar irodalom A kárpát-ukrajnai magyar Irodalom a szomszéd országok területén kifejlődött magyar nemzetiségi irodalmak közül a legfiatalabb. Az erdős Kárpátok és a Tisza között elterülő vidéknek gazdag magyar történeti és művelődési hagyományai is vannak, talán elég, ha a Munkács várát védő Zrínyi Ilonára, az e tájon kibontakozó Rákóczi Ferenc-féle függetlenségi háborúra gondolunk. Ezek a hagyományok a népköltészet alkotásaiban élnek tovább, nem csak a magyarok, hanem az ukrán lakosság körében is, a területen, amely 1945-től a Szovjetunió tagállamának, az Ukrán SZSZK-nak a része kárpáton- túli terület elnevezéssel. A nemzetiségi művelődés ügyét a Munkás Üjság, majd hamarosan a belőle szervezett Kárpáti Igaz Szó című napilap vállalta magára. A lap azonban egészen 1967-ig az ungvári ukrán nyelvű napilap (a Zakarpatszka Pravda) magyarra fordított cikkeit közölte, s ezért a kárpát-ukrajnai magyar irodalomra nem tudott hatást gyakorolni. Az irodalmi termést ritka időközökben megjelenő almanachok gyűjtötték egybe (Üj Hang, 1954; Szovjet-Kárpátontúl, 1955; Tavaszi napsütés, 1955; Kár- pátontúli elbeszélők, 1956.). Az ukrajnai írószövetség kár- pátontúli tagozatának kiadásában 1958-ban jelent meg a Kárpátok című almanach. Ezután különböző időszaki kiadványok (Kárpáti Kalendárium, Naptár), illetve orosz és ukrán lapok adtak teret a nemzetiségi irodalomnak. 1966-ban átszervezték a Kárpáti Igaz Szó című lapot: ettől kezdve önálló szerkesztőséggel dolgozik, s ezen belül Neon címmel megjelenő irodalmi-művészeti rovata tölt be irodalomszervező szerepet is. Hasonló szerep jut a Kár- pátontúli Ifjúság és a beregszászi Vörös Zászló című lapok rendszeresen megjelenő irodalmi oldalainak, valamint 1970-től a Kárpáti Kalendárium irodalmi mellékletének. Megindult a magyar könyvkiadás is: 1951-ben megjelent az első magyar nyelvű könyv: Bállá László Zengj hangosabban című verseskötete. Később a Kárpáti Kiadó keretén belül magyar szerkesztőség alakult. A magyar színházi kultúrát a Beregszászon működő Népszínház ápolja, amely sajátos vállalkozás: állami keretek között műkedvelő társulattal lép fel rendszeresen. A nemzetiségi irodalmi és tudományos tevékenység színhelye az ungvári egyetem magyar tanszéke. A tudományos kutatók közül különösen Vá- radi-Sternberg Jánost kell említenünk, aki a magyar— orosz kulturális kapcsolatok kutatása terén ért el eredményeket. A magyar nemzetiségi irodalomnak fő szervező egyénisége Bállá László, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője, aki Bolmányi Ferenc jubileumi kiállításáról A 80 esztendős mester, Bolmányi Ferenc festőművész Ernst múzeumbeli kiállításán hatvan év terméséből láthatunk különböző stílusú festményeket. akvarelleket. A kiállítás rendezője Baranyai Judit az ifjú Bolmányi portréista korszakától kezdi a válogatást, ezt követi a Fényvá- ros-ciklus, majd a szentendrei lírai korszak, a Robin úr és társai című sorozat. A höszszú időt átélő kozmikus korszak vezet a legújabb kori alkotásokig, s szerepelnek Bolmányi nagyszerű üvegablaktervei is. A gazdag életműnek csupán töredéke kerülhetett a kiállításra, mégis fogalmat alkothatunk Bolmányi gazdag fantáziájáról, magas szintű technikai készségéről, művészi hitvallásáról." Képeink a kiállításon készültek. Szobámban (1945.) 1»U költő, drámaíró, regényíró, riporter pályát mondhat magáénak. Verseiben közéleti elkötelezettségét fejezi ki, prózai munkáiban a vegyes nemzetiségű kárpátaljai vidék életét mutatja be. Hat novelláskö- tete, két regénye, gyermekverseinek kötetei jelentek meg, és két színművét adták elő. A legjelentékenyebb kárpátaljai magyar költő a néhány éve elhunyt Kovács Vilmos volt, Lázas a Föld, illetve Csillagfénynél című versesköteteiben őszinte szavakkal számol be az Ungvár és Beregszász környéki magyarság életéről. A népi származású értelmiségnek azokról a tapasztalatairól adott számot, amelyek idehaza főként Nagy László, vagy Csoóri Sándor költészetéből- ismerősek A népi hagyományokat követte, nagy műgonddal alakította ki tiszta szavú költészetét, a hagyományos dallamban modern érzékenységet és nyugtalanságot is kifejezett. Ö írta a kárpátaljai magyar irodalom egyik kiemelkedő regényét is; 1965- ben megjelent (új kiadást érdemlő) Holnap is élünk című önéletrajzi munkájában az egyszerű dolgozó emberek tapasztalatait szólaltatta meg. Mellette az idős parasztköltőnek, Sütő Kálmánnak, továbbá Kecskés Bélának és Szemes Lászlónak van nagyobb szerepe. A kárpát-ukrájnai magyar irodalom fiatalabb nemzedéke a hatvanas évek végén lépett színre. Antológiájuk A várakozás legszebb reggelén (1972.) címmel látott napvilágot. Először a Kárpátontúli Ifjúság mellett működő Forrás Stúdió, majd miután ennek munkáját súlyos bírálat érte, a Kárpáti Igaz Szó irányításával dolgozó József Attila Irodalmi Stúdió keretében foglalkoznak a nemzetiségi irodalom műhelykérdéseivel. („Lendület” címmel havonta állandó oldalon nyújt megjelenési lehetőséget számunkra a Kárpáti Igaz Szó.) E nemzedékhez tartozik Bállá D. Károly, Balogh Balázs. Vári Fábián László, Fodor Géza, Füzesi Magda, Finta Éva, Horváth Gyula, továbbá tagjai voltak a későbbiekben Budapestre települt Bállá Gyula és Benedek András. Az utóbbi években a fiatalabb nemzedék is önálló verseskönyvekkel jelentkezett. Az ő írásaikból adott közre válogatást az 1977-ben megjelent Szivárványszínben című antológia, illetve az 1980-as Dolgos kézfogás című prózagyűjtemény. A viszonylag kis létszámú kárpát-ukrajnai magyarság köznapi életéről, hagyományairól és kultúrájáról a fiatal költők és írók munkássága révén kapunk újabb beszámolót. Pomogáts Béla Meleg augusztusi este van. Mihail Volkov hajdani szibériai parasztember szobrát már utcai lámpafény világítja meg. A szobor talapzatába épített szén feketén csillog az esti fényben. Nem messze innen, a Tóm folyó meredek jobb partján, a Vörös-hegyen karcsú obeliszk emlékeztet arra, hogy 1721-ben Volkov fekete követ, valójában feketeszenet talált itt. Az első kemerovói szénbányát mégis csak 1907-ben nyitották meg. Milyen lehetett Scseglovo falu, amely 1918-ban városi rangot és Scseglovszk nevet kapott? Erről beszélgetünk Vitalij Banyikovval, a kemerovói könyvkiadó igazgatójával, miközben hozzá igyekszünk a langyos estében. Mielőtt elindultunk, egy képekkel gazdagon illusztrált könyvet adott, a megsárgult fény- képfelvételek a régi falu és kisváros hangulatát is őrzik, poros, kanyargós utcáival, léckerítésekkel övezett faházaival. Kemerovo falut 1932- ben csatolták hozzá, s ez lett a település, a Kuznyecki-me- dence mai központjának névadója. Sok víz lefolyt azóta a lustán terjengő Tom folyón a jobb part fenyvesei alatt az Ob felé. Később, már Banyikovék lakásához közel hangulatos térre érünk. A tér közepén, árnyas fák, illatozó virágok között Puskin szobra. ÉN£K SZIBÉRIÁRÓL A kötet, amelyből a lentebb olvasható verseket kiemeltem, kis formátumú, ám testes könyvecske. 1982-ben jelent meg nyugat-szibériai testvérmegyénkben, Kemerovóban Ének Szibériáról címmel. Közel száz költő verseit gyűjti egybe: Puskinét és Nyekra- szovét, Jevtusenkóét és Tvardovszkijét éppúgy, mint a baráti kapcsolataink jóvoltából ismert Igor Kiszeljovét, Valentyin Mahalo- vét; s számos többekét, akik nevével talán csak az orosz-szovjet irodalmat időben és térben az átlagnál sokkalta elmélyültebben ismerők találkoznak. A válogatás alapelvét egyértelműen formázza a cím: csokorba fogva nyújtani az olvasónak azoknak a verseknek bizonyos körét, amelyek Szibéria sanyarú múltját és feltámadását, természeti varázsát és lakóinak magasztos vagy éppen hétköznapi élményeit éneklik meg. Nagyobb és kisebb talentummal pengetve hangszerük húrjait. Kézből kézben jutott el hozzám az anato- lógia V. V. Banyikovnak (a kemerovói könyvkiadó igazgatója ő) jóvoltából, akit a kemerovo—nógrádi kulturális kapcsolatok egyik legfőbb istápoló gazdagítójaként, sokak személyes jóbarátjaként tartunk itthon számon. íme hát három költő három verse ízelítőül — három, szűkebb pátriájukban, a Tom partján közismert poétáé, kik közül, sajnos, Anatolij Szaulov neve mögött az antológiában ott szerepel már halálának évszáma is. Kassai-Végh Miklós Viktor Bajanov: Kassai-Végh Miklós fordításai; A szibériai Barátként mondom, vétlen hát a vádban, hogy Bántani kívánnék védtelent: de hogy Bratszkban születsz vagy Krasznojarszkban — magában ez még semmit nem jelent. Jóllehet, van, ki lándzsát tör töretlen ezért, vagy mellett dönget szüntelen; kevés akkor is ennyi, „ott születtem”, mert szibériaivá lenni kell. Én jártam erdőt favágókkal, értőn irtottam irtást, esti tűzmeleg fényében ülve, vodka kéz a kézből, éreztem kéregérdes bőrüket. És láttam, „késáre” hogy csippent szemével, pontos lövést nyugtázva a vadász, s ittam „szokásost” bányászok körével: a koccintásokból kitelt a száz. Tudom hát: ők, a nyűgöket lefejtők — gépész, bányász, megannyi vakmerő —j ha szót emelnek, fontolt súllyal ejtők, nincs köztük szószátyár-melldöngető. A szibériai ritkán szól: másság jelét mellén váltig keresheted: szívében hordja válhatatlan társát, így büszkén a kitüntető jegyet. Nehéz sorsú — épp így lett élte érdem, semmitmondón hivatalkodsz csak tehát, rá hivatkozva: „vele egy az éltem”. Éld meg szerényen éjét s nappalát! Valentyin Mahalov: Vérvörös rét Zápor zúdult ránk, vadul meggyötört; testünket szinte csontig mosva már voltunk foglyok, a tajga foglyai: egykedvű óriás tenyerén bogár. De lenn a völgyben meg nem törhető fűben gázoltunk, megátalkodott, yörös virágok buja garmada terített ránk hódító illatot, Anatolij Szaulov: Ügy tűnt, e dacos újrazcndülcs tűzözönében minden lángrakap: és elsimultak nyűtt vonásaink, s vidámabban perdültek a szavak. Mert hisz’ csodás volt látni, mint mutat lényegedre egy pötty-vörös virág, egybeölelve vad erőidet s reszkető félelmeid, Világ! A geológusok egyike Néki szólt az ég madara, érte zúgtak fenyők, a fúrófejek zsivaja és csak éltette őt. Nehéz napjait könnyedén, derűsen élte meg: szakadékperem, táncterem — számára egyszeregy... Bár, hunyorgó lámpák tövén VAU A SZELIVANOVÁNAK ha lépte elkopog, mind kisebb zajt üt a cipős több a csizmasarok. S hiába hív a tajga már, száz verszt tért nyitva meg: álmán új élet kulcsa vár, ami volt — egyremegy. Egy zsebrádió-ideál Kemerovói noteszlap Ez az arányos kis szobor itt Nyugat-Szibériában eddig rejtve maradt előttem. Örülök a váratlan tálálkozásnak, jóllehet a költő emlékével utazásaim során már gyakran szembesültem a Szovjetunióban. Az Urálon túl most először. Friss rózsaszál hever a költő lába előtt, mint Bahcsisze- raj szökőkútjánál, „a kertek palotájában”. Pár éve egy fagyos decemberi napon jártam a Krím-szigetnek e hangulatos városkájában, a Gi- rájoknak, a régi kánoknak hajdani székhelyén, az Alma- és a Kacsa-folyócskák völgyében. Puskin is járt itt 1820-ban, ez az útja ihlette „A bahesiszeráji szökűkút” írására. Igen hideg volt, amikor ott jártam, az út is végig jeges, a hárem fagyos. Az 1700-as években épült mecset körül és a Girájok temetőjében csípős szél fütyörészelt. De a bahesiszeráji szökőkút, a Könnyek Kútja márványán akkor is két rózsaszál hevert, emlékeztetve Puskin költeA meleg szibériai estében most a fagyos decemberi Bah- csiszerájra gondolok, Puskin szobra előtt. Vitalij Banyikov könyvekkel zsúfolt szép lakásában friss szamócával kínál. — Saját termés — büszkélkedik a gazda örömével. Látja, hogy ízlik. Az ablakok tárva-nyitva. Errefelé a nap fölött repü- tünk. Moszkvából este nyolc óra után indult a kemerovói gép, odalent az alkonyat lassan estébe ment át. A gép bal oldalán ültem, jó óra múlva, amikor ismét kinéztem az ablakon, láttam, lent már sötét van, égnek a lámpák, de fönt még sütött a nap, pontosabban alulról világította meg a gépet. Szivárványszínű volt a mennybolt ahol a napszakok találkoztak, a sötétség és a világosság. Már elhagytuk Európát, jócskán mögöttünk és alattunk volt a nap, csak nem akart Ienyugodni. Visszaindulásunk hajnalán a Tom folyó völgyét és a vátartja szivét konok hittel: fiúk és ^>ál és messzi városok. Es elrepül és visszatér — hivatlan-megvigasztalt —, mert lábnyomát, bármily kemény, nem őrzi meg az aszfalt. rost tejfehér köd ülte meg. Gépkocsink lépésben hajtott a repülőtér felé, időnként az ablakot is le kellett húzni, hogy egyáltalán látni lehessen valamit előttünk az úton. A völgykatlanból kiérve egyik pillanatról a másikra hajnali ragyogás öntött el mindent, a repülőtér betonján a TU 154-es szinte fürdőit a fényben. Szép ez a folyó megmarad az ember emlékezetében. Évezredeket is őriz, partjain láthattam a szibériai sziklarajzokat, amelyek oly sok fontos adalékot őriznek az egykori észak-eurázsiai népek őstörténetéből, anyagi és szellemi kultúrájuk kincseiből. Szarvasvadász férfiakat, napszarvasokat, az időszámítás előtti III. évezredtől időszámításunk kezdetéig itt élő népek emlékét, akik között otLvoltak az obi-ugorok elődei is, az újabb kutatások szerint. A gép ajtajából látom, a folyóvölgyet még mindig csordultig tölti a köd. Mint mondják, maid egyik pillanatról a másikra kihörpinti belőle a magasba emelkedő nap. Hajnalonként ez itt megszokott jelenség. Tóth Elemér ményére: hoztam neked rózsaszálat. két 1 NÓGRAD — J984. május 12., szombat 9
