Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
ratsrós vsfém Brigádtalálkozó Salgótarjánban A balossasya^rnatiaik érkeznek elsőként, az orosháziak a iegmesszebbről. Voltak, akik egyedül jöttek, mások töb- bedmagukbal. Déltájban már •saknem százan gyűltek össze a „bázison”, az SZMT oktatási és művelődésügyi intézményében. Férfiak, nők, ifjak és idősebbek, de egytől egyig „a” találkozó résztvevői. Legtöbben persze tarjániak, ürömmel fedezik fel az ismerős arcokat. Eddig legfeljebb azt tudták egymásról, hogy valamennyien helybeliek, most már azt is, hogy van bennük még valami kö- tsös: valamennyien azonos nevű brigád tagjai. De legyünk pontosak, hiszen itt most többről van szó: azok a brigádok, amelyek képviseletében összesen mintegy másfél százan összegyűltek, kivétel nélkül Nógrádi Sándor nevét viselik. A Nógrádi Sándor Szocialista Brigádok május 12— 13-án lezajlott I. országos találkozóját a salgótarjáni múzeum és a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa rendezte. A rendezvény gazdája, Hid- vári István múzeumi népművelő kissé csodálkozik kérdésemen: — Miért szerveztük meg a találkozót? Intézményünk Nógrádi Sándor nevét viseli. Mi sem természetesebb, minthogy életével és munkásságával, kapcsolatban minden adatot, dokumentumot feldolgozunk, s hogy ezzel az anyaggal minél többeket szeretnénk megismertetni. Nógrádi Sándor 1971-ben halt meg. Azt tudtuk, hogy itt Salgótarjánban csakhamar (számos brigád választotta névadójául. Örömmel vettük hírét, hogy megyénk határain túl is több kollektíva őrzi emlékét ily módon is. Becsléseink szerint jelenleg fczáz körül lehet az országban a Nógrádi Sándor brigádók száma. Év elején közzétett felhívásunkra hatvannégy brigád jelentkezett.... Ä találkozó első napján — mint arról lapunkban is beszámoltunk — a résztvevők előadást hallgattak meg Nógrádi Sándorról, megtekintették a róla készült filmet, és ellátogattak a karancsberényi partizánmúzeumba. A szoros délutáni programot kötetlen esti együttlét követte, amely jó alkalmat kínált az ismerkedésre, beszélgetésre. Mi is éltünk a lehetőséggel, főként arra a kérdésre keresve választ, hogy melyik kollektíva miért választotta Nógrádi Sándor nevét, illetve, hogy a hallottak-látottak mennyiben gazdagították a névadójukról kialakított képüket. — Már korábban is jártunk egyszer Salgótarjánban és Karancsberényben — tesz elém bizonyítékként fényképeket Vitovszki János, a vi- sontai Thorez bányaüzem kotrómestere — úgyhogy joggal gondoltuk, majd mindent tudunk már Nógrádi Sándorról. Vonsik Ilona muzeológus előadása után most azt kell mondanom, hogy valójában alig tudtunk valamit sokoldalú munkásságáról. Egyébként 1972-ben lettem az egyik „szenes”~brigád vezetője, akkor vettük fel — egyik nógrádi dolgozónk javaslatára — Nógrádi Sándor nevét. A névválasztásra ma méginkább büszkék vagyunk. Jó ötlet volt a szervezők részéről, hogy a salgótarjániakat előre megkérték, legyenek egy-egy megyén túlról érkező brigádnak ..patrónu- sai”. Igaz, az ismerkedés e nélkül is a vártnál könnyebben ment. A miskolci ÉPFU 3, számú üzemegysége karbantartó brigádjának tagjai csakhamar összebarátkóztak az öblösüveggyári kollektívával. A címcsere tartós kapcsolatot ígér. — A vezetőnk sajnos nem tudott eljönni, tudja „gyesen” van... — mondják nevetve, lévén a brigádvezető is férfiember. Helyette most Szabó János a miskolciak szóvivője: — őszinte leszek, mi nagyon keveset tudtunk Nógrádi Sándorról. Azért választottuk névadóul, mert imponált, hogy partinzánparancsnok volt. Szóval kicsit meg is lepett bennünket, hogv még mi minden fűződik a nevéhez... Hanem ez a találkozó nagyszerű kezdeményezés, ilyen kötelék nemigen van más brigádok között. Nem csak a névadóról tudhattunk meg többet, de egymásról is. Legközelebb biztosra veszem, hogy a mi brigádunk sem lesz foghíjas. Az orosháziak az Alföldi Kőolajipari Gépgyár öntőbrigádját képviselik. A vállalat külön mikrobuszt biztosított számukra. A brigádvezető — ez a névválasztást is érthetővé teszi — Salgótarjánban született. Molnár Gyula most feleségét és kislányát is elhozta a hosszú útra. — A múltról keveset mondhatok — mondja a markáns arcú fiatalember —, hisz alighanem miénk itt a legfiatalabb brigád. Múlt év őszén került sor a névadásra, néhány hónappal később szereztünk tudomást a találkozóról. Talán nagy szavaknak tűnik, de a célunk az, hogy a jövőben úgy dolgozzunk, hogy méltók lehessünk brigádunk névadójára. A találkozóra való meghívásnak nem volt ugyan feltétele, de itt egyre-másra kiderült, hogy a brigádok munkahelyük legjobbjai közé tartoznak. No, hát mi sem szeretnénk szégyent vallani! — A névválasztás nem mindig tudatos — csatlakozik a beszélgetéshez egy salgótarjáni brigádtag —, de a név végül is kötelez. Egy olyan személy neve pedig, aki a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa volt különösen. Hiszen a munkásmozgalom ma — véleményem szerint — a brigádmozgalomban él tovább. A találkozó másnapján két ünnepélyes aktusra is sor került. A brigádok képviselői megkoszorúzták Nógrádi Sándor aznap felavatott szobrát, és valamennyien aláírtak egy nyilatkozatot. Az alapítólevél szövege írásban is rögzíti a különös kötelék mibenlétét, íme: „Mi, a Nógrádi Sándor Szocialista Brigádok I. országos találkozójának résztvevői vállaljuk, hogy névadónk emlékét ápoljuk, egymással és a Nógrádi Sándor Múzeummal a kapcsolatot folyamatosan fenntartjuk. Vállaljuk, hogy a Salgótarjánban rendszeresen megtartandó találkozókon brigádunk képviselői részt vesznek." V. K. Á kisfalvak élni akarnak Bizonyára emlékeznek még a nézők •— a televízió is vetítette — Vitézy László Békeidő című filmjének nyitó képsorára. A kihalt falu utcáján egy nyitott tetejű teherautó dübörög végig. A plató megrakja különféle bútorzatokkal, ezzel-azzal. A rakás hegyiben egy reverendás úr — elköltözik a falu plébánosa. A hetvenes-nyolcvanas évtized fordulóján a magyar I társadalom figyelme egyre intenzívebben fordult a kistelepülések élete felé. Néhány száz, ezer vagy ezerötszáz lakost számlálnak, megfosztva tanácsházától, gazdasági egységektől, teljes fokozatú általános iskolától... Az emberek kezdték rosszul érezni magukat ezeken a településeken. Beköltöztek, házat építettek hát egy módosabb, nagyobb faluban, vagy a városban. Igen ám, mindenkit azok sem tudnak befogadni! Aztán a gyökértelen falusi embernek a megélhetés, a beilleszkedés csöppet sem könnyű. Muszáj nekünk előidézni, ösztökélni egy modern népvándorlást?! Gyürüfü pusztulása sokkolta a magyar településpolitikát. Sorsa a .belső törvény- szerűségek miatt teljesedett be. Mégis memento, egyben nosztalgia az emberi léptékű közösség iránt. Mert a kisfalvak mai fejlettségünknek teljességgel megfelelő közösségei — tehát nem rombolni, hanem megtartani kell őket, erősíteni gazdaságukat, társadalmukat, kultúrájukat, öntudatukat. S e makroközösségben tengersok mikroelem szerveződhet, összhangban közösségi társadalmunk napi és távlati céljaival. 9. A közelmúltban a megyei tanács napirendjén szerepelt egy előterjesztés; a megyei művelődési osztály készítette a kistelepülések kulturális életéről, fejlesztésének feladatairól. A „tetemrehívás” önmagáért szól: megyénk állami vezetése is fontosnak tekinti az apró falvakban élők sorsát. Ildomosán. Településeink zömében a lakosság lé- lekszáma nem éri el a másfél ezret. De munkájukra, kezdeményezéseikre szükségünk van. Ők is építői társadalmunknak. Kultúráról esett szó a megyei tanács ülésén, de a téTor na termekért Balassagyarmaton ma — a figyelmes olvasónak már az eddigiekben is feltűnhetett — szélesebb körű. Kénytelen vagyok magamat is pontosítani: a megyei tanács ülésén a kultúra ürügyén esett szó lényegében mindenről, az élet teljességéről. A hozzászólók között nem is akadt csak egyetlen egy népművelő. Maga az előterjesztés pedig tartalmilag eltért a megszokottól, a vártnál: elsősorban társadalmi, szempontok alapján vizsgálta a témát, határozta meg a feladatokat, mintsem tisztán kulturálisból. Ez az egyetlen helyes szemlélet — terjedőben. De „lent” vagyis magukon a településeken, a székhely- és társközségekben még sokat kell fáradozni azon, hogy általánossá legyen. A tanácsok, gazdaságok, társadalmi szervek vezetőit — tisztelet a gyarapodó és erősödő kivételnek — még győzködni kell több kézenfekvő dologról. Még az sem világos mindenki előtt — legalábbis tettei alapján —, milyen szoros összefüggés van iskolázottság, műveltség és a technika, annak színvonala, a termelés mennyisége-minősé- ge, vagy a szocialista demokrácia között. Sok helyütt az értelmiség sem kap kellő ösztönzést a tevékenységre. S ugyan kielégítő mértékű-e a lakosság aktivitása? 3. A falvakat járva, emberekkel beszélgetve rögzült bennem: az utóbbi évtized változásai néhány olyan tüskét helyeztek el a szivekben, amelyeket megspórolhattunk volna. Ha nagyobb körültekintéssel, tapintattal hózzuk konkrét döntéseinket. Virágzó, jó kedvű falvakat szerettünk volna, s egyes intézkedéseinkkel saját szándékainkat kereszteztük. Bizonyos mértékben így hatottak a termelőszövetkezeti és köz- igazgatási összevonások, az iskolai körzetesítések. Csak példa: aligha lehet cselekvésre — mondjuk házépítésre — serkenteni valakit, ha közben az ügyintézésben „megsétáltatjuk”. Más: a jobb körülmények ellenére se biztos, hogy jobban tanul az a gyerek, aki 8—10 évesen több kilométeres zötykölődés- re (ismert tömegközlekedésünk színvonala) kényszerül. 4. A világban minden változik. A nyugalom a halállal egyenlő. Amit tegnap csináltunk, azt ma másként kell csinálni. Elhibáztuk volna talán a körzetesítést, az összevonásokat? Most aztán fordítsunk vissza mindent? Szó sincs róla. Az összevonásoknak, a körzetesítéseknek — a helyenkénti feszültségek ellenére is — jótékony hatása érződik, s ha mérlegre tesszük a jót és a rosz- szat, a mérleg nyelve a jó serpenyőjét terheli. A tíz éve elkezdett munkát folytatni kell. A gazdaságban, a közigazgatásban nap mint nap születnek erre tettek, kísérletek. Nem marad el a kultúra sem, ámbár az eddiginél jóval nagyobb sebességre kapcsolhatna. Hogyan segíthetünk a kit^ falvak sorsán? A közoktatás és a közművelődés tennivalói rendkívül következetesen és határozottan fogalmazódtak meg a megyei tanács ülésén, illetve a megyei művelődésügyi osztály előterjesztésében, munkatervében. Mindenekfölött megújulás szükségeltetik az oktatásban éppen úgy, mint a közművelődésben. EZ kell mélyíteni azokat az eredményeket, amelyek az új oktatásinevelési dokumentumok bevezetésével, a közművelődéspolitikai párthatározat és törvény megszületésével kibontakoztak. A bevált módszereket megerősítve, új formákat kezdeményezve szorosabbra kell fűzni az iskola és a művelődési ház kapcsolatát, s mindkettőjük viszonyát a gazdasági egységekkel. Az iskola a tudás, a műveltség megalapozása mellett ébresz- sze fel a gyermekekben az igényt a további művelődésre. A kulturális ajánlat tá- maszkodjon a valós érdeklőJ désre és lehetőségekre. Szorgalmazzuk a művelődő kiskö-’ zösségek tévékenységét. ■ A tennivalók sorát természetesen tudnánk folytatni, de szükségtelen, olvasóink így is érzékelik a teendők sokaságát, társadalmi és egyéni fontosságát. Az ember életéhez — még soha annyira, mint most — hozzátartozik a tudás, « könyv, a kultúra. Felszabadult szórakozás nélkül szürkék a hétköznapok. De a kultúra csak egyik terepe, eszkö-' ze lehet a közhangulat befolyásolásának. A kisfalvakban laé kők közérzete gazdasági és társadalmi kérdés, azaz függvénye — többek között — a munkalehetőségeknek, az utazási körülményeknek, a k«J reskedelmi ellátásnak. 5. Nem közömbös számunkra a kisfalvak sorsa — éreztem mindvégig a tanácsülésen, s érzem megyénkben utazgatva. Ä sok gond és nehézség ellenére is. Mivel azok az élet természetes velejárói; ahogyan a fény és árnyék együttjár. Bennünket az ellentmondások tettekre serkentenek. S töprengünk, cselekszünk, hogy közelebb jussunk céljainkhoz. Sulyok László Egy lépés — korábban Otthoni számítógép 'JA balassagyarmati kábelgyár Bánki Donát vállalat kiváló szocialista brigádja felhívással fordul valameny- nyi szocialista kollektívához a városban építendő iskolai tornatermek építésének segítésére ...” Ennek a fölhívásnak teljes szövege hamarosan nyilvánosságra kerül Balassagyarmaton. Nem lesz teljesen ismeretlen a város lakói előtt, hiszen régóta Szorító gond az iskolákban a tornaterem hiánya. — .Tanácstag is vagyok — vallja Kovács József, a felhívást szerkesztő szocialista brigád vezetője —, így közelebbről is ismertem és ismerem a város gondjait. Magam is úgy gondoltam, hogy valamit tenni kéne, amivel fölgyorsítható a nehéz helyzet megoldása. Azt is tudom, hogy kevés pénz áll rendelkezésre. Összedugtuk hát a fejünket, mit is tehetnén!;. Ügy véltük, sok olyan tartalék van még a város kollektíváiban, amit nem tártak föl, vagy amivel nem számoltak és ezeket most lehetne igazán mozgósítani. Csak egy példa. A mi tizennégy tagú brigádunkban akad erős- és gyengeáramú villamosmérnök, gépészmérnökenergetikus, épületgépész, technikus, műszaki rajzoló. Azon felül, hogy a kétkezi munkában részt vállalhatunk, adott esetben a tervezésnél is segíthetünk és ott egyszerre több dologban is! — Épp erre törekszünk — veszi át a szót Juhász Péter, a brigád tagja —, a belső energiák, fölszabadítására. Ez nem csupán fizikai és szellemi erőt jelent, hanem például azt is, hogy ki-ki nézzen körül a saját portáján és fedezze föl azokat az elfekvő készleteket, amit egy tornaterem fölhasználhat! Bizonyosak vagyunk benne, nem kevés forint kétszeresen is hasznosítható. Ha továbbra is elfekszik valamelyik raktárban, akkor nincs értéke, sőt kárt is okoz, másfelől, ha kikerül onnan, az épületben újra értékké válik. Nem beszélve egy másik szempontunkról : olyan emberek részvételére is számítunk, akik eddig úgy vélték, ők nem tudnak segíteni. — A mi gyárunk — néz bele dossziéiba Lombos István munkaverseny-felelős — évek óta másfél-két millió forint értékű társadalmi ipunkát tud fölmutatni. Nem kevés ez. Brigádjaink kapcsolata az iskolákkal, óvodákkal esztendőkre nyúlik vissza. Szokásos évi fölajánlásaikat most is megtették ezek a brigádok, s készülünk fölszabadulásunk negyvenedik évfordulójának méltó megünneplésére. Ez az újabb fölajánlás — már aki csatlakozik majd a fölhíváshoz — ezen fölül születik. Mert nagy szükség van rá! — Szerintem ezt mindönki érzi — véli Kovács József. — Bízunk benne, hogy az elfekvő készletek lehetséges fölhasználása mellett más ötletek is születnek, gyorsíthatják az építést. — Nálunk már született is — bólint Juhász Péter. — Akadnak gépeink, segíthetik a munkát, s azokat fölajánljuk, természetesen szerszámaink is rendelkezésre állnak. A gyár energiát is ad a társadalmi munkához, hisz előfordulhat, hogy mondjuk a nyújtót nálunk hegesztjük majd. — Erről jut eszembe — mondja Lombos István —, hogy egy tornateremben szükséges bordásfal. Mi kell hozzá? Faanyag és szakértelem. Hirtelen két eég is eszembe jut, amelyik ebben tehetne. Szóval ilyen energiák fölszabadításában kellene gondolkodni. — A tornatermek építése szinte minden családot érint — szól közbe Juhász Péter —, hiszen a gyerekeink egészséges fejlődéséről van szó. De éppen azért, mert az övék lesz, hisszük, hogy a közép- iskolás fiatalok is csatlakoznak fölhívásunkhoz. így teljesedik igazán városi üggyé. * A fölhívás már a városi tanács elnökének kezében van. A tornatermek terve (egyé? kettőé?) még nincs. Nem túl korai ez a lépés a Bánki Donát többszörös aranykoszorús szocialista brigádtól? Én úgy vélem, nem. Kerüljön csak közkézre az a fölhívás! Jusson idő a segítő gondolkodásra! Csak találjanak meg minden lehetséges anyagi erőt — legyen az vascső, huzal, tégla, netán forint —, ami tornateremmé varázsolódhat Balassagyarmaton ! Nem léptek korán. Inkább idejében. E korai lépés eredménye nem lehet kétséges. Amint a lapok már megír-t ták, s a televízió hírül adta, a Microkey Kutatási Fejlesztési Termelési Társulás bemutatta az általa gyártott otthoni számítógépet, amely segítő-, tanuló- és játszótársunk lehet egyszerre, amelynek továbbfejlesztett változata, akár sakk-, vagybridzs- partnerünkké válhat pihenőóráinkban ... A gép úgyszólván minden tv-, illetve magnókészülékhez csatlakoztatható ... Már júniusban előjegyezhető Budapesten, a Wesselényi utca 10-ben... Hét szervizállomást alakítanak ki a nagyvárosokban, hogy a kedves vevőknek az esetleges meghibásodás esetén ne kelljen mérgelődniük... A jó hír hallatán kételkedni kezdünk. Pedig nagyon vártunk már egy ilyen bejelentésre. Amikor arról hallottunk, olvastunk, hogy az amerikai háztartásokban az ilyen kis számítógép már mindennapos használati tárgynak számít, mi tagadás, arra gondoltunk: nálunk is el kellene kezdeni. A Microkey-társulás kezdi? Nekünk az is jó, ha ő, csak minden úgy legyen, ahogy ígérték. 4 NÓGRÁD — 1984. május 19., szombat M. L. H. 25.
