Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)

1984-04-14 / 88. szám

A 5ZANDAI OT (1.) Bomba előre gyártva Gazdálkodni »okféleképpen lehet, jól és rosszul is. A szandai termelőszövetkezetben sajnos ez utóbbiból mutattak valami egészen egyénit. A végeredményt sokan bomba- meglepetésűcént értékelik, má­sok azt mondják, egyenes út vezetett idáig. Okulásként ta­lán nem árt visszapörgetni az eseményeket... Oktalan optimizmus Augusztus végén, a Ma­gyar Nemzeti Bank felmérése után a termelőszövetkezet azt jósolta, hogy 4 millió 960 ezer forint nyereség várható 1983- ban. A szeptember végi gyors­mérlegben ez az összeg 3 millió 165 ezer forintra apadt. Ebből viszont nem engedtek még január közepén, sőt feb­ruár elején sem, annak ellené­re, hogy már 1983. november 30-án Í 6 millió 600 ezer fo­rint erejéig álltak sorba a bankban. Hogy ezt a töretlen optimizmust mi indokolta, ar­ra sokan máig is keresik a választ... Különösen azóta, hogy ki­derült, a szandai termelőszö­vetkezet mérleg szerinti vesz- jpcígp 3 millió 423 ezer fo­rint lett. Ehhez jött niég 1 millió 561 ezer forintnyi alap­hiány. 751 ezer forint fejlesz­tési alsnot terhelő kötelezett­ség és 294 ezer forint részese­dési alaphiány. Ez összesen annyi mint 6 millió 29 ezer forint. A tévedés csaknem 10 millió, ami ugyancsak nem mondható csekélységnek. Mindez azért is érthetetlen, mert Velkovics Mihály, a termelőszövetkezet elnöke ré­gi motoros a szakmáiéban. Ráadásul korábban főköny­velő is volt. Hogyan véleke­dik most, április elején? — Véleményem szerint az •laphiány egyértelműen köny­velési baklövésből adódott — mondja az elnök, azután hosz- szas fejtegetésbe bonyolódik, A libák kevés örömet és még kevesebb pénzt hoztak a kö­zösnek. telek, kétszer átutalt kifizeté­sek. Ezt alátámasztandó, szóljon itt a nemrégiben megválasz­tott párttitkár, Kollár István­ná: — A hét könyvelő közül há­romnak nyolc általános isko­lai végzettsége van, egyikük most jár gimnáziumba, a többinek érettségije van. Ne­hezíti helyzetünket, hogy nincs választék könyvelőkből, holott, nagyon fontos lenne a szakmai hozzáértés. Ami a jelek szerint, ugye­bár, nincs meg... számlaszámokat sorol, ami azt Uilet helyett kunyerálás az érzést kelti az emberben, hogy ért a pénzügyi dolgok­hoz. Kérdés: miért csak most? Amikor a sokk kevés i — Szinte megbénultam, de nemcsak én, amikor mindez nyilvánosságra került a veze­tőségi értekezleten. Akkor de­rült ki, hogy a könyvelés egész évben félreinformálta a vezetést. Szó, ami szó, elismerésre H méltó teljesítmény! Még ak­kor is. ha az elnök január 20-án 3 millió forintos „té­vedést” fedezett fel a liba­hizlalásban. A jelzett 3 millió 200 ezer forint helyett mind­össze 164 ezer forint volt a nyereség az ágazatban. — Már ekkor kérhette vol­na a területi szövetség ellen­őrzési osztályát a tételes fö- lülvizsgálatra. Ezt azonban még február 6-án sem tette meg, miután kiderült a való­ság. Miért nem? — A sokktól, ami ezzel az óriási meglepetéssel járt. Térjünk vissza a libákhoz, mert azok esete is szolgálhat némi tanulsággal. A terme­lőszövetkezet 44 ezer libát fo­gadott 1983-ban. Ebből kere­ken 9 ezer pusztult el. Töb­bek között — szegény embert még az ág is húzza — 800 liba belefulladt a tóba. Ez ugyan nem a szandai ludak úszóképességének kritikája, sokkal inkább az emberi nemtorődönségé. Igaz, el is bo­csátották a lúdtelep vezető­jét. A kérdés megint csak ké­zenfekvő. Hogyan lehet egy olvan ágazattól több mint 3 millió forintos nyereséget várni. amelyikben minden ötödik ál'at elpusztul? Erre megint álljon itt az elnök véleménye: — Könyvelési apparátusunk rosszul felkészült. Gyakoriak voltak a tévedések, hiányos­ságok, le nem számlázott té­Sajnos, nemcsak ebben, más területeken is nélkülözni kell a jobb sorsra érdemes közös­nek a hozzáértést. A terme­lőszövetkezet kintlevősége év végén elérte a 10 millió fo­rintot, miközben 18 millió fo­rintot vett föl évközben üzemviteli hitel gyanánt, a büntetésekkel együtt 20 száza­lékos kamatra. A főkönyvelő­vel. Taskó Andrással is azért nem tudtunk szót váltani, mert éppen a Fővárosi Bíró­ság előtt képviselte a közöst egy 500 ezer forint értékű kö­veteléssel, amelyet 1983. au­gusztusa óta képtelenek be­hajtani egy budapesti szövet­kezeten. Azért ez is mutat va­lamit. Miközben a megye mező­gazdasági nagyüzemei mind előbbre léptek az ipari tevé­kenységben, Szanda itt is hát­rafelé haladt. Nagyrészt az alkalmatlan vezetők miatt. Mi mással lehetne magyarázni, hogy most, amikor az elmúlt hetekben a roppant nehéz helyzetben levő szövetkezet vezetője felkereste a konfek­cióipari partnereket, hogy nem fizetnének-e többet ezentúl a bérmunkáért, azok azt vála­szolták, hogy természetesen lehet róla szó. De azt ne vár­ja .senki tőlük, hogy ez ügy­ben: ők keressék meg a ter­melőszövetkezetet... Ez alighanem iskolapéldája lehet annak a nemtörődöm­ségnek, szervezetlenségnek, fe­jetlenségnek, amelyben osztoz­hat az egész vezetőség és, amely rávilágít arra. hogy valóban egyenes út volt az út a bukásig... (Folytatjuk) Zilahy Tamás A kettes műszak „ANYJA" A VIHARSAROKBÓL jött Nógrádba Gyetván Lajos- né, ab ötvenkét éves asz- szony Mezőberény szülötte. Mostani beszélgetésünk szín" helye a Senior Váci Kö­töttárugyár pásztói gyár­egysége, az életút felidézé­sekor első állomásként mégis a Békéscsabai Kötött­árugyárat említi. — Lánykoromban ott vol­tam szalagvezető. Egé­szen 1958-ig, amikor férj­hez mentem és Pásztora kerültem. A távoli időszakról ter­mészetesen sokkal több a mondandó. A SZÍT és a MADISZ egykori aktivis­tája továbbra is tevékenyen részt vesz a mozgalomban, 1952. óta tagja a pártnak is. — Tizenkilenc-húszéves párttagként sokkal többet vártak tőlem, mint mások­tól, a megbízatásom első­sorban a fiatalokkal való foglalkozásra szólt. Tennivalója bőven akadt az egykori szalagvezetőnek és mozgalmi aktivistának, hiszen a gyár munkásait számos falu adta, s a lány­szállások hét-nyolc fős szo­báinak lakóival is naponta kellett törődni. A régi dol­gok aztán kísérteties ha­sonlósággal megismétlődtek később Pásztón. — Tizenegy éve indult Pásztón a Váci Kötöttáru- gyár gyáregysége és én rög­tön ide jöttem áthelyezés­sel az áfész-től. Végezni az egyszer már megszokott munkát. Így adódott, hogy megkaptam a húszéves törzsgárdatagságot, is, azaz a munkaviszonyomat tekint" ve öregebb vagyok, mint maga a pásztói gyár. Gyetván Lajosné ma a kettes műszak vezetője. Hatvan-hetven varrónő dol­gozik a keze alatt, az át­lagéletkoruk harminc év körül van. — Az induláskor itt is tapasztalni kellett mindazt, amit egykor Békéscsabán. Az üzembe került lányok­nak és fiatalasszonyoknak ez volt az első munkahelyük. Az új élettérben nemcsak dolgozni kellett megtanul­ni, hanem új magatartás- formát, viselkedést, szoká­sokat kellett elsajátítani. Nem ment egyszerűen. Ar­ra is volt példa, hogy va­laki felállt a szalag mel­lől, mondván: „Megyek ha­za, mert éppen itt az ete­tési idő. El kell látni az állatokat a ház körül.” A beilleszkedést kellő­képpen segíthette Gyetván Lajosné, hiszen hasznos ta­pasztalatokra tett szert. A legfőbb talán, amit megta­nult: nem elegendő csak a termelésre figyelni. — A tervek teljesítésé­ért én vagyok a felelős, de a célkitűzéseket ezekkel a lányokkal és asszonyokkal kell valóra váltanom. Azok­kal, akik a nap nagy ré­szét itt töltik. Akár azt is mondhatom, hogy innen mennek férjhez, itt mond­ják el dilemmáikat is: — hozzá menjek?; ne men­jek? Gyetván Lajosné pedig figyel minden örömre és minden bánatra, nem té­veszt szem elől semmi ap­róságot. Pedig: „Ahol eny- nyi lány és asszony kere­si a kenyerét, ott renge­teg az esemény”. TÖRTÉNETEKET HAL­LOK. Életszeleteket és pró­batételeket. Bizonyságul arra, hogy a műszakvezető­nek legalább olyan fontos a szalag mellett ülő dolgo­zó, mint a gyári eredmé­nyeket gyarapító végter­mék. A fiatal férj a jobb kereseti lehetőség miatt külföldön vállal munkát, az asszonyka továbbra is a „váciban” dolgozik. S ami­kor szaporodnak a családi bajok, Gyetvánné ezt mond­ja: „írj a férjednek, be­szélni akarok vele”. A gon­dok és bajok végül elren­deződnek, az ifjú asszony édesanyja pedig jelképes ajándékot küld a műszak­vezetőnek. — Ekkor értettem meg, teljesen egymás nyelvét be­széljük. A messze távolban élő édesanya helyett anyja voltam a fiatalasszonynak. Mindehhez persze, látni kellett hogy egyedül ne­héz. A családi apró gon­dokra való ügyelés mellett pedig kellett a vállalkozó­kedv is a segítésre. Más tör­ténet. A szakmunkáskép­zőt kiválóan végzi el a fi­atal lány, Gyetvánné pe­dig ezt mondja a gyári KISZ-eseknek: „Figyelje­tek erre a lányra, foglal­kozzatok vele, többet..." S, az ellenkező véglet: A gyen­ge képességű, csapnivaló eredményeket produkáló munkást egyszerű volna el­tanácsolni, csakhogy a mű­....Nap-nap után jönnek a hozzátartozók 30—40 ki­lométer távolságról, hogy segélyüket még május hó­ra sem kapták meg. Itt egyetlen hatóságnak sem áll módjában ezen segélyt kifizetni, miután a vörös­katona az ezrednél teljesít szolgálatot.” A párt a közösség szolgálatában biztos rejtekhe­A levelet a munkás- és salgótarjáni katonatanács Kilencven éve született Szabados András le. A mozgalomban itt is gyor- lása ellen. Erre buzdította san és jól hasznosította ma- társait is. Pilisvörösvárott is gát, főbizalminak választották. A Tanácsköztársaság idején küldte a vörös munkásezred lelkesedéssel, keményen dol- parancsnokságának, 1919 jú- gozott. A munkáshatalom meg- nius közepén. Abban az idő- döntése után nem késleked- szakban, amikor a Magyar tek felelősségre vonásával, öt Tanácsköztársaság élet-halál harcát vívta, s a salgótarjáni hónapig tartották fogva Sal­gótarjánban, ám Szabados medence bányászai, a gyári András nem adta fel a har­munkások a cseh intervenciós csapatokkal álltak harcban. cot. Csehszlovákiába szökött, s dolgozni kezdett egy Lo­Védték Salgótarjánt, a prole- sonc melletti bányában. Ami- tárdiktatúrát. A munkás- és kor a bányát bezárták, vissza­katonatanácsnak, amely a vöröskatonák és családtagja­ik sorsát, dolgát figyelemmel kísérte, tagjai volt a fiatal bányász, Szabados András is. jött Magyarországra. Itthon már várták. Még jóformán le sem mosta magáról az út po­rát, letartóztatták, s mint ve­szélyes felforgatót, Zalaeger­Karancskesziben született, szegre internálták. Tíz keser­Apja, a nehéz sorsú bányász mellett, hamar megismerte a bányamunkások sanyarú sor­ves hónapig sínylődött az in­ternáló táborban. Amikor szabadult, kemény csendőrte­sát. Nyitrabányán dolgozott, kintetek kísérték évekig. Ami- s munkatársai segítették, hogy kor évek múltával oldódott eljusson a bányászok, a mun- a csendőri felügyelet szigora, kások közösségébe, a Bánya- Tatabányára vándorolt bá­ás Kohómunkások Szakszer­vezetébe. Amikor Nyitrát el­hagyni kényszerült 1919. ele­nyásznak. Két év múlva el­bocsátották, mert nem csak maga küzdött a bányamun­jén, Albert-aknán telepedett kasok nyomora, ltizsákmányo­gyorsan utolérte híre, mind­össze négy hónapig engedték dolgozni. Rauaknán, ahol végre mun­kát kapott, már a kommunis­ta bányászokkal keresett, s tartott kapcsolatot, Andó Já­nossal, Kristóf Józseffel, meg a többiekkel. Néhány hónap múlva kommunista meggyő­ződéséért. szervezkedésért új­ra csak kikerült a bányából. Megint csak nekiindult az or­szágnak, munka után nézett. A móri bányában dolgozott, majd Budapestre került, de a munkában itt sem válogatha­tott. Nehezen élt, de a kom­munista eszme, a jövőbe ve­tett hite, reménysége soha nem engedte, hogy elcsügged­jen. Fővárosi kommunisták­kal dolgozott, összekötötte őket a karancsaljai kommunista sejttel. Lakásán gyakran ta­lálkoztak és tanácskoztak a fővárosi, a vidéki kommunis­ták. S, ha közülük bárki ve­szélybe került, Szabados And­rás lakásán lyet talált. A felszabadulás után újult erővel látott munkához. Mind­járt 1945. elején belépett a kommunista pártba. Miskol­con. Özdon, Salgótarjánban szervezte a bányászokat, a gyári munkásokat az ország újjáépítésére. Arra buzdítot­ta őket, hogy szenet adjanak a bányák, acélt az üzemek, mielőbb talpraálljon az or­szág. Amikor befejezte külde­tését Szabados András Buda­pesten dolgozott tovább. A sokat szenvedett romba döntött fővárosban volt mit tennie. A Kossuth-híd építésénél vég­zett munkájáért a Kossuth- hídi emlékérmet is megkapta. S a hidakhoz később sem lett hűtlen. A Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban, ahová 1949-ben szólították, hidakkal foglalkozott. Ezt tet­te egészen addig, amíg 1957- ben nyugállományba vonult. Hazaköltözött Karancslapujtő- re, s nyugdíjasként is megma­radt tevékeny, mások boldo­gulásáért dolgozó munkásem­bernek. A helyi pártalapszer- vezetben mindig számíthat­tak Szabados Andrásra. Igaz, szép, bár egyáltalán nem könnyű életet zárt le a halál 1972 májusában... , — vg — szakvezető ismeri a körül­ményeket, a családi próba­tételeket is. — Keresem a lehetősé­get az anyjával való talál­kozásra, de ez eddig nem sikerült... Türelem, megér­tés, kell az ilyen esetben. És segítség, a lehetőség sze­rint, természetesen. A „műszak anyja” ett van az ifjúsági rendezvé­nyeket is, KlSZ-taggyűlé- sen, küldöttértekezleten, őszinte kíváncsisággal fi­gyeli a ’ fiatalokat, s ha kell akkor szól: tanácsol és véleményt nyilvánit. — Egykor megbízatáson» volt a fiatalokkal való fog­lalkozás. Ebből kiöreged­tem, de valahogy benne- ragadtam az egészben, ma is fontos része ez a tevé­kenység az életemnek. Ta­lán a hivatalos munkám­mal is egyenrangú. Az in­díték? Nagyon egyszerű a magyarázat. Szeretem őket. Meg velük dolgozom, ezért ismernem kell a közérze­tüket befolyásoló magán­életi gondokat is. A kettő összefügg. A széles körű tapasztala­tok birtokában aztán Gyet­vánné javasol és kezdemé­nyez. Ezt. meg azt párttag­nak ajánlja, amazt KISZ-tit- kárnak javasolja. Vagy csendes határozottsággal szól: „Legyetek türelme­sek ezzel a lánnyal. Az in­tézetből jött, még a han­gos szóra is összerezdül...” A határtalan törődés nyo­mán pedig időnként ott van az asztalán a szép köszö­net. Az egykor sok bajt okozott, indulatos fiatal- asszonytól, például, aki új­szülött gyermeke fényképét küldte hálás szeretettel. S mindemellett jut ideje a munkaügyi döntőbizott­ságra, a népi ülnökösködés- re is. Meg a gyakran or­vosra szorult kisebbik gyer­mekére is jutott, az egyéni baj csak erősítette a sokat vállaló asszonyban a fiata­lokkal való törődés dicsé­retes hajlamát. — Szeretedet kapok..., ezért érdemes. Ügy, mint a pá­lyám elején. Az elvek és célok most is azonosak, csak a módszerek mások. Meg könnyebb nekik, mint a korosztályomnak volt, de ennek szívből örülök. ÜJ LÁNY ÉRKEZIK a gyárba az édesanyjával, most végezte az iskoláit. Gyetvánné az édesanyával beszél, de már a kislány köpenyére hímzett virágot nézi: vajon, ő maga varr­ta-e? Ez már jelentene va­lamit... (Gyetván Lajosné, a Senior Vá- ci Kötöttárugyár műszakvezetője a napokban vette át Budapesten az Ifjúságért érdemérmet.)« k. %. Autóút a kaukázusi hegyhát alatt A Roki-hágó alatt találko­zott az Oroszországot Grúziá­val összekötő legfontosabb szállitóútvonal, a transzkau­kázusi autóút két részalagútja. Már nagy szükség volt rá. A másfél évszázada épült régi út már hosszú ideje nem elé­gítette ki az igényeket. Kes­keny volt, a nagy teherautók nehezen boldogultak rajta, a téli időszakban gyakran le kellett zárni az időjárás mi­att. Az új út, amely 500 kilo­méterrel rövidíti a Kaukázu­son túli területek és Orosz­ország között a távolságot, meggyorsítja és olcsóbbá te­szi a szállításokat. NÓGRÁD — 1964. április 14., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents