Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-29 / 101. szám
Minden csők komédia ? VÁLASZOL MENSÁROS LÁSZLÓ »XXXXXXWXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXW.XXXXWXXXXXXXV\NXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\Olvasmányaiba mélyedve ült az öltözőben két föllépés között Mensáros László. A Kossuth-díjas színész nemrég megyeszékhelyünkön járt, és sanzonokat énekelt a József Attila Művelődési Központban. A művészetére vonatkozó kérdéseket a bölcs tartalommal összhangban lévő higgadtsággal válaszolta meg. — Ügy tűnik, hogy Mensáros László színjátszásában elsősorban az intellektuális erények domborodnak ki. Egyetért ezzel? — Fogalmi tisztázással kellene kezdeni. Ha azt érti in- tellektualitáson, hogy a színész szenvedélytelenül, érzések nélkül csak értelemmel dolgozik, ez ellen tiltakozom. Ha olyan értelemben gondolja, hogy a színész nemcsak az ösztönös tehetségét használja fel, hanem az előadásba beépíti azt a kultúrát is, amit magába szívott, hogy a művet „kintről” is látja, ez ellen nem tiltakozom. Nem vagyok ilyen, de mint értékelést elfogadom. — En úgy gondoltam, hogy nekem Mensáros elsősorban az értelmemhez szól. Ügy hangsúlyoz, úgy tart szünetet, úgy él a gesztusokkal, mimikával, hogy a gondolat jog meg. — Igen, de emögött érzelem van. „Érzelem van, míg dobban a szív” — ugye. Nyilvánvaló, hogy amikor egy szöveget megtanulok, akkor először megérteni akarom. A pontos hangsúly, a szünet a megértéshez kell. De ez nem helyettesíti az érzelmeket! — Néha azt láthatjuk, hogy az utóbbi időben az intellektus rangja csökkent, az értelem iránti kíváncsiság lanyhult. Észlelhető-e ez színpadról? — Kétségtelen, hogy a közönség jobban szereti, ha sokmindent érzelmi mámorba burkolnak, kevesebbet kell gondolkozni, a külsőség magával ragadja. Távolodunk attól, hogy elmélyedjünk a kapott gondolatokban. Épp ezért kell az embereket érzelmekkel úgy meggyőzni, hogy ne menjenek haza anélkül, hogy történt volna bennük valami. — Vonatkoztatható mindez arra a zenés műsorra, ami most a színpadon zajlik? — Feltétlenül! Mindent ugyanannyira érzésekkel kell csinálni. Egy sanzonban is szituáció van, emberi helyzet; és ebben is fontos, hogy az előadás világos legyen, érzelmeket tartalmazzon. Hibáz, aki csak az egyikre ügyel. — Nagyon meggyőzően énekelte, hogy „minden, minden csak komédia!" Személyes üzenete is ez? — Emögött rengeteg keserűség van, így mondom és remélem, ez kijött. Nem értek vele egyet, a szerző sem örül neki, de sokszor jó képet kell vágni a csalódásokhoz. Sokmindent kell lenyelni. Ez nem is mindig kompromisszum. De talán nincs is hely a világon, ahol ez ne így lenne. — A különböző díjak, elismerések, amiket kapott, óhatatlanul megnövelik közéleti súlyát. Jó ez, rossz ez vagy közömbös? — Nem érzek közéleti súlyt. Ehhez semmi köze nincs a díjaknak. Nem is akarok közéleti súlyt érezni. Bizonyos szempontból persze a pálya kötelez. Kell, hogy jó példával járjanak elöl a közkedveltségnek örvendő emberek. Van, amikor ez sikerül, van, amikor nem. Ez inkább a szép szerepekkel van ösz- szefüggésben. Amelyek visz- szahatnak az emberre. De nem a díjjal... Azt azért kérem megírni, hogy a rengeteg lemondást, amivel a pálya jár, nem honorálják kellőképpen gzok, akik a munkánkat szervezik. Mint a mellékelt ábra mutatja, most az egyik szervező elhívott egy olyan próbára, ami teljesen fölösleges. Rángatják az embert, rosszul szerveznek, és ennek mi isszuk meg a levét. — Épp ehhez kapcsolódik, hogy televíziósok mostanában ritkábban szervezik Mensá- rost, mint mondjuk tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Mi miatt? — Ez összefügg azzal, hogy beteg voltam. Meg hát ismert gyakorlat, hogy valakit fölkapnak, kifacsarják, eldobják. Meg aztán ha az ember egy-két dolgot valami miatt lemond, akkor elterjed róla, hogy ez nem megbízható, beteges és így tovább. És akkor leszoknak az emberről. — A sikeres XX. század után újabb önálló műsora van Arany Jánosról. Mi érvényes 1984-ben a nagyszalontai poétával kapcsolatban? — Az élete példamutatóan szerény volt. Ma, amikor az egyéni kibontakozás, érvényesülés vágyának idejét éljük — és ezzel ugye együtt jár sok zátonyra fuíás is, hiszen nem sikerülhet mindenkinek —, jó az ilyen életpályát bemutatni. Mennyit kellett neki szenvedni, tűrni, mennyi balsikere volt, mégsem verte a fejét a falba. Hanem bölcs derűvel fölébe emelkedett a csapásoknak. Ezért érzem alkalmas mintának a mai emberek számára. És tapasztalom, hogy a közönség meg is érti, miről van szó. — Vidéken is értenék? — Azt feltétlenül írja bele a cikkbe, hogy ezt a műsort szeretném bemutatni Salgótarjánba is. Mindvégig... a címe. Akiknek eszükbe jut megszervezni az előadást, ne hagyják eltéríteni magukat. Molnár Pál Bering hajónaplója Az olvasók számára először váltak elérhetővé a „Szent Gavriil” egyárbocos hajó hajónaplójába írt bejegyzések. Bering kapitány, az orosz flotta főparancsnoka az 1728—1729-es években a távol-keleti vizeken, az ázsiai és az amerikai kontinensek között ezen a hajón hajtotta végre nevezetes utazását, amelyet a tudomány az első kamcsatkai expedícióként ismer. Erről az expedícióról sok' minden ismert volt, de az egyárbocos hajónaplóját, a hajóút fontos dokumentumát elveszettnek hitték. Most a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának kiadásában megjelent a távol-keleti tudományos központ által szedésre előkészített könyv, Vi- tusz Bering hajóútjának története a „Szent Gavriil” egyárbocos hajón, az Északi-Jeges-tengeren címmel. A Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szakemberei Pásztó központjának korszerű kialakításában vesznek részt. Oj városunk központjában lakások és szolgáltatóegységek épülnek. — kj — Láz, az újraszületés láza Tudvalevő, sok település pályázott már e golyóbison a világ közepe tényleges megtisztelő címre. A hagyomány szerint Maconka is. De az utóbbi évek, évtizedek fejlődése elmosta ezeket a törekvéseket. A község 1965 nyarán elvesztette önállóságát, s vele időközben összeépült Nagybátony szerves része lett. Aztán a koncentráció folytatódott: Nagybátony Kistere- nyével — minden bizonnnyal előnyös — házasságot kötött, s január elsejétől Maconka az egységes Bá tonyterenye ősi kerülete. Igaz, nemrégiben fény derült arra is, hogy Maconka nem csak a világ közepe nem lehet, de az országé sem, mert az Puszta- vacs, legalább is a Képes Ü.j- ság vállalkozó kedvű riporterei és az őket támogató geodéták szerint. De félre a tréfálkozással! Ma már mind kevesebbszer hallani a lentiekről. Az embereket nem egy vágyálom, egy sosem létezett múlt foglalkoztatja, sokkal inkább a jelen, a maga sokszor apró, mégis annyira fontos történé- sejvel, eredményeivel. Maconka nagyot fejlődötl a legutóbbi két évtized alatt Gyarapodott az út- és vízvezeték hálózata, korszerűsödött kereskedelme, óvodai ellátása, új élelmiszerbolt nyílt, felújították művelődési házát. A közösségi életnek újra van — a kocsmánál igazibb színtere. gondoljanak — élénk kulturális élet zajlott a falai között. A parányi település — mint akkoriban szinte valamennyi — színjátszó és tánccsoportot, tánczenekart tartott fenn. Nyomós indokkal maradhatott csak el a hétvégi bál. Fényképalbumot, forgatva, okleveleket, serlegeket és egyéb ajándéktárgyakat nézegetve idézzük az éveket Urbán Bélánéval, a kultúrhaz vezetőjével. Hatvanadik éven túl is jócskán megőrizte cselekvő energiáit. — Nekünk a felszabadulás előtt nem volt kultúrházunk — meséli az inas, vékony asszony. — A falu lakossága építette a Rusznyák-kastély tégláiból. Később rendszeresen bővítettük, szépítettük. Jelenlegi formáját 1956 őszére nyerte el, az itteni föld- birtokos, Szenes Ernő házának anyagát használtuk fel. Akkoriban kaptam meg tiszteletdíjasként a kultúrházve- zetői megbízatást. Urbánné ellátta a mozigé- pészi és üzemvezetői tennivalókat is. A mozit 1975. december 31-ével zárták be. — Az indok az volt, hogy életveszélyes a ház. Igaz, korhadtak voltak a gerendák, az önálló tanács megszűnése után nem sokat törődtek az épülettel, elhasználódott. Mi, itteniek azonban nagyon megszoktuk. Kellően forgalmazott a könyvtár, dicséretesen működött a pávakörünk, szeret.. t ték az emberek, főleg a kiMegszüntetett életveszély esik és a fiatalok, a mozit. Nem is engedte a lakosság a ház lebontását. A népfront és a tanács tagjai kivívták a felújítást. A kultúrhaz a kerület központjában található, körülbástyázva a pártirodával, a vegyes- és italbolttal. Hajdanán — a felszabadulás utáni időszak össznépi eufóriájára Több százezer forintba került a tetőzet kicserélése, a vakolás, festés, parkettázás. Teremtő lendület — A községgazdálkodási vállalat szakemberei 1982. december 14-én láttak munkához, és tíz nap alatt kicserélték a tetőt. De ott mindenki dolgozott, jöttek meg az irodából is. Nagyszerű munka volt. a szakadó eső ellenére. A vállalat eredetileg három évre tervezte a felújítást, ám a munka ennél sürgetőbb volt. Ugyanis 1982 őszén bezárta ajtajait a banyavárosi Bányász Művelődési Ház, s legalább ötezer ember vált ezzel kulturális szempontból — a megszokotthoz képest — gyakorlatilag ellátatlanná. A maconkai kul- túrház — a filmvetítés újraindításával, egyéb módon — enyhíthet a gondokon. Ezért is igyekezett erejét összeszedve dolgozni a vállalat, bár esetenkén fel-felerősödött a türelmetlenség hangja. — Működtetünk itt iskola- és mesemozit is — mondja Urbánné. — A gyerekek ha megláttak, mindig kérdezgették: mikor mozizunk már? Egyszer 1981—82-ben másfél évig vetítettem, illegálisan, a saját szakállamra.... most majd hivatalosan is újrakezdjük. — Községünkben lehet az emberekre számítani — vélekedik Urbán Béla, aki megromlott egészsége miatt már régóta nyugdíjas. — A földmunkák elvégzésénél, a mellékhelyiségek, a raktár rend- betevésénél ott sürgölődtek a fiatalok, öregek mind. Darabos József, az itteni népfrontszervezet elnöke szervezte, irányította a munkát. Neki nagyon sokat köszönhetünk. A tennivalók döntő többségét a vállalat végezte, társadalmi munkára csak minimális igény mutatkozott. — A házhoz tartozott egy kert is — jegyzi meg a feleség. — Húsz éve nem művelte senki, most bérbeadtuk. Ildikó, a mai Kérdés: Milyen a mai fiatal, a mai diák? Válasz: Halál modern, mindenben követi a legújabb irányzatokat, egy kicsit kétkedő, egy kicsit lusta, olykor cinikus, de mindenképpen kemény, érzelemmentes, s ha vannak is valahol a lelke mélyén érzelmei, azokat jól leplezi. A tanulás? Nem nagyon sikk kiválónak lenni, jól tanulni... Valóban ilyenek lennének? Ügy általában? Belép az ajtón a konkrét példa. Megrázza frissen bo- dorított fürtjeit, pimaszul- kedvesen, kihívóan néz rám. — Hát csak tessék, kérdezzen a néni! — Te Hári Ildikó (nevét az iskola igazgatójának helyettesétől tudom) mivel vívtad ki a rangot, hogy sok társad közül éppen rólad írjunk az újságban? — Talán a verseny...? Igen, biztos a verseny, mert amúgy rengeteg a probléma velem. — Mások nincsenek jóban veled, vagy te önmagaddal? — Én sokáig megvoltam a saját énemmel. A baj akkor kezdődött, amikor öt éve Salgótarjánba kerültem a Csongrád megyei Makóról. Családi válság, új környezet. A salgótarjáni Rákóczi úti Általános Iskolában nem nagyon fogadott be a közösség. Már működtek a kialakult klikkek, szükségtelen volt egy kívülről jövő, nem hagyták, hogy felzárkózzak közéjük, esetleg vezető helyz *be kerüljek. Mivel a közösségi életnek nem lehettem részese, hát a tanulásban próbáltam jeleskedni. — Sikerrel? — Na nem, Óvónőképzőbe jelentkeztem Balassagyarmatra, másodiknak az egészségügyi szakiskolát jelöltem meg. Hát igen, csak a második jött be. Mi közöm volt a kórházhoz? Csupán annyi, hogy megszülettem, s hogy valamikor kivették a mandulámat. Ám eltökélt szándékom, hogy gyerekekkel foglalkozzam, ezért úgy gondoltam, egészségügyi pályán is megoldható ez a vágy. — Megtaláltad a helyed a szakiskolában? — Rengeteget vitatkoztunk az osztálytársaimmal. Arról, hogy érdemes-e tanulni, vagy sem? Egyesek beképzeltnek, nagyképűnek tartottak azért, hogy én hajtok. Mások irigykedtek a jó eredményeimért. Próbáltam őket győzködni, ez rengeteg lemondással jár. Próbáltam elmagyarázni, hogy amíg ők sétálgatnak a városban, vagy discoznak, én otthon a könyveket bújom. Akarat kell hozzá, meg energia, hogy az ember elérje a maga elé kitűzött célt. — Hogyan telik egy napod? — A szokványos módon. Délelőtt iskola, kórházi gyakorlat, aztán irány haza, körülbelül napi négy óra tanulás, s ha marad idő, tévénézés, vagy nagy beszélgetések a barátnőmmel, aki szintén tanulós típus, a suliban is egymás mellett ülünk. — Unatkozni nem szoktál? — Soha. Ha az embert érdekli az, amit csinál, amit tanul, az rengeteg idejét leköti. A kórházi gyakorlatok nemcsak a szakmai ismerelány tek gyarapítását segítik de azt is, hogy emberközelbe jussunk. Nekem például volt egy betegem a baleseti sebészeten, aki csak tőlem fogadta el az ételt, csak velem volt hajlandó társalogni. Szerintem a lelki ápolás épp oly fontos, mint a testi gyógyítás. — Ildikó! Mesélj nekünk a versenyről! — Melyikről? Mert szólhatnék a Kazinczy szépkiejtési versenyről, amelyen minden évben részt veszek. Vagy az Édes anyanyelvűnk országos versenyről, ahol a középmezőnyben végeztem, vagy a Madách-versenyről, amelyet megnyert a csapatunk. Most nagyképűnek tetszik tartani? Lehet. De nem tehetek róla, engem minden érdekel. — Engem pedig leginkább az országos szakmai tanulmányi verseny részletei érdekelnének! — Ja! Azt az egészségügyi szakiskoláknak hirdették. Ké- szülgettem, megírtam az elődöntős dolgozatot, száz kérdésre kellett válaszolni, 71 pontot értem el. Ezzel az eredménnyel kerültem a szekszárdi országos döntőbe, negyven versenyző társammal együtt. Az írásbeli és gyakorlati ismeretek után a kilencedik helyen végeztem. — Csak úgy egyszerűen? — Csak úgy egyszerűen, minek előtte éjt nappallá téve bújtam a könyveket, szakmai gyakorlaton vettem részt a belgyógyászaton, sebészeten, gyermekosztályon. A megyei kórház orvosai rengeteg segítséget nyújtottak. — Ez az eredmény lehetővé teszi, hogy érettségi után könnyen bejuthass akár az orvosi egyetemre is. — Az jó lenne! De ha nem sikerül, a baleseti sebészetre szeretnék menni dolgozni. — Tehát Ildikó! Milyen vagy te, mint mai fiatal, mai diák? — Makacs, csökönyös. Szeretem a divatot, a táncot, a szórakozást. Érzelmeimet csak értelmes dolgokra pazarolom. Energiámat pedig a tanulásra, mert szerintem igen is sikk jól tanulni, kiválók között szerepelni... Megrázza frissen bodorított fürtjeit. Pimaszul-kedvesen, kihívóan néz rám. — Nos, a néni elégedett a válaszokkal? Kiss Mária Élni a lehetőséggel A munka ünnepére, vasárnap ^ adták át ünnepélyes külsőségek között a nagyközönségnek a megszépített intézményt. Most olyan, hogy sok faluban megirigyelnék; Persze még folytatni lehetne — sőt kellene — a korszerűsítést. Szükség volna az áfész- terményraktárudvarból való átköltöztetésére, mert a hatalmas szállító teherautók veszélyeztetik a friss falak épségét. Itt büfét is kialakíthatnának, árnyas, ízes beszélgetésekre, társas játszadozás-; ra alkalmas udvart. — Egyelőre azonban a székek... Az ünnepségre a szomszédos párthelyiségből vet-' tűk kölcsön. Hiányuk miatt nem kezdődhet a filmvetítés. De a kétségtelen hiányosságok nem tudják tönkretenni a maconkaiak örömét, jó kedvét. Igényük, határozott kiállásuk őrizte meg a kul- túrházat, remélhetőleg az fogja üzemeltetni, fenntartani is; E tájon erősek a népi hagyó-; mányok, őrzésüknek az intézmény bázisa lehet. Az avatóval a könnyebién túljutott a kerület. A nehezebbje most következik: kihasználtsággal. pezsgő közösségi, kulturális élettel be kel! bizonyítani, érdemes volt a házat megmenteni! Sulyok Lászlq | 12 fJOGRAD = 1984. április 30., hétfő TI
