Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-19 / 92. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XL ÉVF., 92. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1984. ÁPRILIS 19., CSÜTÖRTÖK lözlemeny a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1984. április 17-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1984. április 17-én Kádár János elvtárs elnökletével ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai, a Miniszter- tanács tagjai, az országos főhatóságok vezetői, az előkészítő munkában közreműködő tudományos és gyakorlati szakemberek, valamint a központi sajtó képviselői. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: — Szűrös Mátyás elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az időszerű nemzetközi kérdésekről adott tájékoztatót; — Havasi Ferenc elvtársnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének feladataira vonatkozó javaslatot. I A Központi Bizottság áttekintette a nemzetközi helyzet alakulását, a párt- és állami szerveknek a legutóbbi ülése óta végzett külpolitikai tevékenységét. 1. A Központi Bizottság megállapította, hogy a nemzetközi helyzetben továbbra is érvényesülnek a korábbi kedvezőtlen folyamatok. Az imperializmus — mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok — szélsőséges körei a fegyverkezési verseny új, veszélyes szakaszát akarják rákényszeríteni a szocialista országokra, az egész emberiségre. Folytatódik az amerikai közép-hatótávolságú nukleáris fegyverek nyugat-európai telepítése. A világ békéjét és biztonságát is veszélyeztetik a helyi fegyveres konfliktusok és válságok. A Központi Bizottság kifejezte azt a meggyőződését, hogy a nemzetközi feszültség csökkentése, a kölcsönös bizalom helyreállítása valamennyi ország és nép közös érdeke. A szocialista országok ebben a helyzetben még állhatatosadban folytatják békepolitikájukat. A Magyar Nép- köztársaság aktív külpolitikai tevékenységet folytat, a nemzetközi feszültség enyhítése érdekében, fenntartja és fejleszti kapcsolatait a más társadalmi rendszerű országok felelős tényezőivel. A magyar társadalmi szervek szolidárisak és a kapcsolatok bővítésére törekszenek minden olyan mozgalommal, szervezettel, amely síkra száll a béke megőrzéséért. A szocialista országok következetes béketörekvéseit tükrözi az a ma is érvényes fontos javaslatuk, hogy a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai kölcsönösen mondjanak le az erőszak alkalmazásáról egymással szemben, és állapodjanak meg a kapcsolatok békés fejlesztésében. A nemzetközi feszültség csökkentését szolgálják az újabb közös kezdeményezések is, amelyek Európának a vegyi fegyverektől való mentesítésére, valamint a katonai kiadások kölcsönös befagyasztására és csökkentésére vonatkoznak. A szocialista országok azt várják, hogy kezdeményezéseikre a NATO-államok mielőbb pozitív választ adjanak. Hazánk támogatja a Szovjetuniónak az atomfegyver- kísérletek általános eltiltására, a világűr militarizálásá- nak megakadályozására vonatkozó javaslatait és más fegyverzetkorlátozási törekvéseit. Nagyra értékeli készségét a békés együttműködésre, az egyenjogú és érdemi tárgyalásokra minden állammal, amely hajlandó gyakori? :i lépésekkel elősegíteni a nemzetközi feszültség csökkentését; a bizalom légkörének kialakítását. A Központi Bizottság üdvözli a kelet—nyugati párbeszéd fenntartására irányuló törekvéseket, beleértve a bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekkel foglalkozó stockholmi konferenciát, valamint a közép-európai haderők és fegyverzetek csökkentéséről folytatott bécsi tárgyalásokat. Szükségesnek tartja, hogy ezeken a fórumokon megállapodás szülessék a bizalomerősítő intézkedésekről, a katonai szembenállás csökkentéséről. A Magyar Nép- köztársaság a maga részéről kész megtenni mindent azért, hogy a katonai erőegyensúly a fegyverzetek minél alacsonyabb szintjén valósuljon meg, a kedvezőtlen folyamatok megállíthatók és visszafordíthatok legyenek. 2. A Központi Bizottság hangsúlyozta: pártunk a jövőben is következetesen azon munkálkodik, hogy töretlenül fejlődjék az élet minden területét átfogó magyar—szovjet együttműködés és erősödjek a szocialista országok össze- íorrottsága, népeinek barátsága. A Magyar Szocialista Munkáspárt üdvözli a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1984. február 13-i és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának 1984. április 11-i döntéseit és állásfoglalásait. Mély meggyőződése, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága — élén Konsztantyin Csernyenko elvtárssal, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége . elnökével — következetesen, céltudatosan folytatja a XXVI. kongresz- szuson és az azt követő központi bizottsági plénumokon meghatározott irányvonalat. Kívánjuk, hogy a szovjet nép további kiemelkedő sikereket érjen el a fejlett szocialista társadalom tökéletesítésében, a lenini békepolitika megvalósításában. Hazánk és a szocialista országok kétoldalú együttműködésének bővítését jól szolgálták párt- és állami vezetőink legutóbbi látogatásai és megbeszélései. Kádár János elvtársnak a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban tett hivatalos, baráti látogatása tovább erősítette országaink széles körű kapcsolatait, jószomszédi viszonyát. A nyílt, elvtársi légkörű megbeszélések újabb lendületet adtak pártjaink, népeink együttműködésének folyamatos bővítéséhez. Ez alkalommal is megmutatkozott. hogy kapcsolataink fejlődése elv alapokon, a kölcsönös tiszteleten, a különbségek es a sajátosságok elismerésén és figyelembevételén nyugszik. Lubomir Strougalnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének hazánkban tett látogatása erősítette országaink együttműködését, hozzájárult kapcsolataink sokoldalú továbbfejlesztéséhez, a kölcsönös bizalom és az internacionalizmus szellemében elmélyítette a két szomszédos, szocializmust építő ország népeinek barátságát. Willi Siophnak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének magyarországi tárgyalásai előmozdították az együttműködésünkben rejlő lehetőségek további kiaknázását. Népeink barátsága, a két ország közötti kapcsolatok fejlesztése egyúttal erősíti a szocialista közösség összeforrottságát, és jól szolgálja közös nemzetközi törekvéseinket. Pártküldöttségünk hivatalos baráti látogatása Kubában tovább mélyítette pártjaink, országaink kapcsolatait, erősítet. te szolidaritásunkat a kubai néppel. 3. A Magyar Népköztársaság a feszültebbé vált nemzetközi helyzetben is változatlanul arra törekszik, hogy az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján tovább építse kapcsolatait az eltérő társadalmi rendszerű országokkal. A nyugat-európai vezető politikusokkal folytatott megbeszélések igazolták, hogy a véleménycsere elősegítheti egymás jobb megértését, hozzájárulhat a nemzetközi feszültség csökkentéséhez. Margaret Thatchernek, Nagy- Britannia és Észak-lrország Egyesült Királysága miniszterelnökének budapesti látogatása a magyar—brit államközi kapcsolatok fejlődésének jelentős eseménye volt. Bettino Craxinak, az Olasz Köztársaság miniszterelnökének hivatalos magyarországi látogatása előmozdította a magyar—olasz kapcsolatok további gyümölcsöző fejlődését. A tárgyalásokon kifejezésre jutott, hogy a feszültebb nemzetközi helyzetben is lehetséges az érdemi párbeszéd a különböző társadalmi berendezkedésű országok képviselői között. 4. A Központi Bizottság nagyra értékelte Javier Pérez de Cuellarnak, az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának hazánkban tett látogatását, amely elősegítette a világszervezettel és szakosított intézményeivel fennálló kapcsolataink fejlesztését. 5. A Központi Bizottság kifejezte, hogy a Magyar Nép- köztársaság változatlanul a közel-keleti válság igazságos, tartós rendezéséért száll síkra. A Libanon belügyeibe való sorozatos imperialista katonai beavatkozás kudarca azt mutatja, hogy a térség problémáit politikai eszközökkel, valamennyi érintett fél számára elfogadható módon lehet megoldani. Közvéleményünk figyelemmel kíséri az Afrika déli részén zajló eseményeket. Hazánk támogatja a Mozambiki Népi Köztársaság, valamint az Angolai Népi Köztársaság kormányának a népi hatalom megszilárdítására irányuló erőfeszítéseit. Megerősíti szolidaritását a fajüldöző politika ellen, a függetlenségért és a társadalmi haladásért küzdő afrikai nemzeti felszabadító mozgalmakkal. A magyar nép határozottan elítéli a Nicaraguái Köztársaság ellen egyre nagyobb méreteket öltő agressziós cselekményeket, amelyeket a reakciós rendszerek, az ellenforradalmi erők az Egyesült Államok közreműködésével hajtanak végre. Támogatja a Nicaraguái Köztársaság igazságos harcát és a térség békéjében érdekelt minden erőnek a közép-amerikai válsághelyzet tárgyalásos megoldására irányuló erőfeszítéseit, kezdeményezéseit. 6. A Központi Bizottság nagyra értékelte azokat a találkozókat és megbeszéléseket, amelyeket pártunk az internacionalista szolidaritás és az elvtársi együttműködés szellemében a tőkés és a fejlődő világ országaiban tevékenykedő kommunista pártokkal folytatott. A közös törekvések megvalósítását és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését szolgálta a Görög Kommunista Párt, a Libanoni Kommunista Párt küldöttségének magyarországi látogatása, pártunk ' képviselőinek részvétele az Osztrák Kommunista Párt, a Luxemburgi Kommunista Párt, a Német Kommunista Párt, a Norvég Kommunista Párt, a Portugál Kommunista Párt, a Spanyol Kommunista Párt kongresszusán, valamint delegációnk megbeszélései a Finn Kommunista Párt, a Mexikói Egyesült Szocialista Párt és a Holland Kommunista Párt vezetőivel. Kapcsolataink további elmélyítését szolgálta pártküldöttségeink látogatása Nicaraguában, valamint Bissau-Guinea és a Zöld-foki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja, az Etióp Dolgozók Pártja Szervező Bizottsága delegációjának hazánkban tett látogatása. A nemzetközi béke, biztonság, a népek közötti jobb megértés ügyének előmozdításához járultak hozzá pártunk küldöttségeinek tárgyalásai a Finn Szociáldemokrata Párt, a Finn Centrumpárt, a Francia Szocialista Párt, a Jemeni Szocialista Párt, a Mexikói Intézményes Forradalmi Párt képviselőivel, valamint a Német Szociáldemokrata Párt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt delegációjával hazánkban folytatott megbeszélések. Kádár János fogadta Andrej Gromikót Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a KB székházában fogadta Andrej Gromikót, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagját, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettesét, a Szovjetunió külügyminiszterét, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást a két párt tevékenységéről és soron levő feladatairól, véleményt, cseréltek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, valamint a sokoldalú magyar—szovjet együttműködés elmélyítésének fő irányairól. A találkozón jelert volt Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Várkonyi Péter külügyminiszter, Rajnai Sándor hazánk szovjetunióbeli nagykövete, a Központi Bizottság tagjai, továbbá Vlagyimir Ba- zovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Andrej Gromiko a nap folyamán megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét a Hősök terén. A szovjet diplomácia vezetője ugyancsak koszorút helyezett, el a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. (MTI) Műszaki aktívaértekezlet Salgótarjánban A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Nógrád megyei Szervezete, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület, valamint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nógrád megyei Szervezte nagy érdeklődéssel kísért műszaki aktívaértekezletet tartott az energia- gazdálkodásről tegnap délelőtt a megyeszékhelyen. A műszaki aktíván megjelent ipari vállalatvezetőket, termelőszövetkezeti elnököket és energetikusokat dr. Kecskeméti Sándor, az ETE megyei vezetőségi tagja üdvözölte. Köszöntötte Ozsvárt Józsefet, a megyei pártbizottság titkárát és dr. Czipper Gyula ipariminiszter-helyettest. Az üdvözlő szavakat követően Ozsvárt József bevezetőjében áttekintést adott a megye energiahelyzetéről, gazdálkodásáról és az ezzel kapcsolatos gondokról. Hangsúlyozta, hogy a szakemberek nem e.oször találkoznak e témakörben, hiszen a termelés hatékonyságának egyik alapvető tényezője lett és lesz a jövőben is az energiagazdálkodással való foglalkozás. A megyei pártbizottság, a párt- és állami szervek kiemelt figyelmet fordítanak erre a kérdésre, felkarolják és terjsztik az energiagazdálkodás feladataiból adódó hasznos módszereket és jó tapasztalatokat. Az energiagazdálkodás sokoldalúan megfogalmazó kormányprogram végrehajtása megyénkben jól halad, amihez a vállalati és termelőszövetkezeti törekvéseken túl társadalmi alapon nagy segítséget adnak a tudományos egyesületek. Dr. Czipper Gyula iparimi- niszter-helyettes előadásában az energiagazdálkodási kormányprogram helyzetéről és az abból adódó feladatokról szólt. A kormányprogram fő célkitűzéseire utalva és számadatokkal bizonyítva elmondta, hogy lényegében sikerült az energiafelhasználás korábbi dinamikus növekedését az utóbbi három esztendőben mérsékelni, s ezen belül az olaj részarányát csökkenteni. Az eredményre jellemző, hogy már 1983-ban olyan mértékű megtakarítást értünk el, az energiafelhasználásban, ami meghaladja az eredeti célkitűzést, amit csak 1985-ben kívántunk elérni. Elemzőén azonban rámutatott arra, hogy nem lehet ezt csupán a kormányprogram kifogástalan végrehajtásának tulajdonítani, mert szerepet játszik ebben az ipari termelés korábbinál kisebb mértékű fejlődése is. Áttekintést adott az energiagazdálkodási akcióprogram végrehajtásának részleteiről. E szerint az eddigi eredmények nagy többsége a szervezési intézkedésekkel elérhető megtakarításokhoz sorolható. Jelentős a szerepe az energiaracionalizálási beruházásoknak is. Az elmúlt három évben a vállalatok és a szövetkezetek csaknem 2400 pályázatot nyújtottak be, amiből mintegy 1250 pályázatot fogadtak el. Mintegy 400 pályázatot most vizsgálnak a további hasznosítás érdekében. Biztatóak az eredmények az energotechnológiai korszerűsítésekben, valamint a kommunális energiafelhasználási területeken. Megjegyezte, hogy e területen Nógrád megye a jobb megyék közé tartozik. Jelentős törekvések tapasztalhatók a hazai energiaforrások bővítésére, a geotermikus energia hasznosítása, a barnaszéntermelés fokozása, illetve a biomassza-hasznosítási program sikere érdekében. Szólt a gyártmány és gyártásfejlesztési akciókról, így például a szilárd tüzelőanyagú berendezések fejlesztéséről, amiben megyénk is érdekelt. A problémák és gondok között említette, hogy az energiaracionalizálási pályázatok szerkezete erősen eltolódott az energiacsere irányába és kevés az olyan pályázat, amely abszolút energiamegtakarítással jár. Az idei tapasztalatok alapján pedig a jövőben kedvezőbb körülményeket kell teremteni az ösztönzésekkel a villamosenergia-megtakarítás érdekében. Havas Ferenc, a megyei tanács elnökhelyettese igen érdekes referátumot tartott a megye mezőgazdaságában folyó energiagazdálkodásról. Dr. Varga István, az Országos Energiagazdálkodási Hivatal osztály- vezetője érzékletesen foglalta össze, hogy az energetikusi szervezet milyen célokat szolgál és milyen feladatokat tölt be az energiagazdálkodásban. Szólt az energetikusok jogairól és kötelességeiről, s a témakörhöz kapcsolódó rendeletekről. A tanácskozáson időhiány miatt már nem nyílt mód a várhatóan hasznos eszmecserére. Ezért a részvevők egyetértésével találkozott, hogy a Nógrádi Fórum következő száma foglalkozzon, e témakörrel. P. A. II. A Központi Bizottság áttekintette gazdaságirányítási rendszerünk működését, és meghatározta továbbfejlesztésének feladatait. 1. A Központi Bizottság megállapította: az 1968 óta érvényes gazdaságirányítási rendszer a gyakorlatban működőképesnek, eredményesnek bizonyult. Elősegítette a népgazdaság gyarapodását, az ország előrehaladását, népünk életszínvonalának, életkörülményeinek javítását, a szocialista társadalom építését. Fejlődtek a szocialista termelési (Folytatás a 2. oldalon) l