Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)

1984-04-14 / 88. szám

Megyénkról a miskolci rádióban A Magyar Rádió miskolci körzeti stúdiója a hét végén több műsorában Nógrád me­gyével foglalkozik. Szomba­ton 9 óra 30 perckor kezdő­dik a Mikrofonlánc című so­rozat, amelyben a Szécsény városi jogú nagyközség Taná­csának elnökével, Földi Lász­lóval készített beszélgetést hallgathatják meg az érdek­lődők. A tanácselnök a tele­pülés nagy gondjáról, a víz­ügyi helyzetről szól. A vasárnapi Riporternapló S óra 20 perckor kezdődik. Ekkor sugározzák Dobog Bé­la és Zengő Árpád szerkesztő­riporter Élet a végeken című riportját, amely Balassagyar­mat mindennapjaiba enged bepillantást. Újdonságok a Volánnál A megyei Volán-vállalat, a rendelkezésre álló cseké­lyebb anyagi lehetőségek el­lenére is, ebben az évben to­vább folytatja az autóbuszok cseréjét. A tervek szerint de­cember végéig az utolsó Sko­da típusú buszt is kivonják a forgalomból. Sajnos azonban 1984-ben, de még a későbbi esztendőkben is gondot okoz a lefutott, nullára leírt állo­mány. A beruházási szigorí­tások következtében ezek részaránya meghaladja az ösz- szes busz harminc százalékát. Salgótarján helyijárati köz­lekedésében, várhatóan a fél év tájékán, áttérnek az egy­szerűbb és korszerűbb jegy- lyukasztásos rendszerre. To­vább bővítik az úgynevezett M-es járatok számát, ezzel növelik az átszállás nélküli utazási lehetőségeket. Folytat­ják a közületi autóbuszok közforgalomba történő bevo­nását, a kölcsönös érdekek fi­gyelembevételével. További utasszámlálást végeznek a helyközi és helyijáratok ki­használásának növelése, az utazási igények még telje­sebb kielégítése érdekében. Tegnap Balassagyarmaton, a BM-halárőrség kerületpa- ancsnoksága párt-, KISZ- és szakszervezeti bizottsága meg­hívására értekezletre került sor, amelyen a határőrköz­ségek megtisztelő címet vise­lő települések tanácselnökei vettek részt. Az értekezleten Kaszab Géza határőr alezre­des tartott tájékoztatót a ha­tárőrség és a határterületi lakosság sokoldalú együttmű- működésének fejlődéséről, a megoldásra váró feladatok­ról. A többi között kijelentet­te: — A határőrség és a lakos­ság kapcsolatai az évek során közös munkában formálódtak, új elemekkel gazdagodtak or­szágszerte. A határőrközség- mozgalom már több mint 15 éves hagyományokkal rendel­kezik. Államhatárunk mentén ma már csaknem kétszáz község és több város viseli a megtisztelő Határőr címet, mutatva, hogy a lakosság kész velünk együtt megvédeni a szocialista társadalmunkat, békés építőmunkánk eredmé­nyeit. Ezután elmondotta a tanács­elnököknek, hogy a kerület Vasarely-héf New Yorkban Victor Vasarely, a világhí­rű, magyar származású fes­tőművész, az op-art megte­remtője látogatást tett - New Yorkban, a róla elnevezett művészeti központban. Az amerikai művésztársadalom a jelenkor egyik legnevesebb élő művészének kijáró meg­becsüléssel és a „Vasarely- hét” megrendezésével fogadta őt. A világhírű Guggenheim múzeum szerdán előadást és díszvacsorát rendezett a mű­vész tiszteletére, amelyen Va­sarely a modern stílusirány­zatok és saját alkotó munkás­ságának fejlődési irányairól beszélt, s bemutatta legújabb munkáit. Csütörtökön Victor Vasarely, a New York-i Pace egyetem képzőművészeti ga­lériájában tartott előadást. Csütörtökön este Házi Ven­cel, a Magyar Népköztársa­ság washingtoni nagykövete fogadást adott a művész fisz teleiére, a magyar ENSZ- képviselet New York-i épü leiében. A fogadáson az ame­rikai művészeti és politikai élet számos ismert személyi­sége volt jelen. Magyar rész­ről ott volt Rácz Pál, hazánk állandó ENSZ-képviselője és Kocziha Miklós, a New York-i magyar főkonzulátus vezető je. ^| 4-5Í 16 NÓGRÁD Határörközségek tanácselnökeinek értekezlete határszakaszán az elmúlt esztendőben 94 határsértő mozgott, ebből nyolcvankettőt már a megye területén, tizen­kettőt pedig az úgynevezett mélységi területen sikerült el­fogni. A határsértőkön kívül 115 fővel szemben kellett el­járást, megelőző intézkedést alkalmazni. Kaszab Géza örömmel jelentette be, hogy a kerületparancsnoksághoz zö­mében a megyéből bevonult katonaíiatalok igen aktívan, fegyelmezetten hajtják végre alkotmánybeli kötelezettségü­ket, töltik le a katonai szol­gálatukat. Kaszab Géza alezredes kü­lön értékelte a határőr köz­ség-város mozgalomban részt vevő lakók határőrizeti tevé­kenységét, hiszen a határte­rületünkön lévő tizenkilenc község és egy város lakói tet­tek már eleget a megtisztelő cím elérésének. A hozzászólások »tán a meghívott vendégek megláto­gatták a kerületparancsnokság csapatmúzeumát, majd baráti beszélgetésre került sor a ha­tárőrség balassagyarmati ok­tatási központjában. 1334—1984 Szécsény várossá nyilvání­tásának 650. évfordulója al­kalmából helytörténeti vetél­kedőt rendezett a nagyközsé­gi Krúdy Gyula Könyvtár az általános iskola tanulóinak. Az elmúlt év novemberében kezdődött vetélkedő során a gyerekek megismerkedtek Szécsény történelmi múltjá­val, a település nevezetessé­geivel, s nem utolsósorban a mai Szécsény életével. A több fordulós vetélkedő egyik dön­tőjére tegnap délután került sor az általános iskola aulá­jában. A két-két hetedik és nyolcadik osztályos csapat vetélkedőjét kedden követi az ötödik-hatodik osztályosok döntője. A győztes csapatok a nagyközség üzemeinek, válla­latainak felajánlásai nyomán még ebben a tanévben Buda­pestre kirándulhatnak. Javuló közétkeztetés Balassagyarmat területén hét melegkonyhás egység üze­mel, amelyek a diák- és munkásétkeztetés zömét bo­nyolítják le. Ezekben napon­ként 4050 adagnyi étel főzé­sére van lehetőség. Sajnos, az egyes konyhák főzőkapacitása nem teljesen lekötött, pedig még jobb szervezéssel, csopor tosítással a diákétkeztetés ma­ximális ellátását lehetne biz tosítani. A szervezett mun kásétkeztetésben jelenleg csaknem ezren vesznek részt, % 1440 fiatal jut meleg étel­hez. Vörösbor-erjesztő Kétszeresére növeli vörös­bor-készítő kapacitását a Szek­szárdi Szőlőtermelő és Borá­szati Társaság. Az ehhez szük­séges erjesztőberendezést a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára készíti el még az idei szüret előtt. Ugyancsak a VEGY­ÉPSZER közreműködé­sével bővítik a társaság táró lóterét is. Tizenhárom nagy­méretű, együttesen 18 ezer hektoliter bor elhelyezésére alkalmas fémtartályt állítanak fel még a szüret megkezdése előtt a társaság szekszárdi, paksi és bátaszéki pincészeté­ben. Paradicsom, paprika... Karfiol, paradicsom, zöld­paprika is a kínálatlistán sze­repel a balassagyarmati pia­con. A karfiolnak, paradi­csomnak 300, a zöldpapriká­nak 200 forint volt kilója a tegnapi napon. Az élő csirke 50, a tyúk 45 forintba került kilónként. A kelkáposzta, a saláta, a retek 50—50 forintba került, míg egy kiló sóská­ért 40, ugyanennyi gombáért kereken 100 forintot kértek a kofák. Az uborka kilóját 60 forintért, a tejföl literjét 40- ért kínálták Balassagyarma­ton tegnap. Naptár 1984. április szombat. Tibor napja. A Nap kel 5,57 — nyug­szik 19.32 órakor. A Hold kel 17.50 — nyugszik 5.42 órakor. Százharmincöt évvel ezelőtt, 1349. április 14-én a Debre­cenben ülésező országgyűlés egyhangúlag kimondta Ma­gyarország függetlenségét és deklarálta a Habsburg-ház trónfosztását. Egyidejűleg Kossuth Lajost kormányzóel­nökké választották meg. Meleg idő Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Az egyelőre még borult dél­nyugati országrészben is felsza­kadozik lassan a felhőzet, addig azonban még további eső, zápor, sőt zivatar is várható. Reggelre többfelé alakul ki erős párásság. Az északi, északkeleti szél lassan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között várható. (MTI) A lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Barcson megtartott 15. heti lottósorsolás alkalmával a kö­vetkező számokat húzták ki: 19, 38, 56, 60, 65 — Már 140 olasz Fiat 1880 DT-traktort használnak a ta­vaszi talaj munkákhoz és ve­téshez a bábolnai iparszerű kukoricatermő közös válla­lat taggazdaságaiban. A ta­valy vásárolt nehéz univerzá­lis gépekkel 240 erőgépkezelő és 53 szerelő ismerkedett meg egy több lépcsős tanfo­lyamon. Az IKR szakembe­rei szerint a Fiat-traktorok felépítése és vontatási tulaj­donságai megfelelnek a ha­zai gabonatermelés igényei­nek. Új formák az áfészeknél A megye fogyasztási szö­vetkezeteiben az új üzemelé­si és kisvállalkozási formák közül a szerződéses és a költ­ségtérítéses kereskedelmi egy­ségek, valamint az ipari szak­csoportok száma jelentősen bővült. A bolti' kiskereskede­lemben a kiadható egységek közül minden tizennegyedik, a vendéglátásban minden har­madik működik szerződéses formában. A rétsági, a salgó­tarjáni, a magyarnándori és a kisterenyei áfészeknél jó ütemű a szerződésbe adás, az érsekvadkertiek viszont vár­hatóan csak az idén kapcso­lódnak be ebbe az üzemelte­tési formába. A költségtéríté­ses rendszert öt áfész alkal­mazza, jövedelemérdekeltsé­gű üzemelésre eleddig csak Pásztó kötött szerződést. Je­lenleg tíz ipari-szolgáltató szakcsoport működik, több­ségük a múlt év végén ala­kult, tevékenységük hatása jelentősebben az idén lesz érezhető. Május 8-ig tekinthető meg a salgótarjáni megyei művelődé» si központ fotógalériájában Homoga József kiállítása. ötvenezer forint Befejezte nógrádi látogatását borítékban! A borítékos sorsjegyek csá­bításának nem tudott ellen­állni Krett Mihály szúpataki lakos. Tegnap Salgótarjánban tartózkodott, és miközben az ügyeit intézte, kipróbálta a szerencséjét. Ezen a napon 20 darab sorsjegyet vásárolt, mely közül az egyiket kibont­va, boldogan állapította meg, hogy 50 000 forintot ér. A szerencsés játékos még teg­nap beváltotta a nagy össze­get érő „cédulácskát” az OTP Nógrád megyei Igazgatóságá­nál. — Némiképp csökkent há­rom esztendő alatt a magyar­nándori körzet lakossága, Mo­hóra, Cserháthaláp és Deber- csény összesen hatvankét lé­lekkel kevesbedett, míg a székhelyközség ez alatt az idő alatt csupán tizenhat lakóval gyarapodott. ' — A közelgő húsvét jegyé­ben rendeztek játszóházat pénteken a pásztói Lovász József Művelődési Központ­ban. Az összegyűlt gyerekse­reg a tojásfestés titkait ta­nulta, de készítettek húsvéti nyuszit is ajándékba. — Megállóhelyre begördülő busz által szenvedett súlyos sérülést tegnap Veres László, 6 éves pásztói fiú. A reggel fél nyolckor, Mária-tanya térségében bekövetkezett bal­eset után a gyereket a pász­tói kórházba szállították. A felelősség megállapítását a rendőrség folytatja. A megyei rendőr-főkapi­tányságon tett látogatást teg­nap a megyénkben tartózkodó kemerovói pártdelegáció. Vi- cseszlav Ignatyevics Ruzmis- kov, területi rendőrfőkapi­tányság-vezető és Valentyin Nyikolajevics Jugyim, a terü­leti főügyészség helyettes ve­zetője a rendőri szervek munkájáról tájékozódott. Dél­után a megyeszékhelyen foly­tatott városnézést a két szov­jet vendég. Ruzmiskov és Ju­gyim látogatását befejezve ma délelőtt utaznak Budapestre, ahonnét visszatérnek hazá­jukba. — Kilenc elemből álló, sza-' badtéri tornaállványnak ne­vezett sporteszközt gyárt az iskolabútor- és sportszergyár jánosházai gyára. A bordásfa­lakat, tornapadot, nyújtót, mászórudat magába foglaló állványrendszer helyigénye mintegy 50 négyzetméter. A tapasztalatok szerint a sok­elemes, fémvázas szerkezetű sporteszköz jól tűri az időjá­rás viszontagságait. — Tovább folytatják az egri vár helyreállítását. Még ebben az évben befejeződik a 15 méter magas Dobó-bástya rekonstrukciója. Ugyancsak még ebben az évben végez­nek a Setét-kapu feletti te­rület helyreállításával. Ezzel egyidejűleg egy sétányt is ki­alakítanak az ősi székesegy­ház romjaitól a vár legmaga­sabb pontján levő Gárdonyi­sírig. A tárgyalóteremből Gyújtogatok büntetése Három saját vállalati üdü­lővel rendelkezik a Salgótar­jáni Kohászati Üzemek. Ma­napság szorgalmasan csinosít­ják, festik, mázolják, felújít­ják az üdülőket, hogy a sze­zon kezdetére minden kénye­lemmel ellássák azokat. Az előjelekből ítélve Berekfür­dőn és Zsórifürdőn — a két meleg vizes üdülőhelyen — már május 6-án megkezdődik a szezon, míg Balatonszaba- diba május 31-én érkeznek az első gyári üdülők. Zsórifürdőn korszerűsítették a villamos hálózatot, új szek­rényeket vásároltak és kija­vították az elhasználódott bú­Csinosodó üdülők torokat. Már csak a takarítást kell elvégezni. Berekfürdőn ezen a héten festenek, javít­ják a tetőt a karbantartó szakemberek. A rossz bútorok kicserélésére itt is sor kerül. Tavaly sokan panaszkodtak az étkezésre Berekfürdőn. Gyenge volt a minőség, kicsi az adag, szűkös a választék. Ezért az idén már a Park ét­teremmel állapodtak meg, ahol megígérték, hogy gyors, kulturált kiszolgálásban kellő minőségű és mennyiségű táp­lálékot kapnak az üdülők. Balatonszabadiba május­ban utaznak a szakemberek. Többek között lambériáznak, kicserélik a gáztűzhelyet és a hűtőt, járdásítanak a kem­pingben. Üjabb szörf és két .gumicsónak bővíti a szórako­zási lehetőséget. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek az idén összesen egy­millió forintot költ a három üdülő rendbetételére, korsze­rűsítésére. A szezonban ösz- szesen 1200 kohászati dolgo­zó tölthet kellemes heteket Zsórifürdőn, Berekfürdőn és Balatonszabadiban. Talán húszán lehettek a hátonyterenyei Lovász József ifjúsági klubban azon a ta­valy december végi estén. Az ifjúsági klub egy bérház alag­sorában adott lehetőséget a fiatalok kulturált szórakozá­sához. Négy ember ezt nem nézte jó szemmel. Az értelmi szer­ző Kiéi György a maga har­mincegy évével unalmában kitalálta: csinálunk valami ..balhét”. A fiatalkorú Cz. Zoltán, a Kiéi György korú Nagy József és a tizenkilenc esztendős Pokorni József ka­pott az alkalmon. Közös meg­egyezéssel arra jutottak, hogy a klubot fölgyújtják. A gondolatot tett követte. Nagy József benzinért ment, de otthon csak kctdccinyit talált. Nem gond! — vélték a csapat tagjai. Útközben ta­láltak egy kismotort, abból teleszippantották a félliteres üveget. Ez már elégnek lát­szott a „balhéhoz”. Lesben álltak, figyelték a klub körüli mozgást. Egyikiik kinn maradt megfigyelőnek — a feladatokat Kiéi osztotta ki —, Pokorni a lépcső tete­jén maradt, az értelmi szer­ző és fiatalkorú társa pedig a klubajtóhoz lépett. Cz. Zoltán behúzta azt, Kiéi pedig szét­locsolta a benzint. A gyufa nyomán az ajtó, a körülötte levő műanyag burkolat láng­ra lobbant. A „banda” elme­nekült. Szerencsére az előtérben két fiú aszlalifocival ját­szott, így hamar fölfedezlek a lángokat. Minden különö­sebb baj nélkül eloltották a tüzet, de a két fiú így is eny­he füstmérgezést kapott. Csak gondoljuk el: a klub­nak egyetlen bejárata volt, fölötte lakóház... Poroltóké­szülék sehol! A lelketlen banda tagjait a Salgótarjáni Városi Bírósá­gon dr. Kovács Ildikó taná­csa érdemük szerint „jutal­mazta”. Kiéi Györgyöt három- esztendei börtönre ítélte, és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A fiatalkorú Cz. Zoltán 1 év hét hónapra a fiatalkornak fogházába ke­rül, Nagy József kéteszten- dei börtönt kapott, akár Po­korni József. Mindhármukat két esztendőre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a bíróság. Utóbbi egyébként ko­rábbi, fölfüggesztett börtön­büntetését is köteles letölteni. Mind a négy vádlott eny­hítésért föllebbezett. így ügyükben a megyei bíróság dönt majd. Addig azonban előzetes letartóztatásuk ér­vényben marad. — h — NÓGRÁD, x Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága ás a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYÄR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-598. Kiadja a Nógrfd megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 239 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 10« forint. Előállója; a Nógrád megyei Nyomdaipaci Vállalat, KOI Salgótarján, Falóéi Imre tér 1, PL; 96. Felelős vezető,: KELEMEN GABOR igazgató, Indexszám; 33 072 HU ISSN *153-1358

Next

/
Thumbnails
Contents