Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-03 / 79. szám
BALASSAGYARMATI „FÉMIPARXODÁS" Gyakorlati feladványok közgazdának Mindennapi kenyerünk „A terv gabonafélékből legalább 15 millió tonna betakarításával számol. Ez a hazai ellátás mellett módot ad számottevő kivitelre is”. (A magyar népgazdaság 1984. évi tervéből.). Az idősebb nemzedék még emlékszik rá, hogy az asztali fohász — „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”... — nem volt jelképes értelmű. A családfő nagyon is komolyan és szinte szó szerint gondolta ezt. Különösen az esztendő közepe táján, amikor már nagyon is fogytán volt a kamrában a gabona, s néha csak kölcsönkéréssel tartott ki az újig, a cséplésig. A fohász ugyan nem sokat segített, legfeljebb reményt adott, de szükség volt erre is, mert az új termés sorsa, kilátása telve volt bizonytalansággal. A gyengébb földeken — például az alföldi homokon — a leggyakoribb rozsból jó, ha megtermett négy-öt mázsa, de sokszor csak az elvetett mag másfél-kétszerese. Nem irodalmi emlékek nyomán írom ezeket, hanem nagyapám kis földecskéjére, az önellátásra utalt „birtokra” gondolva, ahol a szántást — az év során végzett munka ellenében — az igásállattal bíró szomszéd szívessége tette lehetővé. A kenyér itt és a még rosszabb sorban levők között valóban a napról napra kiharcolt életet, a „betevő” megszerzését jelentette. Múltat idéző gondolatok ezek, talán nem is mindenki számára érthetőek, hiszen a hajdani munkaeszközök már múzeumi tárgyakká váltak, az elnevezések is idegenül csengenek, maholnap csak az értelmező szótár őrzi őket. Nincs is szándékomban néprajzi vonatkozásokkal előhozakodni, bár egyszer érdemes volna elgondolkodni azon, hogy a hatalmas társadalmi, gazdasági — agrokulturális, technikai, technológiai — változás valóban szükségszerű gyorsasággal és végérvényesen söpörte-e tova a közelmúlt emlékeit a tudatunkból, környezetünkből, életünkből? De az eredeti gondolathoz, a mindennapi kenyérhez fordulva: mennyire más a jelentése napjainkban, mint volt akár fél évszázaddal, vagy csak néhány évtizeddel ezelőtt. Nem az érzelmi kötődés ismert és sokszor megénekelt mozzanatait kívánom itt felsorolni, még csak nem is a máig meglevő gondatlanság, pazarlás „bűnjeleit” kirakatba tenni. írták, mondták, megtették ezt mások rajtam kívül is. Sokkal nagyobb jelentőségűnek érzem azt a tényt, amit az a bizonyos betervezett 15 millió tonna gabona jelent, s ami e mögött meghúzódik, szinte elrejtve a boltban naponta kenyeret vásárló ember szeme elől. Mert értem én, hogy hazánkban a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok termelése gabonafélékből 1970 és 1982 között 83,7 százalékkal növekedett, s ez' nemzetközi viszonylatban is a legjobbak közé tartozik. De még inkább felfogom, ha azt látom egy táblázatban, hogy a búza termésátlaga az 1966- 1970-es évek átlagában még csak 24,3 mázsa volt hektáronként, s ez fokozatosan •— néha kissé visszaesve — növekedett összességében napjainkig csaknem a kétszeresére. Azt is belátja az ember csak egyszerű állampolgár módjára is, hogy hazánk nem fogja „lesöpörni” a piacról a nagy gabonatermelő országokat, hiszen a részesedésünk — például búzából _ a világ termelésének csak alig másfél, s a KGST-országok gabonatermelésének is mindössze öt, öt és fél százaléka. De emlékszünk még arra is, amikor az ország gabonafélékből behozatalra szorult, s a gazdasági nehézségek egyik forrásául éppen ez a tény volt megjelölve. A szakemberek biztosan jobban meg tudják ítélni, hogy mennyire merész a mező- gazdaságra szabott idei terv, amely az 1982-es esztendő kismértékű meghaladásával számol, s ezen belül a gabonaprogram mennyire feszített. Nyilvánvaló, hogy a szántóföldi növénytermesztésben a kalászosgabona-termő- terület bővítése mellett a fajlagos hozamok emelésével az energia- és költségtakarékos eljárások alkalmazásával lehet és kell növelni a termés mennyiségét és jövedelmezőségét. Aki a boltban naponta — a család létszámától függően — csak egy-két, kiló kenyeret vásárol, az nem nagyon törődik a statisztikai számokkal, az ország, a megye termelési adataival. Érthető ez, amikor őt elsősorban a kenyér minősége, mindenkori megvásárol- ■ hatósága és ára érdekli. De azért sokkal jobb érzés olyan ország polgárának lenni, ahol a kenyérnekvalót sok-sok esztendő erőfeszítései nyomán a hazad föld is megtenni, mint, ahol ez — időjárási, vágy más_ tényezők miatt — nem szerepel az elérhető célok között. F. Tóth Pál Új módszer az aszály ellen — Ha az ember belegondol: minden vezető, aki egy új vállalathoz kerül, megpróbálja a kapott bizalmat igazolni, alátámasztani — meditál a gazdasági igazgatóhelyettes. — Az igazolásra akkor nyílik lehetőség, ha jó partnerei vannak. Nálunk ez adott. Ezen kívül a vállalatok között élénk verseny folyik. Legutóbb a tröszt tizenhat vállalata közül a hetedik helyet értük el. Nem járt se forinttal, se oklevéllel, mégis jólesett hallgatni, hogy egy plénum előtt elmondták, a fémipari vállalat ezt meg ezt jól csinálta. Az ilyen élmény lökést ad a vezetőnek... Nem megy simán! Még nincs másfél esztendeje, hogy a Balassagyarmati Fémipari Vállalat gazdasági Igazgatóhelyettesi posztján all a harminckét éves Nagy Árpád. Komárom megyéből költözött három gyerekével és feleségével a palóc városba. Erőpróbáló időszakban: jelentékeny termékszerkezet-váltás hónapjaiban kezdte a gyakorlati közgazdasági feladványok megoldását az ALUTRÖSZT Ipoly-parti gyárában. Néhány hónappal az érkezése után mondta egy művezető az üzemben: „Az új gazdasági főnök minden fillért megfog!” — Milyen emberi ütközésekkel jár ez a módszer? — Ha egy vállalatnak megváltozik a gazdasági környezete, ha az alumínium-recesz- szió az egész trösztön belül szigorú gazdálkodást követel, akkor egy kisvállalat különösen rá van kényszerítve, hogy körültekintően takarékoskodjon — vázolja a helyzetet a középmagas, rövid hajú, vasalt öltönyt viselő fiatalember. — Ez természetesen nem megy simán! Ha a középszintű műszaki vezetés hozzá van szokva egy lazább gazdálkodáshoz, akkor a módszerváltás összeütközésekkel jár. Nem nagy csetepatékról van sző. Meghallgatjuk a véleményeket és élvekkel meggyőzve közelítjük egymáshoz az álláspontokat. Persze ez nem mindig sikerül..'. Kitűnő diplomata A gyakorló közgazdának nemcsak külseje, hanem irodája, sőt íróasztala is rendezett. Néha csörren a telefon: tömör, közvetlen stílusban rendezi a „napi operatív teendőket”. Szavaiból kitűnik, kellő mértékben járatos a műszaki kérdésekben. (Hetente kétszer-háromszor ,iár az üzemben és nem restell kérdezni: odahaza pedig barkácsol.) Így avatottan mesél el két takarékossági intézkedést. Az egyik esetben „fegyelmezéssel” javítottak a helyzeten, a másik esetben pedig ötletes ösztönzéssel. — Nekem az utóbbi módszer a rokonszenvesebb, önnek? — Természetesen az utóbbi módszer a rokonszenvesebb az itteni vállalatvezetésnek is — közli Nagy. —De vannak olyan helyzetek, amikor ilyenre nincs mód akkor vállalni kell a szigorúbb megoldást. Nyilvánvaló, hogy ez sem lehet „drasztikus”: nálunk nem ilyen a stílus. A határozott kiállású vezető ember a rövid idő alatt is csaknem eggyé forrt vállalatával. Fürgén a szekrényhez lép, s egy-kettőre előkeresi azokat a dokumentumokat, amelyekből az utóbbi évek eredményeit beszédes adatokkal érzékeltetheti. Kimutatja például, hogy 1981. és ’83 között százmillió forinttal emelkedett náluk a termelési érték; a nyereség pedig 17 millióról 37 millióra nőtt (árváltozások nélkül!) Ugyanakkor a létszám tizenkét fővel csökkent. — Tehát ellenkező irányú volt a mozgás! — figyelmeztet fölemelt mutatóujjal —, még nagyobb arányban nőtt az egy főre jutó termelési érték és nyereség. Kérdésekre válaszolván sorra elismerően szól vezető társairól, a város irányító testületéiről és annak tagjairól. Az olvasó azt gondolhatja: Nagy Árpád kitűnő diplomata: jót mond azokról, akikkel együtt kell működnie. — Nem állítom azt, hogy soha sincs nézeteltérés — rázza fejét a fiatalember. -- Vállalaton belül, mint mondtam, adódik ütközés. Vállalaton kívül: nincs miért. Ha a társadalmi szervekkel nézeteltérés támad, rendezzük. Nemrég például egy NEE- vizsgálat egyik megállapításával nem értettünk egyet, ezért nem írtuk alá a dokumentumot. Megvizsgálták a kérdést, és nekünk adtak igazat. Egy pillanatig sem neheztelt senki... De arra jól ráérzett, hogy egy vezetőnek diplomatának is kell lennie. Kell tudni engedni, hogy később „visszafoglalja a várat”. Vannak pattanásig feszült helyzetek, amiket feli kell tudni oldani valahogy. Előfordul, hogy nehéz diplomatikusnak maradni. Az ember néha legszívesebben kiabálna vagy az asztalra csapna. De, ha vezető, akkor fegyelmeznie kell magát. Ügy kell előadni a mondanivalót, hogy ne legyen hiba a formában. Hiányozna is... — Támadt-e már nehézsége amiatt, hogy ebben a beosztásban fiatalnak számít? — Nem éreztették velem sehol — állítja eléggé meggyőzően a közgazda. — Sem a vállalatnál, sem a városi testületekben nem mondtak ilyet — legalábbis előttem —, hogy „ez egy fiatal kis valaki”, és ez nagyon jó dolog! Ügy veszem észre, ha az emberről látják, hogy felkészült és igyekszik megállni a helyét, hamar elfogadják. Annak idején figyelmeztettek, hogy majd a városba való beilleszkedésért is meg kell küzdeni. Nekem ez nem esett nehezemre, mert akartam is beilleszkedni. Sok helyen megfordulok, mert hiányozna is, ha nem vállalnék el sok mindent. A jeruzsálemi héber egyetem talaj kutató osztályának szakemberei olyan módszerrel kísérleteztek, amellyel a talaj kiszáradását részben megszüntethetik. Véleményük szerint több mint 36 000 hektárt lehetne ily módon a Ne- gev-sivatagban termékeny szántófölddé változtatni. A módszer lényege, hogy a talajra egy csupán molekulavastagságú víztaszító szilikon- vegyületből álló réteget permeteznek. Ez a réteg az egyes apró talajszemcsék tetejét „esőköpenyként” fedi be, de az alját szabadon hagyja, mert azt a permet nem éri. Ez a víztaszító köpeny megakadályozza, hogy a ritka, de kiadós esőzések feloldják és iszappá változtassák a szemcséket, és lehetővé teszi, hogy az esővíz a talajszemcsék közeiben a mélyebb rétegekbe szivárogjon. Mivel az „esőköpeny” gátolja a párolgást is, az esővíz megmarad, tárolódik a talajban az aszályos időszakokra. A módszerre! kisparcellás kísérleteket már végeztek. A szilikont kőolajból nyert illő folyadékba feloldva permetezik a talajra. Az oldószer elpárolgása után a szilikon a talajszemcséken szilárd víztaszító kéreggé alakul, amely mellett az eső a mélyebb rétegekbe szivárog a haszonnövények gyökereihez. Tartósított motorolaj Szovjet traktorszakemberek ultrahanggal kísérelték meg növelni a motorolaj élettartamát. A kísérleti traktorok kenőanyag-elosztó vezetékeire ultrahangsugárzókat szereltek. Amíg az olaj tiszta és átlátszó maradt, az ultrahangrezgések szétrombolták a vízmolekulákat, és az adalékanyagokat egyenletesen oszlatták el az egész olajban. Amikor feltűntek az első mechanikai szennyeződések, az ultrahang parányi részecskékre bontotta őket. 240 órás üzem után az olaj a kontrollgépekben már teljesen használhatatlan volt, míg az ultrahanggal kezelt olajat további 120 óráig lehetett használni. Egy sugárzó beszerelése alig több mint 24 rubelbe került. Molnár Pál Jő hangulatban és lendületben Nem veszik elf hanem... Mire az írás megjelenik addigra az idő is barátságosabbá válik, esetleg beköszönt a korai nyár. Most, a kora reggeli órákban viszont a hőmérő higanyszála megközelíti a mínusz 10 fokot. Timmer Zoltánnal, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatójával látogattunk el a kora reggeli órákban a salgótarjáni építkezésekre. * A Beszterce-lakótelepen készülő ABC-áruház volt az első állomásunk. Még nem volt 7 óra, a munkaidő kezdete, de a dolgozók már munkaruhába öltözve igyekeztek helyükre. Az épületen a Hartmann József vezette brigád játssza a főszerepet. — A megjelölt időre készen leszünk a vállalt feladatokkal — mondja a brigádvezető. — A folyamatos munkához jelenleg megvannak a feltételek. Sajnos a múlt év végén és az év elején épp az ellenkezője volt. Nem kaptuk meg időben a szükséges kereskedelmi típusú borsodi vázpanelokat. Igyekszünk pótolni azt. amit korábban elvesztettünk. .. Timmer Zoltán megerősíti az előbbieket, majd így folytatja. — Ezt a szolgáltatóházat a szerződés szerint 1985 májusra kell átadni. Ha az eddigi csúszás nem húzza keresztül vállalásunkat, akkor előbb adjuk át..j Mester József művezető, a vállalati pártbizottság tagja konkrét határidőt is közöl: — 1984. december 15.-e. — Segítségre van-e szükség ■— fordul az igazgató a művezetőhöz. — Nincs..; * Innen a pártszékházhoz visz az utunk. Amíg a művezetői teendőkkel ideiglenesen megbízott Gyurkó György előkerül, addig Timmer Zoltán alaposan körülnéz, majd jóleső érzéssel a következőket mondja: — Jól haladunk, igényes, pontos munkát végeznek. Egy kicsit abbahagyja, mert egy szépséghibát vesz észre az egyik oszlopon. Kisvártatva ezt mondja: — Annak kivételével. — mutat az előbbi oszlopra. — Fáinul rendbe hozzuk igazgató elvtárs — próbálja menteni a menthetetlent az elismert és nagy tekintélynek örvendő Gömbicz Sándor brigádvezető, majd hozzáfűzi: — Nem volt folyamatos a betonellátás, .j Ezt követően szakmai diskurzus zajlik a művezető és az igazgató között, majd Timmer Zoltán, a következőkkel zárja: — Gyurikám a te feladatod a beton folyamatos biztosítása. Ne törődj a gépészettel. Ha hagyod magad, akkor kibeszélnek téged. Kérd a betont, ha valami gondod van, szóljál be az illetékeseknek. — Van-e valami gondotok? — kérdi az igazgató. A művezető néhány dolgot felsorol, amit az igazgató a fejében rögzít. * A nyugati városrész lakásépítésének művezetője Pohánka Sándor tájékoztatja Timmer Zoltánt a munkálatokról, majd nem sokkal később közösen fölmegyünk az épületbe. Ott Hanák József brigádvezetővel találkozunk. Rögvest megkérdtem tőle: — Most már segítik a dolgozók munkakedvét — kérdem, utalva az év eleji munkásgyűlésen elhangzott kritikai megjegyzésére. — 'Meg vagyok elégedve, ilyen jól még nem haladtunk. A kezdés sikeres volt, a folytatás viszont lehet még jobb — válaszolja jókedvűen, derűsen, miközben a szeme az egyik munkatársáról a másikra úgy pásztáz, mint a fényszóró, közben mondja, hogy melyikük, mit tegyen. Kisvártatva az igazgató megkérdi: — Nem kellene-e bővíteni a brigád létszámát? — Elegen vagyunk, csak legyen mindig bőven munka- terület, akkor nem lesz baj. * A Pécskő utcai építkezésen Nagy István művezető a következőket mondja: — Pénteken indultunk a munkával. Mivel nincs elég PEVA-elem, egyszerre nem tudjuk befejezni az alsó sort, ezért három ütemben építjük meg ezt a szintet — mutat az alapból kimagasodó betonfalakra. Oravecz Sándor brigádvezető pedig a következőket mondja: — Az előbbiek miatt most lassan haladunk, a többi már gyorsabban megy... * Befejezésül az Arany János utcai 34-es jelű épület tetejére megyünk fel, ahol Krenács József 18 tagú PEVA- szerelő brigádja dolgozik. — Engem szidnak a munkástársaim a rossz idő miatt — fogja tréfára a szót, majd így fejezi be gondolatait: — ... Inkább átkeresztelke,- dem... Timmer Zoltán viszont csiklandós kérdést tesz fel és nem ok nélkül: — Önöknél meddig tart a munkaidő? A brigádvezető érti a célzást, s rögtön válaszol is. — Valóban, a múlt pénteken fél négykor abbahagytuk a munkát, mert öt József és egy Sándor nevű van a brigádban. Őket köszöntöttük. Nem maradunk adósak. Ebédidő nélkül dolgozunk majd... Ezt követően elmondja, hogy elégedetlenek a darussal, mert tapasztalatlan, ugyanakkor nem nagyon igyekszik dolgozni. Pedig sok függ tőle. — Ma például 50 köbméter betont dolgozunk be — mondja az igazgató felé fordulva. Juhász László művezető, a pártbizottság tagja határozottan állítja. — Március végére végzünk ezzel a szinttel. — Muszáj — veszi át tőle a szót a brigádvezető, mert másképpen 18 ezer forintot veszítünk el. Erről pedig szó sem lehet — mondja többször egymás után, majd megemlíti, hogy a kiszállított bojlert nem tudják használni. * Nem sokkal később Timmer Zoltán az irodájában néhány telefonbeszélgetést bonyolít le, melyeknek végső kicsengése: jelentsétek a végrehajtást! Annyira már ismerem őt, hogy meggyőződik majd a közöltek valódiságáról. Ugyanis komolyan vette Hanák József szocialista brigádvezető azon megjegyzését, hogy ne vegyék el, hanem inkább segítsék a dolgozók munkakedvét, szorgalmát, igyekezetét, fegyelmét, a folyamatos munka feltételeinek megteremtésével és a róluk való gondoskodással. * A reggeli körséta óta nagyot változott az időjárás. A hőmérő higanyszála már megközelítette a-20 fokot. Ez jól hatott a munkakedvre. — vencsz — 3 NÓGRÁD - 1984. április 3., kedd