Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-23 / 70. szám

A SZAKMA NAGYMENŐ! Lakatokat szerelnek és csomagolnak a varsányi termelőszö­vetkezet ipari melléküzemágában a helyi és környékbeli asszonyok. Az ELZETT Művekkel kialakított kapcsolat jó szolgálatot tesz a kooperációs partnereknek. Kétszáz új takarmányból! nyílt az idén számban árusítanak. Gafosz néven mész, só és foszfor tartalmú anyagot vásárolhat­nak kisebb tételekben is az állattartók, ezzel a készít­ménnyel lényegében serkent­hetik a növekedést. Nagy mennyiségben árusítják már a Bentonitot és a Zeolitot, ezek szintén élettani anya­gok, amelyek szakszerű fel- használással gazdaságosabbá teszik az állatok felnevelését. A Gabonatröszt vállalatai megkétszerezték a takar­mánykoncentrátumok, gyár­tását és forgalmazását, eze­ket a termékeket a kister­melők házilag keverhetik hozzá a takarmányokhoz ja­vítva azok tápláló értékét. Az országban összesen 6000 takarmányboltban áru­sítanak. Az idén az első ne­gyedévben 200 üzletet nyitot­tak, mindenekelőtt a koráb­ban rosszul ellátott területe­ken. Az adatok szerint már minden faluban hozzá lehet jutni bolti takarmányhoz és már csak a távolabbi ta­nyákra kell mozgóárusokkal kivinni a tápokat, koneentrá- tumokat. ' '' "■ '' ' ' —..................' ■ -----------------------------------­K iegyensúlyozott és zavar­talan a télvégi-tavaszi takar­mányforgalom, a Gabona­tröszt vállalatai elegendő árut küldtek a boltokba. Az ellá­tás korábbi „fehér foltjain” áj boltokat nyitottak, ezzel S000-re egészült ki azoknak az üzleteknek a száma, ahol különféle eleséget, tápokat és takarmánykiegészitőket vásá­rolhatnak a kistermelők. Né­hány új takarmányfélét is forgalomba hoztak. Az elmúlt év júliusa óta «— a gabonavállalatok gazda­sági évet számolnak, amely az év közepén „indul” — a kis­termelőknek eddig 10—12 százalékkal több takarmányt adtak el, mint 1982—83 azo­nos időszakában. A gabona­betakarításig hátralévő idő­ben továbbra is jó színvona­lú ellátásra számíthatnak az állattartók, így az állomány ellátása a tavaszi-nyári hó­napokban sem okoz majd nekik gondot. A kistermelők ellátása abban a tekintetben is javult, hogy az állati szer­vezet biológiai igényeihez jobban alkalmazkodó termé­keket is korábbinál nagyobb Piroskáéit akcióban Nem csoda, hogy még a birkatürelmű juhok is kishi- ján szívszélhűdést kapnak attól a nyüzsgéstől, zúgástól, ber­regéstől, ami egy birkanyírással jár. A forgalom vetekszik akármelyik jólmenő fodrászszalonéval, azzal a különbség­gel, hogy itt alig öt-tíz perc jut egy-egy nyiratkozásra és a bégető jószág nemcsak új frizurát kap, hanem egész kül­leme is megváltozik. „...bunda tűnj el” Olyannyira, hogy még az edzett, korcs pásztorkutyák is gyanakodva fogadják a csu­pasz jövevényeket. Sírkő Béla,x a kishartyáni termelőszövetkezet főágazat- vezetője elégedetten szemléli a kavargást és a legalább har­minc itt dolgozó is viszonylag jól eligazodik az átmenetileg bazárjelleget öltött akolban. — Ma kezdtük a juhnyírást, ahogy ismerem Piroskáék tempóját, négy nap alatt biz­tosan végeznek — mondja a főágazatvezető. Az iram valóban nem min­dennapi, a fogd meg munkát végzők ugyancsak izzadhatnak, míg a négy lábbal tiltakozó jószágokat a nyírókhoz von­szolják. Az ellenállás érthető, a birka társas lény és rögvest óbégatni kezd, ha elszakítják társaitól. Azután, amikor le­ültetik a nyíró elé, egycsa- pásra elhallgat. Viszont a sze­meit úgy forgatja, mint a ha­lálraítélt. Azután valószínűleg csodálkozik, mert gyapja az ügyes kezek és az ügyes szer­szám munkája nyomán úgy terül szét körülötte, mint amikor valaki hanyag elegan­ciával földre dobja a zakóját. gáddal dolgozom csaknem ti­zenöt éve. A kiöregedők he­lyére persze jöttek újak is, de nagyjából néhány család teszi ki a tizenkét tagú kom­pániát. Tíz megyében dolgo­zunk és évente körülbelül 80 —100 ezer juhot nyírunk. Ezt az évet természetesen úgy kell érteni, hogy három hónap. Eddig tart a nyírási szezon. Általában március elején kezdődik és többnyire május végén be is fejeződik. Ezalatt járják az országot. Mint a másik 25—30 brigád. Piroska András fölpattan és elmegy köszörülni. A kések­nek, vagy ha úgy tetszik ol­lóknak mindig éleseknek kell lenni, különben csak kínlód­nának. Az emberek is, meg a birkák is. Piroska viszont mindig is híres volt a szer­számairól. Állítólag volt olyan nyirója, akit magasabb fizet­ségért elcsaltak, de visszajött, mondván rendes munkát csak rendes szerszámmal lehet vé­gezni. A legjobbak az országban A „főnök”, Piroska András energikus, határozott egyéni­ség. Kerít egy ládát, rá egy darab laticelt és int, hogy foglaljak helyet. Már vagy három esztendeje szeretnék vele beszélgetni, most sike­rült végre erre is sort keríte­ni. Nem nagyon kell faggatni. — Huszonhét éve ezzel fog­lalkozom, de őseim száz évre visszamenőleg juhnyírók vol­tak. Tudja, ez apáról fiúra öröklődő mesterség. Igaz, eredeti szakmám kőműves — mondja, de tüstént legyint is rá, mint aki maga sem biztos benne, hogy valóban föl tudna húzni egyenesen egy falat... Juhnyírásban viszont nagy­menő kies hazánkban. — Endrődiekből és buda­pestiekből álló állandó bri­Tanulásra három hét Míg a „főnök” visszatér. Var­ga Antalnéval beszélgetünk, ő van legközelebb és mint kiderül — micsoda véletlen — Piroska András nővére. — Mikor kezdett nyírni? — Huszonhat évvel ezelőtt — válaszolja, fel sem pillant­va a lábai előtt üldögélő gyapjasról. A juhnyíró gép ve­szélyes szerszám, ha kezelője másfele tekinget, könnyen a birka füle bánja. Vagy farka, attól függően merre kúszik a gép a bunda alatt... — Kilenchónapi szünet után ma nyír először megint. Nem szokatlan? — Ügy megy, mint tavaly májusban, amikor abbahagy­tam. Huszonhat év nagy idő, itt meg a gyakorlat a fő —, majd elgondolkodva hozzáte­szi. — Lehet, hogy ez az utol­só szezonom. Jövőre a fiam veszi át a helyem a csapat­ban. Most még elvállaltam, mert éppen katona. A honvédségtől meg nem­igen engedik el juhnyirásra a kiskatonákat. A szabadság az más. Most is emlegetik, ami­kor tavaly ifjú Szőllősi Jó­zsef beállított valamelyik ta­nyára — még azonmód egyen­ruhában —, hogy jött nyírni az „évi rendes” idejére. — Azonkívül, hogy valaki­nek még az ükapja is nyíró legyen, mi kell még ehhez a mesterséghez? — kérdem Pi­roska Andrást. — Három hét betanulási idő. — Csak? — Ennyi elég ahhoz, hogy kiderüljön lesz-e valaha nyí­ró a jelentkezőből, vagy sem. Itt senki nem dolgozik a má­sik helyett. Naponta 900—1000 juhot kell megnyírni, még­hozzá úgy, hogy ne legyen pa­nasz a munkánkra. „Kismamák” az olló alatt — Miért nem képeznek ki az üzemek nyírókat? — Próbálták — legyint Pi­roska. — Huszonöt ilyen al­kalomról tudok, abból hu­szonnégyszer nem sikerült. Ide profik kellenek. Olya­nok, mint Horváth János, vagy Gyula, az öccse, Balogh Antal, vagy idős és ifjú Szől- Jősi József, apa és fia, vagy a szintén fiatalabb generáci­óhoz tartozó Pápai Zoltán. A legfiatalabbak is 10, az öre­gebbek 25—26 éve ezt csinál­ják. Az ükapákról nem is szólva... — Mikor nyírt utoljára? — kérdezem a „főnököt”. — Hat éve. Akkor meg óránként 20—23 darabot. A legtöbb, amit egy nap nyír­tam 176 birka volt. Fél nyájra való. A mosta­ni legjobbak 120—140 juhot tudnak megnyírni naponta. — Most már csak szerve­zek, irányítok, karbantartom a gépeket, időnként betanítok egy-egy új embert. Egyébként a „Tarnamenti” Termelőszö­vetkezetben dolgozom, mint hőszigetelő csoportvezető. — A többiek? — Itt-ott. Van aki halfeí- dolgozóban, van aki a gabona­iparban. Ilyenkor jövünk ösz- sze... Közben újabb juhszállít- m'ány érkezik. Ezek aztán vég­leg kétségbeesetten bégetnek. — Kisbárányos anyák —, mondja Kovács József juhász, a gazda. — Ezek nem hagy­nák egy percre sem ott a bá­rányaikat. A kétirányú ragaszkodásból ezúttal is a birkák húzzák a rövidebbet. A gazdák ugyanis ahhoz ragaszkodnak, hogy ad­ják oda a gyapjúkat. Itt és most. A juhnyíró ollók a szoká­sosnál is óvatosabban csúsz­nak a bunda alá. A „kisma­mákra” nagyon kell vigyázni. — Nehéz is nyírni őket —, mondja az egyik nyíró. — A soványhoz, meg a szop­tatóshoz kell a legnagyobb türelem — teszi hozzá a má­sik. Birka oroszlánfazonnal Sovány birkáról azonban szó sincs. A jószágok szépek, egészségesek és ennek megfe­lelően nagy a bundájuk is. Gondozójuknak meg a ked­ve. .. — Ügy öt kiló körüli gyap­júra számítok — mondja elé­gedetten. Azután társaival fogadásokat köt, kinél lesz a legtöbb gyapjú. — Szoktak-e a gazdaságok különleges kívánságokkal elő­állni? — érdeklődöm Piros­kánál. — Van ahol igen, de több­nyire ránkbízzák a dolgot. A kezdetben, amikor az ötvenes évek végén az országban elő­ször elkezdtük a gépnyírást, sok helyütt nem engedték meg, hogy lenyírjuk a fejüket, vagy a lábukat, hasukat a juhoknak. — Akkor mit nyírtak? — Csak az oldalát. Képzel­je, hogy néztek ki. — Bajos. — Nagynehezen sikerült meggyőzni őket, hogy értjük a mesterségünket. Az ürüket például — néhol még tarta­nak vezérürüt — oroszlános fazonra kell nyírni. Ezt álta­lában én csinálom. Ilyenkor a fején és a lábain nagyobb­ra kell hagyni a gyapjút. — Ezzel fel is léphetne va­lamilyen versenyen. Nem szoktak ilyesmit rendezni? — Szoktak. Csak éppen több rajta a bunda, mint a birkán. — Már itt is? — Ajaj! — csak legyint. — A gödöllői agrártudományi egyetem szakemberei viszont filmre vették, hogyan nyírunk. Ha jól tudom az agrármérnö­kök képzésénél oktatják is..: — Meddig találkozunk még a Piroska névvel a szakmá­ban? — Nézze, 41 éves vagyok. Kocsim, szép házam van Bu­dapesten. Ha ezt nézzük, akár abba is hagyhatnám. De nem lehet. Ezt kifulladásig keli csinálni... Zilahy Tamás NYITOTT SZEMMEL VERSENY A fárasztó strapának aláve­tett irodagép koszos és el­nyűtt, kétségtelenül jót tenne a nélkülözhetetlen munkaesz­köznek egy felfrissítő tisztí­tás. Hosszas halogatás után a tulaj végre elszánja magát a szerviz meglátogatására, ahol bátortalanul rebegi a munkafelvevőnek: — Ha lehetséges, gyorsan kellene elvégezni a karban­tartást. Elvégre, munkaeszköz ez a műszer, mindennap szükség van rá. A munkafelvevő pár pilla­natig habozik csupán, aztán előrukkol az ajánlattal: — Nézze, kérem, ha annyi­ra sürgős, akkor megcsinál­hatom MASZEKBAN. Este ha­zaviszem a gépet, elvégzem a szükséges karbantartást és holnap reggel lehet is érte jönni. Mi tagadás, fölöttébb ke­csegtető ez az ajánlat, kivált­képpen azért, mert a szolgál­tatás legkülönbözőbb területe­in nemigen szoktuk meg ezt a tempót. A saját érdekeit néző megrendelő pedig nem is meditál különösebben azon, hogy a maszek munka ren­delését egy állami munkahely irodájában veszik fel. Ellen­ben boldog örömmel bólint: minden rendben van, előre is köszönöm. Csodák — a jelek szerint <!rz manapság is történnek, másnap reggelre valóban kész a gép. Kicsinosítva, kiglancol­va ott fekszik a pulton, min­den külső jel gondos munká­ról árulkodik. A meglepett és elégedett megrendelő már nyúl a zsebbe, amikor egy picinyke zavar támad. Nyílik az ajtó, belép két úriember, a vállalkozó munkafelvevő ar­cán pedig átfut egy felhőcs- ke. Elhallgat, matat valami­vel. — Kicsit megijedtem, azt hittem, hogy a főnök — mond­ja kisvártatva. — Egyébként háromszáz forint. A megrendelő bólint és fi­zet. Elégedetten, minden pa­pírmunka és adminisztráció nélkül. Elvégre, neki a vég­eredmény, a gyors és jó mun­ka a fontos. Az ajtón kifor­dulva ugyan még eszébe jut, hogy mindezt a versenynek köszönheti. A nem egészen tisztességes versenynek, ami az egyéni és közösségi érdek között folyik. S ez alighanem jókora szeplő a fölöttébb gyors szol­gáltatáson. A BIZONYÍTVÁNY A derék öregúr kiállította egy falu bizonyítványát, rá­adásul hivatalos helyen. A bíróságon. Ki tudja, milyen alkalomból tisztességesen be- szeszelt a helyi kocsmahiva­talban, az iddogálásnak pedig kemény következménye lett. Beült az úr az autóba, né­hány méter megtétele után el akarta mozdítani a helyéröl a szabályosan az út szélén parkoló autóbuszt. A törékeny személyautó húzta a rövidebbet, s a ma­radandó nyomot hagyó össze- csókolózás a bíróságon foly­tatódott. Az ítélkezést meg­előző kihallgatások során számtalan furcsaságot megél­tek már a bírák, ezúttal is valami hasonló történik. Az öregúr visszaemlékezik a szeszelés napjára, de inkább a falut minősíti, ahol ittasan beült a kocsijába. — Nézze, bíró úr, én na­gyot csalódtam abban a fa­luban. Az az igazság, hogy az ottani lakosokkal még a háborúba se mennék el. Mert mit várhatnék tőlük a nehéz helyzetben?! Jó, nem mon­dom, ittam valamennyit, de miért hagyták, hogy beüljek az autóba? Az érvelésben lehet valami, bár egy valamit kihagy az úr emlékezete: nem sorolja fel a bírónak azokat, okik próbálták visszatartani az autózástól. A magyarázat sejt­hető, talán az „ittam vala­mennyit’’ önminősítés is sán­tít. ZSAROLÁS A tanácsi tisztségviselő fon­tos úton jár. Pecséteket kell szereznie egy tervdokumentá­cióra, a gyorsaság pedig köz­érdek, a megvalósítást régen várja a lakosság. A stempli- nek, mellesleg, különösebb je­lentősége nincs. Formalitás­nak tűnik az egész, de kell, ez a szabály. Nem pecsételünk! — a ki­jelentés kellemetlenül érinti a gyors ügyintézésben bízó tanácsi tisztségviselőt. A mél­tatlankodó kérdésre megkap­ja a választ is: a stemplizési jog az ilyen meg olyan köz­pontot illeti meg. Baj nem is volna egy szál sem, ha ezek a főhivatalok itt lenné­nek a szomszédban, csakhogy a másodpercek alatt elvégez­hető adminisztrációért el kel­lene utazni az ország távoli pontjára. Egy nap kiküldetés, autó, esetleg sofőr, napidíj — semmiség az egész. £ tanácsi tisztségviselő mégsem érti a szolgáltató vállalat álláspont­ját, s ezt kellő érvekkel is alátámasztja: — Hogy van ez? Ott tehet­nek pecsétet a tervdokumen­tációra, ahol jószerivel azt sem tudják, miről van szó? Ahol semmilyen információ­val nem rendelkeznek a hely­színről? Az érvelés hatástalannak tűnik: semmit sem lehet ten­ni, ez a rendelkezés. A sza­bály. Ez az a pont, ahol a beszélgetés és a hangnem megváltozik, a tanácsi tiszt­ségviselő ugyanis felcsattan: — Na, ha ez a szabály, ak­kor rögvest szólok az újság­nak, tűzzék tollhegyre ezt a hiábavaló körülményeskedést. Mit mondjak, a szokatlan zsarolás ezúttal is hatott, a papírokon perceken belül ott volt a szükséges stempli. A találékony tisztségviselő elé­gedett. S bár felháborodottan, mégis sikerélménnyel a hang­jában tájékoztat az esetről. Örülhet a sajtó is, hiszen a történet arra vall, hogy pusz­ta felemlegetése is meglá­gyítja a legkeményebb bürok­rataszívet is. Bár, ami azt illeti, vigasz­talóbb volna, ha az olajozott és ésszerű ügymenethez nem kellene ilyen zsarolás. Balkezesek boltja A világon több mint 30« millió balkezes él, s bár már sok gépet átállítanak számukra, sőt szerszámok is készülnek bal kézre, a mindennapi élet apró esz­közeivel alig boldogulnak. Ezen kíván segíteni egy londoni bolt, amelyben a legkülönfélébb tárgyakat árusítják balkezeseknek. Már a bolt ajtaját is bal kézzel kell nyitni, s több mint 90-féle tárgyat lehet benne kapni. A vonalzón a centiméter-beosztás jobb­ról kezdődik, a karkötő- órán a felhúzó bal olda­lon van, a gyorsírószékek kartámasza szintén. A címkönyvben az index a bal oldalról a jobb oldalra vándorolt. A boltokban kapható bal kézre szabott dugóhúzó, burgonyahámo­zó, habverő, doboznyitó,, borsdaráló, mártássziía,' késélesítő, olló, levesmerő • kanál, vasaló, golfütő, kri­kettkesztyű, kulcstartó, levéltálca, töltőtoll, játék­kártya, kasza, faragópad, tyúkszemvédő stb. Kelemen Gábor NÖGRÁD — 1984. március 23., péntek 3 i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents