Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-17 / 65. szám

Várakozó érfékek A hazai naiv művészet új felfedezettjei Elhangzik az Ssszes BeetKoven-szimfénia Megkezdődött a komoly zene ünnepe A budapes­ti tavaszi i fesztivál im- fej már rendsze- S réssé vált |f_ évente mégis- Ili métlödö prog- Ij ramsoroza- tában a ha- I gyományok- nak megfele- j leiden ko­molyzenei ;!; rendezvé­nyek vannak , túlsúlyban, amelyek bi­zonyára fel­keltik sok vi­déki zenera­jongó érdek­Budapesti Tavaszi Fesztivál T W március. Ifi 25 / ..- ■ ,i1,1 iitólillliiiií — F estészetünk növekvő ér­tékrendje immár országos egyenletességgel teremtődik a hazai táj minden szögleté­től ihletődve. Lassan nem ta­lálunk üres helyet, ahova ne ért volna el a festői képzelet, ne gyarapodott volna az alföl­di, mátrai, balatoni tájak va­rázsától, ne csatolódott volna vissza szabolcsi, tolnai,- ba­ranyai, békési múzeumokba. Ez az alkotó folyamat egyre inkább a társadalmi tudat része. Mindazonáltal nem minden festői minőség tárul­kozott fel, számtalan életpá­lya érdekes eredménye lap­pang, rejtőzik olykor úgy, hogy felfedezése bizonyos tár­sadalmi mozgások feltárásá­val is együtt jár. S közéjük tartozik Opaczán Ilona, aki Tövisen született 1897-ben, s különös rajzi te­hetségét Nagyszebenben gon­dozta Konrad Bergness és Se­bestyén Ignác festőművész. Férje, Dancsó Gyula MÁV­alkalmazott volt, így jútott el életének különböző állomás­helyére: Vöröstoronyba, Bra- ilára Cornetra, Nagyváradra és a későbbiekben Pomázra, ahol sokat festett az ottani tájakról és emlékeiről. Rend­kívüli stílusérzékkel, őszinte utószecesszió jegyében festette álomképeit Carducci késői magyar festőrokonaként lila es fehér orgonákról, lányáról, Oltvainé Dancsó Ilonáról — aki édesanyja példája és bel­ső tehetsége révén szintén festő lett —, banános csend­életről és remekbe szabott „Interieur”-ről. Lányával együtt több közős tárlata nyílt Kolozsvárott, Bukarest­ben, Nagyszebenben, Buda­pesten. Különös finomság árad orgonás csendéletein, az orgona lila csipkéje a drapé­ria tényleges esipkezétében folytatódik. Egyik fő műve a Menyasszonyöltöztetés, ame­lyen a figurák háromszoro- zódnak tényleges alakjukkal, falon függő figurális képekkel és a kerti emberekkel. Mint egy Piombó-festményen. E képeknek múzeumban lenne a helyük, de csak lányáról tud­nak, Dancsó Ilonáról, aki is­mert és elismert festő, remek sorozatot komponált Vácrátót- ról, Szentendréről, Pomázról, Budapestről. Szántódról, fa­lusi tanyákról, napraforgók­ról, górékról és orgonákról is, melyekben sikerrel vette át első mesterétől a stafétabotot. Mindkettejük munkássága művészettörténeti feldolgo­zásra, műveik múzeumi gon­dozásra várnak. Rendhagyó a története Si- posné Kulcsár Máriának, a maga őszinte tisztaságában Kiskunmajsán született 1899- ben, de festői tehetsége elna- polódott a családi gondok és az akkori társadalmi közöny miatt, mely nem igényelte művészi kibontakozását. He­lyette is szép, nemes életet varázsolt, becsülettel felnevel­te gyermekeit, akik közül Vedresné Sípos Szabó Erzsé­bet országos fontosságú köz- művelődési tevékenységet feji ki. Siposné Kulcsár Mária fes­tői újjászületése hatvanöt éves korában történt, s ez önma­gában is rendkívüli esemény Még inkább az, hogy a ké­pek hamvassága nem igényel semmi magyarázatot, olyan magabiztos az önértéke. Mire emlékszik 1916-os raj­zi, festői kísérleteiből? Cseresznyés képre, rozsme­zőre sok másolásra, mert mindent rajzra vett, amit lá­tott könyvekben, levelezőla­pon. Utána a család követke­zett dandár munkával. Több évtized, s amikor férje meg­halt, az egyedüllét, a ma­gány feltámasztotta festői ké­pességeit. Túl volt akkor már a hatvanötödik eszten­dőn. Most, 85 éves korában is naponta fest, megszállot­tan, értelmet ad idősebb évei­nek, festői minőséggel növeii közvetlen és egyre tágabb környezetét. Élete példa is, nemcsak festészet. Müvei kö­zül kiemelkedik a Kukoricás csendélet, a Téli táj és a kö­csögbe helyezett Napraforgók melyek növényarcuk tündök­lő sárgaságával a nyár pom­páját és érett bőségét idézik Losoczi Miklós lődését is. A március 16-a és 25-e közötti fesztiválon nem kevesebb, mint harmincöt koncert hangzik el, a legki­válóbb hazai előadóművészek, zenekarok, énekkarok és kis­együttesek tolmácsolásában. Mivel a fesztivál célja egye­bek között éppen a magyar zeneművészet rangjának, szín­vonalának, ezen keresztül a kodályi zenepedagógia haté- konyságának reprezentálása, ezert a fellépő muzsikusok sorában mindössze két ven­dégművészt találunk: Craig Zerbe-t, a Magyar Televízió legutóbbi karmesterversenyé­nek győztesét, a Jang Bin Sun, kínai hegedűművészt. A hangversenyek sorában alighanem az összes Beetho- ven-szimf óniát megszólaltató koncertek keltik majd a leg­nagyobb érdeklődést Ma 19-én, 22-én és 24-én négy estén hangzatnak el a bonni mester szimfóniái a Zeneaka­démián Kóródi András, Fe- rencsik János és Le­hel György vezényleté­vel. A* utolsó koncertet, amelyen a VIII. és a IX. szimfónia szólal meg a nem­zetközi hangversenyéletben is jól ismert és nagyrabecsült Ferencsik János pálcája nyo­A fesztivál emblémája mán, március 25-én az Erkel Színházban megismétlik. De talán nem lesz kisebb az ér­deklődés a Liszt Ferenc Ka­marazenekar hangversenyei iránt sem; különösen a 21-1 zeneakadémiai koncert érde­mel figyelmet, amelyen az együttes a két évtized alatti művészi munkáját, szorgal­mát és tehetségét reprezen­táló műsorral lép pódiumra: részleteket játszanak Bach hatalmas, egész életművét összefoglaló alkotásából, A fúga művészetéből, és meg­szólaltatják Bartók Zene hú­ros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című kompozíció­ját. A fesztivál ideje alatt ke­rül sor a Mátyás-templom felújított, némileg korszerűsí­tett orgonájának bemutatásá­ra is. Az újjávarázsolt hang­szeren március 16-án először Lehotka Gábor orgonaművésí- ad nyilvános hangversenyt Orgonaestek színhelye lesz egyébként a Deák téri evan­gélikus a Kálvin téri refor­mátus templom, s a Dohány utcai zsinagóga is. A magyar és európai hang­szeres és énekes muzsikának a régebbi századokból ránk­maradt néhány darabját a Bakfark Consort művészei- 1 tő) hallhatjuk a Pesti Viga­dóban március 18-án ,.A kö­zépkortól a reformkorig” cí­mű hangversenyükön. Es ugyancsak régi muzsikából 1 nyújt át egy válogatást ebben a műfajban másik avatott együttesünk, a Camerata Hungarica, szintén a Pesti Vigadóban, 19-én. A Vigadó egyébként 24-én a Cziffra Alapítvány művészei által adott hangversenynek is szín­helye lesz, és itt kerül sor a Budapesti kamaraegyüttes Mihály András veszényletével adott koncertjére is 23-án- De nem hagyhatjuk említés nélkül a Budapesti madrigál- kórus, ugyancsak a pesti vi­gadóbeli különleges hangver­senyét sem. Az Európa-szerte ismert, Szekeres Ferenc ve­zette kamarakórus ezúttal Händel nagyszabású, kórus­tételekben gazdág oratóriu­mát, az Izrael Egyiptomban című művét adja elő, ami a Budapesti madrigálkórus mű­vészi teljesítőképességének legmagasabb színvonalát igényli. A negyedik budapesti ta­vaszi fesztivál minden zenei eseményét lehetetlen felsorol­ni. Ránki Dezső zongoraestje, a Tátrai-vonósnégyes hang­versenye, a MÁV Szimfoni­kusok oratóriumestje, a Bak­fark Bálint gitárzenekar hangversenye bizonyára fel­kelti a külföldi, de a hazai érdeklődők figyelmét is; csak­úgy mint a magyar zenei ne­velés eredményességét folya­matában felmutató, gyakran példaként emlegetett együttes, a Magyar Rádió gyermekkó­rusának hangversenye márci­us 20-án a Mátyás-templom­ban. Szomory György Bódi Tóth Elemér két verse A mesék kapujában Mint a delhi nagy mecsetbe, lépek mesés teraszra, megkövültén bámulnak rám az oroszlánok, pezsegve úsznak a violaszinü fények ibolyaillatú vizekben. Szivemben fehér minden, mint a hó, ki számlálgatná, meddig élek, zászlait — égő fátylait — lebegteti, mint aki tudja már, mire való, riadalmaiban a lélek. Szívében karcsú pálma A nap hogy elpereg, zoiigorahaug futása, fehér felhő a hegycsúcsok köriig alant a tompa fényű tenger ül, keselyű ki nem ássa többé, nincs semmi heg. Az ember oly vidám, hegedűszó az állma, szivében karcsú pálma lengedez, befonja vágy, pókhálóként a nesz, s nincs,, mit jobban kívánna sajgó napjaimálL Szépen magyarul — szépen emberül Tájnyelv — köznyelv '„Dzsudinak neveztük el, mert olyan palincolós — el- csavargó, kikapós, mászkáló természetű — ember”. — hal­lottam egyszer a rádióban. A „palincolós” nincs benne táj­szótárainkban, s a szófejtő szótárak sem ismerik, de ta­lán összefügg a palinkózik igével, amely a székelyeknél azt jelenti: „lebeg (pl. a pa­ngókéra vetett zeke vagy mente a szélben)” s ugyan­ott a pálinkát, „panyóka” ér­telemben is használják: (pá­linkára vette a zekéjét). A „kukoricacstihé”, „kuko­ricahéj” jelentésű suskót a televízió szigetközi adásában hallhattuk: ez, akárcsak ro­konai, (a susolina, a susorka, susujka) a szlovákból kerül­tek hozzánk, némileg meg- magyarosodva (a szlovák sustic a „száraz” jelentésű suchy származéka). Lényegé­ben mezőgazdasági (háziipa­ri) szakszó, de a gányol, ösz- szegányol ige már „közérde- kűbb”, éppen ezért fedeztem föl örömmel az Esti Hírlap egyik színi bírálatában: „A Patika rossz darab. Pontosab­ban összegányolt, végig nem gondolt darab”. A „gyengén rosszul összetákol” jelentésű gányol ige 1785 óta követhe­tő nyomon, de mindeddig nem vált irodalmi nyelvünk szókincsének részévé (az Ér­telmező Szótár sem vette föl), pedig a nyelvjárásokban: Szatmárban, a Szamosháton ma is él. Alkalmasint onnan hozta magával a bírálatiró, s szerencsére a szerkesztő sem húzta ki: mindannyian jól járnánk, ha megragadna irodalmi szókincsünkben ez a kifejező (hangutánzó-hang­festő) szó, ahogy a közel­múltban a többi egykori táj­szó is: a kikupálódik, a vi­szály og, az óckodik (valami­től), a hőbörög, a pátyol(gat). A „serénykedik" jelentésű körömködik is megérdemli, hogy (a „csipkedd magad”) belekerüljön az irodalmi és a kbznyelvbe; ezt a rádió Tö­mörkény István egyik elbe­szélésével hintette szét az or­szágban, de nemcsak Szeged körül használják, hanem Deb­recen vidékén is mondogat­ták: „Körömködjetek a do­hán körül!” Szeged írója, Mó­ra Ferenc pedig „szorgosan összegyűjt” jelentésben hasz­nálta az összekörömködik igét: „Mák ángyó az impéri- um, nem hiába ő körömköd- te össze az egész vagyonkát”. Nos, körömködjünk mi is: egész csinos kis vagyonkát körömködhetünk még össze, menthetünk meg kallódó, ízes tájszavainkból — sok fölösleges idegen szó helyébe Szilágyi Ferenc 8 NŰGRÁD - 1984. március 17., szombat ÜJ, ÜDVÖZLENDŐ moi- galom kibontakozásának le­hetünk tanúi — és részesei — napjainkban: egymás után alakulnak meg a városszépí­tő egyesületek. A Központi Statisztikai Hivatal most el­készült, legfrissebb összesíté­se még arról tanúskodik, hogy 1982 végén tizenhat szépítő egyesület, vagy hasonló szán­dékú város-, várbaráti kör, ársaság tevékenykedett, s tag­jainak száma megközelítette a nyolcezret. Az újabb hír­adásokból viszont arra lehet következtetni, hogy az azóta eltelt egy esztendő alatt e közösségek száma megkétsze­reződött. A mozgalom első virágkora a hatvanas évek végére, a hetvenes évek kezdetére esett. Néhány nagy múltútól, mint az ezres taglétszámú soproni egyesülettől, vagy a négyezres tagságú Egervár Baráti Körétől eltekintve ek­kor jött létre a szombathelyi, a sárvári, a nagyatádi, a ka­zincbarcikai, a sárospataki, a csornai, majd a szentendrei és a nagyvázsonyi egyesület, illetve baráti kör. A jelen, a kibontakozás kora pedig az elmúlt évtized végén kezdő­dött a szerencsi, a kaposvári, a kapuvári, az esztergomi, a győri szépítő egyesület, illet­ve társaság, s az Urbanisták Barcsi Egyesületének megala­kulásával. S őket követi töb­bek között Budapest, Baja, Debrecen, Kecskemét, Keszt­hely, Miskolc, Pécs, Szeged, Zsámbék. Elnevezésüktől függetlenül számos közös vonás, nagyjá­ból azonos célok jellemzik ezeket a közösségeket. Egyik legfőbb — és nagyon értékes — jellemzőjük talán az, hogy Városszépitő mindenfajta központi agyon- szervezes nélkül, többnyire spontán akarat nyomán kel­tek életre. Mind többen és mind több helyütt ismerik fel, és korántsem csupán a felelős vezetők, hanem — ahogy mondani szokták — az „egyszerű” állampolgárok is, hogy a lakóhely szépsége és szépítése, gazdagsága és gaz­dagodása a meglévő értékek megóvása és újak teremté­se közös ügy. Ezt a felisme­rést tükrözik és bizonyítják az egyesületek alapszabályai­ban rögzített célok is. Szom­bathelyen például a városszé­pítést, a virágosítást, az érté­kek védelmét, Nagyatádon a város szépítését, a hagyomá­nyok ápolását, a várostisztelő erők összefogását, történelmi, régészeti, természeti értékek megőrzését, gyarapítását, Sop­ronban a haladó hagyományok ápolását, a szocialista haza és város szeretetét, a város- fejlesztési erők összefogását, Szentendrén a város élete, hagyományai, kulturális és művészeti értékei, múltja és fejlődése iránt érdeklődők összefogását jelölték meg fel­adatuknak. Nemesebb célokat aligha le­hetne elképzelni. Érthető hát, ha ezek a társaságok népsze­rűek és életképesek. Valós társadalmi szükségletet elégí­tenek ki, és ily módon része­sei a felelős helyi politikának. A legjobbak példája arról vali &úgy képesek tévéké­egyesületek nyen közreműködni a nyílt, őszinte helyi politikában. Méghozzá olyan tagsággal, amely eddig többnyire távol­maradt az efféle dolgoktól, a szépítő egyesületek olyan ál­lampolgárokat is megnyerhet­nek a közügyeknek, akik ko­rábban talán idegenkedtek a hivatalos fórumoktól. Meg tudnak nyerni, s valószínű­leg azért is, mert maguk nem váltak hivatalos fórumokká, maradtak annak, amik: egye­sületnek, s mert nem btirok- ratizálódtak el. Munkamódsze­rük nagyon egyszerű: szólnak városuk, egy-egy lakóház, si­kátor, terecske, a tisztaság, a fák, a virágok, a lakóhely arculatának és hangulatának érdekében és védelmében, 8 ha úgy adódik — cseleksze­nek is! Gyakran „nehéz” emberek ezek a városvédők. Nem egy redőt vontak már a települé­sek vezetőinek a homlokára, és mégis, többnyire köszöne­tét kapnak „akadékoskodásu­kért”. Az az általános tapasz­talat ugyanis, hogy a város­szépítő egyesületek mindin­kább a hivatalos helyi szer­vek partnereivé nőnek fel. Helyenként komoly konfliktu­sok is adódnak, de mindig és mindenütt a szebb, a több, a jobb, azaz a közös ügy ér­dekében. E kapcsolatok álta­lános jellemzője a kétoldalú bizalom. és erősödik az együttműködési készség is. A tényleges segíteni akarás, és annak fel- és elismerése jel­lemzi mindinkább a taná­csok, a társadalmi szervek és a városszépítő egyesületek vi­szonyát. Társadalmi munkában ké­szülő falufásításí, köztisztasá­gi, lomtalanítási akciókról, sportpályaépítésekről, patinás kandelláberek megfiatalításá­ról, míves utcai padok re­konstruálásáról, műemlék jel­legű házak felújításának ter­veiről érkeznek hírek. Ha napjainkban kibontakozóban van a városszépítő, védő moz­galom, bízvást mondhatjuk, egyben ki is teljesedik, tar­talmában gazdagodik. A la­kóhelyükhöz kötődő emberek közösségei, főképp a frisseb­ben verbuválódottak egyelőre elsősorban csak az értékeket veszik számba, a hagyomá­nyokat ápolják, az erőket fog­ják össze, városukat, faluju­kat népszerűsítik. Terjed azonban az a gyakorlat, hogy a hivatalos szervek a telepü­lést érintő egy-egy fontos döntés előtt elképzeléseikről tájékoztatják a városvédőket, véleményüket és segítségüket kérik. Másutt „klasszikus” kétkezi társadalmi munkába kapcsolódnak be a városvé­dők, s van, ahol pénzt adnak össze, hogy gyarapodjék az ezreknek otthont jelentő kör­nyezet. VAROSSZÉPt'j. ÖK? Város­védők? Egyesület,? Baráti kör? Társaság? Sokan van­nak, vagy kevesen, illetve pontosan hányán is vannak? Mindez tulajdonképpen mel­lékes. A lényeg, hogy létez­nek és a számuk napról nap­ra nő. Gyarapodnak. Gyarapítanak. Beregán Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents