Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)
1984-03-17 / 65. szám
BUKKALJÄ! (IITERA)TORA Németh Miklós grafikája Győri László: Kései hó Nézzétek hangyák kiált a kisfiú hópihék jönnek özönölnek nyüzsögve seregelve szakaszokban a hajba a prémbe a fülbe csillagos lábacskák kapaszkodnak lerágják őket szálanként letarolják fehér fehér fehér Nincsenek üstökök hajfonatok válltömés feslik bújik a fehér ablaküvegen csikorog autó üvegén söpri a fémkar nyikorog recseg prém szétesik szétmászik feketén fehér fehér fehér Lábakat ütögetnek a küszöbön szétmállott fehér dögcsomók a lépcsőházban mint a végső horda a Földön szétbomolva Tavaszodik fű nő s duródik ki a hi nézzétek hangyák kiált a kisfiú szavára azok özönölnek a szó eget érint az elme ily iszonyú kisfiú vigyázz a Földön mit beszélsz Megered esik özönöl fehéren a tudatot érinti ujjúval a lét s a lét nyüzsögve árad fehér fehér fehér Mert nem a szó nem az elme hozza a tolongó tülekvő hóesést hanem a szörnyű gyönyörű árdeli lét Nézzétek élet kiáltom kisfiú bábjait hozza új magokat életre-halálra. Költői kirándulás Válságtünetekkel tarkított korunkban sem hódít tért a lehengerlő könnyedséggel az irodalom. írók és poéták nem érhetik be azzal, hogy könyvekkel körülrakott szobájukból. íróasztaluk vértje mögül küldözgessék írásos üzeneteiket — szerkesztőseg, nyomda, terjesztőapparátus közbeiktatásával — az olvasóközönségnek. Nélkülözhetetlennek látszik a személyesség „varázsa”. Azaz kulturális eseményeket kell szervezni, ahol publikum és alkotó közvetlenül mérik fól egymást hús-vér mivoltukban. Ahol megelevenedik a szenvtelen fehér papírra nyomott, fegyelmezett sorokban álló szöveg, s a tiszta mondatok jelentését arcrándulás, szenvedélyteli hang is gazdagítja. E kulturális események jelentősebbjei közé tartozik a hét elején Egerben megrendezett költőtalálkozó. Két folyóiratnak, a miskolci Napjainknak és a salgótarjáni Palócföldnek a „gazdái” jöttek össze — ahogy ők mondták — semleges pályán, Heves székhelyén. Nagy, valamint jelentős nevek alapozták meg rangját a találkozónak. A Napjainkat Papp Lajos fő- szerkesztő, mellette Kalász László és Serföző Simon képviselte. A Palócföld „színeiben” Bar any i Ferenc főszerkesztő, Bódi Tóth Elemér és — az egyetlen prózaíró a sorban — Laczkó Pál szerepelt. Két József Attila-dfj és mintegy két tucat kötet írható föl e literátorok ösz- szesített érdemlistájára. Az összejövetel méltó házigazdájaként Cs. Varga István, az irodalomtudományok kandidátusa közreműködött. A találkozó létrejöttében szerzett érdemei miatt is fontos az észrevételeket ez utóbbi kultúrféríiú szerepének néhány Jellegzetességével kezdeni. Azok közé a tudósok közé tartozik, akik nem „csupán” a meglevő alkotások studírozásával és egyetemi katedráról való oktatásával gyarapítják a kulturális javakat. Hanem — a Napjaink főszerkesztő-helyetteseként és kritikusként — az „élő” irodalom pezsdítésével, szervezésével járul hozzá új értékek keletkezéséhez. Cs. Varga ötlete volt, hogy a közönségtalálkozó előtt egyórás „folyóiratközi” eszmecserét iktasson be, mivel — mint ez alkalommal kifejtette — „a vidéki irodalomnak meg kell szerveznie önmagát, de nem hivatalos formákkal, hanem élő baráti kapcsolatok révén.” Jobb helyet e baráti kapcsolat ápolására és a közönségtalálkozóra nem is találhatott volna, mint az ifjúsági ház. Egy éve alakították át Eger központjának egy régi épületét erre célra. Az ódon lépcsőház befedésével, zárt térré alakításával; a régi folyosók, zegzugok meghagyásával bensőséges otthont teremtettek az alkalmilag vagy szervezetten betérő, időzni kívánó tizen- és huszonévesek számára. Ennek az épülettömbnek a „tanácsterem”- mé kinevezett helyiségében gyűlt össze mintegy negyven — fiatal, megállapodott korú és idős — irodalomkedvelő, hogy tanúja legyen a költőtalálkozónak. Magát az eseményt nemcsak az alkptók szokásosnál nagyobb „létszáma” különböztette meg a hagyományos író-olvasó találkozóktól. Hanem az is, hogy egyúttal csak az alkotóké, illetve alkotásoké volt a szó; a két főszerkesztő koncepciójának ismertetése után a művek beszéltek. önmagában az is ünnepélyessé teszi az alkalmat, ha maga a költő adja elő versét. A mű egyszeri, csak az épp Jelen lévő közönségnek szóló előadói teljesítménnyel is gazdagodik. Ez az a személyesség, amely — függetlenül a versmondói képességektől — kötődést teremthet író és olvasó közt; a további értékek befogadását is színesíti, gazdagítja az irodalom- kedvelő számára. Serfőző Simon nyers előadása precízen hitelesített« Indulatteli költeményeit. A hazában Itt-ott enyésző értékek érzelemdús számbavétele kit-kit személyes felelősségére ébreszthet. Mint utóbb a költő kifejtette: indulatai nem valakik ellen, hanem valakikért, miértünk serkentik versírásra. „Indulatok nélkül nem is lehet verset írni” — mondta Papp Lajos. A költő-főszerkesztő szolid hanghordozása érzelmi töltést adott a lírai meditációinak személyes sorsáról, közéletről. Utóbbiról gondolatébresztő versben vallotta meg hitét, miszerint a poéta nem, zárkózhat el társadalmi kérdések elől. Kalász László természetes derűje tovább fokozta verseinek ízességét. „Talán akad egy Krisztus is...” — mondta rekedtes bizakodással egy strófa végén, miután kesernyésen megálapította: lator van „dögivei”. „London dokkjaitól” a „Kárpátok izgulékony medencéjén” át a Jaltáig, sőt Bahcsiszeráj szökőkútjáig vitte gondolatban hallgatóit Bódi Tóth Elemér. Egyszerűen előadott mély tartalmú költeményeit feszült figyelemmel követte a közönség. Magas követelményt támasztott a publikum eiá Laczkó Pál. Egy új esszét olvasott föl teljes terjedelmében Madáchról. „Hihetünk-a benne — kérdi, Madách meglátásaira . utalván —, hogy a következő hosszú távra érvényes felfedezést gyermekeink dugják majd ereszkedett orrunk alá?” Baranyi Ferenc talán a leggazdagabb termésből válogathatott erre az alkalomra. Régebbi és a legfrissebbek közül való vers egyaránt elhangzott Egerben. Neve vonzerőt jelentett a közönség számára, jelenléte meghatározta a rendezvény rangját. Előadásában szembetűnt a nagy közszereplés! gyakorlat: gondolat- és érzelemdús verseit gesztusai könnyen befogadhatóvá tették. Akiért mindéi történt* a közönség maradandó élményt kapott a költőtalálkozótól. A* eleven literatúrával való közvetlen kapcsolat alighanem minden résztvevőt emberileg gazdagított; elősegítette, hogy a kulturális kincs] az irodalom értelmezze és értelmesebbé tegye életünket^ szépítse mindennapjainkat. Molnár Pál G ráber kikászálódott a teherautó vezetőfülkéjéből. Nehézkesen a földre ugrott, aztán szétnézett a faluszéli futballpályán Derekát nyomogatta. Hosszú volt az út. Bezzeg régen... Hajjaj! Bécs, München, Milánó! Micsoda nagy szám volt, ő meg Evelyn a trapézon! Huszonöt éve rajta kívül talán még senki sem tudta a két és fél szaltót odafent. Hol van már Evelyn, hol a Bush cirkusz, hol a sokféle szerződés? Ez a futballpálya van. Langyos még a szél, ahogy a sorban álló nyárfák hullott leveleit átsöpörte a lakókocsi kerekei között, de más így délután felé érezni: elmúlt a nyár, végérvényesen. Megint egy nyár. Gráber intett a traktorosnak, lehet kiszállni. A Volga most kanyarodott be a falu felől. Ez azt jelenti, kint vannak a plakátok. Mégiscsak becsületesek az emberek. Két napja egy százast adott annak a fiatal kölyöknek. aki megígérte, kiragasztja az Ori- net cirkusz érkezését. Ez is. Orinet. Hiába írta le annak a tökéletlen nyomdásznak a helyes szöveget, Orient helyett mégis Orinet lett belőle. Mit lehetett csinálni ? Indult a szezon, elhozta a plakátokat így, rosszul nyomtatva. Mindegy. A traktoros már serényke- de1t. A nyáron csapódott hozzájuk. amikor Bélus megnősült, és egyik napról a másikra otthagyta a társulatot. A Bélus — a mosolyával. Este belépett g lakókociibai — — Na, Gráber tata, én elmegyek. Most. Az asszony parancsa, nincs mit tenni ellene — nevetett a sűrű fekete bajusza alól. Látszott rajta, nem nagyon bánja. Gráber kezet fogott vele. Jó gyerek volt Bélus. Amikor elszegődött, még a csontjai is zörögtek, aztán megtanult a késekkel bánni, kutyát idomított, de ha kellett, még a pónikat is lecsutakolta. Szerette a szabad életet, szépen kikerekedett és mégis. Így van ez. A délutáni sárga fényben mindenki munkához látott. Két óra múlva állt a sátor, kicsapták a két pónit, levették a majom ketrecéről a takaródeszkát. —■ Pierr, kérem! — nyomta meg a szó végét Gráber, - - Üljön le jegyeket árulni. \ traktoros bólintott. Végül is készen vannak, az egész cirn.i íz két marék. Hogy ezért még fizetnek az emberek... Gráber az oroszlánhoz ballagott* Megállt a ketrec előtt. — Hogy van? — kérdezte. Az nehézkesen fölállt. a rácshoz lépett, hátát nekivetve lefeküdt. — Meddig húzza még? B enyúlt a rácson, megvakarta a hátát, a füle- tövét. Az állatot nem érdekelte, aludt, mint egész nap. Nagyon öreg volt már. Amikor Tripoliban kilenc éve megvette az osztrák cirkusztól, akkor is öregnek mondták, de nála még tavaly is megcsinált egykéi kunsatot, Egyik este megmakacsolta magát. Nem jött ki a ketrecből. Bélus hiába lökdöste, szólította, hiába mutatott neki nyershúst, csak feküdt. Gráber megnézte, aztán any- nyit mondott: — Hagyja, Tivoli, kérem — csak a művésznevén szólította a társulat tagjait. — Ez már nem akar dolgozni. Azóta csak fekszik, alszik, néha eszik vagy iszik keveset. Hortobágyi Zoltán: Hát igen, ha Evelyn nem beszéli rá, talán meg sem veszi, de akkoriban még jól ment a bolt, a Krokus cirkusz szerződésében dolgoztak állatszámokkal. De ahogy az a szezon lejárt, mintha minden megváltozott volna. Nem kaptak több szerződést. Evelyn Tripoliban maradt, összeállt a Krokus menedzserével, ö meg hazajött, hozta az oroszlánt. Néhány hétig ült tétlenül a lakásban, egyszer-egy- szer a telefonhoz nyúlt. Nem sokáig bírta, összeszedte az Orinetet, megszerezte az engedélyeket, és elindult az országban. Eladta a házat, a pénzből lakókocsit, teherautó^ állatokat, fölszerelést gá: sárolt. Ennek is így kellett lennie, ö a pónikkal dolgozott, Tivoli-Bélus kutyákkal. Odett volt a kígyóasszony, és a majomidomár. Aztán jött a késdobálás, egy lány, akinek a nevére sem emlékszik már, egészen ügyesen dolgozott a kötélen. Mindig becsülettel megcsinálták a két órát. Télre beállt a kocsikkal, az állatokkal anyja telkére, szélnek eresztette a társulatot. Így teltek az évek. Csak Tivoli meg az oroszlán tartottak ki mellette. Hát itt van ez a futballpálya. Mindjárt kezdődik az előadás. Gráber fölkapaszkodott a lakókocsiba, leült a tükör elé. Rakta föl egymás után a festékeket. Nézte, hogyan fiatalodik az arca. Előbb negyvenöt, aztán negyven-, majd úgy harmincöt éves férfi nézett vissza rá. Csak a szeme, az nem fiatalodott. Ivott egy kis rumot. Visszarakta az üvegre a kupakot. Gondolt egyet, megint ivott. Hosszabban, lassabban, mint az előbb. Szeme lassan csillogni kezdett. Odakint már Sötétedett, Ä , . -• Belebújt a kék-sárga-lila bohócruhába, orrára illesztette a félbevágott pingponglabdát, állára kötötte a 'csúcsos süveget. Némi rizsport kent még az arcára. Készen volt. A sátorban megszólalt a zene. Átballagott a manézs bejáratához. Pierre tornászott, Diana, az új lány a kutyákhoz beszélt, két másik férfi a pónikat terelgette. Gráber kilépett a manézs- ba. Talán húszán ülhettek a nézőtéren. Valaki fölnevetett. Senki sem tapsolt. Gráber nagy lélegzettel kezdte: — Igen, tisztelt, nagyérdemű publikvjm az Orinet cirkusz megkezdi vendégszereplését az önök nagyrabeejült falujában. Kitűnő számokat hoztunk, amelyeknek már az egész világ csodájára járt. Lesz itt számoló majom, póni hátán lovagló kutya, tűz- karikán átugró macska és sok egyéb! öserdei állatainkat holnap reggeltől megtekinthetik at érdeklődők öt forint lefizetése ellenében! És most kezdődjék a műsor! Először lássuk a mindent tudó pónikat 1 Gráber föllebbentetta ■ függönyt, és beügettek a pó- nik. Egy darabig nézte, ahogy a lassan megereszkedő, nemrég még csinos Diana elkezdi a mutatványt, aztán kilépett a fényből. Pierre ott állt a bejárati függöny mögött. — Gráber úr — mondta csöndesen. — Gráber úr! Az oroszlán... Gráber ránézett a traktorosra. Fekete haján fénylett a vékony lámpafény. — Igen? — kérdezte Gráber. — Annak vége. Kinyiffant. Megmurdelt, kérem. Gráber levette a bohócsapkát. Elhajította. Körmeivel vakarta magáról a festékeket. — Igen? Leszakította magáról a bohócruhát. — Igen? Lerúgta az ormótlan cipőket. — Tehát meghalt — motyogta. — Igen, kérem — felete a traktoros, de ezt már Gráber nem hallotta. — Mi lesz az előadással? Gráber a sötétben a keU rechez botorkált. Az oroszlán ott feküdt a rácsnál. Hiába lökdöste, hiába szólongatta. Hideg volt a füle, hideg a háta. — Szégyellje magát! —; mondta Gráber. — Ezt tenni a társulattal. B eült a teherautóba. dított. Túráztatta egy kicsit a motort, aztán elindult az éjszakába. Az oroszlán feje minden zökkenőnél naplót koppant a ketrec vasalásán. typűRAQ - 1984. március 17., uombal 9 Manézs
