Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)
1984-03-15 / 63. szám
WÄG PROmÄWÄT EGYESÜL JETET! NOGRAD AZ MSeMP.NQG.RAO MEGYEI Bl ZOTTS A-'GA. ES A MEGYEI TAN ÁCS. LA PJÁ ' XL. ÉVF., 63. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT T984. MÁRCIUS 15., CSUTORTOX Forradalmi példáink M inden év tavaszán a forradalmi ifjúsági napok keretében történelmünk kiemelkedő évfordulóira, 1848. március 15., 1919. március 21., 1945. április 4-re emlékezünk. Értelmi és érzelmi elkötelezettséggel készülünk nemzeti történelmünk három nagy évfordulójára, mert ezek az események a ma ifjúsága számára fontos tanulságokkal szolgálnak. A forradalmi múltunkba való visszatekintés során különösen kedvesek számunkra ezek a történelmi sorsfordulók, mert mindig nagy szerepet játszott benne az adott kor ifjúsága. Az idei forrodolmi ifjúsági napoknak külön hangsúlyt ' ad, hogy ifjúsági szövetségünk ez év tavaszán értékeli a két kongresszus között eltelt időszakban végzett tevékenységünket. Ezekben a napokban KISZ-szervezeteink számot adnak a KISZ X. kongresszusa határozatainak időarányos végrehajtásáról, megvitatják a KISZ megyei bizottsága által kiadott levelet, megválasztják testületéi két, mindezt összehangolva a FtN rendezvény- sorozataival. Rendezvényeinkben széles körben, nagy tömegekhez aka- írunk szólni. A Kommunista Ifjúsági Szövetség — a párt és a tömegszervezetek mozgósitásávol — népünk nagy programján, a fejlett szocializmus építésében elért eredmények megszilárdításán dolgozik. Mindehhez bátorítást ad az ifjúságnak - az MSZMP KB 1983. április 12-13-i ülésének útmutatása, ahol nagy felelősséggel tanácskoztak és határoztak a jövő feladatairól. Ennek szellemében agitációs-propaganda munkánknak az a tartalma, hogy fiataljainkat megfelelő eredménnyel mozgósítsuk az országos és megyei gazdaságpolitikai feladatok elvégzésére, a KISZ- feladatoinak színvonalas ellátására. A forrodolmi hagyományok ápolásával tovább kívánjuk erősíteni és elmélyíteni a fiatalokban a szocialista hazafisóg, a proletár internacionalizmus, a nép, a nemzet, a szocializmus iránti elkötelezettséget. % Arra törekszünk, rendezvényeink odjonak tanúbizonyságot őrről, hogy oz ifjúság tisztelet.el őrzi, ápolja történelmünk haladó hagyományait. Ezzel egyidejűleg kötelességünk, hogy fóru- moi teremtsünk a fiotalokat foalulkoztoíó időszerű nemzetközi, gazdasági, társadalmi kérdésekről folyó őszinte, nyírt vitákra, a történelmi tapasztalatok és tooábbi tennivalók megfogalmazására. A ma if júsága számára a bárom-nagy nemzeti esemény mór történelem. Erről azért szólunk, mert a fejlett szocialista társadalom építése, az eddig elért eredményeink megszilárdítása, az elv és a gyakorlat egysége nem problémamentes. Fontos, hogy a naponta merrfogolmazódó politikai kérdésekre. problémákra őszintén és nyíltan válaszoljunk. Ehhez a társadalmi, gazdasági, politikai ismeretek folyamatos bővítésére, a tájékozottság növelésére, nyílt, bátor, elkötelezett, oz eszmei harcot is vállaló KISZ-vezetőkre, -aktívákra és -ragokra van szükség. Ilyen irányú munkának csak akkor lehet eredménye, ha mind szélesebb körben útra talál a fiatalok körében. Igen fontosnak tartjuk ezekek a tényezőket, hiszen fiataljainkat egyre inkább a problémaérzékeny — a visszásságokat nem tűrő, ezek megszüntetésére — törekvő tenniakarós jellemzi. Mindemellett, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy fiataljaink egy részénél nagyobb a bizonytalanság, a türelmetlenség, esetenként zavar tapasztalható a társadalmi értékeink megítélésében. A reális szükségletek - a pályakezdés, az önálló otthonteremtés - nehezebb kielégítése miatt gyakoribb a pesszimizmus, amely sajnos posszivi*"ST sál, közömbösséggel párosul. E gondok jelzése nveVstt azonban továbbra is elmondhatjuk, hogy a magyar ifjúság értékeli, megbecsüli azt, hogy társadalmi biztonságban, elfogadható körülmények között él. Büszkék hazánkra, eredményeinkre és nemzetközi tekintélyünkre. A szocialista értékrendekkel, az életmóddal kapcsolcvos viták révén ólokítjuk a szocialista életműd helyes gyakorlaténak normáit, mindenekelőtt a munkára, a tanulásra, u közéletiségre és az emberi kapcsolatokra vo/iatkozóon. Ezeket a megfogalmazott célokat tűzte ki a megyei KiSZ- bizottságunk az idei FIN rendezvények elé. Gazaag, színes programot ígérnek az 1984. évi FIN területi, alapszer.e-zeti rendezvények is, amelyek sajátos nevelési, és szórakozási szerepkort töltenek be. A z ünnepi megemlékezés csők eredményes, becsületes munkavégzés, tanulás mellett lehetséges. Munkával, mindennapi feladataink maradéktalan teljesítésével emlékezhetünk méltóan és tiszta, nyugodt szívvel forradalmár elödei -.k tetteire, válhatunk méltó követőikké, alapozhatjuk meg szebb, boldogabb jövőnket. Török Tibor o KISZ megyebizottság megbízott első titkára Mai számunkból: Tonnás vasvázakat „cincálnak* ífjakra emlékezve Az olvasók fóruma Következik a hajrá SZMT-ELNÖKSÉGI ÜTÉS A szakszervezeti munka továbbfejlesztéséről Az SZMT elnöksége tegnapi ülésén megtárgyalta a szakszervezetek helyzetének, tevékenységének értékelése, a továbbfejlesztés feladatai című írásos előterjesztést. A kérdésekre Tóth Juzsef- rvé, az SZMT titkára válaszolt, majd megkezdődött az eszmecsere, amelynek középpontjában az állt, hogy a szakszervezetek pártirányítá- sával kapcsolatos központi bizottsági, majd a megyei pártbizottság ezzel kapcsolatos állásfoglalásának megfelelően miként szabják meg a fő irányokat, mire irányítsák a végrehajtásban a figyelmet. Az említett határozatok a pártszerveknek, -szervezeteknek, valamint a szakszervezetben dolgozó kommunistáknak jeiölik meg a tennivalókat. Emellett a szakszer rezeteknek saját maguknak, önállóan ts fe.elősségie.jesen kell kialakítaniuk a «*• cszer- vezeti munka tennivalóit. A vi ;.b *n le.i/.t vevők véleményük, álláspontjuk javaslataik közreadásakor, a tennivalók meghatározásakor figyelembe vetlek azt is, hogy keretjellegű nem lezárt, nyílt és őszinte határozatról van szó, amelyet tartalommal mindig az adott szinten dolgozó szakszervezeti szerveknek kell megtölteni. A felszólalók igen sokféleképpen és korszerű felfogásban közelítették meg a szak- s/\ vezet érdekvédelmi feladatai., a már hagyományos gyakoriéitól kezdve az oktató munkán át a területfejlesztéssel kapcsolatos újonnan jelentkező tennivalókig is. Többen a tömegpolitikai munka jellegének erősítését szorgalmazták. Erőteljesen hangsúlyozták az alapszerve- zeti munka segítését, megjelölve a hogyan és miben kérdésekre adandó választ is. Mivel igen sokrétű tennivalóról van szó felvetődött a feladatok rangsorolása. Foglalkoztak még az önállóságból adódó követelményekkel, a szakszervezeti jogok -célravezetőbb, eredményesebb alkalmazásával, a megyei sajátosságok hangsúlyozásával, a jó módszerek elterjesztésével, a bizalmiak szerepének növelésével, a partnerkapcsolatok alakulásával, tennivalóival, a tisztségviselők képzésével, továbbképzésével. Tóth József né válasza után úgy döntött az elnökség, hogy a kiküldött írásbeli anyagot a vitában elhangzottakkal megfelelően átdolgozza, és négy fő kérdés — érdekvédelem, nevelő munka, munka- módszer, munkastílus, kapcsolatrendszer — köré csoportosítja. Ezen belül meghatározza az SZMT a titkárság tennivalóit, ajánlásokat tesz a szakmai megyebizottságok és az alapszervezetek számára. Ebben a szerkezetben és felfogásban terjeszti a téma megvitatását a szakszervezetek megyei tanácsa elé. ÉVM—megyei tanács feladategyeztető tárgyalás Feladategyeztető tárgyalásra érkezett tegnap Salgótarjánba Szűcs Endre építésügyi és városfejlesztési miniszter- helyettes Szentmártony Gusztáv főosztályvezető társaságában. A vendégeket a megyei tanácson Devcsics Miklós tanácselnök és Ozsvárt József, a megyei pártbizottság titkára fogadta. A tárca és a tanács megbeszélésén részt vett Illés Miklós általános elnökhelyettes, C. Becker Judit ÉKV-osz- tályvezetö és Szabó István, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Illés Miklós tájékoztatást adott az előző évi feladategyeztető tárgyaláson elhangzottak megvalósításáról, a tárcához tartozó megyei vállalatok múlt évi tevékenységéről és idei terveikről. Szó esett a lakásépítés megyei helyzetéről, a kisvállalkozásokról és a versenytárgyalásokról, valamint a jogosultságról a saját tervezésre, s a termelővállalatok törekvéseiről, amellyel meglévő eszközeik kapacitásaik minél jobb kihasználására igyekeznek. A miniszterhelyettes egyetértett a felvetett kérdésekkel, ezek többségére azonnal válaszolt is, más témákra a közeljövőben visszatérnek. Állást- foglalt a versenytárgyalások mellett, hangsúlyozva, hogy fel kell készülni alkalmazására, mert a jövőben ez nyújthatja a legnagyobb biztonságot az építtetőknek. A megye vezetőihez hasonlóan szükségesnek és fontosnak ítélte a többirányú tájékoztatást, információadást a helyes döntések meghozatala céljából. A délutáni órákban a miniszterhelyettes találkozott a NÁÉV, a NOTÉV, a NÓGRÁD- TERV és a NOMBER igazgatóival és rövid megbeszélést folytatott velük. Ezt követően megtekintette a mát- raterenyei termelőszövetkezet téglagyárát, amelynek rekonstrukciójához jelentős támogatást nyújt az ÉVM és a megyei tanács. A pártközpont szervezésében Országos tanácskozás Salgóbányán, A Magyar Szocialista Munkáspárt agitációs-propaganda osztályának szervezésében ma és pénteken kétnapos országos tanácskozást rendeznek Salgótarjánban. A tanácskozásnak a salgóbányai KISZ-vezetőképző iskola ad otthont. Az eseményre a megyék oktatási igazgatóságainak pedagógiai-módszertani kérdésekkel foglalkozó tanszékvezetőit, csoportvezetőit várják, s meghívták számos országos hatókörű intézmény — többek között a Kossutn Könyvkiadó, a filmfőigazgatóság — képviselőjét. A résztvevők meghallgatják — az első napi plenáris ülésen — dr. Kemény Lászlónak, az MSZMP KB agit.-prop. osztálya alosztályvezetőjének előadását a káderképzésben alkalmazott pedagógiai-módszertani kérdésekről, az 1984— 85-ös pártoktatási év irányelveiről; Réz András filmfőigaz- gaíósági osztályvezetőnek a modern telekommunikációról szóló tájékoztatóját. Hanak Gábor, az MRT társadalom- tudományi szerkesztőségének vezetője a videoműsorok készítését, szerkesztését taglalja, bemutatóval egybekötve. A mintegy hatvan résztvevő beszélgetést folytathat Bánki Szilárd filmrendezővel. A tanácskozás második napján szekciónként módszervá1 sárt tartanak. Négy színtéren folynak a bemutatók a videotechnika felhasználásáról, a videofilm készítéséről, gyakorlati alkalmazásáról. Megalakult a megyei 21 neReoizouság „Magyarország — Európa ki>J zepén — évszázadokon kér resztül a hadak útja voltj Ezeréves történelem során most először teltek el olyan évtizedek, amikor nem ömr lőtt háborúban honfitársaink} vére, sem határainkon belülj sem kívül. Mi új szocialista világot építünk — s, ehhea békére van szükségünk.” így hangzott a magyar nép üzenete, a prágai béke-világtalálkozóhoz, s e gondolatok jegyében nyitotta meg tegnap Salgótarjánban Marczinek István a Hazafias Népfront me-, gyei titkára, a Nógrád megyei egyházközi békebizottság alakuló gyűlését. Az Országos Béketanács indítványára a magyarországi nem katolikus felekezetek képviselői, a magyar nép és » világ békéjéért, a társadalmi haladásért és igazságosságért hordozott felelősség által ver zérelve egyházközi békebizottságot létesítettek, mely az Országos Béketanács keretér ben fejti ki tevékenységét. A Nógrád megyei . egyházJ közi békebizottság megalakulásán jelen volt és köszöntötte a részvevőket Szakács József, a szabadegyházak tanácsa elnöke, az Országos Béketanács egyházközi bizottságának helyettes elnöke, ismertette a megyei egyházközi bizottság feladatait. A megyei egyházközi bizottság elnökévé a lelkészek plenáris ülése Garami Lajost, a Nógrád megyei evangélikus egyházmegye esperesét választották, , titkárává pedig, Isépy Gábor, salgótarjáni református lelkészt. Tagjai lettek a bizottságnak: Papp János baptista lelkész, Pintye Endre adventista lelkész, Gar- tai István evangélikus nyugalmazott esperes, Lehoczki Endre evangélikus lelkész éa Rezessi Miklós evangélikus lelkész. A megválasztott bizottságot dr. Nagy Lajös pásztói apátplébános, a megyei katolikus békebizottság elnöke köszöntötte.