Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)

1984-02-10 / 34. szám

Francia javaslat A Biztonsági Tanács elé a libanoni kérdést A francia kormány erőfe­szítéseket tesz az ENSZ-en be­lül annak érdekében, hogy a Biztonsági Tanács foglalkoz­zék a libanoni helyzettel és az ENSZ segítséget nyújtson Libanonnak egysége, szuvere­nitása és függetlensége bizto­sításához — közölte hivatalo­san Pierre Mauroy miniszter- elnök a francia televíziónak adott nyilatkozatában. Claude Cheysson külügymi­niszter tájékoztatta a nem­zetgyűlés külügyi bizottságá­nak tagjait a libanoni fejle­ményekről és a francia állás­pontról. A biza’mas tájékoz­tató után Claude Estier, a bi­zottság elnöke kijelentette: „Franciaország nem hagy­hatja cserben Libanont, s nincs szó arról, hogy a fran­cia csapatok távozzanak on­nan, anélkül, hogy felválta­nák őket”. Charles Hernu hadügyminiszter egy nyilat­kozatában célzott arra. hogy Franciaország hajlandó ka­tonákat adni egy libanoni ENSZ-haderő részére, ha meg­állapodnak annak felállításá­ban. Maxime Gremetz. az FKP PB tagja, a KB titkára a li­banoni helyzetről nyilatkozva hangsúlyozta: Libanonban rendkívül súlyos a helyzet, gyakorlatilag polgárháború folyik. Megvoltak a feltételek a konfliktus békés rendezé­sére, de Reagan és Dzsemajel mindent elkövetett ennek meghiúsítására. Az FKP-nak mindig az volt az álláspontja, hogy belső konfliktusról van szó, s ab­ba nem szabad még jobban beavatkozni — mondta Gre­metz. — Ügy véljük, a köz- társasági elnöknek, az az ál­láspontja. hogy az ENSZ vál­laljon felelősséget Libanon­ban, megfelel ennek a régóta hangoztatott véleményünknek. Súlyos harcok Beirúthan A nyugati — elsősorban amerikai — erők libanoni je­lenlétével, valamint a liba­noni vérontás megszüntetésé­nek lehetőségeivel csütörtö­kön is vezető helyen foglal­kozott a világsajtó, és számos politikus is állást foglalt e kérdésben. Bejrútban folyta­tódnak a harcok és megkez­dődtek az előkészületek a kül­földi állampolgárok elszállí­tására. Washington katonáit a szá­razföldről hadihajóira vonta vissza és a 115 főnyi brit kontingens is a partok köze­lében állomásozó hajókon tar­tózkodik már. A legújabb je­lentések szerint a bejrúti helyzet súlyosbodása miatt a szaúdi nagykövet, a diplomá­ciai személyzet egy része és a szaúdi állampolgárok átköl­töztek a főváros nyugati kör­zetéből a keresztény negyed­be. Törökország úgy döntött, hogy bejrúti nagykövetségé­nek dolgozóit — a nagykö- fret kivételével — evakuálja. Az arab világon belül foly­tatódnak a diplomáciai' érint­kezések a libanoni válság rendezésének reményében. Elie Szalem libanoni külügy­miniszter tizenkét órás sza- úd-arábial látogatásának be­fejeztével csütörtökön haza­utazott Rijadból. Szalem megbeszéléseket folytatott a szaúdi uralkodóval. Moamer el-Kadhafi, a líbiai forrada­lom vezetője telefonbeszélge­tést folytatott Valid Dzsum- blattal. a libanoni Haladó Szocialista Párt elnökével — jelentette csütörtökön a JA­NA líbiai hírügynökség. Szerdán és csütörtökön kü­lönböző felhívások hangzottak el, amelyek a libanoni hely­zet sürgős rendezését köve­telték. A négy legfőbb liba­noni vallási közösség vezetői közös felhívásukban a véron­tás beszüntetését sürgették, és a nemzeti egyetértés alap­jául szolgáló párbeszéd meg­kezdését javasolták. Sedli Kli- bi. az Arab Liga főtitkára Tuniszban minden libanonit a harcok azonnali beszüntetésé­re szólított fed. II. János Pál pápa telefonon, beszélt a helyzet megoldásáról Dzse­majel elnökkel. Asszad szírial államfő csütörtökön — Reagan elnök korábbi üzenetére válaszolva — leszögezte, hogy országa ,.az arabságáért, szabadságá­ért, -és függetlenségéért küzdő libanoni népet támogatja”. Hondurasban maradnak az amerikaiak Az amerikai és hondurasi kormány szerdán megállapo­dást írt alá, amtelynek értel­mében átmeneti jelleggel Hon- durasban marad a nemrég befejeződött „Nagy Fenyő II.” fedőnevű hadgyakorlaton részt vett amerikai egységek egy része és az Egyesült Álla. mok felderítő gépeket is küld az országba — jelentették be Tegucigalpa ban. A hondurasi hadsereg hivatalos közlemé­nye szerint az országban ma­radó amerikai egységek to­vábbi kisebb gyakorlatokon vesznek részt, számuk heten­te változik, de mindvégig 1700 fő alatt marad. Az elsősor­ban az ország középső részén levő Palmerola támaszponton állomásozó egységek számát fokozatosam csökkentik, a nyá­rom sorra kerülő újabb nagy­szabású hondurasi—amerikai hadgyakorlatig. A Pentagon szóvivője Wa­shingtoniban megerősítette a megállapodás létrejöttét. A bécsi munkásfelkelés 50. évfordulója 1 Fél százada, 1U34. február l2-én tört ki a bécsi mun­kásfelkelés. Az európai mun­kásosztály első nagyszabású megmozdulása a fasiszta ve­széllyel szemben — tragikus bukása ellenére — történel­mi tanulságokkal szolgált. A harmincas évek elején Ausztriában éleződő harc bontakozott ki a hatalmon lévő szélsőjobboldal és a Hit­lerek irányította osztrák ná­cik között. Az Engelbert Doll- fuss kancellár vezette rend­szer az olasz (és a magyar) fasiszta rendszerre támasz­kodva hasonló diktatúrában látta a „megoldást” — ami­hez (a parlament korábbi fel­oszlatása után) végleg le kel­lett számolnia a baloldal nagy tömegpártjával, a szo­ciáldemokratákkal. A táma­dást a Dollfuss-kormány és a jobboldal fegyveres erői, a Heimwehr nem Is burkol­tan készítették elő. A szociál­demokraták, akik a köztár­saság 1919-es megalakulása óta a jobboldali-polgári ke- resztényszocialistákkal egyen­lő erőt képviselték, ugyan­csak jelentős fegyveres csa­patokkal rendelkeztek: a Schutzbund elnevezésű ön­kéntes munkásmilíciáknak több tízezer tagja volt. A szocdemek vezetése azonban mindvégig a tárgyalásokban, az engedmények politikájá­ban bízott, bár Dollfussék már egy évvel korábban fel­függesztették a parlament működését, ahol a szociálde­mokratáké volt a legerősebb frakció. Az Otto Bauer ve­zette párt a polgári demok­rácia további jelentős korlá­tozásába, vagy akár a Habs- burg-ház restaurációjába is hajlandó lett volna beleegyez­ni, ha a párt és a szakszer­vezetek további működését engedélyezik. Az ausztrofa- siszták azonban, akik mögött Musssolini (és Gömbös, ma­gyar miniszterelnök) erkölcsi és katonai támogatása állt, nem tárgyaltak: elsőként ja­nuár végén Innsbruckban, majd február 11-én Linzben, a nagy iparvárosban támad­tak a munkáspártra. A lin­ziek támogatást és általános sztrájk kihirdetését kérték a bécsi központi vezetéstől — de hiába. A hadsereg linzi támadá­sának hírére azonban meg­mozdult a bécsi munkásság — annak ellenére, hogy a Schutzbund katonai vezetőit és a párt fő embereit a ha­tóságok már letartóztatták. A harc eleve egyenlőtlenül indult: a Schutzbund felét nem is mozgósították, a párt­vezetést felkészületlenül ér­ték a fejlemények, az általá­nos sztrájk elmaradt; Több bécsi kerületben azonban a munkásság mégis hősiesen szembeszállt a nehézfegyve­rekkel felvonuló katonai egy­ségekkel. a rendőrség és a csendőrség csapataival (ame­lyek egyébként részben a ma­gyar Gömbös-kormány szállí­totta lőszerrel voltak felsze­relve. ..) A schutzbundisták fő köz- pontiai azok a világhírű, kor­szerű műnk áslak ótel eoek voltak, amelyeket a omci a lis­ta vezetés alatt á1 11ő Bécs éoített: a Karl Marx-Hof és társai. A munkások súlyos, véres harcokban 2—3 napig tartották magukat a túlerő­vel szemben, míg végül ki kellett üríteniük az ágyúkkal szétlőtt lakóházakat és mun­kásotthonokat, ahol nők és gyermekek is áldozatul estek a támadásnak. Bécs mellett heves harcok voltak a felső-ausztriai és a stájerországi iparvidékeken is. Az utóbbi tartományban Wallisch Kalman, a temes­vári születésű forradalmár irányította a munkásfelkelést, aki a magyar proletárdiktatú­ra idején a szegedi direktó­rium egyik vezetője volt. A többi osztrák tartomány vi­szont a szervezetlenség vagy a vezetés árulása miatt nem mozdult meg. Ez is egyik oka volt a munikásfelkelés kudarcának, akárcsak az, hogy sokakat a munkanélküliségtől való félelem tartott vissza. Történelmi tény az is, hogy a nácizmus 1934-re már oszt­rák munkástömegekbe is be­hatolt. A kormánycsapatok összesen 118 halottat és 500 sebesültet vesztettek a több napos harcokban, míg a mun­kásság — pontosan soha meg nem állapítható — vesztesé­geinek száma jóval magasabb volt. Az ausztrofasiszta ter­ror feletti nemzetközi felhá­borodást még tetézte, hogy a Dollfuss-kormány a felke­lés véres leverése utáni na­pokban a harcok 9 vezetőjét (köztük Wallischt) statáriá- lis úton bitófára küldte. Egyiküket, aki súlyosan meg­sebesült, hordágyon vitték az akasztófához. A szociáldemokrata felső vezetés még idejében Cseh­szlovákiába szökött, míg a kisebb tisztségviselőkre — a négyszázezres tagságú párt és a szakszervezetek felosz­latása. teljes szétverése kö- zenette — súlyos börtönbün­tetés, vagy koncentrációs tá­bor várt. Több, mint tízezer 2 NÓGRÁD - 1984. február 10., péntek Választások előtt a Szovjetunióban A legfelsőbb tanácsi válasz­tások jelentőségéről, a válasz­tási nagygyűlések feladatairól szólt csütörtökön Moszkvában Alekszej Sityikov, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Szö­vetségi Tanácsának elnöke. Az ország legfelsőbb államhatalmi szervébe március 4-én választ­ják meg a képviselőket. Sityikov kijelentette: a vá­lasztás fontos belpolitikai ese­mény lesz, ezen túlmenően azonban nemzetközi jelentő­sége is van. A választási kom- pány során a jelöltek és vá­lasztók hozzászólásaiban sok szó esik a jelenlegi nemzetkö­zi helyzetről, a háború és bé­ke kérdéseiről. Mindezekből kitűnik: a szovjet emberek békét akarnak, teljes mérték­ben támogatják az SZKP-nak és a szovjet államnak a béke megóvására és megszilárdítá­sára, a fegyverkezési hajsza megfékezésére, az államközi kapcsolatok kibővítésére irá­nyuló politikáját. Sok gyűlésen a szovjet em­berek elsőként jelölték a Leg­felsőbb Tanács tagjai közé Jurij Anöropovot, az SZKP KB főtitkárát, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökét. A szovjet emberek általános tisztelettel és bizalommal szól­nak Jurij Andropov céltudatos és energikus munkájáról, em­beri tulajdonságairól — mon­dotta Sityikov. A képviselők felelősséggel és beszámolási kötelezettséggel tartoznak választóiknak. Ha a választók úgy látják, hogy képviselőjük nem felelt meg a bizalomnak, joguk van vissza­hívni őt. A képviselők vissza­hívásáról elfogadott törvény óta 12 legfelsőbb tanácsi ta­got hívtak vissza a választók. Sityikov végezetül megálla­pította: a kommunista párt a jelenlegi választásokon is a pártonkívüliekkel szoros szö­vetségben vesz részt. Ez a szövetség kiállta az idők próbáját, bebizonyította ere­jét, s elnyerte a választók bi­zalmát. Célba ért a Szojuz Szocialista országok részére is végeznek kutatást mélyzetének tagja volt, s vé­gül dublőrként vett részt a program földi biztosításában. Oleg Atytkov kutató űrha­jós, húsz évvel a Voszhod—1- en repülő Borisz Jegorov után a második szovjet orvos a vi­lágűrben. A fiatal szívspecia­lista — 35 éves — már eddig is sok komoly tudományos ku­tatási eredményt ért el. 1978- ban egy ultrahangos kardiog­ráf létrehozásában való rész­vételéért megkapta a fiatal szovjet szakemberek egyik legjelentősebb kitüntetését, a Komszomol-díjat. Évek óta részt vesz az űrhajósok orvo­si felkészítésében. A szerda délutáni rajt előtt a három űrhajós a hagyomá­nyokhoz híven sajtóértekezle­tet tartott a bajkonuri űrre­pülőtéren. Mint Szolovjov fe­délzeti mérnök egy kérdésre válaszolva elmondta, komoly kutatási program áll előttük, s egyik feladatuk, hogy nö­veljék a Szaljut—7 „termelé­kenységét”. javítsák az űrál­lomáson végzett kutatások ha­tékonyságát. Vlagyimir Satalov altábor­nagy, az űrhajósok felkészí­tésének irányítója a TASZSZ kérdésére válaszolva közöl­te, hogy a Szojuz T—10 sze­mélyzete az Interkozmosz- programban résztvevő szocia­lista országok számára is vé­gez majd tudományos és nép­gazdasági jelentőségű kuta­tásokat. Folytatják a szov­jet—francia űrrepülés alatt elkezdett kísérleteket és elvé­geznek néhány, az idei első fél évre tervezett közös szov­jet—indiai űrrepülés előkészí­tését. szolgáló munkát is. Ki- zim, Szolovjov és Atykov startjánál a bajkonuri űrre­pülőtéren jelen volt a szovjet —indiai űrrepülésre készülő két nemzetközi személyzet is. Zavargások Baszkföldön Baszkföld spanyol részének négy megyéjében csütörtökön többszáz megmozdulásra, sztrájkra, tüntetésire került sor. A tiltakozó hullámot az váltotta ki, hogy szerdán este — a francia oldalon — meg­gyilkolták az ETA baszk ter­rorszervezet két tagját. A ma­gát „Terroristák Elleni Fel­szabadító Csoportnak” (GÁL) nevező szervezet közölte, hogy emberei hajtották végre az ak­ciót. A határ mindkét oldalán megszigorították az ellenőr­zést. A hatalmon levő Spanyol Szocialista Munkáspárt nyilat­kozatban fejezte ki mélységes aggodalmát a gyilkosság miatt, s elítélte a terrorizmus min­denfajta megnyilvánulását. A Baszk Kommunista Párt ar­ra hívta fel a figyelmet, hogy „a valakik által pénzelt szeny- nyes háború, újabb terrorhoz vezet, és késlelteti a baszk­földi béke megteremtését”. Csütörtökön bejelentették Madridban, hogy az állambiz­tonsági hivatal eddigi veze­tőjét miniszterhelyettessé ne­vezték ki. Helyére, az a Julian Cristobal került, aki eddig a baszkföld! Vizcaya megye kor­mányzója volt. Ez a hivatal hangolja össze a terrorizmus elleni harcot. Séta a hátsó udvarban A szükséges pályamódosítá­sok végrehajtása után a ter­vek szerint a csütörtök dél­utáni órákban érte el a Szal­jut—7 űrállomást a Szojuz T—10 űrhajó, amely szerdán indult útra Bajkonurból. Az űrhajó személyzete há­romtagú. A parancsnok, Leo- nyid Kizim ezredes a leg­újabb típusú szovjet szállító- űrhajók jó ismerője. 1980-ban, a Szojuz T—3 fedélzetén in­dult először a világűrbe Oleg Makarov és Genmagyij Sztre- kalov társaságábain. Csak 13 napot töltöttek a Szaljut—6 űrállomás fedélzetén, de igen bonyolult és fontos munikát végeztek el. Érkezésükkor a Szaljut—6 ugyanis már ne­gyedik éve keringett a Föld körül és kétségessé vált, hogy néhány alapvető berendezése használható-e tovább. Kizimék kicserélték az elhasználódott berendezéseket, s a többieket is valóságos ^nyúzópróbának” vetettek alá, meghosszabbítva' ezzel az űrállomás élettarta­mát. Vlagyimir Szolovjov fedél­zeti mérnök először jár ugyan a világűrben, de már elvég­zett egy teljes felkészülési programot. Az 1982 nyarán Végrehajtott közÖ6 szovjet— f rancia űrrepülés egyik • sze­embert tartóztattak le, 120"- at el is ítélték. Dollfusst és társait viszont hamarosan a történelem ítélete érte utói: a kancellárt még 1934 nya­rán agyonlőtte egy náci me­rénylő, 1938-ban pedig a fa- sizálódott osztrák államot, amely maga ásta meg sírját azzal, hogy tömegei ellen fordult, bekebelezte a hitleri Németország. A második Osztrák Köztár­saság belpolitikájában máig érezteti hatását a tény, hogy az ország két legnagyobb pártja, akárcsak 1919—1934 között, ma is a szociálde­mokratáké, illetve — Nép­párt néven — a polgári ke­resztényszocialistáké. A két párt hajdani vezetői 1934-et követően legközelebb 1938- ban, a nácik koncentrációs táboraiban találkoztak újra — majd 1945-től éppen a történelmi tanulságok alap­ján alakították ki a máig tartó, szoros együttműködést a polgári demokrácia keretei között. Mindez azonban nem je­lenti, hogy a múlt sebei ma­radéktalanul behegedtek vol­na, vagy hogy a történelmet át lehetne kozmetikázni. így baloldali körökben idegenke­déssel veszik tudomásul, hogy a Néppárt elméleteit az 1934. februári tragédiáért való „ket­tős felelősségről” az évfordu­ló alkalmából ismét előve­szik — vagy hogy például a ma is nagy szocialista több­ségű Becsben a két párt együtt koszorúzza meg febru­ár munkásáldozatainak sír­ját — s azokét a katonákét, rendőrökét, akik a front másik oldalán álltak 1934- ben. A szocialista párt min­denesetre nagyszabású ünnep­ségekkel, kiállításokkal emlé­kezik meg az évfordulóról — arról a régen volt időről, amikor az osztrák szociálde­mokrácia foradalmi erői (s velük a kommunisták) világ­raszóló példát adtak. Hellai András Azt, hogy a Rió Grandétól délre az amerikai kontinens egész spanyolul és portugálul beszélő része az Egyesült Ál­lamok hátsó udvara, nem új­ságírók találták ki, hanem maiga Ronald Reagan közöl­te. Ezt a kifejezést használta az amerikai elnök például ha­gyományos üzenetében, mond. ván, az USA-nak rendet kell teremtenie saját, zaklatott hát. só udvarában. George Shultz most ide lá­togatott el. Különösen a kö­zép-amerikai térség két álla­mában folytatott tárgyalásai, azok háttere jelzi, hogyan képzeli el az Egyesült Álla­mok az itt élők sorsát. Az amerikai diplomácia veze­tőjének Salvador i látogatása például egybeesett két ese­ménnyel. Az egyik: a wa­shingtoni kongresszus jóvá­hagyta a Salvadornak nyúj­tandó katonai segélyekről szó­ló törvénytervezetet. A jóvá­hagyáshoz a testületnek be­csületszóra (!) el kellett hin­nie Reagannek azt a megál­lapítását, hogy a salvadori re­zsim jelentős erőfeszítéseket tesz az emberi jogok tiszte­letben tartására, és hogy fel­számolják a hírhedt halálbri­gádokat. A döntés annyit je­lent, hogy ebben a költségve­tési esztendőben Salvador csak katonai segélyként hat- vanötmHliió dollárt kaip, álta­lános fejlesztésre pedig ü> vábbi százötvenmillió dollárt. Az elmúlt fél évtizedben az a rezsim, amely nemcsak saját honfitársait, hanem — a töb­bi között — négy amerikai apácát és két amerikai szak­szervezeti vezetőt is nyomta­lanul eltüntetett, összesen egy- midliárd (!) dollárt kapott a nagy északi patróniustól. A másik Salvadorral kapcsolatos hír Géniből érkezett. Itt, a svájci konferencia városban ülésezik az ENSZ emberi jo­gok bizottsága és megvitatta egy spanyol professzor jelen­tését, aki a bizottság nevében járt Salvadorban. Eszerint csak 1983 első felében a sa-1- vadori hadsereg (amelynek tagjai, gyakran civil bérgyil­kosok segítségével garázdál­kodnak a városokban és fal­vakban) 1657 személyt végzett ki, és további 554 személyt tüntetett el nyomtalanul A gyilkosságok sorozata — hang­zik a jelentés — folytatódik. Az amerikai külügyminisz­ter grenadai látogatására ha­sonló közegben került sor. Shultz érkezése egybeesett a kis szigetország függetlenségé­nek tizedik évfordulójával. Annak a hatalomnak a kép­viselője jelent meg az ünnep­ségeken, amely gyakorlatilag — az ismert módon — meg­szüntette Grenada független­ségéi. Harmat Endr*

Next

/
Thumbnails
Contents