Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)

1984-02-09 / 33. szám

A HAGYOMÁNYAIKHOZ HÍVEN é! eredményesen zárt a nézsai Május 1. Termelőszövetkezet ÜJ SZERVEZETI FORMA: AZ ÁTALÁNYDÍJAS ELSZÁMOLÁS ' X megye délkeleti csücs­kében, a Cserhát lábánál gaz­dálkodik a nézsai Május 1. Termelőszövetkezet. A 13.03 aranykoronás, 4684 hektár földjükből 2439 hektár a szántó. A gyenge termőhelyi adottságú közös gazdaság 1964-oen egyesült először. Ek­kor Keszeg és Ösagárd ter­melőszövetkezeti tagsága mondta ki az egybekeléshez szükséges igent. 1968-ban Legend, Nézsa, Nógrádsáp termelőszövetkezeteinek tagjai volt a második legjobb ered­ményük a búzatermelésben. Ugyanez mondható el a ta­vaszi árpáról, amelyik három éve szerepel a termelési programban. Az itt elért hek­táronkénti 3,6 tonnás terme­lés igencsak elismerésre méltó. Kicsit furcsán hangzik, de az élet ilyent is produkál. A 350 hektáros napraforgó-terü­leten a tervezett 1,8 tonnás hektáronkénti termés nem jött be. Helyette csak 1,7 ton­Az állattenyésztés legse­bezhetőbb pontja továbbra is a szarvasmarha-tenyésztés ezen belül a tehénállomány és annak produktuma, a tej­termelés. Ez utóbbi rendkí­vül alacsony — 3421 liter tehenenként. Jórészt a tejter­melés tervezett emelésének el­maradása járult ahhoz, hogy az állattenyésztési ágazat net­tó vesztesége elérte az 5 mil­lió 600 ezer forintot. A mi­előbbi előnyös változtatást a szakember hiánya okozza, pe­MMM» ééé mm íp iíi:i«tó hpM ylMll! ilMHWll!' m li1 hl Ulhll'rlI'lntíUfL'iíh iilífffl ii'IWÍi | 1 • I ' uU1 * w. üríti* 4» Nógrádsápon működő kötészet százharminc főnek nyújt munkalehetőséget. döntöttek úgy, hogy ezután együtt oldják meg önként vállalt közös feladataikat. Az utolsó egyesülésre 1975-ben került sor. A két gazdaság egyértelmű igenje után nyer­te el mai nevét: a nézsai Május L Termelőszövetkezet. A növénytermelés igen, oz állattenyésztés nem Több mint tíz esztendeje, hogy évenként folyamatosan nem kiugró eredményekkel, de b'ztosan és kiegyensúlyo­zottan fejlődnek, haladnak előre, megvalósítva az éven­ként maguk elé tűzött, közös­ség és a népgazdaság javát szolgáló terveiket. Az idén lesz a 13. esztendeje annak, hogy ismét nyereséggel zár­ták az elmúlt gazdasági évet. Vagyis újra talpon maradtak, ragaszkodva hagyományaik­hoz. Igaz, sokfajta gonddal kel­lett megbirkózniuk, de csak nem mindegyiket maguk mö­gé utasították. Ezt tanúsítot­ta az 1983-as évet értékelő vezetőségi zárszámadó beszá­moló, amelyet Holma Miklós elnök terjesztett a közgyűlés elé elfogadás céljából. A beszámoló alaphangját felsősorban az eredmények is­mertetése adta meg. Ez ért­hető, mert a mérleg serpe­nyője errefelé billent az el­múlt esztendőben is. A sike­rek jórészt annak tulajdonít­hatnak, hogy csaknem min­den ágazat nemcsak teljesí­tette, hanem túlteljesítette termelési és nyereségtervét. A növénytermelési ágazat­ban az adottságoknak megfe­lelően rengeteget változott a termékszerkezet. Ez azt je­lenti, hogy az elmúlt hat év­ben leegyszerűsödött a vetés- szerkezet. Elsősorban a kor­mány gabonaprogramjának jó végrehajtásához kapcsoló­dik. A növénytermelés négy fő árunövényt foglal magá­ba. Ezek a következők: bú­za, tavaszi árpa. napraforgó és málna. Közülük a búza a meghatározó. A közös gazda­ság kevésbé érezte meg az aszály kellemetlen következ­ményeit. Ennek tulaidonítha- tó. hogy a hektáronkénti át- laatermelés 4,3 tonnára sike­redett. Ilyen gyenge adottsá­gok mellett az elért eredmény igen tiszte1 etre méltó. Az 1975 évi. utolsó egyesülés óta, ez na lett. Pedig a talajmunká­kat időben és jól elvégezték. A termelés csökkenése azért következett be, mert a nö­vény fejlődéséhez múlhatat­lanul szükséges import nö­vényvédő szerek késve érkez­tek meg. A 71 hektár területet el­foglaló málnásban a legré­gebbi telepítés 10 éves és 26 hektár, ötéves időt vallhat magáénak 30 hektár, 15 hek­táron pedig hároméves múlt­ra tekinthet vissza a telepí­tés. Ebben az összetételben elért eredmény közepesnek tekinthető. Azaz a tervezett­nél 600 ezer forinttal nagyobb termést biztositott. Az árunövényekből szárma­zó árbevétel 4,5 millió forint­tal haladja meg a tervezet­tét. A szűkített önköltségen számolt fedezeti hozzájárulás viszont 8 millió forint. A növénytermelés másik ága a takarmánytermelés. A betakarított szálas takarmány biztosítja az állatállomány szükségletét, a lédús takar­mányból — silókukorica' — a jelenlegi készlet kiegé­szítésre szorul. Az előbbi egyúttal azt is jelenti, hogy lucernából 260 hek­táron átlagban 6 tonna ter­mett hektáronként, míg a vöröshere hektáronként 5,1 tonnás átlagterméssel fizetett, 205 hektáron. Figyelembe véve a környe­zetükben tevékenykedő közös gazdaságok takarmanyterme- lésben elért eredményeit, az általuk elért produktum jó közepesnek tekinthető, illet­ve e tekintetben a jó köze­pes mezőnyhöz tartoznak. A 26 tonnás hektáronkénti átlagtermést adó silókukori­ca, a gazdaság körülményeit figyelembe véve jónak minő­síthető. A szövetkezet alaptevékeny­ségének körébe tartozó má­sik nagy ágazat, az állatte­nyésztés. A fejlődés igen ve­gyes és ellentétes kéoet mu­tat. A növendéküsző-telepen az állatonkénti havi súlygya­rapodás 18.3 kiló volt, ami 30 százalékkal nagyobb mint 1982-ben, ugyanakkor 8 szá­zalékkal halad1“ meg a terve­zettet. A hízómarha-értéke­sítés 6,2 százalékos felfutást jelez, a juhászat árbevétele pedig 10 százalékkal kedve­zőbb. mint ahogy azt tavaly elején elképzelték. dig itt a legjobbak a kerese­ti lehetőségek. Ilyen jelentős a mellék­üzemi tevékenység, akkor a közös gazdaság rendkívül ne­héz helyzetbe kerülhetne. Ugyanis a tavalyi árbevétel — 163 millió — 61 százalékát az előbbi tevékenységekből biztosították. A 16 éves múltra visszate­kintő könyvkötészet tavaly is beváltotta a hozzáfűzött remé­nyeket. Az itt dolgozó 130 fő, elsősorban nők, 17,6 százalék­kal szárnyalták túl árbevételi tervüket. Vagyis 6 millió 354 ezer forint értékben végeztek bérmunkát. Az alig 16 fqt számláló mű­anyagüzem, ahol a régi gépek mellett zömmel automatákkal termelnek, — 17 millió 200 ezer forint árbevételt bizto­sított. Az innen kikerülő kor­szeré csomagolóeszközöket az ország minden részén hasz­nálják. A faüzem, amely részben a termelőszövetkezet erdejében található fát dolgozza fel, na­gyobbrészt azonban vásárolt anyagból dolgozik, 4 millió 275 ezer forintos árbevétellel segítette a közös elképzelések, tervek megvalósítását. Az itt előállított parkettá­kat, lambériákat, a kívánt helyekre szállították. A kezdő üzemek közé so­rolják, a varrodai részleget, amelyik 1982 óta működik. Negyvenen dolgoznak itt, fő­leg nők, akik női konfekciót gyártanak. Az elmúlt évben 2,2 millió forint árbevétellel szerepeltek a beszámolóban. Mivel a szövetkezet nem ta­lálta meg számítását partne­rénél, a Gödöllői Háziipari' Szövetkezetnél, ezért új meg­rendelőt keresett és talált magának az OKISZ Labor személyében. A gazdálkodás hatékonysá­gának, nyereségességének nö­velése érdekében új szervezeti formát vezettek be. A lakatos-, az építő- és a faüzem dolgozói, tavaly, augusztus 1-től folya­matosan átalánydíjas gazdál­kodási formában dolgoznak, hogy még stabilabb legyen a szövetkezet éves nyeresége, a Budapesten tevékenykedő nyolc egységüket is átalánydíjas formába szervezték át. Ered­ményeként 6 millió forint terven felüli árbevételt értek el, a tiszta nyereség pdig 1 millió forintra rúg. Az 1983-ban teljesített 163,3 millió forint értékű árbevétel 9,5 millió forint nyereséggel párosult. Ez azt jelenti, hogy a tagság, a zárszámadáskor egy heti bérnek megfelelő nyereséget kapott kézhez. Ehhez járult hozzá az UNI­TÁS fonalfeldolgozó társulás­tól kapott 1 millió 112 ezer, valamint a rétsági TÖVÁLL- tól érkezett 390 ezer forint tiszta nyereség. Sokféle kedvezmény Talán nincs olyan közös gazdaság a megyében, ame­lyik olyan sokoldalú kedvez­ményekkel segíti a tagságot, mint a nézsaiak. Teszik ezt azért, hogy minél többen hely­ben maradva taláiják meg számításukat, a máshonnan ideérkezők pedig itt eressze­nek gyökeret. Az alapszabály előírása, va­lamint a vezetőségi ülés dön­tése alapján ötévenként 2 százalékkal emelik a tagsági, pótlékot. A kedvezmények listáján szerepel házassági, kelengye- és elhalálozási se­gély. A nagycsaládosok támo­gatása három gyermeknél kez­dődik. A beiskolázási segély összege gyermekenként 800 forint. Építési támogatás jár an­nak, aki a községben kíván építkezni. A 30 éven aluliak 50 ezer forintot kapnak. Amennyiben tíz évre szóló munkaszerződést kötnek, ak­kor 30 ezer forintot nem kell visszafizetniök. Külön köz­gyűlési döntés kell a vezetők építési támogatásának odaíté­léséhez, ami 70 ezer forintot jelent. Tíz évfe szóló munka­vállalás esetén 30 ezer forin­tot nekik sem kell visszafi­zetniük. Az építkezőket fu­vardíjkedvezmény illeti meg. Ez 2000 kilométerre szól. A felszámolható díj kilométe­renként 2 forint. Az alkalma­zottak viszont törzsgárdadíjaí A tsz géptelepén csaknem hetven jármű folyamatos javítá­sát, karbantartását, műszak, vizsgáia való felkészítését vég­Gyáraknak csomagoláshoz használt különböző betéteket es dobozokat készít a keszegi műanyagüzem. kapnak, — 1000 forinttól 5000 forintig. Háztáji juttatásként pedig 25 mázsa kukorica ke­rül a tagokhoz. A szűkös fejlesrtési lehető­ségek ellenére 1983-ban 9 millió 300 ezer forintot köl­töttek fejlesztésre, beruházás­WÖGRÁD—; 188Í. ffibíuot g* csütörtök A legepdi növcndéktiszö-teteJMifl a szövetkezet kö&cl négyszáz állatát gondozzák. ra. Hétmillió 400 ezer forint­ért vásároltak betakarítógé­peket, 900 ezer forint érték­ben új gépek kerültek a mel­léküzemekbe. Egymillió fo­rintot költöttek a szakembe­rek lakásépítésére, a korábban felvett hitelből pedig 3 milli­ót törlesztettek. Kétmilliót használták fel a forgóalap-fel- töltésre. Mivel tavaly, az év ' végén, egyes partnereik nem fizették ki a nekik szállított áruk ellenértékét, ezért a szö­vetkezet átmenetileg finanszí­rozási gonddal küszködött. Elhatározott szándékuk A szövetkezeti vezetők és a tagság tudja, hogy az idei esztendőben újabb erőpróbá­nak kell megfelelniük, ha si­kersorozatukat, a hagyomá­nyoknak megfelelő nyereséges gazdálkodásukat tovább akar­ják folytatni. Erről a szándé­kukról továbbra sem akarnak lemondani. Éppen ezért 14 százalékkal növelik a terme­lési értéktervet, 6 százalékkal az eredményt, 10,5 százalékkal fjedig a nettó eredményt. Ahogy eddig még mindig meg­oldották a maguk elé tűzött céljaikat, bízhatunk abban, hogy az 1984-es gazdasági esz­tendőt is sikerrel hagyják ma­guk mögött,

Next

/
Thumbnails
Contents