Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)
1984-02-22 / 44. szám
JTcÜasztasrä Feszülne Je Vlagyimir Dolgih: Biztosítani a népgazdaság dinamikus fejlődését Kransznojarszkban találkozott kedden választóival Vlagyimir Dolgih, az SZKP KB Politikai Bizottságinak póttagja, a Központi Bizottság titkára. Beszédében megállapította: a szovjet nép teljes mértékben támogatja az SZKP Központi Bizottsága februári rendkívüli ülésének döntését, Konsztantyin Csernyenko megválasztását a Központi Bizottság főtitkárává. A szovjet emberek elhatározott szándéka, hogy mindent megA politikailag és katonailag egyaránt elszigetelődött Amin Dzsemajel libanoni elnök — bejrúti sajtóértesülések szerint — nem adott pozitív választ a Rafik Hariri szaúd- arábiai közvetítő által tolmácsolt szíriai ellenjavasla- tokra, de önmagában is biztató körülmény, hogy a sza- údi közvetítés magas szinten, Abdallah trónörökös személyes irányításával folytatódik. A négypontos szíriai javaslat elengedhetetlen követelménynek tartja a múlt év májusában aláírt izraeli—libanoni megállapodás feltétel nélküli, nyilvános elvetését, a Libanonban tartózkodó izraeli megszálló csapatok és a szíriai erők kivonásának különválasztását. Kimondja, hogy a szíriai csapatok: jelenlétének kérdését az Arab Liga keretében kell megvizsgálni egy olyan új libanoni nemzeti r Ez év márciusában a Bolgár Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Román Szocialista Köztársaság területén, a Szovjetunió délnyugati körzeteiben és a Fekete-tenger vízterületén a szövetséges hadsereg és flották „Szojuz—84” fedőnéven tesznek az ülésen kitűzött feladatok teljesítéséért, munkájukkal hozzájárulnak a Szovjetunió erejének növeléséhez. Az ország gazdasági eredményeit elemezve Vlagyimir Dolgih rámutatott: az öt évvel .ezelőtti parlamenti választások óta 18,6 százalékkal növekedett a nemzeti jövedelem, tavaly az ipar 4, a mezőgazdaság pedig 5 százalékkal termelt többet, mint tavalyelőtt. i983-ban az ipari termelés növekedése 88 százalékban a munkatermeléegységkormány kérésére, amelyben megfelelő képviselethez jut ^a belpolitikai ellenzék és a mohamedán vallási közösség. Végül a genfi megbékélési konferencia felújítása, a nemzeti egységkormány megalakítása feltételed az ellenzék követeléseit kielégítő radikális politikai reformok bevezetését. Az elnök elszigetelődésének újabb jele, hogy a Dzsemajei lemondását követelő Valid Dzsumblatt és Nabih Berri után az ellenzék maronita keresztény vezetője, Szolimán Franzsijé volt elnök is úgy nyilatkozott, hogy a libanoni kormányt meg kell tisztítani a falangista elemektől. Rasid Karami volt miniszterelnök szintén kijelentette, hogy az ígéreteit nem teljesítő Dzsemajel elvesztette minden hitelét, a libanoni nép bizalmát. (MTI) nótoi és törzsvezetési gyakorlatot tartanak. A gyakorlat célja a szövetséges hadseregeik és flották csapatainak vezetésével és magasabb szintű törzseinek együttműködésével összefüggő kérdések feldolgozása közös harctevékenység megvívó, sa esetén, (MTI) kenység növekedéséből származott.' Ezt a fejlődést — hangsúlyozta a szónok — tartani kell, sőt, további erőfeszítéseket kell tenni még nagyobb és jobb eredményekért. Ezt előirányozzák a Központi Bizottság tavaly decemberi határozatai, valamint Konsztantyin Csernyenkónak a KB februári rendkívüli ülésén elmondott beszéde. Az SZKP KB titkára ezután részletesen foglalkozott a XXVI. kongresszuson elfogadott energiaprogrammal, amelynek biztosítania kell a népgazdaság dinamikus fejlődését, az intenzív és energia- takarékos termelésre történő gyors átállást A biztonságos energiaellátás érdekében az alábbi feladatokat jelölte meg: növelni kell a kőolaj és a földgáz kitermelését Nyu- gat-SzIbériában és az ország más térségeiben, olcsó szén- tüzelésű nagy teljesítményű hőerőműveket kell építeni, meg kell gyorsítani, az atomerőművek és vízi erőművek éoítését, korszerűsíteni kell a fűtőanyag- és energiafelhasználás szerkezetét. Grúzia fővárosában. Tbilisziben mondott beszédet ked_ den választói előtt Eduard Sevamadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. — Grúzia az országos szocialista versenyben az ötéves tervidőszak: harmadik esztendejében tizenegyedszer kapta meg az SZKP KB, a miniszter tanács, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa és a Komszomoi KB vörös vámdorzájszlaját — mondta a szónok a köztársaság tavalyi gazdasági eredményeit méltatva. A jövő tennivalóival összefüggésben megemlítette: a párt lenini hagyományait követve szüntelenül a megoldandó feladatokra kell összpontosítani a figyelmet; erre ösztönöz az SZKP KB februári rendkívüli ülése, Konsztantyin Csernyenkónak, a KB főtitkárának ott elhangzott beszéde. Sevamadze a továbbiakban szólt a pártnak demokrácia és az állampolgári jogok kiszélesítésére irányuló politikáról. (MTI) Útban a Progressz—19 Kedden, moszkvai idő szerint 9 óra 46 perckor Föld körüli pályára juttatták a Szovjetunióból a Progressz— 19 jelzésű automatikus teherszállító űrhajót. Az új Progressz feladata, hogy utánpótlást, egyebek kö_ zott üzemanyagot, élelmiszert, vizet, a tudományos kísérletekhez szükséges különböző berendezéseket szállítson a Szaljut—7 űrállomáson dolgozó három szovjet űrhajósnak. (MTI) Fülöp-szigetek Tüntetések Manila után a Fülöp-szigetek vidéki körzeteiben is tüntetéseket és gyűléseket tartanak a májusra tervezett választásokat elutasító ellenzéki erők. Kedden Bacolod tartományi székhelyén mintegy tízezren vonultak az utcákra. A felvonulás után tartott gyűlésen az egyik felszólaló azzal indokolta elutasító álláspontjukat, hogy a Marcos-kormány a választások kiírásával zavart akar előidézni soraikban, s ezzel meg akarja akadályozni a tömegek egységes fellépését a diktatúra ellen. Tüntetés volt egy másik vidéki körzet központjában, Ba- guióban is. Az ellenzéki pártok és csoportok egyébként mindeddig nem jutottak megállapodásra, hogy bojkottálják-e a választásokat, vagy részt vegyenek rajtuk. (MTI) terv szerinti közös parancsStartlövés A startpisztoly eldördült: az Egyesült Államokban hétfőn rendezett iowai előválasztással megkezdődött az amerikai elnökválasztás bonyolult, sok fordulós menete, amely a november 6-i voksolásig hátralevő időben fokozatosan a világpolitikai érdeklődés homlokterébe kerül. Az iowai előválasztás ebben a folyamatban inkább lélektani, mint politikai jelentőségű, hiszen a kis állam alig néhány képviselőt küld a nyári elnökjelölő konvenciókra. Az viszont, hogy ki ugrik ki elsőként a demokrata párt jelöltségért vetélkedők közül, távolról sem mellékes. A demokratáknál ugyanis még többé-kevésbé nyílt a küzdelem: ki legyen az újraválasztásáért küzdő Reagan elnök vetélytársa? Netán Walter Mondale volt alelnök? A republikánus pártnál már előre lefutottnak ígérkezik a verseny. Reagan azzal, hogy másodszori indulása mellett döntött, gyakorlatilag csírájában fojtotta el táborában minden esetleges ellenjelölt próbálkozását. S mivel Bush eddigi alelnök is megmaradt mellette partnerként, így a republikánusok színeiben indulók legfeljebb a következő, 1988-as elnökválasztásra „melegíthetnek be”. A demokraták soraiban viszont még mindig nyolc jelölt küzd a jelöltségért. A szakértők szerint nagy hátrányt jelent, hogy a hivatalban levő elnök minden előnyét kihasználó Reagannel és a háta mögött felsorakozó egységesnek tűnő republikánusokkal szemben a demokrata párt előreláthatólag a nyár közepéig a késhegyig menő személyi küzdelmekkel lesz elfoglalva. A mostani iowai erőpróbán egyelőre a paDÍrforma igazolódott: Mondale az állam történetének eddigi legnagyobb előválasztási győzelmet aratta. Elsöprő fölényére jellemző, hogy több szavazatot kapott, mint a többi hét demokrata jelölt összesen! A kiugró eredmény önmagában nem okozót meglepetést. Mondale politikai múltja, a Carter-korszak számos balsikere ugyan némi tehertételt jelent számára, ám tapasztalata, országos ismertsége és választási gépezetének kiépítettsége révén ma kétségtelenül ő a demokraták favoritba. Támogatják a jelentős befolyással rendelkező szakszervezetek, felsorakozott mellette a pártaoparátus zöme, s — ami a sok hónapos kampányban egyáltalán n°m mellékes — pártján belül az ő választási kasszájában gyűlt össze a legtöbb pénz. Ami az iowai eredmények közül nagyobb visszhangot keltett, az így inkább a többi, értelemszerűen a második helyezésért induló demokrata jelölt sorrendje, mindenekelőtt az egykori űrhajós, John Glenn visszacsúszása volt. Esy előválasztás persze semmilyen hosszú távú következtetés levonására nem alkalmas. Mondale pusztán reménykedhet abban, hogy a sikeres indulás után ő fogja elsőként átszakítani a célszalagot is. Szegő Gábor 2 NÓGRÁD - 1984. február 22., szerda Dzsemajel elszigetelődik Közös parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat Elhunyt Solohov Hosszantartó betegség után. életének nyolcvanadik évében hétfőn elhunyt Mihail Solohov, a Nobel-díjas szovjet író. Regényei, a Feltört ugar, a Hazáért harcoltak, s a leghíresebb, a Csendes Don, valamint novellái világszerte ismertek, széles körben olvasottak voltak, hazánkban is számos alkalommal adták ki őket. Valamennyi regényét és sok novelláját megfilmesítették. Magyarországon az Emberi sors vált közülük a legismertebbé. Szergej Bondarcsukk-u a főszerepben. Az élete végéig nagy szeretettel és tisztelettel övezett Solohov munkásságáért a Szovjetunió számos magas állami és irodalmi kitüntetését kapta meg. írói munkássága elismeréseként 1965-ben megkapta a Nobel-díjat. Amerikai szenátorok Pakisztánban Tart a kamionháború Charles Titerman közlekedési miniszter kedd délelőtt megkezdte a tárgyalásokat a fuvarozó vállalatok képviselőivel, de közben az országutakon ismét rosszabbodott a közlekedési helyzet; újabb útelzárásokra került sor. Az Unostra fuvarozási szakmai szervezet, amely a fuvarozók kisebbségét tömöríti, arra szólította fel tagjait, hogy további útelzárásokkal és a forgalom zavarásával gyakoroljanak nyomást a tárgyalások idején. így kedd délelőtt folyamán az ország több vidékén a kamionok ismét elzártak több útvonalat ígv Párizs közelében a Belgium felé tartó északi autópályát is. A Párizst körülvevő városi autópályán csigalassúsággal haladó kamionok akadályozzák a közlekedést, s emiatt a főváros belsejében is nagy közlekedési dugók keletkeztek. Nantes városát valósággal elszigetelték a kamionok. Az Iszlámábádba irányuló amerikai fegyverszállítások növelésével összefüggő kérdések szereneltek napirenden egy magas rangú amerikai kongresszusi küldöttség pakisztáni vezetőkkel folytatott tárgyalásain. A delegáció John Tower, a szélsőségesen iobboldali nézeteiről ismert republikánus szenátor. az amerikai szenátus hadügyi bizottságának elnöke vezetésével tett látogatást az ázsiai országban. Az indiai sajtó rámutat, hogy Pakisztán egyike azoknak az országoknak, amelyeknek az Egyesült Államok a legnagyobb katonai segítséget nyújtja. Cserébe Iszlámábád lényegében regionális felvonulási tereppé változtatta az országot a Pentagon számára. Stralsundi hajósok Hajózó hölgyek „Csak semmi szex, kérem, németek vagyunk! Nekünk a húgunk az öcsénk. De az is előfordulhat, hogy a nővérünk a bátyánk. Fordítás és életkor dolga az egész. Mert például az a Bruder (tehát báty), akit a tiszteletreméltó társaság 1979. január 19-én a soraiba emelt — valójában nővér. Koránál fogva persze sokunk húga is lehetne, de a megszólítása kötelezően Brúder, azaz bátyám. Az alapszabály ugyanis előírja: Scliwestemek, tehát húgnak, nővérnek csakis a Brúderek feleségét hívhatják. Miután az újonnan beiktatott nőnemű személynek természetszerűleg felesége nem lehet, olyan sincs a családjában, akinek a Schwester megszólítás járna, a hölgyet kizárólag bátynak (vagy becsnek) nevezhetjük. Erre kötelez bennünket az ősi szabály is. Érthető?” Tudom, kissé bonyolult a magyarázat, de a Stralsundi Hajós Társaság elnöke sem tudta egyszerűbben elmagya. rázni, öt esztendővel ezelőtt fogadták maguk közé az akkor 28 éves Ingrid Richtert. Ma már a világ legtermészetesebb dolga, hogy ebben a kizárólag férfiak számára fönntartott közösségben, kapitányok. hajómérnökök és egyéb válogatott tengeri medvék körében egy „női báty” is helyet foglal, egyenrangú félként nyilatkozik, szavak dönt. Ingrid asszony felvétele óta néhányszor keresztülhajózta az óceánt: rádióstisztként szolgált. — Nincs ebben semmi különös — nyilatkozta egy alkalommal Ingrid Richter —, ereimben jó adag tengerész- vér folyik. Őseim, persze férfiágon, mind hajósok voltaik. És az már csak magától értetődő, hogy a férjem is az: a „Cottbus” kapitányaként járja a világtengereket. Vele együtt, egy napon vettek föl a Stralsundi Hajós Társaságba — Brúdernek. Pontosan 496 esztendővel ezelőtt alapította ötven stralsundi hajós a nagy hírű társaságot. Akkor, amikor a tengereken a kalózok • voltak az urak, a parton viszont a gazdag kereskedők, a hajósok kenyéradó gazdái. A hajósok egyesületének tehát mindenekelőtt szociális jelentősége volt: tagjai egységesen föl tudtak lépni mindazok ellen, akik érdekeiket veszélyeztették. A stralsundiaik nem sokkal a társaság megalapítása után, 1500-ban házat építettek a hajóskapitányok özvegyei számára, számottevő mértékben segítették a hátramaradottakat. A szigorú alapszabályzat 26. cikkelye kimondja: aki a társaság tagjai között vitát, elégedetlenséget szít, az az ajtón kívül találja magát. Günther Ludwig kapitány, a társaság rangidős elnöke büszke arra, hogy minden Bruder példás magatartást tanúsít, nagy igyekezettel ápolja az ősi tengerészhagyományokat. A stralsundi Frankenstrasse 9. szám alatt magasodó kereskedőházban, ahol 1635 óta található a társaság székhelye, kiállítás őrzi a régi fóliánso- kat, köztük az 1488-ban keletkezett alapítólevelet, a 37 pergamenlapos könyvet. Láthatók ott XV. századi vitor- láshajó-modellek, régi, híres gőzösök horgonyai, a testvérek 1693 óta vezetett könyve, azaz az ülések jegyzőkönyve. Turisták, diákok, brigádok, tengerészek egyaránt fölkeresik a régi céhház kiállítását. A Német Demokratikus Köztársaság területén található legrégebbi egyesületnek — a női báttyai együtt — 89 tagja van. A stralsiundiak elnökét hagyományosan Öregnek hívják, az elnökség tagjait kétszersültesnek, azaz élelmezési tisztnek. Évente egyszer közgyűlést tartanak a Brúderek, amelyet hajósvacsora és -bál követ. A társaság legújabb hagyományai között említik, hogy 1977 óta a hajózó kapitányokon kívül soraiba veheti azokat is (hajóépítő mérnököket, rádióstiszteket, hajókereskedőket, tőzsdealkuszokat), akik közvetlen szakmai kapcsolatban állnak a hajózással. Ennek alapján aligha kell megvárni a társaság alapításának 500. évfordulóját, hogy újabb női Brúderrel gyarapodjék a stralsundi egyesület. Az NDK zászlaja alatt máris számos nő hajózik rádióstisztként, kultúrtisztkémt. K. L. Az öreg tölgy Húsz gyerek alig tudja átöle lni a kőszobrok felállítására. Az elmúlt év őszén az évszázados fa terebélyes koronája alatt összegyűlt az egész falu lakossága, hogy felújítsák a Dél-Bulgáriában, Sztara Za- gora megyében, Granit község mellett található a bolgár föld legöregebb tölgyfája: immár 1637 éves. Húsz gyerek alig tudja átölelni. Törzsének átmérője 12 méter, gyönyörű a koronája, a fa magassága meghaladja a 23 métert. Minden évben 5 centiméteres évgyűrűvel vastagodik. Kétévenként hoz termést. A tölgyfa több mint 16 évszázada tanúja az idő folyásának ezen a földön. Koronája alatt gyakran találkoztak szerelmesek, gyülekeztek a felkelők, itt szokták tartani a Dimitrov-napi falusi búcsút és az esőt váró szertartásokat. Az utóbbi években merült fel a gondolat, hogy az öreg tölgy ne csak természetvédelmi, hanem nemzeti hely is legyen, amely a bolgár nép életének dicső és tragikus napjaira emlékeztet. Így került sor környezetének megszépítésére, a parkosításra és valamikori népünnepélyek hagyományait, és újabbakat indítsanak el szép útjára. A graniti tölgyfa ünnepét minden évben megtartják.