Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)
1984-02-22 / 44. szám
Magyar gyártmányú, számítógép-vezérlésű esztergagépen készülnek az üveggyártáshoz szükséges formák és alkatrészek a salgótarjáni öblösüveggyárban. A rendkívül precíz masina ezredmillimcter pontossággal, közel nyolcszor gyorsabban dolgozik mint a hagyományos eszterga. A felvételen Kókai Géza László forgácsoló szaktechnikus a munkamenetet ellenőrzi. £mi a panaszok mögött van Jóhiszeműség és rágalmazás Szeretünk panaszkodni — ez derül ki a Pásztói Népi Ellenőrzési Bizottságnál összesített adatokból. Az elmúlt évben a korábbihoz képest 48 százalékkal több közérdekű bejelentés és panasz érkezett a bizottsághoz. A statisztika többek között azt is jelzi, hogy a közérdekű bejelentések aránya 76 százalék, s ebből 23 százaléknyi a névtelenségbe burkolódzott észrevétel. Végül még egy szám: a vizsgálatok tanúsága szerint az ügyek 32 százaléka alaptalannak bizonyult. Érdemes figyelni arra is, hogy milyen gondok foglalkoztatják azokat, akik közérdekből vagy saját gondukkal a népi ellenőrzési bizottsághoz fordulnak. A társadalmi tulajdon megkárosítása, a beosztással való visszaélés mellett jelentősek a gazdálkodó szervek működésében tapasztalt hiányosságok, mulasztások, szervezési problémák, helytelen vezetői döntések a beadványokban. Továbbra is jelentős azoknak a bejelentéseknek a száma, amelynek a lakosság érdekeit ért sérelmeket teszik szóvá — elsősorban a kereskedelem és a szolgáltatás területéről. Több esetben érkezett közterek, és parkok rongálását, illetve illegális szeméttelepek kialakulását jelző és kifogásoló bejelentés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakosság érzékenyen reagál a negatív jelenségekre akkor is, ha a jelzéseikre és a panaszaikra az illetékesektől nem kapnak kielégítő választ. Az előforduló visszásságokat jelzi, hogy a bejelentések foglalkoznak az ellátásban előforduló hiányosságokkal, a pult alóli árusítással, az udvariatlan kiszolgálással, a helytelen számlázással, de felhívják a figyelmet a garanciális javítások hiányosságaira, a környezet és a kiszolgálás kulturálatlanságai- ra is. A névtelen bejelentések témája elsősorban a társadalmi tulajdon megkárosítása, emellett vezetői magatartást kifogásolnak, többségükben alaptalanul. A népi ellenőrök véleménye szerint az alaptalan bejelentések elsősorban a hiányos információkból és a jogszabályok nem kellő ismeretéből adódnak, de előfordul rosszindulatú rágalmazó is. Mozgalmi évzárás a KfSZ-ben Felelős számvetés Nógrádién Á több mini 900 ezer fős KISZ-tagság körében e hetekben jelentős mozgalmi időszak zajlik, most kerül sor az 1983,84-es mozgalmi év akcióprogramjának értékelésére, a végzett munka számvetésére, valamint a további teendők meghatározására. Az idei jellegzetesség, hogy ezúttal az alapszervezeti taggyűléseken küldötteket is választanak a felsőbb szervezet gyűlésére, amelyen a KISZ X. kongresszusa óta végzett munkát veszik górcső alá a fiatalok, s javaslatot tesznek az elkövetkező időszak tevékenységének fő irányaira. Mint a KISZ Nógrád megyei bizottságán elmondották, január derekától már zajlanak az alapszervezeti taggyűlések a dolgozói, a lakóhelyi és az intézményi területeken, s várhatóan március 15-re véget érnek e fórumok. Megyénk mintegy 800 KISZ- alapszervezetében több mint húszezer ifjúkommunista tevékenykedik. zömmel már túlvannak az évzáró taggyűlésen, amelynek fontosabb javaslatait, kezdeményezéseit a küldöttek tolmácsolják a felsőbb fórumon. Üj színt visz az értékelésé- sefcbe az idén a KISZ Nógrád megyei bizottságának levele, amely reális képet rajzol a mozgalom helyzetéről, s túllépve, ezen a továbbfejlesztés lehetőségeit vázolja föl. Fiatalok százai mondtak eddig véleményt a levél kapcsán az ifjúsági mozgalomról, s szóltak arról, hogy a gazdasági, a politikai és a kulturális munka területein milyen tartalékok várnak még kiaknázásra. Ugyancsak új elem a módosított rend alapján történő választás, amelynek lényege, hogy demokratikusabb, növeli a tagság szerepét és felelősségét a választásban, nyilvánosabbá teszi a jelölést. A közigazgatási átszervezés hatására módosított irányítási rendszer szintén most ..debütál”, az eddigi jelek szerint zökken őmen tesen. A területi küldöttgyűlések — amelyek e napokban már megkezdődtek — három napirendet vitatnak meg. Előbb a KISZ-bizottság beszámolója hangzik el a kongresszus óta végzett munkáról, majd az ezt követő vita után a pénzügyi ellenőrző bizottság ad jelentést a gazdálkodás tapasztalatairól, végül pedig a választásra kerül sor. A küldöttgyűlések sorát a területi szinteken április derekán nyitja meg a rétsági KISZ- bizöttság, végül pedig a KISZ. Nógrád megyei bizottságának küldöttgyűlésére kerül sor. május, 26-án Salgótarjánban. A taggyűlési tapasztalatok azi jelzik, felelős számvetésre készülnek megyénk ifjúkommunistái. A MÁV-nál nagy figyelmet fordítanak dolgozóik szociális gondjainak megoldására, s ezen belül is kiemelt feladatnak számít a lakáshelyzet javítása. A gyakran kritikus mértéket elérő létszámhiány ellensúlyozására ezzel is megpróbálják vonzóbbá tenni a vasúti munkát. Tavaly a vállalat fejlesztési alapjából 147 millió forint jutott lakásépítési támogatósra. Összesen 1400 vasutas dolgozónak nyújtottak átlagosan több mint 100 ezer forint támogatást. Az idén 110 millió forintot szánnak erre a célra, s ehhez járul még mintegy 38 millió forint, amely a keHA EGYSZER EGY ÜZLET... Export — profi módra HÁROM ÉVVEL ezelőtt már- már úgy tűnt, hogy a Ganz- MÁVAG mátraterenyei gyáregységének szinte semmi reménye exportra. A főként hídgyártásra specializálódott üzem egyik napról a másikra külföldi megrendelés nélkül maradt. Pedig annak előtte szériában készítették a hatalmas acélszerkezeteket, főként Jugoszláviába, a Dunára, a Szávára, de mátraterenyei hídon robognak az autók Görögországban is. Aztán „telítődött a piac”, s roppant sajnálkoztak, hogy — új folyók nem keletkeznek. Még a csehszlovákok is szüneteltették egy időre a prágai metró építését, pedig ahhoz szuperkeménységű anyagból gyártottak tartóoszlopokat és vízelzáró kapukat. Egyelőre maradt a belföld, s hosszú ideig a vállalat piackutatói sor- ra-rendre tértek haza üres kézzel külföldről. Tavaly aztán megmozdult valami. Szabó László főmérnök mondja: — Igaz, hogy hazai megrendelésből nem volt hiány, attól sohasem féltünk, hogy munka nélkül maradunk. De tudtuk, hogy ezekben az ínséges és kemény esztendőkben mennyire szüksége van a népgazdaságnak minden egyes dollárra. Mi igencsak sürgettük a vállalati szakembereket: ha már hidakra nincs szükség, szerezzenek más munkát, mert ez a munkáskollektíva képes a legbonyolultabb feladatok megoldására is. A fél év táján aztán megtört a jég: az acélszerkezeti üzemben gyors profilváltást hajtottunk végre, s a hidakhoz szokott emberek, szinte egyik napról a másikra elkezdték a motorvonatokhoz szükséges forgóvázak gyártását. Az első széria Bangladesbe készült, a megrendelő legnagyobb megelégedésére. S lévén a Ganz-MÁVAG immáron hosszú évtizedek óta „vo- nátnagyhatalom”, kevés olyan része van a világnak, ahol ne futnának MAVAG-szerel- vények. úgy tűnt a mátrate- renyeiek a termékszerkezet- váltással igen-igen jól járnak. Persze voltak ellenvélemények is, le kellett küzdeni az újtól való idegenkedést, s a kezdeti gyártási nehézségeket. De aztán beindult az üzlet. A Bangladesnek gyártott hetvenhat darab, szége- cselt vasúti forgóváz elkészülte után — hála a sikeres piackutatásnak és versenytárgyalás-nyeréseknek — további forgóváz-megrendelésekkel árasztották el a mátratere- nyeieket. S ez majdnem szó szerint érthető, hiszen jelenleg már 528 darab gyártására van megrendelésük. Az idén Tunéziába, Görögországba és Egyiptomba szállítanak, a megrendelők kívánsága szerint több mint a fele készen, a fennmaradó hányad pedig alkatrészek formájában. — AZ ÜJ GYÁRTMÁNY — magyarázza a főmérnök — gazdaságos, jó pénzért készül, igazán megvan rajta a tisztességes hasznunk. Márpedig ez nagyon fontos szempont, hiszen — sajnos — még gyakorta érvényesül az export mindenáron szemlélet. Egy- egy ilyen forgóváz értéke megközelíti az egymillió forintot. s így ha csák ezt gyártanánk sem lenne gond a termelési értékterv teljesítésével. Ám emellett ki kell elégítenünk a hazai igényeket is. Mert függetlenül attól, hogy a beruházások száma erősen csökkent, azért továbbra is szükség van emelőberendezésekre, csarnoki, s más típusú darukra, acélszerkezetékre. Ez pedig a másik fő profilja a gyárnak. — Eleinte bizony — vallja be Kazinczi József művezető — nem ment minden simán. Szinte féltek az emberek. hogy ezt a roppant bonyolult, nagy precizitást igénylő munkát nem tudják majd hibátlanul, határidőre megcsinálni. Csak részben lett igazuk a tamáskodóknak, de az sem rajtunk múlott: zalaegerszegi gyáregységünktől megkésve kaptuk a csapágyházakat, s egyéb berendezéseket. De hogy az új felett aratott siker mennyire fellelkesítette az embereket, azt igazolja: a kooperációs partnertől nyolcadikén beérkezett anyagot egyetlen nap alatt beszereltük a forgóvázakba, s irány Banglades. — Sajnos — mondja Bencze Gyula, a programiroda ve-« zetője — nagyon félünk al rajtunk kívül esetleg bekövetkező határidőcsúszásoktól. Miként a művezető is említette, jelentős tételek érkeznek Zalaegerszegről, s helyzeti előnyünkét ront jaj hogy hajlítógép hiányábaní ezeket az anyagokat Budapestre kell utaztam. Már maga az oda- és visszaút is idő- veszteség. De bizakodunk^ hogy a partnergyárak — lévén egy vállalathoz tartó-* zunk — nem hagynak cser-j ben. — Minderre nem kerülne sor — mondja Koroknyal Oszkár munkaverseny-felelős — ha a Pesten dologtalanul álló gépeket letelepítenék ide hozzánk. Tudniillik, a fővárosiak olyan krónikus munkaerőhiánnyal küszködnek, hogy elépzethetetlennek tartom a létszám feltöltését. Nálunk mozoghatnának az otb álló gépek. Már csak azért is. mert itt, Mátraterenyén lesz a forgóvázgyártás bázisa. AM VÉLIK, hogy az ebbéli dolgok-gondok is, mint minden kezdeti nehézség, megoldódnak. Csak ne legyen ez ilyen kitűnő üzletnél túl későn! Hiszen a kitartó piackutatás jelentős dollármilliókhoz juttatja a Ganz-MÁ- VAG-ot, s ebben nagy sze- rene van a mátraterenyeiek- nek. Mert fontos megemlíteni: idei. 470 millió forintos tervüknek jócskán, több mint a felét exoortból teljesítik __ K arácsony György KARANCS TERMELŐSZÖVETKEZET Eredményes év után Az egyre szigorodó gazdálkodási feltételeket figyelembe véve az elmúlt esztendőben kiállták a próbát a karancs- lapujtői Karanes Mezőgazdasági Termelőszövetkezet dolgozói, ám a tagokban és alkalmazottakban szunnyadó szorgalmat és tehetséget még nem mozgósították oly mértékben, miiként az lehetséges lett volna — tömören ennyiben summázható a tavalyi év tapasztalata. Mindert alátámasztják a számok is. A közös gazdaság 617 dolgozója tavaly 187,3 millió forint termelési értéket állított elő, miközben a nyereség meghaladta a 2.1 millió forintot. A részletek elemzése sem tanulság nélküli. A mezőgazdasági főágaiaat eredményét az előző évhez viszonyítva 2,9 millió forinttal növelte. Ehhez nagymértékben hozzájárult a növénytermesztés kiváló eredménye, amely 133 százalékkal volt több a tervezettnél. A vártnál jóval többet hozott a 744 hektáron termesztett búza és a 290 hekrábbi vállalati kölcsönök törlesztéséből származik. Ez az összeg nem elegendő valamennyi igény kielégítésére, ezért a MÁV elsősorban saját vállalati érdekeit veszi figyelembe a támogatás formájának, mértékének alakítása során. A fő cél: a munkaerő vonzása, illetve megtartása, ennek szolgálatába állítják a lakástámogatást. Mindenekelőtt azok részesedhetnek belőle, akikre hosszú távon számíthat a vasút, s akik a legnehezebb munkakörökben, a mostoha körülmények között is helytállnak. Természetesen a juttatás sorrendjét a rászorulók szociális helyzete is befolyásolja. tárról betakarított napraforgó, sőt kedvezően alakult az önköltség is. Sokat javult a bogyós,gyümölcs-termesztés eredményessége, akár az előző évet, akár a tervet nézzük. Jelentősen nőtt a bogyós gyümölcsök átlagtermése és párját ritkító a 230 százalékos eredményjavulás 1982-höz viszonyítva. Az alaptevékenységben a leggyorsabb fejlődést a múlt évben a hús marha ágazat érte el. Ezt a fejlődést tükrözi az önköltség csökkenése, az állomány növekedése és az eredmény javulása. A múlt év nyeresége ugyanis háromszorosa az előző évinek! Ebben a javulásban döntő szerepe volt annak, hogy az ágazat vezetői és dolgozói elsőként éltek a kísérleti bér- szabályozásból származó le« hetőséggel. Csökkentették, a létszámukat, javult a munka- fegyelem, nagyszerű eredményeket értek e;l a költségcsökkentésben. Kellő volt a vállalkozás az állattenyésztés másik jelentős ágazatában, a A támogatás elsősorban anyagi hozzájárulást jelent a magánerős építkezésekhez, az egyéni szervezett lakásvásár, lásokhoz, mivel a MÁV már évek óta nem épít saját lakásokat. A vasutasok lakás- helyzetén javít az is, hogy a fővárosban, illetve Miskolcon épülő közlekedési lakótelep lakásainak csaknem felébe ők költöznek majd. A támogatás bevált formája: a MÁV a tanácstól vevőkijelölési jogot szerez annak fejében, hogy hozzájárul a közműfejlesztéshez. juh ászaiban is, bár még ezek aiz erőfeszítések tavaly nem tették lehetővé, hogy a juhászát nyereséges legyen. Az ipari főágazat 9 száza-' lékkai teljesítette túl nyereségtervét, de a kép nem mindenütt egységes. A legeredményesebb részleg az építészet volt, amely eredménytervét 40 százalékkal túlszárnyalta. A bányászati ágazat; viszont évek óta nehéz helyzetben van. Ennek oka az emelkedő energiaköltségekben rejlik, amelyet a piaci árakban nem tudnak elismertetni. A kőbányászok megértették a nehézségek áthidalására hozott intézkedéseket, más munkát fe szívesen vállaltak, ezáltal jövedelmük nem csökkent, sőt emelkedett. Gondot jelentett, hogy a (szállítási ágazat nyereségtervét nem teljesítette és az, hogy az ipari főágazat bevételeinek egyharmadát csak az utolsó negyedévben érte el. Sokszínű tevékenységet folytatott a három üzemből álló műszaki főágazat, amelyet tavaly szeptemberben alakítottak ki. A javítási részleg munkája javult, ami lemérhető abban, hogy csökkent a traktorok és tehergépkocsik alkatrész-felhasználása. A tekercselőüzem nem teljesítette tavalyi tervét, az új lakatosüzem viszont kivágta a rezet. A faipari főágazatinál főleg a beruházási kereslet tartós csökkenése miatt árbevétel-kiesés1 keletkezett. A tavalyi fejlesztési eliképf- zelések során főleg a gyorsan megtérülő gép- és járműbeszerzéseket szorgalmazták. Lényeges, hogy 45 hektár rétet alagcsövezéssel víztelenítettek és e terület ez évben már bőséges silóterméssel fizethet. Az idén legalább 110 hektárt kívánnak a termelésbe bevonni, lecsapolással. 22., szerda 3 NÓGRÁD — 1984. február Lakásépítési támogatás a vasutasoknak