Nógrád. 1983. december (39. évfolyam. 283-307. szám)

1983-12-09 / 290. szám

Közlemény (Folytatás az 1. oldalról.) pedig a tavalyi. szinten ma­rad. 2. A Központi Bizottság az összes körülményt mérlegel­ve megerősítette, hogy a XII. A Központi Bizottság átte- kás, javul a lakásgazdálko- kongresszuson elfogadott gaz- kintette az idei gazdasági dás. Elkészül 2100 bölcsődei, daságpolitikai irányvonalat építőmunka tapasztalatait, 8100 óvodai hely. 1500 általá- folytatjuk. Ennek megfelelően elfogadta az 1984. évi nép- nos iskolai osztályterem és szocialista vívmányaink vé- gazdasági terv és állami 900 kórházi ágy létesül. A te- delme és gyarapítása érde­köl tségvetós irányelveit, lepülések ivóvíz- és földgáz- kében a gazdasági munka kö­Megállapította, hogy népünk ellátása bővül. Az előirány- Képpontjába 1984-ben is a kiegyensúlyozott politikai zott kereskedelmi, hírközlési, hatékonyság növelését, légkörben, eredményesen dől- egészségügyi, oktatási, műve- egyensúly biztosítását, az ár. gozik az 1983- évi feladatok lődési fejlesztések teljesülnek, szág nemzetközi fizetőképes­megoldásán. A dolgozók illetve túlteljesülnek, helytállásának, áldozatkész Hazánk nemzetközi gazda- Ittam, munkájának köszönhetően a s^gi kapcsolatai fejlődnek. A A Központi Bizottság meg- népgazdaság a tovább romló kivitel számottevően, a beho- vizsgálva az előkészítő mun- külső feltételek és a mező- Zatal kis mértékben nő. ka során kialakult elgondo- gazdaságot sújtó aszály eile- Együttműködésünk a szoci- lásokat és számításokat egyet­mére a gazdaságpolitika alista országokkal, elsősorban ért azzal, hogy a Miniszter- irányvonalának megfelelően, a Szovjetunióval erősödik. A tanács az 1984. évi népgaz- a fő célokat megközelítve fej- rubelelszámolású áruforgalom dasági tervet az alábbi fő lődik. A kiviteli többlet meg- — a beruházási gépek forgal- előirányzatok szerint végle- haladja a tavalyit, a külgaz- mát kivéve — a tervezettnek gesftse, és az állami költség- dasági egyensúly tovább ja- megfelelően alakul. A nem vetésről szóló törvényjavasla- vul. Az ország nemzetközi fi- rubelelszámolású kivitel je- tot az országgyűlés elé ter- zetési kötelezettségeinek ele- lentősen bővül, a behozatal jessze: get tesz. Az áruellátás az alapvető fogyasztási cikkek­ből kielégítő. A Központi Bizottság nagy­ra értékelve a kifejtett erő­feszítéseket, az elért eredmé­nyeket, hangsúlyozta, hogy az ségének megőrzését kell ál­kozódó követelményekhez igazítani. 1. Az 1983- évi gazdasági fejlődés fő vonásai: A nemzeti jövedelem ter­melése közel áll a tervezett­hez, a belföldi felhasználás Az 1984. évi terv az 1983. évi várható teljesítés százalékában nemzeti jövedelem 101,5—102.0 belföldi felhasználás 98,0— 99,0 ipari termelés 101,5—102,0 országos építés-szerelés mezőgazdasági termékek ' termelése (az 1982. évihez 97,0— 98,0 viszonyítva) 100,0—101,0 lakossági fogyasztás egy lakosra jutó 109,0—100,5 reáljövedelem 100,0 A szocialista szektor beruházásaira 180—183 forint fordítható. milliárd ... , 3. Gazdaságpolitikai fő cél- folyamatos kielégítésére, a meghaladja a számítottat.^ A jajnk elérése tartós minőségi korszerű szállítási módok el- munsa termeiekenysege változásokat követel a terme- terjesztésére, a ráfordítások emelkedik, a tajlagos anyag- lesben, a gazdálkodásban. En- csökkentésére, a személyszál- es energiafelhasználás csők- nek mindenekelőtt a haté- lítás feltételeinek javítására, ken. Az aliarru költségvetés konysag és a versenyképes- A népgazdaság energiaigé- íiianya az előirányzottnál ki- erőteljes növelésében kell nyének zavartalan kielégítése 6e°b- i ■ . ,, . . megnyilvánulnia. Ehhez el- érdekében folytatni kell az Az Ipari termeles noveke- engedhetetlen a termékszer- energiagazdálkodási és -raci- <Jese megközelíti a tervezet- kezet korszerűsítésének és a onalizálási program végrehaj- tet, az egyes ágazatok terme- műszaki fejlesztésnek a tását, a fűtőolaj helyettesíté­sese differenciáltan alakul. A meggyorsítása, a költséggaz- sét más energiahordozókkal, termelés bővülését hátráltat- (jállkodás és a beruházási te- A beruházások előirányza­tok a kedvezőtlen külpiaci vekenység további javítása, a tett mind az állami döntési feltételeik, helyenként a mun- céltudatos külkereskedelmi körben, mind a vállalatok­ká erőhiany, a behozatallal, a munka. A szabályozórendszer nál, szövetkezeteknél ponto- beiiíöidi kóoperációs kap- egyes elemeit úgy kell mó- 8311 be kell tartani. Előny- cs ólatok hiányosságaival dosítani, hogy azok fokozot- kell részesíteni az export­összefüggő n6hézs6§ök. A tér- tsbbsn késztessenek gszds- képességet növelő, ez ener- melés szerkezete, a verseny- céljaink elérésére gia- és anyaggazdálkodást képesség, az értékesítési te- _ ' ésszerűsítő fejlesztéseket. A vékenység — az erőfeszítések Az ipar növekvő mértek- beruházási tevékenység ható­iéi lenére — még nem felel ben járuljon hozzá a külgaz- konyságát javítani szükséges, »neg a követelményeknek. dasági egyensúly javításához 4, Az életszínvonal meg- Az építőipar termelése és a nemzeti jövedelem tér- alapozottan csak a gazdasági fflnaghaladja a tervezettet- nyeléséhez- Fejlődése az ex- lehetőségékkel, az elosztható üzen belül csökken a beru- portképességtől és a jövedel- forrásokkal összhangban ter- házási építkezések, növek- mezőségtől függően jobban vezhető. Ennek megfelelően szik a fenntartási, felújítási differenciálódjék. A vállata- a lakosság fogyasztása és ré­té vékenység, a lakosságnak tok fordítsanak nagy figyel- áljövedelme lényegében az ez végzett építés részaránya. me* a korszerű, jó minőségű, évi szinten marad, a társa- Ugyancsak növekszik az épí- keresett termékek kifejlesz- dalmi juttatások mérsékelten tőipari export. tésére és gyártására. Bővít- növekednek. Á mezőgazdaság termelése ^ a gazdaságosan értékesít- Az átlagkeresetek — a bér­összességében a kedvezőtlen hető, az importot megfelelő- preferenciával és a bérpoli- időjárás ellenére eléri a tava- en helyettesítő, kedvező tikad intézkedésekkel együtt lyit. A jelentős aszálykárok anyag- és energiafelhaszná- — 4,8—5,0 százalékkal ernel- következtében kalászosok- lássál előállítható termékek kednek. A lakosság pénzbe- ból, kukoricából, szálas takar- körét. Határozottabban, vételei — a pénzbeli társa­mányból, ipari növényekből gyorsabb ütemben szorítsák dalmi juttatásokat is bele- és zöldségből a számítottnál vissza a tartósan veszteséges, számítva — mintegy 8 szá- kevesebb termett. Az áliatte- alacsony hatékonyságú tévé- zalékkal növekednek. A bér- nyésztés fejlődik, az állomány kenységeket. ' növelési lehetőségeket a tel­■— főleg a sertésállomány — Az építőipar a mérséklődő jcsítmények fokozására. a tovább növekszik, a takar- keresletet jobb minőségben hatékonyság, a minőségi mányellátás kielégítő. Az ál- elégítse lri, csökkentse a ki- javitasara kell fel­lattenyésztés hozamai mégha- vitelezési időt. Erősödjék vál- has'/nal"‘- A bertanfarend- ladják a tervezettet. A mező- lalkozási készsége, az eddigi- módosítása nagyoob lé­gazdasági nagyüzemeik kiegé- „él nagyobb arányban végez- hetos<5get teremt a teijesít­szítő tevékenysége bővül. — -------- zen felújítási-fenntartási és ..__ A z energiaellatas kiegyen- lakossági építési munkákat, bérpreferencia elsősorban a súlyozott. A népgazdaság a Bővítse a külföldön végzett klJ’tel tíwuw s“d“ÍE“,JZTä hulladékok 4. , mollékW- órg^ahétr. «14 áttéié, mény szerinti bérezésre. mékek hasznosítása javul. teljesítmények A foglalkoztatottak száma közelítse, az allattenyesztese növelésével, a termelékenység — főként az iparban és az baladja meg az 1982. évit. A gyorsabb emelésével, a szer- építőiparban — csökken, hozamok emelkedjenek, a ra- vgzettség javításával kell Munkaerőhiány a fővárosban, megalapozni. . néhánv vidéki ioari körzet- bonafelékiből legalább 15 mii- Az allami ártámogatás csök­ken főleg Ses^izkai mun- f tonna termést kell elérni, kentése, az ellátás biztonsá­kakörökben mutatkozik. LntÄt ^ f*f)ntafí.af és. külgf­A lakossá«* reáliövedelme és f€nntartasahozi a hozamok dasagi helyzetünk miatt a fo- folvasztása “várhatóan az el- növelésével nélkülözhetetlen pásztói árszínvonal emelke- múlt évi színvonalon marad, f takarékos, országos mére- dik. Az idei áremelések jő- A munkások és alkalmazót- tekben jól szervezett takar- vőre Is érvényesülő halasa. valammt a termelőszö- manygazdálkodas, a gyepte- valamint a szabadáras ter- votkeLti dolgorók átlagé- rtüstek- a melléktermékek mékek várható áremelkedése sete 4 0-^ 5 százalékkal nő. 5ob,b hasznosítása. A nagyüze- 4,5 százalékot, az elkerülhetet- A pénzbeli társadalmi jutta- “ek kiegészítő teyekenysege lenül szükséges központi ár- tások 9 százalékkal emelked- es a 1háztáji termeles is fej- emeles mintegy további 3 nek. A tervezett szociálpoli- kdjeik. százalékot tesz ki. A fogyasz­tikai intézkedések _ a csalá- A mezőgazdasági; élelmi- tói árszínvonal 1984-ben ösz­d i pótlék és az alacsony ősz- szer-ipari és kereskedelmi szer- szesen 7—8 százalékkal emel- szegű régi nyugdíjak í el eme- vezetek javítsák együttműkö- kedhet. _ megvalósultak. A fo- désüket a termelésben, a tá- Kiemelt fontosságú feladat g yásztól árszínvonal emelke- Tolásban, a feldolgozásban, a vásárlóerő és az árualap dése nem haladja meg a tér- valamint a forgalmazásban. összhangjának biztosítása, vezett 7,5 százalékot. A közlekedésben nagy fi- az áruellátás színvonalának A lakosság életkörülményei gyeimet kell fordítani a szál- megőrzése, javítása, a szol­javulnak, felépül 76 ezer la- lítási igények összehangolt, gáltatások iránti kereslet jobb kielégítése. •— ------------------------------------i ~ " T Az életkörülmények Javítá­Sá NÓGRAD — 1983. december 9., péntek J gát szolgálja, hogy felépül 70—74 ezer lakás, elkészül 1100 általános iskolai tante­rem, 1800 bölcsődei és 6200 óvodai hely, folytatódik a kórházak bővítése, javul az egészségügyi ellátás. Be kell fejezni, a többi kö­zött, az észak—déli metróvo­nalnak az Élmunkás tértől az Árpád-hídig terjedő szaka­szát, az Árpád-híd átépítését és az Operaház rekonstruk­cióját. Meg kell kezdeni a Nemzeti Színház építésének előkészítését. 5. A külkereskedelmi áru­forgalom egyenlegét minde­nekelőtt a kivitel dinamikus növelésével kell tovább javí­tani. Nagyobb figyelmet kell fordítani a kivitel összetéte­lének javítására, a piaci fel­tételekhez való rugalmas al­kalmazkodásra, a termelő- és a külkereskedelmi vállalatok együttműködésének erősíté­sére. Külgazdasági kapcsolata­ink fejlesztésében megkülön­böztetett fontossága van a KGST-országokkal, minde­nekelőtt a Szovjetunióval való együttműködésünk további erősítésének- A fejlődő or­szágokkal is szélesíteni kell a gazdasági együttműködést. A fejlett tőkésországokkal a kölcsönös előnyök alapján tovább kell bővíteni a gazda­sági kapcsolatokat. 6. Az 1984. évi népgazda­sági terv nagy követelménye­ket támaszt a gazdasági élet valamennyi területén, az irá­nyítás és a végrehajtás min­den szintjén. A vállalatok, a szövetkezetek és a tanácsok a követelményeket figyelem­be véve, a fő gazdaságpoliti­kai célokkal összhangban ké­szítsék el a jövő évi tervei­ket. A gazdálkodó szerveze­tek fokozottan használják ki tartalékaikat, adottságaikat. Gazdasági feladataink meg­oldása az állami, párt. és társadalmi szervektől egysé­ges cselekvést, a gazdaságpo­litikai célok elérésére törek­vő, kezdeményező munkát igényel. Elsősorban a dinami­kus fejlődésre képes, lehető­ségeik kihasználására törek­vő vállalatokat, szövetkeze­teket támogassák. A Központi Bizottság ajánl­ja, hogy á munkaverseny- mozgalomban a gazdálkodás minőségi követelményeit, fő­ként az energia- és anyag- takarékosságot, a jövedelme­ző export bővítését, a válla­lati kooperációs és szerződé­ses kapcsolatok javítását ál­lítsák előtérbe. A tömegtájékoztatás és a propaganda segítse elő, hogy a közvélemény megismerje és támogassa a népgazdasági terv céljait. Tudatosítsa, hogy a tényleges lehetőségekkel szá­moló gazdaságpolitikai irány­vonal érvényesítése, az 1984. évi terv fő előirányzatainak teljesítése vívmányaink vé­delmét, az ország fizetőké­pességének megőrzését, to­vábbi szocialista fejlődésünk feltételeinek megteremtését szolgálja. A Központi Bizottság fel­hívja a pártszervezeteket, hogy tegyenek meg mindent az 1984. évi népgazdasági terv céljainak megvalósításáért. A kommunisták járjanak élen a feladatok vállalásában és tel_ jesítésében. A Központi Bi­zottság felkéri a táreadalmi és tömepszervezeteket, hogy mozgósítsák tagságukat, a dolgozókat az ország gazda­sági fejlődése érdekében vég­zett alkotó, kezdeményező, fe­gyelmezett munkára, a be­csületes helytállásra. * ' A Központi Bizottság a to­vábbiakban személyi és szer­vezeti kérdésekben határo­zott. (MTI) Tájékoztató az új útlevelekről A jövő év január 1-től életbe lép a külföldre utazás­ról és az útlevelekről intéz­kedő törvényerejű rendelet -r- jelentették be csütörtökön a Belügyminisztérium és a Pénz­ügyminisztérium illetékesei a Magyar Sajtó Házában tar­tott tájékoztatójukon. Drucker Tibomé rendőr alezredes, a Belügyminisz­térium útlevélosztályának ve­hetője egyebek között elmond­ta, hogy a törvényerejű ren­delet szerint az eddigi 8-féle útlevél helyett ezentúl négy­féle okmányt adnak ki: a diplomata-,_ a magán-, a szol­gálati útlevelet és a külföl­dön élők útlevelét. A módo­sításból következik, hogy a december 31-ig, érvényben le­vő — népszerűén piros és kék útlevélnek nevezett — okmányok helyett kiadott új­fajta magánútlevéllel vala­mennyi > országba lehet majd utazni. Magánútlevelet to­vábbra is az az állampolgár kaphat, aki magán — látoga­tó, egyéni, vagy társas tu­rista — célból utazik külföld­re, valamint,, aki hivatalos útra megy, de szolgálati út­levélre nem jogosult. A vál­tozások nem érintik a kül­földre utazás lehetőségét és feltételeit. Bulgáriába, Csehszlovákiá­ba, Jugoszláviába, Lengyel- országba, az NDK-ba, Romá­niába és Szovjetunióba utaz­ni szándékozóknak a posta- hivatalokban és az utazási iro­dáknál megvásárolható — az 1984. január 1-től kiadott — új formájú útlevélkérő lapot kell kitölteni, és az állandó lakhely szerint illetékes rend­őrkapitánysághoz , benyújtani. Minden egyéb országba tör­ténő egyéni turista és láto­gató célú utazás szándéka esetén a budapesti lakosok­nak az IBUSZ útlevél- és vízumosztályát vagy a nyu­gati pályaudvari IBUSZ-iro- dát, a Pest megyei lakosok­nak ugyancsak az IBUSZ út­levél- és vízumosztályát, a többi megye lakosainak' pe­dig az állandó lakóhelyük szerinti megyeszékhelyen mű­ködő IBUSZ-irodát kell fel­keresniük, ahol megvásárol­hatják és benyújthatják az útlevólkérő lapot. Társas tu­ristautazáshoz a szervező uta­zási irodánál lehet megvásá­rolni és benyújtani az útle­vélkérő nyomtatványt. A ko­Az útlevelek cseréjét foJ lyamatosan végzik a Belügy­minisztérium illetékes szevei. Mindazok, akiknek érvényes útlevelükben 1984. január 1. előtt kiadott és még fel nem használt kiutazási engedély van, azzal az útlevél időbeli érvényességi idején belül utazhatnak, nem kell új út­levelet kérniük. Az útlevél érvényességének lejárta után azonban a fel nem használt kiutazási engedély érvényét veszti. Annak az állampol­gárnak, aki 1984. január 1. után akár szocialista, akár nem szocialista országokba szóló útlevélkérelmet nyújt be, az újfajta útlevelet aclja ki a hatóság. Akinek kétféle — piros és kék — útlevele van, mind a kettőt mellékel­nie kell az útlevélkérelemhez. A bevont régi útlevélben le­vő fel nem használt kiuta­zási engedélyt illetékmentesen átvezetik az új útlevélbe. Csúcs László, a Pénzügy­minisztérium iiletékcsopoi't- jának vezetője tájékoztatójá­ban elmondotta: január 1-től — az eddigi 49-féle útlevél­illeték helyett — egységesen 350 forint lesz az új szolgá­lati és magánútlevél, illeté­ke, amelyet — függetlenül attól, hogy egyszeri, vagy többszöri kiutazásra jogosít-e — a kiutazási engedélyért kell fizetni. Ezt változatlanul a kérelem benyújtásakor ille­tékbélyeggel kell leróni. Az új szabályozás szerint a Bolgár Népköztársaságba, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaságba, a Lengyel Nép- köztársaságba, a Német De­mokratikus Köztársaságba és a Román Szocialista Köztár­saságba korlátlan számú szol­gálati, vagy magánutazásra jogosító kiutazási engedélyért — az útlevél érvényességi idején belül — 350 forint il­letéket kell fizetni. Ez ma­gában foglalja a Szovjetunióba utazás esetenkénti engedé­lyezésének az illetékét is. Minden más országba a kiu­tazása engedélyért — eseten­ként — ugyancsak 350 forint illetéket kell fizetni. A de­cember 31-ig benyújtott út­levélkérelmekért az illetéket még a jelenleg érvényes sza­bályok szerint kell leróni. Az új útlevelekkel kapcsod latos tudnivalókat közli a Házi Jogtanácsadó különszá­rábban megvásárolt útlevél- ma is, amely megvásárolható kérő lapok 1984-ben még fel- a postahivatalokban és az használhatók. újságárusoknál. (MTI) Palesztinok Tripoliban Ma kezdődik az evakuálás Böcz Sándor, az MTI tudó­sítója jelenti: Minden előkészület meg­történt az észak-libanoni Tri­poliban körülzárt 4000 pa­lesztin harcos pénteken kez­dődő elszállítására. A Jasszer Arafatot támogató palesztin egységek négy. az ENSZ és Görögország zászlaja alatt közlekedő görög hajó fedél­zetén Tunéziába és Észak-Je­menbe távoznak. A PFSZ VB elnöke aggo­dalmát fejezte ki amiatt, hogy a kiürítési program nem in­tézkedik az ellene lázadó ala­kulatok lefegyverzéséről. s nem garantálja megnyugtató tés. hogy Izrael meg akarja akadályozni, hogy Jasszer Arafat élve távozzék el Tripo- líból, azaz, lehetőséget kapjon a PFSZ újjászervezésére. Arafat — szóvivője szerint —, több országtól is hadihajó-kí­séretet kért az Ariel Sáron Izraeli miniszter által kilátás­ba helyezett támadás meg­akadályozására. Arafat szó­vivője csütörtökön bejelen­tette. hogy a PFSZ vezetőjét támogató négyezer harcos francia és görög hadihajók védelme, fedezete alatt hagy­ja el Tripolít. A palesztin kiürítés, beha­józás biztonsága fölött egyéb- módon'“rrn^elümáborokban kén* « , Szaúd-Arábiával maradó, hozzá hű, fegyver­telen palesztinok biztonságát A kiürítés késlekedését okoz­hatja a Tel Aviv-i fenyege­Moszkvába utazott az MSZMP küldöttsége övári Mik'ósnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának ve­zetésével csütörtökön dél­után Moszkvába utazott az MSZMP küldöttsége. A dele­gáció tagjai: Aczél György, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titkára és Szűrös Mátyás a KB titA kára. Kíséretükben vannak: Barabás János, Kótai Géza és Radics Katalin, a KB osz­tályvezető-helyettesei. A kül­döttség részt vesz a szocialis­ta országok kommunista és munkáspártjai központi bi­zottságai nemzetközi és ideo­lógiai kérdésekkel- foglalkozó titkárainak moszkvai tanács­kozásán. Búcsúztatásukra a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent Vlagyimir Bazovszkij, a Szov­jetunió magyarországi nagy­követe. (MTI; együtt kidolgozott tűzszüneti egyezménnyel összhangban Szíria őrködik — jelentették be Rijadban. Csütörtök hajnalban több tüzérségi belövés érte Tripoli kikötőjét. Jichak Samir izraeli mi­niszterelnök csütörtökön meg­erősítette. hogy kormánya ..mindenfajta akció lehetősé­gét megvizsgálja” a pénteken kezdődő észak-libanoni pa­lesztin kiürítéssel kapcsolat­ban. Megjegyzésével arra az Ariel Sarontől származó kez­deményezésre reagált, misze­rint minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy' Jász- szer Arafat, a PFSZ VB el­nöke élve eltávozhassák Tri- poiibói. t A

Next

/
Thumbnails
Contents