Nógrád. 1983. december (39. évfolyam. 283-307. szám)
1983-12-03 / 285. szám
Korniss Dezső világa Korniss Dezső a kísérletezők csapatába tartozik, akik elsőnek érzékelik az új látóhatárt, elsőként lépnek az új útra. Mi az 6 újdonsága? Elsősorban az, hogy müveiben mindig egyeztette a magyar és az európai tendenciákat, szerepet biztosított az élménynek és az intellektusnak, addig sűrítette a látványt, míg jellé nem Integrálódott. Nem a látomás, hanem a jel pólusa felé összegezte, sarkította, tisztázta egyéni törvényeit, melyek közhasznú fontosságúak. Korniss Dezső 75 évvel ezelőtt, 1908-ban született Besztercén. Gyermekként vészelte át az első világháborút, 1929-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán Csók István és Vaszary János növendékeként. Pályája egyszerre Indult Hincs Gyula és Barcsay Jenő festői nyitányával, különös munkamegosztás Jegyében, mely akkor nem tűnt tudatosnak, ma már annál nyilvánvalóbb: figyelték és saját művészetükre alkalmazták az avantgarde törekvéseket. Hincz az új képi elv differenciálódásának pompás változatait ismertette meg a rajzi bravúr szabad asszociációival, Barcsay az integrált fegyelem jegyében jutott el Hincz eszményeinek ellenpontjáig. Korniss nem középen állt, hanem másutt — nem látványra, nem absztrakcióira, hanem a jel festői megteremtésére összpontosított. Hosszú készülődés, érdeklődés, érlelődés és szelekció nyomán született meg életének két fő műve: a Szerb temető és a Tücsöklakodalom. Különösen a Tücsöklakodalom jelentős alkotás nemcsak a képiség egyedülálló leleményével, hanem a vizuálisan megnyilvánuló gondolatisággal Is, amely Anak- reon és Szabó Lőrinc tücskei nyomán keresi, kutatja az ember humánus távlatait. Először Kassák Lajos Munka-körnek volt tagja, egy ideig a szocialista képzőművészek csoportjához tartozott, hatott rá Vajda Lajos is, oly annyira, hogy ma már művészettörténelem a szentendrei műhely Vajda—Korniss— Bálint triumvirátusa, melynek olyan önálló festői folytatása született viharos sebességgel és klasszikus lezártsággal, mint Országh Lili művészete. Ehhez a kiteljesedéshez Korniss Dezső is adott fogódzót, serkentő energiát. Nem formai értelemben volt az európai iskola tagja, hanem er- jesztően. Rendkívül szervesen jut el egy-egy műcsoport és fejlődési szakasz után új állomásaihoz. Nem egyszerűben arról van szó, hogy Bartók zenéjéhez hasonlóan folk- lorisztikus forrásokat figyel, elemez és összegez, hanem arról, hogy ezen nyomvonalakat optimális arányban ötvözi a XX. század gondolkodásával. Sokszor könnyednek látszik, pedig akkor a legszigorúbb. Az eredmény a formák tisz-. tasága. Nem Ismétel, hanem lezár bizonyos eredményeket és új festői törvények nyomába ered. Szívósan, bátran, biztosan halad. így Jutott el a kalligráfia döbbenetéhez, mely nála nem képi írásjel csupán, hanem líra és megrendülés. Losonci Miklós A zenei mikrost mestere éve született Anton Webern Száz Egyéniségét és életművét tekintve egyaránt páratlan jelensége a zenetörténetnek a száz esztendővel ezelőtt, 1883. december 3-án született Anton (Friedrich Wilhelm) Webern: soha ilyen szűkszavú, ilyen lényegre törő, a valóságot ennyire esszenciális tömörségbe sűrítő zeneköltője nem volt még a világnak. Egész életműve megszólaltatható két, két és fél órán át tartó muzsikálással, mindamellett túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez az ouvre We- bernt a második világháború utáni modern zenei törekvések legjelentősebb előkészítőjévé tette. A gyakran elismeréssel, máskor elmarasztalással, de sokat emlegetett új bécsi iskola képviselői, Arnold Schönberg, Anton Webern és Alban Berg valóban a koncentrált kifejezésre való törekvést tűzték ki — egyebek közt — célul alkotó munkájukban. Ennek volt eszköze — eszköze, és nem célja, mint sokan vélték — az úgynevezett 12 hangú kompozíciós technika. Ennek elvi alapjait Schönberg fektette le, amikor egyik-másik alkotását így jellemezte: „Kompozíció tizenkét egymásra vonatkoztatott hanggal”. A módszer követője előre összeállítja a 12 hangú skála hangjait egy általa kiválasztott sorba oly módon, hogy mindegyik hang szerepeljen, de mindegyik csak egyszer. Anélkül, hogy a matematikai struktúrákra emlékeztető, illetve azokat tudatosan is követő zenei technikai rendszer tanulmányozásába mélyednénk elmondhatjuk, hogy Schönberg leghívebb tanítványa, Webern maga is gyakran fordult szembe Schönberg Reiche-szabályá- nak egyik-másik tételével, például azzal, hogy a sorban azonos hangközök ne kövessék egymást. A Webern iránti tisztelet, az emlékezés, de elsősorban az életmű megértésének igénye sokkal inkább a szerzői célokra, az alkotói és emberi magatartásra kell, hogy irányítsa figyelmünket, mint a gyakran merevnek ítélt tech-. nikára. Mert igaz, hogy az ötvenes évek elején felfedezte Webernt néhány avantgárd törekvésű fiatal muzsikus, de ők inkább csak kihasználták jövőbe mutató útkereséseit — miként az egyetlen magyar nyelvű Webern-mónog- ráfia szerzője, Somfai László megállapítja —, mintsem valóban közkinccsé tették volna műveit. Persze Webern zenéiének néoszerűsítése a legkevésbé sem könnyű és hálás feladat. Webern nem komponált milliós tömegek számára közérthető nyelven. Mindössze 31 opuszát szánta kiadásra méltónak, s bár megszámlálhatatlan fiatalkori, illetve az opuszszámozottakkal egyidős darabot, tételt hagyott hátra, ezeket vázlatnak, sikerületlen kompozícióknak tartotta, egyebek közt éppen bőbeszédűségük miatt. Webern koncentrált kifejezési módszerét taglalva érdemes szemügyre venni, például egyik legismertebb műve, az öt zenekari darab negyedik tételét, ezt a jellegzetesen pre-dodekaíon készlettel gazdálkodó, mindössze 6 ütemnyi kis kompozíciót, vagy a Hat Trakl-da- rab közül a harmadikat, amelynek 29 ütemében jól kivehető a klasszikus háromrészes forma, a hagyomány őrzése. A sokat nyomorgó, nélkülöző, a hitleri Németországban és Ausztriában a zsidóüldözéstől szenvedő Webern igazi felfedezése még várat magára. Mert ha kortársai közül sokan nagyra értékelték is művészetét, közöttük a két esztendővel idősebb Bartók Béla is, azért Webern életművének sorsa ma is épp oly esetleges, mint a zeneszerző egész élete volt: jelképesnek is tekinthető halálát 1945 szeptemberében a második világháború esvik utolsó, eltévedt golyóin okozta, amikor egv amerikai katona tévedésből lelőtte. Sz. Gy. Pósfai Péter: Kék virág Kicsi virág feküdt a fekete keresztfa előtt, szirmát az elfordult arcoknak, illatát az elköszönőknek adta, színét a Nap fiai szaggatták, lelkét a fehér hó lopta el, anyja elsiratta, a kopár föld visszadobta, mérges ágyban helye. Nincsszava száll messzire, elszaladna nincs hová, érzi, kék halál vár reá... Polner Zoltán: Ördöngősök Habos-nyerítés-gyeplőben: lovaimat két szem tartja. Toporzékoló-tűz-hámban: lovaimat átok tartja. Halálán van, aki tartja. Véres fejjel zuhan az ács, kocsdrúdban fényes balta. Kóldi János: Két rögtönzés t Féltelek, világ, féltelek, mint mindenki a kedvesét, Sőt jobban, jobban, ha lehet, Tanúm red a messze Ég. Költőként hogyan védjetek? Gránátként hordom szívemet. Mondjam, ne mondjam, ti fájtok bennem, úgy értem, megszűnhetetlen, ékes földrészek, ■ hegység és óceán. Minden sziv-nagyságú rög, minden virágszirom, minden vízcsepp az én hazám. ferdítés árnyalatai A 9 S hakespeare-t olvasva tűnt fél nekem egy szerzői utasítás, mely így nangzott: igazat hazudik Lehetséges-e igazat hazudni? Legtöbbször úgy gondolkodik az ember, valami vagy igaz, vagy hazug, és ha igazat mondok, azon a hangsúlyok sem változtatnak, ha pedig hamisítok, nem javítanak. Egyszóval köznapi értelemben aligha lehet könnyedén felfogni az előbb említett Shakes- peajre-féle rendezői utasítást. Pedig e szavak mélyén komoly igazság rejlik. A közönséges hazugságok kora lejárt. A tényeket egyszerűen ferdíteni nem érdemes. A ferdítésnek ezernyi finom fajtája van. Klasszikus példával kezdtem, e egy anekdotával folytatom. Az első világháború idején a Höfer-hadijelentések között szerepelt az a mondat, mely szerint „katonáink hősiesen védekeztek, s ezzel szemben áll Belgrád bevétele”. Ebből a történétből szinte szállóige lett, hiszen gyakorlatilag azt jelentette, hogy a front egyik szakaszán visz- szavonultak a monarchia csapatai, és ugyanakkor elfoglalták Belgrádot. Ma is az „ezzel szemben áll Belgrád bevétele”, mint szófordulat, nagyon jól jelzi azt, hogy bizonyos dolgokat, eseményeket, folyamatokat az emberek nem hajlandók leírni vagy kimondani, viszont lehetséges valamiféle mentegetőzéssel kijelenteni, hogy az adott teljesítmény mellett ott állnak bizonyos sikerek is. Persze ez a teljesítmény ilyenkor nem túl nagyra értékelendő. S az, hogy ez közhasználatú szállóigévé lett, mutatja, hogy mennyire önszeretőn, saját eredménytelenségünket ki sem mondva szoktunk önkritikát gyakorolni. S ebből a torzítástípusból fakadt a legtöbb filozófiai aforizma, melyet olyan nagy gondolkodók teremtettek, mint La Rochefoucault vagy Chamfort, s innen eredtek a különböző vígjátéki szituációk is, amikor tulajdonképpen kimondták már, hogy miről van szó, csak fátyolozott formában, csak a szereplők egy része nem akarja vagy nem képes megérteni. S ez az egész torzítási mechanizmus hozzátartozott a legkülönbözőbb propagandákhoz. 8 NÓGRÁD - 1983. december 3., szombat A torzításnak azonban van egy másik formája is. Ez a forma a statisztika. Statisztikával ugyanis — ha a statisztikai adatok felvétele nincs pontosan körülhatárolva, a kérdőívek nem zárják ki a torzítás lehetőségét — sok valós tényt meg lehet hamisítani. Persze nem arról van szó, hogy ha az átlagéletkor és 1/3 év, és ezt az életkort a lakosságnak 65 százaléka eléri, akkor minden egyes embernek el kell érnie az említett átlagéletkort. Ez nevetséges és semmiféleképpen nem szól a statisztika ellen, hiszen a statisztika nem az egyénekre vonatkozik, hanem az átlagra, és csők nagyobb csoportok átlaga lehet az, ami az általános statisztika ellen, vagy mellett bizonyít Viszont lehetséges az, hogy teljesen reális statisztikával kimutassuk: Magyarországon az egy főre jutó vasfelhasználás sokkal magasabb, mint például az NSZK-ban. Nagyon egyszerű kimutatni, s ebből remekül lehét levonni azt a következtetésit, hogy legalábbis az egy főre számított statisztikai átlagban a magyar ipari fejlődés magasabbrendű a nyugatnémeteknél. Csakhogy mi van az ilyen számadat mögött? Az, hogy Magyarországon bármely gép vagy használati tárgy elkészítéséhez sokkal több vasat kell fölhasználni, mint a fejlettebb államokban. A statisztika tehát lehet abszolút reális, s a levont következtetések azonban már mindenki előtt világos módon negatívak. De lehetséges volt, sőt egyes országokban ma is lehetséges, hogy Ilyen statisztikákkal hivalkodjanak — legalábbis az országon belül A valóság eltorzított közlésének úgynevezett igazmondó formái között talán a legérdekesebb és legmeglepőbb a manipulativ fogalmazás. Ennek talán egyik legjobb példáját a hetvenes években olvastam a jobboldali olasz sajtóban, midőn Sorrentóban a magyar filmfesztivál zajlott, A cikk így kezdődött: „Alighogy megérkeztek a sor- rentói filmfesztiválra a magyarok, megérkezett a szovjet küldöttség is. Nem azért, hogy ellenőrizzék a magyarokat. Ok azért érkeztek, hogy előkészítsék a jövő évben ugyanitt sorra kerülő hasonló szovjet filmnapokat”. Itt, mint látható, tökéletesen Igaz, sőt, mondhatnánk betű szerint igaz mindaz, amit az újságcikk leír. Pusztán fordulatai mögött rejlik az a bújtatott értei«*; mely legalább azt. a gyanút van hivatva fölkelteni, mely szerint .... Az ilyen manipulativ fogalmazások mögött egyfelől ügyes újságírók állnak, másfelöl azonban olyan újságírók, akik hangulatilag valamilyen Irányban befolyásolni szeretnék az olvasó- közönséget, s mialatt igazat hazudnak, az Igazat a tényekben mondják él, a hazugságot pedig annak a légkörnek a megteremtésében, melyet szavaikkal, leírt mondatokkal ők alakítanak ki. A valóság eltorzításának tehát Igen sokféle módja van.' S ezek a torzítások valójában az olvasóközönség megtévesztését segítik elő. Hiszen midőn egy újságíró bebizonyítja, X. Y. művészről, hogy nagy sikerei vannak különböző államokban, hogy igen sok pénzt megkeres művészetével, könnyedén elfeledkezhet arról, hogy az a művészet, mely ezt a sok pénzt hozza, valójában milyen értékű. Lehet világsikert és világhírt reklámozni csekély teljesítmények vonatkozásában, s lehet igen nagy produkciókról a sikertelenséget bizonyítani. Elég megemlíteni, hogy Kosz- I tolányi Édes Annája például Hollandiában 189 példányban fogyott el, a bizonnyal vannák a holland könyvpiacon is olyan könyvek, melyeknek megvásárolt példányszáma igen magas. Ebből azonban nem következhet és nem következik feltétlenül, hogy a tízezer példányszámban olvasott író mindenképpen nagyobb értéket jelent Kosztolányinál. Freud azt mondta volna, hogy a torzítás, a hazugság legjobb formája a tudattalanra való utalás. Mások mint például Orwell arról szóltak volna, hogy a múlt mindig másként van. Márpedig az, ami a lapokba kerül, már múlt, még ha csak néhány perccel múlt is el. De igazában mégiscsak a már idézett francia aforisztikus, La Rochefoucault mondta a feudális és a polgári társadalom szempontjából is a legkonkrétabbat, a legigazibbat erről a kérdésről is. A így beszélt: „Erényei tulajdonképpen álcázott bű^ nők”. S ha a polgári társadalom vagy akár a mi erényeink bizonyos hibák, bűnök, balfogások álcázásából derülnek ki — akkor elgondolkozhatunk azon, hogy a propaganda szempontjából ez látszólag jó, de a valóságos fejlődés, a valóságos kibontakozás ellenében hat, vagyis önmagunkat játsszuk ki, ha torzítottan szemléljük az eseményeket. Hermann 1st via
