Nógrád. 1983. december (39. évfolyam. 283-307. szám)
1983-12-16 / 296. szám
Aczél Györny felszólalása Országos művelődéspolitikai tanácskozás kezdődött Budapesten Kétnapos országos művelődéspolitikai tanácskozás kezdődött csütörtökön Budapesten. a politikai főiskolán a Magyar Szocialista Munkáspárt művelődéspolitikai irányelvei megjelenésének 25. évfordulója alkalmából. A tanácskozást Szabó József, a politikai főiskola rektora nyitotta meg. Többek között hangsúlyozta, hogy a tanácskozás célja az elmúlt negyedszázad művelődéspolitikai tanulságának elemzése és további következtetések levonása. Kiemelte, hogy a művelődéspolitikai irányelvek megjelenése a legutóbbi 25 év ideológiatörténetének fontos állomása volt. , Ezután Molnár János, a párttörténeti Intézet helyettes igazgatója méltatta a művelődéspolitikai irányelvek jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy az lrányitás fő eszköze a művelődéspolitikában az eszmei befolyásolás. A továbbiakban Köpeczi Béla művelődési miniszter tartott előadást. A tanácskozás vége felé egyórás, mai művészeti kérdéseket Is taglaló beszédet mondott Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, aki kiemelte, hogy értelmiség nélkül nincs szocializmus. A tanácskozás első napján 12 előadás hangzott el. Az eszmecsere ma folytatódik. n KISZ Központi Bizottságának ülése Az SZKP KB előtt a Moldovai KP KB munkáj’a Munkastílus,irányítási módszer Csütörtökön az ifjúsági szövetség székházában ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Ballai László, az MSZMP KB osztályvezetője, Hoós János, az országos tervhivatali államtitkár és Rácz Albert államtitkár, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke. A testület tagjai meghallgatták Fejti Györgynek, e KISZ KB első titkárának tájékoztatóját az MSZMP KB december 7-i üléséről, majd Szó- rádi Sándornak, a KISZ KB titkárának előterjesztésében megvitatták a pályakezdő fiatalok élet- és munkakörülményeiről szóló jelentést. A KISZ KB úgy értékelte, hogy az elmúlt Időszakban összességében javultak a pályakezdő fiatalok életkörülményei. Ugyanakkor tapasztalhatók nemkívánatos jelenségek is. A fiatalok egyes csoportjainak életpályaesélyei — elsősorban a lakáshozjutás nehézségei miatt — romlottak. Nőtt a különbség pályakezdők és a többi keresők átlagos kereseti színvonala között, a gyermek- nevelés költségei pedig a társadalmi juttatásokat meghaladó mértékben emelkedtek. A KISZ KB szükségesnek tartja és közreműködik abban, hogy bővüljön az ifjúság mozgástere és cselekvési lehetősége, s növelhesse saját erőfeszítéseit jövője megalapozásában. Különösen fontos, hogy a pályakezdő fiatalok élet- és munkakörülményeinek javítására középtávú program készüljön. A központi bizottság kezdeményezi, hogy 1984-ben kerüljön sor a fiatal házasok áruvásárlási kölcsönénék emelésére, az igénybevételre jogosultak körének bővítésére. Ezt követően a testület tagjai elfogadták a központi bizottság jövő évi munkatervét, majd Kovács Jenő, a KISZ KB titkára adott tájékoztatást a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó előkészítésével kapcsolatos kérdésekről. A központi bizottság örömmel fogadta, és támogatja a Lenini Komszomol kezdeményezését, hogy a XII. VIT-et 1985-ben Moszkvában rendezik meg. A pártmunka stílusáról, a pártirányítás módszereinek javításáról hozott fontos, országos jelentőségű határozatot egy konkrét kérdés kapcsán az SZKP Központi Bizottsága. A KB azt vizsgálta, milyen munkát végzett a Moldavai Kommunista Párt Központi Bizottsága annak érdekében, hogy az SZKP KB 1982. novemberi plénumának határozataival összhangban javuljon a köztársasági pártszervezetek munkastílusa és munkamódszere. Az SZKP KB határozata megállapítja, hogy a moldavai KP KB tökéletesíti tevékenységének stílusát és módszereit. A pártbizottságok munkájára a határozottabb alkotó útkeresés, a nagyobb célratörés, hatékonyság jellemző. Csökkent a különböző ülések, a meghozott határozatok száma, ugyanakkor a pártszervezetek nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy az elfogadott határozatokat végre Is hajtsák. A kedvező változások ellenére azonban még mindig nem következett be gyökeres javulás a Moldavai KP KB munkastílusában — állapítja meg az SZKP KB állás- foglalása. — Sok pártbizottság még mindig a megszokás alapján működik, tevékenységére túlságosan is a papírgyártó munkastílus jellemző. A választott pártnktívák és a pártapparátus erőit gyakran sablonos tervek és kinyilat- koztatásszerű döntések kidolgozására fecsérlik, nem biztosítva kellőképpen az elfogadott döntések végrehajtását. A pártbizottságok nem elemzik kellő alapossággal a gazdaságban végbemenő folyamatokat, nem elég eredményes gazdaságirányíté tevékenj'sé- gük. Elmaradás tapasztalható az SZKP KB 1982. májusi plénumán a mezőgazdaság irányításának .tökéletesítéséről hozott határozatok végrehajtásában. Lassú az ideológiai munka módszereinek változása is, amelynek szükségességére az SZKP KB idén júniusban megtartott plénuma hívta fel a figyelmet. Nem elég aktív, nem veszi figyelembe a lakosság különböző kategóriáinak sajátosságait az erkölcsi nevelő munka áz ellenpropaganda. valamint az internacionalista tudat és az ateista meggyőződés érdekében kifejtett tevékenység. A köztársasági pártszervekben nem fordítanak kellő figyelmet a vezetés kollektívvá tételére. A pártbizottsági ülésekre. a párttaggyűlésekre sokszor nem a nyílt véleménycsere jellemző. Az élt hangzó kritika gyakran személytelen. nem elvi jellegű, következésképp kevéssé segíti elő a hiányosságok kiküszöbölését. Továbbra is szűk keresztmetszet a pártszervezetek munkájában a szervezői tevékenység és a végrehajtás ellenőrzése. Az SZKP KB határozata kötelezi a moldavai KP Központi Bizottságát, a városi és járási pártbizottságokat, hogy tevékenységükből küszöböljék ki ezeket a hiányosságokat. Leszögezi: a párt-, tanácsi és gazdasági kádereknek jói meg kell érteniük, hogy a lenini vezetési stílus fontos feltétele a párt gazdasági és társadalompolitikája végrehajtásának, a kommunista nevelésnek. Ami a gazdaságirányításban betöltött feladatokat illeti, a központi bizottsági határozat kimondja, hogy a pártbizottságoknak végleg le kell mondaniuk a tanácsi és gazdasági szervek munkájának átvállalásáról. többet kell törődniük sajátos feladataik ellátáséval. A júniusi plénum határozatával Összhangban javítani kell az ideológiai munkát, fokozni kell a tömegekre gyakorolt hatását. Aktívabban kell foglalkozni a dolgozók internacionalista és erkölcsi nevelésével. erősíteni kell a küzdelmet a kispolgári gondolkodásmód maradványai, a szocialista tulajdon pazarlása, a vallási előítéletek, az ellenséges propaganda ellen. A párt- szervezetek munkastílusának javítása során mindig abból kell kiindulni, hogy az lránri- tó munka lényegét nem a különböző ülések és a rerrdele- tek sokaságának elfogadása, hanem a gyakorlati szervező munka jelenti. Javítani kell a pártszervezetek káderállományát is. Ennek során a legnagyobb hangsúlyt arra kell helyezni, hogy javuljon a véa- rchsjtási fegyelem, növekedjék a kapott feladatok végre- hrjtásáért a párt és a nép iránt érzett felelősség — szögezi le az SZKP Központi Bizottságának határozata. .a Hárem országgyűlési bizottság tanácskozott Csütörtökön, a Parlamentben tartotta ülését az ország- gyűlés v kereskedelmi bizottsága. Nyers Rezsőnek, a bizottság elnökének vezetésével megvitatták a kül- és belkereskedelem idei munkájáról és jövő évi feladatairól készített írásos tájékoztatót, amelyhez Török István külkereskedelmi és Andrikó Miklós belkereskedelmi államtitkár fűzötf szóbeli kiegészítést. tetésének, így a több mint 11 ezer négyzetméter alapterületű Skála-Coop áruházat Budapesten a Marx téren, az ÁFÉSZ veszprémi éj tatabányai áruházait Ami pedig a jövő esztendő idegenforgalmi céljait illeti: nemzetközi idegenforgalmunkban a hatékonyság javítására törekszünk, amelyet elsősorban a meglévő eszközök kihasználásának fokozásával, a vállalatok közötti együttműködés j javításával és a szolgáltaié- j sok színvonalának emelésével kívánunk elérni. * Tegnap ugyancsak ülést tartott az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. valamint ipari bizottsága. Erőpróbára készülnek Vogel-interjú A Német Szociáldemokrata Párt számára jelenleg nem időszerű a keresztény uniópártokkal való nagykoalíció létrehozása — jelentette ki Hans-Jochen Vogel, az SPC parlamenti frakciójának elnöke, a kölni Express csütörtöki számában. Elsőnek teljesítették az éves tervet A külkereskedelmi tájékoztató részletezte azokat a nehézségeket, amelyek között az idén meg kell valósítanunk a tervben meghatározott célokat, köztük a legfontosabbat: a külkereskedelmi egyensúly megőrzését. A belkereskedelem fontos feladata, hogy a lakosság alapellátását szolgáló cikkek kínálata folyamatos legyen, megőrizzük az áruellátásban elért színvonalat s tovább bővüljön az olcsó áruk köre. A tájékoztató szerint alapvető élelmiszerekből az egész országban folyamatos lesz sz ellátás. A tőkehús és húskészítményből várhatóan az 1983. évi ellátási szint biztosítható. A húspótló élelmiszerek kínálata Äfeseges lesz. Amennyiben a tárolási előirányzatok teljesülnek, zöldség-gyümölcs és burgonyaféleségekből az új termés be- éréséig elégséges lesz a kínálat. A kereskedelem ruházati cikkekből is kielégítő ellátást ígér, ami pedig a vegyes-iparcikkeket illeti, zömében megfelelő árualap várható. ám változatlanul nem számolhatunk az igények kielégítésével mélyhűtőládából, nagyobb űrtartalmú villanybojlerekből, hűtőgépből, egyes tüzeléstechnikai cikkekből. Az építőanyagok ellátási szintje valószínűen az ideinek felei majd meg, néhány termék- csoportból — egyes falazóanyagok. nyílászáró szerkezetek. fenyő fűrészáruk — az igények előreláthatólag nem lesznek kielégíthetők. A belkereskedelem helyzetéről és feladatáról készült tájékoztató szól a fejlesztésekről is. megemlítve, hogy a jövő esztendőben számos új létesítményt adnak át rendelAz SKÜ DEXION-üzemé- nek kollektívája jó évet zár 1983-ban. Szilágyi Dezső, a DEXION—Salgó üzem vezetője jelentette, hogy december 15- én lekerült a gépekről a 8520. tonna DEXION szerkezetelem és ezzel a gyárban elsőként fejezték be az 1983-as év előírt termelési programját. Az üzem dolgozói az év hátralévő napjaiban még 300 tonna termék gyártására vállalkoztak. Ennek nagy része Az Algírba érkező európait zajos utcakép fogadta. Rengeteg az autó, az ember és feltűnően sok a kisgyerek, akik a nagy forgalommal mit sem törődve gyakran az úttestet választják játszótérül. Ök raég nem tudják, milyen nagy gondot okoznak a mostani vezetésnek, amelynek egyik fő célkitűzése, hogy minél jobb életkörülményeket biztosítson a gyerekek számára. Ez azonban már most is nagy erőfeszítéseket igényel a gazdasági kormányzattól, és ha a népesség rendkívül gyors szaporodásában nem lesz számottevő változás, az ország nagy .nehézségeknek néz elébe. Algéria lakossága az elmúlt húsz esztendő alatt megduplázódott, átlagosan hét gyermekes családjaival a világ leggyorsabban szaporodó né- pessségű országai közé került, (összehasonlításképpen Indiában 4,8, Marokkóban 6,4, Tunéziában 5 az átlagos családonkénti gyermekszám.) Az belföldi megrendelést elégít majd ki, van közöttük azonban egy 35 tonnás ausztriai export is, amely a terven felüli dollárbevétel ügyét szolgálja. Az üzem dolgozói a jó minőségre és a versenyképességre egyaránt törekedtek. Egész évben egyetlen reklamációt sem kaptak termékeikre. Ugyanakkor a termelés folyamatában takarékos anyagfelhasználással 1 millió forint megtakarítást értek el. igazi demográfiai robbanás azonban csak ezután várható, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi statisztikák szerint a lakosság 57,3 százaléka volt 20 éven aluli, s ennek 46,2 százaléka még a 15. életévét sem töltötte be. Mit kell tenni ahhoz, hogy a család gyarapításáról ne a fatális véletlen, hanem maguk a szülők dönthessenek? — Ez ma az egyik legtöbbet tárgyalt és vitatott téma Algériában. Már az FLN IV., majd pedig rendkívüli kongresszusa is foglalkozott a szü- letésszabályozás szükségességével, de mivel a helyzet e téren nem változott, ugyanakkor az általános gazdasági válság Algériában is erősen érezteti hatását, s a mezőgazdasági termelés növekedési üteme elmarad a népszaporoVogel ezzel a kijelentésével Alois Mertes külügyi államminiszter (CDU) — egyébként szintén elutasító — nyilatkozatára utalt. Az NSZK belpolitikai helyzetével foglalkozva Vogel kifejtette, hogy a kormány és bizonyos tökéskörök erőpróbára készülnek a szakszervezetekkel a heti munkaidő csökkentésének kérdésében. A szociáldemokrata vezető ezért nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy 1984-ben komoly társadalmi konfliktusokra kerülhet sor az országban. Vogel azt is jelezte, hogy az SPD egy pillanatra sem mond le Otto Lambsdorff gazdasági miniszter leváltását sürgető követeléséről. dási ütem mögött, a kormány idén februárban akcióprogramot fogadott el a születések visszafogására. „Munkával és szigorral a jobb jövőért” — ezzel a jelszóval készül az ország a párt december végi, V. kongresszusára. A kormány mindenekelőtt elvárja a családoktól, hogy maguk is a kellő szigorral közelítsék meg a társadalom és saját családjuk gazdasági problémáit, s ennek megfelelően döntsenek az utódokról. Ebben a törekvésben a vallási vezetéstől annyiban kap támogatást, hogy az nem tiltja kifejezetten a születésszabályozást, a döntést a szülőkre bízza. A vélemények megegyeznek abban, hogy az asszonyok minél szélesebb körű felvilá2 NÓGRÁD - 1983. december 16„ péntek Népesedési gondok Algériában Izrael beavatkozik a libanoni belügyekbe A hadihajók ágyútüie mellett tárgyalnak az amerikaiak Abdel Halim Haddam Szíriái külügyminiszter szerda este fogadta Donald Rumsfeld amerikai elnöki megbízottat, aki Ammanból érkezett Damaszkuszba. A találkozóra röviddel azután került sor, hogy a libanoni vizeken összevont amerikai hadihajók huszonnégy órán belül másodszor lőtték a szíriai hadsereg libanoni állásait Rumsfeld első damaszkuszi látogatása örynagában is azt bizonyítja, hogy az amerikai katonai beavatkozás fokozódása még nem torlaszolta el az utat a diplomáciai érintkezés, a libanoni rendezésben való együttműködés elöl. gosítása fontos lépést jelenthet e gondok megoldásában. Erre szolgálnak az 1976 óta országszerte működő tanácsadó központok, ahol a gyakori szülés során anyára-csecse- mőre egyaránt leselkedő egészségügyi veszélyekre hívják fel az asszonyok figyelmét, s a fogamzásgátlók alkalmazására ösztönzik őket. A dolog persze nem ilyen egyszerű és gyors változás sem remélhető a „meggyőzési” módszerektől. A szülő nők 90 százaléka még három évvel ezelőtt is írástudatlan volt, 20 éves korukban pedig a lányok ötven százaléka már férjnél van. S bár az utóbbi időben nagy fejlődés tapasztalható a nők helyzetének javulásában, még mindig elenyésző számuk dolgozik hivatásszerűen. Mindaddig pedig, ameddig az egyetlen perspektívát a házasság jelenti a nők számára,» s önbecsülésük egyetlen alapja a vi- lágrahozott gyermekek száma, komoly előrehaladás nem várható. Ezen kell tehát minél előbb változtatni. A damaszkuszi sajtó mindazonáltal azzal vádolja Washingtont, hogy katonai erőt alkalmazva szándékozik eltávolítani a szíriai csapatokat Libanonból. A New Jersey csatahajó szerdai bevetése arról tanúskodik, hogy Washington mindenáron, minden fegyver igénybevételével rá akarja kényszeríteni akaratát Szíriára — állapítja meg a Tisrin című napilap. Amin Dzsemajel libanoni elnök bejrúti újságíróknak nyilatkozva Londonban bejelentette, hogy a jövő héten — csütörtökön vagy pénteken — megkezdődik a genfi megbékélési tárgyalások második fordulója. Reményét fejezte ki, hogy a polgárháborús ellenfelek újabb találkozója olyan „elvi nyilatkozatot” eredményez, amely garantálja a nemzeti közmegegyezést és véget vet a csaknem kilencéves belpolitikái válságnak. Csütörtök reggel az izraeli hadsereg felügyelete alatt megkezdődött a Suf-hegvség- ben fekvő Deir Al-Kamar településen körülzárt 2500 fa- langista miilícista és a 20—25 ezer keresztény menekült e'- ső. ötszáz fős csoportjának e'- szállítása. Az Avaü folyótól északra vállalt szerep azt bizonyítja, hogy az izraeli hadsereg nemcsak Dél-Li bari out tartja megszállva, hanem a szeptemberben kiü"í- tett területeken, sőt az észak- libanoni Tripoliban is folyamatosan beavatkozik Libanon belső ügyeibe. Az izraeli hadihajók szerda este ismét lőtték a Tripoli térségében levő palesztin állásokat. A Jasszer Arafathoz bű négyezer harcos eltávozásának megakadályozásában Izraelt az a feltételezés vezeti, hogy a blokád előbb-utóhb a palesztin belharcok kiújuláoát idézi elő.