Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)
1983-11-12 / 267. szám
Hétköznapi dilemmáink Beszélgetés dr. Bacskó Piroska főiskolai docenssel Változásokkal teli korunkban gyakran kerülünk szembe kiseb b-nagyobb jelentőségű dilemmákkal. Az ebből eredő gondokat kinek-kinek magának kell viselnie és az adott helyzetben, a lehető legjobban megoldania. A döntések meghozatalához mégis hasznos az általánosabb érvényű összefüggések keresése. Napjaink néhány jellegzetes dilemmájáról fogalmazódtak meg kérdések dr. Bacskó Piroska filozófiaoktatónak címezve. A Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni intézetének docensétől nem annyira szakmai, hanem inkább köznapi nyelven megformált válaszokat kérjünk. — Mejc lehet-e fogalmazni azt a teendőt, amit egy filozófiatanár itt és most, azaz saját munkaterületén 1983-ban fontosnak érez? r — Nagyon sok ilyen van. Talán érdemes kiemelni a többi közül az egyik legfontosabbat, azt, hogy a főiskolai hallgatókat foglalkoztató társadalmi, politikai, ideológiai kérdésekre feltétlenül világos és egyértelmű választ kell adnunk. Még akkor is, ha a kérdés nincs mindig pontosan megfogalmazva. A fiatalokat régebben is, de napjainkban még inkább fokozott mértékben foglalkoztatják az egyre gyorsuló és ellentmondásokkal terhes társadalmi folyamatok. Ezekre csak akkor felelhetünk kielégítően ha folyamatos önképzéssel elegendő mennyiségű érvanyag birtokába jutunk. De az önképzés nem állhat csupán a különféle publikációk tanulmányozásából. Nélkülözhetetlenül szükséges a valóságos társadalmi folyamatok állandó nyomon követése, sőt az abban való cselekvő részvétel. — Mi lehet az oka, hogy sokan nem ismerik föl. itt és most mi lenne számukra egy probléma legjobb megoldása? — A felszínen, a jelenségek tömege gyakran elfedi a lényeget, ezért ezt nem könnyű felismerni. De meggyőződésem, hogy az ehhez szükséges képesség kialakítható. — Én Inkább arra gondoltam: sokan mondogatják, hogy a meglévő körülmények között nem tudnak produkálni, de bezzeg ha más viszonyok közé kerülnének, jó eredményt mutatnának föl. — E mögött az érvelés mögött bizonyos kényelmessé g is meghúzódik. Az teljesen természetes, hogy az ember tevékenysége során különböző akadályokba ütközik. De a kedvezőtlen feltételekre való hivatkozással nem menthetjük fel magunkat és nem odázhatjuk el a cselekvést Az akadályokat sokkal inkább megoldandó feladatnak kell tekinteni, nem pedig felmentő levélnek. Bár elismerem, hogy alkat kérdése is, ki mekkora akadályokat képes leküzdeni. Berták Lászlói És elköveti újra a bűnt Fáj a szemem, ködbe a betűk, vesznek a formák egyformába, koponyám alján érzem a tűt, amely testem útjait járja, döcög a vers is, s mintha az űrt utánozná tétova lába, aki éiti ezt. megmenekült, harag nélkül néz a világra, áll magában a rendbe kövült létben, mintha valakit várna, tenyerében az összeszűkült mindenség sajgó szakadása. és elköveti újra a bűnt, hogy a törvény megmagyarázza. Ha valóban értelmes' céljai vannak az embernek, akkor abból sok erőt menthet. ‘ — Mi a helyes cselekvés akkor, ha a vonzó cél csak akkora megalkuvásokkal érhető cl, hogy ezek már kikezdik az önbecsülést, s így az önbecsülés hiánya miatt veszik el a képesség a ccl elérésére? — Ekkora eredményeket nem szabad vállalni. A vonzó, humánus célokhoz meg kell keresni a hozzá vezető legalkalmasabb utat. Például úgy, hogy amennyire lehetséges, megpróbálom megváltoztatni a megalkuvásokat követelő eltorzult emberi viszonyokat. Csak az értelmes kompromisszum létjogultságát ismerem el. — A viszonyok megváltoztatása. ha lehetséges egyáltalán, akkora energiát emészthet föl, hogy utána már nem marad erő az eredeti cél eléréséhez. — Én hiszek benne, hogy a viszonyok állandó változtatása, javítása lehetséges és szükséges is. E nélkül nincs haladás. Mindig fenntartásokkal hallgatom azokat, akik csak panaszkodni tudnak például a munkahelyükön kialakult emberi kapcsolatokra. Hiszen az pontosan olyan, amilyet a magunk számára teremtünk. Egy közösség nem lehet se jobb, se rosszabb, mint a benne élő, tevékenykedő emberek, akik természetesen nem egyformák, hanem szerencsére különbözőek. Vannak persze szembenállók, örökké mást akarók is. De a közösség — ha valóban megteremtettük — ereje nagyobb mint egy-egy renitenskedőé. így álláspontjának megváltoztatására tett kísérlet sem reménytelen vállalkozás. — Érdemese kicsinyes ellenfelekkel szembeni kicsinyes konfliktusokban „elvérezni”? —Természetesein nem érdemes. Csak az értelmes konfliktusokat szabad vállalni. Hogy melyik az ' értelmes konfliktus? Ezt általában eldönteni nem lehet. Mindig a konkrét eseteket kell mérlegelni. i — Lehet-e általában helyes cselekvés akkor, ha a kínálkozó reális célok nem vonzóak, nem mozgósítanak? — Az ember élhet kiegyensúlyozott, tartalmas életet akkor is, ha a kívánt cél nem eléggé tisztázott, vagy elérhetetlennek látszik. Sok sikeres életút bizonyítja, hogy idővel adódhatnak olyan lehetőségek, amelyek révén a korábbi erőfeszítések más módon hasznosulnak, megtérülnek és a korábban elérhetetlennek látszó cél realizálódik. Mplnár Pál TULAJDON H ogyan lesz nálunk milliomossá egy esztergályos? A dolgot idejében kell * elkezdeni. Ö akkor kezdte, amikor a telekárak meg az építőanyagárak alacsonyak voltak. Vett egy kis telket és fölépített rá egy kis házat. Nem kellett sokáig várnia, hogy duplájáért eladhassa, mint amennyibe neki került. A többi pénzt azonban nem kocsmába vitte, hanem nagyobb telket vett és nagyobb házat épített rá. A tőke tehát forogni kezdett és forog mind a mai napig, méghozzá úgy forog, mint hólabda a lejtőn: egyre vastagabb lesz. A vastagodás titka pedig: mindig meg kell előzni egy lépéssel a következő telekár- és építőanyagár-emelke- dést. Most már egy többszintes, körpanorá- más csodapalotánál tart, de bizonyos, hogy itt sem áll meg. Pedig már milliómos. Ami engem tűnődésre késztet az először is az: hogyan nevezhetnénk a forrást, amelyből az esztergályos milliomossága származik. Vajon úgy lett csodapalota-tulajdonos, hogy milliókat keresett az esztergályos- műhelyben? Nyilvánvalóan nem. Hogy szakszerűen szóljak: tulajdonosságának forrása nem az úgynevezett első gazdaság. Netán fusizásból, munkaidő utáni — otthoni vagy magánműhelybeli — esztergályozásból származnak milliói? Nem. Nyilvánvaló tehát, hogy nem az úgynevezett második gazdaságból. Honnan? Lehet, hogy az elnevezés nem szakszerű, közgazdasági elmélkedésben legalábbis sohasem találkoztam vele, de kénytelen vagyok aát mondani, hogy az esztergályos milliói a harmadik gazdaságból származnak. Az esztergályosnak pozitív arcképe rajzolódik ki egy napilapban nemrég meg- • jelent riportból. Nem is olyan régen még elképzelhetetlen lett volna ez: a riport nem minősíti harácsolór.ak az esztergályost, nem minősíti spekulánsnak sem, osztálya kispolgári elárulójának sem, még ügyeskedőnek sem. A milliomos esztergályos: korunk elfogadott hőse. És ez azért érdekes, mert felkínál egy történelmi-politikai horderejű kérdést: hogyan is állunk mi most a tulajdonnal? Ez esetben, természetesen, a kistulajdonnal. Én magam a következőket gondolom: Arról a jövőről, amely most már a mi jelenünk, úgy gondolkodtak eltervezői harminc évvel ezelőtt mint a tulajdonközösség mintaparadicsomáröl. Közös tulajdonú házakban lakunk majd. közös tulajdonú étkezdékben eszünk, közös tulajdonú járművekkel közlekedünk. Az ember megszabadul a szerzésvágy ideggprcseitől, és a tulajdonmegtartás nyűgeitől — Önmagát és közössegét építheti. E jövő ellenzői pedig úgy gondolkodtak: ha minden közös, senkinek sincs semmije. A milliomos esztergályosról készült riport azt példázza most számomra, hogy jelenné vált jövőnk eltervezői is, ellenzői is tévesen gondolták. A mai Magyarország ugyanis sokkal inkább a kistulajdonosok országa mint a korábbi valaha is volt. összehasonlítható statisztikai adataim persze nincsenek, de szolgáljon bizonyításul az, amit egy nyugdíjas művezető ismerősöm mesélt: — Milyen volt egy hét végém negyven évvel ezelőtt? Hát először is, laktam a velem egysorsú- akkal egy pesti lakásban, amely természetesen a bérháztulajdonosé volt. Megtisztálkodtunk, betettük a konyhai falikúiba a sort es kiültünk a gangra ultizni. Az asszony persze takarított közben, verte a .szőnyeget az udvaron, vagy mosott a konyhán, falek- nőben. Meccsre is jártunk, villamoson, de visszafelé lehetőleg gyalog, mert a villamos drága volt. Milyen egy hét végém most?. Hát először is, lakom a velem egysorsűak- kal egy pesti lakásban, amely természetesen az enyém, hiszen a ház szövetkezeti. A sör a hűtőben, a takarítás porszívóval megy. a mosás géppel. Gang nincs, de nem is ülnénk ki rá mert vár a telek amely természe-! lesen az enyém. Autóm nincs, de a telekszomszédnak van, ő visz ki bennünket. Nekünk egy sufni áll a leiken, neki egy hét-* végi ház. Jövőre mi is építkezünk. Ismerősöm folytatta még az összehasonlí-, tást, de ennyi is elég: az ő példája nem egyedi. A falusi lakások szinte mindegyike, a városi lakások nagyobb fele saját tulajdonú. A saját tulajdonú városi lakásszám növekedni fog, állami bérház szinte nem is épül már ezután. A nyaralótelkek és úgynevezett „hobbikertek” sokasága valósággal bekerítette már a lakótelepüléseket. A személyi tulajdonú autók száma egymillió fölött, az egyéb úgynevezett tartós használati cikkekből (hűtőszekrény, mosógép, televízió) a háztartások közel állnak a telítettséghez. Mindez kezd úgy hangzani, mint égy jeJ lendicsérő kortesbeszéd, de erre se kedv, se szükség: csak a harminc évvel ezelőtt -senkitől sem várt tényre akartam rámutatni,' hogy íme a kistulajdonosok országa lettünk. Hogy ebből mi minden következik milyen politikai, életmódbeli, gondolkodásbeli > konzekvenciái vannak —, abba most nincs idő belemenni, csak egyetlen ajtót hadd nyissak ki, azt is egy pillanatra, és ha úgy tetszik, visszafelé: milyen érdekes volna megírni az elmúlt évtizedek történetét, kizárólag a tulajdonhoz való viszonyunk szempontjából. Én attól az időtől kezdeném a magam személyes történetét, amikor a kis- tulajdon ázsiója mélyponton állt, az ötvenes évek elején. Szomorú örökség következtében egy falusi félház telekkönyvi birtokosa voltam. Iskolai-egyetemi kérdőíveken szégyenkezve vallottam be: tudtam — sőt hittem is —, hogy igazi megbecsülésre csak az számíthat, akinek semmije sincs. Ráadásul' nem is akármilyen ház volt: többszobás, üzlethelyiséges, alápincézett, nagy kertes — az alföldi utca vertfalú parasztházai közt igen tekintélyesnek számított. Amikor • a pesti családalapítás kényszerétől hajtva sikerült megszabadulnom tőle, és árából egy szobakonyha bútorra, meg egy vőlegényruhára tellett éppen, úgy éreztem: hálistennek most már semmim sincs, vége a szégyennek, igazi megbecsülésre számíthatok. A történet persze csak némi Iróniával volna megírható, annál is inkább, mert most már tudom, hogy amikor én boldogan megszabadultam a tulajdontól, a riportbeli esztérgáivos már készen állt arra, hogy tulajdonossá váljék, ű tudott valamit, amit én'nem. Csoda-e ha kettőnk közül ő vált milliomossá? Faragó Vilmos 1 Hogy kevés gyérek megy anyjával-apjával % manapság színházba — az ennek az agyonspecializált kornak a szüleménye. Amikor a társadalmi munkamegosztást patikamérlegen kísérletezi ki — többnyire a gyerek rovására — az iskola és a szülő, már tudniillik, hogy kinek a feladata ez vagy az a gyerek nevelésében. Ezek a roéricské- lések sohasem vezetlek igazán jó eredményre és amúgy is szinte száz százalékig biztos, hogy a felnőttek leterheltsége. másod- és harmadállása az igazi ok; az idő teljes hiányá. Vak vezet világtalant a színházba, amikor „az osztály” „az iskola” kivonul, mert az a néhány peüagógus, aki ilyenkor jelen van, nem válaszolhat minden kérdésre. Pedig kérdés lehet ezernyi. xxxxxxxx * Egyszer órákig vitatkoztunk — miközben valamiféle színházat csináltunk éppen — azon. melyik a színpad „külső” és „belső” oldala, melyik oldalon érezhetőbb a külvilág, az utca. a tér, az a hatalmas életmező amelyik mindig „kívül van”, ahova a színpad- szobából, színpadbázból kimennek, ahonnan bejönnek — a jobb vagy a bal oldal? Lehet. hogy nincs semmilyen szabály (a színházban amúgy sem lehet egyetlen érvényes szabály semmire, elsősorban nem a dramaturgiára). Színháza válogatja ezt is. sőt,.talán még az is meghatározó ebben a kérdésben, hogy meMAI MŰHELYEK Színpad — szív felől I,fent” sem minden fenékig tejfel, „jó ha egy évben egy igazán jó szöveget kapok.. XXXXXXXX Néhány film (nem nézi meg lyik oldalon van az ügyelői pult, merre közelebb az öltözői folyosó és így tovább. Valaki mégis így érvelt aztán „ a külvilág mindig a nézőtér felőli jobb oldalon van, a bal oldalon, pedig, a szív felöli oldalon a belső tér, az inti- mebb szféra lehetséges. Így kerül közel a nézőhöz a színpadkép. Ami kívülről jön az jobb oldalra esik.. De ez csak amolyan dilettáns szecskavágás lehetett. A pesti Almássy téri szabadidő-központban a gyerekzsivajban Udvaros Dorottyára várva mégis eszembe jutott ez is és az is, ahogy gyerekeink manapság színházba járnak. Ez a szabadidő-központ is „mint az üstökös” úgy lobbant be a „Ki mit itud” rendezvényeivel a 'magyar kulturális élet egére. Tele fantáziával, tele kívülről bevont fiatal szakemberrel, divatos szóval „megszállottal” és annyiféle programmal, kis- és nagycsoporttal, tanfolyammal és minden mással (még kandidátusi konzultáció is van rendszeresen disszertáció megvédéséhez a kívánt szöveggel!) hogy tizennégy oldalon fért csak el a ház novemberi programja. Vele újjászületett egy elöregedő pesti kerület (a hetedik, a régvolt jasszok „Csi- kágó”-ja) és az elnyomorodás, a nagyvárosi slum képét, magára öltő Almássy tér is teljességgel átalakult. XXXXXXXX A gverekzsivai a ház nagytermében tört ki időnként a rövid forgatási szünetekben: fenn a színpadon Inke László és Bencze Ferenc kosztümben, maszkban díszletek között, előttük-körülöttük a környék gyerekei, mögöttük a filmesek kamerái. Valahol majd viszontlátjuk a képet erről is. Annyi bizonyos, hogy a Magyar Színkör itt adja elő Fazekas—Balog—P.ródy— Tolcsvay Ludas Matyi című zenés játékát két részben. Jobb oldal, bal oldal itt ösz- szemosódott arra az egy-kéí fél órára a háromtucatnyi gyereknek. Udvaros Dorottyával a Katona József Színház tagjával a szemben lévő teremben, klubban találkoztak a nézők, akik fele annyian lehettek, mint odaát a gyerekek az Inke—Bencze—.Közönség filmforgatáson. Néhány „beavatott’ persze ide is jutott, akik direktben átvállalták a hivatásos kérdező közönség szerepkörét és feltették azokat a kérdéseket amelyek vagy túl sematikusak Voltak, vagy túl tágak ahhoz, hogy egy fiatal népszerű színésznő válaszoljon rájuk (a miniszter is beleizzadt volna esetleg). Nélkülük talán másként alakulhatott volna minden, de az sem biztos, hogy az lett volna a jobb... Namármost, nagyon érdekesnek tartom, így utólag, hogy nem tudom pontosan megmondani — milyen ruha volt Udvaros Dorottyán? Emlékszem, valami könnyű ,és mintás szoknyafélére, ami rövid lehetett, mert két tijiával megcsippenve a szélét váltig húzogatta, de aztán tovább memorizálva: valamilyen nagy kivágású puióver- blúzféle volt rajta bő ujjakkal, az aljukon paten trészzel, mert azokat is egyre gyakrabban húzogatta felfelé ahogy haladtunk az időben és a közvetlenül találkozásféle feltöltötte új energiákkal. A kezét egyszerűen nem lehetett szemügyre venni. Állandó mozgásban Volt. De mindezzel együtt becsület szavamra semmi „színésznői” nem volt sem a viselkedésében sem a mondataiban — sőt, a saját, egyéni műhelymunkájáról szólva is mindenhonnan az emberi bújt elő. Ismerek embereket, akik soha életükben szemtől szembe nem találkoztak még egyetlen Dorottyával sem, de aki a saját filmjét csak a mun- egyszerre kettővel is találko- kafelvételen) és néhány emlé- zott, az. valóban ritka! Ezen a kezetes színházi siker (a Kol- beszélgetésen a kérdező, a dusopera például Liubimov háziasszony is Dorottya volt rendezésében Újlaki Dinivel; (Pálfalvai Dorottya) és né- „nála nincs is talán jobb hány furcsaságtól eltekintve, ' Bicska Maxi”) ennyivel lett mint például az, hogy több- népszerű Udvaros Dorottya nyire egy szót sem lehetett úgy, hogy közben sokan nem hallani abból, amit kérdezeti ismerik. Egyik szerepe nyomán és az ankétot egy következő a gyerekek kiírták a színház csütörtöki csevegés (a szexről) falára „Udvaros Dorottya a propagálásával kezdte. nos legszebb’1 Zavarja a színházi ezektől eltekintve egészen jól élet belterjessége, ez alól úgy festett és mindenképpen az ő tűnik a Katona József Szín- érdeme, hogy ez a találkozás ház úgyszólván önmagát vá- létrejött. Ismerve az érdek- lasztott (sokan együtt jöttek lődés konvencióit gyorsan es- át a Nemzetiből és az egész sünk túl néhány kötelező tisz- társulat egyet akar, korszerü- teletkörön, színházi szülők en visszajelezni a mát) egyiit- gyermeke, aki csak az érettségi tese a kivétel, örül annak, tájékán határozta el, uogy hogy a legtöbb kritikusi díjat színész lesz, apja-anyja előtt legutóbb ők kapták... Aztán drukkban van ma is, any- egy mondat, ami megmutatja ja előtt nem tudna próbál- a „műhely” egyik sarkát: ni, legkedvesebb sikere, élmé- Évát nem akarná eljátszani nye a szolnoki színházzal be- semmiképpen! Ha mégis rámutatott (Salgótarjánban is kerülne valahol a sor": kita- játszott) Mrozek Tangó-ja; Iáinak valamit”... A rusztikus „mindjárt harmincéves leszek” szöveget, szerepet szereti, a mondta egy helyütt és talán több jelentésű tartalmakat, ugyanott „még nincs lakásom, amilyen Mrozek, vagy a mi de már talán készül..a vi- Spirő Györgyünk. És a les- déki színész sem megy min- fontosabb — játszani csak ott denhova szívesen, ami Pesten tud, ahol a színészek a szín- van, más szlóvaí megnézi házat szeretik egymásban. többnyire — melyik színház- .. .Ez van a szív félő1. hoz kerülhetne, de aztán T. "Pataki László NÖGRÄD - 1983. november 12,, szombat 7
