Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)
1983-11-09 / 264. szám
olgári védelem Sikeres kiképzés után — újabb feladatok előtt Beszélgetés Raffai Sándor alezredessel, a polgári védelem megyei törzsparancsnokával I A tömegpusztító fegyverek hatása az élelmiszerekre Megyénkben is befejeződött a polgári védelem kiképzési feladatainak végrehajtása. Az idén első helyen az üzemi gyakorlatok végrehajtása volt a legfontosabb cél. Ma már elmondhatjuk, hogy a kiképzés sikeres volt, de azt is kijelenthetjük, hogy újabb feladatok állnak a polgári védelem előtt. A kiképzési feladatok sikeres végrehajtásáról, az újabb tennivalókról beszéigettünk Raffai Sándor alezredessel, a polgári védelem megyei törzsparancsnokával. — Milyen szerepet töltenek be az üzemi gyakorlatok a polgári védelmi kiképzésben? — A polgári védelem lakosságvédelmi, mentési, mentesítési feladatait, valamint elemi csapások és ipari katasztrófák esetén a mentő munkákat csak tervszerűen lehet és jól felkészített állomány képes végrehajtani. Az állomány felkészítésének alapvető helyét az üzemek töltik be, mivel ezek dolgozói képezik a polgári védelem szervezett erőit. Az üzemi polgári védelmi szervezetek felkészültsége döntően meghatározza a szakszolgálati és önvédelmi alegységek egész tevékenységét mind az alkalmazási készenlét, mind a mentő, mentesítő munkánk végzésének időszakában. A több éves tervszerű kiképzés során mind a parancsnoki, mind pedig a beosztott- állomány által elsajátított általános és szakmai ismeretek, különböző fogások és eljárások összefüggő, folyamatos végrehajtására különböző szintű gyakorlatokon kerül sor. Az üzemi törzsek, az üzemi dolgozók képzésének és ki- képzettségük felmérésének, fontos szakaszát az üzemi gyakorlatok képezik. Ezek több lehetőséget nyújtanak a gyakorlatot tervező és vezető szerv részére: egyrészt komplex módon feldolgozhatók azok a feladatok, amelyek az adott üzem polgári védelmi szervezeteire' hárulnak a különböző időszakok során, másrészt a valóságost legjobban megközelítő helyzetek kialakításával elősegíthető mind a dolgozók, mind a polgári védelmi erők pszichológiai felkészítése. Mindezeken kívül lehetőség nyílik olyan feladatok elvégzésére a gyakorlatok során, amelyek hasznos tevékenységnek minősülnek és különböző munkákhoz kapcsolódnak. A gyakorlatok során az üzemi parancsnokok és törzsek tapasztalatokat szereznek a terveikben előírt feladatok realitásáról, az erők és eszközök alkalmazásáról, az együttműködésről, a részt vevő állomány pedig bemutatja, hogy milyen mértékben képes feladatainak ellátására, mennyire sajátította el a működéshez, tevékenységhez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket. — Az elmúlt kiképzési időszakban, mely üzemek hajtottak végre gyakorlatokat és hogyan értékelték azokat? — Ismert, hogy ez év május 13—14-én a megyei honvédelmi bizottság által irányított gyakorlatok kerültek végrehajtásra. Ez a gyakorlat előre tervezett volt, amely lehetőséget biztosított arra, hogy az ebben részt vevő polgári védelmi erőket célirányosan készítsük fel és megteremtsük a feltételeket a gyakorlat eredményes végrehajtásához. A gyakorlat keretében a polgári védelmi erők alapvetően két munkahelyen tevékenykedtek. A vadaskerti kárhelyen a BRG egészségügyi szakasza együttműködési gyakorlatot hajtott végre, jól. Ez azt bizonyította, hogy az üzemnél eredményesen folyt a kiképzés, a részt vevő állomány érti és ismeri feladatait, amelyeket a gyakorlatban képes eredményesen megoldani. Kiemelkedően hajtotta végre gyakorlatát a" pásztói „Béke Mgtsz” állat- és növényvédelmi szakasza, valamint a velük együttműködő Mátraaljai Állami Gazdaság terepmentesítő szakasza, és az ÁFÉSZ ellátóalegysége. Gyakorlatukat megtekintették a meghívott vendégek. Ennek keretében a tömegpusztító fegyverek alkalmazása következtében létrejött másodlagos kiszóródás hatásaként kialakult kárterületen az állat- és növényvédelemmel kapcsolatos feladatokat hajtották végre. Ugyanebben az időben az ÉVM üzemi komplex gyakorlatot vezetett le Salgótarján területén kijelölt üzemek — a síküveggyár, az öblösüveggyár, valamint a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat — önvédelmi és szak- szolgálati alegységei részére. Valamennyi üzemi gyakorlaton, mind a törzsek, mind a beosztottaik nagy igyekezettel, szorgalommal végezték a rájuk háruló feladatokat, teljesítve ezzel a gyakorlat célkitűzéseit. Eredményesen zárult az Ipari Minisztérium által a Nógrádi Szénbányák kányási és tiribesi üzemeinél ez év június 12—13-án levezetett üzemi gyakorlat. Csak az elismerés hangján szólhatok mindazon bányászok tevékenységéről, akik az éjszakai műszak fáradtságával a hátuk mögött becsülettel helytálltak és teljesítették a polgári védelem terén rájuk háruló feladatokat. — Milyen feladatokat kell megoldani a következő kiképzési időszakban? — Az elmúlt években elért eredményekre alapozva az ismeretek bővítésével, elsősorban a gyakorlatiasság növelésével tovább kell fejleszteni a polgári védelmi felkészítést. A gyakorlatokon szerzett tapasztalatok alapján — azok hasznosításával — el kell érnünk, hogy mind a parancsnoki, mind a beosztottállomány jártasságot szerezzen a lakosságvédelem, az elemi katasztrófák, az ellenség által mért csapások következtében kialakult helyzetben, a mentő-mentesítő és halaszthatatlan helyreállítási munkák szervezésében, vezetésében és végrehajtásában. Az új kiképzési időszakban végrehajtandó üzemi gyakorlatokon már ezen tapasztalatokat igyekszünk felhasználni. Azt, hogy ezt sikerrel végeztük-e,' majd az időszak értékelésekor állapíthatjuk meg. Az első lépéseket a követelmények figyelembevételével már szeptember hónapban megtettük. Ekkor került sor a Szécsényi ÉPSZÖV gyakorlatára a terveknek megfelelően, amelyben részt vett az ÁFÉSZ egészségügyi szakasza, valamint ellátóraja. A gyakorlatot a balassagyarmati polgári védelmi parancsnokság vezette. A végrehajtás során a törzs- és a beosztottállomány a rossz idő ellenére lelkesen és hozzáértően tevékenykedett. A gyakorlaton részt vevők tevékenységének értékelését a közeli napokban végzi el a gyakorlat vezetője. A kiképzési intézkedésünk szerint még ebben az időszakban gyakorlatot vezetünk le a romhányi „Rákóczi Mezeje” Mgtsz az érsekvadkerti „Magyar—Csehszlovák Barátság Mgtsz”, az ÉPSZÖV és az ÁFÉSZ, valamint a nagy- bátonyi „PENTAMER” Műszaki Szolgáltató Ksz részére az engedélyezett szakszolgálati állomány, az önvédelmi szervezetek és egy műszak dolgozói bevonásával. Természetesen ezt megelőzően a részt vevő állomány az előírt óraszámban kiképzésre kerül a meghatározott követelményeknek és az üzem sajátosságainak megfelelően. Az eddigi tapasztalatok alapján és a részt vevő állomány megelőző felkészültségét, valamint kiképzettségét tekintve reméljük, hogy a tervezett gyakorlatok is olyan eredményesen zárulnak, mint az eddig végrehajtottak. Ezúton kívánok a gyakorlaton részt vevő állomány részére eredményes felkészülést és sikeres feladatvégrehajtást — mondotta befejezésül Raffai Sándor alezredes. S. L. Az atom-, a vegyi és a biológiai fegyver egyik veszélyes tulajdonsága, hogy az élelmiszerkészleteket emberi fogyasztásra alkalmatlanná teszi. Az atomrobbanás következtében az élelmiszereket a romboló hatás, a fény- és hőhatás megsemmisítheti, a sugárhatás pedig radioaktívvá alakíthatja. A legnagyobb károsodást a másodlagos hatásként jelentkező radioaktív felhő kihullása eredményezi. A radioaktív por behatol a nyitott ajtókon, ablakokon, valamint a rosszul záró csomagolásokon, sőt a nem elég tömören záró csomagolóanyagokon keresztül is. Ugyancsak komoly veszélyt jelent élelmiszerkészleteinkre a biológiai és vegyi harcanyagok Okozta szennyeződés is. A teljesség igénye nélkül nézzük meg néhány alapvető élelmiszertípust, milyen elváltozásokat okoznak a tömegpusztító fegyverek különböző hatásai. Liszt, cukor, só, lisztes készítmények károsodása Mechanikai, a fény- és hőhatás minden esetben hasonlóképpen hat. A csomagolóanyagok megrongálódhatnak, eléghetnek. A radioaktív sugárzás hatására a lisztben és lisztes készítményekben bekövetkezett változások jelentéktelenek. A cukorban • hasonlóképp. Nagyobb sugáradag hatására a só és az erősen sózott készítmények sugárzóvá válhatnak. A radioaktív porokkal szennyeződött élelmiszerek tulajdonságai általában nem változnak meg, de ha ezeket a termékeket elfogyasztjuk, igen veszélyes megbetegedések alakulhatnak ki. A biológiai harcanyagok meglehetősen hosszú ideig megmaradnak az élelmiszereken. Például a kolerát kiváltó kórokozó a rozskenyéren 4, a fekete kenyéren 26 napig megőrzi káros hatását. A vegyi harcanyagok esetében a felületi rész megfelelő meny- nyiséfíű eltávolítása után a legtöbb élelmiszer fogyasztható. Étkezési zsiradékok, húskészítmények károsodása Az atomfegyver közvetlen hatására a zsiradékok reagálnak a legérzékenyebben. Ha a fény és a hő hatására nem lobbannak lángra, akkor is megindulhatnak olyan kémiai átlakulások a zsírban, amelyek kellemetlen, avas ízt hoznak létre, vagy esetleg színelváltozást. A húsok, húskészítmények még nagyobb sugáradagok hatására sem károsodnak olyan mértékben, hogy azokat fogyasztásra alkalmatlanná kellene nyilvánítani. A hús. a húskészítmények biológiai harcanyagok részére jó szaporodási lehetőségeket biztosítanak. Például a kolerát okozó kórokozó a húsban körülbelül 30 napig életképes lesz. A vegyi harcanyagok gőzei 8—12 cm mélységig, cseppjei teljes mélységig szennyeződést okoznak. A tej és tejtermékek károsodása A tej. de még inkább a tejtermékek magas zsirtartal-’ myk miatt erősen veszélyeztetett termékek. A radioaktív kiszóródás okozta szennyeződés a tejben látható elváltozást nem okoz, de a tejet teljes mértékben szennyezi, fogyasztásra alkalmatlanná teszi. Biológiai harcanyagok számára a tej kiváló táptalaj. A pestis kórokozója például háfom hónapig életképes a tejtermékekben. Tej esetében a biológiai és vegyi harcanyagok a teljes meny- nyiséget szennyezik, különös, látható elváltozást nem okoznak, ezert nagy figyelmet kell fordítani tisztaságuk ellenőrzésére. Polgári védelem az Ifjú Gárdában A csomagolás szerepe a védelemben Az élelmiszerek eltarthatósága, az önkiszolgáló boltok számának rohamos növekedése, a fokozódó közegészség- ügyi követelmények, a kulturált kereskedelem szabályai egyaránt megkövetelik a forgalomba került élelmiszerek előrecsomagolását. A csomagoláshoz papíron kívül ma már számos fém- és műanyag fóliát is felhasználnak. A megelőző védelem keretében a csomagolóanyagok megválasztásánál már békeidőben is gondolni kell arra, hogy háború esetén a burkolatnak a mechanikai hatásokon kívül a radiológiai, bio- iógai és vegyi fegyverek hatásai ellen is megfelelő védelmet kell nyújtania. A korszerű háborúban nemcsak .közvetlenül az élőerők vannak veszélyben, hanem az élet fenntartásához nélkülözhetetlen javak — mint az élelmiszerek — is. Az ismert csomagolóanyagok között vannak olyanok, amelyek tökéletes védelmet és vannak olyanok, amelyek csak részleges, tehát csak bizonyos ideig tartó védelmet biztosítanak. A fém és az üveg tökéletes védelmet biztosít. Minden más csomagolóanyag csak megközelítően jó védelmet biztosít. A radiológiai szennyeződés elleni védelem fokozott figyelmet érdemel, mert nukleáris háború esetén nagy területen, esetleg az egész országot átfogó területen fejti ki hatását. Ennél a szennyeződésnél a többrétegű csomagolási módszerekre kell a figyelmet fordítani. Még akkor is, ha esetenként gyengébb a csomagolóanyag minősége. Ugyanis a felső réteg eltávolításával a szennyezőhatást legtöbb esetben meg lehet szüntetni, és ha a mérések eredménye azt mutatja, az élelmiszer felhasználása a továbbiakban megengedhető. Ä leggyengébb minőségű védőcsomagolás az impregnált papír. Gázok átszivárgását 10—12 órán át megakadályozza, a permetállapotú szeny- nyeződés esetén is 4—G órás védelmet nyújt. Az oldalt összeállította: Somogyvári László Az Ifjú Gárda, a KISZ- szarvezetekben folyó hazafias honvédelmi nevelő munka fontos bázisa. Mint ismeretes, az ifjúság honvédelmi nevelése alapvetően az iskolai Oktatásiba beépített tematika alapján valósul meg. Természetesen, az iskolákban biztosított szűk órakeret nem tudja biztosítani a teljes körű honvédelmi felkészítést, főleg nem a különböző szakirányú képzést. Inkább csak a hazafiság kérdését tisztázza, és bizonyos elképzelést ad a fegyveres erők tevékenységi köréről. Az évenként megrendezett egy-két honvédelmi nap nem alkalmas arra, hogy a honvédelmi nevelés megvalósuljon. Éppen ezért a különböző fegyveres testületek, az ifjúság honvédelmi nevelésével külön foglalkoznak. Hogy csak egyet-kettőt említsek: az MHSZ felkészítő munkája, a hadsereg pályára irányító tevékenysége, a KISZ honvédelmi nevelő munkája stb. Azon fiatalok részére, akik vonzódnak a fegyveres erők, testületek munkájához, szeretik a közösséget, kitűnő alkalom nyílik az alaposabb ismeret- anyag megszerzésére, az előbb említett szervezetekről az Ifjú Gárdában. Az ifjúgárdisták képzése a gárdában eltöltött idő függÉletünkből — A polgári védelem országos törttsparancsnokának utasítása értelmében ez évben először — majd háromévenként — kétnapos kiképzésben , részesültek a községi tanácsok elnökei, polgári védelmi parancsnokai. A községi pv-parancsnokok általános polgári védelmi ismeretek- j kel, hadműveleti, harcászati ismeretekkel bővítették szakmai felkészültségüket. * — A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár Ady Endre Művelődési Házában háromnapos ösz- szevonáson vettek részt a tanácsi irányítású üzemek polgári védelmi parancsnokai — igazgatói — helyettesei és az üzemi törzsparancsnokok. A\z aktuális feladatok megbeszélésén kívül, műszaki jellegű és hadműveleti előadásokat hallgattak meg a résztvevők. * — Értékellek a Szécsényben megrendezett üzemi komplex gyakorlatot. Az értékelés megállapította, hogy a gyakorlat során 30(1 ezer forint értékű társadalmilag is hasznos tevékenységet végfzett a közel kétszáz résztvevő, melyből nagyobb részt az ÉPSZÖV alakulatai végezték. — Olvassa és fizesse elő a havonta megjelenő Polgári Védelem című újságunkat. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalban, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben... Gyárak, üzemek, hivatalok és iskolák előfizethetik a járási, városi polgári védelmi parancsnokságoknál is. Előfizetési díj egy évre 60 forint. Egyes szám ára 5 forint. vényében három ciklusban valósul meg: első, másod- és több éves Ifjú Gárda-tevékenység alapján. Ezen belül is szakági képzés 'folyik, amely az általános tudnivalókon felül alapos szakkiképzést ad. A megyénkben jelenleg 940 gárdista van. A hadsereg szervezéséhez hasonlóan raj, szakasz, század, zászlóalj szervezésben működik. Az alegységeik szakosodtak, és így általános, honvéd, határőr, rendőr, tűzoltó, munkásőr és polgári védelmi szakalagységek alakulták. Következésképpen a kiképzésükhöz a társ fegyveres szervek segítsége nélkülözhetetlen. így a polgári védelmi szakalegységek kiképzésében a megyei, városi, járási polgári védelem hivatásos és polgári alkalmazott- állománya részt vesz a gárdisták kiképzésében, segíti az alegységeket szakmai felszerelésekkel, felkészíti őket szakmai versenyekre, sőt, versenyeket szervez és bonyolít le részükre. Az ifjúgárdisták kétévente úgynevezett szak- alegységi találkozókon (versenyeken) vesznek részt, melyet felmenő rendszerű verseny előz meg és a legjobbak eljuthatnak az országos versenyekre is. 1982 októberében megyénknek jutott az a megtisztelő feladat, hogy megrendezze a polgári védelmi országos szakalegységi találkozót, melyet a KISZ Nógrád megyei bizottsága, a Nógrád megyei Polgári Védelem Parancsnokságával közösen szervezett és vezetett le. A polgári védelmi felkészítés jó volt ebben a kiképzési évben, ezt bizonyítja, hogy a megyét képviselő csapat az előkelő harmadik helyezést érte el. 1983-ban az országos szemlén polgári védelmi területen pedig első helyezést értünk el. Nekem, mint a megye Ifjú Gárda-parancsnokának, talán még az eredményektől is többet jelent az, amikor látom, hogy a gárdistáink milyeh fegyelemmel, milyen akarással hajtanak végre egy-egy feladatot. Legyen az polgári védelmi, vagy más szakalegysé- gi tevékenység. Mint polgári védelmi szaktiszt, viszont a jövő szakembereit, üzemi pv - parancsnokokat, jól képzett beosztottakat látok a fiatalokban. Az ifjúgárdisták meg-'' ' értették azt; mit jelent az élet- és vagyonvédelem, szorgalmasan tanulják a megvalósítás módjait. A polgári védelem pedig szeretné, ha minél több polgári védelmi szakalegység alakulna a megyében, mert így hatékonyabban tudna részt venni a fiatalok honvédelmi nevelésében. Illés Attila hadnagy Az ifjÚRárdisták nukleáris kárterületet derítenek fel. NÚGRAD - 1983. november 9., szerda