Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)

1983-11-09 / 264. szám

KÉPERNYŐ ELŐTT ^ A fantasztikum lehetségessége Köszönet jubileumra 25 éve alapították a nagybátonyi zeneiskolát „Fantasztikus történet, majd­nem olyan fantasztikus, mint a valóság... egyetlen olyan mozzanata sincs, amely a tu­domány mai állása szerint meg ne valósulhatna.” Így jellemzi legújabb, a kö­zelmúltban regényként meg­jelent, az elmúlt héten pedig tévédráma-változatban is kö­zönség elé lépett művét, A fe­kete császárt, Gáspár Margit. Az írónő nem tartozik a bő termékenységű alkotók sorá­ba. Pedig a műfaj, amelyben eddigi legnagyobb sikereit aratta, hosszú ideig hiánycikk volt nálunk. Ráadásul az is történeti tény, hogy Űj Isten Thébában című művével an­nak idején, 1946-ban ő alkot­ta meg a felszabadulás utáni színpad első szatíráját. E mű ereje, értékelői sze­rint abban volt, hogy a fel­szabadult színházhoz ez a felszabadult szatíra illett a legjobban. Nem a múltról rángatta a leplet, melyről ezt már mindenki leránthatta kockázat nélkül, s nem a kö­zelmúlt eseményeit tárgyalta, de a máról írt: ma. Azaz: 1946-ban. Gáspár Margit este azt mutatta be a színpadon, ami reggel történt. S bár az eltelt évtizedek talán finom porral lepték be a korabeli aktualitásokat, a darab szín­háztörténeti értéke ma is két­ségtelen. Nos, az írónő, ‘ úgy tűnik, hű maradt ahhoz az alkotói metódushoz, mely a cselek­ményt a legközvetlenebb po­litikai és társadalmi időszerű­séghez köti, anélkül, hogy a problémák kezelésének művé­szi igényéről lemondana. Té­védrámája, A fekete császár —, ahogyan jellemzi, és mű­fajában meghatározza, való­ban fantasztikus történet, de szerves kapcsolatban együtt lüktet napjaink legnyomasz­tóbb valóságával, az atom­pusztulás nagyon is elképzel­hető, reális lehetőségével. A dráma főhőse, a Nobel- díjas professzor sajátos kiút- tal kísérletezik: el kell feled­tetni — legalábbis egy időre — az emberiséggel az atom­titkot, ezáltal szellemi lesze­relést teremteni a világban. Rá kell azonban döbbennie, hogy találmányát a fegyver­kezési világtröszt ura éppúgy tömegpusztításra akarja ki­használni, mint a tudomány sok korábbi eredményét. Be­bizonyosodik, hogy nem a tu­domány „túlfejlődése” az el­sőrendű veszély, hanem a fe­nyegető megsemmisülésbe va­ló tétlen beletörődés. Gáspár Margit drámájának összegző gondolata: meghirdet­ni az emberiség életösztöné­nek általános mozgósítását. S ez megrendítő erővel jut érvényre A fekete császár tör­ténetének kataklizmás végső képsoraiban. Mihályfi Imire rendezte igen hatásos eszközökkel a tévé- drámat, a szerepekben Kál­mán György, Szabó Sándor, An dórái Péter, Bánffy György, Goór Nagy Mária, Mécs Ká­roly, Sárközi Zoltán nyújtott egy-egy jól jellemzett portrét. A műsorhét második fele természetesen magán hordoz­ta a nagy történelmi évfor­dulóra, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalomra _ emlé­kezés jegyeit. November 7. köszöntésére színvonalas gá­laműsort láthattunk vasárnap a Pesti Vigadó hangverseny- terméből Avar István, Besse­nyei Ferenc, Béres Ilona, Du­nai Tamás, Hegedűs D. Géza, Kállai Ferenc, Kozák András, Melis György, Sirakó László, Szabó Gyula, valamint a Ma­gyar Állami Operaház ének-, zenekara tolmácsolásában. Ságvári Endrére, a magyar illegális kommunista mozga­lom nagy mártírjára emlé­kezett születése 70. évfordu­lóján a pénteki műsor, a Fi­úk a térről című filmünk su­gárzásával. Egyébként mostanában me­gint bővében vagyunk a kü­lönféle — és különböző szín­vonalú — sorozatoknak. Most kezdődött el a szoká­sos keddi sorozatban Az el­átkozottak városa című, hét­részes ír történet. Elég bizta­tónak ígérkezik. A Tévéegye­tem keretében igen hasznos ismeretterjesztő vállalkozás Komoróczy Géza tizenhat ré­szes előadása az ókori Kelet­ről. Véget ért az ötrészes olasz produkció, Az öregek és fia­talok, de javában fut az Em­berrablók című, tizenhárom részes angol—NSZK kaland- filmsorozat. Elkezdődött A játszma című, 1976-os, három­részes tévéjátékunk ismétlé­se, a Nagy Sándor nyomában című, négyrészes amerikai produkció sugárzása. Tizen­nyolcadik részét láttuk im­már a huszonkét részes fran­cia rajzfilmnek, melynek cí­me: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... az Ember. Peregnek A modem művészét kalandjai, s visszatért a kép­ernyőre a korábban nagy si­kert aratott, hétrészes angol alkotás, a Ki fizeti a révészt? Még számon tartani is sok, nem hogy valamennyit nyo­mon követni. (b. t.) A reformátor \ Luther Márton születésének 500. évfordulója raisztság olyan ideológiai fegyvert látott Luther esz­méiben, amellyel lerázhatja láncait. A fejedelmek meg azt remélték, hogy az egy­házi birtokokkal saját gaz­dagságukat, azzal meg hatal­mukat, tekintélyüket növel­hetik majd. A túl nagy és túl színes tábor persze gyorsan kettészakadt: a patrícius pol­gárság és a népi szárny cél­jai túl messze voltak egy­mástól. Ez vezetett a pa­rasztháborúhoz, amelyből a feudalizmus került ki győz­tesen, megszilárdítva bástyá­it a fejedelemségekben, pon­tot téve az ország végzetes széttagoltságára. Azzal, hogy Luther egyik legfontosabb tételében leszö­gezte: „A bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg”, új vi­szonyt teremtett az ember, az egyház és az Isten között. Fölöslegesnek mondta ki az egyház szerepét, illetve arra korlátozta, hogy a papok a bibliát magyarázzák, közve­títsék. S ehhez volt elenged­hetetlen a nép számára saját anyanyelvén hozzáférhető biblia. Igaz, hogy a tömeg többet akart, mint maga Luther. Az is igaz, hogy a forradalmi láng gyújtója későbben tu­dott lépést tartani a változá­sokkal, szembefordult a sza­badságáért küzdő néppel, a régi rend oldalára állt. Mégis vitathatatlan, hogy a kato- Lutlier Márton arcképe likus egyház kritizálásával elsőként ébresztette fel azt a szabadságvágyat, önállóság­ötszáz évvel ezelőtt, 1483. A wittenbergi templom ra és méltóságra való igényt november , 10-én, Eisleben- kapujára 1517. október 31- és törekvést, amely a későb­ben született egy bányász én kitűzött 95 tételével — in- bi polgári forradalmakhoz fiaként Luther Márton, a re- nen számítják a reformáció vezetett. Jól látta, hogy a formáció elindítója, a hit- kezdetét — Luther olyan társadalom felemelkedéséhez újító, az első német biblia- mozgalmat indított el, amely saját nemzeti nyelvre van fordító, a német irodalmi a katolikus egyház bírálaté- szükség. Olyan nyelvre, ame- nyelv megalkotója. A Wit- ra, felülvizsgálatára irá- lyet a Rajna mentén éppúgy tenbergi morálfilozófia, a nyúlt, hamar kinőtte a vallá- értenek, mint a tengernél. A bibliaértelmezés professzora, sós köntöst, több lett, mint szászok éppúgy, mint a ba- a szenvedélyes, merész re- egyházi reformmozgalom, jorok. Az egyház addig tá- formátor, Wartburg várának Először az akkori német tár- madhatatlan hatalmának titokzatos foglya, az evangév sadalom szinte valamennyi megkérdőjelezésével önálló- likus egyház atyja, korának, osztálya, rétege szimpatizált sággal ruházta fel az embert, sőt az egész német kultúrtör- vele. hogy szembeszállhasson a felelősséget adott a kezébe, tónetnek egyik legéllentmon- feudalizmussal. A haladó pol- Az ember önmaga ura. csak dásosabb egyénisége. gárság és a forradalmi pa- isten előtt felel tetteiért, bű­neiért. Csak a hit fontos — Í hirdette Luther. A hit forrá­sa pedig a Biblia. Hogyan lesz egy női mun­kásszállóból alsó fokú zeneis­kola? Hogyan lehet a zene­oktatás alapjait megteremte­ni — ott, ahol addig csak a rezesbanda és a cigányzené­szek muzsikáját ismerték? Gyakran beszélgetnek mos­tanában Nagybátonyban ilyen és hasonló kérdésekről a kü­lönféle asztaltársaságok. S ez aligha csoda, hiszen a fejlő­dő nagyközség zeneiskolája negyedszázados fennállására emlékezik. — A salgótarjáni zeneisko­lában tanítottam — pergeti emlékeit vissza Szüts Pál —, amikor teljesen váratlanul hívattak a megyei tanács mű­velődésügyi osztályára. Mond­ták, zeneiskolát akarnak lét­rehozni Nagybátonyban, en­gem igazgatónak, Kelemen Imre kollégámat pedig igaz­gatóhelyettesnek. szemelték ki. A szénbányavállalat női munkásszállására akkoriban már nem volt szükség. Kor­mányrendelet tiltotta meg a nők föld alatti foglalkoztatá­sát, akik pedig a külszínen maradtak, azok férjhez men­tek, különlakással rendel­keztek, kisebb számban al­bérletbe költöztek. A Kecs­kés-patak mentén fekvő szál­lót a bánya a tanácsnak ad­ta át, ahol aztán több-keve­sebb átalakítással berendez­ték a zeneiskolát. A tanítás 195S. december elsején kezdő­dött 220 diák, 5 kinevezett és 2 óradíjas tanár részvételével. — Amikor eljöttem ide — ■endezgetd emlékeit az iskola »lső, tizenhat éven át igazga­tója, Jelenleg feleségével együtt tanára — csupasz fa­lakat találtam. Nem akartam Nagybátonyba jönni. Salgótar­jánban jól éreztem magam, jó volt a kollektíva, zenekart vezettem, mindenem megvolt. Aztán meggyőztek: nagyon fontos kultúrpolitikai szem­pontból, hogy ezen a bányász­településen is megkezdődjön a zeneiskolai oktatás. S a biz­tató szavak mellé még kap­tam egy háromszobás lakást is... A Művelődésügyi Miniszté­rium százezer forintot adott az intézmény eszközállomá­nyának megteremtésére, ami óriási pénznek számított ak­koriban. Januárban a helyi tanács soron kívül százhúsz­ezer forintot utalt ki, melyet a feltételek javítására fordí­tottak. S kezdettől fogva két­szeresen kettős irányban folyt a tevékenység: egyrészt a gyerekek és felnőttek irányá­ban, másrészt a zenei, hang­szeres oktatást, illetve isme­retterjesztést látta el az in­tézmény. 1959 júniusában, vagyis a csonka tanév végén már koncerttel búcsúztak a tanulásban kitűnt hallgatók: Szűcs Lajos, Szentes Sándor, Sulyok gy. László, Csige Ist­ván és a többiek. Az első fel­nőtthangversenyt pedig még ugyanezen év elején megtar­tották: Váci Gyula zongorista, a salgótarjáni zeneiskola igaz­gatója mutatkozott be az ér­deklődő, de a zenei művelt­ség terén még viszonylag já­ratlan közönségnek. Bibliafordításához Luther az Ó- és Üjtestamentum ere­deti héber, illetve görög szö­vegét használta. Segítségért fordult a kancellária hivata­los nyelvéhez a nyelvtani for­mákért, a néphez pedig a szókincsért. Innen merített ahhoz az ízes, közmondások­kal, szólásokkal teli, képek­ben gazdag, mégis egyszerű, érthető, hatásos, pontos nyelv­hez, amely, ha kellett, kemé­nyen dorgált, ha kellett, lá­gyan csengett. 1530-ban írja Luther Már­ton (Nyílt levél a fordítás­ról): „Nem a latin szöveg be­tűitől kell megkérdezni, hogy kell németül beszélni, aho­gyan ezt ezek a- szamarak te­szik. Az anyákat kell meg­kérdezni otthon, a gyereke­ket az utcán, az egyszerű em­bert a piacon, s ezeknek a szájából kell ellesni, hogyan beszélnek, s eszerint kell for­dítani, így értik majd meg, és veszik észre, hogy németül beszélnek velük.. Hangsúlyozza az anyanyelv szerepét, de nem kényszeríti rá senkire saját munkáját. Azt is mondja, hogy min­denkinek jogában áll jobbat csinálni — ha tud. Maga Luther jól tudja, de akik sosem próbálták, nem sejt­hetik, micsoda művészettel van dolguk, s mennyi szor­galom, tudás, értelem kell a jó fordításhoz. „Tiszta és világos németet” akart nyúj­tani, s ehhez sokszor hetekig kereste a megfelelő szavaikat. Luther megdöbbentő indulat­tal utasítja vissza, hogy a korlátolt pápisták bíráskod­janak, Ítélkezzenek műve fö­lött. Luther sok vitairatot, ér­tekezést, prédikációt írt. So­kat közülük hasonló szenve­délyes hangnemben, (A ró­mai pápaságról, A német nemzet keresztény nemessé­géhez, A keresztény ember szabadságáról). Egyházi éne­keket is fordított ószövetsé­gi zsoltárokból, latin himnu­szokból. Említésre méltók publicisztikái is. Születésének ötszázadik évfordulója alkalmából egy­házi tudományos tanácsko­zásokat tartanak mind a Né­met Demokratikus Köztár­saságban. mind világszerte: kiállításokkal. tanulmánykö­tetekkel emlékeznek meg ró­la. Társadalmi, művelődés­történeti jelentősége a mi figyelmünket is megérdemli. Niedziclsky Katalin A nagybátonyi zeneiskola az eltelt negyedszázadban figye­lemre méltó eredményeket ért el. Tizenöt egykori nö­vendéke végezte el a zene- művészeti főiskolát, hárman közülük ma — Becze Lajos, Oraveczné Oskó Erzsébet, Ventemé Szeberényi Ilona — az iskola tanárai. Tizenketten szereztek diplomát a tanár­képző főiskolán. Állami ze­neművészeti szakközépisko­lában 33-an, katonaiban hár­man végeztek. Több növendék nevét is jogos büszkeséggel emlegetik. Itt kezdődött zenei pályafutá­sa például Tori Lujzának, az MTA népzenekutatójának, Szűcs Lajosnak, a zeneművé­szeti főiskola debreceni ta­gozata adjunktusának, Szüts Katalinnak, a zeneművészeti főiskola _ győri tagozata tanár­segédjének, Szűcs Ferencnek, a londoni BBC-televízió-zene- kar muzsikusának, Oláh Pál világjáró cimbalom- és Schné­berger Ferenc jazzgitármű­vésznek. Az emlékhangversenyek ide­jén néhányan megfordultak régi iskolájukban. — Nagyon nagy szeretettel gondolok vissza tanáraimra, akik mindig segítették, ösz­tönözték a tehetségeket —, mondja Sándor János, a vizslás! bányászgyerek, aki ma a szegedi zeneiskola kla­rinét szakos tanára. — Elég érzelmes típus va­gyok — vallja Szűcs Lajos, aki az egyik koncerten fele­sége, Mohos Nagy Éva opera­énekes társaságában lépett fel. — Akkor is eljöttem vol­na ide, ha a világ végén va­gyok. Borzalmasan sokat je­lentett a számomra ez az is­kola. Emlékszem, hol gomb­fociztam, hol voltak a taná­raim szobái. Megkockázta­tom: ha ők nem tanítottak volna úgy, ahogyan, akkor so­ha sem emelkedtem volna ki, soha nem lett volna profi munka abból, amit csinálok. Úttörő, tisztességes, hozzáér­tő munkával teremtettek itt a semmiből tradíciót. Köszönet érte mindazoknak, akik részt vettek benne. * . Az iskola 32 éves igazgató­jával, Becze Lajossal jelenko­ri közérzetükről beszélgetünk. Az intézménynek Pásztón és Kisterenyén kihelvezett ta­gozata működik, s 4‘>0 beirat­kozott növendéke. 13 kineve­zett és 5 szerződéses tanára van. Évente 35—40 koncertet rendeznek, aktívan részt vesz­nek az Élő zenét a falusi is­koláknak elnevezésű isme­retterjesztő mozgalomban. — Fiatal, saját hangszerü­kön jól képzett pedagógusok, zenészek dolgoznak nálunk — mondja az igazgató. — Ak­tívak. Kórusokat, zenekaro­kat vezetnek a legtöbben, ugyanakkor ők is tagjai ze­nekaroknak. Például a salgó­tarjáni szimfonikus zenekar­nak. Nagyon örülünk, hogy a tanács nyáron felújította az épületet, így olyan körülmé­nyek teremtődtek, amelyek joggal elvárhatók egy esztéti­kai képzést végző alapfokú is­kolától. Szeretnénk a bizalom­nak megfelelni, és jó munká­val honorálni azt. A nagybátonyi zeneiskola az eltelt negyedszázadban meg­elégedésre tett eleget felada­tának. Nincs okunk kételked­ni a jövőjében sem. Sulyok László Csak röviden... Kora reggel kinézek az ablakon és különösebb tudo­mány sem kell a megállapításhoz: az éjjel megjött az első komoly fagy. Vastag, csillámló dér üli meg a kerteket, az időjárás foga pedig játszi könnyedséggel tönkretette mind­azt, amit szabad ég alatt hagyott a belga, vagy további cso­dában reménykedő ember. Megfeketedik, összelottyad a vé­dett zugokban még vegetáló paprika; fagyos a véletlenül, vagy csipegetésre a tőkéken hagyott szőlőfürt is. A kiadós dér után sietve el is dobja majd lombját a tőke, csak az árva. összeaszott fürtök lógnak a vesszőkön. Betakarított hát mindent a fagy, amit szabad ég alatt hagyott az ember. Így is van rendjén, csak az jut eszembe, mennyire körülírom az egyetlen hajnal megszokott törté­nését. Ötödik szomszédom nyugdíjas férfi, ő elintézi az egé­szet egyetlen kurta mondattal. Így: „Bezárt a mezei mé­száros”. Bezárt a mezei mészáros — milyen igaz! Es találó. A természet erői lehúzták a rolót, akár ki is lehetne írni, hogy nyitás tavasszal. A zsenge borsó, meg az első fej saláták idején. Nézem a vastag derei és azon gondolkodom: kellene egy lapot írni pesti barátomnak. Egyetlen mondatot csupán, a „Bezárt a mezei mószáros”-ból ugyanis ő már értene min­dent. A könnyei kicsordultak a gyönyörűségtől, amikor szomszédom mondását hallotta, s azon nyomban elhatároz­ta: össze is gyűjti e velős igazságokat. S ha már itt túrtunk, valóban kellene írni egy lapot. Gyarapítható ugyanis a gyűjtemény, a bölcsességről és tö­mörségről árulkodó mondások gyönyörű csokra. Este öt óra­kor egykedvűen bámulunk ki a vaksötétbe, s azon sopánko­dunk. mikor lesz még reggel. Csak a tévéfilmig három óra van még, a rossz alvónak egyenesen elemi csavás a véget érni nem akaró éjszaka. Mondjuk is a magunkét mindany- nyicn, különböző szempontokat mérlegelve. Hosszasan ecse­telve a téli esték előnyeit, és hátrányait — talán, hoon ez­zel is múlassuk az időt. Csak eay valaki fonalmaz röviden, eny ugyancsak iavakorabeli férfi ígv mond véleményt a hosszú éjszakákról: ..Ha este felveszi a kora a kent, reg­gelre meg is malnrozík”. Most én mondom a jelen nem levő pesti borát helveti: gyönyörű! S amilyen gyönyörű, olyan kifejező olyan talá­ló. Mindenképpen a gyűjteménybe illő. — kde — , \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents