Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)

1983-11-29 / 281. szám

VILÁG- PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK1! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIX. ÉVF., 281. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1983. NOVEMBER 29., KEDD Művelődni szükséges apjainfcban a szellemi tartalékok kiaknázása tár­sadalmunk létkérdése. De milyen is műveltség- eszményünk, s vajon mennyire egyezik ez a va­lósággal? Gyermekkorom emlékeiből sejlik föl a kisközség köz- tiszteletben álló, idősödő házaspárja: & bíró férj és a pedagógus feleség. Csodájukra jártak, hisz klasszikus ze­nét hallgatták, kezükben kottával, sétáikon és kávézás közben németül csevegtek, eredetiben olvasták az ókori görög költőket, szobáik falát értékes festmények díszítet­ték. Ök -voltak a műveltség megtestesítői nálunk. Ked­ves emberek, de akiknek magatartásán, viselkedésén mégis érződött a csak kiváltságosoknak járó, műveltség táplálta felsőbbrendűség. A másik modellre egyik kortársam a példa. Minde­nütt a társaság középpontja, tarsolyában a kultúra, a művelődés, a művészet legfrissebb információi, felszínen hányódó kérdései, sőt. Pletykák a művészeti élet kulisz- szái mögül, színésztörténetek, zajló vagy robbanás előtti irodalmi botrányok. Sokak számára ő testesíti meg a korszerű műveltség típusát. Mintha ma a tájékozottság, az informáltság és a műveltség közé egyenlőségjelet ten­ne, a közvélemény egy része. De vajon az arisztokratikus vagy más néven régi humán műveltségmodéll és a mai . jólértesültség, ben- fe’nntesség között van-e és hol van új tartalmú, korunk kihívásaira válaszadó képességgel rendelkező szocialista műveltségeszmény? Tiszta képlet bizonyára nincs — örök­lött eszményekből, társadalmi és egyéni adottságokból és a föltérképezett jövőhöz igazított elképzelésekből ötvö­ződik mai műveltségképünk. „A fejlett szocialista társadalom építésének egyik lé­nyeges feltétele, hogy a szocialista állam és társadalom kulturális-nevélő funkciója mind teljesebben kibontakoz­zék, és jelentőségében egyenrangúvá váljék a gazdasági építő funkcióval. Hosszabb távon magának a gazdasági fejlődésnek az ütemét is jelentős mértékben a dolgozók szocialista öntudata, általános és szakműveltsége, önál­lósága és alkotóképessége határozza meg”, olvasom egy akadémiai tanulmányban. Tény, hogy a rohamosan vál­tozó kor, mindenekelőtt a tudományban robbanásszerűen átrendeződő értékek kikezdik a statikus műveltségesz­ményt. A tudományos-technikai forradalom korunk rea­litása — kihívására minden társadalom olyan mértékben képes pozitív módon válaszolni, amennyire és amennyi­ben arra iskolai és iskoláin kívüli oktatási rendszere ké­pessé teszi. A dilemma ma igen kegyetlen. Aki művelt szeretne lenni, annak a fölgyorsult idő szorításában kell szakmai ismereteit újra és újra megújítani, fölfrissíteni és kiegé­szíteni: általános műveltségét gyarapítani, személyiségét gazdagítani; politikai-közéleti érzékenységét ébren tarta­ni a napi információáradat folyamatos telex-tévé-gép- puskaröpöigásai közben. Kezdjük a végén. Sajnos vagy nem, ténykérdés, hogy napjaink műveltségforrása televíziócentrikus. El kell is­mernünk, hogy a tévé szolgáltatja a legfogyaszthatóbb — képet és hangot ötvöző — információkat. A korszerű műveltség nem zárja ki, sőt igényli a napi tájékozottsá­got, az információk nem csupán a szűk szakmai igé­nyekhez kötődő ismeretét. Része a naprakész tájékozott­ság, de gondoljunk bele, hogy korunkban egyetlen hó­nap alatt olyan információözön lep el bennünket, ami­lyen őseinket régen egy emberöltő alatt sem. Ezeket a naponta folyamatosan érkező ismereteket, híreket — ép­pen mert felszíni jelenségként jutnak el hozzánk — köt­ni kell meglevő szaktudáshoz, értékelni és szelektálni szükséges, feldolgozni, szervesen beépíteni tudatunkba. Óriási a felelőssége* ebben a szituációban a tömegkom­munikációs eszközöiknek. A tévé. a rádió, az újság és a könyvek egyelőre készételeket, gyakran konzerveket kí­nálnak. Ezért az egyén felelőssége sem kisebb, akit meg kell tanítani a választás művészetére. Hogy érdeklődése, igénye, képessége és ízlése szerint el tudjon igazodni eb­ben az áradatban. Ám egymásra épül-e ez a hatalmas erőtartalékokkal rendelkező tömegkommunikációs struk­túra? A televízió, rádió híradása fölkel ti-e az érdeklő­dést, hogy a másnapi újságokban keressük a háttéranya­gokat, a bővebb elemzéseket; a tévésorozatok nyomán ki tudja-e elégíteni a könyvkiadás az alapművek iránti keresletet; a kiállítások gyarapodásával a műpártolás aktív bekapcsolódást jelent-e a . művészeti közéletbe? A Magyar Tudományos Akadémia két esztendővel ezelőtt megjelentette a távlati műveltségkoncepció alap­jául szolgáló tanulmánygyűjteményét. Az egyáltalán nem a sci-fi birodalmában járó elképzelések igen konkrétan fogalmazzák meg az ezredforduló műveltségképének leg­karakteresebb jellemzőit. Kiderül, hogy az anyanyelv ma­gabiztosabb birtoklása mellett egyre fontosabb az idegen nyelvek ismerete; kiderül, hogy a matematika —, amely kétezer éve alapvető része volt a műveltségnek — 2000- ben szükségszerűen ismét az lesz; a természettudomá­nyok igencsak differenciálódnak; a történelemtanítás a nemzeti tudat formálására koncentrál; az esztétika az értékek befogadására alkalmas nyitott személyiség mo­delljét tűzi ki; a szomatikus képzés a test és a szellem harmonikus összhangját szeretné megteremteni; a tech­nikai ismeretek birtoklása pedig gépesített világunkban ké'-^'t fel a magabiztos eligazodásra. A szocializmus művelt embere képes kezelni, érté­kelni, világképébe fogadni, és alkalmazni az új ismereteket. A gyermekkorban ebben a tanár, az oktatási rendszer segít, a felnőttkorban viszont ezt ön­állóan kell végezni, a tömegkommunikáció hatásaira, az olvasmányok, az utazások élményeire, a' természettudo­mányi, a technikai és a társadalmi impulzusokra _ épít­ve A korszerű műveltség aktív műveltség, célirányos, mobil és problémacentrikus. Ahogy Marx György fogal­mazza: ..A műveltség nem jóllakottság, hanem éppen az éhség állapota”. T. L. Tiltakozás a rakéták ellen Hétfőn is folytatódtak a tüntetések az NSZK-beli mutlangeni amerikai katonai támaszpont raktára előtt. A nyugatnémet rendőrség a harmadik napja tartó tiltako­zó akció résztvevői közül vasárnap éjszaka 34, hétfőn pedig hat személyt vett őri­zetbe. Marieluise Beck-Oberdörf, a zöldek pántja parlamenti cso­portjának szóvivője egy va­sárnapi rádiónyilatkozatában ki jelenítette, a tiltakozások folytatódni fognak Mutlan- i-enben, és hasonló akciók lesznek más támaszpontok környékén. Az olasz közvélemény szé­les körű tiltakozását váltotta ki a manőverező robotrepülő­gépek első elemeinek megér­kezése Szicíliába. Mint jelen­tettük, az amerikai nukle­áris eszközöket „ideiglenesen” a sigonellai amerikai katonai légilyázison tárolják. A szicíliai békeharcosok bi­zottsága hétfőn közzétett nyi­latkozatában, alkotmányelle­nesnek minősítette a sigonel­lai támaszpont felhasználását erre a célra. Mint a közle­ményből kitűnik, az Olaszor­szág és az Egyesült Államok közötti megállapodás alapján ez a támaszpont nem hasz­nálható nukleáris eszközök tá­rolására. Ez —■ hangsúlyozza a nyilatkozat — annak bizo­nyítéka, hogy Olaszország teljesen aláveti saját érdekeit a washingtoni kormány aka­ratának. Az ölasz békeharco­sok a közeli napokban újabb nagyarányú tiltakozó akciót fognak szervezni Comisóban (itt lesz az amerikai manő­verező robotreoülőgépek vég­leges támaszpontja) illetve Sigonellában. A spanyol közvélemény nagy része elutasítja az ame­rikai közepes hatótávolságú rakéták, illetve a manőverező robotrepülőgépek nyugát-eu- rópai telepítését. Egy közvé- lemenvkutatás adatai szerint a spanyolok 74 százaléka el­lenzi az „eurorakéták” tele­pítenél, 65 százaléka követeli az ország területén lévő ame­rikai támaszpontok feiszámo­lását, és 51 százalékuk ellen­zi Spanyolország NATO-íag- ságát. (MTI) Szerszámgyártó érsekvadkertiek Eredményesen teltek az 1983-as esztendő hónapjai a FORCON Forgácsolószcrszáinipari Vállalat érsekvadkerti gyáregységében, ahol az év végéig 80 millió forint árbevételt re­alizálnak, nyereségük 12 mii lió forintot tesz ki. Hazai és exportmegrendeléseknek tesz­nek eleget, a villamos üzemben 45 millió forint értékben kapcsolószekrényeket gyárta­nak, az októberben átadott új üzemcsarnokukban a szerszámgyártás a fö profil. Esz­tergakések, fűrészlapok, — képünkön marótárcsák — készülnek a forgácsológépeken. — kulcsár — Ülésezett a salgótarjáni IG-parancsnokság kezdődött a képzési év Az Ifjú Gárda salgótarjáni- sei kezdték a-képzési évet, A városi parancsnoksága ülést, szokásosnál később érkeztek tartott tegnap a KISZ városi meg az országos parancsnok- bizottságán. Megtárgyalták a, ság segédanyagai, így később képzési év eddigi tapaszta-, készült el a megyei, a váró­listáit, és értékelték a no vem- si munkaterv. November-kő-, bér 10-i egységülést. zepére Salgótarján mind a tíz Barmai Tivadar, városi Jfjú szakaszánál megkezdődött a Gárda-parancsnok beszámoló- szakképzés. A város kétszáz- jában elmondta, hogy késés-- ötvennél több ifjúgárdistája Ellenőrzésekkel is javítják a kisipari szolgáltatásokat Csaknem ötszáz vizsgálatot tartottak idén az év első fe­lében tanácsi szervek me­gyénk iparosainál — állapí­totta meg a közelmúltban be­fejezett KlOSZ-vizsgálat. Mint a megyei vezetőség jelentésé­ből kiviláglik: százhatvanhat esetben állapítottak meg ki- sebb-r.agyobb mértékű sza­bálytalanságot az ipari és ár­hatósági ellenőrzések folya­mán. Az ügyek nagy része fi­gyelmeztetéssel zárult; két­szer ötezer forint adóelvo­násra, kétszer pedig 2 ezer 500 forint bírság kiszabására ke­rült sor. Az országos szövetség nóg­rádi szervezete az elemzésben élénk figyelmet fordított ar­ra, hogy az utóbbi években és idén az év első tíz hónapjá­ban miként oldották meg a kisiparosok a lakossági szol­gáltatással összefüggő sokrétű teendőket. Az - egyik, vizsgálati szempontként szolgált, hogy a helyzetfölmérést szolgáló úgy­nevezett iparoslátogatások al­kalmával a „maszekok” mi­ként működnek együtt a la­kosság érdekében . ellenőrző tisztviselőkkel. Mint kivilág­lott: a vizsgálatokat a kis­iparosok többsége nem gátol­ja, sőt „mielőbbi befejezése érdekében” azt támogatja. Együttműködnek a hatósággal az esetleges kifogások minél alaposabb tisztázásában. Csak ritkán fordul elő, hogy az el­lenőrzés idejére bizonylatok és-pénztárkönyvek — ahogy a jelentés idézi — „elvesznek”... Tüzetesen végzi a szervezet a panaszügyek kivizsgálását. E tevékenység nemcsak a lakos­ságnak, hanem a kisiparosok túlnyomó többségének, a lel­kiismeretesen dolgozóknak is az érdekeit szolgálja: segít a jó hírnév megőrzésében. Az idén benyújtott húsz panasz közül egyet vont vissza a megrendelő; tizenkettő zárult megegyezéssel, kétszer a pa­naszos, egyszer a kisiparos ja­vára döntött a szervezet, bí­róság elé három kérdés ke­rült, illetve van, amiben, még nem hoztak . döntést. A lakosság érdekeit tart­ják szem előtt a kisiparosok­nál végzett NEB-vizsgálatok. Az utóbbi két és fél évben Salgótarjánban és a járásban hét autószerelőt látogattak meg a népi ellenőrök. Érdek­lődésük a lakossági szolgálta­tásban elfoglalt szerepükre, műhelyük technikai színvona­lára, működésük bizonylati fegyelmére irányult. Kisebb ' hiányosságot minden egyes esetben tapasztaltak. Ezek fontosabbjai közül első hely­re kívánkozik, hogy munká­juk dokumentálása hiányos, így .adóbevallásuk megkérdő­jelezhető, s ez gátolja az egészséges versenyt a szocia­lista szektorral. Műszerezett­ségük elmarad a kor színvo­nalától., Az anyag- és alkat­részkészlet a „kimutatott” ár­bevételhez képest kicsi, így az ügyfelek vállára szakad az alkatrészbeszerzés gondja. To­vábbá a vásárlók könyvét nem használják, nem is pro­pagálják. A vizsgálati jegyző­könyveket a NEB a KIOSZ rendelkezésére bocsátotta, ez­zel elősegítette a hiányossá­gok megszüntetésére . teendő intézkedések gyors megtételét. hat iskolai és négy gyári sza­kasznál , ötféle szakképzésben részesül: munkásőr, tűzoltó, határőr, rendőrségi és pol­gárvédelmi szakaszok működ­nek a városban. Az egységgyűlésről Válóczi László, a városi KlSZ-bizótt- ság politikai munkatársa szá­molt be: A három év óta elő­ször megrendezett egység­gyűlésen a város mind a tíz szakasza jelen volt. Átadták az Élenjáró Ifjú Gárda-sza­kasz kitüntetést a Stromfeld Aurél Szakközépiskola ifjú­gárdistáinak, Kiváló címet ka­pott a 211. számú Ipairi Szak­munkásképző Intézet, a Köz- gazdasági és, Kereskedelmi Száikkczó pi skol a szakasza. Ugyancsak az egységgyű- iésen került sor a, Zala­egerszegen megrendezett or­szágos Ifjú Gárda-szemle me­gyéi résztvevőinek jutalmazá­sára. Megyénket ,a. salgótar- jáni fiatalok képviselték, és nyolcadik helyezést értek el. Trudeau Pekingben Hétfőn a kínai kormány meghívására munkalátogatás­ra Pekingbe érkezett Pierre Trudeau kanadai miniszter- elnök. Délután Csao Ce-jang miniszterelnök fogadta a ka­nadai kormányfőt, aki vár­hatóan leszerelési javaslatai­ról tárgyal majd Pekingben. Trudeau egyebek között szor­galmazza az öt nukleáris nagy­hatalom (a Szovjetunió, Egye­sült Államok, Kína, Nagy- Biú'tannia, Franciaország) fó­rumának összehívását a fegy- .verkezés feltartóztatása érde­kében. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents