Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)
1983-11-19 / 273. szám
Kérdezz-feTelelc a sci-flről Nemere Istvánnal HARMAT! SÁNDOR Feloldja-e a feszengést? Munkásemlékek „Húsz lengyel könyvet fordítottam le magyarra, ebből megjelent eddig tizennyolc.” „1977-ben írtam a Két deci benzin című riportot az Elet ■ és Irodalomban; azóta nem kell sehol sem magyarázatot fűzni a nevemhez” — mondta Nemere István. A 39 éves literátor egy acélgyári brigád meghívására jött Salgótarjánba, hogy legutóbbi — tizenharmadik — könyvéről beszéljen olvasóival. Utána nógrádi bányászok gyerekeinek is előadást tartott, majd válaszolt a NÚSRÁD kérdéseire. — Nem hinném. Mert bár• ** ön fró, vagy sci-fi irő? — Nyilvánvaló, hogy írónak nevezném magam, hiszen a sci-fi mellett annyi mással foglalkozom. Ifjúsági regényt, politikai fikciót, riportot írok és az úgynevezett komoly irodalmat is művelem. — Létezik ilyen, hogy sci- fi iró? — Elméletileg igen. Hiszen sokan vannak, akik csak sci-fit írnak. — Ezek szerint « sci-fi nem igazi irodalom? — Sokan nem annak tekintik. Ez ugyanaz a jelenség, amit az előadásban a tudósokról mondtam. Nehezen fogadják be a már kialakult szerkezetbe az újat. Ebben az írók sem különböznek a tudósoktól Mindez persze, nem változtat a lényegen, hogy a vitatott dolog: létezik. — Igaz-e, hogy a sci-fi olyan oldalát mutatja a világnak, amely fantasztikum nélkül rejtve maradna? t — fin azt hiszem, igen. Az fró a jövőről is a jelennek szól. Ez nemcsak hangzatos szólam. Leírok egy jobb világot, és az olvasó azon kezd töprengeni: mit kéne tennie, hogy a jelen hasonló legyen. Van persze, olyan sci-£i is, ami rosszabb világról szóL De a jó írás nem elragadja a gondolkodást, hanem új utakat nyit neki. — És igaz-e. hogy a sci-fi nz ember olyan oldalát mutatja meg, amely fantasztikum nélkül nem derülné Jdf miféle irodalom kiválthat az olvasóban ilyen érzéseket. Hogy milyen tulajdonságokat mutat fel, ez az írói szándéktól függ. Attól, hogy a szerzőnek mi a fontos. I — Tapasztalja-e, hogy a sci-fi magában az íróban munka közben feloldja a feszengést, amit az úgynevezett komoly irodalom okozna? — Bizonyos szempontból, igen. Mert az az író, aki a múltról, vagy a jelenről ír, millió szállal kötődik a valósághoz. A sci-fi író ebből a szempontból szabadabb, de ez nem könnyíti meg a dolgát. Mert logikusam felépített világában számos olyan problémával találkozik, amilyennel a jelen sem szolgál. És ezekről írni nagy felelősség, mivel az embereknek a jövőről való elképzeléseit befolyásolja. — Mérhető-e, hogy a sci-fi- nek, vagy az úgynevezett komoly irodalomnak nagyobb a valóságalakitő hatása? — Nem hiszem, hogy mérhető lenne. De nem valószínű, hogy a sci-fi hatása nagyobb. Mivel az olvasóban benne él a tudat, hogy amiről szó van, az nem most történik, hanem a jövőben, és őt aligha fogja érinteni Ezért könnyedséggel olvassa a sei-fii De gondolatokat ébreszt benne, és felelősséget is kelthet az emberiség jövője iránt. Valamint előfordulhat hogy a jövőbe vetített eredmény már életében megvalósul. És akkor a sci-finek köszönhetően felkészültebben fogadja az újdonságokat. Ez persze, csak reményem; lehet, hogy nem így van. — A sci-fi vegyítése krimivel, nőm sok-e a jóból? — Értem a célzást. Nekem is volt egy ilyen regényem... •*- Csak egy?. — Én egyet tartok ilyennek: A Triton-gyilkosságokat. De ebbe is beletettem egy erkölcsi kérdést: van-e joga valakinek megölni egy .másik bolygó lakóját a saját társainak védelmében?... Az eredeti kérdésre válaszolva: szerintem a sci-fi és a krimi vegyítése nem sok a jóból. Mert így mind a két műfajtól kaphat az olvasó olyan hatást, ami a gondolatai előtt új utakat nyit. — A kohász kultúrházban tartott előadása a közönségnek csak a kisebbik részét bilincselte le. Ezért a sci-fi a hibás, vagy a közönség? — Szerintem egyik sem. Hiszen nem fog mindenki Bachot hallgatni. Pedig kiváló zeneszerző volt. Ez ízlés kérdése. Vannak, akik a sci- fihez eleve ellenérzéssel közelítenek... — A találkozóra valószínűleg sci-fi kedvelők jöttek. — Az ő ellenérzésük talán nem a sci-finek szól, hiszen ott nem is tudományos fantasztikumról volt szó. Hanem ma reálisnak látszó jövőképekről. Ezek válthattak ki ellenérzést. Jogosan. Hiszen, ha 300 évvel ezelőtt egy embernek azt mondták volna: a jövőben utódad reggelente egy fémdobozba fognak beülni, azon utaznak egy hatalmas üzembe, ahol szalag mellett 8 órán át ugyanazt a mozdulatot végzik, pokolnak gondolta volna. Holott ez ma természetes, mindennapi valóság. Ma ugyanígy ijesztőnek vélhetjük azt. ami a jövőbeli embernek magától értetődő lesz. Molnár Pál 22, Családi költségvetés A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., mint főrészvényes, hamarosan érvényesítette elképzelését a gyár életében. So.rra követték egymást a munkásakat sújtó intézkedések. Súlyosan érintett — persze a munkatársaimat is —, hogy rendeléscsökkenésre hivatkozva bevezették a heti 24 órás munkaidőt. Hetenként tehát mindössze három napon dolgozhattunk, ki az első, ki az utolsó három napján a hétnek. Ezzel az intézkedéssel a kereset éppen a felére csökkent. Az igazgatóság megnyugtatásként közölte, hogy a dolgozók létszámapasztására nem gondol — bár a helyzet egy ilyen intézkedést is indokolttá tenne —, hanem nagy erőfeszítések árán biztosítani akarja, hogy a dolgozók keresethez jussanak. Előfordulhat azonban — szólt a közlés —, hogy beáll a teljes rendeléshiány. Erre az esetre az igazgatóság fenntartja magának a jogot, hogy egyes dolgozókat vagy egész műhelyrészlegeket időlegesen fizetés . nélküli szabadságra küldjön anélkül, hogy az érintetteket törölnék a gyár alkalmazottainak kötelékéből. Az igazgatóság természetesen mindent megtesz, ami rajca múlik, hogy jövedelem nélküli kényszerszabadságolásokra ne kerüljön sor. Szakszervezeti csoportunk — amelynek ülésén mint a szerszám- és mint a lakatos- részleg bizalmija vettem részt — hosszú vita után arra a következtetésre jutott, hogy tudomásul kell venni az intézkedést. Ugyanakkor a tanácskozás azt is megállapította, hogy a jelenlegi körülmények között nincs mód megakadályozni azt, hogy a válság terheit a munkások vállára rakják. Elhatározás született viszont, hogy amennyiben az igazgatóság az ígérete ellenére újabb elbocsátásokat szándékozna végrehajtani, akkor ezt erélyes tiltakozással igyekszünk megakadályozni. A háromnapos munkahét bevezetése után számba kellett venni, hogyan tartsam fenn magamat és családomat a felénél is kevesebb jövedelemből. A válság kiéleződése előtti hónapokban gyakori volt a halaszthatatlan és sürgős munkavégzés. Ilyen esetekben — amely nem volt ritka — napi 12 órát, sőt időnként a vasárnapokat is munkával töltöttem. Előfordultak 56—60 órás munkahetek is. Ilyenkor 30—35 pengőt is kerestem és az már tűrhető életvitelt biztosított. Igaz, gyakran éreztem fáradtságot, kimerültséget, de fiatal és erős szervezetem mindent kibírt. Egy rövid elszámolás a jövedelmet és a szükségleteket illetően, minden szónál többet mond akkori helyzetemről, amely munkatársaiméhoz hasonlított. A heti kereset 60 filléres órabér mellett, 24 órai munka után 14 pengő 40 fillért tett ki. Levontak kereseti adó és betegsegélyzői járadék címen 2 pengő 40 fillért. A maradék 12 pengőből pedig négy pengőt kellett fizetnem a Bede úr féle részletekre. Summa summarum, hazavihettem nyolc egész pengőt. A család minimális szükségletének adatai pedig a következők voltak: Az albérleti szoba havi bére 24 pengő. Ezt az összeget az új helyzetben három hét alatt kerestem meg. Naponta háromszor enni is kellett, ha mást nem, kenyeret, burgonyát, babot, néha-néha tésztát is. Télen — még ha korgott is a gyomrunk — tüzelőt is venni kényszerültünk. A felsorolt minimális szükségletek költsége mintegy harminc pengő volt. Minderre azonban csak 8 pengőnk maradt, miután az albérlet kifizetése nem volt elmulasztható. A családi költségvetés helyzete a számvetés után csődöt sejtetett. Tennem kellett valamit. A legfontosabbnak látszott megszabadulni a lakbérfizetés terhétől. Fel kellett hát kutatnom egy olyan jobb módú polgárt, aki lakása rendben tartásáért hajlandó valamilyen bútorozott szobát adni. Hosszú utánjárás eredményeként ráakadtam a kispesti Zrínyi utcában özvegy Kas- say Lajosnéra, akinek szűk-, sége volt takarítónőre. A megállapodás perceken belül megtörtént, hiszen bármilyen feltétel elfogadására rákényszerültem. Feleségem feladata lett a négyszobás lakás rendben tartása, én pedig az utcai járdát tisztítottam. Ellenszolgáltatásként Kassay- né a háza végéhez támaszkodó. féltetős, 4x4 méteres építményt adta, amely néhány! legszükségesebb bútordarabbal volt berendezve. A sikeres lakásfelfedezésnek örültünk, mert ennek eredményeként mentesültünk a lakbérfizetéstől és a megmaradt összeg nagyjából fedezte élelmiszer-szükségletünk költségeit. Örömünk azonban korainak bizonyult, özvegy Kassayné fűzőkészítő kisiparos volt, s kihasználva szorult helyzetünket rövidesen azt követelte, hogy a feleségem a lakástakarítás mellett kapcsolódjon be a fűzőkészí- tes munkájába is. Ellenértékként ebédet és reggelit biztosít neki. Az új követelményeket el kellett fogadni.’ Nem volt mit tenni. Egyébként kiszámoltam, hogy az általunk elvégzett munka értéke többet képviselt, mint amennyit egy kétszobás lakásért fizetnünk kellett volna.’ De, mert keresetem erre nem futotta, az új és új zsaroló manővereket szó nélkül tűrnünk kellett, különben köny- nven megkaphattuk volna: ..Ha nem tetszik, le is út, fel is út!” (Következik: 23. A munkás egységért) _ Ha szombat van' akkov — Nem volt idő area, hogy izgalmában nemet mondott, esküvő, fordíthatnánk ki a számolgassam, de nagyon sok Látszott rajta, hogy nem tuhajdani film címét, a mai szokások szerint jogosan. Van akinek az első, van akinek az utolsó. És van aki vitatkozik azon, hogy bármelyik esküvőt utolsónak nelehet. datosan tette, nem kellett Most viszont alig van idő félbeszakítani a szertartást, a beszélgetésre. „Kapkodják” Neeeem? — kérdeztem óvaa köszöntők Kati nénit. Dr. Béres József igazgatási osztályvezető meghatódottan búvezní, jelen esetünkben azon- csúzik, úgy gondolva hogy ta- .— -----—jii m ján ez mégsem a végső. Itt b an megdönthetetlenül utolsóról van szó. Tehát szombat, november második szombatja. A Salgótarjáni városi Tanács házasságkötő termében egy szál virágot sem lehetne már leejteni. A szertartás folyik a maga ünnepélyes rendje szerinti Csak valahogy az anyakönyvvezető hangja tűnití egy kissé remegőbbnek mint azt tőle megszokták. A terem mögötti szobácskábán is nagyobb a nyüzsgés a kelleténél. Virágcsokrok, ajándék és nem titkolt jó kedv. Bár az utóbbi mintha nem lenne az igazi. \ — Nem fogok sírni, ne is várjátok! Én készültem erre — toppan be minden rossz hangulatot elhárítva, ezüstös ruhájában, vállán átvetett nemzetiszínű szalaggal az munkatársa“j. Igazi családi anyakonyvvezeto. Persze azért ü még ha egy nyugdíjas szeme sarkaban mégis meg- búcsúztatása is. csillan valami. _ Ennek az utolsó eskü— Túl az utolsó esküvőn, v6nek a különlegessége, hogy milyen érzéssel zárta be vég- ®PP®n a kolléganőjét eskette, leg az anyakönyvet? tosan, s abban a pillanatban, vagy ötször is elmondta: igen-igen! Lassan elvonul a köszöntők hada. Kati néni, akit nyugvannak azok a munkatársak, díjaskora ellenére nehéz r.é- akik „külsősként” sokszor ninek nevezni, hisz oly fiata- közrerműködtek az esküvőkön, los, végre csöndben leülhet, névadókon. Virágot hozott Az anyakönyvre pillant. Az utolsó esküvő Kerner Edit, széles gesztusokkal hitetlenkedik a búcsú fölött Molnár Ernő. Mindketten sok-sok verset elmondtak Kati néni mellett. Aztán tagja a társaságnak Deák Pálma, aki megannyi esküvőn játszott az orgonán, és a CSŰRI — Kicsit szomorúan, de boldogan is, hogy ilyen hosz- szú időn keresztül tisztességgel és becsülettel végig tudtam csinálni. És most örömmel adom át az utódomnak. — Azt mondják, hogy a fel város ismeri önt. Kati néninek, vagy Katikának becézik. Végül is hányszor írta alá az anyakönyvet eképpen: Balázs Sándorné anyakönyvvezető? Emlékszik-e az elsőre? — Emlékszem. Most is együtt élnek. Első nap, amikor esküt tettem, egymás után hét párt kellett összeadnom. Nem volt időm még izgulni sem. — Hány éve csinálja? — Huszonhét. — A következő kérdésre, ha nem akar, nem muszáj válaszolnia. A sok-sok házasság megkötőjének, hogyan sikerült a házassága? — Elmondjam?..; sajnos..; nem jól... ugye a cipésznek nincs jó cipője, a szabónak... az anyakönyvvezetőnek meg nincsen férje. A házassága sajnos felbomlott... — A mai délutánnak volt még egy ünnepi aktusa. Milyen gondolatokkal adja át az anyakönyvet és ezt a munkát utódjának? — Olyan szeretettél és odaadással végezze, amilyennel én igyekeztem. Legyen hozzá ereje és egészsége, és legalább annyi ideig csinálja mint én. És szeressék úgy a városban, — Érdekes eset történt-e mint ahogy, engem szerettek. itt a házasságkötő teremben? — Hát... itt sok minden megtörtént. Egyszer az egyik ifjú férjjelölt zavarában vagy NÓGRAD - 1983. november 19., szombat Hosszú fekete hajú, karcsú lány. talán még meghatódot- tabb mint elődje. Már átesett a tűzkeresztségen, túl van az első esküvőn. — Milyen érzéssel álH először az asztal mögé? — Kicsit izgultam — mondja most is izgulva Babják Andrea az új anyakönyvvezető —, hiszen Kati néni igazi nagy esküvőt csinált. Igyekszem jó utódja lenni, erre is az alap, hogy míg a főiskolára jártam, minden segítséget megkaptam tőle. Így van ez most is. Még most is az jár az eszemben, hogy hány ember lehet ebben a városban, aikinek valamilyen családi eseményéhez köze van Kati néninek. Huszonhét év rengeteg idő,' az ezt dokumentáló anyakönyveket fellapozni reménytelen. No, meg talán kár is lenne végső számadást végezni. — Azt hiszem egyetlen dolgot nem ért meg: egy csodálatos, hatalmas, új házasságkötő termet! A kis „házi” ünnepségen valaki azt mondta, hogy ha elkészül, az első esküvőt Kati néni fogja benne tartani. — Ezt boldogan tenném meg. Láttam a terveket az új tanácsházáról, és úgy képzelem nagyon szép lesz. És ilyen hosszú idő után, ha ott egy házasságot megköthetnék, talán az lenne a legnagyobb boldogság számomra. — No, de addig, holnaptól milyen lesz az élet? — Hosszabb ideje készültem a nyugdíjra, a feszültségből feloldódva talán egy kicsit lazábban tudok élni. Van egy csodálatos unokám, rá több idő fog jutni. Imádok kézimunkázni és rejtvényt fejteni. .. most már lesz időm. Van egy kedves kis otthonom, ott nagyon jól érzem magam. Remélem szépek lesznek a nyugdíjasnapjaim is. Zengő Árpád Á származás nyomában Az amerikai mormonok vallási kötelességüknek tekintik a származás felderítését. Csaknem fél évszázaddal ezelőtt láttak hozzá, hogy mikrofilmre vegyék a múlt dokumentumait: anyakönyveket, keresztelési és házassági nyilvántartásokat, adóhivatali okiratokat, sorozási listákat stb. Hetvenkét munkacsoportjuk járja állandóan a világot, hogy lefényképezzen minden ilyen dokumentumot. Az amerikai bevándorlás szempontjából legfontosabb országokban a meglevő források kilei icvenót százalékát már mikrofilmre vették. Az összegyűjtött anyagot egy Salt Lake City közelében fekvő barlangrendszerben, 200 méter vastag gránitréteg alatt tárolják. Hat óriási, boltozatos helyiség áll itt rendelkezésükre; a mormonok 1965-ben robbantották ki a Sziklás-hegység kőzetéből. A tárnákban kilenc szinten több mint egymillió filmtekercs található, mindegyik harminc méter hosszú. Az archívum tartalma kb. ötmillió, egyenként háromszáz oldalas könyvnek felel meg. Az aaatok jóval több mint egy- niilliárd emberre vonatkoznak, es az állomány évente negyvenezer tekerccsel gyarapodik. Ha eddig valaki fel akarta kutatni homályos származását, kénytelen volt évekig levelezni levéltárakkal és falusi lelkészekkel, poros könyvtárakban böngészni. Minthogy a dokumentumok most mikrofilmre kerültek, illetve kerülnék, és központi helyen hozzáférhetők, elég megadni, milyen helységre és korra vonatkozik a kutató kérdése: a választ jóformán órákon belül a kezéhez kapja. Salt Lake Cityben félmillió ember veszi évente igénybe ezt a lehetőséget — díjtalanul. Az érdeklődők hatvan százalékának sikerült 1650-ig. visszavezetni származásfáját. Képünkön az atombiztos barlangrendszernek a sziklába vájt, gondosan és biztonságosan őrzött bejáratait láthatjuk
