Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)

1983-10-08 / 238. szám

Miért nem akarunk okosabbak lenni ? Beszélgetés Müller Istvánnal, az OMFB elnökhelyettesével Napjainkban agyra több szó esik Nógrád- ban is a műszaki fejlesztési gyakorlatunk! megújulásának követelményéről. Egyre job­ban bebizonyosodik, hogy csak a szellemi töke jobb hasznosításával javítható, vagy tartható meg jelenlegi külgazdasági pozíci­ónk. A népgazdaság kutatás-fejlesztési rend­szere, állandóan változik, mind intézményi, mind pénzügyi szabályozási kereteit tekint­ve. Annak megítélése, hogy kedvező vagy kedvezőtlen irányba, az már vitákat vált ki. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, mint az ország kutatás-fejlesztésének egyik fö koordinátora sem kívülálló ez ügyben. Ezért is beszélgettünk Müller István elnök- helyettessel. I — A pénzügyi korlátoktól el­tekintve, a világszerte tapasz­talt felgyorsult innováció lát­tán a vállalatok — főként a feldolgozóiparban — érzékel­hetően és meglehetősen bi­zonytalanok abban, mit is fej­lesszenek. Miképpen lehetne bizonyosságot nyújtani a szá­mukra? — Ebben a tekintetben né­mileg szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a magyar népgazdaság kutatás-fejleszté­seit tekintve nagymértékben követő jellegű. Tehát a más­utt rr.ár kiérlelt termékek, technológiák minél gyorsabb hazai alkalmazása is le­het a cél. A sok, méltán szé­dítő hatású új termék, gyár­tási eljárás közül, sajnos van időnk kivárni a győztest. Saj­nos, hiszen ezáltal a legtöbb ágazatban elesünk a külpia­cokon elérhető exraprofittól, de ez még nem jelenti azt, hogy ilyen kutatáspöliti ká­val nyereségre nem lehet szert tenni. A bizonytalanság fő­ként arra vezethető vissza, hogy a vállalatok anyagi le­hetősége beszűkült. Nagyon nehéz öt-, de legalábbis négytalálatos lottószelvényt kitölteni. Nem engedhetjük meg magunknak most, hogy találat nélküli szelvények so­kaságán keresztül egyszeregy­szer bejöjjön az ötös vagy a négyes. Sok a külpiacon a tiszavirág életű, csak az ext- ravar.ciát szolgáló új termék, ezek gyártásába!, fejlesztésébe kezdeni, a számunkra zsák­utca. Szerintem, ha válialkö- r.ói jellegű, a piac értékelését gondosan számításba vevő fejlesztéspolitikát alkalma­zunk, akkor már nem túlzot­tan indokolt a bizonytalan­ságra hivatkozni. Ha az ál­landó megújulási kényszer ve­zérli a vállalatokat, akkor nem. lehet baj. ' — Bizonyára némi vihart ka­Tart a műszaki-fejlesztési alap képzési rendszerének friss megváltoztatása is. •. — Érdekes jelenségeknek lehetünk tanúi. Korábban a vállalatok előírt kulcsok sze­rint automatikusan képeztek műszaki fejlesztési alapot. Most ez a rendszer alaposan megváltozott. Szűkült azon vállalatok köre, ahol fenn­maradt a kötelező képzés, másutt pedig ez vállalati dön­tési hatáskörbe ment át. Az első reakcióként a vállalatok jó része örült, hiszen most a nyereség tömege megnőtt, sőt a piac igénye szerint ügy csökkentheti az árat, hogy az a korábbi nyereségét nem mérsékli. De már jelzéseket kaptunk, hogy még olyan, valóban nem fejlesztésigé­nyes vállalatoknál is, mint egy kisebb nyomda, vagy kon­fekcióüzem, ahol hosszabb távban is gondolkodnak, bizo­nyos fejlesztési teendők el­végzésére vállalati elhatáro­zásból képeznek szükséges mértékű műszaki fejlesztési alapot. A műszaki fejlesztési feladatok nem kerülhetők meg és a vállalatoknak a je­lenlegi szabályozási rendszer­ben is meg kell találniuk azokat a pénzügyi forrásokat, amivel a munkát finanszíroz­zák. Külpiaci versenyképessé­gük kétféleképpen javítható: vagy a jelenlegi termékskálát bővítjük, tehát a fejlesztések eredményeként új termékek­kel is megjelenünk a piacon, vagy, pontosabban: és a -iac által már elfogadott terméke­inket korszerűsítjük: új for­mában, javuló minőségben, több szolgáltatással ellátva kínáljuk eladásra. Bárme­lyik irányt is választja egy- egy vállalat, a kutatásra, a fejlesztésre szüksége van. — A megújulás gyakori for­mája a licencvásárlás. Mennyi­re vált be ez a Kutatás-fej­lesztési forma? — Nagyon változatos kép tárul elénk, ha az elmúlt évti­zedek licencvásárlásait, az annak következtében meg­valósult műszaki fejlesztést elemezzük. Roppant sok a po­zitívum, hiszen számos, ma már mindennapjainkban is fontos szerepet játszó termék nem létezne a licencvásárlá­sok nélkül. Gondoljunk csak az Ikarus busz egyes főegysé­geire, vagy a hűtőszekrények­re, de a személygépkocsik nem kis hányadát is ilyen licenc alapján gyártott árukért kap­juk. A példák még sorolhatók úgy is, hogy ia fogyasztási termékek széles skáláját köz­vetetten már licenc alapján gyártott termékek segítségé­vel állítják elő. Másfelől vi­szont lehangoló, mennyire lassú az ilyen jellegű kuta­tási eredmények hasznosítá­sa. A külföldi eredmények át­vételének előnye éppen abban áll, hogy nem kell idehaza mindent kitalálni, hanem a készet gyorsan, szinte hóna­pok alatt bevezetjük a terme­lésbe és az így korszerűbbé válit áruval jelenünk meg a piacon. A tapasztalat azt mu­tatja, hogy sajnos nálunk nem egy esetben öt-hét évig is eltart a külföldi eredmény hazai átültetése. így azután elveszítjük azt az előnyt, amit a gyorsasággal nyerhettünk volna. A másik kedvezőtlen tanulság, hogy nem fejlesz­tik idehaza tovább a meg­vásárolt licencet. Ahogy meg­vesszük, úgy megy a terme­lésbe, és úgy is marad. Ja-! pán példája bizonyítja, hogy rengeteg licenc megvásárlá­sával, de azoknak szisztemati­kus továbbfejlesztésével, nem kell feltétlenül mind­örökre a követő országok cso­portjába tartozni. Érthetet­len, miért nem akarunk olyan okosak lenni, mint a külföldi mérnökök, tudósok. Miért hi­ányzik az a belső késztetés az alkotó műszakiakból? Miért nem próbálnak a különböző intézmények dolgozói együtt­gondolkodni a kapott ered­mény továbbfejlesztésén. A licenccel megvalósult termék vagy technológia továbbfej­lesztése szabadalmakat, újítá­sokat tesz lehetővé a műsza­ki dolgozók részére, s ez nö­velhetné jövedelmüket és szakmai hírnevüket is.. — Egyáltalán képesek lehet­nek-e a vállalatok, intézmé­nyek a számukra legfonto­sabb műszaki-fejlesztési prob­lémák megoldására összponto­sítani? Hiszen termelési szer­kezetükben azt tanasztaljuk, hogy sokszor az öntészettől, a csavargyártástól kezdve- az összes gépegység előállításáig mindennel foglalkoznak. A korszerűsítés pedig azt köve­telné tőlük, hogy példánknál maradva az öntödét, a csavar­gyártást a gépelemek termelé­sét is fejlesszék. — Ez a gond a hazai hát­téripar fejletlenségére vezet­hető vissza. Szinte érthetetlen a helyzet. Ha átnézzük ugyan­is az utóbbi húsz év összes idevágó határozatát, mindig szerepelt a háttéripar vagy ahogy korábban neveztük: az alkatrészgyártás fejlesztése. Mégsem valósult meg sok minden. így a vállalat ma kénytelen teljes keresztmet­szetben fejleszteni, minden­nel törődni, ahelyett, hogy az arra szakosodott vállalatok törődnének saját termékeik műszaki színvonalának kar­bantartásával. Mennyi pénz fogy így el fölöslegesen! A ku­tatásra, fejlesztésre szánt ösz- szegek is mennyire szétforgá- csolódnak! Ennek eredménye azután, hogy a technológiai korszerűsítés is hátrányba ke­rül, sokszor egy-másíél évti­zed is elmúlik, hogy az ere­deti technológiai műveletter­ven változtatnának. Természe­tesen, hiszen mindenre nem lehet odafigyelni. Óriási tar­talék rejlik az országban ezen a téren és ezt mihamarabb felszínre kell hozni. — A vállalatok tehát bizo­nyos tekintetben kényszerpá­lyán mozognak. Csakhogy nem is lehetnek teljes és egye­düli urai a műszaki fejlesz­tésnek. Központi kutatási­fejlesztési politikára minden országnak szüksége van. — Igen. Megint japán pél­dát említek: akkor döntöttek az elektronika kiemelt fejlesz­téséről, ámikor az országban jelentős Volt a munkaerő-fö­lösleg és a vállalatok számára semmi sem mutatott arra, hogy ilyen állásokat megszün­tető iparág fejlesztésén kell munkálkodniuk. Az eredmé­nyek közismertek, de azt is hozzá kell tenni, hogy az ál lám támogatása, amelyet a tőkés konszerneknek juttat kutatásra fordítható pénzek formájában, vissza is kerül az államkasszába, mert a fej­lesztések megvalósulása után azoknak meg kell hozniuk a nyereséget Nálunk viszont a vállalatok rövid távra gondol­kodnak és általában csak a vállalati profilban keresik az újat A különböző iparágakat érintő kölcsönhatások már jó részt elkerülik a figyelmü­ket. Ezért nem árt sőt szük­séges, hogy legyen olyan szer­vezet, mint hazánkban az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság, amely koordinálja és ösztönzi a különböző fejleszté­seket, előbbre is tekint, na­gyobb időtávokban gondolko­dik és íetajdata ez a tevékeny­ség. A rendelkezésre álló pénzből kutatásokat, licencvá­sárlásokat finanszíroz. A vál­lalatok fokozódó piaci érdé kéltségé a vállalkozások erő' södése még egyáltalán nem zárja ki egy ilyen szervezet létének szükségességét. Breitner Miklós Elmélkedés - népzenéről Nívódijat hozott haza a közelmúltban a REGE népze­nei együttes a Miskolcon rendezett Borsodi Fonó Feszti­válról. A DÖVÖ ugyancsak nemrég elnyerte a Népművé­szet ifjú mestere címet. Népzenei szak indult a salgótar­jáni zeneiskolában. A jelenlegi sikerek kapcsán fölvetődik a kérdés: honnan indult megyénk népzenei élete,és mi lesz továb­bi sorsa? 1976 előtt egyetlen együttes sem volt, amely elfogadható szinten autentikus - az egyszerűség kedvéért: paraszti — stílusban muzsikált volna. (Természetesen itt fiatalokat értek, hiszen létezett a nógrádsipeki paraszt­banda — Csizmadia István vezetésével a rimóci fú­vószenekar stb.) Tá-ncegyütteseink zenei kíséretét éttermi cigónyzenészek látták el. Népzenei ismeretterjesztésről pe­dig nem sok szó esett. Meggyőződésem, hogy a hangszeres népzene fellen­dülése szervesen összefügg a megye néptáncéletének gyors fejlődésével. De! Célunk-e, hogy a népzenéből ki­induló, nagyon sokfelé ágazó néprajzi, történelmi, álta­lános és speciális zenei ismereteket csak az együttesek­ben muzsikáló fiatalok mondhassák magukénak? A vá­lasz: nem! Pontosabban, céiunk kettős. Legfontosabb, hogy zenét értő és szerető embereket neveljünk. Kiindulási alapnak egyértelműen kínálja ma­gát a népzene. Ne feledjük, hogy a magyar nyelvterü­leten még ma is nagyon sok gyermek az anyatejjel együtt szívja magába a dalt, a zenét, a táncot. Másik oldalról, szükséges az együttes muzsikálás, mert a népzene műve­lése mindig is közösségi művészet volt — kivéve néhány szólisztikus hangszert. Jó példa a kis létszámú alkotó kö­zösségekre a karancskeszi KANALAS együttes, az etesi citerazenekar. Érdemes néhány szót szólni a DüVŐ együttes ismeret­terjesztő törekvéséről. „Élő népzene" című műsorában tö­mören szól a legfontosabb zenei, stiláris jellemzőkről, rit­kábban használatos hangszereket mutat be. Megpróbálja ráirányítani a figyelmet az éttermi cigányzene és a nép­zene közti különbségekre. Ez azonban kevés. Kevés, mert tagjai nem főhivatású zenészek, mert ebben a formában egyedül próbálkozik. így pontosan az iskolai oktatási időt nem tudják kihasználni. Napközis táborok csak az iskolai szünidőkben vannak, az esetleges délutáni szakköri fog­lalkozásokra pedig a pedagógusoknak nehéz megfelelő' létszámú hallgatóságot szervezni. Jó lenne ezen valami­lyen formáiban segíteni, gyarapítani a rendhagyó ének­órák számát! írásom elején azt mondtam, hogy hosszabb Időszak munkája ért be napjainkra. A sikereket azonban csak átmenetinek szabad tekinteni, függetlenül attól, hogy ez fenntartók és művelők számára egyértelmű. Igazi sikerről akkor beszélhetünk majd, ha felnő az a nemzedék is, amelyik megkezdi népzenei tanulmányait a salgótarjáni zeneiskolában. Elégséges-e, hogy a zeneiskola szólisztikus hangszerek (tekerőlant, furulya, duda, citera) oktatását kezdeményezi? A teljesség kedvéért annyit, hogy mindegyik hangszer párosítható más hangszerekkel is egy zenekar­ban, de nem ez az említett hangszerek alapjellemzője. A furulyát és citerát kivéve a másik két muzsikás szerszám kizárólagos egy-egy vidéken. így meglehetősen beszűkül az oktatható dallamkincs. Égető szükség lenne a vonós hang­szerek tanítására is. Remélhető, hogy idővel sikerül áthi­dalni az itt jelentkező nehézségeket (tematika, oktatók) is - kiteljesedhet a népzene tanítása, művelése. Bízom ben­ne, hogy fiaink, lányaink rövid időn belül nemcsak ének­lik, zenélik is „anyanyelvűnket"! Oszvald György Tudós vándorbottal Az iskolásgyerekek is is­merik a vándorbotot fogó if­jú tudós legendáját, aki hihe­tetlen tudásszomjtól és aka­raterőtől hajtva egy lapos ta­risznyával elindult megkeresni az őshazát. S ha az őshazát nem is találta meg, egy addig ismeretlen világot fedezett fel a tudomány számára. Az első európai volt, aki elmé­lyedt a buddhizmus lényegé­ben, megismerhette a tibeti lámaizmus rejtelmes titkait, s megvetette a tibesztilcának nevezett tudományág alapjait. Ismerjük Körösi Csorna Sán­dor legendás történetét. Isko­lák, kulturális intézmények, szocialista brigádok viselik nevét. Alapvető munkáit —, például Nagy Tibeti Szótárát és Nyelvtanát — megkerül­hetetlen forrásként használ­ja a meglehetősen szűk kö­rű szaktudomány; rendkívüli vállalkozása azonban tarto­gat még érvényes tanulságo­kat a tágabb közvélemény számára is. Reméljük, sikerül ezeket tu­datosítani most, születésének 200. évfordulójának megün­neplésére készülve. A jövő év áprilisában lesz kétszáz esztendeje, hogy meg­született ez a világszerte is­mert hazánkfia, akit számon tartanak és tisztelnek tudo­mányos körökben Angliától Japánig, az NSZK-tól Indiá­ig. Az évforduló méltó meg­ünneplésére hazánkban —, mint a lapokban megjelent — emlékbizottság alakult. A Körösi Csorna Sándor- emlékbizottság programter­vezetében a tudományos ren­dezvények, események ter­mészetesen megfelelő hang­súlyt kapnak: 1984 áprilisá­ban a Magyar Tudományos Akadémián ünnepi díszülést és tudományos konferenciát rendeznek, szeptemberben pedig nemzetközi tibetiszti- kai kongresszus lesz Buda­pesten. Megjelenik az évfor­dulóra Körösi Csorna Sándor összes műveinek díszes, rep­rint kiadása angolul, és leve­leinek gyűjteménye magyarul. Nem maradhat, és nem is marad azonban csak egy szűk tudományág ügye az évfordu­ló méltó megünneplése. Tar­talmasán viszont csak akkor ünnepelhetünk, ha ismerjük is ünneplésünk tárgyát — nemcsak a legendáját. Az évforduló alkalmat kí­nál tehát arra, hogy jobban megismerjük Körösi Csorna Sándor rendkívüli egyéni­ségét, hajlíthatatlan jellemét, fáradhatatlan munkakedvét. A J. S' ...... tJ .. I L, } ( * ■' j­■1 * i : . ii, f— . | . t J ■'kp L-h;," 7 j ’ I.1’ . • I / fi f A í* _jp*- A-.,4-.7 J~ ^ I,' d' ... f . ‘5 ■ ít»F 'iliHjli J $-p; .■ & r." , I K'7 ! I -i ;• <;}!'! * ■! 1 í , ií--* r l .~rp..'MT7 7; , , CT? ..ip/TVvm.--' • ,1 .......ii'.vii'Pi: :'f / . IbiI, !jJ ■ ! . , , ii . *1 if : .:! **1-. !•;'i'iiiiÉb «Élk vk ;$• ‘is%í3 N „•'!17'® iJili^Éfir (Durkó Gábor rajza)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents