Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)

1983-10-29 / 256. szám

frfnltórfus Kolostor voft Múzeum Kiscellben r Biedermeier berendezés ax 1850-es évekből a múzeumban Valaha kolostor és templom volt a mai Kiscelli Múzeum. Az óbudai várúrnő Zichy Pé- terné, született Bercsényi Zsu­zsanna tett alapítványt a ko­lostor és templom felépítésére a trinitárius rend számára. Az időközben kitört nagy pestisjárvány azonban késlel­tette a jótékony terv megvaló­sítását. Csak 1743-ban bízhat­ták meg a bécsi építészt, Jo­hann Eintzenhoffert a tervek elkészítésével. A következő évben megkezdődtek az alapo­zási és a kútásási munkála­tok, amelyet az osztrák terve­ző távozása után Mayrhoffer Adóm építőmester, majd pe­dig Schaden János Mihály folytatott. Élőbb a kolostor nyugati szárnya készült el, és az első szerzetesek 1748-ban be is köl­töztek. A templomépület alapkövét 1747-ben rakták le, és tizenegy esztendő múltán már állt a trinitárius temp­lom. Az építkezés tényleges tör­ténetét csupán 1753-ig ' je­gyezte a rend prottocolluma. A kalostorépületet valószínűleg csak a templom elkészülte, te­hát valamikor az 1760 utáni Időkben fejezték be véglege­sen, a Zichy család hivatalos építészének Jäger János Hen­riknek a közreműködésével. II. József császár más szerzetesrendekkel együtt a trinitárius rendet is feloszlat­ta 1782-ben. A kincstár vette ét az épületet és a templo­mot. A császári bizottság el- árvereztetta a rendház és a templom ingóságait, nagy­részük Ismeretlen helyre és kezekbe került. Az épületet kincstári célokra, laktanyának majd katonai kórháznak hasz­nálták. A templomot négy részre osztva, emeleteket ala­kítottak ki. A tornyokat le­bontották, a homlokzatot át­építették. A templom freskó­ját is lemeszelték. Így hasz­nálták az 1900-as évekig. Schmidt Miksa vásárolta meg az épületet 1012-ben, és műbútorraiktámak, műhelyek­nek rendeztette be az egykori kolostort és templomot. Némi átalaikftásokajt is végeztetett rajta. Üvegezett kapuk kerül­tek fel és műkő címerek, a park körül pedig műkő kerí­tést építtetett. Schmidt Miksa halála után az épületet a fő­városra hagyta. A hajdani ko­lostort Flatt Ágoston irányí­tása mellett 1939 és 1942 kö­zött átalakították múzeumi célokra, erről a főváros köz­gyűlése döntött. Ide került a Stefánia úti pa­vilonból a Székesfővárosi Mú­zeum gyűjteménye, pontosab­ban annak újkori anyaga; metszete, fényképek, grafikák, festmények, szobrok, tervraj­zok, üveg- és porcelán tár­gyak, órák, térképek, könyvek és iparművészeti termékek, amelyek azóta is szépen sza­porodnak. Itt látható mindmáig is Schmidt Miksa egykori gyűj­teménye, valamint Lan Fran­con! Elena 337 darabból álló budapesti látképgyűjteménye Is, amelyet annak Idején a várostörténet! múzeum meg­alapozására ajándékozott. A kolostor épülete és a templom, a második világhá­ború időszakában súlyos ká­rokat szenvedett, több bom­batalálat érte, tetőzetének je­lentős része elpusztult, és más helyeiken is károsodott. Az egykori templomszámy falai­nak egy része romba dőlt, a megmaradt boltozatot pedig később bontják le. Csak a szentélyboltozat maradt meg. Elpusztult a templomban ta­lálható híres freskó is. Az épület tetőzetét először ideiglenesen állították' heiyre, majd 1955-ben Horler Miklós és Pfannl Egon terve alapján restaurálták a megmenthető épületrészeket. Az építők a kolostor eredeti tömegét és formáját igyekezték visszaál­lítani, ezért a II. József kora­beli átépítéseket is elbontat­ták. A volt trinitárius kolostor és templom ma várostörténet! múzeumként újjáépítve és megszépülve mutatja korabeli arculatát - az idelátogatóknak. Szémann Béla Nyelvtanulás Nyáron történt, egy nemzetközi konfe­rencián, hogy pillanatra kihagyott a fi­gyelmem vagy a felszólaló harapta el a mondat végét, mindenesetre odahajoltam szomszédnőmhöz, és halkan megkérdez­tem, hallotta-e a kérdéses szavakat. Fejét rázta: „Ne haragudj kedves, de ón angolul csak azt értem, amit magam mondok”. Odahajolok a másik oldalamon ülőhöz; de ő is a fejét rázza: „Én csak azt értem aki Budapesten tanulta a nyelvet és lassan beszél...” Maradtam hát a mondat vége nélkül, azzal a tanulsággal, hogy tudunk is nyelvet, meg nem is. ■ Nem újdonság. Soha ennyi gyerek, fel­nőtt nem tanult nyelveket és igazán jól mégis oly kevesen tudnak. De hát mit is értünk azon hogy — igazán jel'’ Vagy ahogy mondani szokták períektül? — „Tanulj meg két-három nyelvet, és nyert ügyed van!” biztatja a szülő a fiacskáját, oda sem gondolva, hogy „meg” lehet-e ta­nulni egy nyelvet. Megtanultuk-e igazán az anyanyelvűnket? Arany János és a többi nagyok bizonnyal. De az emberek sokasága? Nem is a siralmasan gyakori nyelvi hibákra gondolok, nem is a jár- ványszerűen terjedő nyelvi ficamokra. Különlegés adottság és műveltség kell még ahhoz is, hogy valaki az anyanyel- vét teljes szókincsével használni kénesen" birtokolja. Idegen nyelvnél ez szinte le­hetetlen. De jól megtanulni (ami keve­sebb mint megtanulni!) legalább még egy nyelvet, erre a legtöbb ember képes. A jó nyelvtudás mércéjéül egyébként azt szokták állítani: aki azon a nyelven szá­mol. gondolkodik, és álmodik az elmond­hatja, hógy otthonos benne. Apró gyermekkorban, amikor még nagyon rugalmasak az agysejtek, köny- nyebb és tartósabb az idegen nyelv rög­zítése. Vannak akik ellenzik a korai nyelvtanulást, mert tartanak tőle, hogy az anyanyelv rovására mégy. A nemzeti­ségi vidékeken kétnyelvűségben felnövő gyermekek példája azonban cáfolja ezt az aggodalmat. A kora gyermekkori kétnyelvűség éle­síti az elmét más dolgok befogadására is. Sütő András szerint csak az a miénk a világból, amit meg tudunk nevezni. De amit több névvel is illettünk, az több ol­dalról, mutatkozik be előttünk. Attól bővül a megfigyelések, a gondolatok köre is. Nem véletlenül keletkezett a régi jelszó: annyi ember lakik bennünk, ahány nyelven beszélünk. A többnyelvű ember­nek többféle színképben mutatkozik meg a világ. A kora gyermekkori nyelvtanulásról ér­dekesen számol be Károlyi Mihályné önéletírásában, s ebből derül ki. miért tudnak az arisztokraták több nyelven, szinte függetlenül más szellemi képessé­gektől. A nap óráit beosztották a gyer­mekek számára, s az adott órákban csak az akkor érvényes nyelven volt szabad megszólalni. Olyankor a megfelelő nyel­vű nevelő foglalkozott a gyermekekkel. A régi humán gimnázium Is kedvezett a nyelvtanulásnak, hiszen a tanórák ötven százalékában nyelvi és irodalmi oktatás folyt, s az a mennyiség már magában is hozzáigazította tanulók észjárását a nyel­vi gondolkodáshoz. (Az más kérdés, hogy a tanrendben ez minek a hátrányára ment.) A kora gyermekkori nyelvtanulás másik előnye a tartósság. Megmarad a tudás — nyelvtudás ha ritkán is használják. Legfeljebb az ak­tív szókincs veszít az erejéből, de gya­korlás révén felfrissül újra. Ezzel szem­ben az iskolás- méginkább a felnőttkor­ban tanult nyelvet állandóan tréningben kell tartani, mert másként úgy elfújja a szél, mintha sosem lett volna. Ezért olyan nagy jelentőségűek a tanfolyamok, táborozások, beszédgyakorlatokra alkal­mat adó klubok: amit egyszer megsze­reztünk, kár lenne martalékul vetni a feledésnek. Ha a gyermeknek még elég a fül és a memória, a felnőttnek már kitar­tás, szorgalom, önfegyelem, fáradtság is kell a nyelvtanuláshoz. Annyi idő- és energiabefektetés eredményét bizony meg kell őrizni. Nagy * segítség az olva­sás, de nem old meg mindent. Más a iá-, tott szöveg, és más a hallott. Könnyű megérteni (akár szótár nélkül is) egy könyvet, melynek sorai fölött töprengeni lehet, nehéz a gyorsan hadaró idegent, aki lélegzetet sem vesz úgy darálja mondóká.ját, s esze ágában sincs megvár­ni, amíg mi megértjük őket Jó módja a nyelvgyakorlásnak az adott országba való utazás, de kellő alapozás nélkül, csupán a kinttartózkodás ré­vén, aligha lehet nyelvet tanulni, (hacsak nem hosszú idő alatt). Más a tanulmány­út és más a turistaút. Az utóbbi is ola­jozza, finomítja beszélőkészségünket, de kifejezései a konyhanyelv körét nem lé­pik túl. Sokat adhat viszont a levelezés hasonló szakmájú emberekkel, akikkel a baráti látogatás során nemcsak a' táj - szépségeiről esik majd szó, hanem sor kerülhet az elmélyült eszmecserére is. Szinte hihetetlen, hogy az audiovizu­ális módszerek korában még sokan taníta­nak hagyományos, módon. Nyelvtan, sza­vak magolása, fordítás. Kellenek ezek is elkerülhetetlenül, de csak magasabb fo­kon. Az anyanyelv grammatikáját is csak akkor tanuljuk meg, amikor már régesrég beszélünk. Akibe belerögződnek a régi módszerek, annál a nyelvtan éppen gát- ia lehet a beszédnek s gyakran megreked a gyönge középfokon, esetleg csak az ide­gen nyelvű olvasás szintjén. Mert ami­kor meg akarna szólalni azon kezd töp­rengeni, hogyan is építse fel mondatát, (melyik viszonyszó milyen vonzattal jár, milyen múltat használjon, van-e I előide- jűség a mondatban stb.) Mire kiokumlál- ja mit, hogyan mondjon a beszélgetőd partner gondolata már rég messze jár. Lassúsága miatt azután már alig mer megszólalni, legfeljebb kérdez és bólo­gat. Beszélgetés közben nem szabad sza­bályokon meditálni. Akkor már a fül dol­ga a döntés mi hangzik jól ml nem. Koc­káztatva a tévedést, a hibát is. Űszó csak abból lesz, aki vízbe mer ugrani. A világ szűkül, a szállítóeszközök technikájának fejlődése közelhozza a tá­vollakókat. Utazunk, világot látunk, ke­reskedünk, vendégeket fogadunk, s köz­ben rájövünk, hogy nincs olya* szakma,' amelynek művelője ne szorulna rá a má­sok eredményeire. De kíváncsiak vagyunk a mások érzelmeire, vágyaira, örömeire, bánatára, gondolatára Is, tehát az iroda­lomra. Miért tanulunk nyelvet? Mert anélkül ablaktalan szobában élnénk. Idegenül a világban, amely pedig nyelvtudással is­merőssé válna. Bpzóky Era Magyarországi művészrészvétellel Alkotótáborok Kárpátokban Erélyes, karakteres női arc. „Csublrka Olena Ivanovna, kavaler orgyena Lenlna, bri­gagyir kolhoza” — hirdeti az orosz nyelvű körirat „Csubir- ka Olena Ivanovna Lenin- rendjeles kblhoz-brigádveze- tő”. Ezt az érmet Tóth Sándor, a Szegeden és Nyíregyházán alkotó és ismert szobrászmű­vész műtermében láttam. Több más művével együtt Szovjet-Ukrajna kárpátontúli területén (ismertebb magyar- országi néven: Kárpát-Ukraj- nában) mintázta, egy ottani álkotótáborozás során. A KÉPZŐMŰVÉSZET VIDÉKE Hä valaki Kárpát-Ukrajná- ra jellemző elnevezést keres, és például „a képzőművészet vidéké”-nek mondja. aligha fog tévedni. E mindössze egy­millió-kétszázezernyi lakosú földdarabon a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségé­nek csaknem hetven tagja dol­gozik, s jelentős részük orszá­gos nevű alkotó. A kárpáton­túli képzőművészeti iskolát (hivatalosan is így nevezik) európai nevű, Magyarorszá­gon is jól Ismert festők ala­pították : Erdélyi Béla, Boksay József és Manajlő Fedor, de az egész szovjet képzőművé­szet élvonalához tartoznak e gárda olyan jeles tagjai Is, mint Kassal Antal, Soltész Zoltán. Kontratovics Ernő, Glück Gábor. Habda László és nem utol­sósorban Koczka András meg Volodimir Mikita, akik­nek nemrég önálló tárlatuk volt Moszkvában, vagy a szobrász- Vaszil Szvida, aki az idén kapta meg Ukrajna legmagasabb fokú művészeti elismerését, a Sevcsenko-dí- jat. Még csak egyetlen adat a kárpát-ukrajnai képzőművé­szek rangjának érzékeltetésé­re: két éve Moszkvában laz egész alkotóközösség gyűjte­ményes tárlatát is megren­dezték egészen ritka kivé­telként az alól a szabály alól, hogy az ilyen bemutatkozási lehetőségek csak a köztársa­sági, s nem területi, vagyis megyei művészszervezeteket illetik meg. SZAKMAI VITÁK A kárpátontúli művészek­nek — épp rangjuk elismeré­seként — még egy ilyen ked­vezményük van: Kétéven­ként nemzetközi alkotótábor házigazdái lehetnek. E táborozások résztvevői ál­talában azoknak a vidékek­nek a művészei, amelyekkel Kárpát-Ukrajna testvérme­gyei kapcsolatokat ápol. Ma­gyarországról Szabolcs-Szat- már, Csehszlovákiából a ke­let-szlovákiai országrész, Ro­mániából Szatmár megye kül­di el ide minden alkalommal művészeit, esetenként azon­ban jönnek más országokból, vidékekről is. És persze, szép számmal érkeznek belföldi vendégek. Sohasem hiányoz­nak az Észak-Őszét ASZSZK és a Csernovici terület (Uk­rajna) küldöttei. Ezekkel a vidékekkel Kárpát-Ukrajna szocialista versenyben áll. Részt vesznek moszkvaiak, kijeviek s az ország ’egkü- lönbözőbb tájaira valók. Sok- sok népet, számtalan művé­szeti látás- és kifejezésmódot képviselő alkotóegyüttes ková- csolódík itt össze mindenkor. Kiváló alkalom szakmai vi­tákra. tapasztalatcserére. de egyszerű emberi barltkozásra is. Nyelvi akadályok nincse­nek. S egy érdekesség: az orosz mellett jelentős közve­títő nyelv a magyar is. ezt a környező szocialista orszá­gokból érkezettek s a házi­gazdák közül is sokan beszé­lik. Azután: képzőművészek­ről van szó, ahol végképp nem boldogulnak a nyelvvel, és tolmács sincs kéznél — j hát lehet rajzban érintkezni. Ezt gyakran meg is teszik. A TÉMA HÁZHOZ JÖN A művészek elhelyezése nem gond. A Kárpátokat az utóbbi években szinte elborí­tották a szanatóriumok, üdü­lők, türistatelepek. Minden alkalommal akad olyan, amely a táborozás idejére — némi jövedelemről is lemondva — szívesen becsukja kapuit a „civil” látogatók előtt és a művészek otthonává válik. Ezek az üdülők, szanatóriu­mok persze a legfestőibb vi­dékeken épültek. Itt a táj­képfestők számára házhoz jön a téma, néha elég áz abla­kon kitekinteni. Az Északke­leti-Kárpátok hegyei külön­ben is egészen sajátos festői élményt nyújtanak szelíden derűs és monumentálisán zord tájrészleteik szeszélyes válta­kozásával, sajátos formatöré­seikkel. különös megvilágítá­si effektusaikkal. Mindennek szerepe volt a helyi festőisko­la kialakulásában. Szóval a tájábrázolók dúskálnak a fes- tenivalóban. Az idei alkotótáborozás (ezt a Volóc környéki Zsdenyijc- vóban tartották) a figuralis­táknak még jobban kedve­zett. Itt húzódik ugvanis az Urengoj—Pomari—Ungvár gázvezeték, s a képzőművészek ott tanyáztak az építés egyik szakaszának közvetlen közelé­ben. Ezt is hirdették meg az idén az álkotótáborozás jel­szavának: „A jószomszédság és a béke gázvezetéke — 33”. S a megszületett művek java része azt a megfeszített mun­kát igvekezett hol közvetle­nebb, hol áttételesebb for­mában vászonra vinni, amely évtizedünknek ezen az elké­pesztő méretű építkezésén fo­lyik. Ebbéli 'élményeiről Ba­logh Géza nyíregyházi festő­művész így nyilatkozott az ungvári Kárpáti Igaz Szónak: „Örömmel jöttem a ká”páton- túli területre. Külön szeren­csémnek tartom, hogy az Urengoj—Pomari—Ungvár gázvezeték építőit is megis­merhettem, betekintést nyer­hetek azokba a gigantikus munkálatokba, amelyekről ed­dig csak az újságok hasáb­jairól értesültem. Ez azért is fontos számomra, mert azt vallom, hogy az alkotónak nem szabad közömbösnek ma­radnia kora eredményei iránt.” MAGYAR TÁRLATOK E táborozások során a részt­vevők nem csupán festenek és mintáznak. Erre az időre bekapcsolódnak a táborozás­nak otthont adó járás vagy város életébe, meglátogatják gyárait gazdaságait, kulturá­lis intézményeit, részt vesz­nek itt különféle művelődési és politikai rendezvényeken. Pezsgő élet van a táboron belül is. Az idén példád ma­gyar. csehszlovák. román, moszkvai, kijevi, vlagyimiri, Ívovi, csernovci esten szá­molhattak be a vendégművé­szek országuk, városuk mű­velődési életéről, képzőmű­vész-szervezetük tevékenysé­géről, törekvéseikről. A táborozások nagy össze­foglaló eseménye az ott szü­letett művekből a területi szépművészeti múzeumban rendezett kiállítás. Néha az alkalmat arra is felhasznál­ják, hogy egy-egy jelenlevő alkotó önálló tárlatát meg­rendezzék. Így mutatkozott be nemrég Ungváron Sebes­tyén Sándor nyíregyházi szobrász. Az alkotótábor mű­veinek .tárlata azután ván­dorkiállítássá alakul, bejárja Kárpát-Ukrajna városait. így elmondhatjuk, hogy e terület művészetkedvelő közönsége szinte a hazai alkotókkal azo­nos fokon ismeri már a nyír­egyházi Berecz András, Ke­rülő Ferenc. Lakatos József, Tóth Sándor. Balogh Géza, Sebestyén Sándor, Horváth János, a kassai Stefan Maka­ra, az eperjesi Stefán Bubán, a szatmárnémeti Szilágyi Bé­la vagy a hódmezővásárhelyi Návai Sándor képeit, szobra­it, érmeit. A BARÁTSÁG FÓRUMAI A kölcsönös gazdagodás­nak, a szocialista népek még szorosabb közeledésének fon­tos fórumaivá lettek tehát ezek az alkotótáborok. Ezt állapította meg egyébként a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségének vezetősége is legutóbbi ülésén, ahol külön tárgyalta a kárpátontúli al­kotóműhelynek ezt a szép kez­deményezését. Elindítóit kü­lön dicséretben részesítette és intézkedett e rendezvények további szélesítéséről, foko­zott erkölcsi és anyagi támo­gatásáról. Bállá László j 8 NÓGRÁD — 1983. októbar 29., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents