Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)
1983-10-29 / 256. szám
t M tanuló — fÓ sportoló Mazsola a felnőttcsapatban Tizenhat éves, göndör, szőke hajú, kék szemű és Melindának hívják. De korántsem az az álmatag, asszonyos típus, mint amilyen Bánk bán felesége lehetett valaha; inkább fiatalosan szertelen, jókedvű, derűs. Akik -régebben ismerik, kifejezetten agresz- szívnak, olykor fegyelmezetlennek tartják. A jó értelemben vett agresszivitásra azonban ma már az életben is szükség van. Hát még, ha valaki kézilabdázik! Márpedig Tóth Melinda a Nógrád megyei bajnokságban éppen a múlt héten diadalmaskodó Salgótarjáni Síküveggyár női kézilabdacsapatának üdvöskéje. És a bajnoki aranyérem mellé ma még egy díszes jelvény kerül: a Jó tanuló — jó sportoló címmel járó kitüntetés, amelyet a nógrádi szakmunkástanulók közül az idén ö érdemelt ki a legjobb teljesítménnyel. SPORTLADY — A 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben tanulok, és az üveggyár tanműhelyében gyakorlom az üveg- csiszoló-mesterséget — mondja élete elsó interjújának betudható kezdeti elfogódottságával, amely azonban hamar feloldódik. — Már az általános iskolában is többféle sporttal próbálkoztam: tetszett a röplabda, az atlétika, sőt lövészetben két első és két második helyet is szereztem már versenyeken. Aztán Simon Gusztáv, a Budapesti úti iskola testnevelő tanára azt javasolta, nyergeljek át a kézilabdázásra, és el is vitt a Síküveggyár megyei első osztályú serdülőcsapatához. — Tulajdonképpen a bázisiskolánk ez az intézmény — szól közbe Zubercsányné, Melinda edzője és játékos társa. — Simon tanár úr már sok tehetséges gyereket hozott le a csapathoz. Innen van az utánpótlásunk. De Mazsolával (ez Tóth Melinda beceneve) az történt, hogy már tizenöt évesen a felnőttek közt játszott, és csak azután került az ifiegyüttesbe, amikor az megalakult. — Balszélsőt játszom a csapatban, néha beállót is — veszi á,t a szót ismét a diáklány. — Ügy dolgoztuk végig ezt az idényt a lányokkal, hogy megérdemeltük a bajnoki címet. hajtottuk magunkat és egymást a pályán, a heti négy edzésen, teremben és a szabadban egyaránt. Kár, hogy az STC az egyetlen igazi rivális a megyében. Velük viszont szikrázó meccseket szoktunk vívni. Tavasszal az én gólommal vertük meg őket, a rájátszás első fordulójában ugyancsak egy góllal kaptunk ki, a második fordulóban pedig már egy nagy nehezen kicsikart döntetlen i s elég volt nekünk a bajnoki címhez. — Melindának oroszlánrésze volt a sikerben — mondja az edző. — Keményen védekezik, határozott az ellenfél kapuja előtt is, űzi-hajtja a társait, korát meghazudtolva. Erőssége a gyorsindítások befejezése góllal. Nem véletlenül lett holtversenyben nyolcadik a góllövőlistán a megyei bajnokságban, ötvenhat góllal, mint a csapat harmadik legeredményesebbje. DIÁKLÁNY — Á kitüntetés a jó tanulásnak is szól —" folytatja ismét Melinda. — Ahhoz képest, hogy fodrásztanuló szerettem volna lenni eredetileg de még a katonatiszti (!) pálya is vonzott, egész jól megy az üvegcsiszoló-szakma. Szeretem a szakmai ismeretek tantárgyat, a magyart, a szakrajzot és az anyagismeretet is. Éppen négyes volt legutóbb az átlagom, csak a fizika megy gyengébben a többinél. Olyan jók a tanáraink, hogy nekem elég, ha órán figyelek, otthon már alig kell tanulnom. — Szerencsés alkat vagy — mondja neki Zubercsányné. — Pedig a heti négy edzés, egyenkét másfél-két órás elfoglaltságot jelent, és sokat kivesz a lányokból. Egy ilyen gyakorlás után odaülni a házi feladathoz, bizony nem kis önfegyelmet kíván. És Melindának éppen ez a gyengéje a pályán: keményen rászól az idősebbekre is, ha hibáznak, ha nem a legjobb megoldást választják. Ilyenkor nehezen tudja fékezni magát, bár az utóbbi időben mintha kissé javult volna ebben a tekintetben. — Magamra is mérges vagyok, ha rontok — teszi hozzá „Mazsola”. — Még szerencse, hogy a lány óik tudják: ez csak pillanatnyi harag, a játék hevében kicsit elragadtatom magam, de a következő másodpercekben már boldogan ölelkezünk össze a gól után. Ha kiejtem a labdát, félrecsisizolom az üveget, most már tudom: nem muszáj a földhöz vágni, hanem meg kell próbálni újra, amíg nem sikerül. Az osztálytársaimmal és a tanáraimmal pláne nem veszekszem. Eleinte nehezen bírtam ki, hogy órákon át a gép mellett kell ülni, de most már kezdem megszeretni a szakmát. IFJÚ HÖLGY — Ä kézilabdapályán szerintem az NB Il-es mércét is megütné — teszi hozzá a szakvezető. — Szükség is lesz rá, ha sikerrel túljutunk három hét múlva az osztályo- zón. öt csapat közül kettő jut fel, és én remélem, köztük leszünk. Annak ellenére, hogy távolabbi terv volt a magasabb osztályba lépés: ha már Itt állunk a küszöbön, nem szeretnénk elbukni. Melinda néhány éve még kövérkés, duci kislány volt, akkor ragadt rá a Mazsola becenév. Ma már nyúlánk, jó alakú ifjú hölgy, aki a pályán, a tanulásban és bizonynyal majd az életben is megállja a helyét. Várkonyl Ferenc Kispályás labdarúgás KISZ Kupa Balassagyarmaton ötesztendős hagyományra tekinthet már vissza Balassagyarmaton az október végére meghirdetett KISZ Kupa, kispályás labdarúgótorna. Ilyen tájban már megritkulnak a tömegsportrendezvények, s a KISZ városi bizottsága ezt a „hézagot” szándékozott betölteni, amikor a férfiakat és a nőket a salakra szólította és szólítja az idén is. Ma délelőtt találkoznak a csapatok a Nádor utcai sportpályán, hogy összemérjék tudásukat. Még a helyszínen is lehet majd nevezni, várják a vállalkozó, futballszerető alapszervezeteket, a játék híveit. Az előzetes nevezések alapján tizenkét férfi- és három ői csapat ma biztosan pályára lép. Ahogy hagyománya van a KISZ Kupának, úgy van hagyománya a lelkes buzdításnak is. Ma, a Nádor utcában bizonyára sokan tapsolnak majd akkor, amikor a győztesek átveszik a tárgyjutalmaikat, a kupát és az okleveleket. Hét végi sportműsor SZOMBAT KOSÁRLABDA NB H. Keleti csoport, Salgótarján, városi sportcsarnok: STC—Békéscsaba. Kezdési idő: férfiak 12., nők 13.30 óra. LABDARÚGÁS Megyei serdülőbajnokíág: Nagybátony I.—Bgy. SE I., Kisterenye—Szőnyi MSE, ÖMTE—Pásztó, STC Hl.—Somoskőújfalu (tóstrand), Nagybátony II—Nógrádmegyer, Mátrán ovák—K&rancslapujtő. Kezdési idő: 16 óra. RÖPLABDA ÓIK megyei döntői, leányok. Salgótarján, Beszterce-Iakóte. lepi Ált. Isk. tornaterme, 9 óra. TÖMEGSPORT STC-bázisüzemek tömegsportnapja, Salgótarján, ifjúsági sportcentrum és sport- csarnok, 8.30 óra. Sportágak: kispályás labdarúgás, lábtenisz, asztalitenisz, sakk. VASÁRNAP ASZTALITENISZ Megyei csapatbajnokság: Bgy. MEDGSZ II—Pásztó, Nagybátony II—St. Volán II., Nógrádkövesd—St. Volán III. Kezdési idő: 9.30 óra. KÉZILABDA Pásztó járási női bajnokság: Felsőtold—Tar, Szirák— Szurdokpüspöki, Ecseg—-Buják, Héhalom—Kalló, Mátraszőlős— Palotáshalom. Kezdési idő: 13 óra. KOSÁRLABDA NB II. Keleti csoport, férfiak: STC—Szegedi Postás, Salgótarján, városi sportcsarnok, 12.30 óra. 1 LABDARÚGÁS NB II.: Bajai SK—STC, Baja, 13.30 óra, v.: Köböl. Területi bajnokság, Mátra- csoport, St. Síküveggyár—Borsodi Bányász, Salgótarján, Sugár út, 13.30 óra, v.: Osvárt Imre, Edelény—Bgy. SE, Ede- lény 13.30 óra, v.: Darók, BVSC—Nagybátony, Budapest, Szőnyi út, 13.30 óra, v.: Bo- zsik Imre. Megyei I. o. bajnokság: Kisterenye—Romhány, v.: Mártinké, Mátranovák—Kazár, v.: F.odor, St. Volán—ÖMTE (Baglyoson), v.: Gál, Somoskőújfalu—Szécsény, v.: Im- rich, Nógrádmegyer—Szendehely, V.: Angel, Erdőkürt—Ka- rancsl&í>uj*4 )M Bátol. NÓGRÁD - 1983. október 29., szombat 7 Labdarúgás Barcikai sikerek Országos serdülő- és ifjúsági bajnokság SERDÜLŐK: STC—Kazincbarciliai Vegyész, 0—4 (0—2) STC: Zsidai (Kuti) — Ma- kovinyi, Gyetvai, Pisák, Gáspár — Dániel, Oláh, Hunyás — Schleer, Surján, Dénes. Edző: Kmetty József. Nagy mezőnyfölényben játszott mindkét félidőben a vendég barcikai együttes. A fölényt sok kapuralövés és az elért gólok is mutatták. Végeredményben ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattak a kapura semmi veszélyt nem jelentő hazaiak ellen. IFJÚSÁGIAK: STC—Kazincbarcikai Vegyész 3—4 (2—3) Salgótarján, v.: Mészáros. Kazincbarcika: Kovács — Jakab, Birinyi, Pataki, Óvári — Tóth, Vigh, Dobos — Kalmár, Kecskés (Deszatnik, Cseh), Takács (Juszkó). STC: Vári — Juhász (Zsély), Kerényi, B'özó, (Oláh S.), Vass — Stayer, Ürbányi, Stark — Bartus, Jónás, Jaszik. Edző: Horváth Gyula. Gólszerzők: Kalmár (3), Takács ill. Stark (2), Jaszik. Sárga lap: Tóth, Jakab, ill. Birinyi (KVSE). Az 1. percben vezetést szerezhetett volna a hazai csapat, amikor a leszállítással kísérletező védők közül kilépett ürbányi, de nagy helyzetben mellé lőtt. Négy perc múlva viszont megszerezték a vezetést. Egy Jónás—Stark adogatás után Stark lőtt a bal alsó ‘sarokba. 0—1. A 13. percben Bartus szép cselekkel tisztára játszotta magát, de begurítását ürbányi az üres kapu fölé lőtte. A 18. percben egyenlítettek a vendégek. Egy védelmi hibát követően Kalmár lőtt a kapuba. 1—1. Négy perc múlva ismét zör- gött a hazaiak hálója. Takács balról beívelt labdáját ismét Kalmár továbbította a kapuba. 2—1. A 36 percben Bartus elcsípte Óvári haza-: adását, majd Stark elé ját- ' szott, aki higgadtan egyenlített. 2—2. A félidő utolsó percében egy bal oldali szárnytámadás végén Kecskés beadását Takács értékesítette. Ennél a gólnál Vári súlyosan hibázott mert a beadásnál a kapuban ragadt. 3—2. A 61, percben „kihagyott” a barcikai védelem, de Urbá- nyi nagy helyzetben mellé lőtt. Két perc múlva viszont sikerült az egyenlítés. Urbá- nyi indításával Jaszik kilépett, és a kifutó Kovács mellett a jobb alsó sarokba helyezett 3—3. A 70. percben megszerezhették. volna a vezetést a stécések, de Jónás közelről Kovácsba lőtte a labdát. A 76. percben aztán eldőlt a mérkőzés sorsa. A jobb oldali védelem hibáját követően Takács elfutott, lövését Vári a befutó Kalmár elé tenverelte, aki nem hibázott. I—3} Jó iramú, kemény mérkőzésen a mezőnyfölényben játszó hazaiak maguknak köszönhették a vereségüket.' Ezen a találkozón több mérkőzésre szóló helyzet maradt kihasználatlanul, továbbá az indiszponált kapusteljesítmény is döntőnek bizonyulta Jók: Kerényi, Stark, ill: Kalmár, Takács, Vigh. Eredmények, táblázatok Balassagyarmati járás labdarúgó-bajnoksága, A/I. csoport, felnőttiek: Nógrádsipek— Szanda 1—1, Becske—É rsek - vadkert 4—8, Szügy—Nógrád- marcal 1—0, Rimóc—örhalom 3-r3, Bércéi—Nagylóc 2—0. A bajnokság állása 1. E.-vadkert 2. Bércei 3. örhalom 4. N.-sipek 5. Rimóc 6. Szanda 7. Nagylóc 8. Szügy 9. Becske 10. N.-marcal 8 7 1 - 41-13 15 8 ß - 2 26- 9 12 8431 17-11 11 7322 14-15 8 8323 17-29 8 8314 11-23 7 83-5 14-10 6 7214 10-17 5 82-6 18-30 4 8 1 - 7 8-23 2 ATLÉTIKA V Óvodások Ifjúságiak: Nógrádsipek— Szanda 5—2, Becske—Érsek- vadkert 3—1, Szügy—Nógrád- marcal 4—3, Rimóc—Örhalom 0—0, Bércéi—Nagylóc 5—1. t A bajnokság állása 1. Bércé) 2. E.-vadkert 3. N.-sipek 4. Becske 5. N.-marcal 6. Szügy 7. Nagylóo 8. Szanda 9. Rimóc 10. örhalom* 8 7 - 1 36- 9 1« 8512 24-12 11 8 4 2 2 28-13 10 8422 20-14 10 8413 30-21 9 8323 23-22 8 84-4 12-15 8 8233 19-25 7 8 - 2 6 8-39 2 8-17 5-33 -1 *= két büntetőpont levonva. a salakon Pásztón, a közelmúltban bonyolították le a nagyközség óvodásainak atlétikai csapat- versenyét. A hagyományt teremtő viadalon népes mezőnyök indultak, a kicsinyek óriási akarással küzdöttek a bajnoki címekért, a helyezésekért. A versenyek üde színfoltját jelentette az ügyességi sorverseny. • Eredmények. 30 m. Lányok (65 induló): 1. Vízi Henriette, 2. Vincze Nikoletta, 3. Nagy Bernadett. Fiúk (63 induló) 1. Bódi Zoltán. 2. Bodobén László, 3. Brunda Tibor. 400 tó—Nézsa v.: K'.ement, Szőnyi MSE—Balassi BSE, v.: Bodnár. Kezdési idő: ifiknél 11.30, felnőtteknél 13.30 óra. Járási bajnokságok, balassagyarmati járás, A osztály I. csoport: Szanda—Becske, Nóg- rádmarcal—Nógrádsipek, Űr- halom—Szügy, Bércéi—Rimóc, Nagylóc—Érsekvadkert. II. csoport: Magyarnándor—Lu- dányhalászi, Herencsény—Hugyag, Nógrádkövesd—Cserhát- suráhy, Piliny—Hont, Varsány —Patak. Kezdési idő: ifiknél 11.30, felnőtteknél 13.30 óra. „B” osztály: Drégelypalánk— Hollókő, Endrefalva—Dejtár, Mohora—Fatvarc, Cserhátha- láp—Ipolyvece, Csitár—Ipoly- szög, Csesztve—Nógrádszakál. Kezdési idő: 13.30 óra. Pásztó járás, „A” osztály: Felsőtold—Tar, Szirák—Szurdokpüspöki, Ecseg—Buják, Héhalom—Kálió, Mátraszőlős— Palotáshalom. Kezdési idő: ifiknél 12, felnőtteknél 13.40 ára, m. Lányok (44 induló): 1. Vizi Henriette, 2. Kurcsik Krisztina, 3. Nágel Judit. Fiúk. (39): 1, Bodobén László, 2. Tari István, 3. Bódi Zoltán. Ügyességi sorverseny: 1. I. számú óvoda, 2. II. számú óvoda, 3. III. számú óvoda. Az első hat - helyezett pontértéke alapján, a KISZ járási bizottsága által felajánlott vándorserleget 46 ponttal az I. számú óvoda csapata nyerte, a második helyen a II., a harmadikon a III. számú óvoda csapata végzett. — t. i. — Rétság járás: Pusztaberki— Bánk, Tolmács—Rétság, Kisecset—Nógrádi Honvéd, Tereske—Felsőpetény, Nógrád— Diósjenő, Nagyoroszi II—Rétsági Honvéd, Borsosberény— Berkenye, Nézsa—Nőtincs. Kezdési idő: ifiknél 11.30, felnőtteknél 13.30 óra. Salgótarján járás: Bányagépgyár— KSZESE, Ménfces— Ságújfalu, Cered—Litke, Ka- rancsberény—Ipolytarnóc, Etes —Kis-Zagyvavölgye, Rónafalu —Mihálygerge. Kezdési idő: ifiknél 11.30, felnőtteknél 13.30 óra. RÖPLABDA NB II, Keleti csoport (nők): Salgótarján RSZR—Nyírbátor, Salgótarján, Beszterce-lakóte- lepi Ált. Isk. tornaterme, 11 óra. TEKE NB II, Keleti csoport (férfiak): St. Síküveg SE—Miskolci EM- TE, Salgótarján, öblösüveg- gyári tekepálya, 10 óra. A/II. csoport, felnőttek: Hu- gyag—Magyarnándor 3—0, Ludányhalászi—Patak 3—0, Cserhátsurány—Herencsény 1— 3, Hont—Nógrádkövesd 2— 1, Piliny—Varsány 3—5. A bajnokság állása 1. Hont 2. Herencsény 3. Hugyag* 4. L.-halászi 5. Varsány 6. Cs.-surány 7. Patak 8. N.-kövesd 9. Piliny 10. M.-nándor 8512 19-12 H 8512 10-12 11 8 6 - 2 16- 6 10 8341 19-11 10 MII 12-12 9 8314 16-13 7 8 3 14 17-18 7 8 2 2 4 8-11 6 8224 13-20 8 8 - 1 7 8-23 1 Ifjúságiak: Hugyag—Ma-' gyamándor 3—0, Ludányhalászi—Pa-tak 1—-0, Cserhátsurány—Herencsény 3—3, Hont —Nógrádkövesd 3—2, Piliny— Varsány 1—3. A bajnokság állása 1. Varsány 2. Cs.-surány 3. Hont 4. L.-halászi 5. N.-kövesd 6. Herencsény 7. Patak 8. Hugyag 9. M.-nándor 10. Piliny 8611 31-12 13 8 6 1 1 23- 9 13 86-2 29-17 12 8512 20-10 11 8413 16-13 9 8314 28-19 7 8 3-5 18-19 8 82-6 19-23 4 8 1 1 6 5-29 3 8 1 - 7 8-45 2 „B” osztály, felnőttek: Hollókő—Mohora 0—3, Cserhát- haláp—Terény 12—0, Ipoly- vece—Csesztve félbeszakadt,' Dejtár—Drégelypalánk- 1—0, Nógrádszakál—Ipolyszög 1—1. A bajnokság állása 1. Mohora 2. Ipolyszög 3. Csitár 4. Cs.-haláp 5. Dejtár 6. Ipolyveee 7. Hollókő 8. Csesztve 9. N.-szakái 10. D.-palánk 11. Terény I 6 1 1 33- 7 13 7 5 2 - 15- 7 1» 7511 18-11 11 7 4 2 1 22- 3 1» 7 3 13 12-17 7 63-3 13-13 8 7 2 2 3 9-14 6 7 2 14 14-18 9 7124 12-19 4 8 1 a 5 4-16 4 1 • - 7 5-34 Futás az erdőbe! Országos találkozóra Invitálta ma délelőttre Salgótarjánba a hazai síelőket az STC szakpsztálya és a Nógrád megyei szakszövetség. A sportolók felmérő jellegű erdei futóver- nyen mérik össze tudásukat, de benevezhetnek egyesületen kívüli, amatőr sportbarátok is. Találkozás fél 9 órakor a Kohászstadionban. rajt egy órával később. A rendezők várják -V érdeklődőket, felnőtt •••‘öl egészen 12 éves